Sunday, December 11, 2011

A & A

Nagyon kevés igazán jó teljesítményt nyújtó részvény van a piacon az elmúlt 4-5 évet tekintve. A válság sokakat megtépázott, és hiába emelkedett vissza számos papír, akár a 2007-es szintjei közelébe, a befektetők többsége összességében nem nagyon látott nyereséget ezen időszak alatt. Ez igaz a legnagyobb vállalatokra is. Ám itt is akadnak látványos kivételek. Az Apple és az Amazon.com ezek közé tartoznak, ugyanis mindketten hihetetlenül jó, 350% környéki hozamokat produkáltak a befektetőiknek, akár 2007, akár 2009 elejétől nézzük meg a teljesítményt.

(Mindezekről, amiről itt írok, egy rövid, a Millás Reggeliben folytatott beszélgetést is meghallgathatsz ide kattintva.) 


Ami a grafikonra rápillantva szintén szembetűnő, hogy a két részvény nagyjából hasonló utat bejárva jutott el a mostani pontig, alaposan lepipálva a legtöbb technológiai papírt is. Érdekes viszont, hogy az utóbbi hetekben a két árfolyam eltérő utakat választott. Az Amazon igen sokat esett, és bár az Apple is komoly korrekción esett át, amikor enyhén a várakozások alatti eredményeket közöltek legutóbbi negyedévük során, azóta relatív erőben - ami igazán fontos - jó eredményeket tudott felmutatni a papír piaca. A kérdés, hogy a szétváló árfolyamokat a fundamentumok indokolják-e. Ha megnézzük a számokat akkor igen lényeges eltéréseket láthatunk.

Az Apple-t a piac az aktuális 12 havi nyeresége alapján annak tizennégyszeresére értékeli (P/E). Ez, ha az eredmény később nem változna, 7,14%-os hozamnak felelne meg, ami önmagában sem rossz abban a tekintetben, hogy az ottani állampapírhozamok jóval lejjebb vannak, és akkor a növekedési lehetőségekről (és persze a kockázatokról) még nem is beszéltünk. Az ágazati elemzők a következő 5 év viszonylatában 19%-os éves eredménybővülést várnak. Ezzel persze érdemes óvatosnak lenni, de azt sejthetjük, hogy ha az Apple tartani tudja a jelenlegi piaci pozíció bővülést, netán az innovatív termék és szolgáltatás fejlesztést, akkor 5 év múlva könnyedén elérheti a mostani eredményének a kétszeresét is. Ezen számokból 0,6-os úgynevezett PEG mutató adódik, amelynél az 1-es érték alatti számok jellemzően komoly alulértékeltségről adnak tanúbizonyságot.

Az Amazon.com esetén a P/E 95 (!) ami elképesztően magas, ha a hozam analógiára szeretném lehozni akkor 1,05%-ot írnék, aminél még az amerikai (vagy szinte bármelyik) államkincstár is többet kínál. Más szóval: a befektetők nagyon komoly növekedést áraztak a részvénybe. Itt a PEG értéke megközelíti a hetes (!) értéket, vagyis az elemzők által várt növekedésnél is sokkal többre számít a piac. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, durva számítás alapján meg kellene nyolcszoroznia a nyereségét addig a pontig, amíg a nagy növekedés véget ér. Mivel most a nettó eredményhányada 2-3% környékén van, és nem is valószínű, hogy ez jelentősen javuljon az erős versenyben, ezért az árbevételnek is hasonló mértékben kellene emelkednie. Másképp megfogalmazva a jelenlegi éves 40 milliárd dollár körüli árbevétel helyett legalább 300 milliárdra lenne szükség legkésőbb 5 év múlva, hogy azt mondhassuk: helyesen van árazva a cég.  Ebbe nagyságrendű a ligába jelenleg csak a legnagyobb kereskedelmi és olajipari óriások tartoznak, nevesül a Wal-Mart, ExxonMobil, British Petrol, China Petroleum...és kész. Ambiciózus feltételezés.


Ami még nagyon érdekes, hogy az Apple (kékkel) a prémium termékeivel képes volt az üzemi és nettó eredményhányadot is növelni (lényegében azt, hogy mennyit keres az árbevételén) az elmúlt években, az Amazon (narancs színnel) nem, pedig 5 éve a két cég ugyanott állt. Mégis a piac éppen az ellenkező folyamatra számít. Megtörténhet? Akár igen, de egyelőre ennek nem látni a jeleit, és még ha így is történne, a két árazás közötti különbséget még ez sem indokolja. 

Az értékelési mutatókkal, és az eredményhányadokkal kapcsolatos elemzés ennél összetettebb, de itt elegendő ennyi információ ahhoz, hogy lássuk: a két cég megítélése között hatalmas különbségek vannak. Feltehetjük a kérdést: Miért értékeli a piac egészen eltérő módon a két vállalatot?

Az ok az eltérő üzleti filozófiában keresendő. Az Amazon mindenáron növekedni akar, és ez 16 éve sikerül is neki (manapság akár a robosztus cloud szolgáltatásával is), majdnem minden évben ha az árbevételre tekintünk. Emlékszem, hogy a kilencvenes évek nagy internet mániája idején, amikor az Amazon volt a legnagyobb sztár, Jeff Bezos az alapítót a saját édesanyja hívta fel aggódva, amikor a sajtó a cég veszteségeivel volt tele.  "Fiam, tényleg csődbe fogtok menni?" kérdezte, és a piac megnyugtatásába már csaknem belefáradt vezérigazgató sóhajtott egyet és újra elmagyarázta, hogy nincs semmi probléma. Igaza lett, és nőtt a bevétel, és később nyereséges lett a cég, és az is a mai napig.

Ám az Apple eközben képes fenntartani a nagy nyereséghányadot azáltal, hogy drágán tudja eladni a termékeit. Az Amazon esetén ennek nyoma sincs, és itt lép be a képbe az, hogy miért egyre inkább versenytársa a két cég egymásnak. 


Az Amazon és az Apple is egyre több bevételt szerez a média értékesítésből. Online film, zene, és könyv eladás. A nagy konkurenciaharcra akkor figyeltem fel, amikor az Apple kemény taktikájával szembesültem, például azzal, hogy az iPad-en lévő Kindle (Amazon könyv platform) alkalmazásból kivetették a vásárlás lehetőségét. Ehelyett egyre inkább a saját alkalmazásukat és könyv olvasó szoftverüket az iBooks-t helyezik előtérbe. Az Apple nagyon sikeres a zene eladásban, az Amazon is erősít ezen a területen. Hasonló a helyzet a filmek területén. A tartalommal kapcsolatos háború egyelőre mindkét cégnél a bevétel kis szeletét, 10%-nél kevesebbet érint, de egyre jobban nő ezek jelentősége. 

A nagy különbség az, hogy az Apple eleve sokat keres a saját táblagépén amivel ezen tartalmak elérhetőek (sok más eszköz mellett persze), amíg az Amazon a későbbi értékesítéseinek teret nyitva inkább hajlandó veszteséget is vállalni. Az Apple 50%-ot nyer minden iPad-en, az Amazon veszít minden Fire-ön. Az Apple 1 milliárdot keres évente az iPad-en, az Amazon 12 millió dollárt veszít a Fire-ön éves szintre vetítve. Ám hiába adja Bezos és csapata olcsóbban, az iPad eladások nem látszanak megcsappanni. A tartalom területén egyébként iszonyú kemény háború várható. Ahogy az Apple a Samsunggal, Motorola-val, vagy akár szoftver fronton az Androiddal csatázik, úgy könyvek, zenék, filmek termék az Amazonnal is egyre szélesíti a frontvonalakat.

A részvénypiacon azonban ez úgy néz ki, mintha 1950-ben valaki 1:1,1-es szorzó mellett fogadott volna arra, hogy a Szovjetunió lesz a szuperhatalom 40 évvel később, miközben 1:5-höz arra, hogy az Egyesült Államok. Valószínűleg ez már akkor erős túlzásnak tűnt volna.

(Mindezekről, amiről itt írtam, egy rövid, a Millás Reggeliben folytatott beszélgetést is meghallgathatsz ide kattintva.) 

Az Apple esetén a piac nem akarja elhinni, hogy ez mehet tovább. Talán nem akarta elhinni korábban sem, amikor már bő 3 éve írtam egy cikket róla. Az Amazon enyhén szólva bátor árazása sem ma kezdődött, erről is írtam egy bejegyzést egy éve itt (azóta ugyanoda tért vissza az árfolyam).

Hogy mit hoz a jövő azt nem tudom, abban viszont biztos vagyok a két árazás közötti indokolatlan különbség csökkeni fog a jövőben valamikor. Ezért 2012 a két cég közötti háború és sok minden más mellett az Apple long szigorúan Amazon shorttal dúsított éve lehet.

Ezen a blog-on ez volt az utolsó bejegyzés 2011-ben. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!

Tuesday, November 15, 2011

Kell-e félteni a bankbetéteinket? Ha igen, mit tehetünk?

Mostanában sokan hívnak aggódó hanggal, írnak üzeneteket, vagy jönnek be az irodába félelemmel a szemükben és kérdezik tőlem, hogy milyen külföldi befektetési lehetőséget érdemes keresni. Vannak köztük ügyfelek, régi ismerősök, ismerősök ismerősei, és olyanok, akik a neten kutatva találtak meg és hívtak fel. Olyan emberek, akik keményen megdolgoztak a pénzükért, felépítettek egy vállalkozást, és most a vagyonukat féltik. A félelmük az, hogy az adósságválság eljut arra a pontra, ahol a bankszámlákon, bankbetétekben lévő pénzek vagy azok egy része befagyasztásra kerül. Ebben az írásban ennek az aktuális helyzet alapján meghatározott esélyeit, valamint az esetleges negatív forgatókönyvekre adott felkészülés lehetőségeiről lesz szó.

Először is meg kell vizsgálni, hogy mennyire megalapozott ez a fajta félelem, majd azt kell megnézni, hogy mi az, amit tehetünk. Kell-e félni attól, hogy a következő 1 (vagy 3) év során a hazai pénzintézetekben lévő összegek egy része befagyasztásra, levonásra kerül?


Ha akár négy évvel ezelőtt tetted volna fel ezt a kérdést, akkor egy kézlegyintéssel elintéztem volna a dolgot, 1 és 3% körüli esélyt megjelölve. Nem volt nagy merészség ilyen alacsony számokat mondani, és nem is történt meg az említett esemény. Ahogy a válság haladt előre, és más síkokra terelődött a problémahalmaz, úgy a következő (!) 1 vagy 3 év során - az egyre nehezebben kezelhető államadósságok miatt a valószínűség egy hasonló eseményre nőtt, méghozzá 11 és 14%-ra.

Ez még mindig nagyon alacsony esély, de már nem annyira alacsony, hogy egy kézlegyintéssel el lehessen intézni. Mielőtt továbblépünk érdemes kitérni arra, hogy a számokat honnan veszem. A rendszer bonyolultsága és a politikusok kiszámíthatatlansága nem teszi lehetővé, hogy ne becslésekről beszéljünk. Két alap kritériumot vettem figyelembe, és onnantól egyedi tényezőkre hagyatkoztam. Az első, hogy a politikusok - legyenek bármely párt tagjai - mindig a saját hatalmuk megtartásán fáradoznak, ezért csak akkor nyúlnak egy ennyire népszerűtlen eszközhöz, ha minden más forrás, beleértve a további hitelfelvételt, akár az IMF-től, az adók drasztikus emelését, számos kiadás visszavágását, sőt a pénznyomtatást, már kimerültek.

Ők sem vették el a bankszámládat.


Nagyon úgy fest, hogy ők sem fogják.


(Ne aggódj, ettől még nyugodtan utálhatod kedvedre bármely politikust, csak ez a blog nem erről szól)

Összefoglalva: nem valószínű, de nem is kizárt egy hasonló esemény bekövetkeztének.

A másik kérdés, hogy ha mindez nem nyugtatott meg, akkor a bankbetét és bankszámla befagyasztás ellen mi a teendő?

Ismét érdemes az ő fejükkel gondolkozni, és a logikus lépésekre koncentrálni. Először a leggazdagabbak számláját csapolnák meg, például 100 vagy 10 millió Forint feletti rész egy adott százalékát szedik be. Erre a forgatókönyvre majdnem minden második aggódó hang hívta fel a figyelmet és a határ átlépése esetén teljesen igazuk is van. Ezután egyre kisebb összegekre mennek rá, és minden olyan eszközt és befektetési formát sorra vesznek, amelyek kellően likvidek, és vagy készpénzként (bankszámlapénzként) azonnal felhasználhatóak, vagy nagyon gyorsan, könnyen és komolyabb veszteségek nélkül azzá tehetőek. Nem tévedünk, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy amikor ilyen eszközökhöz nyúlnak, akkor már nagyon gyorsan kell a pénz és heteken, napokon belül kell kifizetni a számlákat. 

Ebből az következik, hogy:

1. Érdemes több helyre megosztani a pénzt.

2. Érdemes a pénz egy jelentős részét értékpapírokba helyezni, azok között is olyanokba, amelyekből több tíz vagy százmilliárdos mennyiség nem tehető pénzzé napok vagy akár hetek alatt.

Ez a két szabály egyébként is jótékonyan hat a többség portfóliójára biztonsági szempontból, az utóbbi természetesen csak akkor ha nem dollármilliárdosok vagyunk, és amúgy is közép vagy hosszútávon gondolkozunk.

Szintén sokat segíthet rajtunk, ha eleve bizonyos időtávú elkötelezettséget jelentő számlát választunk, ezek közé tartozik a Tartós Befektetési Szerződés, vagy a Nyugdíj Előtakarékossági Számla, amelyek ráadásul még jelentős adóelőnnyel is együtt járnak. Persze sosem tudhatjuk, hogy ezeken az adószabályokon mikor változtatnak, de egyelőre ezek élnek és virulnak, sőt a TBSZ-ben alkalmazható befektetések körét éppen a jövő évre tervezik kibővíteni.

Az értékpapírok kibocsátójának nem az államnak vagy a bankoknak kell lennie. Az előbbinek azért, mert ha már ilyen szintre jutna a költségvetés a pénzszerzésben, akkor valószínűleg az állampapírok kamat vagy akár tőkekifizetéseiben is késedelem, egyéb természetű csökkenés lép fel. Az utóbbinak pedig azért, mert minden államcsőd közeli helyzet automatikusa tönkre vágja a bankrendszer nagy részét.

Szintén oda kell figyelnünk, hogy egyes kollektív befektetést megvalósító értékpapírok is első látásra rejtett kockázatokat tartalmaznak. Különösen veszélyeztetettek azok a befektetési alapok, amelyek tőkéjük nagy részét bankbetétben vagy állampapírban tartják. Ezek közé elsősorban a kötvényalapok tartoznak, de a pénzpiaci és likviditási alapok is problémásak lehetnek ebből a szempontból, amennyiben a befagyasztás minden előjel nélkül következne be.

A pénzintézetekkel szemben jobban járhatnak a befektetési szolgáltatók ügyfelei, hiszen a pénzeszközök és az értékpapírok, vagy akár határidős pozíciók ténylegesen külön vezetett számlákon vannak, továbbá a bankrendszer kockázata ott nincs jelen, áttételesen nyilván érzékeltetheti hatását. Itt a részvények, közvetett módon sem a hazai állampapírokba fektető befektetési alapok jelentik ebből a szempontból (!) a legjobb megoldást.

A befagyasztás ellen logikus lépésnek tűnik a pénzek külföldre menekítése. Nincs jogszabályi korlát EU-n belül, persze adott esetben bármely bank megtagadhatja a számlanyitást. Ez az út vagy a többletköltségek megugrásával jár, vagy magasabb szintű jogi és nyelvismeretre van szükség. Emellett felmerülhet sokakban a készpénz elrejtése, ezt azonban az inflációs veszélyek miatt nem javaslom. Szintén túlzott biztonsági aggodalmat okoz a fizikai arany vagy egyéb nemesfém vásárlása is. 


Általában is sokkal jobb taktikát választunk, ha a még inogni is látszó, de valamekkora garanciát még így is nyújtó rendszerekben, kellően szétosztva, és nem kizárólag az államban bízva, különböző helyzetekre felkészülve helyezzük el a pénzünket.

Mindezen tanácsokat csak a megnyugtatás miatt írom le, hiszen mint írtam, nem hiszem, hogy akár középtávon is idáig jutnánk.A válság viszont egészen más módokon sokkal inkább veszélyes lehet megtakarításainkra nézve. A magas államadósságok évekre nyomás alá helyezhetik a fejlett országok és a hozzájuk szorosan kapcsolódó nemzetek gazdaságait még akkor is, ha a további pénzügyi pánikokat sikerül is elkerülni. Hogy emiatt mi lesz a teendő a következő években, arról itt osztok meg többet:


Sunday, November 13, 2011

A Forex veszteségekről egy érdekes tanulmány alapján

Néhány napja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egy elemzés eredményeit tette közzé, amely a forex piacon kereskedő kisbefektetők tevékenységét és sikerességét vizsgálja. A megállapítások számos korábbi kutatás eredményeit igazolja vissza, ugyanakkor módszertanilag több félreértésre adhat okot.

Az egyik legtöbbet emlegetett statisztika, hogy a bankközi devizapiacon jelen lévő kisbefektetők 90%-a veszteséges. A szám néha ennél magasabbra is megy, hallani 95%-ról, sőt 98%-ról is. Szintén sokszor felbukkanó adat, hogy a forex trade-erek átlagosan 6 hónap után lenullázzák a számlájukat.

Az, hogy ez tényleg pontosan így van-e, nem tudjuk, de a PSZÁF adatai nagyjából alátámasztják az amúgy sem túl meglepő statisztikákat. Még ennyire rövid távon is, a veszteséget elkönyvelő befektetők aránya 77%, és ebben csak a lezárt pozíciók vannak benne. A csábítóan magas tőkeáttétel lehetősége a legtöbb esetben egészen kis árfolyammozgás esetén is végletes veszteségeket okozhatnak. Ötvenszeres tőkeáttétel esetén - ami nagy, de egy forex brókernél gyakran elérhető - 2%-os elmozdulás is a tőke teljes elvesztéséhez vezethet. A forint az euróhoz, vagy más fő devizához képest mostanában akár órák leforgása alatt mozdul ennyit, nem is beszélve a széles spread miatti azonnal fellépő több százalékos veszteségekről, akkora vállalás esetén. Még a fő devizák között is előfordulhat ekkora mozgás nagyon rövid időn belül, emlékezzünk a svájci jegybank piacmozgató megnyilvánulására szeptemberben, amely egyébként több milliárd dollárjába került egy banknak. A magas tőkeáttétel olyanná tesz minket, mint egy könnyű levél, amit hamar felkap a szél. Elég egyetlen alkalommal a széllel szemben állni, és elsöpör egy kisebb fuvallat is.

A PSZÁF tanulmányának eredményei ebből a szempontból is érdekesek. Az egyértelműen kiderül a közleményből, hogy a hazai kisbefektetők elképesztő méretű tőkeáttételt alkalmaznak, azonban módszertani hibák, vagy szándékos elrejtés miatt ennek a mértéke nem kerül napvilágra. A tanulmány érthetetlen és önkényesnek látszó módon sávokra rendezte a tőkeáttétel mértékének hatásait, de ezt sem helyezte összefüggésbe semmivel. Maximum 20-40-60-szoros mértékű tőkeáttétel alapján nézte meg a veszteségek mértékét, és az egyetlen amit ebből értékelhető módon megtudunk nem éppen meglepő: a magasabb tőkeáttétel nagyobb veszteségekhez vezet a befektetők átlagos eredményeit tekintve.

Nem világos, hogy honnan szedték a mintát és azt milyen szempontok alapján állították össze, mindenesetre megdöbbentő, hogy a nyitott pozíciók negyede esetén a tőkeáttétel mértéke a negyvenszeres szintet is túllépte. Az is fontos kérdés, hogy miért csak 7 hónapot vizsgáltak, hiszen ez idő alatt a legtöbb piacon nem gyűlik össze megfelelő mennyiségű adat. A bruttó nyereség és veszteség magas aránya a nettó eredményhez képest beszédes, hogy nagyon sok kereskedés van ezeken a számlákon. A magas forgási sebesség persze az FX spekulációra nagyon is jellemző, ez nem okoz nagy meglepetést, így az adatok valamivel magasabb megbízhatóságot mutatnak hosszabb távra is.

Még fontosabb lenne tudni a tőkearányos hozam mutatókat, amelyre azonban semmilyen utalás nem található a közleményben. Nem mindegy, hogy 5 milliárd forintos, vagy akár 50 milliárd forintos tőkén veszítettek a hazai kisbefektetők mintegy 3 milliárd forintot. Ráadásul az is kiderül, hogy a nyitott pozíciók nettó vesztesége 3 milliárd forint, ami megegyezik a 7 hónap alatt lezártakéval. Ez egyértelműen jelzi, hogy sok hetes, veszteségben lévő pozíciókban üldögélnek nagyon sokan. Ez egyébként valamivel bizonytalanabbá teszi a fenti magas forgási sebesség feltételezést is, hiszen a beragadt pozíciókban ülők már nem kötnek őrült módon, inkább várnak a helyzet jobbra fordulására - általában hiába. 

Az egyértelmű, hogy az adatok összegyűjtése hatalmas feladat volt, nem világos, hogy azok értékelésébe és rendszerezésébe miért fektettek aránytalanul kevés energiát. A statisztikai szempontból módszertani problémák mellett az is zavaró egy kicsit, hogy miért nem választották szét a CFD és FX eszközök vizsgálatát, amely technikailag hasonló, de jellemzőit tekintve teljesen más terület. Persze a devizáknál jellemzően magasabb egyedi részvény volatilitás miatt egy részvény alapú CFD is rejtegethet hasonló kockázatokat, mint egy deviza pozíció. Ennek ellenére az adatom még így is beszédesek, és sok kisbefektető - ha kellő figyelmet fordít erre - megköszönheti a PSZÁF-nak az adatok közzétételét.

A Felügyelet a kisbefektetők veszteségének problémájára nem részletezett formában, további fogyasztóvédelmi intézkedéseket helyez kilátásba. Nem értem, hogy mi szükség erre. Senkit nem lehet megvédeni saját magától. Ha valaki elhiszi, hogy hónapok alatt meggazdagodhat a Forex piacon, és a tőkéje jelentős részével húsz, negyvenszeres tőkeáttételt alkalmaz, netán még ennél többet is, azt nem menti meg senki.

Friday, October 28, 2011

Margin Call - Amerikai kesergő

Kevés nyomasztóbb helyet tudok elképzelni egy üres, éjjeli, neonfények által bevilágított irodaháznál, amely még nappal is egy kifejezetten rideg, kegyetlen hely. Márpedig az a film, amelyről ez a bejegyzés szól pár jelenet kivételével végig egy ilyen helyen játszódik, és szinte végig az éjszaka folyamán. Ez nem véletlen, egy igazi megkeseredett filmet tettek elénk. Keserűt, amely azonban nem egyenlő a szomorúval.

Ez a film a Margin Call, amely valójában másfél nap krónikája a 2008-as pénzügyi válság korai hulláma idején. Az alkotás a napokban debütált a világ néhány pontján, de az elmúlt hónapokban több alkalommal tettem említést a Facebook oldalon, hiszen vártam már a megjelentés nagyon. Mielőtt tovább megyünk, itt is köteles vagyok bejelenteni a spoiler warning-ot, vagyis az alábbiakban a cselekményről is szó lesz, ha még nem láttad a filmet, a bejegyzés elolvasása ronthatja a későbbi befogadás élményét.



A Margin Call azt jelenti, hogy ha valaki egy határidős ügyleten veszített, és a brókercége a korábban elhelyezett letét kipótlására szólítja fel. A filmben vázolt helyzet hasonló ugyan ehhez, de nem teljesen erről van szó. Ez egyébként az egész műre igaz: nagyon nehéz eldönteni, hogy milyen hatást akartak vele elérni, ezért sokan lesznek, akik zavarban lesznek a végignézése után. Velem is így volt. Elsőre nehezen tudtam hova tenni a filmet. Nem tetszett, de mégis volt benne valami érdekes. Másodszorra sokkal jobban tetszett.

A Margin Call szinte hihetetlen sztárparádé, olyan neveket vonultat fel, ami ekkora koncentrációban nagyon ritka a filmek világában. Jeremy Irons, a szakadék szélén egyensúlyozó befektetési bank stílusosan kegyetlen vezérigazgatójának a szerepében különösen erős alakítást mutat be. Nem lennék meglepve, ha megkapná az Oscar-t ezért. Persze a szerep hálás: a karakterének neve a filmben John Tuld, amíg a Lehman Brothers Dick Fuld nevű utolsó vezérigazgatóval büszkélkedhetett. Az áthallás aligha véletlen.


Szintén kiváló, amit Kevin Spacey csinál, aki egy kereskedési vezetőt játszik, nagy szakmai alázattal, és a háttérben egy darabokra hullott magánélettel. Egy ügyes trader szerepét osztották Paul Bettany-ra. Röviden, de intenzíven bukkan fel a film elején, és majdnem a végén Stanley Tucci, az adott termékkör kockázatkezelési részlegének vezetője, akit rendkívül megalázó módon rúgnak ki a cégtől. Megjelenik még Demi Moore, aki kevésbé a színészi teljesítménnyel, hanem a korát sokadszorra is meghazudtoló külsővel nyűgöz le bennünket.

A sok kiváló színész mellett meglepő, hogy egy ismeretlen rendező kezében van a karmesteri pálca, és a toll is. Egy bravúrokban nem bővelkedő, viszont kifejezetten erős dialógusokkal tarkított forgatókönyv köszönhető neki. Az elsőfilmes direktor, JC Chandor képes volt úgy sablonmentesen bepillantást adni a befektetési bankok életének egy szűk szeletébe, hogy a motívumok szintjén ezek a klisék mégis megjelennek, mégsem érezzük unalmasnak a jelenlétüket. A filmben állandóan a pénzről beszélnek, ami még egy ilyen témakörű alkotás esetén is túlzás. Senki nem süti le a szemét, ha számokat kell mondania, és a két legfontosabb jellemzője egy embernek az, hogy hány éves, és hogy mennyi a jövedelme egy évben. Ez olyannyira így van, hogy az egyik karakter menetrendszerűen kérdez meg mindenkit, hogy mennyit keres, sőt még a sztriptízbárban is azon gondolkozik, hogy a helyi szakmunkás hölgyek mennyi pénzt tesznek a fehérneműjükbe egy éjszaka alatt.

A film egyértelműen szembeszáll a szokásos karakterológiával, nincs klasszikus értelemben vett protagonist-antagonist ellentét. Több főszereplő is van, akik néha együtt, néha külön-külön is a képernyőn vannak. Ráadásul a film elringat a hagyományos felépítés illúziójában, hiszen eleinte Quinto karaktere, a fiatal kockázatelemző tűnik annak, végül Spacey lesz az, aki a fő vonalat elviszi a hátán, mégis több mellékszál tőle teljesen függetlenül zajlik le. Ráadásul nem ő, hanem Paul Bettany kapja a legfontosabb mondatokat. Ő a legnagyobb túlélő, van benne némi rezignáltság, de mégis képes arra, hogy időben megvigasztalja a nála kevésbé szerencséseket, ráadásul ezt képes úgy megtenni, hogy egyetlen hazugságot sem kell mondania, és mindvégig "cool" marad. Amikor a hídon mennek át az autóval, a teljes rendszerről kifejtett nézetei ugyan radikálisak, de elgondolkodtatóak és találóak. Tisztességes megvádolni a pénzügyi rendszert mohósággal, amikor az önjelölt bírák is elhitették magukkal a hitelből vett javak valóságának illúzióját? Aligha. Mindez nem ad felmentés a hibák alól, de a felelősség nem lehet kizárólag azé, aki ezt megteremti, hanem azé is, aki igénybe veszi. Persze a rendszer olyan nagy, hogy nincs ember, aki átlátná. Még az epicentrumban lévő szereplők is csak sodródnak az eseményekkel (persze nem volt kötelező ott lenni).


A forgatókönyv egyébként nagyon ügyes abban, hogy érthető analógiákat mutasson be, és a bonyolultság megfelelő fokán egyensúlyozza ki az események magyarázatát. A film igazi kiindulópontja az, amikor a fiatal kockázatelemző befejezve aznap kirúgott főnöke munkáját felismeri, hogy a jelzálog alapú eszközök egyszerre történő romlásának esélyét és annak következményeit rosszul mérték fel és árazták be. Itt egy darab képletét, egészen minimális szakzsargont sem látunk, hiszen Quinto arcára van írva minden, utána pedig a tanácsteremben Irons vezeti le a lassuló zene példáján keresztül, hogy mi történik. Hallhatnánk többet és konkrétabbat is, de az már nem szolgálná a film élvezhetőségét.



A Margin Call egy igazi kesergő film, olyasféle, amit itthon Horváth Ádám  a Szomszédok teleregénnyel fejlesztett másfél évtized alatt a tökélyre, azzal a különbséggel, hogy ott a kesergés öncélú, nem mond el semmit, a szereplők vétlen áldozatnak vannak beállítva, és az egész - ha komolyan vennéd - még csak nem is szórakoztató. Ez az alkotás viszont igazi mélységet ad ennek a hangulatnak, és így a történet működik is. A szereplők nagy része saját magának köszönheti, hogy abba a helyzetbe került, hogy a maradék bizalmat eljátszva, a rendszert a szikrával belobbantva (ami persze nem lett volna elkerülhető) készpénzért vágja haza a karrierjét. Hiába a pénzközpontúság, a sorok között tisztán érezhetőek a karakterek egykori igazi személyisége - már amennyi még megmaradt belőle. Ez a legjobban Tucci szerepénél, a számokon át kifejtett hídtervező monológon keresztül fedezhető fel.

A film nagy része során, a jelenetek nagy részében két-három ember társalog, szomorkodással vegyes fájdalommal az arcukon, néha megfenyegetve egymást, de még akkor is csak nagyon ritkák felemelve a hangjukat. Olyan az egész, mint egy nagy család halotti tora, ahol a rengeteg feszültség csak suttogva tud úgy-ahogy a felszínre jönni, mert ott és akkor nem illik leordibálni egymás fejét.


A hangulathoz nagyban hozzájárul az operatőri munka, ennek irányítását ugyanaz viszi, mint aki a telitalálat Rabit Hole-ben is közreműködött e téren. Amire nagyon emlékeztetett engem a Margin Call, az az Overnight. Lassú, nem arról szól, amit előzetesen sejtet, a végén mégis egy jól körülhatárolható hangulattal mész haza. Ez sem igazán tőzsdés film, sokkal inkább szól a fásultságról, a kiüresedésről, és a nehezen megkötött kompromisszumokról, csak úgy mint az erkölcsi értékek elvesztéséről.

A trailer egyébként majdnem minden a filmbeli eseményt lelő, sok meglepetésre ne számítsunk. Ennek ellensúlyozásaként sok szórakoztató apróságot kapunk. Ilyen a "kiárusítás" óráinak a képsora, vagy a társadalmi igazságtalanságot érzékeltető takarítók jelenléte.  Emlékszünk még a Tőzsdecápák ablak tisztítójára Gekko háta mögött, vagy a mű kosszal összekent, menetrendszerűen felbukkanó hajléktalanokra? Az ő szerepüket itt az irodaház takarítói töltik be, akik néha szó szerint a díszlet mozdulatlan részét képezik, néhol egészen abszurd jelleggel (lásd: Demi Moore és a Simon Baker a liftben).

Szakmai oldalról hibákat nehéz felfedezni, a történet nyilván durván egyszerűsített, de így is inkább csak kérdőjelek merülnek fel. Nem mindig világos, hogy kinek mi a szerepe. Spacey emelete egy bizonyos termékkörre specializálódott, de miért ül együtt Quinto a trade-erekkel, például Bettany-val, és miért csak Bloomberg monitort használ, miért vannak bekapcsolva a monitorok éjjel is, stb.

A film végén mindenki eladja saját magát, és nem egy ember közülük ezt végtelen fájdalommal az arcán teszi. A trade-erek külön bónuszt kapnak, hogy lenyomják a piac torkán azt, amiről tudják, hogy már alig ér valamit. Tucci visszatér egyetlen (sorsdöntő) napra. Quinto-t előléptetik. Spacey is kap pénzt, hogy felülkerekedjen maradék erkölcsi megfontolásain, majd egy találó zárójelenetben elássa éppen aznap elhunyt kutyáját...és mindazt, ami az emberségéből még megmaradt.

Bármilyen szempontból van-e befektetési hasznossága számunkra a filmnek? Kevés, hiszen nem is ez a cél, de két dolgot azért ki lehet emelni:
  • Előre kell gondolkodni, utólag nem lehet kockázatot kezelni.
  • Legyünk óvatosak egyes pénzügyi szektorban lévő részvények vételével, hiszen nem tudhatjuk mi történik egy bankban, pláne egy befektetési bankban. Főleg éjjel.
---

Ha érdekes volt a kritika, szeretnéd valaki figyelmét felhívni a filmre, akkor oszd meg, küld el ezt a bejegyzést a lenti kis ikonok segítségével.

Thursday, October 20, 2011

Szélesség

A tőzsdei elemzők, hírmagyarázók, befektetők gyakran csak a fő indexeket nézik, és abból vonnak le következtetéseket a teljes piacra vonatkozóan. A leggyakrabban nézett mutatók azonban nem fedik le a teljes részvénypiacot, így arról nem is mindig adnak hű képet. Ahogy az utóbbi napokban végignézünk a piacokon, azt látjuk, hogy ennek most van jelentősége.

Az amerikai piacokon a legszélesebb érdemi képet nyújtó Wilshire 5000, amely jelenleg mintegy 4100 részvényt tartalmaz, 2%-os hátrányban van a sajtóban sokkal gyakrabban emlegetett Dow Jones (Ipari Átlag) indexhez képest, amely mindössze 30 nagy vállalat papírjait veszi figyelembe, azt is rettenetes módszertan (sima árfolyam alapú súlyozás) mellett. Ez 3 hónap alatt nem tűnik számottevőnek, de a kevésbé szem előtt lévő részvények enyhe lemaradásáról tanúskodik.


A technológiai szektor nagyágyúival összehasonlítva még inkább szembetűnő a különbség. Az augusztusig együtt menetelő piac látványosan szétvált, és a nagy (jellemzően) tech cégek mindössze 3 hónap alatt, fokozatosan elválva 8% előnyt értek el. Ebben persze nagy szerepe van az indexben erős súllyal szereplő Apple-nek, de korántsem magyarázza meg a különbséget.



Érdekesség, hogy Európában éppen fordított a helyzet, hiszen a stabil gazdaság jelképét jelentő DAX a friss pánik megjelenése óta bő 7%-kal esett többet az öreg kontinens 600 részvényét magában foglaló indexhez képest. Itt sokkal inkább az a helyzet, hogy a nagyobb cégek, és a zászlóshajó szerepét betöltő ország megítélése alapján - szigorúan a piaci lélektan szempontjából - borúsabb képet kapnánk, mint ami a valóság. Európa egyelőre még nem kapott olyan nagy pofont, mint azt érezni véljük az arcunkon.



Ha megvizsgáljuk, hogy a nagy piaci turbulenciák közepette hány olyan részvény van, amely képes volt új éves maximumot elérni, vagy éves minimumára süllyedt, akkor azt látjuk, hogy a nagy esések kezdete óta szaporodnak a mélypontokra esett papírok, és a tendencia még akkor sem ért véget, amikor az S&P 500 megállt a zuhanásban, oldalazott, sőt több hétig emelkedett.



Szintén fontos szélességre utaló mutató az ún. Bullish Percent Index. A metodológia kifejtésére itt nincs elég hely, de elég annyit tudni róluk, hogy nem az időt, hanem valós árfolyam elmozdulást jelentő, árszinteket figyelő grafikon alapján megmondja, hogy az adott index komponensei közül hány százalék mutat pozitív jeleket.Itt is éles elválás van a legnagyobb cégek, és a teljes piac között. A kifejezetten nagy piaci értékű vállalatokat tömörítő S&P 100 70%-a (éppen 70 részvény) mozog a bika térfelén, amíg az összes NYSE részvény közül csupán 43%. A különbség olyannyira éles, és annyira friss (az elmúlt két hétben keletkezett) hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. A valós helyzet sokkal rosszabb képet mutat, mint a szűkebb index esetén, és ez az ellentmondás nem tartható fent sokáig.



Szembetűnő, hogy a friss differencia a technológián belül is megfigyelhető. A Nasdaq 100 esetén 58% (pontosan 58 részvény), míg a teljes Nasdaq piacán csak 38% van olyan árszinten, amely pozitív jelet mutatna a közeljövőre nézve. Ez utóbbi statisztika egyben rávilágít arra, hogy a koncentráltabb technológia dúsított indexeknél nem lehet a kevés számú kivételre fogni a relatív jó teljesítményt, hiszen az olyan részvények, mint az Apple is csak egy az ötvennyolcból. A széles piac belső romlásának arcfelvarrását és sminkjét a teljes kapitalizáció értelmében vett elit rétegen elkészítették. Összeesküvés elméleteket felesleges keresni, egyszerűen a nagy intézmények a bizonytalanságban itt remélnek kisebb-nagyobb menedéket.



Összességében azt lehet mondani, hogy az elmúlt közel három hónap viharai utáni megnyugvásban a piaci szereplők kulcsponthoz érkeztek. Az is látszik ugyanakkor, hogy a teljes piac, a valós értéket mutató, sok papírt tartalmazó, és kapitalizáció vagy közkézhányad érték súlyozású indexek érzékelhetően gyengébbek. Másképp megfogalmazva: ha csak felületesen figyeljük a tőzsdei híreket, akkor a benyomásunk jobb lehet a valós helyzetnél. Ha az elkövetkezendő 2-3 hétben, de legkésőbb év végéig nem következik be relatív javulás a szélesebb körű indexekben, az nem jó jel technikai szempontból (hiszen fundamentális oldalról van félelem bőven).

Ha ezt az írást hasznosnak találtad, akkor szintén érdemes elolvasni a Figyelőben megjelent cikkemet (előfizetők érhetik el a teljes változatot, illetve a hetilap mostani számában teljes terjedelemben olvasható) a hasonló piaci mutatókhoz tartozó McClellan indikátorról, vagy a szerda reggeli beszélgetést (MP3, néhány percet tarthat a beszélgetés) a témakörről a Millás Reggeli adásában, melynek felvétele innen tölthető le.

Wednesday, September 21, 2011

Miért nem foglalkozik veled brókered, tanácsadód, privát bankárod?


Amióta nemcsak elemzéssel, hanem befektetési tanácsadással foglalkozom, találkoztam egy jelenséggel. Gyakran fordult elő, hogy ügyfelek azzal az indíttatással szeretnének szolgáltatót váltani, hogy az előző tanácsadójuk nem foglalkozott velük megfelelően. Ez néha azt jelentette, hogy nem adott tanácsokat, feleslegesen parkoltatott pénzeket, de akár ez odáig is elment, hogy nem vette fel a telefont, vagy üzenetre sem hívta fel a saját ügyfelét.

Ha azt gondolod, hogy mindez csak bankfiókokban, vagy kisebb tőzsdeügynökök irodáiban fordul elő, akkor tévedsz. Volt olyan ismerősöm, aki úgy vett át ügyfelet egy nagy nevű nemzetközi bank privát banki részlegétől, hogy az illetőnek hónapokig bankszámlán állt több tízmillió forintja. Egy kis odafigyeléssel az ügyfél nem veszített volna milliós nagyságrendű összeget, hiszen egy diszkont kincstárjegy relatíve alacsony kamatai is ennyit hoztak volna. Ráadásul az ügyfél megtartása nyilvánvalóan a privát bankárnak is érdekében állt.

Két csoportra bonthatóak a hasonló esetek mögött álló okok. Érdemes ezeket szem előtt tartani, mert komoly károkat okozhat, ha nem figyelnek oda rád eléggé. Ezekből a hibákból én is többet elkövettem, ezért azt is tudom, hogy miből fakadnak.

Az egyik csoport mögött anyagi okok állnak.

Ne gondoljuk azt, hogy van ingyen ebéd. A tanácsadó akkor fog foglalkozni egy ügyféllel, ha az megéri neki, vagy ha úgy gondolja, hogy érdemes az idejét és pénzét rászánni valakire, akiből később származhat nagyobb bevétele. Ha idejében kiderül, hogy egy ügyfél pénze nem elegendő a tanácsadás költségeinek fedezéséhez, akkor a megállapodás nem jön létre, és a fenti probléma sohasem kerül elő. Ezt a privát bankárok minimális tőke meghatározása által szabályozza. A jellemző összeg Nyugat-Európában 500 000 és 1 millió euro között van. Itthon a legtöbb helyen 50 millió Ft felett kezdődik az igazi privát banki szolgáltatás.

Sok bank persze igyekszik a kisebb pénzzel rendelkező ügyfeleket is megfogni, ezért nekik is kínál hasonló szolgáltatásokat, ezzel őket gyakran illúzióban elringatva.

Mások nem a minimum összeg meghatározásával, hanem az ügyfél tudatos vagy tudat alatti kizsegerelésével fogják minden áron behajtani a költségeiket (vagy annál sokkal többet). Ezt brókerek a feleslegesen sok tranzakció végrehajtásával érik el. Erről szól az évekkel ezelőtti churn 'em and burn 'em (és a folytatás) című bejegyzésem is. Ebben az esetben az az illúziód lehet, hogy megkapod a kellő figyelmet és időt, azonban ez csak addig fog tartani, amíg a kifacsarási időszaknak nincs vége.

Előfordulhat persze, hogy a tanácsadó úgy véli, az érdeketek tényleg közös, és jóhiszeműen áll hozzád. Ám ha létre is jön az együttműködés, de a bevételek nem elég nagyok, a tanácsadó idővel egyre kevésbé lesz motivált. Elmaradoznak a telefonhívások, egyre kevesebb lesz a tipp. Ugyanakkor nagyon kevesen lesznek olyanok, akik emiatt megszakítják veled a kapcsolatot, pedig az értelmetlen időhúzás egyik félnek sem kedvez.

A pénz miatti konfliktusoknak persze két oldala van. Kelet-Európában a találékonyságnak mélyre nyúló gyökerei vannak, ha arról van szó, hogy valaki szeretne megkaparintani valamit, a lehető legolcsóbban. Ha azon szeretnél nyerészkedni, hogy minél kisebb összeget fizess ki a tanácsadódnak, nem fogsz jól járni. Vagy lenyúlnak majd, anélkül hogy idejében észrevedd, vagy nem kapsz majd megfelelő kiszolgálást. A költségeket nemcsak azért fizeted, hogy többet keress, hanem azért is, hogy rád szabott szolgáltatást, és kényelmet kapj.

A másik csoport az igények nem megfelelő felismerésén, vagy elmondásán alapul.

Az elmúlt években számtalan különböző stílusú és habitusú ügyféllel találkoztam. Volt, aki rendszeresen igényelt egyeztetést, és minden részlet érdekelte, de volt olyan is, aki az elküldött anyagok elolvasása és számlájára történő évi néhány rátekintés kivételével semmi más nem érdekelt. Ha felhívtuk a telefonbeszélgetést soha nem tudtuk egy percnél hosszabbra nyújtani. A tanácsadónak az a feladata, hogy ezekhez az igényekhez alkalmazkodjon, vagy ha erre nincs lehetősége, ne szerződjön az ügyféllel.

Ha nem tisztázottak az együttműködés feltételei, abból is származhatnak problémák. Nagyon sok ügyfél összekeveri a termékértékesítést a tanácsadással. Ez nagyrészt persze a szolgáltatói oldalon ülő hibája, aki ebben a hitben hagyja az illetőt, sőt: esetenként kifejezetten rájátszik erre, csak azért, hogy a jutalékát megszerezze. Más esetekben ez nem szándékosan történik, de az értékesítő nem ismeri fel az ügyfél igényét a folyamatos tanácsadásra.Amit mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a tanácsadó munkája összetettebb és nagyobb szakértelmet kíván meg, mint az értékesítőé. Ennek az árát így vagy úgy, meg kell fizetned (vagy ki kell képezned magadat).

Szintén veszélyes csapda, ha a közvetlenség, a jó kapcsolatteremtő képesség álcája mögé rejtik a szakmai tudás hiányát. Ebben az esetben az ismeretségetek elején túl sok, később - az ötletek híján - túl kevés megkeresést fogsz tapasztalni. A lényeg a konzisztencia: az elején, és később is ugyanannyit egyeztessetek.

Sok tanácsadót a megfelelő gyakoriságú kommunikációtól az kedvetleníti el, hogy az ügyfél nem tartja magát az eredeti tervhez. Megijed a visszaesésektől, vagy túl korán akar kiszállni egy nyereséges pozícióból. Ha a tanácsadó azt tapasztalja, hogy nem tiszteled a vele együtt összeállított elképzelésektől, így nem tiszteled a tudását sem, tudat alatt kerülni fogja a kontaktust veled.

Amit tehát tehetsz, hogy kellő figyelmet kapj:
  • Reális elvárásokat fogalmazol meg.
  • Tisztázod a kommunikációs igényeidet. Sőt: olyan tanácsadót választasz, aki saját maga kéri előre, hogy ebben előzetesen állapodjatok meg. Mikor, milyen gyakran és milyen csatornán szeretnél vele kétoldalú kommunikációt folytatni.
  • Tisztességes, mindkét fél számára profitábilis költségszerkezetű konstrukcióban állapodsz meg. Ha ilyet nem kapsz, bármennyire is "jó fej" az illető, továbblépsz.
  • Megvizsgálod a tanácsadó elméleti és gyakorlati tudását.
  • Tartod magad a megbeszéltekhez, és figyeled, hogy a másik fél is így tesz-e.
  • Igyekezz hosszú távú, kölcsönösen gyümölcsöző, részletekben tisztázott együttműködést kialakítani a tanácsadóval, és olyat keress, aki ugyanígy gondolkodik. Ennek kiderítésére a legjobb módszer az, ha a részletesen kikérdezed: miként dolgozik együtt régi ügyfeleivel.
---

Feliratkoztál már a havonta díjmentesen küldött Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra? Ha nem, tedd meg itt: www.bwm.hu

Sunday, September 04, 2011

Könyvek, amiket nyáron olvastam

A nyáron több érdekes könyvet is elolvastam, illetve igyekeztem olyan témakörökben is újat tanulni, ahol korábban viszonylag kevés ismeretem volt. Az itt szereplő könyvek mind tartalmukban, mind céljukban jelentős mértékben eltérnek, így gyakorlati haszna nem minden esetben van a számodra, de az esetek többségében az ember látókörének a szélesítésére alkalmas, és ennek nemcsak a befektetések világában van jelentősége.


Predictably Irrational (Kiszámíthatóan Irracionális) és The Upside of Irrationality (Az Irracionalitás Előnyei) - Dan Ariely


Dan Ariely egy olyan kutató, amely az emberi irracionalitás (többek között) pénzügyi döntésekre gyakorolt hatásait, vagyis a pénzügyi viselkedéstan területén tevékenykedik. Aki odafigyelt az elmúlt években, sőt: évtizedekben, az tudja jól, hogy a racionális ember nem létezik, és azt is, hogy a pénzügyi döntések világában számos jelenség a haszon maximalizálás helyett más irányba tereli az embert. A Kahneman és társai által elindított vonal ma már egészen messzire jutott, Ariely mégis képes volt arra, hogy a kérdéskört új oldalról közelítse meg, sőt tegye mindezt kifejezetten játékos formában és módszerekkel.

Az író ugyanis a pszichológiai kísérletezés Tom Jones-a, fáradhatatlanul gyártva az érdekesebbnél érdekesebb példákat az emberi irracionalitásra. Esetenként nem is ő készíti el ezeket, hanem az élet adja őket. A kedvenc példám az, amikor a kosárlabda szurkolók napokig egy sátorban alszanak szigorú beosztás szerint, és véletlen időpontban elhangzó dudaszóra többször is regisztráltatniuk kell magukat, hogy élőben láthassanak egy mérkőzést (a szabályok ennél bonyolultabbak, de már ez sem semmi). Ám még ezek után is csak a szerencsések, és nem a többet fizetők kapják meg a jegyeket, így az akár hetekig tartó procedúra is eredménytelen lehet, még ha minden szabályt rigorózusan betartott mindenki, akkor is. Ariely a meccs jegyek sorsolását követően felhívta mind azokat, akik bejutottak az arénába, mind azokat, akiknek ez nem sikerült. Kiderítette, hogy az előbbiek mennyiért adnák el, az utóbbiak mennyiért vennék meg a jegyeket. A különbség a megdöbbentő 14-szeres (!) volt. Amíg a kinnmaradtak 175 dolláros átlagáron vásároltak volna, a a bejutottak viszont 2400 dolláron adták volna el a jegyüket. A jelenséget ragaszkodási hatásként (endowment effect) ismeri a pénzügyi viselkedéstan.

Ami igazán érdekes Ariely kutatásaiban az az, hogy a az emberek saját tulajdon túlértékelését mennyire kiszámíthatóan, nagy számban közel azonos mértékben teszik. Bár volt némi szórás a jegyek eladási árának meghatározásában, de alapvetően hasonló szintekre árazták a meccs megnézésének lehetőségét. Mivel a kérdezés telefonon, és közvetlenül a sorsolást követő napon történt, ráadásul meglepetésszerűen, ezért a résztvevők nem tudhatták egymásról, hogy ki mennyiért adná el a jegyét, így a hasonlóság jelzi: az irracionalitás közel azonos módon torzítja a szereplők döntését. Ezt pedig a tőzsdén is tapasztalhatjuk nap mint nap.

A tőzsdei részvények esetén is ez a helyzet. Ha valaki megvett egy részvényt, akkor annak belső értékét - tudat alatt persze - önmagában ebből a tényből kiindulva magasabbnak tartja. Emiatt hajlamos a pozitív hírek jelentőségét felnagyítani, és a negatívakét csökkenteni.

Mindez az Irracionalitás című könyvre is visszautal, amelyet Stuart Sutherland írt közel két évtizede, és szemléletes példákon keresztül mesél nekünk arról, hogy az emberek mennyire nem a józan eszüket használják a döntéshozatalnál. Sutherland, aki sokkal inkább ismert önéletrajzi könyvéről, amelyben depressziójáról írt (Breakdown címmel), egyértelműen lándzsát tör a racionalitás mellett, és tanácsokat ad, hogy miként lehet minél racionálisabban gondolkodni. Ariely azonban nemcsak azt állítja, hogy a nem racionális alapokon nyugvó döntéshozatal alakzatai megdöbbentő pontossággal felismerhetőek, hanem azt is, hogy nem véletlenül van szükségünk az irracionalitásra.

A tudós fiatal korában egy szörnyű baleset miatt testének kétharmadán súlyos égési sérüléseket szenvedett, ami miatt a kórházban iszonyatos fájdalmakkal járó procedúrákon kellett átesnie. Ezeken keresztül sok mindent megértett az emberi viselkedésből, elsősorban saját magát figyelve, de néha az ápolók, vagy az orvosok viselkedéséből is tanulva. Egy idő után az író a tragikus sorsára már mintha szándékosan rá is játszana, ezáltal elmélyítve az olvasóval ápolt kapcsolatát, szenvedései anekdotikus felsorolása által. Akár szándékosan teszi ezt, akár nem, meg tudjuk érteni, és egyben tiszteljük is, hiszen mai napig meglévő sérülései, és a fájdalmak miatti lassú írása ellenére hihetetlen mennyiségű tanulmányt, és két izgalmas könyvet is alkotott (nem tartozik szorosan ide, de nála csak a Szkafander és Pillangó íróját csodálhatjuk, aki a szó legszorosabb értelmében véve pislogással (!) diktált le egy egész könyvet)

A második könyv, az Upside of Irrationality már nem olyan jó, mint az első, két-három fejezetet már kifejezetten erőltetettnek vélne az ember. Ennek ellenére szintén van benne érdekes példából és jelenségből bőven, így akiket megfogott Ariely stílusa, annak mindenképpen érdemes ezt is beszereznie.

A két könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnék jobban megérteni a tőzsdei árfolyamokat is mozgató mély pszichológiai tényezők valós rendszerét, és akik ennek érdekében képesek ettől elvonatkoztatott példákon keresztül is átlátni azok jelentőségét.



Trend Commandments (Trend Tízparancsolat) - Michael Covel



Covel könyveit és egyéb munkásságát régóta követem (például: 1, 2, 3, 4), mert harcias képviselője az egyik legsikeresebb tőzsdei stratégia csoportnak, a trendkövetésnek. Tettem már említést a könyvéről egy korábbi bejegyzésben is. Amiről ír, az általában nem különleges, viszont érdekekes, könnyen emészthető, motiváló, és számos olyan információt, kapcsolódási pontot hoz fel, amelyeken tovább indulva messzire lehet eljutni a trendkövetés világában.

A friss könyv azonban hatalmas csalódás. A korábbi művekhez képest jelentős mértékben lebutított, semmi újdonságot nem tartogató, a tartalom hiányát további erőszakos bizonygatással pótolni kívánó megoldásokkal él. Rövid, véresen szubjektív fejezettekkel operál, megpróbálva villámháborút vívni. Ha valahol fel is használ adatokat, azokat önkényesen választja ki, ami alól a szerző korábban sem volt mentes, és itt sem találni sok frissen felkutatott adatforrást. Az olvasás közben néha az az érzése az embernek, hogy egy jegyzőkönyv kiragadott részleteit hallja egy vitából, de csak az egyik fél oldaláról. Covel úgy viselkedik, mint egy duzzogó gyerek, így nem maradhatnak el a szokásos bűnbakok sem, kap kritikát Bartiromo, Bernanke, politikusok, fundamentális elemzők, és bárki, aki nem a szerző társadalmi (és nem befektetési) nézeteit vallja. Ám még ez sem lenne probléma, Covel (korábban árnyaltabb) stílusát is elfogjuk, ha kapunk érte valamit, amit hasznosíthatunk. Ám hiába bontjuk fel a csomagot, nem találunk benne semmi újat.

Nagy kár. A könyvet nem ajánlom elolvasásra, mind pénz, mind időmegtakarítási szempontok miatt sem.


Principles (Alapelvek) - Ray Dalio



Ray Dalio azt a Hedge Fund-ot vezeti, amely ugyan a magas hozamokkal is az élvonalba tartozik, de amiben az első, az a kezelt vagyon nagysága. Egyes becslések szerint ennek mértéke idén már meghaladja a 100 milliárd dollárt. Emellett az elért nyereségek miatt sem kell szégyenkezniük, sőt: még a sokak számára vérfürdőt jelentő 2011 nyarát is nyereséggel tudták zárni annak ellenére, hogy minden mozdulatukat megérezheti a piac.

A Bridgewater alapítója néha kemény, néha egyenesen hajmeresztő szabályokat alkot mind az életről, mind Hedge Fund-ja vezetéséről. Dalio nem finomkodik, soha nem beszél mellé, és ezt elvárja az embereitől is. A cégnél tilos a másik háta mögötti kritika, sőt a szemébe kell mondani, ha valami nem stimmel. A beszélgetések nagy részét rögzítik, de nem azért, hogy a Nagy Testvér érzést keltsék, hanem amiatt, hogy utólag minden véleményt, utasítást, megjegyzést rekonstruálhassanak, és ezzel szembesítve az embereket javulásra sarkallják őket.

Az talán nem meglepő, hogy a szókimondó környezetet, és a kőkemény teljesítmény elvárásokat az emberek többsége nem tudja elviselni, és 2 éven belül kilép. Aki viszont marad, az amellett, hogy nagyon jól megfizetik, pontosan tudni fogja, hogy mit miért csinál, és azt is, hogy miként fejlődhet tovább. Mert Dalio egyik vezérfonala a folyamatos fejlődés, hibáink utáni önvizsgálat, sőt mások előtti önreflexió formájában.

Általában csak egy széles társadalmi konszenzusban is (legalábbis az elvek szintjén) meglévő alapszabályok rendszerbe öntése történik a könyvben. Rengeteg triviálisnak tűnő dolog bukkan fel, mégis az egész több lesz, mint a részek összessége.

Az Alapelvek emellett Európai szemmel nézve néhol kifejezetten kegyetlennek tűnik. Dalio úgy véli, hogy nincs mindeninek joga véleménynyilvánításhoz a szervezeten belül, csak akkor, ha "hihetünk neki", amit korábbi viselkedéséből lehet leszűrni, így az egyes emberek nem egyenlőek. Szintén előírja, hogy tilos személytelenné tenni egy hibát, mindig meg kell nevezni a felelőst, és szembesíteni, mások előtt azzal, amit nem csinált jól. A szerző szerint a fájdalom, és az arra való reagálás a fejlődés egyetlen útja.

Mégis ebből sokkal inkább a következetesség jön le, ami az elvek mély szeretetéből adódik. A rendszerben való gondolkozás az, ami kérlelhetetlenül megjelenik az írásban, és nem is maga a tartalom, hanem annak egymásra épülése az, ami a legtöbbet jelenti az egyszeri olvasó számára.Egy-két helyen azért nagyon gyakorlatias tanács is felbukkan. Például az, hogy ne közvetlenül egy-egy negatív esemény után keressünk felelőst.

Bár befektetési témakörökről csak elvétve akad szó (Dalio kilátásba helyezi a negyedik, kifejezetten erről szóló alapelv gyűjtemény későbbi megírását), de ajánlom azoknak, akik úgy érzik, hogy megtakarításaik, esetleg spekulánsi tevékenységük kifolyik a kezük közül, és szeretnének rendszert találni, alkotni abban a káoszban, amely most a döntéshozatali tevékenységüket jellemzik. Továbbá azoknak, akik szeretnének szembesülni a saját ego-jukkal, és képesek felülemelkedni önmagukon.

A könyv díjmentesen letölthető a Bridgewater oldaláról, PDF formátumban. Dalio-ról pedig hamarosan szó lesz a Hedge Fund blog-on.


The Black Swan (A Fekete Hattyú) - Nassim Nicholas Taleb



Taleb könyvéről a Hedge Fund blog-on már tettem említést. A nagy hatású mű elsősorban tőzsdei, gazdasági összefüggésekben merül fel (vagy nekem ez tűnik fel...), de sokkal messzebb mutató ennél. Fekete Hattyú eseménynek tekintendő minden olyan esemény, ami váratlan, előrejelző modellek nem képesek megbirkózni a felbukkanásuk lehetőségével, és jellemzően alapvető módon felforgató is.

A libanoni származású akadémikus a könyvben elsősorban nem a hattyú szimbolikájából építkezik, sőt: egy másik madarat sokkal inkább felhasznál példának. Képzeld el, hogy egy madár vagy és egész télen, tavasszal, nyáron és ősszel is folyamatosan etetnek mindenféle finomsággal. Egy idő után azt hiszed, hogy a kedvükre tartanak, és az emberek kedvesek. Ám eljön a november, a Hálaadás, és te mint pulyka késsel a nyakadban végzed. Taleb példája az események váratlanságára utal, és deklarált módon rímel a 17. századi filozófus Hume indukciós problémájára. Ennek lényege, hogy az elméleti megállapításainkat is megfigyeléseink alapján képezzük. Ha valami megtörténik tízszer, vagy százszor, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 11. vagy 101. alkalommal is ugyanaz fog történni. Amint a pulyka esetéből is láthattuk ez téves gondolatmenet. Taleb szerint az indukció nem működik, és nem működhet, mégis rengetegen esnek bele ennek a hibájába.

Ahogy az előző bekezdésből már sejthetted, a Fekete Hattyú szinte csak filozófiai jellegű könyv, és ezt már külön teszem hozzá: abból is a fárasztóbb fajta, mint negatív, mind pozitív értelemben.Taleb sokat elmélkedik a világ természetéről és a rendezettségének hiányáról, valamint episztemiológiai gyökerű kérdésekkel. Számos filozófust is idéz, köztük azt a Karl Poppert is, amely Soros György elméletének legfontosabb ihletője volt, és a XX. század legnagyobb elméje (társadalmi kérdésekben még inkább). Mindez csak még értékesebbé teszi a művet, de nemcsak a megértést nehezíti meg, hanem a fő gondolat valódi kihangsúlyozását is.

Amire nagy szükség lenne, azok a számok és adatok. Taleb velük csak a könyv utolsó fejezeteiben mér előhozakodni. Ez nagy hiba, mert ha ezt a könyv első harmadában megteszi, akkor a teljes elméletét az első ugrás után áttekinthetőbbé és hosszú távon emészthetőbbé tette volna. Ehelyett néha idegesítően hosszú körülírások, illetve triviális dolgok ismétlése, és felesleges személyes történetek követik egymást, már-már a véletlenszerű kávéházi monológ benyomását keltve (Taleb fanatikus kávé fogyasztó). Ne aggódjunk: azért a lényeg nem veszik el. A váratlan és nagy hatású társadalmi, gazdasági események létezése mellett szintén nagyon fontos, hogy a szerző kiemeli: mennyire nem vagyunk tudatában a saját előrejelzési korlátainknak.

Taleb konkrét befektetés-stratégiai tanácsot is ad. Ennek lényege, hogy tudatosítani kell magunkban a váratlan események létét. Emiatt vagy 85-90%-ot nagyon alacsony kockázatú befektetésekbe kell tenni, majd a maradék 10-15%-kal kifejezetten agresszív, Fekete Hattyút kereső befektetésekbe kell diverzifikáltan (hiszen nem tudod hol és hogyan bukkan fel a sötét színű madár) fektetni. Olyanokba, mint például egy OTM opció vásárlása, vagy egy nagy kockázatot kereső kockázati tőke cég. Esetleg lehet többet is kockáztatni, de piaci vagy egyedi biztosítást kell kötni a nagymérvű és hirtelen elmozdulásokra.

A Fekete Hattyú egy olyan forradalmi és alapvető fontosságú mű, amelyet 20 oldalon is ki lehetett volna adni, sőt: ettől még sokkal jobb lett volna. Ettől függetlenül érdemes azt a sok órát is rászánni bármilyen befektető is vagy, mert ha komolyan veszed, akkor életed legfájdalmasabb befektetéseitől mentheted meg magadat.


Goodbye Gordon Gekko (Viszlát Gordon Gekko) - Anthony Scaramucci



Ezt a könyvet már régen kinéztem magamnak.A zseniális cím és borító a Tőzsdecápák című film utolsó jeleneteinek egyikére utal (maga a szerző röviden szerepelt is a folytatásban), amikor az eredeti főszereplő Charlie Sheen, és a nagy ellenpont, igazi főszerepet játszó Gordon Gekko utoljára találkoznak egy esős délután az üres Central Parkban. Gekko, a gátlástalan üzletember figurája szimbolizálja az erkölcs félredobását a vagyonért. A szerző a búcsú pillanatával, és Fox felismerésével szeretne már a címoldalon rámutatni arra, hogy úgy is meggazdagodhat valaki, hogy nem kell átgázolnia másokon.

Scaramucci egy már-már exhibicionista Hedge Fund menedzser, különösen az ágazat nagy részének rejtőzködő stílusát ismerve. Nemrég rovatot vezetett a vezető gazdasági TV-n, a CNBC-n, korábban pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nyilvános vitafórumon viccelődött Obama-val (majd kritizálta is), akivel egyébként a jogi karon évfolyamtársak voltak. Emellett pár pillanat erejéig szerepet is vállalt az imént említett Tőzsdecápák folytatásában is.

A Viszlát Gordon Gekko lényegében egy önéletrajzi könyv egy kis misszióval megfűszerezve. A hozzáadott adalék fő mondanivalója: "nem vagyunk mi rossz emberek". Legalábbis a vagyonkezelési ágazatban dolgozók többsége nem az. A laikusok többsége ezzel nem ért egyet, mert általánosítani könnyű, de Scaramucci sokat tesz igaza alátámasztásáért. Ez önmagában is nagy tett, tekintve azt a tényt, hogy a cinikus többség semmit sem tesz azért, hogy segítse saját munkáját megértetni a széles közönséggel, sőt ezt a saját példáin keresztül feltárulkozva tegye meg. Ez adja meg a könyv igazi erejét: bárki számára érthető, egyszerű kis történetek által nyerhetünk betekintést a pénzvilág műhelyeibe. A legizgalmasabb részek azok lettek, amikor Scaramucci társával együtt elindítja saját Hedge Fund-ját.

Eközben azonban a moralizálgatás, és Scaramucci saját ego-jának burkolt legyezgetése ("Van egy Porschém...de lekapcsolom a házban a nem szükséges lámpákat") érezhetően ront az összképen. Minél tovább olvas az ember a könyvben, annál inkább erősödik benne két meggyőződés: Scaramucci-nál kevés alkalmasabb ember lett volna a felvállalt küldetés könyv formájába öntésére, viszont ezzel jó 10 évet várhatott volna, amikor már tényleg karrierje lezárása környékén tart. Hiába vannak meg a tapasztalatok, lelki értelemben a szerző még nem ért meg ekkora kitárulkozásra. Túl büszke, ami nem lenne baj, ha a mű célja csak a saját emlékeiről és bölcseleteiről szólna.

Ha egy jó szűrőt be tudunk kapcsolni, és kikapcsoljuk az exhibicionizmus faktort, egy nem nélkülözhetetlen, de nagyon érdekes olvasmányt kapunk. Ajánlom azoknak, akik erre képesek, és szeretnének előítéletek nélkül egy kevés könnyed betekintést nyerni a befektetési ágazat életébe.



DeMark on Day Trading Options (DeMark az opciós piacon folytatott Daytrade-elésről) - Thomas DeMark


DeMark könyvének elolvasásával egy korábbi saját magamnak tett régi ígéretet váltottam be végre. A nagy hírű technikai elemző, aki az intézményi befektetők sztárja, három könyvet is írt, és ebből kettőt már korábban tanulmányoztam, de a harmadik, kissé furcsa nevű eddig kimaradt.

DeMark az az ember, aki a legtöbbre vitte a technikai indikátorok általi üzleti, és személyes márkanév építési törekvéseit, mint bárki más a szakmában.  Minden indikátorát TD előnévvel látta el, hogy ezzel is erősítse a brand-et, ami teljes sikert aratott. A tudatos építkezés így mindenkinél messzebb vitte a szakmában az elismertséget tekintve.

Nevét nemcsak ezzel öregbítette, hanem azzal is, hogy a legnagyobb nevekkel dolgozott a valóban szabad Hedge Fund szakmán belül. Köztük volt Soros, Paul Tudor Jones, és az a Steve Cohen, akit a szerző mindenki közül a legnagyobbra becsült, és aki résztulajdonos is DeMark elemző cégében.

Néhány éve találkoztam DeMark-kal egy frankfurti konferencián, erről egy cikk is készült: PDF link. Elmondhatom, hogy elismertségéhez hozzájárul az is, hogy nagyon kedves ember, amikor megtudta, hogy milyen "messziről" jöttem (főleg német alapkezelők voltak jelen), még ebédre is meghívott a rendezvényt szervező Bloomberg stábjával együtt.

DeMark munkásságára nagyon jellemző a precizitásra való kérlelhetetlen törekvés, és a szabályok által önmagunk becsapásának az elkerülése minden áron. Éppen ezért valamennyi esetben nagyon pontos indikátor rendszert alkotott, hogy ezáltal belemagyarázás, fiókprobléma, vagy nem mérhető eredményesség hibáit kizárva juthasson előnyhöz az, aki ezeket a mutatókat használja. Mindez a könyv stílusán is meglátszik, amely egy viszonylag száraz szabályrendszer ismertető, véleményem szerint nem túl jól eltalált hangsúlyokkal. Ám ez még nem lenne probléma, ha a katonás külső mögött erős érvek húzódnának. Az esettanulmányoknál azonban már látszik, hogy valami hiányzik, és ezt bárki észreveszi, aki pár évet a gyakorlatban is foglalkozott tőzsdei befektetésekkel.

Kissé zavaró, hogy a példák ömlesztve érkeznek, nem közvetlenül az adott indikátor leírásánál, ebből a szempontból a következő könyv jó. Kevés a példa, még ritkább az eredményességről szóló adat. Ez már csak azért is fontos, mert korábban a TD indikátorok közül többet is teszteltem, de nem láttam előnyt bennük. A TD Sequential-nak, amely talán a legtöbbet emlegetett DeMark indikátor, 9 és 13 a fő sarokszámai, ennyi bizonyos paraméternek megfelelő napnak kell eltelnie (köztük esetleg további kereskedési napokkal). Miért éppen 9, vagy 13? Erre nem ad választ. Az ember jogos igénye, hogy ismerje a mögöttes folyamatokat, legyen szó részben fundamentális, vagy akár teljes mértékben technikai tényezőkről, és ez utóbbi esetben a piaci pszichológiára gondolok. DeMark rendszeresen hivatkozik a tesztelések eredményére, amit a tudása ismeretében egyértelmű, hogy nagy alapossággal el is végzett. Mi azonban ezeket nem kapjuk meg, így sötétben tapogatózunk, és a saját tesztelések eredményének árnyékában óhatatlanul felmerül a túlzott optimalizálás, a curve fitting lehetősége, aminek az eredménye éppen a túlzottan precíz számok szoktak eredményként adódni.

Akár működik is amit DeMark rigorózus precizitással elénk tálal, akár nem, egyvalamire mindenképpen jó ez a könyv. Mégpedig arra, hogy rendszerre és fegyelmezettségre nevelje a spekulánst, akibe vas szigorral veri bele, hogy a szabályok és azok betartása mennyire alapvető a sikeres kereskedés érdekében.


Fibonacci Trading (Fibonacci Kereskedés) - Carolyn Boroden



Sosem értettem, hogy mi értelme van bármit is csinálni elemzés címén a Fibonacci számokkal. Ha csak a technikai elemzésről beszélünk, akkor is, az eszköztár nagy része valamilyen koncepció mentén alakult ki, és került használatra. Ha nem is magyarázza meg, hogy mely fundamentumokra van szükség (általában nincs is erre szükség), akkor is megtudhatjuk, hogy a piaci szereplők mely reakciója alakította úgy az árfolyamot, hogy az az adott irányban mozduljon el. A bemeneti tényezőt minden esetben az árfolyamok, a forgalmi adatok és esetleg a hangulat felmérések adják. A Fibonacci rendszerek éles kivételt jelentenek. Szükség van ugyan néhány pontra, amely az árfolyam adatokból számol, de onnantól egy exogén tényezőt ráerőszakolva próbál elemezni, és soha nem is tesz kísérletet arra, hogy megmagyarázza mi történt. Sokkal inkább apellál a misztikum és a számmisztika iránti vonzódásra. Még ez sem zavarna feltétlenül, ha bármilyen tesztelt, vagy valós performance report-on látnám, hogy működik, de soha egyetlen adatot sem tett elém senki, ami ezt bizonyítaná.

Egy indikátornak akkor van értelme, ha:
  1. Alátámasztja, hogy a piaci folyamatok miért adott szintekhez, egyéb paraméterekhez kötik az árfolyamalakulást.
  2. Vagy: széleskörű és alapos teszteléssel alátámasztják az érvényességüket.
A legjobb, ha mindkettő jelen van. Ebben a könyvben viszont egyik sem történik meg. A bevezetés utáni rövid magyarázat során a szerző könnyedén átsiklik a legfontosabb kérdés felett: Miért és milyen eredményességgel működik bármi, ami Fibonacci? Borodent cseppet sem zavarja, hogy semmilyen megalapozottságot nem ad az olvasó kezébe. Ezt a hiányt azzal akarja pótolni, hogy számolatlanul önti ránk a példákat és grafikonokat. Az objektivitás látszatát azzal akarja megteremteni, hogy a példa löketek végén egy-egy olyan esetet is bemutat, amikor nem az történt, amire az indikátor alapján számított volna. A miértre adott válaszok azonban itt is elmaradnak.

Az egyetlen pozitívum talán az, hogy a Fibonacci szintek torlódásából (clustering) képzett - szintén nem precíz) árfolyamszintek viszonylag érdekes, és talán kevésbé esetleges pontokat jelenthetnek. Ahhoz azonban, hogy ennek értelme is legyen, tovább kellett volna fűzni a gondolatmenetet. Sok út vezet a nirvánába. Nem teljesen lehetetlen, hogy az egyik kanyargós, beláthatatlan helyeken vezető ösvény, amelyet Fibonacci számokkal köveztek ki, szintén elvisz oda. Ám még ha így is van, a szerző még annyi fáradságot sem vett, hogy egy zseblámpát, vagy térképet vigyen magával. Ezért a könyvet nem ajánlom.

---

További Szakirodalom ajánlókért klikkelj ide! (PDF)

---

Magas Hozamcélú Befektetések Magazin, díjmentesen: feliratkoztál már?

Tuesday, August 23, 2011

Alulértékelt részvények globális kitettséggel

Az elmúlt hetekben széles körű zuhanás bontakozott ki a részvénypiacokon, amit kisebb felpattanások is kísértek.

Miért történt a mostani esés?

Az amerikai és európai adósságok már jó ideje egyre inkább nyomasztották a befektetőket. A veszélyességén túl egy államcsőd, vagy az elkerülésért folytatott erőfeszítések akár a kiadások visszafogásán, akár az adók emelése miatt újabb recessziót okozhatnak. Tehát a helyzet kihatással van az adott ország, régió reálgazdaságára is. Augusztus elején elszakadt a cérna és az ezzel kapcsolatos félelmek miatt esés bontakozott ki. Az árfolyamok zuhanása miatt sokan megijedtek és eladtak, amellett, hogy a stop-loss-ok is aktiválódtak. Mindez tovább nyomta lefelé az árfolyamokat. A befektetők egy idő után mindent adtak, amit a képernyőn láttak, és szinte kivétel nélkül minden zuhant. Csak egy példa: az S&P 500 index komponenseinek majdnem 80%-a (egészen pontosan 399 részvény) van az utolsó 50 nap sávjának alsó harmadában, és kevesebb, mint 10% van a sáv felső részén.

A vállalatok jelentős része eközben rekord profitokat gyártott, felülmúlva a válság előtti szinteket is. Emiatt az alacsony árfolyam, nagy nyereség kombináció nagyon rég nem látott alacsony értékeltségi szinteket okozott jó pár ágazatban és részvénynél. Az óvatosság persze részben indokolt, hiszen ha tényleg recesszió jön, az alaposan visszavetheti a nyereségeket, és a befektetők ezt árazzák be az árfolyamokba. Azonban a potenciális profit csökkenés nem egyformán sújtja az egyes cégeket, és főként azokat érinti, akik a fejlett piacokon értékesítenek. Ezért érdemes megkeresni a túlzottan lenyomott árfolyamú cégeket, amelyek globális szinten értékesítenek, így egy európai, vagy amerikai visszaesés hatásait az ázsiai, vagy latin-amerikai kereslet növekedés ellensúlyozni tud. Még ha ezt nem is teszi meg teljes mértékben, egy igazi világvállalat valószínűleg nem fog olyan eredmény csökkenést elszenvedni, ami a mostani árfolyamokat indokolná.

Négy ilyen - jól ismert - részvényt választottam ki, és mindenhol meg is indoklom, hogy miért számítanak ezek most nagyon olcsónak.

Hewlett-Packard

A legnagyobb bevételű technológiai cég folyamatos, és növekvő árbevétel és nyereség mellett valóban nem bírta a versenyt a személyi számítógépek és mobil eszközök piacán, de ez a szegmens még így is komoly nyereséget termelt. Ám a cég vezetése a hatékonyság javítás mellett döntött, és eladja ezt a részleget. Eközben az árfolyam és nyereség alapján számított earnings yield már 20% közelében jár, ami tízszerese a kockázatmentes(nek hitt) állampapír hozamnak, ráadásul úgy, hogy az előbbi adott árfolyam mellett még nő is. A meglévő kockázat ezt a különbséget nem indokolja, és erre a befektetők is rá fognak jönni. Ha attól félünk, hogy a csökkenő amerikai kereslet mégis csökkentené a bevételeket, akkor jó ha tudjuk, hogy a forgalom kétharmada már az országhatáraikon kívülről érkezik. (klikk ide, és nézd meg a "Trends and regional performance" fejezetet")



BMW

A bajor autógyár ontja magából a sikeres modelleket, és a mennyiség növekedése ellenére a presztizse nem csökken. Ma minden huszonéves fiatal, harmincas középvezető, vagy ötvenes cégvezető az újabb és sportosabb BMW-ről álmodozik, vagy veszi meg, Mumbai-tól Fokvároson át, Rio de Janeiro-n át Los Angeles-ig. A globális jelenlét tagadhatatlan (klikk ide, és nézd a 6. oldalt). Az autók legnagyobb vevője ma már Kína, és Európa szerepe egyre csökken, noha még mindig erős. Ám még az öreg kontinens visszaesése sem inokdolja azt, hogy a cég árfolyama az idei várható nyereség alig hétszeresén forog. Egyébként ezzel a lehetőséggel Derrick állandó autóbeszállítója nincs egyedül, hiszen a Porsche (a termékpalettáját agresszívan növelő autógyártó nagyon hasonló jellemzőkkel bír, mint a BMW), vagy akár a Mercedeseket gyártó Daimler is rendkívül alacsony áron forog.


Visa

Ha van minden értelemben véve globális vállalat, akkor a Visa minden bizonnyal az (klikk ide, 53. oldal). A bankkártya kibocsátó termináljaival a világ minden pontján találkozni. A részvényei a válság előtti pillanatokban debütáltak a tőzsdén, és ma mégis másfélszeresüket érik akkori értéküknek. Az earnings yield 2010 eleje óta mégis nőtt, ráadásul az eredmények szintén folyamatosan javuló tendenciát mutattak. Jelenleg a mutató értéke 15% felett van, ami a cég stabilitását tekintve már-már az ajándék kategória.


Intel

A nagy chip gyártó idén rekord nyereséget hozott össze, amit a piac eddig rekord alacsony értékeltséggel "jutalmazott". Egy stabil, világszinten jelen lévő készpénzgyár is a sokszoros hozamát nyújtja a "biztonságos" amerikai állampapírokénak.A vállalatnak már most az eredmény több mint 50%-a Ázsiából származik (klikk ide, 31. oldal). Ez nyilván nem kis részben annak köszönhető, hogy ott vannak a PC összeszerelő üzemek, de az ottani PC kereslet is igen erős.


Figyelem!

Ezek legalább középtávú, de akár hosszú távú befektetések. A fel-felélénkülő pánikok még jócskán nyomhatják lefelé az árfolyamokat, ezért fokozatosan érdemes vásárolni, és figyelembe venni a technikai elemzés jelzéseit. A legjobb beszállási pontok a teljesség igénye nélkül az alábbi esetekben léphetnek fel:
  • Hammer japángyertya alakzat. Ez lényegében olyan (jellemzően eső napok után kialakuló) napot jelent, amikor a nyitás után komoly esés bontakozott ki, amelyből a nap folyamán vételi hullám született és sikerült jóval a nyitó árfolyam felett zárni.
  • Támasz közelsége. Jó, ha az árfolyam olyan szint környékén van, ahonnan az utóbbi időben többször visszapattant az árfolyam.
  • Új több hónapos csúcs elérése. Az árfolyam már emelkedik egy ideje, és legalább 2 hónapja nem látott szintet üt meg.
  • Akkumulációs nap, néhány nappal későbbi megerősítéssel. A nyitás után szinte egész nap a vevők uralták a piacot, és a zárás jóval magasabbra került a nyitásnál, illetve a forgalom is a szokásos felett volt.
Ha szeretnél hasonló befektetéseket megvalósítani, a hogyan, mikor kérdésekre választ kapni, keress meg nyugodtan a kérdéseiddel: info@bwm.hu

Monday, August 08, 2011

Szavazz a HedgeFund.hu-ra a Goldenblog-on!

Kedves Olvasónk!

Blog-unk Központi Bizottságának egyhangú határozata alapján úgy döntöttünk, a HedgeFund.hu oldalt elindítjuk a népi kezdeményezésű Goldenblog szavazáson. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Szorgos népünk győzni fog. Mindenkinek hazafias kötelessége, hogy szavazzon ránk, méghozzá önként és dalolva.


Amennyiben szavazol a HedgeFund.hu-ra, az alábbiakat ígérjük:
  • Szárnyalni fog a világgazdaság.
  • Paul Tudor Jones leüvölti a rettegő olasz állampapír befektetők fejét, akik tovább finanszírozzák Olaszországot. Berlusconi hálája jeléül mindenkit meghív egy partijára.
  • Soros összedönti a svájci frankot.
  • Steve Cohen napi rendszerességgel itt a blog-on osztja meg az "értesüléseit" az olvasókkal, személyes videóüzenetben, az SEC szponzorálásával.
  • David Tepper ingyen Steelers meccs jegyeket fog osztogatni a Bosnyák téren.
  • Paulson minden nap ültet egy fát Kínában (vagy kínjában).
  • Bruce Kovner lesz az ENSZ békenagykövete és véget ér az összes háború.
  • Nem lesz többé esős nyár. Ebben azért vagyunk olyan biztosak, mert Meriwether már shortolja a 'napfényes órák száma' kontraktust.
  • Nagyon fogunk örülni.
Szentül fogadjuk, hogy ezekből a pontokból legalább egy maradéktalanul teljesülni fog.

Emlékeztetünk minden reakciós elemet, hogy pártunk és kormányunk már bizonyította a Goldenblog szavazáson, hogy csakis a népért dolgozik, amikor 4 éve megszerezte az ezüstérmet ugyanezen a szavazáson blogunkkal. Most a termelést sztahanovista elvtársaink munkájával 50%-kal fokozzuk, és meg sem állunk az első helyig! Nincs más dolgod tehát, mint szavazni itt:


A voksolni csak párttagsági könyv birtokában és Facebook belépést követően lehet. Ne felejtsd el terjeszteni a Központi Bizottság határozatát a lenti kis ikonokkal, email-ben, twitter-en, facebook-on, és a következő pártértekezleten. Aki megteszi kötelességét a honért, azt a Nagy Testvér figyeli, és nagyon fogja szeretni. És te is szeretni fogod Őt.

Lelkesedéssel:

Kedves Vezető

Sunday, July 31, 2011

Jó üzlet a Forma-1, de nem a kisbefektetőknek

A hétvégét a Hungaroringen töltöm, hiszen a Száguldó Cirkusz most tartja a futamot hazánkban. A rendezvény mérete és szervezettsége lenyűgöző, elképesztő mennyiségű ember ül a lelátókon, az állóhelyeken, és mászkál a számukra kialakított utakon, mégis olajozottan működik minden. A versenyek izgalmasak, és bár magából a Forma-1 futamból TV-n keresztül többet látunk (ha nem készülünk fel előre), de még további három széria összesen hat, a királykategóriával együtt pedig 7 küzdelmét lehet végignézni, és különösen az előszobának számító GP2 volt nagyon izgalmas, amíg a GP3 esetén Kiss Pál Tamástól láthattunk szép előzéseket. A többség ezeket nem nézi meg, még ha meg is vette a jegyet, és nem tudja miről marad le.

Az autók nagyon hangosak, ezért gyorsan lerohantam venni füldugókat, amelyből minden pár 750 Ft-ba került. Igen, a Forma-1 hatalmas üzlet, a széria tulajdonosainak, a vendéglátóknak, sokszor a szponzoroknak, és a csapatokban résztvevőknek is. A kisbefektetőknek viszont aligha. Aki itt nem rendelkezik több tízmillió dollárral, vagy nem szereti a hétvégéit azzal tölteni, hogy sült krumplit árul sörtől düledező lengyeleknek (minden tisztelet a Kubica rajongóknak akik idén is ezerszámra látogattak el Magyarországra), és ordibáló németeknek, az itt nem rúg labdába.

Nem a büféből szerzi a bevételeit a Williams csapat, amelyik idén márciusban részvénykibocsátás útján szerzett tőkét. A nagy múltú cég, aki egykor Senna-t és Prost-ot segítette a világbajnoki címre, mostanában inkább vergődik. Utoljára 1997-ben nyertek VB-t, azóta a nagy motorgyártó kihátrált mögülük, és a középmezőnyben, független csapatként próbálnak meg a víz felett maradni. Eredmények nélkül lemorzsolódik a szurkolói bázis, ami előbb-utóbb a bevétel csökkenéséhez vezet, mind a szponzori pénzek elmaradásán, mind a merchandising (itt: pólók, sapkák és egyéb termékek árusítása) vásárlások megcsappanásán keresztül. Ebből próbál kitörni a Williams a kisbefektetők bevonásával, akik sok esetben megegyeznek a szurkolókkal.


A kibocsátás után az árfolyamok esni kezdtek. Egy világos csökkenő trend alakult ki, és két hónap alatt a részvény elvesztette kibocsátáskori értékének a harmadát. Azóta oldalazás, kisebb ereszkedés figyelhető meg, de a részvénytulajdonosok fogyóban lévő türelme miatt az árfolyam egyre inkább flörtöl a 16 EUR környékén található támasszal. A helyzeten sokat ront az alacsony likviditás, alig vannak kötések a piacon.

A cég értéke csupán 170 millió EUR, amivel Nyugat-Európai méretekben csak a kis kapitalizációs papírok közé tudnak bekerülni. A cég bevétele tavaly a szezonban 85 millió EUR volt, és a nyereség 4,5 m EUR környékén alakult. A piac tehát még mindig igen magasan értékeli a vállalatot, miközben a számok alapján komoly növekedési kilátásokról nem beszélhetünk. Az élen álló csapatok a Williams költségvetésének négy-ötszöröséből gazdálkodhatnak. Ebből ők ki tudják fizetni a dobogós helyezéshez szükséges százmilliós nagyságrendű technikai fejlesztést, vagy a 25 m EUR környékén lévő, legjobb versenyzőknek járó csúcs fizetéseket. Az igazán nagy szponzorok és gyárak ehhez már saját csapatot alapítanak, ahol semmi szükségük kisbefektetőkre. Magasan a legtöbb marketing jellegű pénz az energia ital gyártó Red Bull-tól jön, amely egy zárt vállalat.


Beszédes az is, hogy a Williams részvénykibocsátása nem csupán a tőkeemelésről szólt. A csapat alapítója, és vezetője, az egyébként nagyon szimpatikus Frank Williams ugyan a fő tulajdonos maradt, de részesedését csökkentette, míg két fő társa eladta részvényeinek nagy részét a publikum felé, igen magas áron. Ha valóban bíztak volna a csapat felemelkedésében, bizonyára szívesen tartották volna részesedésüket. Márciusban, a szezon elején azonban kiszálltak, és a tavaly még 6. helyet elért csapat mára 9. helyen van csupán. Nincs jelentősége, de nem jó ómen az sem, hogy az egyik versenyzőjük, a venezuelai Pastor Maldonado a nem éppen kapitalista elkötelezettségű Hugo Chavez nyílt támogatója.


Hiába van közel 600 millió rendszeres nézője a Forma-1-nek, akik ebből nagy nyereségre tesznek szert, nagyon vigyáznak arra, hogy ez így is maradjon. A legnagyobb sport csapatok is ritkán érik el azt a méretet, ami miatt már egy szűk befektetői csoport ne lenne képes - ha van értelme - finanszírozni annak felfuttatását. Amíg az Apple 400 milliárd dollár környékén lévő értéket képvisel, és a kisbefektetőknek termeli a pénzt, addig még a világ legnagyobb értékű sport vállalkozása, a világszerte 300 millió aktív szurkolóval rendelkező Manchester United sem volt képes a tőzsdén maradni (itt akár még enyhe mértékben jól is járhattak a kisbefektetők), akkor hogyan lenne erre képes értelmes módon bármelyik Forma-1 csapat, ha a 600 millió szurkoló jó néhány csapat között oszlik meg?

Az általános tanácsom az, hogy a nagyon kivételes esetektől eltekintve tartsuk távol magunkat a sport csapatokba történő befektetésektől, főleg ha ez nyílt piacon kereskedett részvényeken keresztül történik meg. Inkább szurkolj! Én is ezt teszem, így véget ér a cikk, mert hamarosan kezdődik a futam!

---

Ha továbbra is szeretnéd email-en megkapni a hasonló cikkeket, és egy 7 részes minitréninget is örömmel látnál a postafiókodban jó tanácsokkal, akkor iratkozz fel a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra itt: www.bwm.hu