Thursday, May 19, 2011

Az Eurovíziós dalfesztivál tanulságai a befektetésekre nézve

Vasárnap arra “ébredtem”, hogy mindenki, legyen az rokon, barát, ismerős egyetlen eseményről beszél. A blogokon, és a közösségi oldalakon is ugyanaz a téma dominált. Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon csak 22. lett, és mindenhonnan a csalódottság hangját lehetett hallani, hiszen sokan a legjobbak közé várták Wolf Kati friss slágerét, sőt a legtöbben a dobogó legfelső fokát látták lelki szemeik előtt. Miután nem ez történt, a többség újabb fejezetet írt Magyarország sorstragédiájának a könyvébe, mondván, hogy igazságtalanság történt, és hiába volt magasan a legjobb a magyar dal, szimpátia miatt vagy politikai okokból mégsem szavaztak ránk. Tévedés.
Azt kérdezheted, mi köze ennek a befektetésekhez? Türelem, megéri végigolvasni a cikket, a végére minden világos lesz. Bevallom, sosem követtem az Eurovíziós Dalfesztivált, ezúttal sem így volt, de utólag alaposan utánanéztem mindennek. Annak, hogy ez már csak vasárnap történt meg, nagy jelentősége van, és mindjárt meg is tudod, hogy miért.

A döntőben, minden ország szavaz, részben SMS, részben zsűri formájában, és mindenki szavazhat bármely dalra, kivéve arra, amit a saját nemzete indított. Megtudtam például, hogy az országok között statisztikai értelemben egyértelműen kimutatható tömbszavazás valósult meg, sőt ez évről évre így van. Az egymással szorosabb kulturális, történelmi kötelékben lévő országok, általában ez a szomszédokat jelenti, hajlamosak egymásra szavazni, függetlenül attól, hogy az adott évben induló fellépő, vagy a dal mennyire tetszett nekik. Néha egészen meglepő összefüggések adódnak, például a volt Jugoszlávia tagköztársaságai egymásra szavaztak, pedig másfél évtizede módszeresen egymást gyilkolászták, és még ma is van két olyan ország, ahol egy kisebb határvita miatt a már bent lévő ország megakadályozza a szomszédját, hogy belépjen az EU-ba.

A fellépő Wolf Kati testvérétől kaptam egy táblázatot, ami az idei tömbszavazásokat jeleníti meg. A módszertanra nem térek ki, egyrészt mert unalmas lenne, másrészt azért, mert a kulturális hatások értékelése mindenképpen szubjektív, így az értékelés semmiképpen nem tud olyan lenni, amit mindenki elfogadna. Mindenesetre az elemzés azt mutatta ki, hogy az egyes országok a szomszédaiktól, beleértve a tengeren közel található országokat, eltérő mértékben kaptak szavazatokat, de szinte egyik sem olyan sokat, hogy az alapjaiban változtatta volna meg a helyezésüket. Ha a tengeri szomszédokat nem vesszük figyelembe, akkor Olaszország és Ukrajna kapott annyi pontot a közvetlen szomszédoktól, ami jelentősen emelte a helyezését. Volt olyan ország, Svájc, amely egyetlen pontot sem kapott a szomszédaitól, pedig a korábbi években már kétszer is végzett az élen. A győztes Azerbajdzsán 32 pontot kapott a hozzá közelállóktól, de még enélkül is holtversenyben az első lett volna (éppen az olaszok mellett), hiszen 221 pontjának ez csak a töredékét jelentette.


Ami Magyaroszágot illeti, sokkal nagyobb arányt köszönhetünk a szomszédoknak, mert 53 pontunkból 21-et kaptunk, nem kis részben a határon túl élő magyaroktól is. Ahogy a szinte mindenktől, minden értelemben távol eső Azerbajdzsán első helyét nehéz lenne megindokolni a szimpátiával, addig Magyarország 22. helyezését sem lehet az általunk szembeni vélt ellenszenvre fogni. Ha létezne is ilyen, akkor Ruzsa Magdi 2007-es 9. helyezése esetén kevésbé nyilvánult meg, mint idén. A helyzet az, hogy a szavazók nagy részének nem tetszett eléggé a Szerelem miért múlsz? angol verziója. Hogy miért nem, azt a vetélytársak meghallgatása után én sem értem, de egyértelműen ez a helyzet.

A kérdés az, hogy miért volt meggyőződve a magyar közvélemény szinte egyöntetűen, hogy Magyarországnak kellett volna nyernie? A válasz, a pénzügyi piacokon, és az árfolyamok mozgásában is tetten érhető anchoring jelenségében keresendő. Az anchor jelentése horgony. A pszichológiai folyamat lényege, hogy az emberek hajlamosak egy már meglévő információnak túl nagy súlyt tulajdonítani, mert azt már korábban megismerték, és minden későbbi értékítéletüket ehhez mérik.

Wolf Kati az ősz folyamán remek hanggal szerepelt a legnézettebb tehetségkutató műsorban, így jóval többen ismerhették meg, mint a korábbi magyar fellépők nagy részét (éppen az említett Ruzsa Magdi a kivétel). Utána pedig egy nagyon jól sikerült dallal került ki a versenyre, amit a hazai közönség hetekkel korábbról ismerhetett, ez szólt mindenhonnan, és a refrén sorait mindenki dúdolta. A magyar indulóhoz időben kialakult egy pszichológiai kötődés, ami a szokásos nemzeti érzéseket tovább táplálta, és a hazai nézők jó előre lehorgonyoztak. Még tovább erősítette a folyamatot, hogy itthon a szakértők nagy része is esélyesként beszélt Wolf Katiról.

Aki a versenyt nem követte, és utólag értesült az eredményről, nem tapasztalhatott ilyen erős kötődést, mert előzetesen nem kapott ilyen dózist és lelki kötődést a dal kapcsán. Ha végignézem az előzeteseket, az elődöntőt, majd a döntőt, valószínűleg én is hasonlóan csalódott lennék, és a valósághoz kevéssé kapcsolodó okokat keresnék a vélt kudarc mögött.

A tőzsdén nagyon sok hasonló esetet találni. Ha a piaci szereplők egyszer hozzászoknak egy gondolathoz, elmélethez, vagy akár befektetési eszközhöz, utána minden új információt a régi tézisük ismeretében és árnyékban értékelnek, és meglévő elképzeléseiket nagyon nehezen adják fel. Sőt, ha az események ennek ellentmondó formában jelennek meg, akkor azt igazságtalannak érzik majd. A piacokon azonban van visszaható jelleg, ami a meglévő elképzeléseket sokkal tovább fenntarthatja.

A leginkább látványos jelenség a fejlett országok kötvénypiacán zajlik, elsősorban az Egyesült Államokban. Miközben a sajtó hangos az adósságplafon elérésétől, a költségvetési hiány továbbra is félelmetes nagyságú, a hozamok még mindig elképesztően alacsonyak. Bár a FED jelentős vásárló volt, a piaci szereplők is nagy összegeket tolnak az állampapírokba, nevetséges hozamok mellett. Miközben Amerika adóssága GDP arányosan most már jóval magasabb, mint akár Magyarországé és a költségvetési hiány miatt ez sokkal gyorsabban is nő, mégis mindenki Amerikához képest fizet kockázati felárat, Magyarország 5-6%-ot is. Miközben a legnagyobb tekintélynek örvendő kötvénybefektető, a PIMCO teljes kivonulást, sőt shortolást emleget, a legfontosabb hitelminősítő még csak néhány hete kezdte el a lehető legjobb besorolásról történő leminősítés lehetőségét megemlíteni.


A többség a régi információhoz kötődik, és minden új eseményt és hírt annak a paradigmának az összefüggéseiben vizsgál, amely szerint az amerikai állampapír a legbiztonságosabb befektetés. Ennél a hitnél horgonyoztak le, és régóta ez a nézőpontjuk. A hit nagymértékben megkönnyíti az Egyesült Államok kormányzatának munkáját. Hasonló helyzetben szinte bárki más csődbe ment volna, rajtuk kívül a jelenben talán csak Japán volt képes arra, hogy ennyire művészi szintre emelje a régi beidegződések könyörtelen kihasználását, de ők elsősorban csak a saját állampolgáraikat voltak képesek megvezetni. Az Egyesült Államok viszont a fél világtól besepri a pénzt, és lényegében alig ad érte valamit cserébe.

A magyar dal vélt sikertelensége az Eurovízió versenyén legrosszabb esetben csak az önérzetünket ronthatja. Hozzáteszem: feleslegesen, mert nagyon jó, az értékelés pedig úgyis szubjektív műfaj. Az amerikai állampapírba fektetők viszont nagyon rosszul járnak. Rövid távon azért, mert jóval kevesebbet keresnek a pénzükön, mint szinte bármi mással. Hosszú távon pedig azért, mert sokat veszíthetnek az észlelt kockázat emelkedése miatt - és ez még a pozitív forgatókönyvnek tekinthető.