Friday, February 24, 2006

10 Veszteség Okozó Tévhit a Technikai Elemzésről

Nincs bosszantóbb dolog az előítéleteknél. Eloszlatni nehéz őket, de ha szó nélkül hagyjuk őket, az majdnem olyan súlyos hiba, mint ha egyetértenénk velük. Ezért jelen cikkemben szeretnék néhány a technikai elemzésről szóló tévhitet kritikával illetni. Természetesen nem állítom, hogy minden, amit itt állítok, megcáfolhatatlanul igaz, de a személyes véleményemet a tapasztalataim miatt, és a valóban magas minőségű elméleti anyagok elolvasása után tükrözi. A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy szó sincs arról, hogy valamennyi tévhitet felsorolok, így mindez a teljesség igénye nélkül készült. Lássuk tehát:


„A Technikai Elemzés a jövőben árfolyammozgásokat jósolja meg.” A technikai elemzés a piaci pszichológiára épít, és folyamatosan figyeli az árfolyammozgásokat, trendeket, formációkat. Sok elemzésben ezután célárakat, target price-okat, és egyéb pozitív oldali kiszállási pontokat adnak meg. A felelősségteljes elemzésben nem arról van szó, hogy az elemző meg szeretné jósolni nemcsak a pontos árfolyamot, vagy akár az irányt is. Azt talán csak Nostradamus tudja. A jó elemző azon pontokat keresi, ahol a jelenleg meglévő tendenciák alapján, a lehető legnagyobb valószínűséggel, és a szokásosnál alacsonyabb kockázattal lehet pozícióba lépni. Lehet tudni, hogy folytatódik-e a tendencia? Nem, de nem is szükséges. A magasabb valószínűség előbb-utóbb pénzt hoz. Ha valaki mégis jósolgatni szeretne, gyakran érez majd csalódást, és sikerrel rombolja amúgy túlságosan nagyra nőtt egoját, hiszen magának korábban jósolási képességeket tulajdonított.

„Minél többször találjuk el a mozgás irányát, annál jobb az elemzés.”Sokan azt gondolják, hogy a találati arány maximalizálásával lehet javítani a befektetési, spekulációs eredményeken. Így működik az emberi elme: minél többször szeretné, hogy igaza legyen. A valóságban szinte lehetetlen folyamatosan, vagy akár az esetek túlnyomó többségében eltalálni a helyes irányt, de nem is szükséges. Egyszerűbb, ha alkalmazzuk a „veszteséget korlátozni, bikát meglovagolni” tanácsot, azaz ha nem volt igazunk, beismerjük és lezárjuk a pozíciót (a stop-loss-ról van szó), míg ha bevált számításunk, minél szállunk ki. Ha a nyereségek átlagosan jóval magasabbak, mint a veszteségek, akkor arra sincs szükség, hogy több mint 50%-ban legyen igazunk.

„A Fibonacci az egyik legjobban használható eszköz.”A technikai elemzés egyik legnagyobb misztérium a Fibonacci-számokból képzett szintek, rosszabb esetben körök, vagy más vonalak alkalmazása. A Fibonacci az 1. pontban említett jóslási igényt szolgálja ki. Az emberek többsége szeretné tudni, hogy pontosan meddig korrigál az árfolyam, vagy meddig emelkedik és érdemes kiszállni. De amellett, hogy nem lehet jósolni, a Fibonacci egy olyan – a természetben valóban gyakran előforduló – számsort alkalmaz, amelynek az árfolyamokhoz semmi köze. Hiszen nem lehet tudni. Összességében elmondható, hogy a Fibonacci a technikai elemzés ezoterikus mellékága.
„Vannak pontos vételi/eladási jelzések, amelyeket indikátorok, vagy indikátor rendszerek mutatnak.”Az Interneten ezerféle spam kering a biztos tippekkel, a jó befektető evolúciójának első részében túllép ezeken. Utána következik a legnagyobb csapda, amely szintén ezerféle weboldalon hirdetnek. Olyan indikátor rendszereket próbálnak eladni, bérbe adni, amelyek pontosan és rendszeresen nagy sikerrel megmondják nekünk, mikor, milyen részvényt, milyen árfolyamon vegyünk. Mivel a piac állandóan változik, még a legnagyobb gondossággal kifejlesztett rendszerek sem lesznek képesek állandóan pénzt termelni. De van a tévhit ellen egy meggyőzőbb érv is: ha valaki valóban rendelkezik a „Szent Grállal”, akkor miért adja el úton-útfélen másoknak, néhány száz vagy néhány ezer dollárért, ahelyett, hogy titokban tartaná, és saját maga kereskedne vele.
„A technikai elemzés minden kereskedett eszközre alkalmazható.”Sokan azzal hirdetik a technikai elemzés mindenhatóságát, hogy azt bármilyen piacon fel lehet használni. Tévedés. A technikai elemzés nem mindenható, gyakran egyáltalán nem ajánlott az alkalmazása. Mind a túlságosan illikvid, mind a nagyon likvid eszközök esetén óvatosnak kell lenni. Az első esetben azért, mert egyetlen nagyobb szereplő hirtelen piacra lépése alapvetően, és néha nagyon gyorsan formálja át a grafikont. A második esetben pedig azért, mert olyan sokan alkalmazzák a technikai elemzést, hogy a jobb formációk hamar eltűnnek éppen azért, mert oly sokan keresik őket és lépnek pozícióba segítségükkel. Vannak esetek, amikor a fundamentális elemzéssel együtt alkalmazható jól a technikai elemzés, van amikor pedig csak az előbbire lehet építeni.
„Vannak minden piacon alkalmazható stratégiák”Minden piac eltér, kisebb-nagyobb mértékben a többitől, még ha a globalizált világ, és az internet le is döntötte a korlátok nagy részét. Más egy feltörekvő piac gyorsan mozgó és kevésbé likvid piaca, mint például a Dow közép és hosszútávon kifejezetten lomha piaca. Minden piacon mások a befektetők, más preferenciákkal, szokásokkal, tapasztalatokkal, és nem utolsósorban vagyonnal. Emiatt naivitás azt hinni, hogy egy jó módszer a BÉT-en, jól beválna az amerikai részvénypiacon, de akár Romániában is.
„Az elemzés során még azt sem kell tudni, hogy milyen részvény, egyéb instrumentum van a grafikonon, csak le kell elemezni és kész.”Bár valóban sok helyen tanítják ezt, nem felel meg a valóságnak. Jól tudjuk, hogy az egyes országok vagy régiók részvénypiacai erősen korrelálnak egymással, de nincs ez másképp sok szektor és alájuk tartozó ágazat esetén, ezért ezeket mindig meg kell vizsgálni, és az esetek többségében nem érdemes a magányos harcost választani, aki szembe megy az árral. Ráadásul ha csak egyedi grafikonokat vizsgálunk, kihagyjuk az egyik legfontosabb eszköz, a relatív erő vizsgálatát.

„A technikai elemzés áltudományos humbug.”Szándékosan tettem a felsorolás vége felé ezt a közkeletű tévhitet, így talán többen jutottak el idáig. A technikai elemzés hagyományai több száz éves múltra tekintenek vissza, Japánban az 1600-as évek rizs kereskedelmére, és a gyakran látott japángyertyákra, míg az Egyesült Államokban az 1800-as évek végére, majd a Dow elméletre. Azóta nemcsak széles körben elterjedt ez az elemzés fajta, hanem a számítógépek megjelenésével, tudományos szintre emelkedett a vizsgálata. Nem szabad elfelejteni, hogy itt főként a piaci pszichológia vizsgálatán van a hangsúly, amely a közgazdaságtanban is egyre nagyobb szerepet kap. Hol van már a Homo Economicus? (http://en.wikipedia.org/wiki/Homo_economicus)

„A technikai elemzés arra épít, hogy az árakba minden információ beépült.”Azon befektetési oktatási célra készült szakkönyvek, amelyek egyáltalán hajlandóak megemlíteni a technikai elemzést (egyre gyakoribbak), gyakran önkényesen ebbe skatulyába teszik be az analízis ezen formáját. A különbség a megfogalmazásban rejlik. A technikai elemzés azt mondja: „Az árfolyam és forgalmi adatokban minden megtalálható, amire szükségünk van.” (hozzáteszem, sokszor ez sem teljesen igaz, gondoljunk itt pár hangulat-indikátorra). Nem pedig azt: „„Az árfolyam és forgalmi adatokban minden információ megtalálható.”

„Ha az ember begyakorolta a technikai elemzés minden csínját-bínját, már megy minden magától.”A technikai elemzés folyamatos tanulást igényel, még a legtapasztaltabb spekulánsoktól is. Ennek két oka van: a piacok folyamatosan változnak, másrészt a szakma is folyamatosan termeli ki magából az új elképzeléseket, indikátorokat, megoldásokat, amelyek szinte azonnal tovább formálják a piacokat. Nem csak a jó pap, hanem a jó elemző is holtig tanul.

+1. „A Technikai Elemzés elsajátítása könnyű, nem kell makroelemzéssel, vállalatok fundamentális elemzésével bajlódni, és sokkal kevesebb időt is vesz igénybe ezeknél.”Bár így lenne, de a jó technikai elemzést nehéz elsajátítani, még nehezebb a gyakorlatba átültetni, és még nehezebb feldolgozni, hogy nemcsak ugyanannyi időt vesz el az ember munkájából, mint például a fundamentális elemzés, hanem még ahogy fent kiemeltem, folyamatos tanulást is igényel. Éppen azért, mert meg kell őrizni a versenyelőnyt a piac más szereplőivel szemben. Így csak azoknak ajánlható, akik szenvedélyesen művelik a technikai elemzést, és a spekuláció művészetét.

Letölthető Változat (PDF)

Portfolió

Wednesday, February 22, 2006

A hozamot szabályozni lehet a kockázat függvényében

Alapszabály, hogy a hozam növekedésével, a kockázat is nő. Persze nem mindegy milyen mértékben. Az alábbi linken bárki által elérhető modellportfolióinkat tetszés szerint súlyozva nézhati meg, hogy mekkora hozam mellett, mekkora aktuális (ami néhol jellemző, néhol kissé alacsony, néhol kissé magas érték az átlaghoz képest) kockázattal kell számolni.

Hozam-kockázat számoló (XLS formátum)

Fontos kiemelni, hogy a kockázat itt nem a szórást, hanem az aktuálisan kockáztatott összegeket jelenti.

Sunday, February 19, 2006

Japánban tombol a DayTrade mánia

In Japan, Day-Trading Like It's 1999 - New York Times

Japánban egyre többen tőzsdéznek interneten keresztül. Elvileg nincs ebben meglepő, hiszen mint a cikk is írja, az Egyesült Államokban ez már volt divat a kilencvenes évek végén, amikor tombolt a bika.Most Japánban nagyon erős a piac, ezért ott szaporodnak gombamód a spekulánsok.

Mégis van különbség. Japánban sokkal ritkább, hogy valaki a saját lábára álljon, inkább valamelyik nagyvállalatnak dolgozzák halálra magukat (na jó, ez sztereotípia, de nagyjából igaz). Míg Amerikában külön hagyománya van a "work from your home" vagy a "start your own business" típusú próbálkozásoknak. Japánban inkább lenézik az ilyesmit.

Ez érdekes hazánk szempontjából is. Itt ugyan nem nézik le az önálló vállalakozást, igaz nincs is hagyománya, viszont a lakosság retteg a tőzsdétől (halálra is keresik magukat a külföldiek helyettünk), mégis szeret játszani. Az az érzésem, hogy egyszer majd átszakad a gát.

Ez alapavetően pozitív folyamat lesz, de reméljük nem fognak túl sokat kockáztatni.

Thursday, February 16, 2006

Melyik a világ állampolgárai jövedelmét tekintve legegyenlőbb országa?

...Magyarország! Nem gondoltam volna. Valószínűleg azért mert nem is igaz. De a statisztika mindig attól függ, hogy milyen alapadatokkal dolgozik az ember. Az alábbi jelentést az ENSZ készítette, az 52. oldalt érdemes nézni:

http://hdr.undp.org/reports/global/2004/pdf/hdr04_HDI.pdf

Hogy történhetett ekkora tévedés? Valószínűleg az a helyzet, hogy a megemelt minimálbér (nem tudom mikor volt a minimálbér emelés, az adatok 99-esek és 2000-esek), az eltitkolt jövedelmek melyek sokkal alacsonyabbként jelennek meg az adatokban, és a legalábbis statisztikailag alacsony munkanélküliség (amely nem veszi figyelembe a segélyezési időszakból kiesetteket), együttesen azt a hatást kelti egy nyugati ország csendes irodájában dolgozó statisztikusának, mintha itt közel lenne az alsó és felső 10-20% jövedelme egymáshoz. Külföldi partnereinknek azért büszkélkedjünk el vele! :) A legjobb EU tagok:


EURank
Member State
GlobalRank
1
Hungary
1
Denmark
2
Sweden
4
Belgium
5
Czech Republic
6
Slovakia
8
Finland
11
Germany
14
Slovenia
15
Austria
21
Luxembourg
25
Poland
28

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/European_Union_statistics

Olaj - megnyugodhatunk?

portfolio Olaj - megnyugodhatunk?

Egy cikk a portfolión az olajról. Szerintem korai fellélegezni az olaj kapcsán, a trend egyértelműen emelkedő. Ha nem most, akkor pár hónap múlva, valószínűleg folytatja az emelkedését. Indokot mindkét irányba találni, de úgyis a pszichológia fog dönteni.

Egyébként nemcsak a benzinár miatt kell majd rettegni, hanem lehet jól keresni is az olaj árfolyamának emelkedésén, és nemcsak az olyan szektorán belül lemaradó vállalatok esetében, mint a MOL (amellyel kapcsolatban azért optimista vagyok hosszú távon)

Wednesday, February 15, 2006

Lakást mindenáron!

Az Egyesült Királyságban látható ingatlanlufi újabb megdöbbentő tünete olvasható lent. Lassan már senki sem tud magától lakást venni. Ez az ára az ingatlantulajdonhoz történő görcsös ragaszkodásnak.

Ha recesszió lesz és az ingatlanárak is zuhanni kezdenek, nagyon sokan lesznek bajban, és elképesztő spirál is lehet a dologból. Nem árt odafigyelni, illetve készíteni az esetleges short lehetőségeket. Pár hónap múlva...

Egy liste ehhez: http://uk.finance.yahoo.com/q/cp?s=^FTPY

"2005-ben a lakást először vásárlók mintegy fele kapott pénzügyi segítséget rokonaitól Nagy-Britanniában, szemben az 1995-ös 10 százalékkal. A változás a lakásárak növekedésével és a hiteleknél fizetendő önrész jelentős emelkedésével magyarázható. A Halifax elemzése szerint legtöbb esetben vagy a szülők tesznek jelzálogot ingatlanjukra, vagy a nagyszülők csoportosítanak át megtakarításaikból. A magas árak és önrész miatt 2005-ben mindössze 320 ezren vásároltak először lakást a szigetországban, mely 25 éves mélypontot jelent. A jellemző önrész jelenleg kb. 24,000 font, mely jelentős emelekdést jelent az 5 évvel ezelőtti kevesebb, mint 10,000 fonthoz képest. S míg 2000-ben két és fél év megtakarításából fizették az önrészt, addig ma közel 5 évig spórolnak a lakásvásárlók, hogy felvehessenek lakáshitelt. "

Forrás: portfolio.hu

Sunday, February 12, 2006

50%-ot eshet a Google a Barron's szerint

A Google trend töréssel (vagy legalábbis annak erős gyanújával) hirtelen megélénkültek a túlértékeltésget jelző hangok. Vajon hol voltak eddig? (Kivéve az enyémeket...;) )

Az érdekes, és a technikai elemzés érvényességét ismét bizonyítandó, hogy olyan információkkal indokolják a 180 dolláros árfolyamot, amik eddig is éltek:

"The story recites the usual litany of threats to Google's business -- potential competition from Yahoo Inc. (NasdaqNM:YHOO - News) and Microsoft Corp. (NasdaqNM:MSFT - News) and the vulnerability to Google's advertising franchise from "click fraud" fake ad transactions. And it criticizes the wide use of employee stock compensation.
Barron's quotes several Google bears -- two Wall Street analysts with "sell" ratings on the stock, bearish investment strategist Fred Hickey and former Merrill Lynch Internet analyst Henry Blodget, who a month ago laid out a case for Google falling to $100 on his InternetOutsider blog.
The weekly also sees Google in growing conflict with book publishers, cable companies and telephone companies."

Forrás: http://biz.yahoo.com/rb/060212/google_stock.html?.v=1

A kérdés megint csak az, hogy hol kell shortolni. Most rövid távon túladottá vált a papír, de ezt követően is nehéz lesz shortot nyitni, mert nincsenek ésszerű stop szintek, remélem egy kis emelkedés után hullócsilaggal vagy hasonló alakzattal fordul meg nagy forgalom mellett. Akkor lehet lefelé megjátszani. Ha ne, akármennyit is beszéltünk róla - nemhiába érdekes - más lehetőség után kell nézni. Ez az igazán nehéz a piacon.

Wednesday, February 01, 2006

Google gyorsjelentés - megtört a jég

Megtörtént az, ami szinte mindenkit meglepett, pedig már régóta várható volt. A Google lényegesen alacsonyabb eredményt tudott produkálni, mint amit vártak tőle. Részemről ebben semmi meglepő sincs. Csak azt sajnálom, hogy a nagy gap-ek miatt nem tudtam csak kis mennyiséggel shortolni. Azért a long term trend még nem tört meg. nézzük csak meg a 394-395 zónában lévő fordulópontokat, ez bizony támasz és az árfolyam egyelőre fölé rendeződött. A stop 401-en, de inkább a pozíció növelési lehetőségeket nézem.






















Néha elképesztően ostoba tud lenni a piac reakciója, de ez az, amit követnünk kell, vagy legalábbis tekintettel kell rá lenni. Az egyik leginformatívabb tech és investment blog, amit ismerek, egy érdekes alcikket hozott:

http://seekingalpha.com/article/6352

A cikk címe: Leaving Googlemania and Returning to Reality

...és most figyeljük az utolsó mondatokat: "...Google still does nearly half of the searches done on the Internet, and that’s roughly double that of its nearest competitor. Further, Google has controls a huge share of the advertising on more than eight million blogs on the internet because Google make it easy for marketers to place and measure advertising. Plus, Google was the most influential brand globally in 2005, beating out branding giant Apple. I doubt any of those numbers will change next quarter, regardless of what the earnings were or what the stock does tomorrow. Why? Because those are the long-term metrics that management is worrying about, and they are also the ones that will determine Google’s value long-term."

Te jó ég! EZ LENNE A GOOGLEMANIA VÉGE???

Nem arról van szó, hogy a Google nem jó vállalat. Zseniális alapötletek, profi kivitelezés, szimpatikus filozófia stb. Ráadásul még egy pénzgyár is. De egy negyedévenként 300 milliós eredményt hozó cég nem ér 127 milliárdot. Pont. Ezt még az egyébként igen impresszív növekedési adatok sem tudják távolról sem alátámasztani. Jókat fogunk még kacagni az ilyen cikkeken.

Más papírok: A long pozíciók jelentősen lecsökkentve, főleg Amerikában. A január jó hónap volt. A február nehezebb lesz, valószínűleg kevesebb ügylettel. Jó alaposan át kell nézni a piacot a hétvégén.