Sunday, December 11, 2011

A & A

Nagyon kevés igazán jó teljesítményt nyújtó részvény van a piacon az elmúlt 4-5 évet tekintve. A válság sokakat megtépázott, és hiába emelkedett vissza számos papír, akár a 2007-es szintjei közelébe, a befektetők többsége összességében nem nagyon látott nyereséget ezen időszak alatt. Ez igaz a legnagyobb vállalatokra is. Ám itt is akadnak látványos kivételek. Az Apple és az Amazon.com ezek közé tartoznak, ugyanis mindketten hihetetlenül jó, 350% környéki hozamokat produkáltak a befektetőiknek, akár 2007, akár 2009 elejétől nézzük meg a teljesítményt.

(Mindezekről, amiről itt írok, egy rövid, a Millás Reggeliben folytatott beszélgetést is meghallgathatsz ide kattintva.) 


Ami a grafikonra rápillantva szintén szembetűnő, hogy a két részvény nagyjából hasonló utat bejárva jutott el a mostani pontig, alaposan lepipálva a legtöbb technológiai papírt is. Érdekes viszont, hogy az utóbbi hetekben a két árfolyam eltérő utakat választott. Az Amazon igen sokat esett, és bár az Apple is komoly korrekción esett át, amikor enyhén a várakozások alatti eredményeket közöltek legutóbbi negyedévük során, azóta relatív erőben - ami igazán fontos - jó eredményeket tudott felmutatni a papír piaca. A kérdés, hogy a szétváló árfolyamokat a fundamentumok indokolják-e. Ha megnézzük a számokat akkor igen lényeges eltéréseket láthatunk.

Az Apple-t a piac az aktuális 12 havi nyeresége alapján annak tizennégyszeresére értékeli (P/E). Ez, ha az eredmény később nem változna, 7,14%-os hozamnak felelne meg, ami önmagában sem rossz abban a tekintetben, hogy az ottani állampapírhozamok jóval lejjebb vannak, és akkor a növekedési lehetőségekről (és persze a kockázatokról) még nem is beszéltünk. Az ágazati elemzők a következő 5 év viszonylatában 19%-os éves eredménybővülést várnak. Ezzel persze érdemes óvatosnak lenni, de azt sejthetjük, hogy ha az Apple tartani tudja a jelenlegi piaci pozíció bővülést, netán az innovatív termék és szolgáltatás fejlesztést, akkor 5 év múlva könnyedén elérheti a mostani eredményének a kétszeresét is. Ezen számokból 0,6-os úgynevezett PEG mutató adódik, amelynél az 1-es érték alatti számok jellemzően komoly alulértékeltségről adnak tanúbizonyságot.

Az Amazon.com esetén a P/E 95 (!) ami elképesztően magas, ha a hozam analógiára szeretném lehozni akkor 1,05%-ot írnék, aminél még az amerikai (vagy szinte bármelyik) államkincstár is többet kínál. Más szóval: a befektetők nagyon komoly növekedést áraztak a részvénybe. Itt a PEG értéke megközelíti a hetes (!) értéket, vagyis az elemzők által várt növekedésnél is sokkal többre számít a piac. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, durva számítás alapján meg kellene nyolcszoroznia a nyereségét addig a pontig, amíg a nagy növekedés véget ér. Mivel most a nettó eredményhányada 2-3% környékén van, és nem is valószínű, hogy ez jelentősen javuljon az erős versenyben, ezért az árbevételnek is hasonló mértékben kellene emelkednie. Másképp megfogalmazva a jelenlegi éves 40 milliárd dollár körüli árbevétel helyett legalább 300 milliárdra lenne szükség legkésőbb 5 év múlva, hogy azt mondhassuk: helyesen van árazva a cég.  Ebbe nagyságrendű a ligába jelenleg csak a legnagyobb kereskedelmi és olajipari óriások tartoznak, nevesül a Wal-Mart, ExxonMobil, British Petrol, China Petroleum...és kész. Ambiciózus feltételezés.


Ami még nagyon érdekes, hogy az Apple (kékkel) a prémium termékeivel képes volt az üzemi és nettó eredményhányadot is növelni (lényegében azt, hogy mennyit keres az árbevételén) az elmúlt években, az Amazon (narancs színnel) nem, pedig 5 éve a két cég ugyanott állt. Mégis a piac éppen az ellenkező folyamatra számít. Megtörténhet? Akár igen, de egyelőre ennek nem látni a jeleit, és még ha így is történne, a két árazás közötti különbséget még ez sem indokolja. 

Az értékelési mutatókkal, és az eredményhányadokkal kapcsolatos elemzés ennél összetettebb, de itt elegendő ennyi információ ahhoz, hogy lássuk: a két cég megítélése között hatalmas különbségek vannak. Feltehetjük a kérdést: Miért értékeli a piac egészen eltérő módon a két vállalatot?

Az ok az eltérő üzleti filozófiában keresendő. Az Amazon mindenáron növekedni akar, és ez 16 éve sikerül is neki (manapság akár a robosztus cloud szolgáltatásával is), majdnem minden évben ha az árbevételre tekintünk. Emlékszem, hogy a kilencvenes évek nagy internet mániája idején, amikor az Amazon volt a legnagyobb sztár, Jeff Bezos az alapítót a saját édesanyja hívta fel aggódva, amikor a sajtó a cég veszteségeivel volt tele.  "Fiam, tényleg csődbe fogtok menni?" kérdezte, és a piac megnyugtatásába már csaknem belefáradt vezérigazgató sóhajtott egyet és újra elmagyarázta, hogy nincs semmi probléma. Igaza lett, és nőtt a bevétel, és később nyereséges lett a cég, és az is a mai napig.

Ám az Apple eközben képes fenntartani a nagy nyereséghányadot azáltal, hogy drágán tudja eladni a termékeit. Az Amazon esetén ennek nyoma sincs, és itt lép be a képbe az, hogy miért egyre inkább versenytársa a két cég egymásnak. 


Az Amazon és az Apple is egyre több bevételt szerez a média értékesítésből. Online film, zene, és könyv eladás. A nagy konkurenciaharcra akkor figyeltem fel, amikor az Apple kemény taktikájával szembesültem, például azzal, hogy az iPad-en lévő Kindle (Amazon könyv platform) alkalmazásból kivetették a vásárlás lehetőségét. Ehelyett egyre inkább a saját alkalmazásukat és könyv olvasó szoftverüket az iBooks-t helyezik előtérbe. Az Apple nagyon sikeres a zene eladásban, az Amazon is erősít ezen a területen. Hasonló a helyzet a filmek területén. A tartalommal kapcsolatos háború egyelőre mindkét cégnél a bevétel kis szeletét, 10%-nél kevesebbet érint, de egyre jobban nő ezek jelentősége. 

A nagy különbség az, hogy az Apple eleve sokat keres a saját táblagépén amivel ezen tartalmak elérhetőek (sok más eszköz mellett persze), amíg az Amazon a későbbi értékesítéseinek teret nyitva inkább hajlandó veszteséget is vállalni. Az Apple 50%-ot nyer minden iPad-en, az Amazon veszít minden Fire-ön. Az Apple 1 milliárdot keres évente az iPad-en, az Amazon 12 millió dollárt veszít a Fire-ön éves szintre vetítve. Ám hiába adja Bezos és csapata olcsóbban, az iPad eladások nem látszanak megcsappanni. A tartalom területén egyébként iszonyú kemény háború várható. Ahogy az Apple a Samsunggal, Motorola-val, vagy akár szoftver fronton az Androiddal csatázik, úgy könyvek, zenék, filmek termék az Amazonnal is egyre szélesíti a frontvonalakat.

A részvénypiacon azonban ez úgy néz ki, mintha 1950-ben valaki 1:1,1-es szorzó mellett fogadott volna arra, hogy a Szovjetunió lesz a szuperhatalom 40 évvel később, miközben 1:5-höz arra, hogy az Egyesült Államok. Valószínűleg ez már akkor erős túlzásnak tűnt volna.

(Mindezekről, amiről itt írtam, egy rövid, a Millás Reggeliben folytatott beszélgetést is meghallgathatsz ide kattintva.) 

Az Apple esetén a piac nem akarja elhinni, hogy ez mehet tovább. Talán nem akarta elhinni korábban sem, amikor már bő 3 éve írtam egy cikket róla. Az Amazon enyhén szólva bátor árazása sem ma kezdődött, erről is írtam egy bejegyzést egy éve itt (azóta ugyanoda tért vissza az árfolyam).

Hogy mit hoz a jövő azt nem tudom, abban viszont biztos vagyok a két árazás közötti indokolatlan különbség csökkeni fog a jövőben valamikor. Ezért 2012 a két cég közötti háború és sok minden más mellett az Apple long szigorúan Amazon shorttal dúsított éve lehet.

Ezen a blog-on ez volt az utolsó bejegyzés 2011-ben. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!