Statisztikai Arbitrázs egy kicsit más szemszögből: biztos profit a sportfogadásban?

A napokban indult el a Szerencsjáték Zrt. első valóban klasszikus és egyedi eseményekre is fókuszáló szolgáltatása a TippmixPro. A sportfogadás mai állása mellett már elmondható, hogy ezek egyre inkább hasonlítanak a pénzügyi piacokhoz, és jó ideje vannak már olyan oldalak is, ahol nem egy fogadóirodával, hanem egymással kötnek fogadásokat a felhasználók, állandóan váltakozó, kereslet és kínálat közvetlen függvényében alakuló odds-ok mellett, amelyek megszólalásig hasonlítanak a tőzsdei árfolyamokra. Ez egyébként nemcsak a sporteseményekre, hanem egyéb, bizonytalan eseményekre, így az ún. prediction market-ekre is ugyanúgy igaz. Ahol pedig piac létezik, ott statisztikai arbitrázs mindenképpen, de esetenként még determinisztikus arbitrázs lehetőségek is előfordulhatnak. Ez annál inkább igaz, minél fejletlenebb egy piac, ami a sportfogadásra sok esetben még igaz, főleg ha valódi szolgáltatás még csak most indul egy országban nemcsak az interneten vitézkedők számára.

Mielőtt továbbmegyünk fontos leírnom, hogy senkit sem bátorítok sem a sportfogadásra, sem egyéb fogadásokra sem. Az alább leírt példák illusztrációk, itt nem feltétlenül említett tényezőktől is függhetnek, a bejegyzés megszületését követően bármikor megváltozhatnak, így semmiképpen nem jelentenek konkrét javaslatot. Ha valaki mégis sportfogadásban vesz részt, azt tegye minél kevesebb pénzzel, és csak olyannal, amelynek teljes elvesztését meg tudja engedni magának mind anyagilag, mind mentálisan, és pláne ne tegye kölcsönből. Mindezek mellett mindenki tanulmányozza a jogszabályi előírásokat és ezek mentén vegyen részt sportfogadásban - ha már mindenképpen szeretné ezt tenni - hiszen az itt leírtak csak elméleti lehetőséget és egy érdekes analógiát jelentenek, semmi többet.

Az egyik legnépszerűbb sportfogadás a Forma-1 esetén történik, így minden fogadási piacon, és fogadóirodában lehet téteket tenni a következő futam, vagy éppen a világbajnokság végeredményére. Magam is nagyon szeretem ezt a...show-t, sőt az odds-okat rendszeresen követem, így az itteni piaci anomáliákra itt találtam rá, főleg a TippmixPro beindulása után. A példákhoz három oldal odds-ait vettem figyelembe, 2013 május 21. 19:40-kori állapota szerint. A három forrás a már említett hazai TippmixPro-n felül az angol William Hill igencsak elterjedt fogadóirodáját, és a valós piacot jelentő Betfair-t jelentette. A példa kedvéért ezen bejegyzésen belül csak az egyéni világbajnokság végeredményére szóló odds-okat mutatom be. A három cégnél ezek az alábbiak szerint alakultak a megjelölt időpontban, a Betfair esetén a "bet" és a "lay" is szerepel, ami felfogható a bid/ask-nak, más szóval az első számon lehet az adott versenyző győzelmére fogadni, a másodikon ennek az ellenkezőjére. A Betfair folyamatos piacként természetesen lehetőséget is ad arra, hogy a pozíciót bármikor zárjuk, vagyis nemcsak a végkimenetlre, hanem a fogadók vagyis a piac közeljövőben történő véleményváltozására is lehet spekulálni. Ez nagyon hasonlít egy határidős termékre.

Itt azonnal több érdekes adat is szembe ötlik. Az egyik, hogy a TippmixPro mindkét vetélytársnál érezhetően rosszabb odds-okkal dolgozik, főleg Raikkönen esetén feltűnő a különbség. Az ok valószínűleg a finn hazai relatív nagy rajongótáborában keresendő, hiszen az odds-okat nem a valós esélyek, hanem az összes fogadás nagysága határozza meg, hogy a fogadóiroda minden esetben képes legyen többet nyerni, mint amennyit maguk a fogadók kapnak átlagban. 

Milyen arbitrázs lehetőségeket jelent ez a fogadók számára? Első körben csak statisztikai arbitrázsról lehet szó, mert az itt látható lehetőségek közül csak egy esetén van "shortolás", természetesen a piacként funkcionáló Betfair kétoldalú árjegyzése miatt. Ha nem a Betfair lenne a legjobb a három lehetőség szinte mindegyikében, akkor persze az egyik fogadóirodánál lehetne "venni" például Vettel-t, amíg a másiknál, ahol az odds alacsonyabb, lehetne szintén ellenirányú ügyletet kötni, és a kettő közötti különbséget bezsebelni. Itt fontos kiemelni, hogy a "Back" a vásárlás, és a "Lay" a shortolás. Egy egészen apró elméleti lehetőség egyébként nyitva áll a fenti táblázat alapján is, hiszen a Betfair-nél 2,36-on kötött Vettel elleni, és a William Hill-nél 2,37-en lévő Vettel melletti ügylet által 0,01 mértékű biztos profitról beszélhetnénk, ha a Betfair további költségei ezt nem tűntetnék el a végelszámolásnál. Ez egyébként determinisztikus arbitrázsnak felel meg. Még ha a költségeket nem is vesszük figyelembem ez fél év alatt is csak 1%-os teljesítménynek felel meg, aminél itthon még mindig jobb kockázatmentesnek tekintett hozamú rövidtávú állampapír hozamok vannak.

Statisztikai arbitrázs viszont például az, ha csak a fenti három pilóta esetén tartjuk elképzelhetőnek a VB cím elnyerését. Eddig amúgy is csak ők voltak képesek futamot nyerni, a csapaton belüli eredményeik jobbak ottani vetélytársaiknál, nem egy helyen deklarált csapatsorrend is van, és a többi csapatnak egyelőre úgy fest, hogy semmi esélye ellenük harcba küldeni senkit. Ha mégsem így történik, az egy tipikus fat tail esemény lenne, ami időről időre előfordul, de egy kellően diverizikált és kockázatkezelt statsztikai arbitrázs operációnál nem is szabad, hogy egy vagy akár több hasonló esemény mindent tönkretegyen. A stratégia így itt az, hogy mindhárom versenyzőre teszünk fogadást, és senki másra, valamint köztük sem teszünk különbséget. A meglévő odds-ok alapján arányosítható, hogy melyikükre mennyi pénzt szánunk. Ez a Vettel-Alonso-Raikkönnen hármas esetben sorrendben az alábbi arányokat hozza.

TippmixPro: 44% - 40% - 17%
BetFair: 45% - 41% - 14%
William Hill: 43% - 43% - 14%

A megadott súlyokkal elérhető, hogy bármely végső győztes esetén pontosan ugyanannyi pénzt kapjunk vissza a három pilóta esetén egy-egy fogadóirodánál. Ezek az alábbi összeget jelentik, 10 000 Ft teljes, összes jelöltre leadott fogadás esetén.

TippmixPro: 9151 Ft
BetFair: 10 535 Ft
William Hill: 10 134 Ft

Látható, hogy a stratégia már eleve nem működik az alacsony odds-okat adó hazai szolgáltatónál, de a két másiknál igen, bár az eredmény így is viszonylag szerény, jelezve, hogy nincs sok esély más kimenetelre az ottani fogadók véleménye szerint. A BetFair 5,35%-os, mintegy féléves hozama azért már megérheti a befektetést, ha egyéb költségekkel nem számolunk. Még érdekesebb, hogy a hazai szervezők előtt az alacsony odds-ok, és a vélt vagy valós monopolhelyzet, vagy erős piaci pozíció miatt egy valós elméleti determinisztikus arbitrázs lehetőség tárul fel. Tételezzük fel, hogy kereken 100 millió forint folyik be a Szerencsejáték Zrt. számláira Raikkönen-re fogadva. A Szerencsejáték Zrt. ennek az összegnek a 70,51%-át befekteti a BetFair-en a Lotus szószátyárának győzelmére. Ha a finn nyer, akkor pontosan 550 milliót nyernek, ami megegyezik azzal a tőkével, amit a hazai fogadók Raikkönen győzelmére tettek. Ha nem nyer, akkor ugyan elveszítik a 70,51 millió forintot, de besöprik a teljes itthoni fogadási összeget. Akármi is történik, 29,49 millió forintot nyernek, vagyis 29,49%-os hozamot érnek el mintegy fél év alatt. Ez bizony arbitrázs lehetne a javából. Még ha a Szerencsejáték Zrt. emberei aktatáskában ki is sétálnak Angliába, és felkeresnek néhány William Hill fiókot, ahol nagyobb téttel tudnak játszani, akkor is 21% feletti a hozamot felmutatva távozhatnak ősz végén a kasszáktól. Nyilván technikai és jogi akadályok felmerülhetnek, de a lehetőség akkor is érdekes. Mindez egyébként nagyon hasonlít egy carry trade-re, ami két ország közötti hozamkülönbséget igyekszik meglovagolni. Itt is és ott is az olcsó idegen tőke teszi igazán eredményessé a játékot, és itt is egy létező devizakockázatot azért futni kell, igaz: ekkora hozamért bőven megéri fedezeti ügylettel is bajlódni.

Azonban nemcsak Raikkönen alacsony hazai odds-a nyújt érdekes arbitrázs lehetőséget. Érdekes módon Hamilton végső győzelme esetén a William Hill kevesebb pénzt fizet (21*), mint a TippmixPro (25*). A Mercedes pilótája esetén a William Hill relatív alacsony odds-a a világátlagot talán leginkább jelentő Betfair-nél, vagy akár a magyar oldalnál valószínűleg a "hazai fiú" melletti több fogadásra vezethető vissza.  Itt a William Hill tehetné meg, hogy a besöpört pénzt akár a Betfair-en, akár a TippmixPro-n tenné pozícióba. Az utóbbi - ha valóban az odds-oknak megfelelő a fogadási összegek aránya - így is legalább közel 12%-os haszonkulccsal dolgozik (ha a kisebb esélyű versenyzőket nem is vesszük figyelembe), így mind a hazai, mind az angol cég jól járna, a túlságosan optimista brit drukkerek kárára.

Bár reméljük nem történik hasonló, nagyon is érdemes lesz majd megnézni, hogy mi történik az odds-okkal, ha Schumacher 1999-es idényéhez hasonlóan például Raikkönen kénytelen lesz a versenysorozat felénél egy darabig a pályán kívülről figyelni az eseményeket. Ha az adott fogadóiroda (itt a TippmixPro-t üzemeltető Szerencsejáték Zrt., vagy a William Hill) valóban csak a fogadások mennyisége alapján változtat, akkor azonnal érdemes Hamilton-ra fogadni, hiszen Vettel és Alonso odds-ainak változatlansága esetén Hamilton-t még 12-szeres szorzó mellett is érdemes lehet venni, megfelelő súlyozás mellett a két másik pilótával egyetemben, még az egyébként elég rossz odds-okat fizető TippmixPro-nál is, de a William Hill-nél még 7-es szorzó mellett is. Ezzel a fenti példának egyik további "fat tail" kimenetelét is kizártuk a kockázatok köréből, ha ennek kockázatát túl kicsinek ítéljük (ami a Mercedes gumikezelését tekintve nem meglepő), akkor gyors Vettel vagy Alonso vétel is jó lehet. Persze 28-as szorzóról 12 vagy annak közelébe esés, sokkal több pénzt hoz, mint 2,34-ről, 1,9-re a BetFair-en. A fentihez hasonló közös arányosított fogadás is 11,2%-os féléves hozamot jelenthet, ha elég gyorsak vagyunk, és nem változnak a szorzók.

Szintén ide tartozik az odds-ok historikus alakulása. A BetFair-en elérhető egy nem túl részletes, de azért értelmezhető grafikon ezzel kapcsolatban. Alonso esetén például a letört szárny, majd a beragadt DRS (és persze a helyzet rossz kezelése) is nagy spike-ot jelentett a fogadásokban, és két esetben akár egyetlen verseny miatt megduplázódott az odds! Ilyenkor a valószínűségek miatt érdemes inkább rá fogadni, hiszen sem ő, sem az autó nem változott, és még nagyon sok verseny van hátra, és 25, illetve 19 elvesztett pont a maximumhoz képest 4, illetve 3 verseny alatt behozható, ha az első helyen végez (mint tette azt legutóbb), függetlenül attól, hogy az ellenfelek hol végeznek, és akkor a keresztbeverésekről még nem is beszéltünk.

Mindezek a példák párhuzamot mutatnak a pénzügyi piacokkal, ahol a "versenyzők" különböző értékpapírok derivatív termékei, a fogadóirodák olyan befektetési szolgáltatók, vagy bankok, amelyek például certifikátokat kínálnak, amíg a BetFair valamelyik nyílt tőzsdének felel meg. Ne feledjük, hogy a biztos profit miatt a "fogadóirodák" nem a saját maguk által meghatározott valószínűségek alapján árazzák be termékeiket, hanem a kereslet alapján. Hiába valószínűtlen, hogy egy részvény ötszörösére emelkedik, ha olyan sokan keresik az opcióit, akkor a statisztikai volatilitásnál jóval magasabb lesz a beárazott volatilitás, és akár egy certifikát ára is lehet jóval magasabb csak azért, mert mindenki azt veszi, akár gondolkozás nélkül. Ez remek lehetőséget teremt a statisztikai arbitrázs művelőinek, legyen szó Hamilton iránti túlzott rajongásról, vagy egy részvény buborék idején call-okba árazott volatiliásáról. A valóságban persze ennyire nyilvánvaló lehetőségek a hatékonyabb és gyorsabb piacok miatt aligha merülnek fel, mégis, a hasonló gondolkozás jellemzi a statisztikai arbitrázs művelőinek útvonalát. 

Miért volt ilyen sikeres a magyar olimpiai csapat? - Statisztikák és elemzés

Ahogy 4 évvel ezelőtt is tettem, az éremtáblázat alapján igyekeztem következtetéseket levonni az olimpia eredményeiről, és azok okairól. Itt pontokba szedve írtam le a fontosabb adatokat és azt, hogy azokból mire következtethetünk. Egy szőrős szívű statisztikus talán tudna ezeket is pontosítani, tekintettel a rövid időre, és a nyilvánosan elérhető adatbázisok korlátozott mivoltára, a sebészkés szintű analízis elmarad, de a főbb tendenciákra és irányvonalakra így is fény derül. Szintén fontos leírni, hogy itt csak a számok alapján dolgoztam, így sportszakmai kérdésekben nyilván ennél sokkal több vetületre is fény derülhet. Lehet, hogy elsőre egy kicsit száraznak, de feleslegesen bonyolultnak tűnhetnek az alábbiak, de kérlek, hogy legyél kitartó, a végére nagyon érdekes következtetésekre bukkanunk.

• Kiugróan nagy presztízst tulajdonítanak az aranyérmek számának, amelynek értéke mindenképpen nagyobb, mint a többi éremé, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy ehelyett kizárólag az érmek számát vizsgálják. Mindkettőt koncepciójában hibásnak tartom, az elsőt azért, mert fontos adatokat nélkülöz, a másodikat pedig azért, mert nem rendel súlyokat ahhoz, amihez egyértelműen kellene. Ezért a két mutatószám mellett két másik pontozásos rendszert alkalmaztam, ugyanazokat, amelyeket már négy éve is használtam. Az első az egyszerű 3-2-1 pontozás az érmek színének sorrendjében, amely már kiemeli az aranyat, figyelembe is veszi a többit, de érhetné az a kritika, hogy még így is túl nagy jelentőséget tulajdonít az első helynek, háromszor olyan értéket tulajdonítva ennek, mint a bronznak. Ezért párhuzamosan számoltam a "Forma-1" pontozással, ahol az első három hely 10, 8, 6 pontot kap, így jelezve, hogy az első hely a legértékesebb, de ettől a többi sem esik messze. Összehasonlításképpen, a fenti aranyakat, illetve érmeket figyelembe vevő rendszerekkel is számoltam minden esetben. 
• Az adatbázist jelentős mértékben torzítják azok a kis országok, amelyek "találtak" egy-egy érmet. Azt gondolom, hogy egy egész ország élsportjának a megítélése nem történhet az alapján, hogy ha a siker csak egy atlétán múlt. Ezért automatikusan kiszűrtem azokat az országokat, ahol csak egy érem volt, legyen annak a színe bármilyen is, továbbá azokat is, amelyeknél a több érem is egyetlen résztvevőhöz köthető. Ez utóbbi kritériumon csupán egyetlen ország, Szingapúr bukott meg (pedig remek hely), az asztaliteniszben nyújtott egyéni és ugyanazon hölgy részvételével történt bronzérem miatt. 
• Egy ideig gondolkoztam azon, hogy kiszedem az adatbázisból azokat a nemzeteket is, amelyek egyetlen sportágban szereztek érmeket, mivel ezeknél is nehezen tekinthető ország szintű eredményeknek egy-egy szűk csoport teljesítménye. Végül ezt elvetettem, részben Jamaika tündöklő sprinterei miatt, ennek egyébként később az eredményeknél lesz jelentősége.  
• A leggyakrabban idézett adat a népességarányos aranyérmek száma. Ennél a fenti pontozás közelebbi adatokat hozva azt az eredményt mutatja, hogy a korrelációs együttható a népesség és a négy értékelési módszer között  0,43 és 0,45 közötti értékeket hozott. Ez alig érezhető összefüggés, csodálkoztam is, hogy miért ilyen kicsit, ellentmond a józan észnek. Az adatokat azonban jelentős mértékben torzítja a hatalmas népességű, de az olimpiával alig törődő India. A szubkontinenst kiszedve az együttható pontozási módszertől függően 0,60 és 0,64 közé esik, ami még mindig nem mondható kifejezetten erősnek, de közepesnek már mindenképpen.  A listán egyébként Magyarország az 5.

• Valamivel pontosabb eredményt hozna, ha nem a teljes népességet, hanem az olimpiai sportolók tipikus életkorának megfelelő népességet vennénk alapul. Erre nem találtam megbízható adatokat, ezért megnéztem a munkaképes korú lakosság nagysága alapján a fenti pontozásos rendszert, de nem találtam érdemi eltérést a teljes népesség alapú kalkulációhoz képest. Ennek ellenére az eltérő demográfiájú országok - tipikusan elöregedő Európa, illetve nagyon fiatal Fekete Afrika - egészen eltérő mintát is szolgáltathatnának.
• Ebből következően viszont meg lehetett vizsgálni a lakosság átlagéletkorának és a pontozás összefüggéseit, de ez meglepő módon nem mutatott ki korrelációt. Hiába fiatalabb egy nemzet, nem szerez több érmet, és hiába idősebb, akkor sem kap kevesebbet. Lehet, hogy éppen azért, mert az előbbiek jellemzőek fejletlenebbek, az utóbbiak pedig fejlettek. 
• Nyilvánvaló, hogy a rengeteg potenciális fiatal sportoló kevés a sikerhez, ha nincsenek meg a feltételei a kiválasztásuknak és felkészítésüknek. Ez egy kiemelkedő szintű sportoló megtalálásához a teljes "élettartam alatt" több millió dollárt jelent, még az egyszerűbb sportágak esetén is. Így igen valószínű, hogy hosszútávon azok az országok fognak több érmet szerezni az olimpiákon, amelyek általában is nagyobb értéket állítanak elő évről évre, így széles körben hozzáférhető erőforrásokat tudnak biztosítani a sportolóknak. A GDP-vel meglévő összefüggés az eddigi legerősebb, 0,82 és 0,84 közötti lett, pontozási módszertől függően. Zárójelben jegyzem meg, hogy az érmek számánál a korrelációs együttható 0,8184, és Madár István remek elemzésében ettől alig eltérő az éremszám esetén talált 0,84, pedig ott - a cikk tanulsága szerint - nem volt szűrés. Az eltérő adatbázis felhasználás esetén kapott nagyon hasonló érték is a kapcsolat szorosságára utal. A listán Magyarország pontozástól függően a 3.-11. hely között van, ami nagyon jónak mondható.

• A GDP esetén a vásárlóerő paritás (PPP) alapján számított értéket vettem alapul. Általában ezt nem szeretem használni, de az életszínvonalhoz, és így a sportolási lehetőségek elérhetőségéhez ez áll közelebb. A fenti táblázat egészét vizsgálva egyébként az alábbi grafikonon látszik, hogy Magyarország milyen erős eredményt ért el. A függőleges tengely a GDP-t (m USD) jelzi, a vízszintes a 3-2-1 rendszer alapján történő pontozást jelenti. Hazánkat piros ponttal jelöltem. Minél távolabb esik egy pont a "trendtől", annál inkább kiemelkedően jó vagy rossz a teljesítménye. Ha valaki relatív kis GDP mellett szerzett sok pontot, akkor minél inkább lent és jobbra lesz található, vagyis a vonaltól jobbra és lefelé lévő országok a legjobbak.

• Egy ország fejlettségére az is utal, hogy mi a születéskor várható életkor. Ehhez a statisztikához már csak azért is nagy reményeket fűztem, mert nemcsak a gazdasági fejlettséget, hanem az általános egészségügyi helyzetet is jól jellemzi. Látványos példa, hogy Vietnám, amely PPP alapon is kevesebb mint ötödakkora GDP-t tudhat magáénak mint hazánk, polgárainak az egészségesebb életmód miatt egy évvel hosszabb életet tud biztosítani. Az adatsor az olimpiai teljesítmények esetén azonban meglepetésemre teljesen használhatatlan volt. Nincsen figyelembe vehető összefüggés a két adat között.
• Rengeteg adatot megnéztem, és végül egyetlen olyan elérhető adatsort találtam, ahol a korreláció magasabb volt, mint a GDP-vel való összevetés esetében. Ez nem más, mint az olimpiára delegált sportolók száma. Első látásra nem tűnik meglepőnek, hogy ha sok érmet szeretnénk nyerni, akkor minél több sportolót kell kiküldeni, de a kapcsolat szorossága egészen megdöbbentő. Az aranyérmek száma esetén az összefüggésre használt érték ugyan "csak" 0,79, de minden más fent ismertetett módszer szerint 0,86 és 0,88 közötti. Az alábbi ábrán a függőleges tengely a résztvevők számát, a vízszintes a 3-2-1 rendszer alapján történő pontozást jelenti. Piros ponttal Magyarország látható, éppen ráilleszkedve a "trendre". 

• Fontos tudni, hogy a csapatok, amelyekből Magyarország hármat is küldött (ha csak a labdajátékokat számoljuk), jelentősen torzíthatják az eredményt, hiszen rengeteg sportolót adnak hozzá a listához, amelyek legjobb teljesítményük esetén is csak egy aranyat hozhatnak haza. Azt, hogy ennek a tényezőnek mekkora a torzító hatása nem tudtam felmérni, mert nem találtam megbízható adatokat minden ország esetén a csapatok nagyságára, egyenként pedig ennyi idő alatt nem volt kapacitásom kiszámolni. Hazánk küldöttségének nagysága a fenti csapatokat egynek számolva 118, ami jelentős, de nem nagyságrendi eltérés. Tekintve, hogy a legtöbb elől lévő ország esetén szintén voltak csapatok, jó eséllyel ennek a tényezőnek nem volt alapvető hatása.
• Némileg bonyolítja a képet, hogy 4 éve a mostaninál is több, 171 olimpikonunk ment Pekingbe, és akkor csak 3 aranyat szereztünk. A különbség az érmek számában (vagy akár a pontokban) nem olyan nagy, hiszen az itteni 17 éremhez képest akkor 10 jutott. 2004-ben viszont az akkorinál is sokkal több, 209 fő kellett a szintén 8 arany és 17 érem eléréséhez. Tekintve a fenti korrelációkat, induljunk ki abból a feltételezésből, hogy az összefüggés erős, de egy kis ország esetén az ingadozás magas.
• Összehasonlításban a résztvevők száma az egyetlen adatsor, ahol a magyar csapat nem teljesítette túl a nemzetek jellemző szintjét az eredményességben (lásd a fenti ábrát). Hazánk 157 sportolót küldött Londonba (ezzel a 19. helyen voltunk), ez 29,62%-a az éremtáblázat győztesének, az Egyesült Államok delegációjának, miközben a népességünk kevesebb mint 4%-a, GDP-nk kevesebb mint 2%-a az Amerikainak, érmeket tekintve pedig szintén minden mutatóban elmaradunk hozzájuk a 29,62%-tól. 
• Itt jön a képbe a delegálási procedúra, amely sportáganként eltérő, ettől fogva a teljes képet tekintve rendkívül bonyolult. Hasonlóságok azonban vannak, és ebből egyet érdemes kiemelni. A NOB arra törekszik, hogy minél több ország mutassa meg magát minél több sportágban és számban. Ezt úgy éri el, hogy az egyes számokban az egyazon országból érkező atléták számát szinte mindig erősen korlátozzák. Elég Kozák Danuta híres mondatára gondolnunk, amely szerint a hazai válogató nehezebb volt, mint az olimpiai döntő. Ha nem lenne a nemzetekre korlát, akkor a női kajak egyesben a mezőny nagy része akár kikerülhetett volna hazánkból, és még az sem lett volna kizárt, hogy a dobogó mindhárom fokán magyar lány állt volna az eredményhirdetéskor. Így a kis országok teret nyernek a nagyobbakkal szemben, és ez az oka az előző pontban említett aránytalanságnak is. 
• Az erőforrások felhasználása nagyon fontos. Hiába ment a Londoni, Pekingi, Athéni játékokra 539, előtte 596, azelőtt 613 sportoló Amerikából, az ország 314 érmének 7%-át egyetlen sportoló, Michael Phelps hozta. Ez már önmagában is elképesztő teljesítmény, de kis országok esetén ez a többszöröse is lehet, elég Usain Bolt-ra és a sprintszámokon kívül másban nemigen jeleskedő Jamaikára gondolnunk. Amerika az összes érmének közel felét (egészen pontosan 44,23%-át) aranyként hozta haza, ez éppen ennek a tudatos gondolkozásnak köszönhető. Ugyanez a helyzet Magyarország 47,06%-val, és sajnos Észak-Korea kétharmados arányával is.

• Valamennyi érmünk olyan sportágakban, sőt olyan számokban volt idén (is), amelyekben korábban is nyertünk aranyakat, kivételt egyedül valamelyest a 10 km-es úszás jelent. A tapasztalat a tehetségek kiválasztásában és gondozásában nagyon fontos lehet, így jó volt látni például Benedek Tibort Kemény Dénes mellett az edzői stábban. A generációról generációra való továbbörökítés lelki szinten is él, elegendő Risztov Éva gyerekkori találkozásának történetére gondolni Egerszegi Krisztinával.
• UPDATE (Augusztus 21.): Elfelejtettem megnézni az összefüggést az összes eddigi nyári olimpia korábbi eredményei és a mostaniak között - ami pedig logikusnak tűnik, hiszen az előző pontban erre még utalást is tettem. Ha az összes olimpia adatait nézzük az összefüggés "erőssége" 0,76, ami eleve magasnak számít. Ám itt van egy kis csavar a történetben. Sok olyan ország van, amely az elmúlt bő egy évszázad során megváltozott, szétvált, vagy éppen összevonásra került. Minden esetben az aktuális állapotból indultam ki, így például Kelet és Nyugat Németország adatait össze lehetett adni. Ahol viszont éppen az ellenkező folyamat zajlott le - azaz több ország van mára egyből - a leginkább jellemző példa a Szovjetunió - ott csak az újonnan létrejött ország, a példában Oroszország vagy éppen Kazahsztán azóta elért eredményeit vettem figyelembe. Emiatt nem az összes éremmel, hanem az átlagos olimpiai részvétellel számoltam, legyen az akár 27 (például Görögország, Nagy-Britannia, vagy Franciaország esetén), vagy csak 3 (Szerbia esetén). Magyarországnál ez sokat nem módosított, sportolóink egyébként 25 alkalommal látogattak el a játékokra. Az összefüggés a korrigált adatokkal már elképesztően erős: 0,90 lett, vagyis az olimpiai szellem és az élsport folytatásának jelentősége, a pozitív példa nagyon nagy erővel bír. Magyarország ebben az esetben egy kicsit az átlag alatt teljesített (függőleges tengelyen a mostani "F1" pontok, vízszintesen az átlagos), de itt érdemes figyelembe venni azt, hogy korábban sokkal jobb arányban lehettünk jelen az olimpiákon, egyszerűen azért, mert régebben más országokat ez kevésbé érdekelte és hazánk súlya már csak a máshol lezajlott népességrobbanások miatt is csökkent a világban amióta a modern kori olimpiák zajlanak, nem is beszélve az újonnan programra került sportágakról.

  

• A másik tényező a tehetségek anyagi támogatása. Azok nyernek arányaiban sok aranyat, ahol egy kicsit kiemelik a hétköznapi nehézségek közül a sportolókat. Nemzetközi szinten erre példát az egyébként szomorú sorsú Észak-Korea súlyemelői jelentik, míg itthon az annál csodálatosabb emberi erőt mutató Risztov Éva hozható fel ismét, aki infrastruktúrában és támogatásban pontosan azt kapta a debreceniektől, ami a felkészüléshez szükséges volt. 
• UPDATE (Augusztus 21.):  A sok korreláció számítás között persze nehéz eldönteni, hogy ha két tényező között van egyértelmű összefüggés, akkor melyik az és okozat, esetleg egy harmadikból következik mind a kettő. Annyi biztos, hogy a népességnek, a gazdasági sikerességnek, az olimpiai szellem erejének, így minél több sportoló delegálásának és az egyedi tehetségek tudatos kiemelésének mind komoly szerepe van. 
• Ez már szubjektív elem és számokkal nem lehet alátámasztani, de érzésem szerint, a magyar szurkolók aktivitását is elnézve, a hazai csapat sokkal nagyobb lelki támogatást kap tőlük, mint a legtöbb másik nemzet. Ez nemcsak a pályán jelenik meg, hanem a sajtóban is, és az elvárások szintjén. Hiába szép eredmény a (két) vízilabda és kézilabda csapatok 4.-5. helye, itthon nagyon sokan ezt csalódásként élték meg. Ez ugyan lelkileg nem tesz jót, de ennek elkerülése plusz motivációt jelenthet. 
• Ahogy 4 éve is írtam, a 3-4 arany sem jelentene csalódást, a magyar küldöttség magasan túlszárnyalt a a várakozásokat, elsősorban az említett lelki tényezőknek, és a (remélhetőleg) tudatos tehetség felkészítésnek köszönhetően. Ha Rio-ban akár 6-7 éremmel kevesebb lenne Magyarországé az sem lenne szomorú, de az említett tényezőkkel ezek valószínűleg elkerülhetőek.

Befektetési szempontból érdemes még azt az összefüggést vizsgálni, hogy mely országok képesek legalább 4 olimpián keresztül tendenciózus erősödést felmutatni. Egyértelműen Kína volt a legerősebb ebben, az alábbi ábrán látszik is a fejlődés mértéke. Két kiugró érték van: 1984, amikor a Keleti Blokk távol maradt az olimpiától, illetve 2008, de a rendező országok teljesítménye mindig megugrik. Kína fejlődőse tehát tetten érhető a sport sikerekben is.

Hogy melyik ország lehet a jövőben sikeres a gazdaságban, így a befektetők szemében is, és a a fejlődés miatt az olimpián is? A legjobb válasz most meglepő módon Irán, amely a nyolcvanas évek kihagyásait követően trendszerűen növelte a résztvevők számát, és Pekingi botlástól eltekintve az érmek számát is. Azt hiszem itt még komoly fejlődés várható, még akkor is, ha egyelőre a küzdősportok miatt van egyoldalúság a teljesítményben.

Ha már Irán: összességében nagyon szép, hogy egymással háborúban, illetve annak szélén, vagy kőkemény gazdasági vetélkedésben álló országok, kevés kivételtől eltekintve fair küzdelemben, az olimpia szellemében képesek békésen vívtak meg egymással.

Nagyon sokat dolgoztam az adatok összeszedésén és feldolgozásán nagyon rövid idő alatt, sokat jelentene nekem, hogy ha tetszett, akkor megosztanád, hogy minél többen olvashassák (például az alább látható ikonok segítségével). Köszönöm.

Jó üzlet a Forma-1, de nem a kisbefektetőknek

A hétvégét a Hungaroringen töltöm, hiszen a Száguldó Cirkusz most tartja a futamot hazánkban. A rendezvény mérete és szervezettsége lenyűgöző, elképesztő mennyiségű ember ül a lelátókon, az állóhelyeken, és mászkál a számukra kialakított utakon, mégis olajozottan működik minden. A versenyek izgalmasak, és bár magából a Forma-1 futamból TV-n keresztül többet látunk (ha nem készülünk fel előre), de még további három széria összesen hat, a királykategóriával együtt pedig 7 küzdelmét lehet végignézni, és különösen az előszobának számító GP2 volt nagyon izgalmas, amíg a GP3 esetén Kiss Pál Tamástól láthattunk szép előzéseket. A többség ezeket nem nézi meg, még ha meg is vette a jegyet, és nem tudja miről marad le.

Az autók nagyon hangosak, ezért gyorsan lerohantam venni füldugókat, amelyből minden pár 750 Ft-ba került. Igen, a Forma-1 hatalmas üzlet, a széria tulajdonosainak, a vendéglátóknak, sokszor a szponzoroknak, és a csapatokban résztvevőknek is. A kisbefektetőknek viszont aligha. Aki itt nem rendelkezik több tízmillió dollárral, vagy nem szereti a hétvégéit azzal tölteni, hogy sült krumplit árul sörtől düledező lengyeleknek (minden tisztelet a Kubica rajongóknak akik idén is ezerszámra látogattak el Magyarországra), és ordibáló németeknek, az itt nem rúg labdába.

Nem a büféből szerzi a bevételeit a Williams csapat, amelyik idén márciusban részvénykibocsátás útján szerzett tőkét. A nagy múltú cég, aki egykor Senna-t és Prost-ot segítette a világbajnoki címre, mostanában inkább vergődik. Utoljára 1997-ben nyertek VB-t, azóta a nagy motorgyártó kihátrált mögülük, és a középmezőnyben, független csapatként próbálnak meg a víz felett maradni. Eredmények nélkül lemorzsolódik a szurkolói bázis, ami előbb-utóbb a bevétel csökkenéséhez vezet, mind a szponzori pénzek elmaradásán, mind a merchandising (itt: pólók, sapkák és egyéb termékek árusítása) vásárlások megcsappanásán keresztül. Ebből próbál kitörni a Williams a kisbefektetők bevonásával, akik sok esetben megegyeznek a szurkolókkal.

A kibocsátás után az árfolyamok esni kezdtek. Egy világos csökkenő trend alakult ki, és két hónap alatt a részvény elvesztette kibocsátáskori értékének a harmadát. Azóta oldalazás, kisebb ereszkedés figyelhető meg, de a részvénytulajdonosok fogyóban lévő türelme miatt az árfolyam egyre inkább flörtöl a 16 EUR környékén található támasszal. A helyzeten sokat ront az alacsony likviditás, alig vannak kötések a piacon.

A cég értéke csupán 170 millió EUR, amivel Nyugat-Európai méretekben csak a kis kapitalizációs papírok közé tudnak bekerülni. A cég bevétele tavaly a szezonban 85 millió EUR volt, és a nyereség 4,5 m EUR környékén alakult. A piac tehát még mindig igen magasan értékeli a vállalatot, miközben a számok alapján komoly növekedési kilátásokról nem beszélhetünk. Az élen álló csapatok a Williams költségvetésének négy-ötszöröséből gazdálkodhatnak. Ebből ők ki tudják fizetni a dobogós helyezéshez szükséges százmilliós nagyságrendű technikai fejlesztést, vagy a 25 m EUR környékén lévő, legjobb versenyzőknek járó csúcs fizetéseket. Az igazán nagy szponzorok és gyárak ehhez már saját csapatot alapítanak, ahol semmi szükségük kisbefektetőkre. Magasan a legtöbb marketing jellegű pénz az energia ital gyártó Red Bull-tól jön, amely egy zárt vállalat.

Beszédes az is, hogy a Williams részvénykibocsátása nem csupán a tőkeemelésről szólt. A csapat alapítója, és vezetője, az egyébként nagyon szimpatikus Frank Williams ugyan a fő tulajdonos maradt, de részesedését csökkentette, míg két fő társa eladta részvényeinek nagy részét a publikum felé, igen magas áron. Ha valóban bíztak volna a csapat felemelkedésében, bizonyára szívesen tartották volna részesedésüket. Márciusban, a szezon elején azonban kiszálltak, és a tavaly még 6. helyet elért csapat mára 9. helyen van csupán. Nincs jelentősége, de nem jó ómen az sem, hogy az egyik versenyzőjük, a venezuelai Pastor Maldonado a nem éppen kapitalista elkötelezettségű Hugo Chavez nyílt támogatója.

Hiába van közel 600 millió rendszeres nézője a Forma-1-nek, akik ebből nagy nyereségre tesznek szert, nagyon vigyáznak arra, hogy ez így is maradjon. A legnagyobb sport csapatok is ritkán érik el azt a méretet, ami miatt már egy szűk befektetői csoport ne lenne képes - ha van értelme - finanszírozni annak felfuttatását. Amíg az Apple 400 milliárd dollár környékén lévő értéket képvisel, és a kisbefektetőknek termeli a pénzt, addig még a világ legnagyobb értékű sport vállalkozása, a világszerte 300 millió aktív szurkolóval rendelkező Manchester United sem volt képes a tőzsdén maradni (itt akár még enyhe mértékben jól is járhattak a kisbefektetők), akkor hogyan lenne erre képes értelmes módon bármelyik Forma-1 csapat, ha a 600 millió szurkoló jó néhány csapat között oszlik meg?

Az általános tanácsom az, hogy a nagyon kivételes esetektől eltekintve tartsuk távol magunkat a sport csapatokba történő befektetésektől, főleg ha ez nyílt piacon kereskedett részvényeken keresztül történik meg. Inkább szurkolj! Én is ezt teszem, így véget ér a cikk, mert hamarosan kezdődik a futam!

---

Ha továbbra is szeretnéd email-en megkapni a hasonló cikkeket, és egy 7 részes minitréninget is örömmel látnál a postafiókodban jó tanácsokkal, akkor iratkozz fel a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinra itt: www.bwm.hu

3 Aranyérem. Kevés?

Véget ért a Pekingi Olimpia, és Magyarország nagy részét csalódással töltötte el az eredmény, mert a magyar delegáció kevesebb érmet, azon belül is aranyat hoz haza, mint azt a többség gondolta.

Sportszakmai, sportpolitikai, dopping, stb. oldalról nincs elegendő rálátásom az eseményekre, és ennek a blog-nak nem is tisztje erről véleményt alkotni. Az adatok, és a befektetés-hozam oldaláról viszont annál inkább.

Az olimpia kezdete előtt sok barátommal, ismerősömmel tippelgettünk az érmek – elsősorban az aranyak – számát tekintve, mint ahogy tette szinte az egész ország. Pekingbe menő ismerőseim voltak a legpesszimistábbak, ők éppen 3-4 aranyat tippeltek, de még én is borúlátónak számítottam 5 arany-os tippemmel, mert a legtöbben 7-8-ra számítottak. Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen a sport iránt leginkább elkötelezettek, a legnagyobb rajongók érezték leginkább, hogy mi a realitás.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem most értünk el gyenge eredményeket, hanem korábban teljesítettünk felül. Ezt számokkal is szépen alá lehet támasztani. Egyébként a négy évvel ezelőtti teljesítményünkkel a hagyományos éremtáblázaton az előkelő 10. helyet tudtuk volna elérni. Ez jól jelzi, hogy elsősorban Kína hatása miatt, nőtt az érmek, elsősorban az aranyérmek koncentrációja. Ha bölcsek vagyunk, most értékeljük csak igazán a korábbi sikereket, vagy az olyan sportágakat, ahol versenyzőink meg tudták ismételni győzelmüket, régebben az úszás, vagy a vívás, illetve a kajak-kenu és vízilabda még ma is.

Hogy mennyire nem kell szégyenkeznünk, és még a mai napon is bőven felülteljesítjük a nagy sportnemzetek szinte mindegyikét ahhoz érdemes egy kicsit a számok mögé nézve. Ehhez elegendő az éremtáblázatot kicsit jobban megvizsgálnunk. (kattints a képre)


Mielőtt a magyar eredményekkel foglalkozunk, nézzünk meg néhány igencsak szembeötlő számot. Kína elsőre elsöprő győzelmet mutat, de látható, hogy náluk túlsúlyban vannak az aranyak, az összes érmet tekintve pedig már egyenesen lemaradtak az aranyaknál második helyezett Egyesült Államok mögött.

A kínaiak szemmel láthatóan arra mentek, hogy a hagyományos éremtáblázaton nyerjenek, az első helyekre koncentráltak, és úgy nevelték ki olimpikonjaikat, hogy a legjobbat kiválasztották, és beléfektették a legtöbb időt, energiát, és persze pénzt. Erőfeszítéseiket komoly siker koronázta, mert toronymagasan nyerték az ún. hivatalos, vagy hagyományos éremtáblázatot. Ebben az aranyak száma alapján történik a besorolás, egyenlő számú első helye esetén az ezüstérmek, majd a bronzérmek száma dönt.
Ez a besorolás érezhetően túl nagy súlyt ad az aranyérmeknek, ezért érdemes alternatív rangsorolási módszerek alapján is megvizsgálni az eredményeket. Az egyik, az összes érem számát veszi figyelembe, függetlenül attól, hogy az a dobogó melyik fokát jelenti. (kattints a képre)


Ez sem túl szerencsés, hiszen nem lehet ugyanúgy értékelni a különböző színű érmeket.

További két, általam kitalált értékelési módszert találtam ki. Egyik sem túl szofisztikált, de talán szerencsésebbek, mint a fenti kissé egyoldalú, vagy érmesekkel túlságosan is demokratikus megoldások.

Az egyik ilyen az F1 szabály, ami az első három helyezettnek pontosan úgy adja a pontokat, ahogy a Forma-1-ben, vagyis az első 10, a második 8, a harmadik 6 pontot kap.

A másik, talán a legjobb módszer, ha a helyezésekért sorrendben 3-2-1 pontot adunk.

Mindkét módszer alapján megnéztem, hogy népességarányosan, illetve GDP arányosan (ami lehetővé teszi az él vagy akár a tömegsport bőségesebb finanszírozását).

Az F1 módszer alapján az Egyesült Államok, ha nem is testhosszal, de magabiztosan vezeti a listát Kína előtt. Az első tízben még feltűnő, hogy Ausztrália megelőzi az egyébként négyszer akkora lakosságú Németországot. Továbbá látványos, hogy Franciaország három helyet ugrik előre, ezzel ellensúlyozva az ezüstökhöz képest gyér számú aranyak miatti balszerencséjüket. A magyarok 22.-ek a listán, ami egyetlen helynyi visszacsúszás, a hagyományos táblázathoz képest. (kattints a képre)


Sosem lehet teljesen objektív az érmek súlyának meghatározása, de az, hogy az ezüst 80%-át éri az aranynak talán kicsit erős. Ezért nézzük meg az eredményeket a 3-2-1 szabály alapján. (kattints a képre)


Itt ismét Kína vezet, de csak egy hajszállal. Akár ha csak egyetlen arannyal kevesebbet szereznek (vagy az Amerikaiak többet, lásd a 4*100 váltók), akkor teljesen megegyező lenne az állás. De a sportban nincsen „ha”, az általam legjobbnak ítélt értékelési módszer alapján Kína nyert, de sokkal szorosabban, mint az eredeti éremtáblázaton tűnik.

Akárhogy is nézzük, az biztos, hogy Kína és az Egyesült Államok a két legnagyobb sportnemzet (és hamarosan szinte mindenben ők versenyeznek majd az első helyért, nemcsak ami sport), és az előbbi nagy ütemű felfutása a sportban is lenyűgöző. A harminc éve teljesen elzárt, olimpiai eredmény nélküli ország katapultált az első helyre.

Érdekesség, hogy ha az EU-t egységesként kezelnénk, akkor bármelyik alternatív számítás szerint kétszeresen veri meg bármely más országot.

Ami még feltűnő, az a 3-2-1 listán Nagy-Britannia 4. helye, ami komoly előrelépés nekik, és egyben az EU kimagaslóan legjobban teljesítő tagja lett. Az EU-n kívül pedig Ausztrália 5. helye is szembeszökő.

Nem lenne szerencsés, ha a nálunk sokkal több pénzzel és/vagy lakossággal rendelkező országokkal közvetlenül összemérni magunkat. Magyarországhoz hasonló országok teljesítményét a leginkább az alábbiak szerint lehet kikristályosítani.

Nézzük meg a két fenti számítást népességarányosan.

Az F1 számítás szerint semmi szégyenkeznivalónk sincs. A 87 érmet szerzett ország közül a 21. helyet szereztük meg, és a legtöbb előttünk álló ország kis nemzet, ahol már 1-2 érem megszerzése is a táblázat élére repítheti őket. Az előttünk lévő országok közül a futófenoménnel megáldott Jamaika, valamint Ausztrália teljesítménye az igazán szép. A hasonló sorsú, környező országok közül csak Szlovénia és Fehéroroszország teljesített nálunk szignifikáns mértékben erősebben, és mögöttünk van Csehország és Lengyelország is, akárcsak Bulgária, Románia, vagy a hagyományos éremtáblázat 11. helyezettje, Ukrajna is. (kattints a képre)


A 3-2-1 számítás alapján ugyanígy állunk, a hozzánk hasonló lakosságszámú országok szinte mindegyikét könnyedén megelőzzük, például Csehország, Belgium, Svájc. (kattints a képre)


Érdemes megnézni még azt, hogy GDP arányosan hogyan teljesítünk, hiszen sokan vélhetően a pénzhiányt fogják felhozni a többség várakozásához képest gyengébb eredmények okaként.

Az F1 pontozást nézve itt kicsivel hátrébb csúszunk, de 204 induló, és 87 érmet szerzett országból így is a 26. helyen vagyunk. A lista elején ugyan Mongólia és Jamaika áll (az utóbbiban voltam egy napot jó néhány éve: nagyon-nagyon szegények), de utána a sorrendet néhány egzotikus ország kivételével a volt Keleti-Blokk uralja. Az első harminc helyezettből 19 (!) volt szovjet tagköztársaság vagy Varsói Szerződés tag, csak a csehek és a lengyelek maradtak ki, de ők is a lista első felén találhatóak. (Ha a régi időszaknak más nem, legalább az élsport szervezett támogatása pozitív tényezője volt – Kína is ennek köszönheti jelentős részben sikereit) (kattints a képre)


A 3-2-1 kalkuláció alapján is nagyon hasonló képet kapunk, itt egyébként 3 helyet előrébb tudunk végezni.
Mondanom sem kell, hogy a fejlett országok mindegyike mögöttünk végez, az EU 2004-es bővítése előtt tagországai jócskán le vannak maradva mögöttünk. Az első ötvenbe csak a 44., 47. és 48. helyen álló Hollandia, Dánia, Nagy-Britannia tudott bekerülni. Érdekesség még Ausztrália 33., és Kína 35. helyezése. Az Egyesült Államok, és Japán a lista legalsó részén kapott helyet. (kattints a képre)


(A témakörről egy jó összefoglaló található Antal Dániel blog-ján)

Az élsport (és annak eredményessége) befektetés. Pénzben, és időben. Nézzünk meg két példát, amely a fenti listákon komoly eredményeket ért el ezt az elvet vallva, pedig volt idő, amikor nekik is megvolt az okok a kétségbeesésre.

Nagy-Britannia és Ausztrália

Ausztrália az 1976-os, Montrealban rendezett olimpia után volt kénytelen aranyérem nélkül hazakullogni, míg az Egyesült Királyság 1996-ban, mindössze egyetlen aranyat kapott. A csalódás hatására mindkét országban igen komoly hangsúlyt kapott a sportra való nevelés, a kissé talán ellustult fejlett piacgazdaság gyermekei számára.

Mindkét ország olyan komolyan vette a sport programját, hogy meg is kapta az olimpia rendezési jogát 24, illetve 16 évvel programjuk elindítása után. Emellett az élsportban is jelentkeztek az eredmények, a mostani listán is az előkelő 4.-6., illetve az F1 és az 1-2-3 pontozás alapján 4.-5. helyet szerezték meg, a stabil dobogós Oroszországtól sem messze lemaradva.

A siker két tényezője a ráfordított összeg, és a tervezés, évtizedekre előretekintve. Ausztrália, vagy Nagy-Britannia esetén a kettő közül az elsőnek volt nagyobb szerepe, míg a keleti országok a mai napig az évtizedes tervezés maradványainak köszönhetik sikereiket.
Bár Oroszország, de akár hazánk esetén azért a maradványok utáni lecsúszás érezhető.

(Ausztria, Belgium, Szingapúr pedig hiába nagyon gazdag országok, kevésbé érdekli őket a nyári olimpia, így hiába van pénzük, a tervezés hiánya gyenge eredményeket hoz.)

Ha szeretnénk Ausztráliához, vagy Nagy-Britanniához hasonló eredményeket elérni, (arányosítva a saját lakosságunk, vagy gazdaságunk méretéhez képest már most hasonlóan állunk), más szóval visszatérni az 1992 előtti időszakra, akkor komoly erőforrásokat kell megmozgatnunk, és legalább három olimpia múlva fogjuk érezni az eredményeket, csak úgy mint a Britek. Ez nemcsak pénzbeli erőforrásokat jelent, hanem rengeteg időt, és energiát. Sokkal több gyereknek kell kedvet csinálni a versenyszerű sporthoz, és ez elsősorban nem pénz, hanem elhatározás kérdése.

Csak úgy mint azok a befektetések, amikről ez a blog szól, a két kulcstényező:

Befektetés kockázatos eszközökbe (hiszen a befektetett pénz megtérülését a sportban sem garantálja semmi)
Idő, amíg ezek a befektetések beérnek (mert mint láthattuk, néha évtizedek is kellenek a sikerhez, de ha sikerül, bőven „megtérül”)

Megéri ezeket az erőfeszítéseket az, hogy több aranyérmünk legyen? A kérdés nem is olyan könnyű, és ezt nyilván az ország lakossága dönti el. A saját véleményem, hogy ez nemcsak ennyit, hanem ennél sokkal-sokkal többet is megér. Megér annyit is, amennyit Ausztráliának és Nagy-Britanniának is megért: hogy saját olimpiát rendezzünk. Nagyon nehéz lenne, de meg tudjuk csinálni. A magam részéről ezért vagyok pártoló tagja a Budapesti Olimpia mozgalomnak.

Mert szerintem az, hogy egy nemzet visszanyerje az önbecsülését, bármennyi pénzt megér.

Aki csalódott az olimpiai szereplésünket illetően, annak küld tovább ezt a bejegyzést.

Félelem és reszketés a sportban és a tőzsdén

Egy cikk a félelemről. A letölthető verzió, szép képekkel :)

Marc Girardelli a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének egyik legtehetségesebb műlesiklója volt. Vitathatatlan tálentuma ellenére eredményei nagyon váltakozóak voltak. Közel 14 éves pályafutása alatt 5 alkalommal nyerte meg a világkupát és 4 világbajnoki aranyat is nyert. 7 további alkalommal bajnoki esélyei ellenére kénytelen volt a dobogó alsóbb fokaival beérni. Sőt az áhított olimpiai arany soha nem jött neki össze: két ezüstérme van. Marc Girardelli két dologról volt különösen ismert: luxemburgi színekben versenyzett (osztrákként kezdte, de nem volt elégedett a szövetséggel), valamint arról, hogy a szlalom versenyeken mindig az utolsó zászlók egyikén rontott, megfosztva ezzel magát a győzelemtől az utolsó pillanatban.

Marlene Ottey-ra sokan emlékezhetnek. A szemrevaló jamaikai futó hölgy már az 1980-as olimpián is jelen volt, de ma, 46 évesen is versenyszerűen sportol, már szlovén színekben. Ottey volt az első nő, aki 7 mp alatt futotta a 60 métert, és 11 mp alatt a 100 métert. Bár vitathatatlanul a legjobb volt több mint 10 éven át, nem volt képes világbajnoki címet nyerni. Az átok 1991-ben dőlt meg, amikor a 4*100-as váltó tagjaként az első helyen végeztek, de egyéniben csak az 1993-as stuttgarti VB hozta meg a sikert. Nem volt azonban semmi, aminél Ottey jobban vágyott volna az olimpiai aranynál. A sors soha nem volt hozzá kegyes, nyolc olimpiai érme van, ám egyik sem csillog a legszebb színben.

Peyton Manning egyike minden idők legsikeresebb amerikai football játékosainak, az irányító poszton, amely a sportág kulcspozíciója. Évről évre a legjobbak közé választják, és számos rekordot megdöntött már. Az irányítók többsége előbb-utóbb sérülés, kiégés, csapatváltás, magánéleti gondok miatt visszaesik, teljesítményük hullámzóvá válik, meccseket kénytelen kihagyni. Nem úgy Manning, aki szinte minden meccset végigjátszott, és szinte mindig csúcsformában. Abban a pillanatban azonban, amikor már nem csoportmérkőzések, hanem közvetlen kieséses meccsek, vagyis a rájátszás következett, Manning összeomlott. Hibát hibára halmozott. Emiatt nemhogy nem nyerte meg csapatával a sportág csúcsának számító Super Bowl-t, de minden alkalommal kiestek azelőtt, hogy döntőbe jutottak volna – nem egyszer toronymagas esélyesként. Bár idén, 2007-s első mérkőzésükön az első körön átverekedték magukat, háromszor is eladta a labdát, ami a bajnokság ezen szakaszában végzetesnek számíthatott volna.

Nemcsak kiváló sportolókról beszélünk, hanem sportáguk magasan legnagyobb tehetséggel rendelkező atlétáiról. Mégis ők voltak azok, akik a legfontosabb pillanatban, az igazi nagy cél kapujában, a legnehezebb tét alatt összeomlottak és mélyen formájuk és tehetségük alatti teljesítményt tudtak csak felmutatni. Nem is lehet kérdés, problémájuk egyértelműen pszichológiai természetű volt, nagy nyomás alatt érzelmeik, elsősorban félelmük blokkolta, vagy legalábbis nagymértékben visszafogta koncentrálóképességüket, erejüket. Első látásra ez cseppet sem tűnik logikusnak, hiszen éppen akkor kellene a leginkább koncentráltnak lenni, amikor a legnagyobb jutalom a tét. De az élővilágban nem mindig a logika győz

A Tennessee Kecske joggal pályázhatna a világ legviccesebb állata címre. Ha megijesztik, a futás helyett izmaik megmerevednek, és azonnal oldalukra esnek, lábaikat az égnek meresztik. Ezt általában meglehetősen könnyű elérni, elegendő tárt karokkal, kiabálva feléjük rohanni. Ezt sokan ki is használják saját szórakoztatásukra, az állatvédők nagy felháborodását kiváltva, és bár az ő szempontjukat is meg tudjuk érteni, valószínűleg a legtöbb ember kifejezetten mókásnak találná a hirtelen kővé merevedő és oldalukra dőlő kecskék látványát. Tegyük hozzá: az állatoknak az ijedtségen kívül semmilyen bajuk nem esik ilyenkor.


Valami hasonló történt számos alkalommal fenti sportolókkal is. Sőt, ugyanez történik gyakran sok befektetővel is. Persze sokfajta félelem létezhet a tőzsdén, a leggyakoribb a veszteségtől való rettegés. Ha valaki régóta kereskedik a piacon, és megismert, adaptált és sikerrel alkalmazott kockázatkezelési módszereket, nagy veszteségtől többé nem fog félni, mert megszelídítette azt (erről egy másik cikkben lesz szó bővebben). Attól viszont nem menekült meg, hogy alulteljesítse a piacot, ne érjen el olyan hozamot, ami elégedettséggel töltené el. Nem kis részben a saját hasonló jelenlegi félelmem inspirált a cikk megírására is.

Nem lehetünk biztosak benne, hogy mi fog történni a jövőben, így aki a piacon van, annak mindig szembe kell néznie az ismeretlennel és azzal, hogy nagyszerű módszerek, amelyek ma működnek és pénzt hoznak, csődöt mondhatnak a jövőben. A piacon nem megfelelő hozam miatti aggodalom tulajdonképpen azonos a kihagyott lehetőségtől való félelemmel: „Ha más elérte, és én nem, akkor a kettő közötti különbség elvesztegetett pénz”. Az esetek többségében azonban ez túlzott egyszerűsítés, nem alátámasztott aggodalom és nem állja meg a helyét. A félelemnek azonban nem is ez az alapvető funkciója.

A félelem eredeti funkciója éppen az, hogy megvédjen egy valós veszélytől. Kialakulása, illetve tudatosulása több millió évre vezethető vissza, amikor az embert éppen ez óvta meg a természetben rá leselkedő vadállatoktól. Ha az ősember nem félve, lopakodva, előre lándzsát készítve ment volna végig az erdőn, hanem peckesen végigvonulva, az első arra járó nagyobb darab vadállat vacsorája lett volna perceken belül. Amikor egy befektető egy döntés meghozatala előtt aggódik, félni, netán rettegni kezd, éppen attól szeretné magát megóvni, ami a legértékesebb és elengedhetetlenül szükséges számára ebben a játszmában: a befektetendő tőkéje. Ha nem félne, akkor olyan meggondolatlan kockázatot vállalna fel, ami előbb-utóbb hatalmas veszteséget hozna, a kereskedési tőke nagy részének az elvesztésével járna. A félelemre tehát itt is szükség van.

A legfontosabb itt is az egyensúly meglelése. Ha a Tennessee Kecskére valós veszély leselkedne, a megmerevedéssel nem sokat érne el. Ha viszont a félelme miatt messzire futna, jelentősen növelné a túlélésének esélyeit. A túlzott félelem megbénít, és leblokkolja legfontosabb funkcióinkat, ami rontja a teljesítményt, sőt akár végzetes is lehet. Ezért mindenáron el kell kerülni a leblokkolást.

Ha félsz, lépj tovább - „You have to keep playing” - Mondta Peyton Manning hétvégi mérkőzése után, amikor mélyen tehetsége alatt játszott, háromszor adta el a labdát, és csak másoknak köszönheti csapata továbbjutását. Igaza van. Nem kell feltétlenül nagyot kockáztatva, nehéz piacokon, nehéz időszakokban, vagy gyakran. Kicsit csökkentve a döntések gyakoriságát, kicsit óvatosabban, de nem szabad lefagyni.

Persze a félelem kezelésének más módjai is vannak, függően attól, hogy mikor és mitől fél az ember, de ezekről már egy másik cikkben lesz szó.

Faluvégi Balázs
Bridge Wealth Management

---

Elindítjuk idén is az előadásainkat, ezekről itt találsz bővebb információt.