Friday, December 22, 2006

Búcsú a Graphisoft-tól?

Már több mint 5 éve, a fundamentális elemzésből írtam a diplomamunkámat, amelyet a Graphisoft értékelésében vezettem le. Bár a legjobb osztályzatot kaptam rá, az elemzésben megjelölt árat soha nem érte el a papír. Akkorra már sokat olvastam a technikai elemzésről, piaci pszichológiáról is, ami segített abban, hogy végül jól időzítve tudjak beszállni, és kezelni a Graphi pozíciómat, mára sokat elért netes fórumozóknak és a szerencsének is köszönhetően nem a diplomamunkámra hallgattam.

Az volt a végső, és egyértelműen meggyőző lecke arról, hogy a fundamentális elemzés kevés az időzítéshez, vagy jó stratégia esetén nincs is rá szükség. Elég ránézni a Graphisoft 7 éves pályafutására a BÉT-en. A cég és a termékek nagyszerűek voltak 3-4 éve is, mégis sehol sem volt az árfolyam a 9 Eurós ártól, amin opciót szerzett az egyik legnagyobb vetélytárs.



---

Még egy cikk a fundamentális elemzés kapcsán: Verjük meg a benchmark-ot!

---

Kellemes Ünnepeket Kívánok a blog minden olvasójának!

Wednesday, December 20, 2006

Merre tovább Amerika?

Fura egy év volt 2006. Bár minden tengerentúli index pozitív tartományban van az év elejéhez képest, és a nagyobb kapitalizációjú papírok szépen meneteltek, az igazi sikervárományos kis és közepes kapitalizáció végül a nagyoknál rosszabb, kb. 9%-os teljesítményt hozott. Ezt már megcsinálta nagyjából az első negyedévben, majd májustól egy gyors lefelé, majd júliustól egy gyors felfelé trenddel nagyjából az április végi szintekre mászott vissza. A Nasdaq még kisebb eredményt produkált.

Másfél hónapja nincs számottevő elmozdulás az amerikai piacon, különösen a technológia gyengélkedik, pedig neki kellene a legjobb erőben lennie. A Nasdaq főként tech - legnagyobb 100 papírjának ETF-e berendezkedett egy sávba. Az az érzésem, hogy bármerre is fog kitörni, az legalábbis középtávon, stabil elmozdulás lesz. Ha nem karácsony előtt járnánk pár nappal, azt mondanám, hogy ez két héten belül elindul, de így várhatóan marad a döntés januárra.




Nemcsak a piacon volt furcsa év 2006. A Time magazin szerkesztői annyira sótlannak találták, hogy még egy értelmes ötletük sem volt az "ÉV EMBERE" díjra.

Tuesday, December 19, 2006

Az összegyűjtött összeg...

A tegnapi előadáson 244 600 Ft gyűlt össze a leukémiás gyermekeket támogató alapítvány részére.

Itt a blogban is szeretném megköszönni mindenki segítségét, jó érzés volt látni, hogy ennyien jönnek önzetlenül segíteni egy jó cél érdekében.

A tippjátékra olyan sok levelet kaptam, hogy nem tudtam mindegyikre válaszolni, de ezúton is köszönöm őket. A nyertes tipp 256 500 Ft-ról szólt, tehát alig 4%-os az eltérés, ami még a helyszínen közvetlenül a borítékok felbontása előtt is kiváló tipp lett volna, pláne még így előre látátlanban. A győztes 2006 márciusáig egyik általa választott előadásunkra díjmentesen látogathat el. Őt külön email-ben is értesítem.

A túljelentkezés, és felmérésünk eredményén 90% körüli elégedettség miatt úgy döntöttónk, hogy várhatóan januárban megismételjük az előadást.

Thursday, December 14, 2006

Egyenlőtlen vagyonelosztás

Nagyon érdekes cikk jelent meg a HVG-ben arról, hogy egy friss tanulmány alapján soha ennyire nem volt megosztott a világ a felhalmozott vagyont tekintve. Megkerestem a részletes anyagot, és még megdöbbentőbb adatokat találtam.

14 millió olyan ember van a világon, akinek a vagyona meghaladja az 1 millió dollárt. Az ő sok tízezer milliárd dollárnyi megtakarításaiért harcolnak a vagyonkezelők. Ebből alig 1500 milliárd dollárnyi összeg van olyan alapokban, melyek deklaráltan az átlag feletti hozamokat célozzák meg. A vagyon jelentős része részvényekben ücsörög, ingatlanokban lebzsel, vagy rosszabb esetben államkötvényekben.

A népesség lemaradó 99%-nak ez az egyetlen esélye. Kihasználják a felül lévők tespedtségét, és jelentős kockázatvállalás mellett az 5-10%-os hozamoknál többre törekednek. Akár annak az árán is, hogy néha sokkal rosszabb periódusok vannak. Csak így lehet utólérni azokat, akik felül vannak.

Wednesday, December 13, 2006

Trading is an Art

Mivel a piacok november óta nem szolgálnak lényeges újdonsággal, kalandozzunk másfelé.

A tőzsdei kereskedés művészet mondjuk sokszor és lőn:



Monday, December 11, 2006

Mennyi pénz gyűlik össze a jótékony célú előadáson?

December 18.-án előadás tartunk, amelynek bevételét jótékony célra fordítjuk. Eredetileg 40 főre hirdettük meg a létszámot, de a nagy érdeklődés miatt 60-ra emeltük, de ez is hamar megtelt, most már csak várólista van.

Az előadás érdekessége, hogy mindenki annyit fizet, amennyit jónak lát, anonim módon, egy-egy borítékba berakva az összeget.

Aki szeretné megtippelni, hogy mennyi lesz az Együtt a Leukámiás Gyermekekért Alapítvány részére összegyűjtött adomány, az írja meg nekem a faluvegi@bwm.hu címre. Aki a legközelebb lesz a valós összeghez, jövő évben márciusig díjmentesen eljöhet bármely szabadon választott előadásunkra.

Thursday, December 07, 2006

Szabályszegő gazemberek

Az alábbi érdekes hírt találtam:

"Az amerikai tőzsdefelügyelet 4 nagy online diszkont brókercégénél végzett vizsgálat során 1600 olyan számlatulajdonost találtak, amelyek megszegték a Pattern Day Trader szabályt. Az Egyesült Államok részvénypiacain ugyanis csak akkor lehet 25 000 dollár alatti számlákon 5 kereskedési napon belül 4 daytrade ügyletet végrahajtani, ha utána kipótoljuk az összeget 25 000 fölé. Amennyiben ezt nem teszik meg, a számla 90 napra letiltásra kerül: nem lehet új pozíciót nyitni. A számlatulajdonosok sorsáról még nem nyilatkozott George Shub, a tőzsdefelügyelet szóvivője. Annyi viszont bizonyos, hogy a 4 online brókercég egyenként minimum 12 millió dolláros büntetésre számíthat. Érdekesség még a sajtónyilatkozatból, hogy az 1600 befektető egyike sem veszített jelentős összeget a szabály megszegése következtében, noha a rendelkezés éppen ettől hivatott őket megvédeni".

Ugye milyen abszurd? Ez történik, amikor egy értelmetlen és átgondolatlan szabály nem óvja meg semmitől az állampolgárokat, viszont jelentősen megnehezíti az életüket. A jó hír az, hogy a Pattern Day Trader szabály ugyan tényleg létezik viszont a fenti hírt én találtam ki.

Akkor nézzünk egy másikat:

"Huszonnégy óra leforgása alatt 1600 gyorshajtót fotóztak le az M1-es autópályán, a közelmúltban kihelyezett automata sebességmérőkkel - tudta meg a Népszabadság. A rendőrség emberei nagyvonalúan 30 km/órával magasabb értéket állítottak be a műszereken, így nem minden gyorshajtóról készült kép."

Forrás: http://www.vezess.hu/hirek/rengeteg_gyorshajto_az/9099

A rossz hír az, hogy ezt viszont már nem én találtam ki. A 24 óra alatt egyetlen baleset sem történt, viszont az autósokat egy 4 sávos, teljesen biztonságos útszakaszon 100 km/h vánszorgásra kényszerítenek feleslegesen. De ez még nem minden: 3 hét alatt 35 000 (!!!) esetben kaptak el gyorshajtókat. Megnéztem az autópálya.hu és az orfk.hu híreit, ez idő alatt az érintett szakaszokon egyetlen baleset sem történt. 35 000 szabálysértő, nulla probléma, mégis mind "bűnös".

Ugye milyen abszurd? Ez történik, amikor egy értelmetlen és átgondolatlan szabály nem óvja meg semmitől az állampolgárokat, viszont jelentősen megnehezíti az életüket.

Tuesday, December 05, 2006

Ellenállásból Támasz

A technikai elemzésen belül gyakran szokták emlegetni, hogy az árfolyam által kijelölt ellenállás később gyakran lesz támasz, általában időben igen közel egymáshoz.

Ritka azonban, hogy egy részvény ennyire pontosan jelöljön ki magának egy plafont felfelé, majd padlót lefelé. Ráadásul közel féléves eltéréssel.

Sunday, December 03, 2006

roMÁNIA

Egy érdekes kérdést kaptam a minap, ami egybecseng egy mostanában gyakran hallható befektetési ötlettel:

"Sokat olvastam mostanában arról, hogy Romániában a várható EU- csatlakozással minden területen hatalmas fejlődés lesz. Kiemelik az ingatlan-, és a számítástechnikai szektort. Érdekelne, hogy milyen befektetési lehetősgek vannak ezen a területen, egyáltalán, hogy mi a véleményed ezekről a hírekről? Mennyire kokázatos az ország?"

Románia egyre gyakrabban hangzik el, mint ideális befektetési célpont, ahol lejátszódhat ugyanaz, ami itthon is, az EU csatlakozás után. Nézzük a mi elemzési módszerünk alapján:

Egyrészt Románia szinte minden fontosabb alapkezelő térképéről hiányzik, és egyhamar nem is kerül fel oda (sajnos Mo.-al is hasonló a helyzet). A piac nagyon kicsi a nyugatiakhoz képest, ami miatt viszonylag kisebb összeggel is könnyen elmozdítható. Ezek miatt a kockázat nagyon magas, az én ingerküszöbömet át is lépte.

Másrészt viszont a BET, a Bukaresti Tőzsde legfőbb részvényindexe szinte mindent látványosan felülteljesít hosszú távon, és egy olyann ellenállás környékén gyűjti az erőt, amelynek áttörése elképesztő emelkedést hozhat, már csak azért is, mert megdöntené az év eleji abszolút rekordot.




Emellett kicsit csúnyák a 20-30%-os hirtelen korrekciók, mini-pánikok, de valószínűleg ezek a feltörekvő piacok velejárói mostanság.

Összefoglalva: Románia a jövő év egyik legérdekesebb kalandjának ígérkezik.

----

A kérdés viszont rávilágít arra, hogy miért veszélyes tippekben és hírekben gondolkozni, ahelyett, hogy stratégiát alkalmazna az ember. A kérdésben - mivel nem szakmabeliről, hanem egy érdeklődőről van szó - a széleskörű információ igénye merül fel. Nemcsak arra kíváncsi, hogy jó ötlet-e Románia mostanában, és egyáltalán mekkora a kockázat, amelyek alapvető tudnivalók, hanem arra is, hogy egyáltalán mik a lehetőségek. Ráadásul előjön az "olvastam", és a "hírek" kifejezés is, vagyis innen-onnan kapott, nem strukturált, megkockáztathatom, hogy össze-vissza információból származik az értesülés.

Ha kedvtelésből ülünk le egy asztalhoz kártyázni, akkor nem baj, ha nincs tervünk, vagy tapasztalatunk. Lazább társaságokban még az is elképzelhető, hogy mögöttünk páran ötleteket dobnak be, hogy melyik lapot cseréljük/dobjuk el, esetleg emeljünk-e. Ha viszont profi módon szeretnénk eljárni, sokat gyakorolunk, olvasunk, és részletes, lehetőleg tesztelt stratégiát használunk. Lehet, hogy néha egy-egy szerencsés és kedvtelésből játszó játékos a szerencsés lapjaival nyer, de hosszú távon nálunk az előny.

Ha befektetésről van szó, akkor sem a kedvtelés az első számú szempont. Ezért mindig a stratégia az első lépés, és csak ebből származik a befektetési döntés. Különben mindig kapaszkodót, segítséget kell keresnünk, és soha nem érezzük magunkat biztonságban.

Ha nincs kedvünk/időnk stratégiát kialakítani, akkor pedig bizzuk rá a pénzünket olyanokra, akiknek ez a dolga, és közvetlenül érdekeltek a jó eredmény elérésében.

Friday, December 01, 2006

Jótékony célú előadás, amelyért annyit fizetsz, amennyit akarsz!

Szeretnénk egy kicsit segíteni azokon, akik rászorulnak. Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja a Magyarország területén élő leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, a gyógyulásra való esély növelése. Ezért tartunk egy egészen egyedi előadást, amelynek a bevétele teljes mértékben az alapítvány számlájára kerül adományként.

Mennyibe kerül az előadás? Azt te döntöd el! Annyit fizetsz érte, amennyit gondolsz. A részletekért kattints ide!

Ha nem tudsz eljönni, de szeretnél segíteni az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány-nak, akkor itt a számlaszám:

11702036-20689775

Akár 1000 Ft is jelentős segítség lehet.

Wednesday, November 29, 2006

Technikai Elemzés a politikában

Aki azt gondolta, hogy a politikai pártok támogatottságánál nem lehet technikai elemzést alkalmazni, az most elgondolkodhat azon, hogy esetleg túl szűk játékteret szabott meg. Erre egy régi kedves ismerősöm most hívta fel a figyelmemet:

http://blog.amoba.hu/blog-3.php?oid=Te1463457d15555b947f1db64823805f

(FIGYELEM A LINKRE KATTINTVA POZÍCIÓBÓL FAKADÓAN ELFOGULT POLITIKAI FORRÁSRA JUTHATSZ, AMELYÉRT NEM VÁLLALOK FELELŐSSÉGET).

A miniszterelnök nem kis részben csak a pártszimpátiák adatai alapján alkotott következtetéseket. Szerepel itt számos ismerős fogalom: átlag, volatilitás, szórás, és a menetelésre rá lehet fogni, hogy trend.

Persze fent egy kicsit tréfáltam: a technikai elemzés használatát a pártszimpátiákra senki sem gondolhatja komolyan, de néhány érdekes párhuzam azért akad. Az egyik, hogy van olyan párt-részvény, amelynek volatilitása nagyobb, ezeket hangulattól függően a befektetők-választók gyakran gyorsabban és nagyobb mértékben veszik-választják vagy éppen adják el-pártolnak el tőlük. A másik, hogy a jellemző volatilitás sem állandó, ha a piac-választók középpontjába inkább belekerül egy ágazat-koalíció vagy párt, mert éppen "abban van sztori"-az van kormányon, akkor annak a görbéje sokkal volatilisebb lesz.

Így fordulhat elő, hogy egyik időszakban a technológia a volatilitás király (pl. 98-2002), aztán ha időszakosan is, de megelőzi egy korábban unalmas szektor, pl. az energia (2004-2006).

Kihulló közepes cégek a tőzsdén

Egy (pozitív értelemben vett) szokatlan hangvételű, érzelmektől indíttatott, iróniától sem mentes cikk jelent meg a Portfolión.

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=2&k=2&i=76818

Érdemes elolvasni, mert nagyon sok mindenre tapint rá a cikk. A túlzottan rövid távra történő gondolkodás megjelenése mind a magánszemélyeknél, mind az állami döntések területén. Az eltunyultság, különösen a pénzügyi tervezés esetén. Mindez annak az apropóján, hogy ismét egy nagy tőzsdei múlttal rendelkező cég kivezetése történik meg (Démász), és hamarosan újabbak fogják követni.

Érthető a csalódottság, hiszen egy remek szakembergárdával rendelkező országban a többség és az állam átgondolatlan döntései miatt a tőzsde - amelynek fejlesztése éppen az ország elemi érdeke egy piacgazdaságban - szinte folyamatosan vergődik, nem tud domináns, vagy akár számottevő szerepet betölteni a befektetések területén.

Amit viszont hozzá kell tenni a cikkhez: talán mindez nem csak az állam, vagy a saját pénzügyeit is gondatlanul kezelő lakosság számlájára róható elsősorban. Kis ország vagyunk, korlátozott lehetőségekkel. Még a BÉT-nél sokkal nagyobb tőzsdék is az egyesülési hullám kellős közepén vannak. Ha a multik felvásárolják a hazai cégeket, akkor nincs mit tenni, lévén ez egy globális folyamat, mint például a felvásárló részvényeit megvenni. Érdemes belegondolni abba, hogy amíg itthon 10-20 mrd Ft-os kapitalizációval közepesnek nevezhető egy cég, az Egyesült Államokban ezek jó ha a kis kapitalizáció bölcsödéjének nulladik évfolyam felkészítő csoportjába kerülhetnének. Globális gazdaság, globális tőzsdék, globális méretek. Ennek a folyamatnak magvannak a maga hátrányai és előnyei is, de bármelyik felé is billen a mérleg sokat nem tehetünk ellene.

Monday, November 27, 2006

A befektetési bankárok sanyarú sorsa

Szeretnétek sajnálni pár 28-30 éves embert, akik havi szinten kb. 10 000 dollárt keresnek és ha jól megy a bolt év végén akár 200 000 dolláros bónuszt is kaphatnak?

Szeretnétek vizelésről és önkielégítésről szóló gyenge vicceket hallgatni?

Szeretnétek felületes és dühből írt kritikát olvasni a nagy amerikai befektetési bankok belső életéből?

Akkor a Wall Street Dzsungelében c. könyv nektek szól. Minden más esetben le ne vegyétek a könyvesbolt polcáról ezt a félresikerült valamit.

Wednesday, November 22, 2006

Vegyünk NABI-t!

...na persze nem a már kikészült, tönkrement, átnevezett autóbuszgyártóról, hanem egy biotechnológiai cégről van szó, melynek a kódja történetesen NABI.

Egy egész szép kitörés lehet pár napra, de mivel mostanában a breakout stratégia önmagában kevés, inkább egy kis visszaereszkedés, de volt ellenállás felett maradás esetén lehet igazán attraktív.

Vállaljuk a döntéseink következményét!

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=8&k=2&i=76552

Rácz Balázs kollégám a fenti cikkben remekül írta le röviden összefoglalva és példákkal illusztrálva azt, amit számos előadáson, tanfolyamon, publikációban, ügyfelekkel való beszélgetésben, néha órákon keresztül fejtünk ki. Itt pár perces olvasás után világos lehet a kockázatkezelés jónéhány fontos alapeleme.

Monday, November 20, 2006

CO2 kereskedés

Napjaink egyik leginkább fenyegető kihívása az emberiség számára a globális felmelegedés.

A hét végén láttam az Al Gore inspirálta Kellemetlen Igazság című filmet. Minden szempontból az egyik legjobb dokumentum film volt, amit valaha láttam. Profi, megérintő, mégsem csöpögős, és egyáltalán nem unalmas. A film honlapján mindenki talál statisztikát a klímváltozásról, és arról is, hogy mit tehet a csökkentés érdekében:

http://www.climatecrisis.net


Egyetlen dolog zavart benne. Al Gore és a készítők szót sem ejtettek az EU CO2 tőzsdéjéről.

http://www.euets.com/

Pedig ez az egyik legjobb kezdeményezés az emberiség CO2 kibocsátásának visszaszorítására. A lényeg az, hogy minden ország és minden nagyobb CO2 kibocsátó kap egy kvótát, amelynek erejéig a légkörbe eregetheti az üvegházhatást okozó gázt. A teljes kvótamennyiség országonként a Kyoto-i egyezmény alapján kerül meghatározásra. Az országok, gyárak, emberek azonban nem egyformák. Csak úgy mint az aktuális szituációjuk. Van, aki éppen megengedheti magának a komolyabb beruházást a környezetvédelemi beruházáshoz, van aki nem. Aki igen, az kevesebb CO2-t bocsát ki, és ezért a kvótája alatt "teljesít". A maradékot eladhatja a "CO2 tőzsdén". Aki pedig túllépi a kvótát, az kénytelen megvásárolni. Ennyit arról, hogy a tőzsde nem használható a környezetvédelem érdekében.

Friday, November 17, 2006

A józan döntés a megalapozott információ nélkül lehetetlen

A szerdai BÉT előadás után az egyik kérdezővel egy kicsit jobban elbeszélgettem. Bár nem mondta ki, de valószínűleg olyan befektetési lehetőséget keresett, ami 50%+ hozamot ér el egy évben. Szerinte a 20% körüli hozam teljesen normálisnak számít, hiszen például a "Az Aegon féle Moneymaxx, 1996 óta simán hozta a 20%-okat minden évben"

A valóság az, hogy az alap 2003 decemberében indult és azóta éves szinten 16%-ot hozott, aktuális éves hozamai 11-12% körül alakulnak. A kérdező remekül ráérzett (?) a kockázat és a hozam összefüggéseit vizsgáló mutatók tekintetében az egyik legjobb hazai alapra, de tényadatokat tekintve nagyon messze járt az igazságtól.

Egy ismerősöm, aki a munkájában vérprofi, nagyon megfontolt, széles látókörű ember, nemrég szintén az alapokról kérdezett. A beszélgetés a Concorde-Vakmajom alapra terelődött. Ekkor azt mindta, hogy ez az alap "masszív minuszban van"

A helyzet nem ez. Az egy éve indult alap célkitűzése az volt, hogy mérsékelt kockázat mellett mérsékelt, pár százalékos reálhozamot nyújtson, a piacok aktuális teljesítményétől függetlenül, minden évben. Ezt nagyon enyhe mértékben múlta alul az alap, nagyjából az infláció szintjét sikerült hozni, most éppen 6,4% az éves hozam, de túl rövid az idő ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonjunk. Az ismerősömhöz az az információ jutott el, hogy nem sikerült a célkitűzést elérni, vélhetően nagyon elferdítve egy túl rövid idő alatt túl sokat váró befektetőtől. A megállapítás és a valóság között azonban egy szakadék húzódik.

Nagyon nehezen feldolgozhatóak az ilyen tévedések, amikor pár kattintással leellenőrizhetőek ezek az állítások (www.bamosz.hu). A valós tendenciák alapján a tényekre történő közvetlen következtetés levonás nagyon veszéles, és nagyon sok durva tévedéshez vezet.

Attól, hogy a Dow új mindenkori csúcsot ütött, még nem száguld a piac - hiszen ezt 30 részvény teszi a többezerből (igaz a sok részvényből ezek a legnagyobbak között vannak), és éves szinten az emelkedés mértéke az utóbbi hat év bármelyikétől nézzük: 11%, de általában jóval az alatti.

Attól, hogy pár centivel emelkedett a vízállás még nem lesz árvíz.

stb.

Wednesday, November 15, 2006

Az élet megtréfál

Az alábbi cikket írtam a portfolióra ma:

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=2&i=76253

Ebben a Deutsche Börse papírjait is dícsértem. A cikk befejezésének pillanatában jött ki az alábbi hír:

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=2&k=2&i=76240

A legnagyobb befektetési bankok egy új összeurópai tőzsdét akarnak létrehozni. Ez nagyon rossz hír "Zee Germans" számára.

(nem a portfolió által kiírt időpontot kell nézni, a befejezés és a hír is kb. 11 körül volt, de emiatt később is és 2* is küldtem)

A közhellyé vált tanulság az, hogy bármikor bármi megtörténhet. Néha a legrosszabb pillanatban. Ha az európai zárás után jött volna a hír komoly gondban lettem volna, mert a napi gyertya alakulásától függően valószínűleg vettem volna Deutsche Börse papírokat.

Tuesday, November 14, 2006

Terpesz

A terpesz (straddle) egy olyan opciós pozíció, amelynél lényeges elmozdulást várunk, mindegy melyik irányba. Egy vételi és egy eladási jog vásárlásából áll. Minél hamarabb és minél nagyobb lesz az elmozdulás annál jobb. Persze nem mindegy, hogy maga az opció mennyire drága, azaz aaz opciós piac mennyire számít a nagymértékű elmozdulásra. Jelen esetben nem számít rá, az opciók relatíve olcsók. (Többek között ilyenekről is szól a Traderbambu 2 tanfolyamunk)

A Microsoft esetén is várható, hogy lesz a közeljövőben nagyobb elmozdulás, sokan unják már ezt a szinte egy helyben totyogást.

Sunday, November 12, 2006

FX chartok és időzónák

Kaptam egy nagyon jó kérdést a Forex chartokról:

"Kedves Balázs!

A BÉT-es tanfolyamon láttam a technikai elemzésekről szóló előadásást és igazán tetszet, bár jó magam valahogy a forex iránt érzek nagyobb kedvet. A kérdésem is ezzel kapcsolatos lenne.

Ha 24 órás chartnézetben nézzük a devizapiaci adatokat, akkor különböző időzónában lévő brókerek az ügyefeleiknek kisebb-nagyobb mértékben különböző ábrájú chartot adnak át.

Ha egy japán, egy amerikai és egy európai bróker adatait nézzük akkor mindhárom 1 napos nézete más lehet.
Hogy van ez megoldva, szinkronizálva, stb. vagy kell-e ezzel foglalkozni egyáltalán?"

A forex piac gyakorlatilag folyamatosan nyitva van, a nap 24 órájában. A mi időzónánk szerint vasárnap este kezdődik a kereskedés, és pénteken késő éjjel zár be. Hivatalos nyitva tartási idő nincs is, hiszen nem szervezett piacról van szó.

Így viszont nem definiálható egyetlen nap kereskedése sem, ezért az 1 napos gyertya vagy bar nem értelmezhető. Erre a legfőbb megoldás az szokott lenni, hogy 24 óra tekinthető egy napnak. Ebben az esetben viszont minden időzónában más és más lesz az a bizonyos 24 óra. Emiatt pedig más és más grafikonok, formációk, indikátorok fognak felbukkani, ami zavart okozhat, és eltérő jelzéseket.

Az egyik megoldás az, hogy nem ragaszkodunk a napi grafikonhoz. A többség amúgy is 60 perces, néhány órás, vagy pl. 15 perces grafikonokat néz. Ezeknél pedig nincs eltérés az egyes időzónák között. Ugyanez a helyzet a heti grafikonok esetén.

A másik megoldás, hogy azt az időzónát nézzük, amelyikben feltehetően az adott deviza a legaktívabb. Pl. az USD mi időnk szerint délután és este, az EUR napközben, JPY a hajnali órákban stb. Ez kevésbé ajánlott, mert egyre kevéséb igaz, hogy az adott deviza valóban abban az időzónában rendelkezik a legaktívabb kereskedéssel.

A harmadik megoldás az, hogy egyszerűen csak kiválasztunk egy időzónát (vagy bármit amit amúgy is kapunk) és ehhez ragaszkodunk, ez alapján hozzuk meg a döntést. Mivel az FX amúgy is más megközelítést kíván meg (a sima napi grafikonok figyelése kevés), ezért segítségnek ez bőven elegendő. A lényeg az, hogy ne váltogassuk az időzónákat.

Friday, November 10, 2006

Tőzsdét vegyenek!

Nagyon jól megy most a tőzsdéknek, ez az árfolyamokon is meglátszik.

Növekvő forgalom, folyamatos koncentráció, felvásárlási és fúziós kísérletek, stb. Azok jártak igazán jól, akik már hosszú évek óta tulajdonosok, főlég még a zárt társasági időszakokból (sok tőzsde persze a mai napig nem ment maga is tőzsdére, de őket is szép lassan felvásárolják).

Nem feltétlenül késő még beszállni. A NYSE részvénye (NYX...hmm ha a Nasdaq-ra vezette volna be magát lehetett volna NYSE is a kód ;) ) gyönyörűen tört ki november legelején, majd olyat csinált, amit legnagyobb sajnálatomra kevés részvény mostnabán. Csinált magának egy 3 napos, alig több mint 2 dolláros sávot, és onnan tankönyvi módon ment felfelé tovább. Ez még egy olyan részvénytől is szokatlan mostanában, ami másfél év alatt triplázta meg az értékét.



----

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=3&k=3&i=76061

Már megint bántják az EURO-t. A magyar lakosságnak csupán a 27%-a elkötelezett integrációpárti (feltételezve, hogy helyes a módszertan). A többi vagy közömbös, vagy fél, vagy kifejezetten ellenzi. A közömbös és félős többség elsősorban a kritériumok teljesítése miatti megszorítások okán ódzkodik a dologtól.

Ez kb. olyan, mintha valaki randira szeretne hívni egy gyönyörű lányt, de sajnálná arra a pénzt, hogy meghívja egy romantikus étterembe. Na jó, egy kicsit túlzok.

Wednesday, November 08, 2006

Díjmentes előadás a BÉT-en jövő szerdán

Bár az előadás nagyon jól sikerült, de kissé csalódott vagyok, mert jóval kevesebben voltak, mint amit előre jeleztek. A várt 200 helyett kb. 80 ember lehetett, így szó sem volt teltházról. A többség vagy az utolsó napokon mondta le, vagy el sem jött. Egyelőre az ígért képeket, videókat sem tudom feltenni.

Viszont a jó hír az, hogy a jövő hetire a kisebb érdeklődés miatt valószínűleg több embert tudok vendégként ajánlani. Itt lehet jelentkezni: faluvegi@bwm.hu

Friday, November 03, 2006

Jim, túl öreg vagy!

Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de remélem, hogy Jim Rogers már túl öreg ahhoz, hogy tisztán lásson.

http://index.hu/gazdasag/ghirek/?main:2006.11.03.&286454

Talán egykori üzleti partnerei devizadöntő napjai miatt nosztalgiázik, nem tudom. Mindenesetre a dollárnak van oka az aggodalomra, és az euronak kevésbé. Elég ránézni a hosszú távú grafikonra. Bizonyára rossz érzés az óceán túlpartjáról nézni, hogy a zöldhasú első igazi konkurense egyre erősebb.

Persze a megjegyzése nem alaptalan, de ha elég erős lesz az únióba vetett hit, akkor az egyes államok költségvetései nem fogják szétzúzni. Amerika is szövetségi állam, ők jól tudják ezt. Ha például Oregon állam költségvetésének hiánya kétszerese lesz a szövetségi átlagnak, attól még nem szűnik meg a dollár :) OK, ez csúnya csúsztatás volt...de remélem a lényeg érthető.

Remélem az egykori üzleti partner, Soros nem fog ilyen kijelentéseket tenni, mert egy világ omlik össze bennem. Szerintem benne sokkal több tisztelet és jóság van.

Elfogytak a helyek a díjmentes előadásokra

Mindkét díjmentes előadásra elfogytak a helyek, többet nem tudok biztosítani sajnos. Az eredeti post-ban nem említettem, hogy két előadás van, mert nem gondoltam, hogy ekkora érdeklődés lesz.

Tévedtem. Egyrészről sajnálom azokat, akik már nem fértek be, másrészt viszont örülök, hogy a tőzsde mellett a technikai elemzés is érdekel mintegy 2*200 embert (ebből csak töredékét "viszem" én), illetve annál sokkal többet.

Nagyon várom már a jövő hét szerdát, azoknak akik nem tudnak eljönni, felteszek majd képeket és talán videókat is. Azok akik ott lesznek, remélem majd megírják hogy tetszett. Akár ide a kommentekbe, akár az email címemre: faluvegi@bwm.hu

Wednesday, November 01, 2006

Pályázat - Projekt Terv tőzsdei bevezetés kapcsán

Egy hazai középvállalkozás tőzsdei bevezetésének előnyei és hátrányai, folyamatának ismertetése, vázlatos projekt terv készítése konkrét példán keresztül
Kiírta: Faluvégi Lajos Alapítvány

A pályázat útján maximálisan elnyerhető összeg:
200 000 Ft

Monday, October 30, 2006

Smith and Wesson sokadszorra

Sokszor volt már pozíciónk a Smith and Wessonban (SWHC, régebben SWB), és azon kevés jó lendületű, viszonylag klasszikus alakzatokat kialakító részvények közé tartozik, ahol jóval 50% felett van a találati arány, és a profit factor is kiugróan magas. Persze az lett volna a legjobb, ha végig ülünk benne pl. 3 dollártól, de tegye fel a kezét az, aki ezt meg tudta tenni és persze időben meg is találta.

A heti bontású grafikont nézve nagy összegű fogadást tehetünk fel arra, hogy komoly elmozdulás (minimum 3 dollár) várható - talán még idén.

Friday, October 27, 2006

GAP Master

Gyönyörű. Minden csöpnyit is jóérzésű, rövid és középtávon technikai elemzés alapján kereskedő embert kirázza a hideg ha ilyet lát. Még ha Angiliában is van a kereskedés jelentős része, az utóbbi napok gap áradata kész idegbaj, ha valaki pozícióban volt.


Thursday, October 26, 2006

Díjmentes előadás a BÉT-en a Technikai elemzésről - ACT NOW! :)

2006. November 8.-án, szerdán, délután 17 órakor a Budapesti Értéktőzsde szervezésében jómagam tartok díjmentes bemutató előadást a technikai elemzésről. A helyeket már lefoglalták, de 3 főnek, aki részt vesz bármely novemberi tanfolyamunkon, még tudunk helyet biztosítani.

Ehhez a faluvegi@bwm.hu címre küldjétek el neveteket, és hogy melyik tanfolyamra jelentkeztetek. A levelek beérkezi sorrendje számít.

Számolatlan új csúcsok?...Háááát

AMEX: 85 (1000 körüli papaír szám, ha pl ETF-eket is számítjuk)
Nasdaq: 145 (mintegy 3200 részvény)
NYSE: 334 (mintegy 3400 részvény)

Megint egyre jobban néz ki a piac, komoly emelkedés lehet, és csökkent a korrekció esélye, de jó lenne, ha erről tényszerűen számolna be a nyugati pénzügyi sajtó. A hiperoptimista szalagcímek csak arra jók, hogy hergeljék a népet, feleslegesen.

Wednesday, October 25, 2006

Microsoft

Szépen jelzi a grafikon a kivárást a holnapi gyorsjelentés előtt. Bármi is lesz, ha nem ugrik valamelyik irányba nagyot, egész jó rövid és akár középtávú lehetőség lesz belőle.

Tuesday, October 24, 2006

Kultfilmek és pénzügyi cégek hirdetése

Valószínűleg véletlen, hogy az utóbbi hetekben két pénzügyi cég is egy-egy kultfilm ismert jelentsorát felhasználva alakította ki kampányát. Mindkét filmet a legjobak között tartom számon. Eleinte zavart, hogy reklámokban "alacsonyítják le" ezeket, de bevallom: egyre inkább tetszik a dolog. Jó látni, hogy művészileg kiemelkedő színvonalú, és komoly mögöttes mondanivalót magukban hordozó művek hatást gyakorolnak, ha nem is az adott pénzügyi cégek vezetőire, de az őket kiszolgáló kreatív stábra, és ezen keresztül a vállalat kulturájára is.

Az egyik hirdetés a Budapest Bank Mikro Expressz Hitelét hivatott népszerűsíteni. Tudjátok, ez az amiben a kutyakozmetika egy szűk helységben van, majd gyors vágásokkal átjutunk a hitelkérelmen és ott találjuk magunkat a kibővített helységben. A kutyakozmetika tulajdonosa felkiált: "Ez gyorsan ment!". A vágásokkal vett rész forrása egyértelműen a Rekviem Egy Álomért című zseniális film, amely a drogok és azok függőséget kialakító hatásairól szól. A gyors vágásos rész végén látható pupilla is erre utal. A film és a reklám témaválasztása között itt nincs összefüggés, az alkotók egyszerűen felhasználtak egy remek technikai, vágási megoldást, érzékeltetve a hitelbírálat sebességét. Arról nincs információm, hogy a reklámban tett ígéret valóban megvalósul-e a gyakorlatban.

A másik reklám már mélyebben "értelmezi újra"az általa felhasznált filmet. A hirdetés a Brokernet-et népszerűsíti. A reklám főhőse, Gábor az élet apró mozzanataival igyekszik azonosítani magát a nézővel. És tényleg: én is utálom ha túl sok jeget tesznek az üdítőbe, és nem szívesen érek hozzá a kilincshez nyilvános mosdóban. (fiam még nincs). A felsorolás végén jelzik, hogy független pénzügyi tanácsadóval, a Brokernet munkatársával igyekszik Gábor intézni a pénzügyeit. A reklám alapötlete az Amelie Csodálatos Élete c. francia film, pár éve elsöprő világsiker volt. Bájával, természetességével, humorával mindenkit levett a lábáról. A hazai reklám alkotói olyannyira rájátszanak erre, hogy még a hazai szinkronhangot is felkérték narrátornak. A reklám tehát marketing oldalról zseniális, szakmai oldalról viszont aggályos.

A Brokernet jelen pillanatban elsősorban nem vegytiszta független, és az ügyfél érdekeit a végsőkig szem előtt tartó pénzügyi tanácsadó. Egyrészt elsősorban ők életbiztosításokkal, illetve unit-linked termékeket értékesítő hálózat. Ez önmagában nem probléma, a világ számos országában működik hasonló,MLM-szerű hálózat. Az viszont már furcsa, ha valaki bizonyos pénzügyi termékek értékesítését azonosítja a pénzügyi tanácsadással. A másik probléma abból fakad, hogy a Brokernet legtöbb ügynöke túl keveset tud ahhoz, hogy valódi pénzügyi tanácsadónak mondhassa magát. Ez nem az ő hibájuk: pár napos, hetes, vagy akár hónapos képzés erre egyszerűen kevés. Ezek alapján valószínűsíteni lehet: a reklámban sugallt kép nem feltétlenül áll teljes összhangban a gyakorlattal.

Viszont: számos jel utal arra, hogy a jövőben ez egyre kevésbé lesz így. Ismerőseim elmondása alapján a cég egyre nagyobb hangsúlyt fektet az oktatásra, ez több éves folyamat már náluk. Emellett a termékek köre is egyre jobban bővül, és talán csökken a méregdrága, illikvidnek mondható életbiztosítások aránya. A Brokernet számos kiadványt támogat, és jelentős összeget adományozott az Öngondoskodás Alapítványnak. Emellett az ügynökeik, ha némely esetben gyenge tájékozottságról is tesznek tanúbizonyságot, mindig hangsúlyozzák a hosszú távú megtakarítások jelentőségét (persze a saját jól felfogott érdekük miatt is). Sőt, maga a reklám is mintha a brand terjesztésén felül a cég újradefiniálását jelentené. Ha így van, az jó hír nemcsak nekik, hanem a hazai pénzügyi kultúrának is. Remélem jól gondolom.

Monday, October 23, 2006

A részvény, amelyet sosem osztanak fel

A 100 000 dolláros részvény a Berkshire Hathaway, Warren Buffet és Charlie Munger által vezetett vállalat, amely több mint 100 mrd dolláros kapitalizációjával az egyetlen befektető cég, amely a legnagyobbak között van.

Buffett, a világ 2. leggazdagabb emberének vállalata sok minden közt arról híres, hogy sosem alkalmaznak stock split-et, vagyis a részvényt nem osztják fel, pl. 500 dollárról nem osztják 5 részre és "hozzák le" 100 dollárra, hanem hagyják a végtelenségig nőni. Ennek lett az eredménye, hogy egyetlen részvény 100 000 dollárt ér mára. Ezzel jelentősen leszűkitik a potenciális befektetők körét, de azt is elérik, hogy csak komoly befektető, komoly szándékkal szálljon be.

A fenti cikk nagyon érdekes, ajánlom elolvasásra mindenkinek.

Wednesday, October 18, 2006

300 000 dollár fizetés egy évben?

A statisztikák szerint ez a Wall Street (szélesebb értelemben véve: a bankok, brókercégek) alkalmazottainak átlagos fizetése. Egészen pontosan 289 664 dollár.

http://index.hu/gazdasag/vilag/wsfizu061018

Árnyalnám a képet. Az összeg átlag, amit néhány ezer kiugróan kereső ember jövedelme húz felfelé. A medián érték valahol 120-130 e USD környékén lehet becslésem szerint.

Az összeg bruttó, szövetségi és helyi adókkal együtt kb. a 60%-a marad meg.

A megélhetés még az Egyesült Államokban jellemzőnél is lényegesen drágább. 2000 dollár alatt még egy egérlyukat sem lehet bérelni Manhattan-ben. A legtöbb belvárosban dolgozó ember tömegközlekedéssel jár munkába (az arány egész NY-on belül kb. 20% - Budapesten: 35%). A fő ok: a parkolási díjakban van. A kezdő óránkénti parkolási díj mintegy 25 USD, és bár utána progresszíven csökken, még mindig horrorisztikus.

Ahhoz, hogy valaki egy nagy nevű és bőkezű fizetést osztogató befektetési bankhoz kerüljön 5-6 év kőkemény tanulás, kiugró intelligencia, és évi 25-50 000 USD közötti tandíj és kapcsolódó tanulási költségek kellenek. De ez még kevés. Egy-egy állásért többszáz emberrel kell megkűzdeni, néhány zseni kivételével 30-70 állásinterjún kell részt venni a sikerig.

Sok múlik a bónuszokon. A fenti összeg közel 40% év végi bónusz, ami csak akkor kerül kifizetésre, ha a cégnek abban az évben jól ment. Ez az esetek 60-70%-ban van így, de csak 20%-ban zárnak kiugró évet.

Ha viszont nagyon rosszul megy, más - erős szakszervezetekkel rendelkező - "iparágakkal szemben, nagyon gyors tízezres elbocsátások vannak az ágazatban és lehetetlen állást találni.

A cikkben említett, ágazatban dolgozó 170 000 ember ugyan soknak tűnik, de ne feledjük, hogy New York az Egyesült Államok és a nemzetközi pénzvilág egyik legfontosabb központja, így a munkaerő nagy része ide koncentrálódik.

A munkaidő jóval az átlag felett van, napi 12-14 órák egyáltalán nem számítanak kivételesnek. Emellett a stressz is nehezen viselhető, sokan 5-10 év alatt kiégnek, vagy tönkremegy az egészségük.

OK, mindezek ellenére sokkal jobb New York-ban és ebben az ágazatban dolgozni, de senki ne higyje, hogy ezt ingyen, vagy akár olcsón adják...és itt nemcsak a pénzről van szó.

Tuesday, October 17, 2006

Ennyi lenne korrekció?

Alsó árnyék; kitörő dögunalmas, de elől járó közművek...

Az a tippem, hogy ez kevés.

Friday, October 13, 2006

Bikát a címlapra!

Már a HVG is a Dow mindenkori csúcsának méltatásába kezdett. :( De legalább a cikkben valamelyest kifejtik, hogy nem ilyen egyszerű a kép.

De az elvileg hozzáértő pénzügyi sajtó mégis csak a szenzációra vadászik, mindenáron kiakarja tuszkolni a bikát a címlapra.

A Dow 30 céget tartalmaz, az amerikai piacon van több mint 10 000 részvény, még ha kapitalizációval súlyozunk, vagy presztizsértéket is figyelembe veszünk.

Egyébként a Dow-nak 8 tagja tudott nem mindenkori, hanem éves csúcsra mászni, vagyis az új maximum néhány részvénynek, illetve indexen belüli relatív teljesítmény változásnak köszönhető. A mászás jó kifejezeés, mert az indexnek 15 tagja tudott az utóbbi két évben éves szinten 7% fölött teljesíteni.

Nem rossz a Dow technikai szemmel sem, csak úgy mint a piac. De ha már hozzáértőnek nevezzük magunkat, vegyük a fáradtságot a piac mélyére nézni. És ha csak kúszás történik, ne dobjuk el az agyunkat.

Thursday, October 12, 2006

Nagy eltérések az európai autógyártóknál

A technikai elemzés egyik legfontosabb eszköze a relatív teljesítmény vizsgálata. Melyik részvény teljesítette felül a másikat, és melyik alúl: ez gyakran a későbbi árfolyamalakulásra nézve is kiváló indikációval szolgál. Azonos ágazatnál ezek az eltérések általában sokkal kisebbek, mint az egyes ágazatok, pláne szektorok között.

Az utóbbi egy évben azonban az európai autógyártók részvényeinek árfolyamai nem úgy mozogtak, mint egy család, hanem mint vadidegenek, akiknek semmi közük egymáshoz. Ez azon kivételes esetek egyike, amikor a következő hónapokban inkább közeledni fognak egymáshoz a nagy jelentőségű, de elképesztő nyomás alatt lévő ágazat tagjai. Esetleg a BMW-nek van esélye (tovább) elszakadni).

Meglepő módon a legerősebb EU autógyártó a Fiat, akinek ugyan volt honnan visszajönni, mégis váratlan a 70% körüli 52 hetes teljesítménye. Az egyik legnagyobb európai vetélytárs a Renault, több mint 40%-kal van lemaradva. Itt is olyan érzésem van, hogy szűkülni fog az olló.

Wednesday, October 11, 2006

Hol készült az alábbi kép?

From 1

Semmi köze a Blog alaptémájához, de tesztelgetem a Picasa, Web Album és Blogger összjátékát, és miért ne csinálnánk belőle játékot?

Aki elsőnek megírja, hogy a fenti kép hol készült, év végéig elérést kap a BWM összes elemzéséhez. Ha még nincs neki.

Monday, October 09, 2006

Lehet-e 200 millió dollárt keresni 2 év alatt?

Lehet!

A Google most már hivatalosan is bejelentette: 1,6 milliárd dollárért megvásárolta a YouTube online videómegosztó oldalt.

A YouTube 20 hónappal ezelőtt indult, 3 volt Paypal dolgozó által, saját minimális tőkéből, és nem kis részben hitelkártya (!!) adósságból. 9 és 14 hónappal később komoly tőkeinjekciót kaptak a mára legendássá vált Sequioa Capital kockázati tőke cégtől. Ezért persze a cég többségi tulajdonát is oda kellett adni, de az alapítók így is nagyon jól jártak: fejenként 100-200 millió dollárt kasszíroznak. Ha fél évvel előbb kezdik, elvéreznek. Ha fél évvel később, lemaradnak. Ha jó az időzítés, bármi lehetséges.

Spread Betting

A Spread Betting, némi egyszerűsítéssel Spread Fogadásnak nevezett spekulációs lehetőség lényege, hogy könnyen és átláthatóan, fejlett technikai rendszerrel működő rendszeren, OTC piacon férhessünk hozzá, akár alacsony tőke mellett a nemzetközi (elsősorban határidős és részvény) piacokon forgó termékekhez. Nagyon fontos tudni, hogy a Spread Betting nem azonos a professzionális határidős brókerek által alkalmazott Spread kereskedéssel, ahol a különböző határidős lejáratok közti árelmozdulásokat használják ki.

Bár csak mostanában terjedt el, de a Spread Fogadás gyökerei több mint 30 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Ekkor még csak egy eleinte kisebb, majd fokozatosan növekvő, szakmabeliekből álló társaság járt össze hetente, az arany árát meghatározni, és közölni, hogy milyen árfolyam hajlandóak a következő gyűlésig venni vagy eladni. Néhányan közülük a sportfogadások új formáiból fejlesztették tovább tevékenységüket, amelynél már nemcsak a nyertes lóra lehetett fogadni, hanem arra is, hogy hány láb előnnyel nyerik meg a versenyt. Maga a „Bet” szó is a sportfogadások világából érkezett. A Spread Betting igazi virágkorát azonban az Internet széleskörű elterjedése hozta el, amikortól kisbefektetők milliói férhettek hozzá, akár párezer (ma már párszáz) dolláros tőkével a legnagyobb nemzetközi piacok alapján képződő termékekhez.

A Spread Betting gyakorlati lényege, hogy nagyon gyorsan, egyszerűen, átláthatóan, akár kis pénzzel és felesleges mellékhatások nélkül lehet, komoly tőkeáttétel mellett is számos híres határidős termékkel, és részvénnyel kereskedni. Csak a vegytiszta árfolyam elmozduláson van lehetőség profitra szert tenni. Az árfolyamokat a brókercég biztosítja, tehát nem hivatalos árakat, hanem azok nem tökéletes másolatát láthatjuk magunk előtt.

Mivel nincs részvénybirtoklás, nem kell osztalékokkal, közgyűlésekkel, értékpapírszámlákkal bajlódni. Az angol piacon mentesül a tranzakciónkénti adótól a termék. Nincs érzékelhető különbség longolás és shortolás között. Mivel nem tőzsdei a termék, elvileg éjjel-nappal is lehet velük kereskedni, brókercégtől függően. Nem egy befektetési szolgáltató kínál garantált stop-loss-okat, vagyis mérsékelhető velük a kockázat. Ugyanakkor a részvényekhez, és számos határidős termékhez képest is kiemelt tőkeáttétel érhető el, amit a brókercég nyújt az ügyfelek számára. Nem ritka az, hogy napon belül 10-15-szörös tőkeáttétel érhető el, ami mind a profit lehetőségét, mind a kockázatot jelentős mértékben meg tudjuk növelni. Nem egy helyen találkozunk a „garantált stop-loss” jelenségével, ami a brókercég általi jegyzésnek köszönhetően ténylegesen garantálja, hogy egy adott árszintnél lejjebb/feljebb nem szállhatunk ki a pozícióból, vagyis ténylegesen kalkulálhatunk a maximális veszteséggel. A brókercég általi árfolyam jegyzés arra is lehetőséget biztosít, hogy teljesen egyedi, variálható termékek is a piacra kerüljenek, ami tovább növelheti a lehetőségek számát.

Mindennek azonban ára van, és az esetek többségében ez akkora, hogy nem éri meg a hagyományos piacokról a Spread Betting-re váltani. A brókercégek, amelyek a Spread Bettinget kínálják, általában nem számítanak fel jutalékot, helyette a vételi és eladási ár, tehát a Spread kiszélesítésén keresnek. A nagy kérdés az, hogy a kiszélesítés mértéke szembeállítva a valós piacon lévő üzletkötés spread-jével és jutalékával mennyivel nagyobb. Attól, hogy a bekalkulált költség magasabb, mintha a hagyományos piacon kereskednénk, még nem biztos, hogy feleslegessé teszi a Spread Betting-et, hiszen van aki számára a felsorolt előnyök miatt mégis megéri ezt a spekulációs megoldást választani.

Sokakban felmerülhet: a Spread Fogadás esetén kell-e valamit változtatni befektetési, vagy inkább spekulációs módszereinken, stratégiáinkon? Mivel a Spread Betting esetén a vételi és eladási ajánlatok a brókercég jól felfogott érdekei miatt viszonylag szorosan követik a valós piac árfolyamát, illetve ajánlatait, jelentős változást a módszerekben nem okoz önmagában az, hogy nem az igazi piacon történik az üzletkötés. A nem egyszer magasabb üzletkötésenkénti költség miatt a gyakran kereskedők számára jelentős, sőt végzetes hátrányt jelenthet a Spread Fogadást választják. Ez a költség ugyanis elviheti a profit nagy részét, vagy akár egészét is.

Bár vannak egyértelmű különbségek, ki lehet jelenteni, hogy a spread betting annak az újracsomagolása, amit az elmúlt években, évtizedekben egyre többször próbáltak eladni a kisbefektetőknek. Az extra hozam reményében kereskedj minél többet, minél gyakrabban, minél többet kockáztatva, minél magasabb (kimondott, vagy kimondatlan) jutalékot termelve a brókercégnek. A nagy nyereség éppen ezért csak keveseknek sikerül, ők szinte kivétel nélkül türelmesek, és jól kidolgozott, nem kis részben technikai elemzésre építő stratégiákat használnak.

---

További cikkeink:

http://www.bwm.hu/index.php?page=92

Friday, October 06, 2006

Ha már csehek...

Több kérdést is kaptam az előző post-ban említett cseh brókercégről. Amit tudok, azt szívesen elmondom mindenkinek magán email-ben, de jelzem, hogy csak másodkézből származó információim vannak. Emellett számos külföldi brókercég van, aki hasonló, vagy szélesebb körű szolgáltatásokat kínál. Csak azért nem érdemes egy külföldi céggel leszerződni, mert beszélnek magyarul, vagy tartanak egy 3 órás előadást.

---

Nagyon érdekes cikk jelent meg a HVG-ben a cseh internet milliárdosokról. Gyakorlatilag az első három portal-t egyetimsták alapították, és részben vagy egészben tartják a kezükben mind a mai napig. Mindegyik cégnek forintban sok milliárdos csak a reklámbevétele. Mi a helyzet nálunk? Egy német tulajdonú internetóriás tarol szinte mindent, illetve egy holland tulajdonú médiacég is ott van a második helyen. Nemrég a Habostortát is eladták, egy másik német cégnek. Egyedül az Index küzd - igaz most már erős tulajdonosi háttérrel - magyar tulajdonúként, de ott sem igazi egyetemista-kollégium-garázs sztori van a kezdeteknél. Csak remélni merem, hogy a különbség csak véletlen, és nem a hazai gyengébb vállalkozókedvvel magyarázható.


---

Ma nem nagyon volt érdemes új pozíciót felvenni. Pár nap emelkedés utáne (egyelőre?) nem volt igazi korrekció, és kevés részvény mozog megfelelően. Viszont optimizmusra bíztató jel, hogy már a Nasdaq-on is jóval 100 fölött volt tegnap az új csúcsok száma, az új éves minimumokhoz képest. Némi small cap erő kéne, és akkor lehet egy erős negyedévünk.

Wednesday, October 04, 2006

A csehek már a spájzban vannak

Elképesztő cseh nyomulás zajlik a hazai piacon, legalábbis ami a brókercégeket illeti. Ez nem véletlen. A csehek lényegesen előrébb járnak a befektetési kultúrában, mint mi. Náluk már számos olyan cég található, amelyik a világ számos tőzsdéjére vesz fel megbízást

A mohóságuk elképesztő (nyilván van kivétel, én még nem találkoztam vele).

Az egyik, egyébként profinak kinéző vállalat minden lehetséges oldalon hirdeti magát, ingyenes tanfolyamokat ajánl, ahol 3 óra alatt állítólag olyan dolgokról van szó, amit felelősséggel csak egy teljes napos kurzuson lehetne elmondani. Soha ilyen agresszív kampányt még nem láttam, az elsősorban személyes kapcsolatokra, és kissé sznob felsőbbrendűségre alapuló hazai piacon. Ez ugyan szokatlan, de a kissé vicces fordításoktól eltekintve nem vészes. Egy új szakasz kezdődött meg, példáért érdemes az amerikai piacot 98 táján megnézni.

A másik azonban sokkal súlyosabb. Dőljetek hátra a fotelban, történet következik.

Felhív valaki, a háttérben hatalmas ricsaj, és kérdezi, hogy ismerem a tőzsdét, tudom-e hogy mekkora nyereséget lehet elérni. Arra a kérdésre, hogy honnan van meg a telefonszámom, többször is kitérő választ ad.
Néhány keresztkérdés után kiderül, hogy egy cseh brókercégtől telefonál, és hogy szakmailag alapvető válaszokat sem képes adni. Nem tudja milyen számlát lehet nyitni, arra hogyan lehet megbízást adni. Nem tudja megmondani, hogy milyen devizában lehet számlát nyitni, majd amikor feltételezem, hogy Koronában, akkor nem tud arra válaszolni, hogy milyen árfolyamon történik az átváltás. Idővel közli, hogy most éppen nincs semmi jó lehetőség a piacon, de ha lesz akkor hívni fog. Ez a beetetés.
Egyébként magát brókernek hívja, noha egyértelmű, hogy nemhogy papírja nincs, de maximum 2-3 hete lehet "az iparban". Hideghívásban viszont akár éveket is eltölthetett.
Egy hét múlva újra hív. Hangja kissé mesterkélten izgatott. Jelenti, hogy megtalálta a fantasztikus lehetőséget, amire régóta (egy hete) várunk. ACEZ energia cég, fantasztikus privatizációs lehetőséghez jutott, ráadásul több hitelminősítő és feljebb sorolta a minősítését, így a befektetés most "szuperbiztos". A 780 korona körüli árfolyam 2-3 héten belül 1100 koronát is elérheti, ezért gyorsan kell cselekedni. Fektessek be 40 milliót, és tíz milliókat kaszálhatok. Mikor közlöm, hogy ennyi pénzem nincs, jelzi, hogy akár 10 millióttól is be lehet szállni, a többi hitel formájábn elérhető. Átküldi a szerződéséket. Ezek önmagukban véve nem vészesek. Előtte elkéri az adataimat, többek között a személyi igazolvány számomat, amit nem vagyok hajlandó megadni. Kissé megsértődik, hogy ő ilyen csodás lehetőséget ajánl, és mégsem bízom benne.
Másnap izgatottan hív. A CEZ máris emelkedik, nem érdemes lemaradni. Jelzem, hogy elolvastam a szerződést, és nem kaptam kondíciós listát, nem ismerem a jutalékokat. Azt mondja benne van. Újra megnézem, nincs. Kollégái győzködnek, hogy nem érdekes, inkább arra koncentráljak, mennyit fogok keresni. Háromszor is keresnek. Végül nagy nehezen atküldik.
Most kapaszkodjatok: a tranzakciós díj közel 1,40%, erre jön mintegy 750 korona (kb. 7000 Ft) alapdíj, és 16% sikerdíj (a pontos számokat nem írhatom le), valamint kb. 15 000 Ft értékben mindenféle számlavezetési díjak. Ha valóban képesek fogni egy palimadarat, aki hisz a szuperbiztos befektetésben (elvileg még be is jöhet, de ha nem, akkor ők nem veszítenek semmit, inkább kaszálnak), akkor rosszabb esetben 600 000 Ft körüli összeget keresnek.

A dologban valószínűleg nincs semmi törvénytelen, etikailag és szakmailag viszont mélyen elítélendő.

A tanúlság: Nem szabad hinni a "szuperbiztos", heteken belül "szupernyereséges" részvényben. Ha ilyen biztos a dolgában, miért egy ismeretlennek ajánlja?

Mindig el kell kérni a kondíciós listát, és valamennyi hivatkozott szerződést. Össze kell hasonlítani más ajánlatokkal.

Ellenőrizni kell a magát szakértőnek kikiáltó ember szakmai kvalitásait. Ez általában pár kérdés után kiderül.

Soha nem szabad hirtelen dönteni. Az illető cég éppen erre utazott. Rövid idő alatt, nagy hozamígérettel nem tud tisztán dönteni az ember. A határidős ajánlat persze a marketing egyik fogása, mi is használjuk kisebb tanfolyamoknál, de nem szabad olyan etikátlanul, mint az említett cég.

Ha csehekről van szó maradjunk inkább a sörnél :) (mondom: tisztelet a kivételnek)

---

A tippversenyt OnozóPéter nyerte. Ő 940 részvényre tippelt a helyes szám a feladás pillanatában 982 volt. Ez elég jó tipp volt látatlanban, gratulálok! A többiek elég messze voltak, így sorsolásra nem került sor.

Amire rá akartam világítani: közel 1000 olyan papír van, ami még egy hazai szemmel közepes alap számára is kimeríthetetlen likviditást jelent. Érdemes odaát kereskedni.

Thursday, September 28, 2006

Dow inflációval korrigálva

Mindenki a Dow új mindenkori csúcsáról beszél, ügyet sem vetve arra, hogy ez 30 részvényt jelent a sok ezerből, valamint annak ami most történik, ára van: ezzel az index-szel éves szinte 9% érhető el évtizedek átlagában, szemben a Russell 2000 13% körüli hasonló értékével. A Russel egyébként már évekkel ezelőtt megcsinálta azt, amit most a Dow. Emellett a Dow 3 hónap híján három év alatt 15%-ot tudott kúszni. A pénzügyi sajtó viszont imádja, ki tudja miért...

Érdekes inflációval korrigáltan megnézni, akár a Dow teljesítményét. Meglepő, hogy van 29 éves időszak, amikor reálértékén veszített vele az ember. 29 év, az nagyon sok.

Tuesday, September 26, 2006

5 és fél éves csúcson az S&P 500

...és hány komponense van (nem 5 és fél éves, hanem:) éves maximumon?

30! Az összes papír 6%-a.

"Erre varjál gombot!"

---

Szépen jönnek a megfejtések az előző postban feltett kérdésre, még 1-2 napot várok.

---

Sokan kérdezik tőlem, hogy aki teljesen kezdő a tőzsde, pénzügyi piacok, nem kockázatmentes befektetési instrumentumok világában, az mit csináljon. A pénteki előadásunk éppen erről szól:

http://www.tozsdeliga.hu/?p=elemz_pw&id=1924962&t=elem

Ha kérdésetek van róla, keressétek Szalay László kollégámat.

5 és fél éves csúcson az S&P 500

...ezt úgy tudta megtenni, hogy írd és mond 30 részvény tudott nem 5 és fél, hanem éves csúcsra menni az 500 komponens közül. A tagok 6%-a.

"Erre varrjál gombot!"

Monday, September 25, 2006

Tippjáték

Most futtattam le egy programot amerikai részvényekre és egy igen érdekes számot kaptam. A kérdés:

Hány olyan részvény van, amelyiknek az átlagos forgalma napi 1M db felett van az elmúlt 200 nap átlaga alapján?

Tippeket az email-emre kérem:

faluvegi@bwm.hu

A helyes megfejtők egyike (sorsolni fogok) az év végéig a www.bwm.hu valamennyi elemzéséhez hozzá fog férni.

Saturday, September 23, 2006

Üdvözlet a Technikai Elemzés tanfolyamról



Éppen Rácz Balázs beszél a folytatódást jelző alakzatokról. Nagyon úgy fest, hogy előzetes tájékozódást tekintve ez az eddigi legerősebb csoport akiknek kurzust tartottunk. Ráadásul három hölgy is van a résztvevők között, ami rekord.

Kérem szépen, van fejlődés.

---

További tanfolyamaink, a továbbfejlődés érdekében ;) :

http://www.bwm.hu/index.php?page=168

Friday, September 22, 2006

Mai DAX

A mai DAX esés éppen arra volt jó, hogy szeptemberre 0% legyen a teljesítmény három hétnyi kínkeserves kúszás után. Ráadásul a pirossal jelölt augusztus közepi kitörés óta is csak szűk 3% a teljesítmény. Még belefér, de a nagy tavalyi, idei első negyedéves hosszú távú emelkedő trend folytatásához ennél több kell.



A 2000-es abszolút csúcs még 2300 pontra van, miközben az oceán másik oldalán lévő 30 tagú index lehelletnyire van saját rekordjától. (OK, kissé aljas és mihaszna az összehasonlítás, de jól hangzik, nem?)

Amúgy ha már a csúcsról beszélünk, tudjátok mennyi a DAX max drawdown-ja? Tessék megkapaszkodni: 73%! 8136-ról 2188-ra! Ez annyire megdöbbentő, hogy még leellenőrzöm, hogy valóban igaz-e, illetve nem a Gondolatrendőrség manipulált esetleg meg valamit :)

---

Legfrissebb publikáció:

A terror elleni védekezés sok pénzt hoz!

Wednesday, September 20, 2006

Miért éppen a közepes cégek?


Miért éppen a közepes cégek maradnak le? Hetek óta megy az S&P 500. Mennek az unalmasabb szektorok. Lassan már megy a technológia is, és a Nasdaq is pár napja kitört. Sőt, ma csatlakozott az egyébként energikus Russell 2000, vagyis a kis kapitalizáció.

Miért éppen a Mid Cap gyenge? Még csak három hónapos csúcsra se tudott menni.

Sunday, September 17, 2006

2006 Április

Ezt 2006 áprilisában írtam, mindenki értelmezze úgy, ahogy akarja:

http://bridgewealthmanagement.blogspot.com/2006/04/az-adott-sz-ktelez.html

Akit nem érdekel, bocs. Bár az események sok szempontból érintik a piacokat, így van értelme erről beszélni, de legközelebb már szervesen befektetési témakör kerül terítékre, ígérem.

Saturday, September 16, 2006

Ön is szeretne végre látni egy bevált módszert a tőzsdei befektetéshez?

http://www.bwm.hu/index.php?page=168#TA

---

Ez a legújabb tanfolyamunk címe. Eddig egyszer tartottuk és elsöprő sikere volt, a legrosszabb pontszám, amit kaptunk 9-es volt, de szinte mindenki 10-est adott.

Ami változás:

Az időpontot szombatra tettük, hogy akik nem tudnak elszakadni munkájukból, vállalkozásukból, azok is el tudjanak jönni: tehát 23. Szombat, 8:30-tól.

Rácz Balázs kollégámmal együtt tartjuk, őt többek között a BÉT elemzések által ismerhetitek.

Ha most vasárnap éjfélig jelentkeztek, akkor év végéig az összes elemzésünkhöz hozzáférést kaptok.

Wednesday, September 13, 2006

Nem ismerjük a befektetési alapokat - főleg ha hülye kérdéseket tesznek fel nekünk

PORTFOLIO.HU Nem ismerjük a befektetési alapokat, a lakosság fele óvatos vagy megfontolt befektető -Gfk felmérés

Az egy dolog, hogy a lakosság befektetési kultúrája sehol sincs, és ez a fent linkelt sokadik felmérésből megint csak megerősíttetett. De az már kissé fáj, hogy a felmérésben kifejezetten rossz, értelmezhetetlen, mi több: a válaszolót is zavaró kérdést tesznek fel. (Erről jut eszembe: 2 hónapja voltam egy sör kostoló közvéleménykutatáson, ahol az egyik kérdés az volt, hogy mennyire érzem édesnek a sört, ami teljesen hagyományos volt, nem egy belga csoda - a félreértések elkerülése végett)

"A felmérés eredménye szerint a magyar lakosság 21%-a csak szükség esetére takarékoskodna."

Mindig szükség esete van.

"A deviza alapú befektetések kedveltek. A válaszadók 59%-a rendelkezett devizabefektetéssel. A válaszadók 67%-a véli úgy, hogy a devizabefektetések stabilabbak a forintnál, 12% véli úgy, hogy magasabb hozamot is ígérnek."

Olyan, hogy devizabefektetés nincs. Lehet USD, EUR, stb. alapú. Persze egy baráti beszélgetésben lehet azt, mondani, hogy "van devizabefektetésem". De egy felmérésben....

Tuesday, September 12, 2006

Mit mondtak a kisbefektetők?

http://www.penzcentrum.hu/cikk-1003214-1.html

" kisbefektetők a likviditási és az ingatlanalapokat tartják a legkevésbé kockázatosnak. Mint mondják, a jegyek nettó eszközértéke e két típusban mutatja a legkisebb volatilitást. "

Bizonyára így, ebben a formában éppen ezt mondták a kisbefektetők.

"A csökkenő hozamok, a korlátozott befektetési lehetőségek, és egy esetleges tőkekivonás bizalmi válságot indíthat a hazai ingatlanbefektetési alapoknál"

Miért indítana bizalmi válságot a csökkenő hozam? Az ingatlan nem biztos befektetés, Japánban van olyan terület, ahol néhány év alatt 90%-ot esett a négyzetméter ár.

Nem lenne egyszerűbb normálisan tájékoztatni az embereket? Vagy ha ők normálisan tájékozódnának maguktól? Miért élnek álomvilágban? Amíg élek nem fogom megérteni.

Nincs ingyenedéb. Ha valaki magasabb hozamot szeretne, magasabb kockázatot kell vállalnia, ami nem jelent biztos hozamot. Sőt a veszteség lehetősége is fennáll. Aki ezzel nincs tisztában, vagy nem képes elfogadni, fektessen valóban kockázatmentes eszközökbe.

Sunday, September 10, 2006

9/11


Már 5 éve volt.
Amikor történt éppen Münchenben voltam, a Nymphenburg-i kastélyban, egy csoporttal. Mivel a kastály parkjában voltunk, nem volt a közelben TV. Sorra szólaltak meg a mobiltelefonok, és ült ki az arckifejezésekre a döbbenet. Nem értettem miért, aztán engem is hívtak otthonról. A hirtelen ijedtségre jellemző, hogy a családom egyik tagja zokogva kért, hogy azonnal menjek haza Budapestre.
Amint tehettem berohantam egy netkávézóba. Megnéztem néhány videót és nem hittem a szememnek. Az amerikai oldalak túl voltak terhelve, ezért a hazai webről tájékozódtam. Néhány magyar turista ezt meglátta és mivel nem voltak képben, megkérdezték mi történt. Amit tudtam, elmondtam nekik, majd azt tanácsoltam, hogy ha autóval vannak, azonnal vegyenek benzint, mert lehet, hogy napokon belül akár a két-háromszorosára is felmegy az ára. Ez jó tanulság volt arra nézve, hogy mennyire nem szabad hirtelen, hiányos információk alapján dönteni, ami nagyon is érvényes a tőzsdére nézve is.
Egy tőzsdei fórumon Wolf azt írta, hogy 9/11-el valami végleg megváltozott. Akkor azt mondtam, hogy nincs igaza, és most is ezt mondom. De el kell ismernem, hogy az elmúlt 5 év inkább őt igazolta. Alig egy hónapja voltam Londonban, éppen az állítólagos meghiúsított géprobbantás sorozat idején. Hazafelé az ellenőrzésnél a cipőnket is le kellett venni. Még egy könyvet sem vihettem fel a gépre. És mindenhol gépfegyveres őrök álltak. Ilyenkor nehéz lenne azt mondani, hogy semmi sem változott.
Kedves Blog olvasóim!
Kérlek írjatok egy 1-2 mondatos definíciót a terror kifejezésre! MIUTÁN ezt megtettétek, klikkeljetek a lenti linkre:
Bizonyára sokan írtatok robbantásos cselekményekről, szélsőséges politikai, vallási nézeteket valló merénylőkről, és még sorolhatnám. Ezt a hibát én is elkövettem.
A terror valójában nem más, mint a fenyegetettség és veszély hangsúlyos és folyamatos jelenléte. Nemcsak fanatikus arabok, hanem szűk vagy tág politikai, vallási csoportok, államok, pártok, kisebb-nagyobb hatalmi pozícióban lévő emberek, akár családtagok is terror alatt tarthatnak másokat.
Érdemes azon elgondolkozni, hogy az elmúlt 5 évben kik is voltak elsősorban azok, a félelem és fenyegetettség érzését szinte állandóan napirenden tartották.
Érdemes azon is elgondolkozni, hogy a mai napig nem tisztázódtak 9/11 kapcsán az alábbiak:
-Honnan vették a hatóságok, hogy Bin Laden állt az akció mögött, alig 24 órával a támadások után
-Pontosan miért dőlt le a WTC három legmagasabb tornya a becsapódások után, amelyből az egyikbe nem is csapódott repülőgép.
-Pontosan mi csapódott be a Pentagonba és miért éppen abba a részébe, amely éppen felújítás alatt volt.
-Miért zuhant le a United 93 járata. (a nemrég megjelent film, erre ad egy lehetséges magyarázatot)
-Kik és milyen okból vásároltak put opciókat az érintett biztosítókra és légitársaságokra, napokkal 9/11 előtt.
-Mi volt a kapcsolat a terrorcselekményeket elkövető feltételezett szervezet, és az akkori iraki vezetés között (egy aktuális szenátusi vélemény szerint semmi)
...és még hosszasan sorolhatnánk.
Szó sincs arról, hogy bárki igazat adna az összeesküvés elméleteknek. De a hivatalos verzió, mind a mai napig nem ad megnyugtató választ a fenti pontokra.
--
A CNN weboldala élőben fogja visszaadni az eseményeket az 5 évvel ezelőtti napról:

Friday, September 08, 2006

Gap up – mi legyen utána?

A legtöbb jó ideje a piacon kereskedő, technikai elemzést használó spekuláns egyetért abban, hogy a pozícióból való kiszállás a sokkal nehezebb, mint a belépés. Még komolyabb dilemmát okoz, ha nem veszteséges, hanem váratlanul nagy nyereséget magával hordozó pozíció kapcsán kell a zárás mikéntjéről dönteni. Van, aki okkal odáig merészkedik, hogy szerinte a legtöbben itt rontják el: amikor igazán nagy nyereségre van kilátás, beéri a kevesebbel, ezzel hosszútávon jelentősen csökkentve stratégiájának hatékonyságát.


Érdekes példa történt meg velem pár napja, ami jól rávilágít a problémára. A részvény a Mobile Telesystems OJSC, moszkvai központú mobil telekommunikációs vállalat volt. Ez a cég olyan dinamikusan növekvő piacokon működik, mint Oroszország, Ukrajna, és a valamivel ijesztőbbnek tűnő Üzbegisztán, Türkmenisztán. Ez azonban nem zavarta a piacot az utóbbi időben, az egyébként hektikusan, és komolyabb középtávú irány nélkül mozgó árfolyam július közepe óta, alig egy hónap alatt 30%-ot emelkedett. Az augusztus 11.-től 29.-ig tartó konszolidációja ismét felkeltette a figyelmet. A kitörésnél vásároltam, és a szerencse mellém állt. A második szeptemberi napon két dolláros rést maga mögött hagyva nyitott az árfolyam és nap közben jóval feljebb is járt. A legtöbben a hirtelen ölükbe hulló profit láttán a gyors zárást választják. Ennek pszichológiai okai vannak, az emberek szeretik ha igazuk van, és szeretik a nyereséget biztosnak tekinteni, hogy ne kelljen tovább izgulni. De miért zárnánk le akár egy ilyen pozíciót is, ha van esély a további emelkedésre? Számos ígéretes megoldás van arra, hogy az árfolyam újabb ugrásának lehetőségét ne szalasszuk el. Ebben az esetben két stop megbízást helyeztem el. A réssel történő ugrást követően azonnal betettem egyet a rés tetejére, a pozíció felére vonatkozóan. Ezzel elérjük, hogy csak akkor zárjuk le a pozíció felét, ha a nap végére az eufória elmúlik, sőt profitrealizálásokra kerül sor. A részvények második felére pedig a rés aljára került a stop. Mivel az ilyen esetek jelentős részében az árfolyam be szokta zárni a rést, majd azután folytatja útját, ez alá érdemes a küszöböt tenni, akkor fullad be az emelkedés, ha az árfolyam tovább esik. Így a komolyabb korrekció után történő emelkedés esélyét sem szalasztjuk el.



A legjobb lehetőség az volt, hogy emelkedik tovább az árfolyam, és egy stop sem aktiválódik. Ebben az esetben hamarosan mehet a rés tetejére a stop a teljes mennyiségre, később akár még feljebb. A legrosszabb forgatókönyv szerint megfordul az árfolyam, zuhanni kezd mint a kő, és a rés bezárása után is folytatja útját lefelé. Ebben az esetben az első stop bezsebeli a rés utáni profit felét, a második pedig megakadályozza, hogy a pozíció második felén veszteség legyen. Eközben pedig nyitva hagytuk a további emelkedés esélyét, ami éppen zajlik is. Soha rosszabbat.

Thursday, September 07, 2006

Hosszú távú befektetési számla

http://index.hu/gazdasag/magyar/htb060907/

"Új, a hazai értékpapírpiac élénkítését szolgáló megtakarítási forma bevezetését javasolja az értéktőzsde. A hosszú távú befektetési számla (htb) azoknak nyújtana mentességet az árfolyamnyereség-adó alól, akik legalább három évig benntartják a befektetett összeget."

Ez megint egy nagyon jó ötlet. Az előnyeit nem ecsetelem.

Egy komoly problémát azonban kiemelnék. Az ötlet szerint az kapna adómentességet, aki megvesz egy részvényt és három évig ül rajta. De nem feltétlenül az jelenti a hosszú távú, türelmes stratégiát, ha megveszünk egy részvényt és csendben várunk. Sőt. Ha jól van kialakítva, akkor egy gyakrabban pozíciót váltó és módosító stratégia sokkal hatékonyabb, mint az egyszerű buy and hold. Így nem a részvény eladásának kritériuma kellene, hogy előtrében legyen, hanem annak, hogy 3 évig nem szabad KIVONNI a számláról az összeget, és akkor lesz adómentes.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a gyakoribb kötések a tőzsdének is jók, hiszen nagyobb forgalmat, nagyobb bevételt jelentenének.

Wednesday, September 06, 2006

Áll az alku

Most néztem meg a TV2 műsorán futó játékot.
30 perc tömény, már-már vegytiszta példát kaptam arra, hogy miért sikertelen a tőzsdei kisbefektetők nagy része.
Röviden összefoglalva: a játék lényege, hogy egy játékos (azt hiszem 20) zárt táska közül folyamatosan nyitogat ki néhányat, amíg csak egy nem marad. A táskákban összegek szerepelnek 1 és 50 000 000 Ft közötti összeggel. Az, hogy melyik táskában mi van, arról semmilyen indikáció nincs. A játékos az utolsó fentmaradó táskában lévő összeghez jut hozzá. A táskák kinyitogatása közben néha meg is állhat, ekkor a bank felajánl neki egy összeget, és ő választhat, hogy ezt elfogadja, vagy nyitogatja a táskákat tovább. Az utolsó táska mindig az, ami közvetlenül a játékos előtt található. Ezt néha le lehet cserélni, bármely más táskára, amely még nincs nyitva. Érdekesség még, hogy minden egyes táskához tartozik egy "kiegészítő játékos", akinek nincs más dolga, mint a játékos utasítása esetén kinyitni a hozzá tartozó táskát. Röviden ennyi, még számos más szabály, és show-elem van a játékban, de a lényeget leírtam.
Mi a legjobb stratégia, ha a játékos helyében vagyunk? Miután az összegek teljesen véletlenszerűen helyezkednek el, tökéletesen felesleges a táskák közötti választással bajlódni, tetszőleges sorrendben érdemes kinyitni őket. Amikor a bank felajánl egy összeget, csak akkor érdemes elfogadni, ha a bentlévő táskákban szereplő összegek átlaga alacsonyabb, mint a felajánlott összeg. Egyszer sem láttam ilyet egyébként, de egy adás alapján nem állítom, hogy néha nem szokott ilyen történni.
A racionális viselkedés helyett az alábbi hibákat láttam a játékos, a műsorvezető és a kiegészítő játékosok viselkedésében:
-Szisztéma emlegetése. Mivel a vakszerencse dönt, nincs jó szisztéme a fentiek kivételével, de az sem nevezhető igazán szisztémának.
-Csere lehetőségén való elmélkedés. Itt is a szerencse kérdése, semmilyen információval nem rendelkezik, ami alapján dönthetne a csere lehetőségéről. Ennél még csak súlyosabb volt egy korábbi játékos tanácsa, miszerint érdemes cserélni, mert ő is megtette, és sok milliót nyert vele. Mondom: vakszerencse.
-A bank ajánlatán való elmélkedés, amikor az ajánlott összeg túl alacsony volt (minden esetben)
-A kiegészítő játékos kiborulása és lelkiismeret furdalása valamint sírása, amikor a nála lévő táskában volt egy magas összeg. Semmilyen befolyása nincs az összegre vonatkozóan, megint csak a vakszerencse dönt.
-Babona emlegetése, például 13-as számú táska. Ezt gondolom indokolni sem kell.
-Annak a tényezőnek a bevonása a döntésbe, hogy korábbi játékokban, melyik kiegészítő játékosnál volt magas összegű táska. Semmi köze az aktuális felálláshoz.
Ha egy ilyen egyértelmű szabályrendszerű játékban is ekkora szarvashibákat képesek emberek elkövetni (magas összeg elnyerése miatti mohóság, magas bank által felajánlott összeg elvesztése miatti félelem, és show-elemek miatti érzelmek miatt) , akkor egy szintén racionális döntést nagymértékben igénylő, de sokkal komplexebb játékban, a "tőzsdézésben" nem csoda, hogy értelmetlen dolgokat csinálnak. Az emberi lélek az oka annak, hogy a piac irracionális, érzelem vezérelt, amit nagyrészt logikus döntésekkel jól fel lehet használni.
Fontos megjegyezni, hogy önmagában az irracionális viselkedés egyáltalán nem gond. Például semmi indokolható, racionális oka nincs annak, hogy megsimogassunk egy lihegő, mindenbe belehempergő, szőrcsomót (vagyis kutyát). Mégis megtesszük nap mint nap, és ez egy nagyon jó dolog.
Az igazi probléma akkor van, ha az irracionális viselkedést megpróbáljuk racionális indokokkal alátámasztani.

Tuesday, September 05, 2006

BUX ETF

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=17&k=5&i=73153

Már nem is kell olyan sokat aludni hozzá. A fenti link egy nagyon jó kis összefoglaló cikket rejt.

Pár kiegészítés:

-Minden kisbefektető, aki nem szeretne aktív menedzselést, és nincs ideje foglalkozni a befektetéseivel, de a hazai részvénypiac teljesítményét szeretné lekövetni, vegyen BUX ETF-et. Ez már egy (magyar részvénypiacon belül) diverzifikált cucc, így nem kell mellé más részvényeket venni.

-Könnyebbé válik a BUX határidőben rejlő kamattartalom kihasználása. Jó lenne tudni, hogy mennyire lesz egyszerű a shortolás (kint az), de a BUX X12 és a BUX ETF vétel/eladás vagy eladás/vétel combo sok érdekességet rejthet még magában.

-El lehet felejteni a BUX-ot követő nyíltvégű alapokat. Teljesen feleslegesek. Persze ha megfelelő lesz a likviditás, és nem 1%-ért köt valaki.

-Érdekes lesz figyelni, hogy miként változik az ETF-ben lévő pénz és ez miként hat a főbb részvények árfolyamára.

-Jó volna bevezetni a Xetra-ra az ETF-et.

Wednesday, August 30, 2006

Befektetési Kultúra

Elkezdtem egy érdekes kísérletet. Regisztráltam egy új felhasználót a WIW-re, Befektetési Kultúra néven. Kíváncsi vagyok, hány ismerőse lesz 1 hét, 1 hónap, 1 év múlva. Szólj barátaidnak, családodnak, kollágáidnak, üzletfeleidnek, hogy ha úgy érzik érdemesek ár, jelöljék be, mint ismerőst:

http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9291598

A bemutatkozás:

Ismerem a különböző befektetési lehetőségeket.Ismerem magamat, és tudok felelősen választani köztük.Tervekkel rendelkezem a jövőmet illetően, és ezek alapján alakítom pénzügyeimet.Ismerem a kockázatokat az egyes befektetési lehetőségek kapcsán, és tudom, hogy érdemes valamekkora kockázatot vállalnom, de ezt keretek között is kell tartanom.Gondoskodom magamról, családomról, egészen a nyugdíjaskoromig, és nem várom el, hogy az állam segítsen rajtam.Etikus módon járok el, nem verek át másokat tudásom által sem, sőt segítek, ahol tudok.Tisztában vagyok azzal, hogy csak olyan ország lehet sikeres, ahol az emberek többségének van befektetési kultúrája.Csak azokat jelölöm be, vagy jelölöm vissza, akikről tudom, hogy ugyanezt elmondhatják magukról. Kérlek ne sértődj meg, ha tesztelem a tudásodat. A Te érdekedben is teszem.Akiket egyelőre nincs lehetőségem visszajelölni, azok se keseredjenek el. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, vagy jelzem, hogy hova lehet fordulni segítségért. Ajánlom az alábbi honlapokat:

http://www.pszaf.hu
http://www.ongondoskodas.hu
http://www.faluvegilajos.hu

"Annyi pénzem van, hogy életem végéig degeszre zabálhatom magam!"

Ha az ember befektetési tanácsadó egy olyan országban, ahol elképesztő űr tátong a pénzügyi kultúra terén, akkor néha nagyon vicces helyzetekkel találkozik.

Egyik értékesítéssel foglalkozó kollégám az olajár fedezéssel kapcsolatos szolgáltatásunk kapcsán egyeztetett egy potenciális ügyféllel. Ennek lényege, hogy pozíciót lehet felvenni az olajárak növekedésére, vagyis azok emelkedése esetén lehet pénzt keresni. Ha valakinek komoly üzemanyag költsége van, akkor veszít az olajár emelkedése miatt, viszont nyer az előző mondatban említett pozíción. Más szóval nem kell félnie attól, hogy a benzin ára emelkedik.

Az illető ezt nem értette meg, kollégám most már egy másik munkatársammal együtt vállvetve próbálta neki magyarázni a dolgot, mindhiába. Jónéhány perc után az illető bedobta azt a mondatot, amiből egyértelművé vált, hogy agyi kapacitása soha nem fogja elérni azt a szintet, hogy felfogja miről van szó:

"Minek ez nekem? Annyi pénzem van, hogy életeim végéig degeszre zabálhatom magam!"

:)

Igen, ez tényleg, szó szerint, így ebben a formában megtörtént. Igen, az illető halálosan komolyan, mély büszkeséggel a hangjában mondta ezt. Nem, nem viccből.

Sunday, August 27, 2006

Tájékozatlanság - még a legintelligensebbek között is

Nagyon sok teendő van még itthon a befektetési kultúra területén. Az alábbi idézetek a Mensa levelezőlistájáról valók, természetesen név nélkül közlöm őket. Ne felejtsük el, hogy bizonyítottan kiugró intelligenciájú emberekről van szó! (kiemelések tőlem)

"A kamatadó főcsapásának iránya nem a hagyományos takarékbetétek,
hanem a hosszútávú egyébb befektetések (kötvények, részvények..).
Hosszútávú megoldást kinálok, nem egyszeri lekötés mellett.
Határidő : auguztus 31."

"A hosszú távú befektetéseknek
Magyarországon két csapdája van. 1) A
befektetési alap eltűnik a befektető
pénzével együtt
és lehet perelni
(további pénz kidobás). 2) A külföldi
finanszírozók döntése következtében (ami
nem kiszámítható) rövid időn belül
jelentős infláció (mondjuk évi 30 %)
állhat elő, és akkor a hosszú távú
befektetésből csak súlyos vesztességgel
lehet kijönni."

Itt pedig a válaszom:

"
-Értelmezhetetlen az a kijelentés, hogy mi minősül a "kamatadó főcsapásának irányának". Az új tőkejövedelmeket sújtó adók szinte minden befektetési terméket egyformán adóztatnak. Vannak kivételek, ahol egyáltalán nem kell adót fizetni, ezek azonban hosszú távú elkötelezettséggel járnak. Ilyen formán a fenti kijelentésnek még kevésbé van létjogosultsága. Sőt, a részvények említése sem szerencsés, hiszen ott lehetőség van az ún. nettósításra, azaz a nyereségek veszteségekkel való csökkentéssel.
-Az elmúlt több mint 10 évben egyetlenegy alkalommal sem fordult elő, hogy befektetési alap eltűnt volna a befektetők pénzével. Egyrészt ezek mögött nagy bankok és befektetési szolgáltatók állnak, másrészt nagyon szigorú jogszabályi követelmények és ellenőrzés mellett végzik a dolgukat, harmadrészt minden alapnak van letétkezelője, ami nem tartozhat az adott pénzügyi csoporthoz. Mindez nem jelenti azt, hogy a visszaélések teljesen ki vannak zárva, de rendkívül valószínűtlenek, ezért felesleges azzal riogatni, hogy lelépnek a befektető pénzével.
-Teljesen kizárt, hogy a külföldi finanszírozók pánikszerű menekülése 30%-os inflációt okozzon. Az megtörténhet, hogy a reálkamat enyhén mínuszba fut az elkövetkezendő hónapokban, vagyis az infláció magasabb lesz, mint a nettó, adózás utáni kamatláb, ez 1-2%-ot jelenthet.
-Ketten is említettétek, hogy minimális az a veszteség, amit a kamatadó okoz. Ugyan nem tudjuk, hogy a jövőben mekkora lesz a jellemző betéti kamatláb, de nem valószínű, hogy jelentősen megemelkedjen, ezért a kijelentések helytállóak. Számításaim szerint egy átlag magyar állampolgár évente 9000 Ft-ot fog veszíteni az új adó miatt. Két dolgot azért kiemelnék: ha valaki jelentős mértékben hajlandó kockáztatni és ezért magasabb hozamot is kap, akkor a veszteség mértéke ennél sokkal magasabb, és ugyanez a helyzet több tízmillió forint esetén is. Másrészt a betéti konstrukciók mára nagyon elavultak, van más megoldás is, ha már valaki semmiképpen sem szeretne kockáztatni.
-Egyetértek azzal, hogy a bankok többsége csúnyán rájátszik a mostani szituációra. Van olyan ajánlat egy nem is kis banktól, ami akkora etikai vétség, hogy a kiagyalóját egy életre eltiltanám attól, hogy befektetési területen dolgozzon. Sajnos ma még nem tartunk ott, hogy a gátlástalan pénzszerzés mellett más szempontok is érvényesüljenek."

Itt tartunk. Ebből is látszik, hogy nem arról van szó, hogy ne tudnának az emberek gondolkodni. Egyszerűen senki soha nem magyarázta el, tanította meg, anyagi érdekek nélkül. Ezért lenne jó a középiskolai pénzügyi ismeretek képzés, ha a kormányzat működtetne egy információs portált, ha már pénzt szed be, stb.

Nem győzöm hangsúlyozni: Nagyon sok tennivaló van még.

Wednesday, August 23, 2006

Már hétfőn elrajtolhat a Bookline.hu

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=2&i=72575

Megérkezett az első valódi internetes kereskedelmi cég a hazai tőzsdére. Itt volt a legfőbb ideje, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A cég érdekessége, hogy olyannyira kezdeti fázisban van, hogy jelenleg ugyan 100% feletti árbevétel növekedést tud felmutatni, de nyereséget nem. Izgalmas lesz, hogy fogja a piac árazni a növekedési lehetőséget, a részvényesek komoly hullámvasútra készülhetnek.

Kissé zavaros a cég terjeszkedési politikája, a régióról egy szó sem esik, inkább árversenyre készülnek pl. DVD-k, elektronikai cikkek terén. Ráadásul offline boltok megnyitását tervezik még. Az egyikben már voltam, ugyanolyan mint a többi. Erről jut eszembe: nem kis bátorság kell az olyan tőkeerős, vagy kiterjedt hálózattal és tapasztalattal rendelkező vállalatokkal szembeszállni, mint a Libri, Fokusz, Alexandra. Ezek tulajdonosai közül 3 is megtalálható hazánk 100 leggazdagabb emberei között.

Kissé zavaró a gyenge kommunikáció a leendő befektetők felé. A honlapon nulla információ található a vállalatról, de a sajtóközlemények is csak általánosságokat tartalmaznak. Reméljük ez javul.

A külföldi példakép kapcsán pedig nagyon ajánlott Robert Spector könyve, amit magyarul is kiadtak. Ha nem is teljesen elfogulatlan, nagyon olvasmányos, a kritikám itt olvasható.

Na ennyit a fundamentumokról. A technikát pedig meglátjuk pár hónap múlva.

Monday, August 21, 2006

Thursday, August 17, 2006

Russell és Nasdaq - Most egymás ellen



Nagyon érdekes, hogy a Nasdaq jócskán ki tudott emelkedni a megelőző hetek sávjából, a Russell pedig nem érte el korábbi csúcsát sem. Érdekes, hogy a technológia most talált relatív erőt magának, míg a kis kapitalizációnál erről szó sincs. Vajon melyikük lesz a mérvadó?

Egyébként egyikük sincs július eleji csúcsához még csak közel sem. Nem fordult meg a középtávú trend egyelőre.

Wednesday, August 16, 2006

Ilyenkor is van jó esélyű short

Nem, nem lázítani szeretnék a pár napja felébredt (egyelőre nem végleges) bika ellen. Csupán felhívom a figyelmet arra, hogy a részvénypiacon az a szép, hogy szinte mindig akad mindenre példa és ellenpélda. Csak keresni kell.

Most a nyomtatott sajtó nagy presztizsű tagja a New York Times (NYT) esik kifelé a konszolidációjából.

Tuesday, August 15, 2006

Elképesztő siker! Vagy mégsem?

http://www.origo.hu/uzletinegyed/befektetes/20060814maximalis.html

"Maximális hozamot ért el a K&H úttörő alapja
Három év alatt 30 százalékos, éves szinten 8,11 százalékos hozamhoz jutottak a K&H fix plusz 2. befektetési jegy tulajdonosai. A 2003 júliusában, a magyar piacon elsőként bevezetett tőke-és hozamgarantált befektetési alap idén július 31-én járt le, hozamfizetése pedig augusztus 7-én kezdődött meg."

Micsoda siker! :)

Nézzük akkor meg mi is történt az alap befektetőinek pénzével. Három év alatt 30%-ot hozott, ez nem rossz. Az alap a tőkegarancián kívül az S&P 500-ba, Nikkeibe, FTSE 100-ba és Eurostoxx 50-be, illetve ezek opcióiba nyomott pénzt.

http://www.khalapok.hu/index.khb?p=page&id=NjA%3D&menuid=MTI4

Mi történt volna, ha nem az alapba, hanem a ugyanakkora arányban, részvényeket, ETF-eket, esetleg indexkövető alapokat vásároltunk volna? Pár százalék tévedés lehet a dologban, mert nem tudni, hogy mikor vették meg az opciókat, illetve mit tekintsünk kezdő időpontnak ( a jegyzés pár hét volt).

Az eredmény átlag 62% lett volna. Legtöbbet a Nikkei hozott volna, 99%-ot, a legkevesebbet az S&P 500, 38%-ot. Ezekbe még nem kalkuláltuk bele a forint gyengülését. Ez további 7%-ot ad az eredményhez. 10 000 000 Ft esetén a tőkegarantált és a sima részvény közötti különbség 3 900 000 Ft. Megér ennyit a tőkegarancia?

OK, ez egy jó időszak volt a tőzsdéken (legalábbis részben). De ha valaki 8 000 000 Ft-ot fektet be állampapírba, és 2 000 000 Ft-ot pl. az említett indexek határidős termékeibe ötszörös tőkeáttétel mellett, akkor kb. 60%-ot keresett volna. Nem 30%-ot. 10 000 000 Ft esetén ez 3 000 000 Ft különbség. A tőkegarancia itt is megvalósult volna.

TÉNYLEG OLYAN JÓK A TŐKEGARANTÁLT ALAPOK? EZ TÉNYLEG SIKERTÖRTÉNET? UGYAN MÁR...

Monday, August 14, 2006

10 éves betét?

"A hagyományos lekötött betéti konstrukciók száma is megugrott, több pénzintézet kínál 12 hónapos lejáratú akciós kamatokat, de akár három, öt, tíz évre szóló lekötéseket is. "

http://www.nol.hu/cikk/413179/?wa=hk06

Őszintén: ki az az idióta, aki 10 éves betétben leköti a pénzét? Jelentkezzen nálam, lefényképezzük, és kitesszük az irodában a tárgyalóban, hadd lássanak az ügyfelek negatív példát. :)

Wednesday, August 09, 2006

Idézet J. Welles Wilder-től

Wilder az egyik legnagyobb név a technikai elemzés területén. Többek között ő fejlesztette ki az RSI-t, ami annyira népszerű indikátor lett 1978 óta, hogy nagyon sok kisbefektető is ismeri a nevét.

A Technically Speaking augusztusi számában közölnek vele egy interjút. Idézem az általam legjelentőségteljesebb részt:

"-Is trading difficult?

- (...) Succesfully trading commodities is the most difficult thing I can think of."

Ezt nem akárki mondta. Harcolunk minden nap. Legyünk büszkék magunkra. ;)

Tuesday, August 08, 2006

Kamatadó és akciós ajánlatok - NE DŐLJ BE!

Elképesztő kreativitásra és etikátlan magatartásra vetemednek a bankok, kihasználva a közelgő kamatadót.

Nézzük részletesen, hogy mik a lehetőségek.

A betéti kamatok 6% körüli éves hozamot nyújtanak. Ebből jön le a 20% kamatadó, marad 4,8%. A különbség 1,2%. 1 000 000 Ft lekötése esetén 12 000 Ft. 10 000 000 Ft lekötése esetén 120 000 Ft. Egy év alatt. Ennyit spórolhat meg valaki ha 1-3 vagy akár még több évre elkötelezi magát.

De miért tenne ilyet bárki is, ha ez a minimális hátrány behozható más eszközökkel anélkül, hogy le kellene kötnie a pénzét?

Egy példa: jelzáloglevél. A hozam 6,6% és 7,2% között alakul és szeptember 1. előtti vásárlás esetén adózni sem kell utána. Bármikor eladható a tőzsdén. Teljesen kockázatmentes? Nem, mert ha a futamidő alatt az általános hozamszint nagyon megemelkedik, jelentős lehet a veszteség.

Részvény. Szinte minden évben megveri a betéti kamatot, bár jóval kockázatosabb is. De nem kell minden pénzünket ebbe tenni. Ha élünk az egyébként igen valószínű feltételezéssel, hogy kétszer akkora hozamot hoz hosszú távon a részvény, mint a betét, akkor elegendő 20%-ot részvénybe tenni. A matektól megkímélek mindenkit.

Abszolút hozamú alapok. Már több mint 3 van belőlük itthon is, de tanácsadó segítségével is bárki tud ilyet csinálni magának. Minden évben pozitív, inflációt lényegesen megelőző hozamra törekednek. A kockázat mértéke széles skálán mozog.

De ha valaki nem szeretne kockáztatni, akkor is vannak jobb lehetőségek: pénzpiaci alap, állampapír. Bármikor el lehet adni.

Na akkor nézzük a legaljasabb ajánlatot, a kamatadó kapcsán:

http://www.cib.hu/actual/ajanlat/kamatadomentes/megtakaritasok

11%-os kamatot hirdetnek, adómentesen. Hamar kiderül, hogy ez csak a betéti részre vonatkozik, ugyanannyiért, amennyit betétbe tettünk, egy 3 éves futamidejű, vélhetően magas díjú alapba is kell fektetnünk, igaz legalább bármikor vissza lehet váltani. Az alap tájékoztatójából kiderül, hogy a 3 évre a 20% alatti hozam valószínűsége múltbéli adatok alapján majdnem 70%. Ennyi a valószínűsége, hogy éves szinten 6,26% alatt lesz a teljesítmény (tegyük hozzá: most éppen efelett vannak). De a helyzet rosszabb: a 11%-ot csak az első három hónapra adják. Sőt, ha 6 hónapon belül szükségünk van a pénzre, akkor 0%-ot, ha 6 és 18 hónap között, akkor 5%-os kamatot adnak csak. Összegezzük:

Elkerüljük a kamatadót, kb. évi 1,2-1,4%-ot. Viszont kapunk egy kiszámíthatatlan hozamú, de valószínűleg 6,26% alatt lévő éves hozamú, drága garantált alapot, 3 évre, pénzünk másik felével pedig 18 hónapra bele vagyunk kényszerítve egy átlagosnál alig valamivel jobb betéti konstrukcióba. A végső hozamról fogalmunk sincs, de valószínűtlen, hogy 7% felett legyen, és közben pénzünk egy részét még kis sem vehetjük. Tényleg megéri ez +1,2% adómegtakarításért? 1 000 000 Ft esetén 12 000 Ft-ért?

Mit csináljunk az ilyenek ellen? Szívesen segítek bárkinek egy-két rövid email erejéig díjmentesen is, de ha részletes információra kíváncsi, akkor az alábbit tudom ajánlani.

Tanfolyamot tartunk: "Hogyan nyerjük vissza a kamat és árfolyamnyereség adót?" címmel! Részletek ide kattintva!

Véleményem valamennyi pénzintézettől független, de továbbra sem tekinthető elfogulatlannak, még ha teljes mértékben igaz is. Kérlek, konzultálj más független tanácsadóval is.