Monday, April 21, 2008

Kína vs. USA: Meglepő eredmények!

Lezárult a közel egy hete feltett kérdésemre a szavazásom: Melyik évben fogja Kína GDP-je meghaladni az Egyesült Államokét? Nézzük meg, hogy mi a legvalószínűbb:

Az Egyesült Államok jelenlegi GDP-je dollárban kb. 13 800 mrd. Kína esetében ugyanez 3 250 mrd (forrás). A különbség tehát több mint négyszeres! A kérdés tulajdonképpen arra vonatkozott, hogy Kína ezt a hátrányt milyen hamar tudja behozni. Ha az elmúlt kb. 20 év átlagos növekedésével számolunk, akkor az éves különbség 6%, ami miatt szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás lenne a távol-keleti országnak ezt megvalósítani. Pedig nem az: ha az USA továbbra is 3%-kal, Kína pedig 9%-kal nő tovább, akkor éppen 2035 lehet az az év, amikor ez bekövetkezik, ez a lenti szavazás esetén is ez volt az utolsó fordulópont. De vannak más tényezők is, amelyek miatt ez hamarabb bekövetkezhet, vagy éppen eltolódhat.
  • A jelenlegi folyamatok miatt nem lehetetlen egy olyan mértékű válság az Egyesült Államokban, ami miatt az éves 3%-os GDP növekedés hiú ábránd lehet.
  • Ez olyan mértékű dollárgyengülés is magával vonhat, ami miatt Kína dollárban számolt GDP-je sokkal gyorsabban is nőhet, mint évi 9%.
  • Ezen hatások viszont elég komoly mértékben fogják érinteni Kína exportorientált gazdaságát, ahol még mindig az USA a legfontosabb partner, és sokáig az is lehet.
  • Emiatt, de más természetes lehűlési folyamatok miatt a Kínai gazdasági csodának az ilyen mértékű folytatódása is komoly falakba ütközhet.
  • Nem szabad megfeledkezni a demográfiai folyamatokról, amelyek értelemszerűen eléggé befolyásolják a GDP nagyságát, hiszen "több emberrel többet lehet termelni".
  • Ezen demográfiai adatok alapján az USA-ban 2010 után lesz kisebb, Kínában 2020-at követően valamivel komolyabb probléma a nyugdíjba vonuló korosztály miatt, akiket a fiatalok nem tudnak teljes mértékben pótolni.
  • Nehéz felbecsülni, hogy főként Kína által felfűtött nyersanyag és akár élelmiszerárak, vagy a környezeti terhelés felfokozódása mikor és milyen mértékben üt vissza, és csökkenti az ottani nagymértékű GDP növekedést.
  • ...és még sorolhatnánk.
Látható, hogy egy sokismeretlenes egyenlettel van dolgunk, így a kérdésre nehéz hozzávetőleges választ adni. Az azonban valószínű, hogy a fenti hatások hosszútávon kioltják egymást, és marad a mostani ütemű vagy valamivel szerényebb különbség ledolgozás, így a sárkány legalább 20 év múlva éri utól a sast, ha nem lesz egetrengető eltolódás a fenti tényezők némelyikében.



Ezek tekintetében a szavazás eredményei megdöbbentőek. Mielőtt továbbmennénk, és az "utólagos észosztás" vádja érne, be kell hogy valljam, hogy amikor egy beszélgetésnél ez a kérdés felmerült, első blikkre, az adatok pontos ismerete nélkül én is 2020-at tippeltem, ami szintén nem mondható valószínűnek a fentiek tükrében. Amikor jobban utánanéztem, akkor született meg az ötlet a szavazás kiírására. Amit ugyanis az eredmények utólag mutatnak, és valójában erre voltam kíváncsi, hogy miként reagálnak az emberek egy objektív tényekre rákérdező szavazásnál, és mi alapján választanak. Az eredmény egyértelműen az, hogy a legtöbben nem racionálisan döntenek, hanem néhány egyszerűsített elképzelés alapján, a fenti példában én is így tettem. Nézzük mi miatt történt ez:
  • Információk hiánya. A válaszolók egy része vagy nem rendelkezett megfelelő információkkal, vagy nem akart időt szánni arra, hogy utánanézzen. Az első esetben én is így tettem.
  • A kérdésfeltevés formája már önmagában befolyásolta a válaszokat. A kérdés önmagában abból indult ki, hogy Kína mindenképpen utoléri az USA-t, a kérdés csak az, hogy mikor. De ez eleve beszűkült feltevés, hiszen hiába valószínű, hogy ez megtörténik, egyáltalán nem biztos. Emellett a válaszlehetőségek is befolyásolták a válaszokat. Például mindjárt az elejére betettem egy szinte teljesen lehetetlen választ, ami szerint 2 éven belül utólérné Kína az USA-t, a fenti számok alapján látszik, hogy ennek mekkora az esélye, mégis 7% erre szavazott. Ezen felül olyan 5 éves periódusokat adtam meg, amelyeknél a bekövetkezési valószínűség korántsem egyforma, de aki ránéz, annak azok eloszlása miatt egyformának tűnik. Ez alapján ami még érdekesebb: a válaszadók majdnem 60% 2020 előttre tette az utólérés bekövetkeztét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen például 12 évig egyáltalán nem kellene nőnie az amerikai GDP-nek (ilyen még sosem volt), Kínáénak viszont 13%-kal éves átlagban, tehát a mostani ütemet is fokozni kellene. Vagy elég továbbra is 9%-kal nőni, de akkor még 40%-os dollárgyengülésre lenne szükség. De mindkét - eléggé valószínűtlen - esetnél a gyenge amerikai teljesítmény minden bizonnyal visszahatna Kínára, ami tovább csökkentené a 2020 (vagy pláne azelőtti) esemény bekövetkeztének esélyét.
  • Az emberek többsége nagyságrendekkel nagyobb jelentőséget tulajdonít az aktuális eseményeknek és benyomásoknak, mint a hosszabb távúaknak, és a többség véleményét követi. Gazdasági teljesítmény fokozásában mostanában éppen Kína iskolázza le az Egyesült Államokat, de a fenti felsorolás alapján egyáltalán nem biztos, hogy ez például 10 év múlva is így lesz.
  • Az elmúlt időszak eseményei és a befektetési alapokban, egyéb vagyonkezelt összegekben lévő tőke statisztikái valószínűsítik, hogy sokkal többen érdekeltek mostanában a kínai gazdaságban, mint az amerikaiban, és könnyen lehet, hogy ez is befolyásolta a válaszokat.
Nos, mindezek gyönyörűen rímelnek a Behavioral Finance elméleteibe, amelynél mindegyik ember többé-kevésbé nem racionálisan, hanem érzelmi alapon, pszichológiai által vezérelten hozza meg döntéseit (mint fent látható, ez természetesen rám is vonatkozik, többek között ezért is van szükség a döntéshozatalunk részbeni automatizálására). A fenti négy pont sorrendben az alábbiakhoz köthető: Rules of thumb (nagyon leegyszerűsítve: hiányos és kevés információ alapján döntünk), Framing (a kérdésfeltevés módja befolyásolja a választ), Herd instinct (nyáj ösztön, a többség véleménye vagy annak megnyilvánulása befolyásol minket), Endowment Effect (amihez érdekünk fűződik, azt felülértékeljük).

Az emberek irracionális döntéshozatala az árfolyamokban is tükröződik, kilengéseket, anomáliákat okoz, vagy éppen trendszerű mozgásokat, amelyek racionálisan nem feltétlenül indokolhatóak. Ezt pedig fel lehet használni spekulációs és befektetési döntések során, többek között mi is erre építünk.

Sunday, April 20, 2008

A helyes megfejtés

Az elején sok válasz kísérlet jött a pénteken feltett kérdésre, de egyik sem volt helyes, aztán jó pár órával később, de megjött a helyes megfejtés, amit szó szerint idézek:

"A mondat a Wall Street című filmből származik az elején amikor bejön Lou Mannheim(Hal Holbrook):

A pontos szöveg:
Jesus, can't make a buck in this

market, country's going to hell
faster than when that sonofabitch
Roosevelt was around... too much
cheap money sloshing around the
world. The biggest mistake we ever
made was letting Nixon get off the

gold standard. Putney Drug--you
boys might want to have a look at it."
(Az utolsó két mondat már nem része a feltett kérdésre adott válasznak)

További idézetek itt, az elején a megfejtés:

http://en.wikiquote.org/wiki/Wall_Street#Lou_Mannheim_.28Hal_Holbrook.29

A győztes egyébként saját bevallása szerint szerencsés volt, mert éppen csütörtök este látta a filmet és derengett neki az idézet, egy gyors keresés után már biztos lehetett a dolgában. Még egy megfejtés volt, amelyik a Wall Street (itthon: Tőzsdecápák) című filmre utalt, de az később jött, és egy másik szereplőre célzott, ami majdnem talált, de csak majdnem. A többség Warren Buffett, Soros György, Alan Greenspan nevét küldte, ami logikus gondolat volt, de éppen ebben rejlett a kérdés trükkös mivolta.

A győztes jutalma egy részvétel a speciális előadásunkon, amelyen az itthon alig ismert hangulat indikátorokról lesz szó, azok közül is olyanokról, amelyek működését és felhasználási módját rendkívül kevesen használják a világban is. Elvileg csak azok jöhetnek el, akik 5 milliónál magasabb összeget fektetnek a BWM Meggyőzően Kockázatos Alapba, vagy akik figyelik a netet az elkövetkezendő napokban.

Friday, April 18, 2008

Ki mondta? Az első megfejtőnek nyeremény!

Közzéteszek egy idézetet. Aki elsőként elküldi nekem email-ben, hogy kitől származnak az alábbi mondatok, egy 40 000 Ft értékű helyet nyer a speciális, zártkörű előadásunkra, ahol az itthon alig ismert hangulat indikátorokról lesz szó.

"Nem lehet semmi pénzt keresni ezen a piacon. Az ország gyorsabban a pokolra jut, mint amikor *** volt a vezető! Túl sok könnyű pénz kering a világban mindenfelé."

A feladat nagyon nem egyszerű, ezért annyit elárulok, hogy nem magyar volt az illető. A fordítást én csináltam, irodalmi stílusban, így igencsak nehéz lesz azoknak, akik lefordítják és elkezdenek keresgélni. Aki fejből tudja a választ, annak "maximum respect". Ha nincs megfejtő vasárnap éjfélig, akkor felfedem, hogy mi van a *** alatt. A csilagok száma értelemszerűen nem azt mutatja, hogy ott hány karakter lenne. Lehet tippelni is, nem jár érte büntetés :) Csak hírlevélre tegnap éjfélig feliratkozott email címekről fogadok el megfejtést, email címenként maximum egyet. Ide várom a leveleket:

faluvegi@bwm.hu

Monday, April 14, 2008

Kína vs. USA: Szavazás!

Gyakran hallani mostanában arról, hogy Kína gazdasága olyan gyorsan nő, hogy hamarosan átveheti a vezető gazdasági hatalom szerepét az Egyesült Államoktól. De vajon mikor? Kérlek a lenti ablakban szavazz!



A szavazás lehetősége 6 nap múlva lejár, utána leírom itt a blog-ban a véleményemet.
(Még adós vagyok válaszokkal egy korábbi post-ban bemutatott alap több mint két évtizedes teljesítménye kapcsán. Ez is terítékre kerül nagyon hamar)

Ha a szavazási lehetőség nem látszik, kattints ide.

Sunday, April 06, 2008

Peter Cerny Alapítvány

Percekkel ezelőtt volt a TV2 Naplójában egy riport a Peter Cerny Alapítványról, ami koraszülöttek mentésével foglalkozik. Az adást újra leadják éjjel 1:20-kor, vagy nemsokára megnézhető online. Azért emelem ezt ki, mert az április rendezvényen résztvevők is őket fogják támogatni. Aki ezen nem szeretne, vagy nem tud részt venni, arra kérem, hogy nézze meg a riportot és az Alapítvány honlapját, és ha teheti támogassa őket pénzbeli adománnyal, vagy adója 1%-val. Itt minden információ megtalálható:

www.cerny.hu

Update: itt a letölthető adás linkje.

Friday, April 04, 2008

Túl szép, hogy igaz legyen?

Tegnap a rádióbeszélgetés során is szóba kerültek a garantált alapok. Aki eljön az előadásainkra, vagy rendszeresen olvassa a blog-ot, az tudja, hogy a befektetések területén szinte soha nincs "ingyenebéd", és a "nem veszthetsz semmit, de sokat nyerhetsz ígéretnek" is megvannak a hátulütői. A befektetők nagy része ezekkel nincs tisztában, erre jó bizonyíték, hogy ma mintegy 120 ilyen alap van (ez az összes alap közel 40%-a, ami azért is megdöbbentő, mert a legtöbb ilyen alap 3 év után kifut, tehát ezek jószerével csak az elmúlt 3 évben indult ilyen befektetési lehetőségek), a bennük kezelt tőke pedig megközelíti az 500 milliárd forintot. Most megjelent egy cikk, az egyik legjobb hazai gazdasági oldalon, amelyik nagyon szépen rávilágít a garantált alapokkal kapcsolatos tudnivalókra:

Túl szép, hogy igaz legyen? - A garantált alapok turpisságai

(A Portfolió pár nap után csak az előfizetőknek teszi közzé a cikkeket, most olvasd el inkább.)

A cikkben írottak is részben tartalmazzák azokat a tényezőket, amelyek miatt mi úgy döntöttünk, hogy inkább szembemegyünk a divathullámmal és kifejezetten kockázatos alapot indítunk, csatlakozva a sokkal kisebb, de a jövőre nézve sokkal ígéretesebb származtatott alapok táborához.

Wednesday, April 02, 2008

Hallgasd a Café-t holnap!

Ahogy pár napja már jeleztem: holnap reggel leszek vendég a Radio Café "Milliók Reggelire" című műsorában. Akit érdekelnek a hedge fund guruk, a többtizmilliárd dolláros kvantitatív alapok, technikai elemzés magasabb régiói, annak mindenképpen érdemes hallgatni az adást. Már csak azért is, mert külön erre az alkalomra készítettem egy érdekes tanulmányt azokról az emberekről, akik a fenti üzletben utazva gazdagodtak meg, méghozzá nem is kicsit. A tanulmány csak a műsort hallgatóknak jár, az elérhetőségét csak ott fogom megadni, aki nem hallgatja meg, máshonnan nem tudhatja meg (legfeljebb egy ismerősétől, aki viszont hallgatja az adást). A cikk éjfélkor lekerül a helyéről, ezért ha érdekel, csak holnap tudod letölteni.

A Radio Café Budapesten és környékén az FM 98.6-on hallható. A másik lehetőség, hogy online hallgatod az adást holnap reggel itt:

http://www.radiocafe.hu/index.php?op=content&id=-1&sid=248


---

Nem tartozik ide, de éppen most olvastam az alábbi cikket, és olyannyira egyetértek vele, hogy megosztom. Azoknak javaslom elolvasásra, akiket érdekel a magyar gazdaság, a gazdaságpolitika. A cikk szerzője egyike a legszimpatikusabb, legjózanabb magyar milliárdosoknak: Bojár Gábor. Már a cím is zseniális:

Adóreform vagy maszatolás tovább

Kellemes rádióhallgatást, és újságolvasást kívánok! :)