Miért nem foglalkozik veled brókered, tanácsadód, privát bankárod?

Amióta nemcsak elemzéssel, hanem befektetési tanácsadással foglalkozom, találkoztam egy jelenséggel. Gyakran fordult elő, hogy ügyfelek azzal az indíttatással szeretnének szolgáltatót váltani, hogy az előző tanácsadójuk nem foglalkozott velük megfelelően. Ez néha azt jelentette, hogy nem adott tanácsokat, feleslegesen parkoltatott pénzeket, de akár ez odáig is elment, hogy nem vette fel a telefont, vagy üzenetre sem hívta fel a saját ügyfelét.

Ha azt gondolod, hogy mindez csak bankfiókokban, vagy kisebb tőzsdeügynökök irodáiban fordul elő, akkor tévedsz. Volt olyan ismerősöm, aki úgy vett át ügyfelet egy nagy nevű nemzetközi bank privát banki részlegétől, hogy az illetőnek hónapokig bankszámlán állt több tízmillió forintja. Egy kis odafigyeléssel az ügyfél nem veszített volna milliós nagyságrendű összeget, hiszen egy diszkont kincstárjegy relatíve alacsony kamatai is ennyit hoztak volna. Ráadásul az ügyfél megtartása nyilvánvalóan a privát bankárnak is érdekében állt.

Két csoportra bonthatóak a hasonló esetek mögött álló okok. Érdemes ezeket szem előtt tartani, mert komoly károkat okozhat, ha nem figyelnek oda rád eléggé. Ezekből a hibákból én is többet elkövettem, ezért azt is tudom, hogy miből fakadnak.

Az egyik csoport mögött anyagi okok állnak.

Ne gondoljuk azt, hogy van ingyen ebéd. A tanácsadó akkor fog foglalkozni egy ügyféllel, ha az megéri neki, vagy ha úgy gondolja, hogy érdemes az idejét és pénzét rászánni valakire, akiből később származhat nagyobb bevétele. Ha idejében kiderül, hogy egy ügyfél pénze nem elegendő a tanácsadás költségeinek fedezéséhez, akkor a megállapodás nem jön létre, és a fenti probléma sohasem kerül elő. Ezt a privát bankárok minimális tőke meghatározása által szabályozza. A jellemző összeg Nyugat-Európában 500 000 és 1 millió euro között van. Itthon a legtöbb helyen 50 millió Ft felett kezdődik az igazi privát banki szolgáltatás.

Sok bank persze igyekszik a kisebb pénzzel rendelkező ügyfeleket is megfogni, ezért nekik is kínál hasonló szolgáltatásokat, ezzel őket gyakran illúzióban elringatva.

Mások nem a minimum összeg meghatározásával, hanem az ügyfél tudatos vagy tudat alatti kizsegerelésével fogják minden áron behajtani a költségeiket (vagy annál sokkal többet). Ezt brókerek a feleslegesen sok tranzakció végrehajtásával érik el. Erről szól az évekkel ezelőtti churn 'em and burn 'em (és a folytatás) című bejegyzésem is. Ebben az esetben az az illúziód lehet, hogy megkapod a kellő figyelmet és időt, azonban ez csak addig fog tartani, amíg a kifacsarási időszaknak nincs vége.

Előfordulhat persze, hogy a tanácsadó úgy véli, az érdeketek tényleg közös, és jóhiszeműen áll hozzád. Ám ha létre is jön az együttműködés, de a bevételek nem elég nagyok, a tanácsadó idővel egyre kevésbé lesz motivált. Elmaradoznak a telefonhívások, egyre kevesebb lesz a tipp. Ugyanakkor nagyon kevesen lesznek olyanok, akik emiatt megszakítják veled a kapcsolatot, pedig az értelmetlen időhúzás egyik félnek sem kedvez.

A pénz miatti konfliktusoknak persze két oldala van. Kelet-Európában a találékonyságnak mélyre nyúló gyökerei vannak, ha arról van szó, hogy valaki szeretne megkaparintani valamit, a lehető legolcsóbban. Ha azon szeretnél nyerészkedni, hogy minél kisebb összeget fizess ki a tanácsadódnak, nem fogsz jól járni. Vagy lenyúlnak majd, anélkül hogy idejében észrevedd, vagy nem kapsz majd megfelelő kiszolgálást. A költségeket nemcsak azért fizeted, hogy többet keress, hanem azért is, hogy rád szabott szolgáltatást, és kényelmet kapj.

A másik csoport az igények nem megfelelő felismerésén, vagy elmondásán alapul.

Az elmúlt években számtalan különböző stílusú és habitusú ügyféllel találkoztam. Volt, aki rendszeresen igényelt egyeztetést, és minden részlet érdekelte, de volt olyan is, aki az elküldött anyagok elolvasása és számlájára történő évi néhány rátekintés kivételével semmi más nem érdekelt. Ha felhívtuk a telefonbeszélgetést soha nem tudtuk egy percnél hosszabbra nyújtani. A tanácsadónak az a feladata, hogy ezekhez az igényekhez alkalmazkodjon, vagy ha erre nincs lehetősége, ne szerződjön az ügyféllel.

Ha nem tisztázottak az együttműködés feltételei, abból is származhatnak problémák. Nagyon sok ügyfél összekeveri a termékértékesítést a tanácsadással. Ez nagyrészt persze a szolgáltatói oldalon ülő hibája, aki ebben a hitben hagyja az illetőt, sőt: esetenként kifejezetten rájátszik erre, csak azért, hogy a jutalékát megszerezze. Más esetekben ez nem szándékosan történik, de az értékesítő nem ismeri fel az ügyfél igényét a folyamatos tanácsadásra.Amit mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a tanácsadó munkája összetettebb és nagyobb szakértelmet kíván meg, mint az értékesítőé. Ennek az árát így vagy úgy, meg kell fizetned (vagy ki kell képezned magadat).

Szintén veszélyes csapda, ha a közvetlenség, a jó kapcsolatteremtő képesség álcája mögé rejtik a szakmai tudás hiányát. Ebben az esetben az ismeretségetek elején túl sok, később - az ötletek híján - túl kevés megkeresést fogsz tapasztalni. A lényeg a konzisztencia: az elején, és később is ugyanannyit egyeztessetek.

Sok tanácsadót a megfelelő gyakoriságú kommunikációtól az kedvetleníti el, hogy az ügyfél nem tartja magát az eredeti tervhez. Megijed a visszaesésektől, vagy túl korán akar kiszállni egy nyereséges pozícióból. Ha a tanácsadó azt tapasztalja, hogy nem tiszteled a vele együtt összeállított elképzelésektől, így nem tiszteled a tudását sem, tudat alatt kerülni fogja a kontaktust veled.

Amit tehát tehetsz, hogy kellő figyelmet kapj:

• Reális elvárásokat fogalmazol meg.
• Tisztázod a kommunikációs igényeidet. Sőt: olyan tanácsadót választasz, aki saját maga kéri előre, hogy ebben előzetesen állapodjatok meg. Mikor, milyen gyakran és milyen csatornán szeretnél vele kétoldalú kommunikációt folytatni.
• Tisztességes, mindkét fél számára profitábilis költségszerkezetű konstrukcióban állapodsz meg. Ha ilyet nem kapsz, bármennyire is "jó fej" az illető, továbblépsz.
• Megvizsgálod a tanácsadó elméleti és gyakorlati tudását.
• Tartod magad a megbeszéltekhez, és figyeled, hogy a másik fél is így tesz-e.
• Igyekezz hosszú távú, kölcsönösen gyümölcsöző, részletekben tisztázott együttműködést kialakítani a tanácsadóval, és olyat keress, aki ugyanígy gondolkodik. Ennek kiderítésére a legjobb módszer az, ha a részletesen kikérdezed: miként dolgozik együtt régi ügyfeleivel.

---

Feliratkoztál már a havonta díjmentesen küldött Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra? Ha nem, tedd meg itt: www.bwm.hu

Könyvek, amiket nyáron olvastam

A nyáron több érdekes könyvet is elolvastam, illetve igyekeztem olyan témakörökben is újat tanulni, ahol korábban viszonylag kevés ismeretem volt. Az itt szereplő könyvek mind tartalmukban, mind céljukban jelentős mértékben eltérnek, így gyakorlati haszna nem minden esetben van a számodra, de az esetek többségében az ember látókörének a szélesítésére alkalmas, és ennek nemcsak a befektetések világában van jelentősége.

Predictably Irrational (Kiszámíthatóan Irracionális) és The Upside of Irrationality (Az Irracionalitás Előnyei) - Dan Ariely

Dan Ariely egy olyan kutató, amely az emberi irracionalitás (többek között) pénzügyi döntésekre gyakorolt hatásait, vagyis a pénzügyi viselkedéstan területén tevékenykedik. Aki odafigyelt az elmúlt években, sőt: évtizedekben, az tudja jól, hogy a racionális ember nem létezik, és azt is, hogy a pénzügyi döntések világában számos jelenség a haszon maximalizálás helyett más irányba tereli az embert. A Kahneman és társai által elindított vonal ma már egészen messzire jutott, Ariely mégis képes volt arra, hogy a kérdéskört új oldalról közelítse meg, sőt tegye mindezt kifejezetten játékos formában és módszerekkel.

Az író ugyanis a pszichológiai kísérletezés Tom Jones-a, fáradhatatlanul gyártva az érdekesebbnél érdekesebb példákat az emberi irracionalitásra. Esetenként nem is ő készíti el ezeket, hanem az élet adja őket. A kedvenc példám az, amikor a kosárlabda szurkolók napokig egy sátorban alszanak szigorú beosztás szerint, és véletlen időpontban elhangzó dudaszóra többször is regisztráltatniuk kell magukat, hogy élőben láthassanak egy mérkőzést (a szabályok ennél bonyolultabbak, de már ez sem semmi). Ám még ezek után is csak a szerencsések, és nem a többet fizetők kapják meg a jegyeket, így az akár hetekig tartó procedúra is eredménytelen lehet, még ha minden szabályt rigorózusan betartott mindenki, akkor is. Ariely a meccs jegyek sorsolását követően felhívta mind azokat, akik bejutottak az arénába, mind azokat, akiknek ez nem sikerült. Kiderítette, hogy az előbbiek mennyiért adnák el, az utóbbiak mennyiért vennék meg a jegyeket. A különbség a megdöbbentő 14-szeres (!) volt. Amíg a kinnmaradtak 175 dolláros átlagáron vásároltak volna, a a bejutottak viszont 2400 dolláron adták volna el a jegyüket. A jelenséget ragaszkodási hatásként (endowment effect) ismeri a pénzügyi viselkedéstan.

Ami igazán érdekes Ariely kutatásaiban az az, hogy a az emberek saját tulajdon túlértékelését mennyire kiszámíthatóan, nagy számban közel azonos mértékben teszik. Bár volt némi szórás a jegyek eladási árának meghatározásában, de alapvetően hasonló szintekre árazták a meccs megnézésének lehetőségét. Mivel a kérdezés telefonon, és közvetlenül a sorsolást követő napon történt, ráadásul meglepetésszerűen, ezért a résztvevők nem tudhatták egymásról, hogy ki mennyiért adná el a jegyét, így a hasonlóság jelzi: az irracionalitás közel azonos módon torzítja a szereplők döntését. Ezt pedig a tőzsdén is tapasztalhatjuk nap mint nap.

A tőzsdei részvények esetén is ez a helyzet. Ha valaki megvett egy részvényt, akkor annak belső értékét - tudat alatt persze - önmagában ebből a tényből kiindulva magasabbnak tartja. Emiatt hajlamos a pozitív hírek jelentőségét felnagyítani, és a negatívakét csökkenteni.

Mindez az Irracionalitás című könyvre is visszautal, amelyet Stuart Sutherland írt közel két évtizede, és szemléletes példákon keresztül mesél nekünk arról, hogy az emberek mennyire nem a józan eszüket használják a döntéshozatalnál. Sutherland, aki sokkal inkább ismert önéletrajzi könyvéről, amelyben depressziójáról írt (Breakdown címmel), egyértelműen lándzsát tör a racionalitás mellett, és tanácsokat ad, hogy miként lehet minél racionálisabban gondolkodni. Ariely azonban nemcsak azt állítja, hogy a nem racionális alapokon nyugvó döntéshozatal alakzatai megdöbbentő pontossággal felismerhetőek, hanem azt is, hogy nem véletlenül van szükségünk az irracionalitásra.

A tudós fiatal korában egy szörnyű baleset miatt testének kétharmadán súlyos égési sérüléseket szenvedett, ami miatt a kórházban iszonyatos fájdalmakkal járó procedúrákon kellett átesnie. Ezeken keresztül sok mindent megértett az emberi viselkedésből, elsősorban saját magát figyelve, de néha az ápolók, vagy az orvosok viselkedéséből is tanulva. Egy idő után az író a tragikus sorsára már mintha szándékosan rá is játszana, ezáltal elmélyítve az olvasóval ápolt kapcsolatát, szenvedései anekdotikus felsorolása által. Akár szándékosan teszi ezt, akár nem, meg tudjuk érteni, és egyben tiszteljük is, hiszen mai napig meglévő sérülései, és a fájdalmak miatti lassú írása ellenére hihetetlen mennyiségű tanulmányt, és két izgalmas könyvet is alkotott (nem tartozik szorosan ide, de nála csak a Szkafander és Pillangó íróját csodálhatjuk, aki a szó legszorosabb értelmében véve pislogással (!) diktált le egy egész könyvet)

A második könyv, az Upside of Irrationality már nem olyan jó, mint az első, két-három fejezetet már kifejezetten erőltetettnek vélne az ember. Ennek ellenére szintén van benne érdekes példából és jelenségből bőven, így akiket megfogott Ariely stílusa, annak mindenképpen érdemes ezt is beszereznie.

A két könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnék jobban megérteni a tőzsdei árfolyamokat is mozgató mély pszichológiai tényezők valós rendszerét, és akik ennek érdekében képesek ettől elvonatkoztatott példákon keresztül is átlátni azok jelentőségét.

Trend Commandments (Trend Tízparancsolat) - Michael Covel

Covel könyveit és egyéb munkásságát régóta követem (például: 1, 2, 3, 4), mert harcias képviselője az egyik legsikeresebb tőzsdei stratégia csoportnak, a trendkövetésnek. Tettem már említést a könyvéről egy korábbi bejegyzésben is. Amiről ír, az általában nem különleges, viszont érdekekes, könnyen emészthető, motiváló, és számos olyan információt, kapcsolódási pontot hoz fel, amelyeken tovább indulva messzire lehet eljutni a trendkövetés világában.

A friss könyv azonban hatalmas csalódás. A korábbi művekhez képest jelentős mértékben lebutított, semmi újdonságot nem tartogató, a tartalom hiányát további erőszakos bizonygatással pótolni kívánó megoldásokkal él. Rövid, véresen szubjektív fejezettekkel operál, megpróbálva villámháborút vívni. Ha valahol fel is használ adatokat, azokat önkényesen választja ki, ami alól a szerző korábban sem volt mentes, és itt sem találni sok frissen felkutatott adatforrást. Az olvasás közben néha az az érzése az embernek, hogy egy jegyzőkönyv kiragadott részleteit hallja egy vitából, de csak az egyik fél oldaláról. Covel úgy viselkedik, mint egy duzzogó gyerek, így nem maradhatnak el a szokásos bűnbakok sem, kap kritikát Bartiromo, Bernanke, politikusok, fundamentális elemzők, és bárki, aki nem a szerző társadalmi (és nem befektetési) nézeteit vallja. Ám még ez sem lenne probléma, Covel (korábban árnyaltabb) stílusát is elfogjuk, ha kapunk érte valamit, amit hasznosíthatunk. Ám hiába bontjuk fel a csomagot, nem találunk benne semmi újat.

Nagy kár. A könyvet nem ajánlom elolvasásra, mind pénz, mind időmegtakarítási szempontok miatt sem.

Principles (Alapelvek) - Ray Dalio

Ray Dalio azt a Hedge Fund-ot vezeti, amely ugyan a magas hozamokkal is az élvonalba tartozik, de amiben az első, az a kezelt vagyon nagysága. Egyes becslések szerint ennek mértéke idén már meghaladja a 100 milliárd dollárt. Emellett az elért nyereségek miatt sem kell szégyenkezniük, sőt: még a sokak számára vérfürdőt jelentő 2011 nyarát is nyereséggel tudták zárni annak ellenére, hogy minden mozdulatukat megérezheti a piac.

A Bridgewater alapítója néha kemény, néha egyenesen hajmeresztő szabályokat alkot mind az életről, mind Hedge Fund-ja vezetéséről. Dalio nem finomkodik, soha nem beszél mellé, és ezt elvárja az embereitől is. A cégnél tilos a másik háta mögötti kritika, sőt a szemébe kell mondani, ha valami nem stimmel. A beszélgetések nagy részét rögzítik, de nem azért, hogy a Nagy Testvér érzést keltsék, hanem amiatt, hogy utólag minden véleményt, utasítást, megjegyzést rekonstruálhassanak, és ezzel szembesítve az embereket javulásra sarkallják őket.

Az talán nem meglepő, hogy a szókimondó környezetet, és a kőkemény teljesítmény elvárásokat az emberek többsége nem tudja elviselni, és 2 éven belül kilép. Aki viszont marad, az amellett, hogy nagyon jól megfizetik, pontosan tudni fogja, hogy mit miért csinál, és azt is, hogy miként fejlődhet tovább. Mert Dalio egyik vezérfonala a folyamatos fejlődés, hibáink utáni önvizsgálat, sőt mások előtti önreflexió formájában.

Általában csak egy széles társadalmi konszenzusban is (legalábbis az elvek szintjén) meglévő alapszabályok rendszerbe öntése történik a könyvben. Rengeteg triviálisnak tűnő dolog bukkan fel, mégis az egész több lesz, mint a részek összessége.

Az Alapelvek emellett Európai szemmel nézve néhol kifejezetten kegyetlennek tűnik. Dalio úgy véli, hogy nincs mindeninek joga véleménynyilvánításhoz a szervezeten belül, csak akkor, ha "hihetünk neki", amit korábbi viselkedéséből lehet leszűrni, így az egyes emberek nem egyenlőek. Szintén előírja, hogy tilos személytelenné tenni egy hibát, mindig meg kell nevezni a felelőst, és szembesíteni, mások előtt azzal, amit nem csinált jól. A szerző szerint a fájdalom, és az arra való reagálás a fejlődés egyetlen útja.

Mégis ebből sokkal inkább a következetesség jön le, ami az elvek mély szeretetéből adódik. A rendszerben való gondolkozás az, ami kérlelhetetlenül megjelenik az írásban, és nem is maga a tartalom, hanem annak egymásra épülése az, ami a legtöbbet jelenti az egyszeri olvasó számára.Egy-két helyen azért nagyon gyakorlatias tanács is felbukkan. Például az, hogy ne közvetlenül egy-egy negatív esemény után keressünk felelőst.

Bár befektetési témakörökről csak elvétve akad szó (Dalio kilátásba helyezi a negyedik, kifejezetten erről szóló alapelv gyűjtemény későbbi megírását), de ajánlom azoknak, akik úgy érzik, hogy megtakarításaik, esetleg spekulánsi tevékenységük kifolyik a kezük közül, és szeretnének rendszert találni, alkotni abban a káoszban, amely most a döntéshozatali tevékenységüket jellemzik. Továbbá azoknak, akik szeretnének szembesülni a saját ego-jukkal, és képesek felülemelkedni önmagukon.

A könyv díjmentesen letölthető a Bridgewater oldaláról, PDF formátumban. Dalio-ról pedig hamarosan szó lesz a Hedge Fund blog-on.

The Black Swan (A Fekete Hattyú) - Nassim Nicholas Taleb

Taleb könyvéről a Hedge Fund blog-on már tettem említést. A nagy hatású mű elsősorban tőzsdei, gazdasági összefüggésekben merül fel (vagy nekem ez tűnik fel...), de sokkal messzebb mutató ennél. Fekete Hattyú eseménynek tekintendő minden olyan esemény, ami váratlan, előrejelző modellek nem képesek megbirkózni a felbukkanásuk lehetőségével, és jellemzően alapvető módon felforgató is.

A libanoni származású akadémikus a könyvben elsősorban nem a hattyú szimbolikájából építkezik, sőt: egy másik madarat sokkal inkább felhasznál példának. Képzeld el, hogy egy madár vagy és egész télen, tavasszal, nyáron és ősszel is folyamatosan etetnek mindenféle finomsággal. Egy idő után azt hiszed, hogy a kedvükre tartanak, és az emberek kedvesek. Ám eljön a november, a Hálaadás, és te mint pulyka késsel a nyakadban végzed. Taleb példája az események váratlanságára utal, és deklarált módon rímel a 17. századi filozófus Hume indukciós problémájára. Ennek lényege, hogy az elméleti megállapításainkat is megfigyeléseink alapján képezzük. Ha valami megtörténik tízszer, vagy százszor, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 11. vagy 101. alkalommal is ugyanaz fog történni. Amint a pulyka esetéből is láthattuk ez téves gondolatmenet. Taleb szerint az indukció nem működik, és nem működhet, mégis rengetegen esnek bele ennek a hibájába.

Ahogy az előző bekezdésből már sejthetted, a Fekete Hattyú szinte csak filozófiai jellegű könyv, és ezt már külön teszem hozzá: abból is a fárasztóbb fajta, mint negatív, mind pozitív értelemben.Taleb sokat elmélkedik a világ természetéről és a rendezettségének hiányáról, valamint episztemiológiai gyökerű kérdésekkel. Számos filozófust is idéz, köztük azt a Karl Poppert is, amely Soros György elméletének legfontosabb ihletője volt, és a XX. század legnagyobb elméje (társadalmi kérdésekben még inkább). Mindez csak még értékesebbé teszi a művet, de nemcsak a megértést nehezíti meg, hanem a fő gondolat valódi kihangsúlyozását is.

Amire nagy szükség lenne, azok a számok és adatok. Taleb velük csak a könyv utolsó fejezeteiben mér előhozakodni. Ez nagy hiba, mert ha ezt a könyv első harmadában megteszi, akkor a teljes elméletét az első ugrás után áttekinthetőbbé és hosszú távon emészthetőbbé tette volna. Ehelyett néha idegesítően hosszú körülírások, illetve triviális dolgok ismétlése, és felesleges személyes történetek követik egymást, már-már a véletlenszerű kávéházi monológ benyomását keltve (Taleb fanatikus kávé fogyasztó). Ne aggódjunk: azért a lényeg nem veszik el. A váratlan és nagy hatású társadalmi, gazdasági események létezése mellett szintén nagyon fontos, hogy a szerző kiemeli: mennyire nem vagyunk tudatában a saját előrejelzési korlátainknak.

Taleb konkrét befektetés-stratégiai tanácsot is ad. Ennek lényege, hogy tudatosítani kell magunkban a váratlan események létét. Emiatt vagy 85-90%-ot nagyon alacsony kockázatú befektetésekbe kell tenni, majd a maradék 10-15%-kal kifejezetten agresszív, Fekete Hattyút kereső befektetésekbe kell diverzifikáltan (hiszen nem tudod hol és hogyan bukkan fel a sötét színű madár) fektetni. Olyanokba, mint például egy OTM opció vásárlása, vagy egy nagy kockázatot kereső kockázati tőke cég. Esetleg lehet többet is kockáztatni, de piaci vagy egyedi biztosítást kell kötni a nagymérvű és hirtelen elmozdulásokra.

A Fekete Hattyú egy olyan forradalmi és alapvető fontosságú mű, amelyet 20 oldalon is ki lehetett volna adni, sőt: ettől még sokkal jobb lett volna. Ettől függetlenül érdemes azt a sok órát is rászánni bármilyen befektető is vagy, mert ha komolyan veszed, akkor életed legfájdalmasabb befektetéseitől mentheted meg magadat.

Goodbye Gordon Gekko (Viszlát Gordon Gekko) - Anthony Scaramucci

Ezt a könyvet már régen kinéztem magamnak.A zseniális cím és borító a Tőzsdecápák című film utolsó jeleneteinek egyikére utal (maga a szerző röviden szerepelt is a folytatásban), amikor az eredeti főszereplő Charlie Sheen, és a nagy ellenpont, igazi főszerepet játszó Gordon Gekko utoljára találkoznak egy esős délután az üres Central Parkban. Gekko, a gátlástalan üzletember figurája szimbolizálja az erkölcs félredobását a vagyonért. A szerző a búcsú pillanatával, és Fox felismerésével szeretne már a címoldalon rámutatni arra, hogy úgy is meggazdagodhat valaki, hogy nem kell átgázolnia másokon.

Scaramucci egy már-már exhibicionista Hedge Fund menedzser, különösen az ágazat nagy részének rejtőzködő stílusát ismerve. Nemrég rovatot vezetett a vezető gazdasági TV-n, a CNBC-n, korábban pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nyilvános vitafórumon viccelődött Obama-val (majd kritizálta is), akivel egyébként a jogi karon évfolyamtársak voltak. Emellett pár pillanat erejéig szerepet is vállalt az imént említett Tőzsdecápák folytatásában is.

A Viszlát Gordon Gekko lényegében egy önéletrajzi könyv egy kis misszióval megfűszerezve. A hozzáadott adalék fő mondanivalója: "nem vagyunk mi rossz emberek". Legalábbis a vagyonkezelési ágazatban dolgozók többsége nem az. A laikusok többsége ezzel nem ért egyet, mert általánosítani könnyű, de Scaramucci sokat tesz igaza alátámasztásáért. Ez önmagában is nagy tett, tekintve azt a tényt, hogy a cinikus többség semmit sem tesz azért, hogy segítse saját munkáját megértetni a széles közönséggel, sőt ezt a saját példáin keresztül feltárulkozva tegye meg. Ez adja meg a könyv igazi erejét: bárki számára érthető, egyszerű kis történetek által nyerhetünk betekintést a pénzvilág műhelyeibe. A legizgalmasabb részek azok lettek, amikor Scaramucci társával együtt elindítja saját Hedge Fund-ját.

Eközben azonban a moralizálgatás, és Scaramucci saját ego-jának burkolt legyezgetése ("Van egy Porschém...de lekapcsolom a házban a nem szükséges lámpákat") érezhetően ront az összképen. Minél tovább olvas az ember a könyvben, annál inkább erősödik benne két meggyőződés: Scaramucci-nál kevés alkalmasabb ember lett volna a felvállalt küldetés könyv formájába öntésére, viszont ezzel jó 10 évet várhatott volna, amikor már tényleg karrierje lezárása környékén tart. Hiába vannak meg a tapasztalatok, lelki értelemben a szerző még nem ért meg ekkora kitárulkozásra. Túl büszke, ami nem lenne baj, ha a mű célja csak a saját emlékeiről és bölcseleteiről szólna.

Ha egy jó szűrőt be tudunk kapcsolni, és kikapcsoljuk az exhibicionizmus faktort, egy nem nélkülözhetetlen, de nagyon érdekes olvasmányt kapunk. Ajánlom azoknak, akik erre képesek, és szeretnének előítéletek nélkül egy kevés könnyed betekintést nyerni a befektetési ágazat életébe.

DeMark on Day Trading Options (DeMark az opciós piacon folytatott Daytrade-elésről) - Thomas DeMark

DeMark könyvének elolvasásával egy korábbi saját magamnak tett régi ígéretet váltottam be végre. A nagy hírű technikai elemző, aki az intézményi befektetők sztárja, három könyvet is írt, és ebből kettőt már korábban tanulmányoztam, de a harmadik, kissé furcsa nevű eddig kimaradt.

DeMark az az ember, aki a legtöbbre vitte a technikai indikátorok általi üzleti, és személyes márkanév építési törekvéseit, mint bárki más a szakmában.  Minden indikátorát TD előnévvel látta el, hogy ezzel is erősítse a brand-et, ami teljes sikert aratott. A tudatos építkezés így mindenkinél messzebb vitte a szakmában az elismertséget tekintve.

Nevét nemcsak ezzel öregbítette, hanem azzal is, hogy a legnagyobb nevekkel dolgozott a valóban szabad Hedge Fund szakmán belül. Köztük volt Soros, Paul Tudor Jones, és az a Steve Cohen, akit a szerző mindenki közül a legnagyobbra becsült, és aki résztulajdonos is DeMark elemző cégében.

Néhány éve találkoztam DeMark-kal egy frankfurti konferencián, erről egy cikk is készült: PDF link. Elmondhatom, hogy elismertségéhez hozzájárul az is, hogy nagyon kedves ember, amikor megtudta, hogy milyen "messziről" jöttem (főleg német alapkezelők voltak jelen), még ebédre is meghívott a rendezvényt szervező Bloomberg stábjával együtt.

DeMark munkásságára nagyon jellemző a precizitásra való kérlelhetetlen törekvés, és a szabályok által önmagunk becsapásának az elkerülése minden áron. Éppen ezért valamennyi esetben nagyon pontos indikátor rendszert alkotott, hogy ezáltal belemagyarázás, fiókprobléma, vagy nem mérhető eredményesség hibáit kizárva juthasson előnyhöz az, aki ezeket a mutatókat használja. Mindez a könyv stílusán is meglátszik, amely egy viszonylag száraz szabályrendszer ismertető, véleményem szerint nem túl jól eltalált hangsúlyokkal. Ám ez még nem lenne probléma, ha a katonás külső mögött erős érvek húzódnának. Az esettanulmányoknál azonban már látszik, hogy valami hiányzik, és ezt bárki észreveszi, aki pár évet a gyakorlatban is foglalkozott tőzsdei befektetésekkel.

Kissé zavaró, hogy a példák ömlesztve érkeznek, nem közvetlenül az adott indikátor leírásánál, ebből a szempontból a következő könyv jó. Kevés a példa, még ritkább az eredményességről szóló adat. Ez már csak azért is fontos, mert korábban a TD indikátorok közül többet is teszteltem, de nem láttam előnyt bennük. A TD Sequential-nak, amely talán a legtöbbet emlegetett DeMark indikátor, 9 és 13 a fő sarokszámai, ennyi bizonyos paraméternek megfelelő napnak kell eltelnie (köztük esetleg további kereskedési napokkal). Miért éppen 9, vagy 13? Erre nem ad választ. Az ember jogos igénye, hogy ismerje a mögöttes folyamatokat, legyen szó részben fundamentális, vagy akár teljes mértékben technikai tényezőkről, és ez utóbbi esetben a piaci pszichológiára gondolok. DeMark rendszeresen hivatkozik a tesztelések eredményére, amit a tudása ismeretében egyértelmű, hogy nagy alapossággal el is végzett. Mi azonban ezeket nem kapjuk meg, így sötétben tapogatózunk, és a saját tesztelések eredményének árnyékában óhatatlanul felmerül a túlzott optimalizálás, a curve fitting lehetősége, aminek az eredménye éppen a túlzottan precíz számok szoktak eredményként adódni.

Akár működik is amit DeMark rigorózus precizitással elénk tálal, akár nem, egyvalamire mindenképpen jó ez a könyv. Mégpedig arra, hogy rendszerre és fegyelmezettségre nevelje a spekulánst, akibe vas szigorral veri bele, hogy a szabályok és azok betartása mennyire alapvető a sikeres kereskedés érdekében.

Fibonacci Trading (Fibonacci Kereskedés) - Carolyn Boroden

Sosem értettem, hogy mi értelme van bármit is csinálni elemzés címén a Fibonacci számokkal. Ha csak a technikai elemzésről beszélünk, akkor is, az eszköztár nagy része valamilyen koncepció mentén alakult ki, és került használatra. Ha nem is magyarázza meg, hogy mely fundamentumokra van szükség (általában nincs is erre szükség), akkor is megtudhatjuk, hogy a piaci szereplők mely reakciója alakította úgy az árfolyamot, hogy az az adott irányban mozduljon el. A bemeneti tényezőt minden esetben az árfolyamok, a forgalmi adatok és esetleg a hangulat felmérések adják. A Fibonacci rendszerek éles kivételt jelentenek. Szükség van ugyan néhány pontra, amely az árfolyam adatokból számol, de onnantól egy exogén tényezőt ráerőszakolva próbál elemezni, és soha nem is tesz kísérletet arra, hogy megmagyarázza mi történt. Sokkal inkább apellál a misztikum és a számmisztika iránti vonzódásra. Még ez sem zavarna feltétlenül, ha bármilyen tesztelt, vagy valós performance report-on látnám, hogy működik, de soha egyetlen adatot sem tett elém senki, ami ezt bizonyítaná.

Egy indikátornak akkor van értelme, ha:

1. Alátámasztja, hogy a piaci folyamatok miért adott szintekhez, egyéb paraméterekhez kötik az árfolyamalakulást.
2. Vagy: széleskörű és alapos teszteléssel alátámasztják az érvényességüket.

A legjobb, ha mindkettő jelen van. Ebben a könyvben viszont egyik sem történik meg. A bevezetés utáni rövid magyarázat során a szerző könnyedén átsiklik a legfontosabb kérdés felett: Miért és milyen eredményességgel működik bármi, ami Fibonacci? Borodent cseppet sem zavarja, hogy semmilyen megalapozottságot nem ad az olvasó kezébe. Ezt a hiányt azzal akarja pótolni, hogy számolatlanul önti ránk a példákat és grafikonokat. Az objektivitás látszatát azzal akarja megteremteni, hogy a példa löketek végén egy-egy olyan esetet is bemutat, amikor nem az történt, amire az indikátor alapján számított volna. A miértre adott válaszok azonban itt is elmaradnak.

Az egyetlen pozitívum talán az, hogy a Fibonacci szintek torlódásából (clustering) képzett - szintén nem precíz) árfolyamszintek viszonylag érdekes, és talán kevésbé esetleges pontokat jelenthetnek. Ahhoz azonban, hogy ennek értelme is legyen, tovább kellett volna fűzni a gondolatmenetet. Sok út vezet a nirvánába. Nem teljesen lehetetlen, hogy az egyik kanyargós, beláthatatlan helyeken vezető ösvény, amelyet Fibonacci számokkal köveztek ki, szintén elvisz oda. Ám még ha így is van, a szerző még annyi fáradságot sem vett, hogy egy zseblámpát, vagy térképet vigyen magával. Ezért a könyvet nem ajánlom.

---

További Szakirodalom ajánlókért klikkelj ide! (PDF)

---

Magas Hozamcélú Befektetések Magazin, díjmentesen: feliratkoztál már?

Alulértékelt részvények globális kitettséggel

Az elmúlt hetekben széles körű zuhanás bontakozott ki a részvénypiacokon, amit kisebb felpattanások is kísértek.

Miért történt a mostani esés?

Az amerikai és európai adósságok már jó ideje egyre inkább nyomasztották a befektetőket. A veszélyességén túl egy államcsőd, vagy az elkerülésért folytatott erőfeszítések akár a kiadások visszafogásán, akár az adók emelése miatt újabb recessziót okozhatnak. Tehát a helyzet kihatással van az adott ország, régió reálgazdaságára is. Augusztus elején elszakadt a cérna és az ezzel kapcsolatos félelmek miatt esés bontakozott ki. Az árfolyamok zuhanása miatt sokan megijedtek és eladtak, amellett, hogy a stop-loss-ok is aktiválódtak. Mindez tovább nyomta lefelé az árfolyamokat. A befektetők egy idő után mindent adtak, amit a képernyőn láttak, és szinte kivétel nélkül minden zuhant. Csak egy példa: az S&P 500 index komponenseinek majdnem 80%-a (egészen pontosan 399 részvény) van az utolsó 50 nap sávjának alsó harmadában, és kevesebb, mint 10% van a sáv felső részén.

A vállalatok jelentős része eközben rekord profitokat gyártott, felülmúlva a válság előtti szinteket is. Emiatt az alacsony árfolyam, nagy nyereség kombináció nagyon rég nem látott alacsony értékeltségi szinteket okozott jó pár ágazatban és részvénynél. Az óvatosság persze részben indokolt, hiszen ha tényleg recesszió jön, az alaposan visszavetheti a nyereségeket, és a befektetők ezt árazzák be az árfolyamokba. Azonban a potenciális profit csökkenés nem egyformán sújtja az egyes cégeket, és főként azokat érinti, akik a fejlett piacokon értékesítenek. Ezért érdemes megkeresni a túlzottan lenyomott árfolyamú cégeket, amelyek globális szinten értékesítenek, így egy európai, vagy amerikai visszaesés hatásait az ázsiai, vagy latin-amerikai kereslet növekedés ellensúlyozni tud. Még ha ezt nem is teszi meg teljes mértékben, egy igazi világvállalat valószínűleg nem fog olyan eredmény csökkenést elszenvedni, ami a mostani árfolyamokat indokolná.

Négy ilyen - jól ismert - részvényt választottam ki, és mindenhol meg is indoklom, hogy miért számítanak ezek most nagyon olcsónak.

Hewlett-Packard

A legnagyobb bevételű technológiai cég folyamatos, és növekvő árbevétel és nyereség mellett valóban nem bírta a versenyt a személyi számítógépek és mobil eszközök piacán, de ez a szegmens még így is komoly nyereséget termelt. Ám a cég vezetése a hatékonyság javítás mellett döntött, és eladja ezt a részleget. Eközben az árfolyam és nyereség alapján számított earnings yield már 20% közelében jár, ami tízszerese a kockázatmentes(nek hitt) állampapír hozamnak, ráadásul úgy, hogy az előbbi adott árfolyam mellett még nő is. A meglévő kockázat ezt a különbséget nem indokolja, és erre a befektetők is rá fognak jönni. Ha attól félünk, hogy a csökkenő amerikai kereslet mégis csökkentené a bevételeket, akkor jó ha tudjuk, hogy a forgalom kétharmada már az országhatáraikon kívülről érkezik. (klikk ide, és nézd meg a "Trends and regional performance" fejezetet")

BMW

A bajor autógyár ontja magából a sikeres modelleket, és a mennyiség növekedése ellenére a presztizse nem csökken. Ma minden huszonéves fiatal, harmincas középvezető, vagy ötvenes cégvezető az újabb és sportosabb BMW-ről álmodozik, vagy veszi meg, Mumbai-tól Fokvároson át, Rio de Janeiro-n át Los Angeles-ig. A globális jelenlét tagadhatatlan (klikk ide, és nézd a 6. oldalt). Az autók legnagyobb vevője ma már Kína, és Európa szerepe egyre csökken, noha még mindig erős. Ám még az öreg kontinens visszaesése sem inokdolja azt, hogy a cég árfolyama az idei várható nyereség alig hétszeresén forog. Egyébként ezzel a lehetőséggel Derrick állandó autóbeszállítója nincs egyedül, hiszen a Porsche (a termékpalettáját agresszívan növelő autógyártó nagyon hasonló jellemzőkkel bír, mint a BMW), vagy akár a Mercedeseket gyártó Daimler is rendkívül alacsony áron forog.

Visa

Ha van minden értelemben véve globális vállalat, akkor a Visa minden bizonnyal az (klikk ide, 53. oldal). A bankkártya kibocsátó termináljaival a világ minden pontján találkozni. A részvényei a válság előtti pillanatokban debütáltak a tőzsdén, és ma mégis másfélszeresüket érik akkori értéküknek. Az earnings yield 2010 eleje óta mégis nőtt, ráadásul az eredmények szintén folyamatosan javuló tendenciát mutattak. Jelenleg a mutató értéke 15% felett van, ami a cég stabilitását tekintve már-már az ajándék kategória.

Intel

A nagy chip gyártó idén rekord nyereséget hozott össze, amit a piac eddig rekord alacsony értékeltséggel "jutalmazott". Egy stabil, világszinten jelen lévő készpénzgyár is a sokszoros hozamát nyújtja a "biztonságos" amerikai állampapírokénak.A vállalatnak már most az eredmény több mint 50%-a Ázsiából származik (klikk ide, 31. oldal). Ez nyilván nem kis részben annak köszönhető, hogy ott vannak a PC összeszerelő üzemek, de az ottani PC kereslet is igen erős.

Figyelem!

Ezek legalább középtávú, de akár hosszú távú befektetések. A fel-felélénkülő pánikok még jócskán nyomhatják lefelé az árfolyamokat, ezért fokozatosan érdemes vásárolni, és figyelembe venni a technikai elemzés jelzéseit. A legjobb beszállási pontok a teljesség igénye nélkül az alábbi esetekben léphetnek fel:

• Hammer japángyertya alakzat. Ez lényegében olyan (jellemzően eső napok után kialakuló) napot jelent, amikor a nyitás után komoly esés bontakozott ki, amelyből a nap folyamán vételi hullám született és sikerült jóval a nyitó árfolyam felett zárni.

• Támasz közelsége. Jó, ha az árfolyam olyan szint környékén van, ahonnan az utóbbi időben többször visszapattant az árfolyam.

• Új több hónapos csúcs elérése. Az árfolyam már emelkedik egy ideje, és legalább 2 hónapja nem látott szintet üt meg.
  

• Akkumulációs nap, néhány nappal későbbi megerősítéssel. A nyitás után szinte egész nap a vevők uralták a piacot, és a zárás jóval magasabbra került a nyitásnál, illetve a forgalom is a szokásos felett volt.

Ha szeretnél hasonló befektetéseket megvalósítani, a hogyan, mikor kérdésekre választ kapni, keress meg nyugodtan a kérdéseiddel: info@bwm.hu

Szavazz a HedgeFund.hu-ra a Goldenblog-on!

Kedves Olvasónk!

Blog-unk Központi Bizottságának egyhangú határozata alapján úgy döntöttünk, a HedgeFund.hu oldalt elindítjuk a népi kezdeményezésű Goldenblog szavazáson. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Szorgos népünk győzni fog. Mindenkinek hazafias kötelessége, hogy szavazzon ránk, méghozzá önként és dalolva.

Amennyiben szavazol a HedgeFund.hu-ra, az alábbiakat ígérjük:

• Szárnyalni fog a világgazdaság.
  
• Paul Tudor Jones leüvölti a rettegő olasz állampapír befektetők fejét, akik tovább finanszírozzák Olaszországot. Berlusconi hálája jeléül mindenkit meghív egy partijára.
  
• Soros összedönti a svájci frankot.
  
• Steve Cohen napi rendszerességgel itt a blog-on osztja meg az "értesüléseit" az olvasókkal, személyes videóüzenetben, az SEC szponzorálásával.
• David Tepper ingyen Steelers meccs jegyeket fog osztogatni a Bosnyák téren.
  
• Paulson minden nap ültet egy fát Kínában (vagy kínjában).
• Bruce Kovner lesz az ENSZ békenagykövete és véget ér az összes háború.
  
• Nem lesz többé esős nyár. Ebben azért vagyunk olyan biztosak, mert Meriwether már shortolja a 'napfényes órák száma' kontraktust.
• Nagyon fogunk örülni.
  

Szentül fogadjuk, hogy ezekből a pontokból legalább egy maradéktalanul teljesülni fog.

Emlékeztetünk minden reakciós elemet, hogy pártunk és kormányunk már bizonyította a Goldenblog szavazáson, hogy csakis a népért dolgozik, amikor 4 éve megszerezte az ezüstérmet ugyanezen a szavazáson blogunkkal. Most a termelést sztahanovista elvtársaink munkájával 50%-kal fokozzuk, és meg sem állunk az első helyig! Nincs más dolgod tehát, mint szavazni itt:

A voksolni csak párttagsági könyv birtokában és Facebook belépést követően lehet. Ne felejtsd el terjeszteni a Központi Bizottság határozatát a lenti kis ikonokkal, email-ben, twitter-en, facebook-on, és a következő pártértekezleten. Aki megteszi kötelességét a honért, azt a Nagy Testvér figyeli, és nagyon fogja szeretni. És te is szeretni fogod Őt.

Lelkesedéssel:

Kedves Vezető

Jó üzlet a Forma-1, de nem a kisbefektetőknek

A hétvégét a Hungaroringen töltöm, hiszen a Száguldó Cirkusz most tartja a futamot hazánkban. A rendezvény mérete és szervezettsége lenyűgöző, elképesztő mennyiségű ember ül a lelátókon, az állóhelyeken, és mászkál a számukra kialakított utakon, mégis olajozottan működik minden. A versenyek izgalmasak, és bár magából a Forma-1 futamból TV-n keresztül többet látunk (ha nem készülünk fel előre), de még további három széria összesen hat, a királykategóriával együtt pedig 7 küzdelmét lehet végignézni, és különösen az előszobának számító GP2 volt nagyon izgalmas, amíg a GP3 esetén Kiss Pál Tamástól láthattunk szép előzéseket. A többség ezeket nem nézi meg, még ha meg is vette a jegyet, és nem tudja miről marad le.

Az autók nagyon hangosak, ezért gyorsan lerohantam venni füldugókat, amelyből minden pár 750 Ft-ba került. Igen, a Forma-1 hatalmas üzlet, a széria tulajdonosainak, a vendéglátóknak, sokszor a szponzoroknak, és a csapatokban résztvevőknek is. A kisbefektetőknek viszont aligha. Aki itt nem rendelkezik több tízmillió dollárral, vagy nem szereti a hétvégéit azzal tölteni, hogy sült krumplit árul sörtől düledező lengyeleknek (minden tisztelet a Kubica rajongóknak akik idén is ezerszámra látogattak el Magyarországra), és ordibáló németeknek, az itt nem rúg labdába.

Nem a büféből szerzi a bevételeit a Williams csapat, amelyik idén márciusban részvénykibocsátás útján szerzett tőkét. A nagy múltú cég, aki egykor Senna-t és Prost-ot segítette a világbajnoki címre, mostanában inkább vergődik. Utoljára 1997-ben nyertek VB-t, azóta a nagy motorgyártó kihátrált mögülük, és a középmezőnyben, független csapatként próbálnak meg a víz felett maradni. Eredmények nélkül lemorzsolódik a szurkolói bázis, ami előbb-utóbb a bevétel csökkenéséhez vezet, mind a szponzori pénzek elmaradásán, mind a merchandising (itt: pólók, sapkák és egyéb termékek árusítása) vásárlások megcsappanásán keresztül. Ebből próbál kitörni a Williams a kisbefektetők bevonásával, akik sok esetben megegyeznek a szurkolókkal.

A kibocsátás után az árfolyamok esni kezdtek. Egy világos csökkenő trend alakult ki, és két hónap alatt a részvény elvesztette kibocsátáskori értékének a harmadát. Azóta oldalazás, kisebb ereszkedés figyelhető meg, de a részvénytulajdonosok fogyóban lévő türelme miatt az árfolyam egyre inkább flörtöl a 16 EUR környékén található támasszal. A helyzeten sokat ront az alacsony likviditás, alig vannak kötések a piacon.

A cég értéke csupán 170 millió EUR, amivel Nyugat-Európai méretekben csak a kis kapitalizációs papírok közé tudnak bekerülni. A cég bevétele tavaly a szezonban 85 millió EUR volt, és a nyereség 4,5 m EUR környékén alakult. A piac tehát még mindig igen magasan értékeli a vállalatot, miközben a számok alapján komoly növekedési kilátásokról nem beszélhetünk. Az élen álló csapatok a Williams költségvetésének négy-ötszöröséből gazdálkodhatnak. Ebből ők ki tudják fizetni a dobogós helyezéshez szükséges százmilliós nagyságrendű technikai fejlesztést, vagy a 25 m EUR környékén lévő, legjobb versenyzőknek járó csúcs fizetéseket. Az igazán nagy szponzorok és gyárak ehhez már saját csapatot alapítanak, ahol semmi szükségük kisbefektetőkre. Magasan a legtöbb marketing jellegű pénz az energia ital gyártó Red Bull-tól jön, amely egy zárt vállalat.

Beszédes az is, hogy a Williams részvénykibocsátása nem csupán a tőkeemelésről szólt. A csapat alapítója, és vezetője, az egyébként nagyon szimpatikus Frank Williams ugyan a fő tulajdonos maradt, de részesedését csökkentette, míg két fő társa eladta részvényeinek nagy részét a publikum felé, igen magas áron. Ha valóban bíztak volna a csapat felemelkedésében, bizonyára szívesen tartották volna részesedésüket. Márciusban, a szezon elején azonban kiszálltak, és a tavaly még 6. helyet elért csapat mára 9. helyen van csupán. Nincs jelentősége, de nem jó ómen az sem, hogy az egyik versenyzőjük, a venezuelai Pastor Maldonado a nem éppen kapitalista elkötelezettségű Hugo Chavez nyílt támogatója.

Hiába van közel 600 millió rendszeres nézője a Forma-1-nek, akik ebből nagy nyereségre tesznek szert, nagyon vigyáznak arra, hogy ez így is maradjon. A legnagyobb sport csapatok is ritkán érik el azt a méretet, ami miatt már egy szűk befektetői csoport ne lenne képes - ha van értelme - finanszírozni annak felfuttatását. Amíg az Apple 400 milliárd dollár környékén lévő értéket képvisel, és a kisbefektetőknek termeli a pénzt, addig még a világ legnagyobb értékű sport vállalkozása, a világszerte 300 millió aktív szurkolóval rendelkező Manchester United sem volt képes a tőzsdén maradni (itt akár még enyhe mértékben jól is járhattak a kisbefektetők), akkor hogyan lenne erre képes értelmes módon bármelyik Forma-1 csapat, ha a 600 millió szurkoló jó néhány csapat között oszlik meg?

Az általános tanácsom az, hogy a nagyon kivételes esetektől eltekintve tartsuk távol magunkat a sport csapatokba történő befektetésektől, főleg ha ez nyílt piacon kereskedett részvényeken keresztül történik meg. Inkább szurkolj! Én is ezt teszem, így véget ér a cikk, mert hamarosan kezdődik a futam!

---

Ha továbbra is szeretnéd email-en megkapni a hasonló cikkeket, és egy 7 részes minitréninget is örömmel látnál a postafiókodban jó tanácsokkal, akkor iratkozz fel a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra itt: www.bwm.hu

Az acél és az olaj még nem elég

Ezt a cikket még Donyeckben, Ukrajnában írtam. Hogy a befektetéseid szempontjából ennek a helynek mi a jelentősége, arról később még lesz szó, ígérem, hogy érdemes végigolvasni ezt az írást. A város tágabb környéke iszonyatos szegénységgel, rettenetes állapotú utakkal, omladozó épületekkel van tele. Az innen alig 100 kilométerre lévői Mariupolban, ahol csodálatos tengerpart várhatná a fürdőzni vágyókat, bűzlik a tenger, és senki sincs benne még bokáig sem, mert a közeli gyár ide önti a mérgező szennyvizet. A jórészt a zavarosaban meggazdagadott gazdagok kis oázisokat alakítanak ki maguknak minden városban: kávézókat, éttermeket, klubbokat, ahol zavartalanul kikapcsolódhatnak. Ezek előtt az ukrán havi átlagfizetés három-ötszázszorosát érő autók parkolnak, gyakran a legalapvetőbb parkolási normákat is figyelmen kívül hagyva. Eközben az országon végignézve mindenütt nyomort, pusztulást, szomorúságot, és a régi rendszer iránti sajátos nosztalgiát tapasztalni.

Donyeck azonban kivétel. Bár itt is van Lenin tér, rajta az egykori forradalmár termetes szobrával, de a szeme sarkából ő is láthatja a McDonald’s-ot. A belváros pedig olyan rendezett, hogy néhol leesik az ember álla. Itt nem oázisok vannak a jómódúak részére, hanem maga a város belső része egy szép sziget a szegénység tengerében. A leginkább megdöbbentő azonban nem is a gondozott utcák és kertek látványa, hanem a helyi stadion. A hatalmas és alig két éve átadott épület lenyűgöző látványt nyújt, körülötte egy golf pályára emlékeztető gyönyörű parkkal. A stadion 400 millió dollárba került, és ez látszik is rajta, és bármennyire is fáj kimondani, hazánkban közel sincs ilyen szintű sportlétesítmény. Felmerülhet a kérdés: honnan volt pénz erre, amikor az országban az emberek nagy része csak úgy tud szó szerint túlélni, hogy saját kis kertjében termeli meg a mindennapi betevőt?

A válasz Rinat Akhemtov, a tatár származású, de helyben dolgozó bányász famíliától származású üzletember. Ő 1996 óta vezeti a város futball klubjának, az európai ligákban egyre inkább elismert és brazilokkal feldúsított Bányászok, a Shaktar csapatát. Akhmetov a világ egyik leggazdagabb embere, vagyona egyes becslések szerint meghaladja a 16 milliárd dollárt. Március óta világrekorder: ő tartja a legnagyobb értékű lakóingatlan vásárlásának a csúcsát, hiszen több mint 200 millió dollárt költött egy palotára, az orosz oligarchák által is oly kedvelt Londonban. Hogy honnan lett ennyire fiatalon ilyen gazdag, arra nehéz tőle transzparens magyarázatot kapni. Vállalatbirodalma bankokból, ingatlancégekből, ipari vállalatokból, de legfőképpen az acél és szénbányászatból közvetlenül vagy közvetve érdekelt mammutokból áll.

Donyeck, ahogy már bárki kitalálhatta, igazi bányászváros múlttal rendelkezik, és bár a Szovjetúnió felbomlása után a szénbányászat a kihalás közelébe került, a politikai vezetés mindent megtett a megmentése érdekében, függetlenül annak életképességétől. Ennek a folyamatnak az élén az a Viktor Janukovics állt, aki 2002 és 2005 között az ország miniszterelnöke, tavaly óta pedig az elnöke. A szavazókat nem zavarták azok a tények, hogy Janukovics több évet ült fegyveres rablásért (rossz nyelvek szerint ezért váltott fegyver nélküli rablásra...), az hogy összevissza hazudozik a végzettségéről az önéletrajzában, és még kevésbé az, hogy 2004-es választási csalással megnyert elnökségét csak a narancsos forradalom tudta megakadályozni. Akhmetov az ő pártjának elszánt támogatója, és nem mellesleg parlamenti képviselője is, noha a szavazásokat és az üléseket ritkán tiszteli meg jelenlétével. Az oligarchák harcának egyik látványos eseménysorozata volt a Kryvorizhstal acélgyár privatizációja. Akhmetov az akkori elnök, Leonid Kuchma (akinek elnöksége alatt gyanúsan korán haltak a kritikus hangot megütő újságírók...) vejével együtt 800 millió dollárért kapta meg a vállalatot 2004-ben, de a fent már említett választási csalást követően hatalomra került Juscsenko indíttatására az ügyletet semmissé tették, majd mindössze egy évvel később közel 5 milliárd dollárért adták el a céget az indiai milliárdos Mittal birodalmának, a korábbi ár ötszöröséért.

Hogy a nyersanyag illetve a nehézipar (szén, acél) iránti vállalatokra ekkora a kereslet az nem csoda, hiszen a gazdaság gerincét a szovjet időkben ez alkotta, és jórészt most sincs ez másként. A tőzsdén lévő részvények többsége is ezekhez a szektorokhoz köthető. Ezek remekül teljesítettek az utóbbi években, még ha a 2008-ban kiterjedt válság hatalmas hullámvölgyet is okozott (a reálgazdaságban is). Az ukrán részvénypiac vezető indexe, az elmúlt közel 9 évben évi átlag 38%-os hozamot ért el. Minden 2002-ben befektetett 1000 hrivnya ma több mint 25 000-et ér (amiben jelentős szerepe volt az inflációnak is). Ám éppen az az egyoldalúság jelenti az ország tőzsdéjének a nagy hátrányát is.

Ukrajna és a hozzá hasonló társadalmi fejlettségű országok esetén a felemelkedés szinte kizárólag egyetlen tényezője a kitermelhető nyersanyagok világpiaci árának alakulása. Erre remek példa Nigéria vagy akár Oroszország olajár függősége. Amíg Ukrajna exportjának közel 50%-át teszi ki az acél, addig az oroszok exportbevételeinek 80%-át adják a nyersanyagok, de még inkább érzékeny Nigéria az olaj árfolyamára, amely kivitelének 95%-át jelenti. Ezekben az országokban nincs gazdasági csoda, csak erős korreláció egy felívelő nyersanyaggal vagy energiahordozóval. Ha ezek emelkednek, akkor a nagy átlagban a részvények is, ha zuhannak, akkor szintén. Az olaj árfolyama közel ötszörösére nőtt 2002 eleje óta, míg az orosz részvénypiac hatszorosára. Az acél esetén a növekedés ugyan “mindössze” hatszoros, de a hrivnya leértékelése már megmagyarázza a mozgás nagy részét. Természetesen más tényezők is jelen voltak és vannak most is, de a fő ok ezekben keresendő.

Mindez nem azt jelenti, hogy az említett országban, országokban nem érdemes pozíciót felvenni, sőt. Csak tisztában kell azzal lenni, hogy enyhe túlzással egy ukrán részvénycsomag egy nagy adag acél long, az orosz ETF, de még inkább nigériai befektetések egy adag olaj long pozíciónak felelnek meg. A társadalmi és gazdasági fejlettség sokkal inkább determinálja egy ország vagy régió reálgazdasági sikereit és ezek keresztül a részvénypiac megalapozott fellendülését, ezért hosszútávon valószínűleg vannak jobb célpontok is.

---

Ha szeretnél hasonló cikkeket olvasni, akkor iratkozz fel a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra itt: www.bwm.hu

A mozi csillaga leáldozóban? Éppen ellenkezőleg!

Közkeletű vélekedés, hogy a mozik ideje leáldozóban, egyre kevesebb film térül meg, a stúdiók nagy bajban vannak, mert az internetes kalózletöltések szép lassan tönkre teszik a nyereségeket. Ha a statisztikákat alaposan megnézzük, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van.

Minden idők száz legnagyobb inflációval korrigált bevételű filmjéből 18 volt az elmúlt évtizedben (2000-2009). (Azért a legnagyobb sikerűeket érdemes nézni, mert a Pareto elv nagyvonalakban itt is érvényesül: amíg a filmek többsége (kb. 80%-a) veszteséges, vagy kevés nyereséget hoz, a stúdiók profitjának nagy részét, kb. 80%-át mindössze a 20%-uk hozza.) Az elmúlt évtizedet csak a hetvenes évek tudta felülmúlni, George Lucas, Steven Spielberg kezdeti sikerei, illetve az akkoriban tomboló katasztrófafilm hullám, na és persze a Keresztapa második része miatt.

Ha a listán lévő filmek évtizedre bontott összbevételét nézzük, akkor az utolsó évtized lecsúszik a harmadik helyre, mert az ezüstöt a hatvanas évek viszi el. Az utolsó évtized mindenesetre nagy ugrást jelent a nyolcvanas és további kis növekedést a kilencvenes évekhez képest.

Mondhatnánk, hogy az idő előrehaladtával a reálértéken számolt bevételeknek is rekordszinten kellene lennie, mert folyamatosan nő a népesség. Ez igaz is, de ugyanakkor a filmek száma is nő, és ez a két hatás nagyjából kioltja egymást. Amiben viszont van eltérés a korábbi évtizedekhez képest, az a folytatások (és azok sikerének) növekvő aránya az elmúlt 10 évben. Amíg az első nagy sikerű "második részek" a nyolcvanas évekről kerültek fel a listára - négy esetben, majd a kilencvenes években ismét ennyi alkalommal, addig 2000 és 2009 között tizenkét alkalommal csábították vissza ugyanazok a karakterek a nézőket a mozikba, akár többször is. Csak minden harmadik (!) film ( belépéshez szükséges 378 millió dolláros szint felett) volt “eredeti” történet. A stúdiók tehát a bevált recepteket mixelik újra és újra, egyre szemtelenebbül, de a módszer így is működik. Hiába a sok letöltés, a mozi még mindig népszerű.

A nemzetközi bevétel is egyre bővül. Minden idők két legnagyobb világsikerét James Cameron szállította. Amíg az 1997-es Titanic esetén 67%-os bevétel jött az Egyesült Államokon kívül, addig a 2009-ben debütált Avatar esetén ugyanez az adat már 73% volt. Korábban még kisebb volt a (számukra) külföldi bevétel alakulása. Spielberg Jurassic Park-ját 1993-ban mutatták be, és a bevétel 61%-a volt csak a nemzetközi mozikból érkező összeg, de a 11 évvel korábbi ET esetén ez az arány még csak 45% volt. Persze a számok más filmeknél erősen szóródnak, de a tendencia világos. Ahogy ezen az ábrán is látszik, a regressziós egyenes emelkedő tendenciát mutat az idő előrehaladtával (vízszintes tengely), tehát jellemzően a külföldi bevételek aránya (függőleges tengely) emelkedik.

Még két érdekesség. A toronymagas listavezető a reálértéken számolt bevételek tekintetében az Elfújta a szél, amely egyedül 1,5 milliárd dollárt hozott össze mai értéken. Ugyanakkor a legsikeresebb franchise egyértelműen a Csillagok Háborúja, amelynek hat filmje mindösszesen 4 milliárd 464 millió dollárt hozott George Lucas konyhájára, és akkor még nem beszéltünk az egyéb bevételekről, gondoljunk csak bele, hogy az utóbbi három évtizedben minden hülye Darth Vader-es jelmezben bohóckodott (na ki lehet a képen?)

A nagy sikerek azonban egyre ritkábbak. Az utolsó évtizedben egyetlen film sem volt képes minden idők 10 legjobbja közé beverekedni magát. A jól eltalált produkciók ma már egyre inkább egy-egy réteget céloznak meg, ott viszont tarolnak. Az alábbi ábrán is látszik, hogy a tüskék az idő múlásával egyre kisebbek, és ritkábbak, az átlagos sikerfilm megbízhatóbban hozza az elvárt bevételt, de ezzel az esélye is elszáll, hogy igazán nagyot hozzon. A filmgyártás központjai így kevésbé függnek egy-egy produkció sikerétől. Más szóval: a stúdiók bevételei szélesebb diverzifikáció mentén keletkeznek.

A szórakoztatóipar megtalálja az utat ahhoz, hogy nyereséges legyen. Ha egyre többen töltenek le, akkor terjeszkedik külföldre (lásd három bekezdéssel feljebb), kultikus filmek újabb részeit forgatja le (Dark Knight), amiért fogyasztók fizetni is hajlandóak, technikai újításokat vezet be (az Avatar-t nagyon sokan láttak IMAX mozikban 3D-s szemüveggel), stb.

Másrészt a szórakoztatóipar ezen ágazata vertikális oldalon is nagyot nőtt, és tagjai mára tájékoztatási, de még sokkal inkább szórakoztatóipari cégbirodalmakká nőtték ki magukat. Egyre több a DVD-s, sőt az internetes bevétel, nem is beszélve a TV-kről. A szórakoztatóipar forgalma továbbra is nő, csak más formában, más síkon jelenik meg.

Erre látványos példa a Disney, amelyik ma már bevétele viszonylag kis részét szerzi a filmgyártásból, ám itt sem panaszkodhatnak. Minden idők 100 legsikeresebb filmjéből 17 az övék, de az utóbbi 20 év 34 listán lévő alkotásából 8 tartozik hozzájuk. Ez alatt a két évtized alatt az árfolyam ötszörösére nőtt, és a papír azon kevesek közé tartozik, amely idén tavasszal minden idők legmagasabb árfolyamára jusson. Egyelőre szó nincs eufóriáról a részvény piacán, az értékeltségi mutatók nincsenek a földtől elrugaszkodva.


Nem kell azonban attól félni, hogy csak az ekkora óriások kerülhetnek ki megerősödve a versenyből. A már említett IMAX mozik technológiája mögötti vállalat árfolyama is elképesztő mértékben ugrott meg a gyorsan növekvő bevételekkel párhuzamosan és a hosszú oldalazás után ez az árfolyam is meghaladta mindenkori maximumát. Az árazás itt már valamivel merészebb, de ha a növekedési ütem tartható, akkor még olcsónak is mondható a részvény.


Még a közhiedelem által válságágazatokként emlegetett szegmensekben is lehet találni olyan közép és hosszútávú befektetéseket, amelyek a legügyesebben használják ki a gyakran meglepően erőteljes fellendüléseket. Nyertesek mindig lesznek.

---

További rengeteg díjmentes segítség magas hozamcélú befektetésekhez itt:

www.bwm.hu

A közösségi oldalak árazásáról

A LinkedIn közösségi oldal mintegy két hete debütált az amerikai részvénypiacon. Ez az első olyan széles körben ismert közösségi oldal, amelyik a tőzsdén megjelent, de az elkövetkezendő kb. egy-másfél évben több hasonló is várható, köztük a Zynga, amelyik a közösségi oldalakon keresztül használható játékokat kínál, a Groupon, amelyik napi nagy csoportos kedvezményes kuponokat árul, szóba került a Twitter mikroblogger oldal részvénykibocsátása is, de a legnagyobb hal a tengerben kétségtelenül a Facebook, amelyik valószínűleg 2012 elején lesz nyilvános társaság.


A karrier és üzleti kapcsolatokat építő LinkedIn félelmetes szintjeit látva felmerül az emberben a kérdés, hogy az új, általában még szélesebb körben ismert vállalatok értéke mennyi lenne, ha a LinkedIn aktuális árfolyamának megfelelő árazás mellett kerülnének bevezetésre a tőzsdére. Mivel a többségük egyelőre nem közöl részletes adatokat, ezért a leginkább megbízható, elmúlt év (vagy gördülő 12 hónapos) árbevétel adatokból indultam ki. Az ez alapján történt értékelések:

Facebook: 72,8 milliárd dollár (74,8 mrd)
Twitter: 4,7 milliárd dollár (8,8 mrd)
Groupon: 19,8 mrd (12,7 mrd)
Zynga: 22,1 mrd (10,7 mrd)

Zárójelben a Sharespost tőzsdén kívüli tranzakciók alapján készült kapitalizáció becslése látható. Természetesen ennél sokkal részletesebb mutatószám alapú összehasonlítást lehetne csinálni, de ennek a rövid írásnak csak az arányok eltolódásának az érzékeltetése a célja. Fontos hozzátenni, hogy a cégek eredményhányadai és egyéb tényezők miatt nem lehet ez alapján értékelni, az eredményesség jelentős mértékben eltérhet az egyes vállalatoknál. Ha az összehasonlítást a LinkedIn maximumán tettük volna meg, akkor a fenti számokat másféllel kellene megszorozni.

A Sharepost kapitalizációi alapján látható, hogy nincsenek nagyságrendi eltérések a piac aktuális értékelései alapján, sőt a Twitter esetén még sokkal magasabb értéket tartanak reálisnak a mostani vásárlók. Mindez azt jelenti, hogy a piac teljesen reálisnak látja azt, hogy az alábbi nyereségeket fogják elérni ezek a cégek, amikor véget ér a nagy növekedés szakasza (és ennek az elérése nem tart tovább pár évnél):

Facebook: 4,85 milliárd dollár
Twitter: 313 millió dollár
Groupon: 1,32 milliárd dollár
Zynga: 1,47 milliárd dollár
LinkedIn: 488 m dollár

Jelen pillanatban egyik vállalatnál sincs a közelében a nyereség ezeknek az értékeknek, de még a teljes árbevétel eseté sem, sőt ez általában a felét sem éri el. Lehet, hogy egy nap ekkora lesz a nyereség egyiknél-másiknál, de ehhez a legoptimistább várakozások szintjén kellene további növekedést produkálniuk ezeknek a vállalatoknak.

Azt, hogy lufit mennyire fel lehet fújni arra jó példa a Renren nevű kínai közösségi oldal, amit - nem véletlenül - szintén a tőkében gazdag amerikai részvénypiacra vezettek be. A cég jelen pillanatban 4,9 milliárd dollárt ér, és a befektetőket, de még ez is az igen optimista LinkedIn árazás két és félszerese! Ha valaki úgy gondolja, hogy ez sok, akkor nem árt tudnia, hogy a Renren az indulás napján, kevesebb mint egy hónapja, ennek a dupláját is érte.


A LinkedIn tőzsdei pályafutása kísértetiesen hasonlít erre, különösen a debütálás napjainak hasonlósága megdöbbentő. Arra, hogy a piac mennyire fél a zuhanástól, jó példa az, ami az opciós piacon történik. Az alábbi pillanatfelvétel a LinkedIn opciós piacán meglévő anomáliáira világít rá. Az opciók árfolyama, amelyek vételi vagy eladási jogot testesítenek meg a részvényre, számottevő részben a beléjük árazott volatilitástól függenek. Másképpen megfogalmazva: minél kockázatosabbnak, “ingadozóbbnak” látnak egy részvényt, annál drágább lesz az opció. Az ábrán úgy rendeztem sorba az opciókat, hogy a beárazott volatilitás szerint lefelé növekvő sorrendben legyenek. Az elején kizárólag call, azaz vételi opciók vannak, míg a végén csak put, eladásiak. Ráadásul a kettő között éles határvonal húzódik, több mint 10% eltéréssel, vagyis az egyes opciók között ennél még nagyobb, helyenként sokkal nagyobb eltérések vannak. Az eladási opciók sokkal magasabbra történő értékelése természetesen azt jelenti, hogy a piaci szereplők sokkal inkább számítanak a zuhanásra. Hogy tényleg így lesz az, csak idő kérdése, kivéve ha a cég képes lesz az elképesztően magas várakozásokat visszaigazolni. (a képen klikk a nagyításhoz)

A tanulság ugyanaz, mint szinte minden esetben. A hosszú, de gyakran középtávú befektetők sem járhatnak jól az ilyen agyonbeszélt, divatrészvények elsődleges kibocsátás utáni vásárlásával. Ők a balekok, akiknek a bennfentesek a lehető legmagasabbra srófolt árfolyamon eladják a részvényeiket.

---

További rengeteg díjmentes tanács magas hozamcélú befektetésekhez:

www.bwm.hu

Az Eurovíziós dalfesztivál tanulságai a befektetésekre nézve

Vasárnap arra “ébredtem”, hogy mindenki, legyen az rokon, barát, ismerős egyetlen eseményről beszél. A blogokon, és a közösségi oldalakon is ugyanaz a téma dominált. Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon csak 22. lett, és mindenhonnan a csalódottság hangját lehetett hallani, hiszen sokan a legjobbak közé várták Wolf Kati friss slágerét, sőt a legtöbben a dobogó legfelső fokát látták lelki szemeik előtt. Miután nem ez történt, a többség újabb fejezetet írt Magyarország sorstragédiájának a könyvébe, mondván, hogy igazságtalanság történt, és hiába volt magasan a legjobb a magyar dal, szimpátia miatt vagy politikai okokból mégsem szavaztak ránk. Tévedés.

Azt kérdezheted, mi köze ennek a befektetésekhez? Türelem, megéri végigolvasni a cikket, a végére minden világos lesz. Bevallom, sosem követtem az Eurovíziós Dalfesztivált, ezúttal sem így volt, de utólag alaposan utánanéztem mindennek. Annak, hogy ez már csak vasárnap történt meg, nagy jelentősége van, és mindjárt meg is tudod, hogy miért.

A döntőben, minden ország szavaz, részben SMS, részben zsűri formájában, és mindenki szavazhat bármely dalra, kivéve arra, amit a saját nemzete indított. Megtudtam például, hogy az országok között statisztikai értelemben egyértelműen kimutatható tömbszavazás valósult meg, sőt ez évről évre így van. Az egymással szorosabb kulturális, történelmi kötelékben lévő országok, általában ez a szomszédokat jelenti, hajlamosak egymásra szavazni, függetlenül attól, hogy az adott évben induló fellépő, vagy a dal mennyire tetszett nekik. Néha egészen meglepő összefüggések adódnak, például a volt Jugoszlávia tagköztársaságai egymásra szavaztak, pedig másfél évtizede módszeresen egymást gyilkolászták, és még ma is van két olyan ország, ahol egy kisebb határvita miatt a már bent lévő ország megakadályozza a szomszédját, hogy belépjen az EU-ba.

A fellépő Wolf Kati testvérétől kaptam egy táblázatot, ami az idei tömbszavazásokat jeleníti meg. A módszertanra nem térek ki, egyrészt mert unalmas lenne, másrészt azért, mert a kulturális hatások értékelése mindenképpen szubjektív, így az értékelés semmiképpen nem tud olyan lenni, amit mindenki elfogadna. Mindenesetre az elemzés azt mutatta ki, hogy az egyes országok a szomszédaiktól, beleértve a tengeren közel található országokat, eltérő mértékben kaptak szavazatokat, de szinte egyik sem olyan sokat, hogy az alapjaiban változtatta volna meg a helyezésüket. Ha a tengeri szomszédokat nem vesszük figyelembe, akkor Olaszország és Ukrajna kapott annyi pontot a közvetlen szomszédoktól, ami jelentősen emelte a helyezését. Volt olyan ország, Svájc, amely egyetlen pontot sem kapott a szomszédaitól, pedig a korábbi években már kétszer is végzett az élen. A győztes Azerbajdzsán 32 pontot kapott a hozzá közelállóktól, de még enélkül is holtversenyben az első lett volna (éppen az olaszok mellett), hiszen 221 pontjának ez csak a töredékét jelentette.

Ami Magyaroszágot illeti, sokkal nagyobb arányt köszönhetünk a szomszédoknak, mert 53 pontunkból 21-et kaptunk, nem kis részben a határon túl élő magyaroktól is. Ahogy a szinte mindenktől, minden értelemben távol eső Azerbajdzsán első helyét nehéz lenne megindokolni a szimpátiával, addig Magyarország 22. helyezését sem lehet az általunk szembeni vélt ellenszenvre fogni. Ha létezne is ilyen, akkor Ruzsa Magdi 2007-es 9. helyezése esetén kevésbé nyilvánult meg, mint idén. A helyzet az, hogy a szavazók nagy részének nem tetszett eléggé a Szerelem miért múlsz? angol verziója. Hogy miért nem, azt a vetélytársak meghallgatása után én sem értem, de egyértelműen ez a helyzet.

A kérdés az, hogy miért volt meggyőződve a magyar közvélemény szinte egyöntetűen, hogy Magyarországnak kellett volna nyernie? A válasz, a pénzügyi piacokon, és az árfolyamok mozgásában is tetten érhető anchoring jelenségében keresendő. Az anchor jelentése horgony. A pszichológiai folyamat lényege, hogy az emberek hajlamosak egy már meglévő információnak túl nagy súlyt tulajdonítani, mert azt már korábban megismerték, és minden későbbi értékítéletüket ehhez mérik.

Wolf Kati az ősz folyamán remek hanggal szerepelt a legnézettebb tehetségkutató műsorban, így jóval többen ismerhették meg, mint a korábbi magyar fellépők nagy részét (éppen az említett Ruzsa Magdi a kivétel). Utána pedig egy nagyon jól sikerült dallal került ki a versenyre, amit a hazai közönség hetekkel korábbról ismerhetett, ez szólt mindenhonnan, és a refrén sorait mindenki dúdolta. A magyar indulóhoz időben kialakult egy pszichológiai kötődés, ami a szokásos nemzeti érzéseket tovább táplálta, és a hazai nézők jó előre lehorgonyoztak. Még tovább erősítette a folyamatot, hogy itthon a szakértők nagy része is esélyesként beszélt Wolf Katiról.

Aki a versenyt nem követte, és utólag értesült az eredményről, nem tapasztalhatott ilyen erős kötődést, mert előzetesen nem kapott ilyen dózist és lelki kötődést a dal kapcsán. Ha végignézem az előzeteseket, az elődöntőt, majd a döntőt, valószínűleg én is hasonlóan csalódott lennék, és a valósághoz kevéssé kapcsolodó okokat keresnék a vélt kudarc mögött.

A tőzsdén nagyon sok hasonló esetet találni. Ha a piaci szereplők egyszer hozzászoknak egy gondolathoz, elmélethez, vagy akár befektetési eszközhöz, utána minden új információt a régi tézisük ismeretében és árnyékban értékelnek, és meglévő elképzeléseiket nagyon nehezen adják fel. Sőt, ha az események ennek ellentmondó formában jelennek meg, akkor azt igazságtalannak érzik majd. A piacokon azonban van visszaható jelleg, ami a meglévő elképzeléseket sokkal tovább fenntarthatja.

A leginkább látványos jelenség a fejlett országok kötvénypiacán zajlik, elsősorban az Egyesült Államokban. Miközben a sajtó hangos az adósságplafon elérésétől, a költségvetési hiány továbbra is félelmetes nagyságú, a hozamok még mindig elképesztően alacsonyak. Bár a FED jelentős vásárló volt, a piaci szereplők is nagy összegeket tolnak az állampapírokba, nevetséges hozamok mellett. Miközben Amerika adóssága GDP arányosan most már jóval magasabb, mint akár Magyarországé és a költségvetési hiány miatt ez sokkal gyorsabban is nő, mégis mindenki Amerikához képest fizet kockázati felárat, Magyarország 5-6%-ot is. Miközben a legnagyobb tekintélynek örvendő kötvénybefektető, a PIMCO teljes kivonulást, sőt shortolást emleget, a legfontosabb hitelminősítő még csak néhány hete kezdte el a lehető legjobb besorolásról történő leminősítés lehetőségét megemlíteni.

A többség a régi információhoz kötődik, és minden új eseményt és hírt annak a paradigmának az összefüggéseiben vizsgál, amely szerint az amerikai állampapír a legbiztonságosabb befektetés. Ennél a hitnél horgonyoztak le, és régóta ez a nézőpontjuk. A hit nagymértékben megkönnyíti az Egyesült Államok kormányzatának munkáját. Hasonló helyzetben szinte bárki más csődbe ment volna, rajtuk kívül a jelenben talán csak Japán volt képes arra, hogy ennyire művészi szintre emelje a régi beidegződések könyörtelen kihasználását, de ők elsősorban csak a saját állampolgáraikat voltak képesek megvezetni. Az Egyesült Államok viszont a fél világtól besepri a pénzt, és lényegében alig ad érte valamit cserébe.

A magyar dal vélt sikertelensége az Eurovízió versenyén legrosszabb esetben csak az önérzetünket ronthatja. Hozzáteszem: feleslegesen, mert nagyon jó, az értékelés pedig úgyis szubjektív műfaj. Az amerikai állampapírba fektetők viszont nagyon rosszul járnak. Rövid távon azért, mert jóval kevesebbet keresnek a pénzükön, mint szinte bármi mással. Hosszú távon pedig azért, mert sokat veszíthetnek az észlelt kockázat emelkedése miatt - és ez még a pozitív forgatókönyvnek tekinthető.