Showing posts with label alap hozam. Show all posts
Showing posts with label alap hozam. Show all posts

Thursday, May 08, 2008

Egy érdekes táblázat - Visszajelzés

Jó pár hete betettem egy táblázatot ide a blog-ba, és kértem, hogy írjátok meg a véleményeteket. Csak annyit árultam el, hogy egy hedge fund havi szintre lebontott teljesítményét mutatja. A táblázat:



A visszajelzések alapján hamar rájöttem, hogy egy igen nagy hibát követtem el, nemcsak most, hanem rendszeresen a blog-ban, Többször előfordult ugyanis, hogy feltettem egy-egy nyitott kérdést, esetleg feladványt, majd utána "megmondtam a tutit", vagyis kissé talán bölcselkedve kifejtettem a véleményemet. De szerintem senki sincs az általános igazság birtokában, így az ilyen jellegű kérdések a legtöbb esetben maximum egy eszmecsere kiindulópontjául szolgálhatnak. Most kifejezetten az volt a célom, hogy egy nagyon nagy ingadozású, de eredményes alap részletes teljesítményére ránézve megnézzük, hogy kinek mennyire elfogadható az ilyen jellegű befektetés. Hangsúlyozom, hogy minden amit itt olvashattok, a blog olvasói és az én személyes véleményem.

A fenti alap Bill Dunn nevéhez fűződik, aki egyike az egyik legrégebbi mechanikus (előre beállított, emberi véleményt és érzelmeket kiszűrő), trendkövető stratégiát alkalmazó befektetési programoknak. Az általa 25 év alatt elért valamivel több mint 13%-os éves eredmény jónak mondható, hiszen túlteljesítette a részvénypiaci átlagos hozamokat, éves szinten kb 3%-kal, ami ekkora idő alatt több mint dupla akkora tőkét jelent. 1-2%-kal a hosszútávú hedge fund indexhozamokat is megverte, ami nem látványos, de szignifikáns különbség. Szintén fontos kiemelni, hogy a fenti eredmények a díjak levonása utáni, nettó hozamok, tehát a valós teljesítmény efelett van.

Más megvilágításba kerül a táblázat, ha megnézzük az eredmények ingadozását is. A legjobb szó, amit erre használni lehet, az izzasztó. 7 olyan év is van, amikor veszteségel zárt az alap, kivétel nélkül mindegyikben 10% felettivel. A legrosszabb hónap 30% feletti mínuszt mutatott, de rajta kívül még három olyan hónap volt, amikor 20% feletti veszteség volt. Különösen szembetűnő amikor 4 hónap alatt a tőke több mint 45%-a "ledarálásra" került 1985-ben. Nagyon sok ideje tart a 2003-ban kezdődött, 40%-ot megközelítő Drawdown is, itt három egymást követő veszteséges év is volt. Az jól látszik, hogy 2002 végéig egyike volt a legjobb trendkövető stratégiáknak Bill Dunn módszere, utána viszont úgy járt, mint aki egy alagútban száguldozva megpördül az autójával, és nagy sebességgel hol az egyik, hol a másik falnak ütközött. Mostanra úgy tűnik, sikerült ismét egyenesbe hozni az autót. Nehéz felmérni, de első és második látásra is az az érzésünk, hogy az ilyen időszakok talán már nem természetes részei egy-egy hasonló stratégia eredményeinek.

Az igazi kérdés mégsem ez. Olyan kérdéseket helyénvaló inkább feltenni, amire nincs egységes válasz, és mindenkinek magának kell megválaszolnia. Például:

Elviselünk-e ehhez hasonló ingadozásokat a magasabb, de nem garantált hozam reményében lelkileg?
Ha igen, tőkénk hány százalékát tudjuk befektetni legalább középtávra, hogy általános anyagi helyzetünk rövidtávon ez ne befolyásolja?
Hol húzzuk meg azt a határt, aminél többet időben vagy drawdown-ban nem szeretnénk vállalni?

Mert az esetek többségében érdemes nagyobb ingadozásokat, drawdown-okat és kockázatot vállalni, de - többek között - a fenti kérdések tükrében ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ha viszont ezek megválaszolásra kerülnek, sokkal könnyebb dolgunk van.

Reakciók:

"HA! valódi táblázat, és nem szórakozol az olvasóval valami szívgörbével :), akkor az, hogy brutál magas tőkeáttétellel mehet. -30%-ot csinálni egy hónap alatt... Ott rúgnám ki a tradert... :)"

Amennyiben ott és akkor abban a döntési helyzetben vagyok, lehet hogy én is. De amit előre nem lehetett tudni, ott és akkor az rossz döntés is let volna, mert közel 30%-ot csinált a rendszerük három hónap alatt, majd egy nem igazán elmozduló év után 72%-ot.

"És az a szakasz összesesen 4 hó alatt produkál -60%-ot... Szerintem nem valós az adatsor, mert vagy a tradereket rúgták volna ki, vagy a brókercég stoppolja a kereskedést, vagy bármi egyéb, de felfüggesztik az alapot... :)"

Nincs 60, de tényleg nagyon komoly visszaesés. A brókercég csak akkor függesztené fel a kereskedést, ha nincs elegendő letét, vagy nem tud kényszerlikvidálni pozíciókat.

"Ha valós, akkor nagyon szabad keze van a kezelőjének, kb 8-10x-es tőkeáttételt és pozinként 2-3% körüli max. DD-t tippelek..."

Szerintem mindegyik paraméter stimmel, a szabad kéz oka a mechanikus rendszer.

"Nekem először az tűnik fel, hogy kb. ugyanannyi veszteséges hónap van, mint nyeresége, mégis jelentősen pozitív eredményt ért el összességében."

Igen, ez tipikusan trendkövetőre utal, aki a veszteségeket gyorsan levágja, és néha nagyot kaszál a gyors trendszerű mozgásokon.

"A másik dolog, hogy 2007 augusztus az alap történetének 3. legrosszabb hónapja volt, ami egy 1984-ben indult alaptól érdekes. Július-augusztus páros is a legrosszabb két hónapok egyike. Gondolom valami matematikai modellek alapján kereskedő alap lehet."

Telitalálat.

"Szerintem ennyire nem kell " túlspilázni" a témát. Ezen azt kell látni, hogy 24 év alatt 24-szeres lett a tőke értéke. Ennyi. Ez itt a lényeg: a hosszú táv."

Részben igaz, de a fenti tényezők és kérdések tükrében.

"Ez a táblázat sztem azért van itt, mert a Balázs azt szeretné, ha hosszú távra váltanánk át a gondolkodásunkat a befektetéseket illetően. Absz. egyetértek, mert én is azt gondolom már lassan, hogy a nyugdíjamat is így kellene megteremtenem ( sőt a gyerek " indításáról" nem is beszélve ). Oda tenni 2-3M-et 15-20 évre aztán legyen a végén belőle 50-60M ( vagy még több, a gyereknek meg egy lakás ára, mire oda kerül időben pl.)Szóval, erről van itt szó............hosszútáv, értettem."

Bár igazad van, de el akartam kerülni, hogy ráerőltessem bárkire azt a vélekedést. Hangsúlyozom, hogy a fent leírtak alapján lehet a "hosszútáv" az üzenet.

"Nekem pont az tűnik fel, hogy hedge fund, rohadt nagy kilengés (tőkeáttételes nagy valszeg), aztán hoz nyamvadt éves 13%-ot, ezt ennél jóval kisebb rizikóval, Buffett-es fókuszáltal simán verni lehet. "

Igen, feltűnően nagy a kilengés. A Buffett féle eredmény valamivel kisebb drawdown-okkal operál, de nem verte volna meg Dunn-ékat. Ugyanis 95-ig hasonló eredményt produkáltak, talán enyhe Buffett előny volt, ami a kilencvenes évek második felében és 2002-ig eltűnt, sőt Dunn volt a jobb, de azóta nagyjából kiegyenlítődhetett a helyzet. Buffett-ék 20% körüli éves átlagos hozamai 96-ig tartottak, azóta 10% körülire szelidült ez a szám, ami a körülmények tekintetében még mindig jó.

"(Így ránézésre mintha jelentősen nőtt volna 2000 óta a szórás)"

Igen, és ekkor jött a három nehéz esztendő. Kérdés, hogy ők változtattak valamit, vagy a piac volt nehezebb. Más trendkövetőket elnézve az utóbbira tippelek.

"2003-ban realizáltam volna az addigi nyereséget(az összeget átrakom egy kötvényalapba), majd várok egy új pozíciót, amikor az összeget visszahelyezhetem."

De mi adta volna erre a jelzést?

"az adatokból nekem ez jött le. a brokernetnél én ezt csinálom 2. éve kisebb-nagyobb sikerrel.a szerintem az alappal semmi gond, hosszútávon ez egy reális hozam."

Igen, lásd fent.

Tuesday, March 18, 2008

Elhavazva

Mint bizonyára a legtöbben hallottátok, elindítottuk a BWM - Meggyőzően Kockázatos Alapot, amelyik egy itthon alig ismert, új befektetési konstrukció. A részletek nem ide valóak elsősorban, akit érdekel itt mindent megtudhat: www.bwm.hu/alap

A jegyzés indítása miatt rengeteg munkánk van a napokban, ezért egy kicsit kevesebb időt tudok a blog-ra, kommunikációra, kommentekre fordítani. Két dologgal kárpótollak titeket a mostani relatív csendért.

Egyrészt hamarosan egy kicsit részletesebben beavatom az olvasókat egy ilyen alap indításának háttérmunkájába. Ha nem érdekelnek az ilyen jellegű "howstuffworks" írások, akkor is érdekes lehet elolvasni, mert hasznos tanácsok lesznek benne akár saját befektetési döntések meghozatala kapcsán.

Másrészt letölthető innen a Gazdasági Rádió velem készített interjúja, amely az abszolút hozamú alapok hazai helyzetébe enged betekintést.

Interjú (MP3 formátum, 1,8 MB)

Wednesday, February 27, 2008

Egy érdekes táblázat

Az alábbi táblázat egy hedge fund elmúlt 25 évének teljesítményét mutatja. (kattintással kinagyítható) Mi a véleményetek?

Thursday, January 17, 2008

Renaissance és a tőkeáttétel

Az olvasói levelek között a Bloomberg Magazine lehozta a véleményemet az év cikkéről. Bár csak a látványosan dícsérő részeket ollózták ki, így kissé ömlengős lett, de végül is a véleményemet tükrözi :)

Ami igazán érdekes, az kettővel lejjebb Jeffrey Smith véleménye. Szerinte a cikk elfelejtette kifejteni, hogy a kiugró eredményeket tőkeáttétel segítségével érték el, ha ezt nem használták volna fel, akkor (példul ha 50%-ot értek el ötszörös tőkeáttétellel) az eredmény csak az átlagos éves részvénypiaci hozammal, 10%-kal egyenlő.
Ez a vélemény azonban nagyon felületes. A magas tőkeáttétel magasabb kockázattal is jár. Ötszörös állandó tőkeáttétel (és pár egyéb feltétel) esetén 20%-os részvénypiaci visszaeséssel a teljes saját tőkét elveszítheti az adott cég. Márpedig a részvénypiac ennél sokkal nagyobb drawdown-okat is kénytelen elviselni. Sőt, 20% közeli esés akár pár hónap alatt is bekövetkezhet, mint az elmúlt időszakban láthattuk.

Ha a fundamentális tényezőktől eltekintünk (Simons-ék eltekintenek), akkor két lehetőség van megverni a piaci hozamot és/vagy javítani annak kockázatát: időzítés és/vagy tőkeáttétel. A levél írója szerint csak az első alkalmazása az igazi teljesítmény, a második nem? Ugyan már!

Amiben mégis jó irányba tesz ügyetlen lépést Smith levele: a Renaissance nem tesz közzé semmilyen számot a kockázatáról, drawdown-okról, stb. a nyilvánosság felé. Augusztusban azonban láthattuk, hogy ott is komoly ingadozásokat kell elviselniük a befektetőknek.

Drawdown nélkül nincs eredmény.
Nincsen rózsa tövis nélkül.
Nemhogy a csillagokig, de még a kerti fa csúcsáig sem egyenes az út.

(Folytathatnám a népi bölcsességeket, de szerintem már mindenki érti.)

---

Ennek kapcsán érdekesség, hogy Simons-ék, magukhoz képest gyenge évet zártak tavaly. Volt olyan alapjuk, amelyik negatívban zárta az évet. Ez a nem alacsony kockázatú eszközökbe fektető alapok kb 95%-val 10 évből legalább 3-ban előfordul, de ne feledjük: a Renaissance Technologies az ágazat legjobbja és 1982, vagyis az indulás óta egyetlen alkalommal sem lett ilyen rossz 12 hónapjuk. De összesítésben még így is ők a legjobbak! Ha valaki ismer jobb eredményeket produkáló céget, akkor írja be a kommentekbe.

Sunday, August 12, 2007

Hoppá!

Még a legnagyobbak is át kell, hogy éljenek nehéz időszakokat. Napjaink talán legsikeresebb és sok szempontból legprofibb befektetési csapata, a James Simons (akiről említést teszek a legutóbbi cikkben is) vezette Reneissance Technologies levelét az utóbbi hetek teljesítményéről:

http://www.michaelcovel.com/archives/001313.html

(Szerintem egy ekkora és ilyen kockázatú és hozamot produkáló alapnál ez még bőven bele kell hogy férjen)

Friday, November 17, 2006

A józan döntés a megalapozott információ nélkül lehetetlen

A szerdai BÉT előadás után az egyik kérdezővel egy kicsit jobban elbeszélgettem. Bár nem mondta ki, de valószínűleg olyan befektetési lehetőséget keresett, ami 50%+ hozamot ér el egy évben. Szerinte a 20% körüli hozam teljesen normálisnak számít, hiszen például a "Az Aegon féle Moneymaxx, 1996 óta simán hozta a 20%-okat minden évben"

A valóság az, hogy az alap 2003 decemberében indult és azóta éves szinten 16%-ot hozott, aktuális éves hozamai 11-12% körül alakulnak. A kérdező remekül ráérzett (?) a kockázat és a hozam összefüggéseit vizsgáló mutatók tekintetében az egyik legjobb hazai alapra, de tényadatokat tekintve nagyon messze járt az igazságtól.

Egy ismerősöm, aki a munkájában vérprofi, nagyon megfontolt, széles látókörű ember, nemrég szintén az alapokról kérdezett. A beszélgetés a Concorde-Vakmajom alapra terelődött. Ekkor azt mindta, hogy ez az alap "masszív minuszban van"

A helyzet nem ez. Az egy éve indult alap célkitűzése az volt, hogy mérsékelt kockázat mellett mérsékelt, pár százalékos reálhozamot nyújtson, a piacok aktuális teljesítményétől függetlenül, minden évben. Ezt nagyon enyhe mértékben múlta alul az alap, nagyjából az infláció szintjét sikerült hozni, most éppen 6,4% az éves hozam, de túl rövid az idő ahhoz, hogy bármilyen következtetést levonjunk. Az ismerősömhöz az az információ jutott el, hogy nem sikerült a célkitűzést elérni, vélhetően nagyon elferdítve egy túl rövid idő alatt túl sokat váró befektetőtől. A megállapítás és a valóság között azonban egy szakadék húzódik.

Nagyon nehezen feldolgozhatóak az ilyen tévedések, amikor pár kattintással leellenőrizhetőek ezek az állítások (www.bamosz.hu). A valós tendenciák alapján a tényekre történő közvetlen következtetés levonás nagyon veszéles, és nagyon sok durva tévedéshez vezet.

Attól, hogy a Dow új mindenkori csúcsot ütött, még nem száguld a piac - hiszen ezt 30 részvény teszi a többezerből (igaz a sok részvényből ezek a legnagyobbak között vannak), és éves szinten az emelkedés mértéke az utóbbi hat év bármelyikétől nézzük: 11%, de általában jóval az alatti.

Attól, hogy pár centivel emelkedett a vízállás még nem lesz árvíz.

stb.