A filmről már régóta akartam írni. Blog-ban korábban is számtalanszor említésre került. (1, 2, 3, 4, 5, 6)
Szintén beszéltem már róla többek között a Magyar Televízióban és a 168 óra hasábjain is. Ideje volt, hogy itt is írjak róla. Mielőtt tovább olvasol, csak úgy, mint a múltkori 5 legjobb és 5 legrosszabb tőzsdés filmről írt bejegyzés elején, itt is SPOILER WARNING, azaz ha még nem láttad a filmet és később szeretnéd megnézni, ennek elolvasása a későbbi befogadás élményét nagymértékben ronthatja, a végkifejletet tartalmazza.
A film magyar címe: Tőzsdecápák. Érthető, hogy a hazai forgalmazó ezt a címet választotta, az angol cím itthon eladhatatlan lett volna, még akkor is, ha a Wall Street nem egy földrajzi hely, hanem egy sokkal szélesebb körű fogalom. Én mégis az eredeti címet fogom használni.
A Wall Street egy szimbólum. A pénzügyi, azon belül is a befektetési ágazaté, jó néhány közepes és kevés nagy cégé, amely sok ezer ember munkahelyét jelenti. Még általánosabb, elvontabb értelemben azonban a kapzsiság, és a másokon átgázolva elért gazdagság jelképe. Felesleges lenne azon vitatkozni, hogy ez a vélekedés mennyire megalapozott, nyilvánvalóan van ilyen eset bőven. Azon sem érdemes elmoralizálni, hogy amit általában ezek a vállalatok tesznek hova, milyen értékrendbe illeszkednek bele. A helyszín, illetve az ágazat kiáltott azután, hogy pellengérre állítsák. Már a nyolcvanas években is időszerű volt, hogy egy hatalmas, epikus szintű, érzelmileg is erős filmet forgassanak róla. Itt lép be a szerencse a képbe. Egy olyan ember személyében, aki egyszerre lett híres társadalmi érzékenységéről és kiváló filmrendezői talentumáról. A sors azonban még ennél is nagyobb ajándékot adott. Lehetővé tette, hogy a művészi tudás találkozhasson a való élet realitásainak tapasztalatával. Ráadásul a rendező éppen akkor járt kreativitásának csúcsán a Platoon című, Vietnámi Háborút bemutató alkotásával, és ezért Oscar-t kapott.
Oliver Stone-ról jól tudjuk, hogy Amerika élő filmes lelkiismerete. Rendezőként rámutatott már a Vietnámban folytatott háború borzalmaira és a saját társadalmuk belső konfliktusaikra (két nagyszerű filmben is), a Kennedy merénylet vélt vagy valós hátterére, a televízió erőszakosságára, az amerikai foci világának kegyetlenségére, és két amerikai elnökről is készített játékfilmet. Filmjei erőszakosak, lendületesek, izgalmasak, és húsba vágó kérdéseket feszegetnek, sokaknak fájó nyíltsággal. A Wall Street esetén természetesen szó szerinti öldöklésről nem lehet szó, de Stone itt sem volt képes megállni, hogy legalább egyszer valakinek egy ütés miatt ne eredjen el az orra vére. Ám az itt zajló harc sok szempontból kegyetlenebb és mindenképpen bonyolultabb, mint Vietnám dzsungelében.
A filmtörténelem és a tőzsdét értő és szerető emberek nagy-nagy szerencséje, hogy Stone apja karrierjét tőzsdeügynökként töltötte. Ez lehetőséget adott a rendező számára annak, hogy ne sablonos filmet, hanem valós hátteret alapul vevő, ugyanakkor persze dramatizált történetvezetést, hátteret és jeleneteket teremtsen. Ő pedig élt a lehetőséggel, és apja tudását kiegészítette azzal a részlet gazdag mesélési technikával, amely szinte minden filmjét jellemzi. Az, hogy Oliver Stone-t érzelmileg is megérintette a témakör, jól jellemzi az apa-fiú kapcsolat jelentősége a filmben, és persze az is, hogy a film megrázó végén a stáblista előtt ezt a mozit az ő emlékének szenteli.
A film csodálatos nyitójelenet szekvenciával kezd, ami azonnal hangulatba hozza, majd rabul ejti a nézőt. Főhősünket, Bud Fox-ot láthatjuk, amint munkába igyekszik. Ő egy fiatal, feltörekvő bróker, kevés eredménnyel, sikerre éhezve. Csak úgy, mint az életben, szinte furakodnia kell a tömegben, a tömegközlekedés és a telezsúfolt liftezés minden kényelmetlenségét nap, mint nap elviselni. A reggeli rohanós jelenetek alatt a kép kikerekítése, a vágyak és a valóság távolságának érzékeltetése érdekében Frank Sinatra talán legjobb dala, a „Fly me to the Moon” szól.
A brókercég irodájába belépve egy monstre, vágás nélküli felvétel, amint Fox, azaz Charlie Sheen elsétál székéig, útközben üdvözölve ismerőseit, beleszagolva a hangulatba. Kész, a nézőt a film végleg beleszippantotta a történetbe és az utolsó pillanatig nem ereszti el egy pillanatra sem.
Az alkotás minden kétséget kizáróan legfontosabb alakja mégsem a protagonist, hanem a Michael Douglas által alakított valódi tőzsdecápa, Gordon Gekko. Ő az elképesztően hatásos ellenpont, igazi klasszikus antagonist. Ő az, aki a film nagy részben az aktív oldalt jelenti, és irányítja az eseményeket. Douglas játéka olyannyira élettelivé, dominánssá tette a karaktert, hogy már az önmagában elvinné az egész filmet a hátán, ha minden más közepes lenne (erről azonban szó sincs). Douglas alakítása magabiztos Oscar-díjat ért.
Utálod az általa ábrázolt embert, de néha mégis úgy érzed, hogy igaza van. Van szuggesztív ereje, nem is akármekkora, a manipuláció nagymestere. A külsőségek, a gazdagság, a drága szórakozás és a körítés pedig a legtöbb embert könnyen elcsábítja. Akárcsak Bud Fox-ot. A központban lévő szereplő ugyanabba a csapdába kerül bele, mint Goethe művében Faust. Ez ugyanaz az ördög csábítása mesén alapszik, amely egyidős az emberiséggel. Faust ugyanúgy eladja a lelkét Mephisto-nak, mint Fox Gekko-nak.
Charlie Sheen sosem tartozott a kedvenc színészeim közé (bevallom, néhány Nagy Durranás poént kivéve), de ebben a filmben még akkor is megállja a helyét, ha Michael Douglas, de még az apja is elnyomja karakterét. Ritkán, de előfordul, hogy a protagonist nem egy igazán erős karakter, és a film mégis működik. Nem muszáj mindig Clint Eastwood-nak lenni. Az ifjú Sheen feladata az, hogy jellemfejlődésében, előbb fiatalos naivitásában és ambíciójában majd kétségbeesett és önzetlen jóvátételi igyekezetében reagálja le Gekko és apja világképe közötti őrlődést.
A szerencsés választások sorát szaporítja Martin Sheen, aki Charlie édesapja, és karaktere is Fox apja a filmben. A közvetlen rokoni szál lemásolása nagyon jót tesz a jeleneteknek és erős párbeszédek, érzelem gazdag viták és beismerések alakulnak ki ebből. Az apa sokkal inkább passzív szereplő, mint Gekko, ezzel is kihangsúlyozva, hogy mennyire eltér attól a világtól, amelyet az üzletember képvisel. Az elvhűsége olyan fontos számára, hogy egy adott ponton még fia előrejutásának az elősegítése helyett is ezt választja, nem mellesleg teljes ellenszélben. Ám Carl közel sem tökéletes, hibái hajlamosak elfedni az alattuk rejlő kőkemény elveket. A külsőségekkel nem foglalkozik, Gekko a legjobb szabóhoz küldi Fox-ot, amíg Carl még az üzleti tárgyalásra is egy mindennapi dzsekiben érkezik. Amíg Gekko néha rágyújt egy-egy kiváló szivarra, addig Fox apja már-már láncdohányos, egy olcsó cigarettamárkából. Ennek meg is lesz az eredménye, mert kórházba kerül – mint megtudjuk már másodszorra. Az egyik ikon (főhős szemében történő) erkölcsi, míg a másik ikon fizikai-biológiai összeomlása hozza meg Fox-nak azt a fordulópontot, ahol már tudja, hogy melyik világhoz tartozik, ezért mindent hajlandó feláldozni.
Bud Fox tehát tulajdonképpen a második fordulópontig az apja és Gekko közötti világképek között őrlődik, és a végén dönt. Mindezt lenyűgöző cselekményvezetés során teszi.
Pedig a forgatókönyvíró, Stanley Weiser nem nevezhető ikonnak a szakmájában. Stone-nal többször dolgozott együtt, de pechjére (?) éppen azokban a projektekben, ahol egy még igencsak érleletlen, friss történetet, aktív portrét kellett felvázolni, és végül is kevéssé voltak sikeres alkotások. Mellette más történelmi témakört is feldolgozott. Ezek közé tartozott a felejthető, Rudy Giuliani életéről szóló TV-s film, illetve az egészen jól sikerült Fatherland, amely azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lett volna, ha a Második Világháborút a németek nyerik, és a hatvanas években még mindig Hitler van hatalmon. A probléma csak az, hogy mindkét esetben egy regényt kellett feldolgoznia, ami bár nagy munka, kevésbé tekintélyes, mintha az ötlet az övé lett volna. Segítséget nyújtott még a talán túlságosan komplex Nixon-ban, és sajnos egyedül írta meg a rettenetesen sikerült W.-t, amely a nemrég leköszönt Bush elnök portréját átgondolatlanul, túlságosan hamar dobta a piacra, hatalmas bukás is lett a vége, mind a kritikusok tollából, mind a mozi pénztáraknál.
Ennek a filmnek az ütemét, struktúráját és fokozatos felépítését viszont zseniálisan eltalálta. A ritmus végig nagyon magas fokozaton tartja a néző figyelmét, egy pillanatra sem unatkozunk. A dialógusok pedig még inkább mesteriek lettek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos kifejezés, beszólás, beszéd, jelenet ezer helyen köszön vissza a kultikussá váló filmből.
Az egyik ilyen a „A kék virág szereti”, amely egy titkos kód arra, hogy hírügynökségeken keresztül Gekko (vagy más beavatott) befolyásolja az árakat. Egy időben a Budapest Alapkezelő honlapján a kedvelt részvényeket a „Kék Virág” szereti rovatban ismertették. (az eredeti nyelvű verzióban „horseshoe” azaz patkó szerepelt virág helyett.
Aztán ott van a híres „Greed Is Good” (a mohóság jó) beszéd, amely önmagában, a legmélyebben, legerőteljesebben, alapjaiban definiálja azt a szellemet, amelyet Gekko, és a nyolcvanas évek felső kapitalista Amerikája képvisel. Sőt, az elmúlt évtizedekben ez mit sem változott.
A nagy mondásokat a mai napig idézik tőzsdés körökben, és ha az egyik bróker azt mondja a másiknak az utolsó barátnőjéről, hogy „szeretkezni vele olyan volt, mint a Wall Street Journal-t olvasni”, akkor pontosan érti, hogy miről van szó. Nem véletlen, hogy a film rengeteg utánérzéssel, későbbi mozikban történő visszautalással büszkélkedhet. A Wall Street olyannyira kiemelkedik a tömegből mind a mai napig, hogy mindenki, de tényleg mindenki, aki kicsit is hasonló témájú filmet forgat, hozzá méri magát, ez számára az etalon, az ideál.
Visszatérve a szereplőkhöz. Imádtam Gekko valódi üzleti ellenfele, Sir Larry Wildman karakterét is. Terence Stamp, mint színész, önmagában is nagyszerű karakter, itt ki is játssza a legjobb kártyáit és erre szükség is van. Kár, hogy később közepessé silányult filmekben is megfordult. Itt viszont gyakran sztoikus nyugalmával kiválóan tart tükröt Gekko esetenként túláradó személyisége elé. Wildman-t még az sem tudja igazán kihozni a sodrából, ahogy Gekko az általa utána kémkedni küldött Fox társaságában több tízmillió dollártól fosztja meg néhány másodperc leforgása alatt, a lehető legpofátlanabb módon. Ez a remek alkudozási jelenet már-már hátborzongató, ahol egy egész vállalat sorsáról egy rövid, de pszichológiai trükköktől sem mentes vitában döntenek, ezzel talán több ezer ember megélhetésére keresztet vetve.
Wildman kapcsán még igencsak vicces az, ahogyan Gekko – persze gúnyolással takargatva – irigykedik arra, hogy a királynő lovaggá ütötte. Hiába a hatalom és a sok pénz, ezek az emberek még ezen a magasságon is kicsinyesek, mint a gyerekek.
Mindenki ismer egy (!) Lou Mannheim-et. Ő az az egyéniség, aki bölcs, sokat vesztett már az életben és sokat tanult. Megtanult türelmesnek lenni, és szinte mindent előre lát az életben, ugyanakkor néha a pesszimista vízióival az őrületbe kerget mindenkit. A filmben egy fajta gyengébb guardian karaktert vesz fel, mert felismeri a főszereplőben a jellemfejlődés lehetőségét, és emiatt – ha nem is nagyon mutatja ki – kedveli is őt. Életre keltését Hal Holbrook kiváló alakításának köszönhetjük.
Ne feledkezzünk meg Marvinról sem. Ő Fox legjobb barátja a brókercégnél, és vicces beszólásaival kiszínezi az amúgy sem unalmas filmet, de emellett szerep jut neki a végső akcióban is. Tényleg minden valamirevaló brókercég kereskedési termében van egy példány az ő prototípusáról másolva, a tréfálkozó, hangoskodó srác. Itt John C. Mcginley alakítja, aki egyébként Stone kabalája is lehet, hiszen több filmjében is kapott kisebb szerepeket, például a Minden Héten Háború fantasztikus iramú és zenéjű amerikai focis filmben remekül adja az izgága, örök kritikus riporter szerepét.
Összességében elmondható, hogy a filmben szinte minden karakter remekül kitalált és eltalált. Minden a helyén van. Nagyon kevés filmen érezni, hogy ennyi nagyszerű karakter mellett sem esik szét a fő szál, és a kohézió a karakterológiában.
Ez kétségtelenül egy „férfias” film férfiaknak. A film egyetlen lényeges női szereplőjét, a romantikus szálat Fox barátnője, Darian testesíti meg. Bár a kötelező minimumot hozza, nem képes adni a csodálatos lányt, a csábító contagonist karakter igazi mélységét. Nem az a nő, akibe bele tudunk szeretni, és itt nehéz azonosulni Fox érzelmeivel. Emiatt aztán a szükségszerű csalódás sem fájhat annyira a nézőnek, mint amennyire azt Stone és Weiser szerette volna elérni. Darryl Hannah a többiekénél kevésbé tartalmas produkciója sokban hozzájárult ahhoz, hogy a még így is nagy magasságokban lévő filmet visszahúzza a tökéletesség tartományaiból. Nem véletlen, hogy amíg Douglas az Oscar-t, Hannah a Nagy Málna díjat kapta meg, ami az év legrosszabb alakítását „díjazza”. A színésznő elmondása szerint nem jött ki jól a rendezővel, és később meg sem nézte a filmet. Úgy kell neki, megnézzük mi helyette százszor is.
A film az általam is gyakran emlegetett Sun-Tzu modernkori kultuszához is nagymértékben hozzájárult. Az ókori kínai hadvezér „Háború Művészete” című művéből előszeretettel idéznek a filmben, és kétség nem fér hozzá, hogy elsősorban Gekko világának a filozófiája áll mögötte, de a modern, pénzügyi piacokon ugyanolyan hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgálhat, mint a több mint kétezer évvel azelőtti valódi halált okozó csatákban.
A hangulati elemek elhelyezése, azok felfokozása és lecsendítése is jelzik Stone zseniális érzékét a filmkészítéshez. Az egyik legjobb példa az, amikor Fox először belép Gekko irodájába, és az antagonist színre lép (ám a híre már jóval korábban megelőzi őt). Ahogy a kétfedelű ajtó bezáródik hallatszik egy farkasüvöltés a háttérben. Stone szereti ezt a technikát alkalmazni, a már említett Minden Héten Háborúban egy játék indítás előtt az irányítóval szemben álló, őt a földbe döngölni szerződtetett linebacker oroszlán vagy tigris hörgést „hallat”.
Az élő tőzsdei ügyletek a NYSE élő kikiáltással (is) működő parkettjén felejthetetlen hangulatot és libabőrt okoznak. Az Anacott Steel felvásárlása körüli csatában az elszabadult árfolyamot lekövető őrület, és a felosztott képernyős megoldás – amelyen maga a rendező is megjelenik pár másodpercre – felejthetetlenek. Csak úgy, mint a Bluestar megmentésének látványos akciója is, amelyen nagyon sokadszorra nézve is mindig ugyanúgy tud izgulni az ember. Az atmoszférához nagyban hozzájárult Stewart Copeland (aki sokkal inkább ismert lehet a Sting-féle Police gitárosaként) eredeti filmzenéje, és a további zenék jó ízlés melletti eklektikus jellegű összeválogatása.
A film realitásérzéke és valósághűsége úgy volt képes minden más hasonló műnél jobb lenni, hogy közben az élvezeti értéke is utcahosszal veri az ellenfeleket. Természetes, hogy a drámai hatások érdekében egyes elemek el lettek túlozva, mégis a hangulat és az egyes történések is nagyon közel járnak ahhoz, ami történhetne, sokszor történik is a valóságban. A kereskedés a parketten egy az egyben a valóság, a közgyűlés is nagyon emlékeztet egyes cégek éves részvényesi találkozóira, a szakkifejezések, az elejtett megjegyzések, a berendezések is nagyon hűek a világhoz, amit ábrázolni akarnak. A Gekko és Fox által elkövetett fő bűn, a bennfentes információk alapján történő kereskedelem is lényegében teljes valójában megmutatkozik. Sheen karaktere, aki apja munkaadóját jelentő vállalatot átjátszotta Gekko-nak, a valós szándéka felismerése után, ezek felhasználásával, de még inkább az árfolyamok szándékos manipulálásával borítja ki végleg a bilit a hatóságoknál, ezzel célját elérve, de saját magát tönkretéve. Drámai önfeláldozás, akárcsak egy görög tragédiában. Ám ennek bemutatása is csodálatosan sikerül a rendezőnek.
Zseniális, ahogy a film végén Fox – akárcsak az elején - besétál az irodába, ezúttal a zsivaj és a készülődés hangjai helyett a csend követi, és minden szempár rá szegeződik. A többiek már tudják, hogy ott rögtön le fogják tartóztatni, de ő még nem. Mindenki elhúzódik mellőle, senki nem vállal közösséget vele. Kivéve régi barátja, Marv, egy szimbolikus gesztussal, és Lou (ez látható a fenti képen Mannheim jellemzésénél), előtte soha nem látott erejű kiállással: „Bud... Bud kedvelem magát. Emlékezzen valamire. Az ember belenéz a szakadékba, és semmi sem néz rá vissza. Ebben a pillanatban az ember rátalál önmagára. Ez az, ami visszatartja attól, hogy a szakadékba zuhanjon.” („Bud... Bud I like you. Just remember something. Man looks in the abyss, there's nothing staring back at him. At that moment man finds his character. And that is what keeps him out of the abyss”). Egyetlen mondatban összefoglalja Fox jellemfejlődésének a lényegét. Gyönyörű.
Mindkét jelenetsor vágás nélkül megy végig, ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel, de egészen más szituációban. Géniuszokat idéző kontraszt.
A történet végén nem marad más dolgunk, mint feltehetjük a kérdést: melyik világkép a helyes?
Persze, hogy rávágjuk: Carl Fox világa. Az egyszerű embereké, akik alkotnak és dolgoznak, látnak összetartó értékeket a társadalomban. Ismerik a szerelmet. A barátságot. A másik világ sokkal idegenebbnek hat, mégis valahol Gekko érvelése is lehengerlő. Másképp látja a világot és neki, a film utolsó kockájáig ez működik is, még ha akkor csúnyán meg is égeti magát.
Ami viszont sokkal nagyobb súllyal esik a latba: a világ így (is?) működik, legalábbis ezer jelet kapunk erre. Sajnos a kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mint elsőre remélhettük. Lehet, hogy mi sem vagyunk olyan tökéletesek, mint azt hinni szeretnénk. Talán mindkét világból van bennünk valamennyi. Talán azon, azért kell dolgoznunk, hogy ne Gekko, hanem Carl Fox győzzön a lelkünkben.
A világképek számos helyen és témakörben folytatnak háborút egymással a cselekmény során is. Gekko egyértelműen jelzi, hogy nem hisz a szerelemben. Ráadásul ezt erős cinikus hangnemben teszi. például. amikor Gekko Darian-t győzködi, hogy újra feküdjön le vele, ezúttal már Fox háta mögött. Aztán ott van a barátság kérdése. Gekko szerint „ha barát kell, tarts kutyát”. Mennyire hátborzongató ennek a kijelentésnek a magva, mégis úgy fest, hogy Gekko ezzel az elmélettel nagyon is jól boldogul a világban. Ha nagyon halványan is, de Gekko-nak azért van egy másik arca is. Szinte már-már apai jellegű módszerekkel tanítgatja Fox-ot a való világ működésére, illetve arra, hogy ő látja azt. Igen, már az első pillanattól kezdve kihasználja, mégis az is egy jel, hogy imponál neki a fiatal kitartása, amikor minden nap felhívja, hogy bejusson az irodájába. Ez az az ok, amiért egyáltalán hajlandó találkozni vele.
A két világnézet csatája Gekko fantasztikus beszédében csúcsosodik ki, Fox-al való összezördülésekor. Ennek során kőkemény társadalmi kihallásoknak lehetünk fül és igen: szemtanúi is. A vita során ugyanis a háttérben egy munkás az ablakot takarítja, Gekko pedig az önzés filozófiáját a kezében egy whisky-vel nyilatkoztatja ki éppen. Csak úgy, mint amikor a tengerparton kis homokjáró autókkal versenyeznek, a háttérben pedig a halászok rendezgetik a hálót.
A végén pedig ott van a parkbeli remek konfliktus lezárás jelenet. A két fő karakter itt találkozik egymással utoljára. Micsoda helyszín, micsoda hangulathoz passzoló időjárás, micsoda jelenet, micsoda beállítás!
Bud Fox tehát elveszíti a munkáját, a vagyonát, a karrierjét, és egy időre a szabadságát is. Mégis talán érezhetjük azt, hogy sokkal többet nyer a másik oldalon. Erkölcsi értékeket, megtalálja önmagát (a villámkarrierje csúcsán, az álomnővel való szeretkezés után, az erkélyéről nézi az éjszakai Manhattant, és a film egyetlen kissé erőltetett jelenetében felteszi a kérdést magának: „Ki vagyok én?”. Nos, igen, ennek a fickónak tényleg öndefiniálási problémái voltak). Megnyugodhatunk a katarzisban: a végén azt teszi, ami a helyes, és azzá lesz, aminek lennie kell. Még ha ezért nagy árat is fizet.
A film a végén állást foglal a saját maga által feltett kérdésben. Nem teszi ezt durván, nem mondja ki szószéken, nem dörgöli a néző orra alá. Talán még érzékelteti is, hogy ez sosem volt kérdés igazán. A zárójelenetben Bud Fox a bíróságra megy. Tudja, hogy el fogják ítélni. Ám magát az ítélethirdetést nem láthatjuk. Ha a film állást is foglal, az ítéletet már nem mondja ki. Ez a nehéz feladat a nézőre hárul.
---
Nagyjából ennyi. Még hetekig tudnék írni vagy beszélni erről a fantasztikus filmről (a remek extrákkal felszerelt Blu-Ray kiadás kapcsán meg is tettem). Bármennyire hihetetlen most még nagyon visszafogtam magam. Nem kell azonban sokat várni ahhoz, hogy ismét írhassak egy ígéretes tőzsdei filmről. Közeleg ugyanis a folytatás, a Wall Street 2: Money Never Sleeps (Tőzsdecápák: A pénz Nem Alszik?) címen. A mérce és a tét nagyon magas, ezt Stone és Douglas saját magának köszönheti. Stone-nak már csak azért sincs könnyű dolga, mert egykori kreativitása mára megkopott, és 11 éve nem készített jó filmet. Remélem a rossz szériát ezzel az alkotással fogja megtörni. Jelen állás szerint az április bemutatót áttették szeptemberre, ám ami késik nem múlik: hamarosan részletes beharangozót írok a második részről.
---
Aktuális Tumblr bejegyzések, Tweetek az elmúlt időszakból:
- The truth about speculators: they are doing God’s work http://dlvr.it/CBwj
- Burger King blames weather for low revenue. One of the worst blame ever. If you own the stock: sell. If you don't: laugh. http://is.gd/aIfHU
- Photo: US still leads, every other major market and continent lags this year. In dollar terms it beats... http://tumblr.com/xxd7g3cqf
- Photo: Király utca és környéke - Recesszió 2010 Q1 (további képek a linkre kattintva) http://tumblr.com/xxd7g5dhj
- A hatósági árak miatt relatíve magas még mindig az infláció (erről papolok én is hetek óta) nagyon jó cikk: http://is.gd/aKySV
- Photo: Gold is still in a strong long-term uptrend. Fear of inflation and traditional asset classes... http://tumblr.com/xxd7hj6bl
- Why Fox Is Making ‘Wall Street 2′ delayed: http://icio.us/ojmcwt
- "Az IMF-hez fordulás kényszerét még a napokban is tagadó görög kormány mai bejelentésében még mindig..." http://tumblr.com/xxd7k20j0
- Housing Starts Stagnant: Business Week details:Housing starts in the U.S. fell in February as record snowfall in p... http://bit.ly/cxnWIM
- Urbán szerint ne az államtól várjuk a segítséget a válság megoldásában de a shortolókat jobban szabályozná. Ellentmondás. http://is.gd/aO0Lv
- London is now home to 55 hedge funds that manage more than a billion dollars, compared to 65 last year. http://bit.ly/aPo7Ou
- "banking conglomerates may pose much more of a threat to future financial stability than hedge funds." http://is.gd/aRNPE
- Video: An amazing video about the subprime collapse. It is strongly based on Michael Lewis’ book. I just... http://tumblr.com/xxd7ob0u5
- Nem értem. Mindenféle bank elemzői felváltva naponta leirogatják, hogy mindjárt gyengül a forint. Azt hiszik sikerül arrébb szuggerálni?
- Zsiday Viktor az államcsőd kockázatokról - Van egy érdekes riport a Portfolión arról, hogy miközben a piacok... http://tumblr.com/xxd7qk8al
- Az Erste-nél szünetel április 2.-án a certi-k kereskedése, az osztrák (!) munkaszüneti nap miatt. Felhívom a... http://tumblr.com/xxd7s1xnb
- Marketwatch about Hungary's coming Elections and its impact on Hungarian financial markets. http://icio.us/zhkvit
- Pep Boys - Manny, Moe & Jack (PBY) funny name for a stock :) Looks like before a major breakout at ~11 USD http://is.gd/aYAWC
- Photo: Hotels outperform the broad market. http://tumblr.com/xxd7tm4ti
- Magyar Államkötvény piac - Minden jól működő pénzügyi piacon rövid és középtávon a várakozások és a hangulat... http://tumblr.com/xxd7uhq2n
- Testing The Wall Of Worry: This is from our Morning Report this morning: One chink in the armor of those who sugge... http://bit.ly/9ctoNL
- Érdekes ez az araszolgató piac, eladni alig akar valaki, a korrekció szinte nulla, amíg nem lesz nagyobb az optimizmus, ez így fog maradni.
No comments:
Post a Comment