Showing posts with label stratégia. Show all posts
Showing posts with label stratégia. Show all posts

Friday, August 06, 2010

Csak a kiszállás és a kockázatkezelés a lényeg? - Tévhit a trendkövetésről.

Sokat hallani mostanában arról, hogy a tőzsdei spekuláció során nem az entry, vagyis a pozícióba történő belépés, hanem az exit, azaz az abból való kiszállás a fontos. Ez alapján a money management a kereskedés abszolút kulcspontja, és a nyereség okozója. Amíg rendszeresen tartottunk előadásokat, mi magunk is tanítottuk a trendkövetésnél klasszikus módon alkalmazott kockázatkezelési módszert. Ám nem mindegy, hogy ennek jelentőségéről milyen következtetéseket von le az ember.

A trendkövetés, különösen annak automatizálása, és persze a kockázatkezelési metódus Bill Dunn, Ed Seykota által évtizedek óta kitaposott út. Sokaknak tehát újak lehetnek ezek az információk, valójában jó ideje nem azok, és időtállóságukról sokan megbizonyosodhattak. Az idők során azonban sokan tévesen értelmezték a trendkövetés kockázatkezelésének célját. A rizikó kontrollálása a tolerálható veszteségek meghaladásának elkerülésére szolgál (ez sem sikerül sokaknak, nekem sem sikerült mindig), és a kockázat növelése hozhat magasabb nyereséget jó eséllyel, de a nyereséget nem ez által képezi egyetlen stratégia, egyetlen rendszer sem. Jó belépés nélkül nem létezhet nyereséges stratégia, hiszen ezt a döntést kell előbb meghozni, hogy a már meglévő nyereségeket később realizálni tudjuk. A kockázat kezelése alapvető okokból erre nem képes. Ha így lenne, akkor véletlen árfolyamok mellett is lehetne nyereséget elérni, de természetesen ez lehetetlen. Semmi logika nincs abban, hogy a belépés és a kilépés eltérő módon történjen, hiszen az árfolyamok nem a saját pozíciónktól függnek. Akkor kell ki és belépni, ha a valószínűségek ezt indokolják.

Szigorúan elméleti, de kvantitatív alapon, kizárólag a kereskedés saját adatait alapul vevő vizsgálat alapján a nyereségességnek három alapvető kritériuma van. Egy tőzsdei spekuláns vagy akár portfolió menedzser számos ügyletet köt. A kérdés az, hogy az ügyletek hányad részét zárja nyereséggel, a profitot hozó és a veszteséget okozó ügyletek mértéke miként aránylik egymáshoz, továbbá az, hogy maguk az ügyletek milyen hosszú ideig tartanak. A nyereséges ügyletek aránya a winning percentage, vagy rövidítsük itt winning%-nak (a többség a lazább nyelvezetű “találati arány” alatt is ezt érti). A profit/veszteség arány átlagos ügyleteket alapul véve a payoff ratio (itt: payoff), míg az ügyletek átlagos időtartam az average hold time (itt: AHT). A spekuláns dolga a profit maximalizálása hosszú távon, számára még elfogadható szintű kockázat mellett. A kockázat növelése általában növeli a potenciális nyereséget, de elméleti keretünk szempontjából egyelőre ennek nem itt van jelentősége. A nyereség növelése (és tulajdonképpen elérése is) történhet magas winning%, payoff vagy aht által, és természetesen ezek megfeleő kombinációjával. A gyakorlatban ritka, hogy mindhárom magas legyen, ezért a nyereségességet eltérő stratégiák más-más aspektusokra koncentrálnak. A tapasztalatok alapján - erőteljes egyszerűsítéssel - a piaci átlaghozamokat meghaladó stratégiákat három fő csoportra lehet osztani.

Az első fundamentális elemzésre alapuló módszer a részvénypiacon a későbbi várható érték alatti vállalatokat (legyen szó érték vagy növekedésorientált megközelítésről). vásárol és hosszú ideig tartja őket, amíg azok a valódi értékük közelébe kerülnek. A nagyobb befektetők esetenként aktívan be is avatkoznak a társaság menedzsmentjébe, a jobb eredmény érdekében. Ennek a stratégia csoportnak a leghíresebb arca Warren Buffett, de sokak mellett Peter Lynch vagy Edward Lampert neve is felmerülhet. Esetükben az AHT több ezer nap szokott lenni, de mind a winning%, mind a payoff magas szám. Hosszú ideig tart, amíg egy-egy elképzelésen nyernek, de akkor sokszorosát az esetleges veszteségeknek, és a nyereséges ügyletek száma végül jócskán meghaladja a veszteségesekét. Például hosszútávra vásárolt részvényeknél az AHT legyen mondjuk 1200 nap, ami közel 5 teljes évet jelent, az elvárás jogosan az, hogy a winning% és a payoff is magas legyen. Ez szükséges is a jó eredményhez. Még kétszeres tőkeáttétel mellett is 80%-os winning% és 3 feletti payoff kellett a 2% feletti havi átlaghozam eléréséhez. A tőkeáttétel azonban különösen veszélyes ebben a szegmensben, hiszen egy átfogó részvénypiaci zuhanás vagy csökkenő trend, amilyet legutóbb 2008-ban és 2009 elején láttunk a teljes saját tőkét eltüntetheti. Ehhez a részvényeknek átlagosan 50%-kal esnie a beszállási pontokhoz képest ebben az esetben, ami ritka, de nem példa nélküli. Tőkeáttétel nélkül - ahol az említett kimenetel nem történhet meg még matematikai szinten sem - az eredmény a fenti adatokkal alig haladja meg a havi 1%-ot. Ha sokáig kell egy-egy pozíció beérésére várni, akkor a magas winning% - hogy a befektetőnek igaza volt - is kevés a kiugró eredményekhez, ésszerű kockázat mellett.


A legtöbb tőzsdéző éppen azt szeretné elérni, hogy minél többször beigazolódjanak a várakozásai. Minél többször szeretne nyerni, a profit mértéke az ügyletek átlagán szintén fontos, de a winning% maximalizálása az elsődleges számukra. Ugyanakkor a fundamentális tényezők piaci manifesztálódását kevés embernek van türelme megvárni.

A másik megközelítés kvantitatív, illetve pszichológiai alapon keres olyan pontokat, amelyek rövidtávú egyensúlytalanságokat, indikatív eltéréseket jeleznek. Az AHT itt már nagyon rövid (lehet pár hetes, napos, de high frequency trading esetén, ahol a winning% is lehet egyszerre magas, pár másodperces is), de az ilyen jellegű, rövid távú ügyletekben a nyereségek átlaga alig haladja meg a veszteségeket sikeres stratégia esetén, és a veszteségek aránya is sokkal magasabb. Tehát alacsonyabb payoff és winning%, de a gyakoriság ellensúlyozhatja ezt a hátrányt. Más szóval nem egy-egy nagyot kaszál, hanem sok kicsi sokra megy alapon dolgozik. Például létezhet egy olyan rendszer, amely átlagosan 5 napig tart egy pozíciót, a nyereséggel zárt ügyletek átlagos eredménye +2,4%, míg a veszteségeseké kereken 2%, tehát a payoff 1,2. Tételezzük fel továbbá, hogy 52% a winning%. Kétszeres tőkeáttétel mellett havi közel 2,5%-os eredményt érhet el. Ugyanakkor ha egyszerre az összes nyitott pozíció veszteséggel zárul (például egy hirtelen piaci esemény miatt), az önmagában 40%-os visszaesést jelent. A stratégia csoport szintén nagyon érzékeny a bemeneti változókra.Az 52% helyett 50%-os winning% a havi hozamot majdnem harmadával csökkenti. Vagy magasabb jutalékok esetén teljes roundturn-re (vétel és eladás összesített jutaléka) 0,1%-kal többet számolva a havi hozam már csak 0,88%.


Ez is főként a részvénypiacon jellemző megközelítés, de bármilyen magas likviditású piacon is gyakori, legyen szó határidős piacokról vagy a forexről. A két megközelítés lényege az volt, hogy a piac félreáraz, hosszútávon fundamentális, rövidtávon pszichológiai (esetleg arbitrázs) alapon. Persze a jövőbeli információkat senki sem ismeri azok léte eredendően bizonytalan, de valószínűségi alapon működhet a módszer.

A harmadik nagy kategória nem a félreárazást teszi a középpontba, hanem azt, hogy az árfolyamok tendenciózusan mozdulnak egy irányba, és ha van is olyan érték (szerintem nincs vagy nem meghatározható), amelyhez tart az árfolyam, azon gyakran túl is lendül, csak a trend folytatódása, a megszokás miatt. A trendkövető rendszernél a trendek létezése, tovább haladása időt vesz igénybe egy-egy pozíció tartása kapcsán, még akkor is, ha ezeknek csak egy-egy viszonylag rövid szakaszán van kihasználva. Ezért az aht általában hosszabb mint a kvantitatív módszernél, jellemzően több hónapot vesz igénybe. A trendkövetők a winning%-t lefelé, a payoff-ot felfelé nyomták, az előzőhöz képest. Mivel nincs félreárazás, csak a trend (vagy annak kivárása), azért nem lehet tudni mikor következik be, és melyik irányba. Ezért minden esetben ha másfelé megy az árfolyam, mint a pozíció iránya, zárni kell a pozíciót. Innen származik az a kockázatkezelési metódus, amelyet ma már unalomig ismerten oktatnak mindenfelé. Ez az a klasszikus módszer, amelyet azonban gyakran összekevernek általában a kockázatkezelés fogalmával. Ez a stop, a tőke adott részének kockáztatása és a kettő által a mennyiség meghatározása, illetve a csúszó stop alkalmazása.

Nézzünk itt is egy példát. A trendkövető stratégiáknál a winning% tipikusan alacsony szokott lenni. Jelen esetben ez legyen 30%, vagyis 10 esetből háromszor zárul nyereséggel egy ügylet. A payoff azonban megközelíti a négyet, tehát a nyerők el vannak engedve, a vesztő ügyletek pedig kíméletlenül ki vannak stoppolva. Az AHT négy hónap környékén van (a napok kereskedési napokat jelentenek). Érdekességképpen megjegyzem, hogy az 5%-os átlagos veszteség a pozíció értékére van kalkulálva, vagy modhatjuk, hogy az árfolyamra, nem a teljes tőkére. Mivel egy ügylet a saját tőke 20%-ának értékében kerül megnyitásra, így annak az 5%-a a tőke 1%-át jelenti, ami tipikusnak tekinthető a visszafogottabb trendkövető programok esetén. A kvantitatív stratégia halmaz esetén is szükség van kockázatkezelésre, ez azonban nem feltétlenül jelent stoppot, például azért mert kellően diverzifikálva van a stratégia piacokra, és időben is be van határolva a pozíciók tartása.)

A kockázat kezelés azonban nem elegendő. Előnyt kizárólag azzal lehet szerezni, ha a jövőben a pozíciónknak megfelelően alakul az árfolyam, sok ügylet esetén statisztikai előnnyel. Tágabban és gyakorlatiasabban megfogalmazva: a pozíciók iránya több mint 50%-os valószínűséggel fog nyerni (payoff-ot és winning%-t is figyelembe véve). Teljesen véletlen számsoron leteszteltve a trendkövető mechanizmus mindenképpen csődöt mond, függetlenül a kilépési taktikától. A valóságban az árfolyamok nem véletlenszerűen mozognak, létezik a fat tail (a normál eloszlás helyett), a piac túloz, messzebb szalad, mint kellene, és ezt trendszerű mozgás mellett teszi gyakori esetekben.

A félreértést az okozza, hogy az exit szabályozása önmagában alkalmas arra, hogy a payoff-ot beállítsa (míg természetesen ez a többire is kihatással van). Egyetlen tényező, a háromból, nem elegendő arra, hogy a nyereségességet kiváltsa, hiszen időközben a másik kettő romolhat, eltolódhat, ahogy fent is láttuk, hogy a stratégia csoportoknál ez hogyan változik. Így a stoppok (és a nyereség elszaladásának engedése) által a payoff látványosan javul, ez pedig megadja az illúzióját a helyzet utólagos kontrolljának. Ám a winning% arányos romlása csak azért nem következik be, mert a trendek létezése lehetővé teszi, hogy azok ne essenek 20-40% alá, ahogy az árfolyamok időnként azért elindulnak valamelyik irányban, és sokat mennek. Ez az irány pedig a trend meglévő iránya, a statisztikák ezt kimutatják, ezért lehetnek nyereségesek a trendkövetők hosszú távon, mert a belépésnél ezt az irányt követik. Az ellenkező irányban ez sosem működne.

A félreértés másik táplálója az, hogy a trendkövetés nem winning%-t, hanem payoff-ot maximalizálni igyekvő megközelítése gyökeresen eltér egy kezdő tőzsdéző dogmáitól. Ez önmagában általában jó, de a “heuréka” felkiáltás túlzott következtetések levonására sarkallhatja az illetőt. Nem a payoff magas számától lesz nyereséges a trendkövetés, hanem a payoff és a winning% megfelelő párosításától, amely az árfolyam irány megtippelésének statisztikai előnyéből származik.

A trendkövetésnél a kockázat kezelése önmagában nem az értékteremtő tényező, így a kilépés sem lehet az a payoff maximalizálása által. Az értékteremtő tényező az, hogy a belépés pontja 50%-nál nagyobb valószínűségű várható nyereség (és nem winning%!) esetén történik.

Amit viszont a money management, és általában is a kockázatkezelés megtehet - és ez elengedhetetlen - az a tőke csökkenésének megóvása. Vagy a teljes tőkevesztéstől, vagy az akkora mértékű veszteségtől, ami lelki vagy egyéb tényezők mellett nem tolerálható. Ennek mértékét persze nehéz megbecsülni. Bill Dunn 60% körüli drawdown-okat volt kénytelen elkönyvelni, és ez ő magát nem nagyon zavarta, van akinek ez nagyon sok. Van olyan világhírű trendkövető cég, amely a mai napig 30-40%-ot veszített 6-7 évvel ezelőtt kibocsátott befektetési alapjain, ez a Superfund. A trendkövetés sem csoda módszer.

A táblázatokból az is világos, hogy érdemes az átlagos tartási idő csökkentésére törekedni. Mindhárom stratégia csoportnál érdemes olyat tesztelni (bár az első esetben nehéz kísérletezni), ami a belépés és kilépés időzítését finomhangolja. Feleslegesen üldögélni egy pozícióban, szignifikáns mértékben ronthatja az eredményeket. Így a kilépésnek lehet értékmegőrző ereje, de csak inkább az AHT kapcsán.

Többféle megoldás létezik és ehhez többfajta kockázatkezelés tartozik. A trendkövetés és annak klasszikus money illetve risk menedzsmentje csak egy a több közül. Mint mindenhol, a dogmák elfogadása (pláne félreértelmezése) igen veszélyes.

---

Ha érdekel a Hedge Fund-ok világa, az általuk alkalmazott stratégiák, akkor olvasd a rendszeresen frissülő HedgeFund.hu oldalt.

---

Aktuális Tumblr bejegyzések, Tweetek az elmúlt időszakból:
  • Photo: Az adatok alapján a részvénypiac - arany negatív korreláció legenda nem állja meg a helyét. Meg lehet...http://tumblr.com/xxdd98awn
  • Photo: Indonesia’s ETF looks even more promising than Malaysia, I mentioned yesterday. This is a bull rarely...http://tumblr.com/xxddace9h
  • Olyanok a piacok, mint a drogfüggők. Kijön a növekvő amerikai külker mérlegről az adat, és pozitívan... http://tumblr.com/xxddc5lr3
  • "since around the time of Lehman collapse(..)market has underperformed the matching timeframe of the Great Depression."http://is.gd/drxhQ
  • Ma jó napom van a portfolio.hu-n. Egy blog bejegyzésem is főoldal tetején van, és a származtatott alapokról...http://tumblr.com/xxddh1993
  • Photo: Júliusban ugyan “csak” 1,2%-kal teljesítette alul a Russell 2000, tehát a smallcap az S&P 500-at, de...http://tumblr.com/xxddi24uk
  • Kakaó. Megint a szokásos szöveg, ha emelkedik valaminek az ára, akkor a gonosz spekulánsok nyomták fel. Ha...http://tumblr.com/xxddrdut3
  • The only country leading stock index which made an all-time-high today? It's the JSX Composite, Indonesia.
  • Oh, and Chile's main index (IPSA) made an all-time-high yesterday. No recession in a country with 6% public debt, and huge trade surplus.
  • Csúnyán túlvettek a kötvénypiacok. Leginkább a feltörekvőek, de ez hosszútávon kevésbé érdekes, mint a...http://tumblr.com/xxde1mtij
  • A generation of overoptimistic equity analysts http://icio.us/odf2dn
  • Photo: Az amerikai állampapírhozamok is nagyon alacsonyak. Az államnak ez az évszázad üzlete, hogy ennyire...http://tumblr.com/xxde8prac
  • Photo: Kíváncsian “várom”, hogy mikor veszik elő az amerikai hatóságok a tőkeáttételes ETF-eket. Érdemes...http://tumblr.com/xxde97hn4
  • Photo: “Unatkozó apuka lett? Tőzsdézzen!”. A hónap netes hirdetése. http://tumblr.com/xxdeb89jk
  • "Azt láthatjuk, hogy éves 20-30%-os hozamok stabilan, minden évben történő elérése továbbra is..." http://tumblr.com/xxdejcqx2
  • Ami most a tőzsdéken történik, tipikus példája a pszichológia vezérelt piacnak. Bármilyen hír, esemény jön...http://tumblr.com/xxderykn3
  • Ma volt egy kb. 20 perces időszak, amíg nem lehetett order-t betenni az IB rendszerébe. Pontosabban be...http://tumblr.com/xxdeur2i7
  • What was considered to be safe is not safe anymore...http://icio.us/qq3blz
  • Photo: Nagyon durvák az árupiacok, a búza egy (bér belassuló, de élő) csökkenő trendet radírozott le úgy,...http://tumblr.com/xxdf333au
(A Tumblr és főleg a Twitter a gyakoribb, de kevésbé részletes és minőségi véleményközlésre, esetleg hír-, link-, videó-, képmegosztásra jó. Annak is megvan az előnye, hogy bizonyos tartalmakat ezeken keresztül tesz közzé az ember, erről bővebben itt. Mivel ezeken nemcsak szakmai, hanem bármilyen egyéb tartalom is van, sport, személyes, társadalmi, stb., ezért ezekre csak a befektetési terület iránti érdeklődés miatt nem érdemes feliratkozni, az érdekeseket néha kiteszem ide is.)

Friday, September 11, 2009

Amikor a folyó kilép a medréből

Immáron 8 éve volt az Egyesült Államokat ért legsúlyosabb terrortámadás (erről a korábbi bejegyzések). Külön nem írok most erről, korábban megtettem, amúgy sem elsősorban ennek a blog-nak a témakörébe tartozik, és a sajtó ma úgyis tele lesz a megemlékezésekkel.

Ami miatt most erről bejegyzés születik, az egy érdekes aktualitás a munkámban, ami pár napja esett meg. Azt vizsgáltam, hogy két egymásra egyáltalán nem hasonlító kereskedési stratégia elegyítése miként változtatja meg a teljesítmény és egyéb statisztikai adatokat. Ez egyébként egy gyakori "eljárás".

Miről van itt szó?

Az emberek többsége szeret egyfajta döntési mechanizmus alapján befektetési ügyben elhatározni valamit. Nincs olyan stratégia azonban, ami mindig jól teljesít, ezért időről időre belefutnak gyengébb periódusokba. A nagy kérdés az, hogy ez idő alatt mekkora kockázatot visel az ember, mekkora drawdown-t kell elszenvednünk, és ez miként viszonyul az elért hozamhoz. Alapvetően minden rendszer a kettő arányának javítását tűzi ki célul, akár kimondja és/vagy észreveszi, akár nem. Magyarán szólva: minél kisebb kockázat mellett minél nagyobb hozamot szeretne mindenki elérni.

A következő lépés innen az, hogy nem egyfajta gondolkozással közelítjük meg a piacot. Sokan azt gondolják, hogy felesleges többféleképpen gondolkozni, hiszen az egyik megoldás jobb lesz mint a másik, így érdemesebb azt felhasználni. Azt hiszik, hogy például repülővel érdemes utazni mindenhová, mert az gyorsabb, mint az autó. Ez sem igaz minden esetben, rövidebb távokon autóval valószínűleg hamarabb célhoz érünk, mert a repülés előkészítési ideje hátrányt okoz. Ráadásul repülni sem lehet minden esetben, például fokozottan veszélyes időjárási körülmények között, vagy éppen akkor, amikor terrortámadás miatt egy egész kontinensnyi országban rendelik el a teljes légtér zárlatot, akár napokra, mint ahogy történt 2001. szeptember 11. reggelét követően. Ha tehát el akarunk jutni gyorsan valahova, akkor rugalmasnak kell lenni, és a repülő, illetve az autó lehetőségét is talonban tartva érdemes utaznunk.

Ezért ugyanígy érdemes akár több kereskedési stratégiát, gondolkodásmódot egyszerre alkalmazni, a tőke bizonyos arányaiban, akár azt dinamikusan alakítgatva. Fontos, hogy eltérő legyen a döntési mechanizmus, ne egy kaptafára készüljön a kettő, akár teljesen különböző adatokat is vegyen figyelembe. A két rendszer equity curve-jének (tképp. a tőke értékének alakulása az idő folyamán) alacsonyan kell korrelálnia egymással (így nemcsak a kereskedett termékek, de a rendszerek alacsony együttmozgása is hasznunkra lehet). Vizuálisan pedig az a jó, ha a két equity curve szemmel láthatóan különböző, és a visszaesések más időpontokban vannak. Ez esetben a drawdown-ok legrosszabb időszakai a teljes tőkére kevésbé gyakorolnak negatív hatást, és innentől a két stratégia eltérő tulajdonságai maitt kisimítható lesz az equity curve. Sőt, ezt követően a hozam is növelhető, nyilván az összesített drawdown növelése árán, de ekkor már a hozam/kockázat arány jelentősen javult. Innentől (is) a mi döntésünk, hogy mekkora drawdown-t vállalunk, és ezáltal mekkora a hozampotenciál. (Gondolom nem kell külön hangsúlyoznom, hogy bármilyen kockázatos befektetés esetén végig csak valószínűségekről beszélünk, ez igaz erre a példára is, és ami jól néz kie egy teszten, nem biztos, hogy meg is valósul).

Visszatérve az elejére, a napokban éppen három stratégia elegyítésének hatásait néztem, amikor egy különös grafikon bukkant fel. Az alábbi ábrán a drawdown százalékos mértéke szerepel, a mix után, havi bontásban.

Látható, hogy a nagy pénzügyi sokkok hatást gyakoroltak a teljesítményre, 98 nyarán-őszén és 2008 folyamán is voltak visszaesések, de ezek a 18%-ot a legrosszabb esetben sem lépték túl miközben a hozam ennél lényegesen magasabb volt, így az equity curve kisimítása jól sikerült. (Itt külön kérem, hogy ne küldjetek email-eket, "A magas hozam tényleg ilyen egyszerű?" jellegű kérdésekkel, amiket néha kapok. Egyáltalán nem ilyen egyszerű, ez csak egy elméleti példa, még akkor is, ha valós adatok tesztelése alapján készült). Van azonban egy nagy spike az adatsorban, éppen középen, 35%-os drawdown-t mutatva, és ami még meglepőbb: amilyen hamar jött, olyan hamar el is tűnt. Megmondom őszintén, nem értettem, hogy ez miért fordult elő, és nem esett le a tantusz: 2001. szeptemberéről volt szó. A stratégiák egyike sem volt képes kezelni (legalábbis alacsony drawdown mellett) egy ennyire hirtelen, különös (több napig zárva tartott a piacok jó része) durva ugrást hozó eseményt. Persze előfordulhat, hogy éppen a "jó oldalon" állnak a pozíciók, de ez esetben is furcsa ugrást vehetünk észre, csak éppen felfelé, és az equity curve-ön szembetűnő.


Amit itt láttunk, az az eset, amikor a folyó kilép a medréből. Ritkán történik meg, de akkor hatalmas felfordulást okoz. A tőzsdén ezt a fat tail jelenségként ismerik, és az egyes napok teljesítményeit gyakorisági grafikonba pakolva az eloszlás szélén, furcsa kis outlier-ekkén, kivételekként látunk. Ráadásul úgy tűnnek fel, hogy a náluk kisebb szomszédos (abszolút) értékeken gyakran nincs egyetlen előfordulás sem.



Normál eloszlás mellett ennek soha nem szabadna előfordulnia, vagy ahogy mondani szokták 10 000 évenként, mégis minden évtizedben van egy-kettő. Hatásuk mégis alapjaiban változtatja meg a körülményeket, és még egy mindenre felkészült stratégia elegy sem képes normál mederben lereagálni ezeket. Igazán hatásos védekezés nincs ellenük. Számítani kell rájuk, hogy előbb-utóbb megtörténnek, és elsősorban lelkileg kell felkészülni, a szokásos kockázatkezelés mellett.


Szeptember 11.-e 8. évfordulóján azt kívánom, hogy minél ritkábban lássunk ilyen magas és hirtelen drawdown-okat és főleg ne ilyen szomorú események miatt.

Thursday, December 18, 2008

Az Elnöki Ciklus

Az idei év egyik legnagyobb - történelminek is tekinthető - meglepetése, hogy az összes esélyesebb jelöltet maga mögé utasítva Barack Obama lett az Egyesült Államok elnöke. De mi köze az amerikai politikának a tőzsdéhez? Nagyon is sok.

Egyrészt, akik figyelemmel követik a cikkeinket és hírlevelünket, azok olvashatták, hogy vannak olyan valós pénzügyi piacok, ahol politikai, gazdasági, sporteseményekre lehet spekulálni. Ezzel kapcsolatban egy konkrét befektetési tanácsot is írtunk, mert úgy gondoltuk, hogy Obama az esélyesebb, de az út a Fehér Házba rögös. A cikk itt olvasható.

Másrészt, érdemes megemlíteni az úgynevezett "elnöki ciklus indikátort" is. Ennek lényege az, hogy az amerikai elnökök első közel két évében (a második év szeptember végéig) a részvényindexek rosszabbul teljesítenek, mint az azt követő két évben (második év októberétől a negyedik év végéig). Bár a két időszak nem teljesen ugyanolyan hosszú, a második két hónappal hosszabb, de ez mégsem magyarázza azt, hogy 1952 óta, azaz 14 ciklus óta 12 alkalommal a ciklus második fele volt a jobb a tőzsdéken, nem is kevéssel. Ha a ciklus első felének kezdő napján vettünk volna részvényeket és az utolsó napján adtuk volna el, és ugyanígy tettünk volna a második felében is, akkor az utóbbi esetben 52 óta 1000 dollárunkat kb. közel hetvenszeresére növeltük volna, míg az előbbi esetben kb. ugyanannyi pénzünk lenne. Az elképesztő különbséget a véletlen hatásain túl elméletileg, és vélhetően gyakorlatilag is magyarázni lehet azzal, hogy az első két évben az elnök komolyabb reformokat hajthatnak végre, ami gyakran megszorításokkal jár, de az utolsó két évben már több pénzt kell hagyniuk (pl. adócsökkentés) vagy nyomniuk (pl. jóléti programok erősítése) a gazdaságba is, hogy újraválasztásuk idejére, vagy pártjuk érdekében pozitív hangulatot keltsenek a választások idejére.

A HVG a karácsonyi bővebb számában egy cikket közöl a tőzsdei babonákról, amiben engem is megkérdeztek, és az írásban ez az egyetlen említett jelenség, amelyik legtöbbször megbízhatóan működő hiedelem, és nem mint "önbeteljesítő jóslat" következik be. A cikk ide kattintva érhető el, illetve egy részlete a lenti képen is.


Működne ez más országokban is? Véleményem szerint nem, vagy jelentősen kisebb hatással mint az Egyesült Államokban, még legalább 12 évig. Az ok egyszerű: a legnagyobb forgalmú és legnagyobb befolyással bíró pénzügyi piacok továbbra is ott találhatóak, így hiába van más országban más hosszúságú és fordulópontú elnöki ciklus, az kevésbé befolyásolja az itteni tőzsdéket, mint az amerikai események. Erre nagyon jó példa az idei év is. A hazai tőzsdén csak az 1998-2002-es kormányzati ciklus esetén nem alakult így a helyzet, de itthon a tőzsde a gazdaságnak csak egy szűk szeletét fedi le így nem mérvadó, és nincs is kellő mennyiségű adat, tulajdonképpen nem telt el elegendő idő a következtetések levonásához. Ez valamelyest még a jóval több adatot tatalmazó és időt jelentő tengerentúli piacokra is igaz, de ott azért már erős valószínűségek vonhatóak le az elnöki ciklus indikátor kapcsán.

Azt, hogy az idei év zuhanásai milyen egyediek voltak, jól jelzi, hogy 1952 óta másodszor vagyunk olyan 4 éves ciklusban, amikor az indikátor nem működött. Az első ilyen esetnél a ciklus második felébe esett a 87-es tőzsdekrach, de még akkor sem esett ekkorát az utolsó két évben a piac, mint most. Az indikátor arról nem mesél, hogy mi lesz a következő 2 vagy 4 évben. Csak annyit valószínűsít, hogy 2009 I.-2010 XI. tartó időszak gyengébb lesz, a 2010 X.-2012 XII. közötti indexmozgásnál.

Így hát a hosszú távú optimizmus jegyében kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet a Blog minden olvasójának!

Jövőre egy fontos, és az Alap befektetői és az érdeklődők számára fontos újdonsággal, valamint egy különleges ajánlattal jelentkezem, várhatóan már januárban.

Addig is az év képével búcsúzom, külön kihangsúlyozva, hogy a nehéz időkben is tudnunk kell néha nevetni egy kicsit:

Thursday, May 08, 2008

Egy érdekes táblázat - Visszajelzés

Jó pár hete betettem egy táblázatot ide a blog-ba, és kértem, hogy írjátok meg a véleményeteket. Csak annyit árultam el, hogy egy hedge fund havi szintre lebontott teljesítményét mutatja. A táblázat:



A visszajelzések alapján hamar rájöttem, hogy egy igen nagy hibát követtem el, nemcsak most, hanem rendszeresen a blog-ban, Többször előfordult ugyanis, hogy feltettem egy-egy nyitott kérdést, esetleg feladványt, majd utána "megmondtam a tutit", vagyis kissé talán bölcselkedve kifejtettem a véleményemet. De szerintem senki sincs az általános igazság birtokában, így az ilyen jellegű kérdések a legtöbb esetben maximum egy eszmecsere kiindulópontjául szolgálhatnak. Most kifejezetten az volt a célom, hogy egy nagyon nagy ingadozású, de eredményes alap részletes teljesítményére ránézve megnézzük, hogy kinek mennyire elfogadható az ilyen jellegű befektetés. Hangsúlyozom, hogy minden amit itt olvashattok, a blog olvasói és az én személyes véleményem.

A fenti alap Bill Dunn nevéhez fűződik, aki egyike az egyik legrégebbi mechanikus (előre beállított, emberi véleményt és érzelmeket kiszűrő), trendkövető stratégiát alkalmazó befektetési programoknak. Az általa 25 év alatt elért valamivel több mint 13%-os éves eredmény jónak mondható, hiszen túlteljesítette a részvénypiaci átlagos hozamokat, éves szinten kb 3%-kal, ami ekkora idő alatt több mint dupla akkora tőkét jelent. 1-2%-kal a hosszútávú hedge fund indexhozamokat is megverte, ami nem látványos, de szignifikáns különbség. Szintén fontos kiemelni, hogy a fenti eredmények a díjak levonása utáni, nettó hozamok, tehát a valós teljesítmény efelett van.

Más megvilágításba kerül a táblázat, ha megnézzük az eredmények ingadozását is. A legjobb szó, amit erre használni lehet, az izzasztó. 7 olyan év is van, amikor veszteségel zárt az alap, kivétel nélkül mindegyikben 10% felettivel. A legrosszabb hónap 30% feletti mínuszt mutatott, de rajta kívül még három olyan hónap volt, amikor 20% feletti veszteség volt. Különösen szembetűnő amikor 4 hónap alatt a tőke több mint 45%-a "ledarálásra" került 1985-ben. Nagyon sok ideje tart a 2003-ban kezdődött, 40%-ot megközelítő Drawdown is, itt három egymást követő veszteséges év is volt. Az jól látszik, hogy 2002 végéig egyike volt a legjobb trendkövető stratégiáknak Bill Dunn módszere, utána viszont úgy járt, mint aki egy alagútban száguldozva megpördül az autójával, és nagy sebességgel hol az egyik, hol a másik falnak ütközött. Mostanra úgy tűnik, sikerült ismét egyenesbe hozni az autót. Nehéz felmérni, de első és második látásra is az az érzésünk, hogy az ilyen időszakok talán már nem természetes részei egy-egy hasonló stratégia eredményeinek.

Az igazi kérdés mégsem ez. Olyan kérdéseket helyénvaló inkább feltenni, amire nincs egységes válasz, és mindenkinek magának kell megválaszolnia. Például:

Elviselünk-e ehhez hasonló ingadozásokat a magasabb, de nem garantált hozam reményében lelkileg?
Ha igen, tőkénk hány százalékát tudjuk befektetni legalább középtávra, hogy általános anyagi helyzetünk rövidtávon ez ne befolyásolja?
Hol húzzuk meg azt a határt, aminél többet időben vagy drawdown-ban nem szeretnénk vállalni?

Mert az esetek többségében érdemes nagyobb ingadozásokat, drawdown-okat és kockázatot vállalni, de - többek között - a fenti kérdések tükrében ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ha viszont ezek megválaszolásra kerülnek, sokkal könnyebb dolgunk van.

Reakciók:

"HA! valódi táblázat, és nem szórakozol az olvasóval valami szívgörbével :), akkor az, hogy brutál magas tőkeáttétellel mehet. -30%-ot csinálni egy hónap alatt... Ott rúgnám ki a tradert... :)"

Amennyiben ott és akkor abban a döntési helyzetben vagyok, lehet hogy én is. De amit előre nem lehetett tudni, ott és akkor az rossz döntés is let volna, mert közel 30%-ot csinált a rendszerük három hónap alatt, majd egy nem igazán elmozduló év után 72%-ot.

"És az a szakasz összesesen 4 hó alatt produkál -60%-ot... Szerintem nem valós az adatsor, mert vagy a tradereket rúgták volna ki, vagy a brókercég stoppolja a kereskedést, vagy bármi egyéb, de felfüggesztik az alapot... :)"

Nincs 60, de tényleg nagyon komoly visszaesés. A brókercég csak akkor függesztené fel a kereskedést, ha nincs elegendő letét, vagy nem tud kényszerlikvidálni pozíciókat.

"Ha valós, akkor nagyon szabad keze van a kezelőjének, kb 8-10x-es tőkeáttételt és pozinként 2-3% körüli max. DD-t tippelek..."

Szerintem mindegyik paraméter stimmel, a szabad kéz oka a mechanikus rendszer.

"Nekem először az tűnik fel, hogy kb. ugyanannyi veszteséges hónap van, mint nyeresége, mégis jelentősen pozitív eredményt ért el összességében."

Igen, ez tipikusan trendkövetőre utal, aki a veszteségeket gyorsan levágja, és néha nagyot kaszál a gyors trendszerű mozgásokon.

"A másik dolog, hogy 2007 augusztus az alap történetének 3. legrosszabb hónapja volt, ami egy 1984-ben indult alaptól érdekes. Július-augusztus páros is a legrosszabb két hónapok egyike. Gondolom valami matematikai modellek alapján kereskedő alap lehet."

Telitalálat.

"Szerintem ennyire nem kell " túlspilázni" a témát. Ezen azt kell látni, hogy 24 év alatt 24-szeres lett a tőke értéke. Ennyi. Ez itt a lényeg: a hosszú táv."

Részben igaz, de a fenti tényezők és kérdések tükrében.

"Ez a táblázat sztem azért van itt, mert a Balázs azt szeretné, ha hosszú távra váltanánk át a gondolkodásunkat a befektetéseket illetően. Absz. egyetértek, mert én is azt gondolom már lassan, hogy a nyugdíjamat is így kellene megteremtenem ( sőt a gyerek " indításáról" nem is beszélve ). Oda tenni 2-3M-et 15-20 évre aztán legyen a végén belőle 50-60M ( vagy még több, a gyereknek meg egy lakás ára, mire oda kerül időben pl.)Szóval, erről van itt szó............hosszútáv, értettem."

Bár igazad van, de el akartam kerülni, hogy ráerőltessem bárkire azt a vélekedést. Hangsúlyozom, hogy a fent leírtak alapján lehet a "hosszútáv" az üzenet.

"Nekem pont az tűnik fel, hogy hedge fund, rohadt nagy kilengés (tőkeáttételes nagy valszeg), aztán hoz nyamvadt éves 13%-ot, ezt ennél jóval kisebb rizikóval, Buffett-es fókuszáltal simán verni lehet. "

Igen, feltűnően nagy a kilengés. A Buffett féle eredmény valamivel kisebb drawdown-okkal operál, de nem verte volna meg Dunn-ékat. Ugyanis 95-ig hasonló eredményt produkáltak, talán enyhe Buffett előny volt, ami a kilencvenes évek második felében és 2002-ig eltűnt, sőt Dunn volt a jobb, de azóta nagyjából kiegyenlítődhetett a helyzet. Buffett-ék 20% körüli éves átlagos hozamai 96-ig tartottak, azóta 10% körülire szelidült ez a szám, ami a körülmények tekintetében még mindig jó.

"(Így ránézésre mintha jelentősen nőtt volna 2000 óta a szórás)"

Igen, és ekkor jött a három nehéz esztendő. Kérdés, hogy ők változtattak valamit, vagy a piac volt nehezebb. Más trendkövetőket elnézve az utóbbira tippelek.

"2003-ban realizáltam volna az addigi nyereséget(az összeget átrakom egy kötvényalapba), majd várok egy új pozíciót, amikor az összeget visszahelyezhetem."

De mi adta volna erre a jelzést?

"az adatokból nekem ez jött le. a brokernetnél én ezt csinálom 2. éve kisebb-nagyobb sikerrel.a szerintem az alappal semmi gond, hosszútávon ez egy reális hozam."

Igen, lásd fent.

Tuesday, March 04, 2008

Akik megijedtek a nyugdíjpénztári hozamoktól...

...azoknak az alábbi cikket javaslom elolvasni, különösen a legvégét. Az egész cikk érdekes különben, nem jó vagy rossz, hanem kiemelkedően érdekes.

http://index.hu/gazdasag/magyar/ham080304/

Különösen ez:

"Az igaz, hogy az átlag magyar pénzügyi kultúrája nem túl magas, fejleszteni kell, de egyre több ember keres egyre kifinomultabb termékeket, távolról sem csak a bankbetétek érdeklik már az ügyfeleket. Az egész iparágban forradalmi változások vannak: nem csak arra gondolok, hogy megjelentek alternatív befektetési lehetőségeket kínáló alapok, mint például az abszolút hozamú, vagy a klímaváltozásra épített termékek, de arra is, ami a nyugdíjpénztári rendszerben történik.

Érdemes lesz megnézni a PSZÁF idei évről készülő összegzését a pénztárak portfolióiról, megdöbbentő lesz a változás az egy-két évvel ezelőtti, 2008 végére már kőkorszaknak tűnő helyzethez képest: az akkori szinte kizárólag kötvényekre alapuló portfoliókban óriási eltolódás van a nemzetközi trendeknek megfelelően, leginkább a részvénypiac felé. Ez a mai piaci helyzetben rövid távú veszteségeket is jelent, de pont azáltal, hogy a választható portfoliós rendszer lehetőséget teremtett a közvetlenül nyugdíj előtt álló és a fiatalok optimális portfoliójának szétválasztására, ezzel a végső nyugdíjakat érintő tényleges kockázat lényegesen csökkent, mindenki a kockázatvállalási képességének megfelelő portfolióban ül."

A lényeg mindig a stratégia (és azok a tényezők, amik ezt meghatározzák), arra kell koncentrálni. A fenti idézetet nem akárki mondja, hanem az ország legnagyobb alapkezelőjének vezetője.

Wednesday, February 27, 2008

Egy érdekes táblázat

Az alábbi táblázat egy hedge fund elmúlt 25 évének teljesítményét mutatja. (kattintással kinagyítható) Mi a véleményetek?

Friday, December 14, 2007

A helyes megfejtés...

Az alábbi bejegyzésben feltett kérdésre a helyes válasz: a grafikon a JDS Uniphase (JDSU) részvény árfolyamát mutatja 1990-től a mai napig. A helyes megfejtésre nem kellett sokat várni, Attilának gratulálok. Az adatokkal kiegészített (gyertya) grafikon:



Bár a példát gyakran el szoktam mondani előadásokon, most azért tettem ki, mert egy stratégia tesztelés közben megnéztem, hogy mely részvényekben fordultak elő 500 dollár feletti kötések. Nos, a JDSU egy közel 12 hónapos időszak alatt ebben az élen járt, 11 kötést csinált 1999 december és 2000 novembere között, amikor az árfolyam a fundamentumoktól elképesztő módon elrugaszkodva 500 dollár feletti tartományban volt. Ma a részvény árfolyama 14 dollár környékén van, ahol a lufi kipukkanása előtt 1996-ban, azaz 11 évvel ezelőtt járt. Bárki, aki 1996 és 2005 között vásárolt ebből a részvényből, szinte biztosan veszteségben van, akár 98% felettiben is, ha a létező legrosszabbkur időzített és 2000 márciusában 1200 dollár felett vásárolt.

Ez a papír élő és igencsak látványos példája annak, hogy a részvénypiacon, de ez szinte valamennyi pénzügyi piacra igaz: az időzítésnek hatalmas szerepe van. Megnéztem, hogy az aktuális stratégia mit csinált a felhők feletti, 500 dollárt meghaladó tartományban. Csupán attól, hogy a piaci pszichológiai állapota alapján időzítő be és kiszállási megbízások kerültek be, képesek voltunk nyereséget csinálni, miközben a részvény a befektetők ideigein kívül semmire sem ment, visszaesett ugyanoda, ahonnan az időszak kezdetén indult (és utána még sokkal lejjebb a szakadékba, bele...).



Az ilyesmit sem adják ingyen, a stratégia nagy ingadozásokat és oldalazó periódusokat mutatott szinte mindvégig, és a nyereség egy részét kénytelen volt "visszaadni", de még így is magabiztosan bizonyítja: aki nem veszi figyelembe az időzítést és csak üldögél részvényben mind lehetőségekről lemond, mind sokkal nagyobb kockázatnak teszi magát.

Friday, November 30, 2007

Tanulj a befektetésekről ÉS egyben segíts a gyermekotthonnak!

December 4.-én kedden tartok előadást, akár abszolút kezdőknek is Hova Tegyük Pénzünket? címmel. Az előadásért annyit fizetsz, amennyit akarsz. A bevételt teljes egészében könyvutalványokra fordítjuk, amelyekkel csatlakozunk a hazai amerikai football élet által szervezett, Cseppkő utcai Gyermekotthont támogató ajándékozáshoz. Itt jelentkezz, már csak három napig.

Ha már amerikai foci: ajánlom figyelmetekbe az Átjutni a Falon! című cikkünket. Az olvasáshoz ide kattintva be kell jelentkezni. Ha még nincs felhasználóneved, itt regisztrálj.

Többen kérték tőlem, hogy tegyem közzé a legfontosabb szakirodalmat a Technikai Elemzés területéről. Íme.

Wednesday, September 26, 2007

Hazugság – Pofátlan Hazugság – Statisztika?

Ez egy jó hosszú bejegyzés lesz, de nem bánja meg, aki kitart.

Egyetemi statisztika előadások kedvelt nyitó poénja az alábbi: „Tudják kedves hallgatók: van a hazugság, van a pofátlan hazugság, és ezután pedig van a statisztika…”. A vicc természetesen nem arra céloz, hogy a statisztika, mint tudományág, lenne hazugság. Ehelyett ironikusan arra hívja fel a figyelmet, hogy statisztikával mindent meg lehet magyarázni, akár a legnagyobb hazugságot. Ennek legprofibb művelőit megtaláljuk a politikai pártok kampánycsapataiban.

Pár napja éppen egy statisztikus szakembertől kaptam egy érdekes levelet és kérdést, aki pontosan attól félt, hogy a tőzsdei előrejelzések eredményességének mérése statisztikailag nem biztos, hogy egyértelműen mérhető. Íme a levél:

"

Tisztelt Faluvégi Úr!

Engem is érdekelne az Önök tőzsdei befektetésekkel kapcsolatos tanácsadása, ha számomra kedvezőnek tűnik.

Matematikai statisztikával foglalkozó szakember vagyok, így talán szokatlan kérésem megértésre talál: engem első lépésben nem a â01Ehogyanâ01D és a â01Emennyi hozamotâ01D kérdések érdekelnének, hanem hogy az Önök szolgáltatásának mennyi az objektív sikeressége.

Példával élve: ha Önök 100 amerikai részvényre mondanak naponta előrejelzést, akkor az mondana számomra értékelhetőt, ha tudhatnám, hogy éves szinten a 27.000 ajánlásból hány százalék volt helyes. Pl. ha â01Eemelkedésâ01D volt prognosztizálva, akkor a több ezer eset hány százalékában volt igaz p.o. egy 1%-os emelkedés egy tőzsdei napon belül.

Számomra az tűnik érthetetlennek, amikor mások â013 a példánál maradva â013 kiszámolnak 100 prognózist egy adott módszerrel, hozzáolvasnak x cikket, meghallgatnak y tanácsadót, majd kiválasztanak egyet a százból, azzal kereskednek, és azt mondják, hogy éves szinten z % hozamot érnek el a módszerükkel. Ez nem a módszerüket minősíti, hanem a módszer és az egyéni döntés egyvelegét, amely más által nem reprodukálható. Azaz hiába kapom meg a 100-féle előrejelzést tőlük naponta, azzal én nem tudok hasonlót elérni. De ha azt mondják, hogy 27.000 esetből 85%-ban igaz volt az előrejelzésük, az a módszerüket jelenti. Ha én 10-szer kereskedek csupán és mindegyik esetben a 15% rossz előrejelzést választom, akkor a bukásom ellenére a módszerük jó. 27.000 esetből 85%-ot eltalálni már nem lehet véletlen műve. Minél kisebb az esetszám, annál jobban dominálhat a véletlen szerepe (ezért nem hiszek a kevés számú prognózisokban).

Utóbbihoz csatlakozik, hogy aki komolyan foglalkozik előrejelző alkalmazások fejlesztésével, annak az összehasonlíthatóság miatt is ki kell fejlesztenie egy sikerességi mutatószámot, hogy tudja, hogy ugyanarra az időszakra más-más módszer mennyit tud előre jelezni, melyik a jobb.

Mindezek miatt én őszintén remélem, hogy Önök meg tudják adni, hogy az Önök előrejelzésének mennyi a sikerességi mutatója, hány ezer esetre vonatkozik a mutatószám."

Ahhoz, hogy érdemben tudjak válaszolni, több fogalmat érdemes tisztázni.

Az előrejelzés szót szinte azonnal törölném a befektetési szótárból, ugyanis félrevezető. Azt sejteti, hogy lehetséges a jövőbeni eseményeket megjósolni, és elméletileg rendelkezésre áll elegendő információ ahhoz, hogy pontosan megmondjuk mi fog történni egy adott pillanatban vagy id őintervallumban.

Nem lehet. A tapasztalati tények mellett nem árt tudni, hogy a fizika és a káoszelmélet is bebizonyította ezt. Sőt, van olyan, kifejezetten népszerű fizikai világkép elmélet is, amelyik a jövő fürkészésének tényét teljesen feleslegessé, értelmetlenné teszi.

Talán az ajánlás, vagy tanács szó jobban megfelel. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni az alábbi dokumentumunk 2. oldalát:

http://www.bwm.hu//elemzesek/Technikai_Elemzes_Tajekoztato_051212.pdf

Fontos leszögezni azt is, hogy a Bridge Wealth Management Zrt. ma már közel egy éve nem foglalkozik közvetlen befektetési ajánlások adásával. Ehelyett arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenki professzionális módon meghatározott stratégia alapján fektessen be és az ezzel kapcsolatos összefüggéseket ismerje meg – más szóval: stratégiát tanítunk, némi túlzással nem halat adunk, hanem horgászbotot. De ami még fontosabb: abba az irányba mozdulunk, ahol mi magunk valósítunk meg komplex befektetési stratégiát, sikerdíjért.

A levél fő felvetése arra irányul, hogy a sikeres ajánlások aránya lehet a hatékony és objektív mutató. De ha csupán arra koncentrálunk, hogy százalékosan hányszor nyertünk, akkor nem lehet tudni, hogy az „előrejelzés”:

- Mennyire volt sikeres, az egyes ügyleteken mekkora nyereség keletkezett

- Milyen időtávra vonatkozik

- Mi a kiszállási stratégia

- Hogyan allokálnánk a tőkénket az egyes ajánlások között

Azzal én is egyetértek, hogy ha valaki ajánlások alapján, majd nem mérhető módon további információkkal felturbózva, nem meghatározott rendszerben és szabályok között hoz döntést, a hozam, mint mérőszám nem használható fel mással való összehasonlításra.

Szintén egyetértek azzal is, hogy kellő mennyiségű adat kell ahhoz, hogy a véletlen szerepét szinte 100%-ig ki tudjuk zárni. Kaufman azt tanácsolja, hogy 5% alá szorítsuk le a hiba lehetőségét, amihez 400 ügyletre van szükség, függetlenül a tesztelés időtartamától. Például, ha egy stratégia évi 4 ügyletet javasol, akkor elvileg 100 évnyi adatra lenne szükségünk, hogy nagyjából biztosak legyünk annak életrevalóságában. A blog olvasóit nem szeretném a statisztika módszertanával terhelni, itt halkan csak annyit jegyzek meg, hogy Kaufman vélhetően egy tőzsdei piacokra jellemző (normálishoz közeli, de nem pontosan olyan) eloszlás alapján, a szokásos konfidencia intervallummal kalkulált. Mivel mi már régóta túl vagyunk a 10 000. tőzsdei ügyleten, természetesen a korrekt mérés ezen feltételét teljesítjük.

A „találati arány” viszont a fenti pontok miatt szinte semmit sem árul el a sikeresség mércéjéről. Íly módon sikeresnek minősülne az a befektető aki három alkalommal nyert 1-1%-ot, majd veszített egyetlen ügyleten 30%-ot. „Sztenderdizálni” az ügyletek időtávját és nyereségét pedig lehetetlen, hiszen minden egyes részvénynél, devizánál, kontraktusnál, opciónál és még sorolhatnám eltérő jellemzők figyelhetőek meg egymáshoz képest és különböző időszakokban is.

Az egyetlen objektív mérce ezek alapján csak és kizárólag az elért nyereség lehet (amit érdemes lehet összevetni a felvállalt kockázattal, de ez már egy másik történet). Nem mindegy azonban, hogy mekkora tőke felhasználásával jutottunk hozzá például 10 m Ft nyereséghez. Ha ezt 20 m Ft befektetésével értük el, az értelemszerűen jobb eredmény, mintha 100 m Ft felhasználásával tettük volna ugyanezt.

Ez után pedig ahhoz, hogy két ember, stratégia, módszer nyereségessége összehasonlítható legyen, csak a hozamot lehet alkalmazni, azt is azonos időtávra, ami jellemzően éves hozamot jelent. Csak ez lehet az objektív sikeresség igazi és elfogadható mutatója.

Ez az oka annak, hogy mi valós kereskedésnél és ajánlásoknál is évesített, százalékos hozamokkal számolunk, az utóbbi a pontos belépési és kilépési pontokat is megjelölt modellportfolióinkban is látható.

http://www.bwm.hu/index.php?page=114

Akit még jobban érdekel a témakör, annak ajánlom a BAMOSZ teljesítménymérési szabályzataiban való elmélyedést:

http://www.bamosz.hu/dokumentumok/szabalyzatok/index.ind

(Még egy apró megjegyzés a levélhez: a 85% nyilván csak példa volt, de ha feltételezzük, hogy mindegyik ajánlás ugyanakkor időtávra szól, a veszteség/nyereség csak egyazon százalékos érték lehet, és egyenlő arányban osztjuk fel a tőkénket, akkor – ahogy ehhez hasonló számokat egy korábbi bejegyzésben már leírtam – pár év alatt dollármilliárdosok lehetnénk. Természetesen ilyen nagyságú, de még ehhez közelítő találati arány a gyakorlatban nincs.)

---

Mivel október végén ünnep lesz, utána pedig egy izgalmas szakmai útra megyek egy kellemes klímájú országba (erről részletesen be fogok számolni) nem lesz opciós előadás októberben, így idén már csak egy alkalommal, novemberben lesz, ha regisztrálsz az oldalunkon, időben kapsz róla értesítést.

Azoknak, akik mostanában kezdenek a befektetési területtel foglalkozni, ajánlom a „Hova tegyük pénzünket” előadást, amelynek bevételét jótékony célra fordítjuk.

Tuesday, September 04, 2007

Minden évben eltalálni a legjobbat

Az igazán jó elemzők mindig eltalálják a legjobb részvényt - gondolhatják sokan.

Michael Covel gondolatkísérlete alapján ha minden évben sikeresen kiválasztottuk az év részvényét 1997 óta az amerikai piacon, akkor 100 dollárból 1 milliárdot tudtunk volna csinálni mára. Részletek itt.

Ez viszont senkinek sem sikerült, mert ugyan jól hangzik, de még kiemelkedő tudás mellett is felfoghatatlanul alacsony az esélye. Ha túllépünk a módszertani problémákon, és azon hogy a fenti gondolatkísérlet érthető módon távol áll a gyakorlattól (nem vett figyelembe költségeket, adókat, évközbeni történéseket és döntéseket, érzelmeket, kockázatkezelést, diverzifikációt, és még sorolhatnám), akkor is elmondhatjuk, hogy annak az esélye, hogy ez összejöjjön, jóval kisebb, mintha egy esős szombat délután váratlanul becsöngetne hozzád személyesen Angelina Jolie (a hölgyeknek: Brad Pitt), hogy veled szeretné tölteni az estét, majd vasárnap reggel miközben alszol ki is takarítana helyetted. Ha a számokban kifejezett esélyekre vagy kíváncsi, a bejegyzés végén megtalálod.

Persze a legnaívabbakon kívül a többség tudja, hogy nem lehet mindig eltalálni a jó pozíciót. Viszont a 70%-os találati arány nagyon is elérhetőnek tűnik. Elsőre.

Lefuttattam több tesztet, amelyben ügyletenként a tőkénk 1%-át kockáztatjuk és 70%-os valószínűséggel ezt megnyerjük, 30%-os valószínűséggel elveszítjük. Az eredmények elképesztőek lettek. Ezer ügylet után (napi egy ügylettel számolva ez valamivel kevesebb mint 4 év), a legrosszabb adat a tőke meghúszszorozása, a legjobb pedig megszázszorozása lett. Eközben a legrosszabb visszaesés mindvégig 9% alatt maradt, vagyis az aktuális csúcshoz képest soha nem vesztettünk ezer ügylet alatt 9%-ot.

Tehát, aki 10 alkalomból 7-szer nyer, átlagosan ugyannyit, mint a vesztőkön (és egyéb módszertani - gyakorlati megfontolásokat megoldja), az minden idők legnagyobb befektetési zsenije. Én még nem találkoztam vele, de ha olvassa a blog-ot, akkor üzenem neki, hogy vár itt rá egy állás. De a tréfát félretéve: a kizártnak tűnő 20% helyett már 3-5%-os esély előny hihetetlenül jó lehetőségeket jelent, és a befektetők többsége nem is álmodhat arról, hogy akár ezt is el tudja érni.

Szóval, ha valaki neked azt mondja: "ez 10-ből 7-szer tutira bejön!", akkor légy óvatos. Egyrészt azért, mert az adat gyanúsan jó. Másrészt azért mert ha valaki ezt mondja, és nem írja le részletesen, hogy mit ért ezalatt, akkor cseppet sem elegánsan siklik át komoly módszertani kérdések felett. Csak pár példa: Mennyi az átlagos nyereség a nyerő ügyleteken? Mennyi az átlagos veszteség a vesztő ügyleteken? Milyen gyakran van ügylet egyáltalán? Milyen hosszú időtartamúak az ügyletek? Mekkora az esélye 5/10/15/XX számú egymást követő negatív ügyletnek? Mekkora a maximális drawdown? stb.

Ha a fenti csoda nem történhet meg, azokkal sem értek egyet, akik szerint nem lehet esélybeli előnyt szerezni a piacon és az árfolyamok véletlenszerűen mozognak. Igenis lehet 3-5% vagy akár ennél valamivel több előnyt szerezni, ami pár év alatt is többszörös hozamlehetőséget tartogat (ha nem is a pénzünk megszázszorozását :) ) A gyakorlatban rengeteg példa van belőlük a piacon. Több ezt elért emberről és módszerről beszélünk a Tőzsdét bemutató előadásunkban, amelyre ma éjfélig lehet utoljára jelentkezni.

...és az igért számok:

Ha 2000 választható részvény van a 10 év során minden évben, akkor az esély 1: 1 024 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000. Ez valamivel rosszabb valószínűség, mintha három egymást követő alkalommal megnyernéd az ötöslottót.
Ha csak az előzetesen kiválasztott "legizgalmasabb" részvények közül választasz, amelyek száma legyen 50, akkor az esély: 1: 97 656 250 000 000 000. Ha ez utóbbi szám forint lenne, akkor elmondhatnánk, hogy a magyar gazdaság több mint 4000 év alatt termel meg ekkora értéket a jelenlegi teljesítőképessége mellett. Remélem ezekkel az adatokkal és példákkal érzékeltetem azt, hogy mennyire alacsony valószínűségekről van szó.

Thursday, March 15, 2007

Pánik keltés - egy példa

Szoktam olvasgatni a leveleket a Mensa levéllistáján. Egy ilyen érdekes email jött ma:

"A nem "main stream" nyugati információs források szerint (vagyis, ami a magyar médiába nem jön át) komoly esélye van egy 1929-es méretű gazdasági összeomlásnak, ami természetesen ránk is átgyűrűzik órák alatt. Akinek jelentős befektetései vannak részvényekben, gondolkozzon el rajta!!! A nevesített ok az, hogy az USA-ban éveken át mesterségesen alacsonyan volt tartva a kamatláb, ami egy családi ház vásárlási lázt eredményezett. A megemelkedő kamatok miatt havonta százezres nagyságban válnak a "tulajdonosok" fizetőképtelenné. A másik ok, hogy egymaga Kína 1 trillió dollár értékű US
állampapírt halmozott fel, amitől folyamatosan meg akar szabadulni. Ennek hatására más központi bankok is szabadulni kezdenek a dollárjaiktól. Az USA dollárt már csak az tartja fenn, hogy a hatalmas államadósság finanszírozóinak nem érdeke a dollár összeomlása."

A válaszom:

Jó duma ez a mainstream médiával. Valójában százszámra jelentek meg cikkek a hazai gazdasági sajtóban a túlértékelt amerikai ingatlanpiacról. Példa:

Persze lehet, hogy a mainstream alatt a Blikkre gondoltál.

Nehezen értelmezhető az a kifejezés, hogy " mesterségesen alacsonyan volt tartva a kamatláb". A kérdés az, hogy milyen kamatlábra gondolsz, de az amerikai jegybank szerepét betöltő FED törvény adta jogánál és egyben kötelezettségénél fogva "mesterségesen" befolyásolja a kamatlábakat. Lásd:

http://en.wikipedia.org/wiki/Fed_Funds_Rate

Ettől persze a kamatlábakat a piac alakítja, de ez nagymértékben igazodik ehhez. Az, hogy mi alacsony, és pláne mennyi ideig tartott, azt döntse el mindenki saját maga az alábbi táblázat alapján:

http://www.federalreserve.gov/fomc/fundsrate.htm

Az évek óta tartó viták tárgya, hogy valóban irreálisan túlértékelt-e az amerikai ingatlanpiac, illetve milyen mértékben és ez milyen következményekkel jár.

-Valószínű, hogy túlértékelt.

-Erősen megoszlanak a vélemények, hogy milyen mértékben. A túlértékelés mértékéről 5-30% között oszlanak meg a becslések

-Mivel a folyamat sok éve tart, egyáltalán nem biztos, hogy éppen most fog megfordulni, még ha egyre erősebb jelek mutatnak rá. Például az Economist 2005 júniusában írt erről, azóta mégsem pukkadt ki a lufi.

-Ha elkezdenek erősen csökkenni az ingatlanárak, akkor is valószínű, hogy ez sokáig fog tartani, és fokozatosan fognak bedőlni az erre specializálódott hitelintézetek (két hete már volt ilyen, volt szerencsém a short oldalon állni)

-Ha fokozatosan ereszt le a lufi, akkor is kicsi a valószínűsége, hogy egyben rántja magával a teljes részvénypiacot.

-Nehéz eldönteni, hogy a visszaesés milyen mértékben érinti a globális piacokat, lehet hogy sokkal kevesebbet fognak esni.

Bővebben a lakásár témakörről:

http://en.wikipedia.org/wiki/Housing_bubble

Nézzük az államadósság kérdését. Egy nagy titkot árulok el: a világ lassan évtizedek óta finanszírozza Amerika költségvetési és fizetési mérleg hiányát. Könnyen lehet, hogy ezt még jó pár évtizedig meg fogja tenni. Ha mégsem teszi, annak sem tudjuk sem az idejét, sem a hatásait pontosan felmérni. Maga az adósság mértéke is egy érdekes kérdés. Egy amerikai állampolgárra majdnem 30 000 USD jut, ami soknak tűnik, de az ország gazdasága kevesebb, mint egy év alatt játszva kitermeli ezt az összeget. Sőt, a nemzeti vagyon ennek az összegnek a hétszerese, amibe ha belekalkuláljuk a legrosszabb forgatókönyvvel az ingatlanpiaci túlértékeltséget, még akkor is kb. ötszöröse. Bővebben az adósság mértékéről:

http://www.brillig.com/debt_clock/

Az adósság mértéke tehát magas, de nem feltétlenül kezelhetetlen mértékű. Csak egy példa: a kilencvenes évek végén nagyjából sikerült megállítani az adósság növekedését, annak idején nemhogy gyengült volna, hanem jelentősen erősödött a dollár. Az sem mellékes, hogy egy sor olyan fejlett ország van, ahol a GDP-hez képest hasonló nagyságú az adósság mértéke, nem egy Európában. Az sem, hogy van nem egy olyan ország, amelyik többet hitelez Amerikának, mint Kína.

Mindezek alapján a pánikkeltő levelednek elég kevés alapja van. Egyébként ez általában jellemző a pánikkeltésre. Alapul kell venni valamilyen hírt, más ezzel összefüggő tényt figyelmen kívül kell hagyni, majd a meglévőket csúsztatásokkal és túlzásokkal el kell torzítani, végül lehet némi nagyvonalúsággal következtetéseket levonni. A folyamat hasonló ehhez:

http://en.wikipedia.org/wiki/Culture_of_fear

Szerintem is egyre növekvő esélye van, egy komolyabb piaci visszaesésnek, főként rövidtávon valószínű, de hogy az biztosan be fog a következni, hol, mikor, milyen gyors lefolyású, és milyen mértékű lesz, arról nem mernék ilyen egyértelmű következtetéseket levonni, pedig nekem nagyrészt az a munkám, hogy a részvénypiaci folyamatok alapján hozzak döntéseket.

Nem győzöm hangsúlyozni: Soha, de soha ne hozzunk döntést hirtelen impulzus alapján! (pláne, ha ennyire megalapozatlan és érzelmekre ható). Inkább legyen egy jól kidolgozott és hozzánk alkalmazkodó, reális befektetési stratégiánk, és ezt hajtsuk végre.

Wednesday, January 17, 2007

Kérdezz Thomas DeMark-tól!

Jövő hét szerdán, 24.-én egy szemináriumon veszek részt Zürichben, amit személyesen Thomas DeMark tart. Természetesen kérdéseket is fel lehet neki tenni, és ebben a Ti segítségetekre is számítok! ;) Ha van valami, amit szeretnél megkérdezni tőle, akkor írj, a részleteket lásd lent.

DeMark egy élő legenda a technikai elemzés és a többmilliárd dolláros hedge fund-ok, befektetési alapok világában. Több mint 30 éve fejleszt indikátorokat és stratégiákat ezen a területen. A legnagyobbakkal dolgozott együtt: Soros György, Steve Cohen, Van Hoisington, Michael Steinhardt. Olyan cégeknek volt a tanácsadója, mint a Goldman Sachs, Dean Witter, Citibank, IBM, JP Morgan. Több szakmai berkekben elsöprő sikerű mű szerzője:

• The New Science of Technical Analysis
• New Market Timing Techniques: Innovative Studies in Market Rhythm & Price Exhaustion
• DeMark On Daytrading Options

DeMark befektetési, spekulációs filozófiájának a lényege, hogy egyértelműen lefektetett és szigorúan betartott szabályok mentén érdemes kereskedni, objektív stratégia alapján. A szabályokat hosszú és alapos tesztelési időszak kell, hogy megelőzze, a minél megbízhatóbb jelzések érdekében. Az emberi döntést, szubjektív megítélést igyekszik kizárni a rendszereiből, ugyanakkor nem is szereti a túlbonyolított stratégiákat. DeMark indikátorai viszonylag kevés adatot és nem bonyolult képleteket alkalmaznak, nagyon likvid piacokon működnek jól, és főként rövid távon alkalmazandók. Sokszor nem a trendkövetése, hanem a pár hetes vagy napos fordulók beazonosítása a célja.

Aki volt a Portfolió által szervezett tavaly januári Top Trader Day előadás sorozaton, amin mi is részt vettünk, az emlékezhet rá, hogy Emilio Tomassini egyik példaképeként emlegette DeMark-ot.

Rövid Bio

Néhány alapelv a honlapjáról

Amazon könyv linkek

Egy remek és világos riport DeMark indikátorainak használatáról

---

A Ti kérdéseiteket is szívesen felteszem neki!

Ezeket Január 22. éjfélig küldjétek el, kizárólag erre az email címre: faluvegi@bwm.hu , a legjobb kérdésekre DeMark úr válaszait ki fogom tenni ide a blog-ba is, de ha jól sikerül a szeminárium, akkor egy teljes élménybeszámoló is születhet. Biztos, hogy mindegyik kérdést nem fogom tudni feltenni neki, de a legjobbakat igen. Elsősorban rajtad múlik, hogy bekerül-e amire kíváncsi vagy, ezért érdemes minél izgalmasabb, kreatívabb kérdést feltenni. Az „Ön hány napos RSI-t használ?”, vagy a „Ön szerint mennyi lesz a BUX február végén?” jellegű kérdések biztosan nem fognak bekerülni, ehelyett inkább a stratégiaalkotás, innovatív technikai indikátorok területéről érdemes érdeklődni. Ha nem tudsz pontos kérdést feltenni, de van olyan témakör, amire kíváncsi lennél, akkor azt írd meg.

---

A meghívásért köszönet az angol Technikai Elemzők szövetségének, a szervezésért a Bloomberg-nek!