Tuesday, February 24, 2009

Indexek reálértéken

Nem telt bele két nap sem, és máris megvolt az előző bejegyzésben jelzett, akkor még csak hajszál híján 11,5 éves mélypont. Monndhatjuk, hogy a fejlett világ legfontosabb benchmark-jának használt részvényindexe majdnem 12 éve egy cent értéket sem termelt a befektetőknek. Nagyjából békeidőben, és gazdasági növekedés mellett.

De az előző bejegyzésben azt is jeleztem, hogy ebbe az infláció hatását figyelembe sem vettük. Most megtettem, az amerikai index esetén 2,7%-ot egyenletesen leosztva, az európaiaknál 3%-kal ugyanígy kalkulálva, az indexek 1990-es kezdőértékét figyelembe véve. Az eredmények megdöbbentőek.

S&P 500:

Mindenki aki 1995 márciusa óta (14 év) szállt be, reálértéket tekintve veszteségben van. Az éves átlagos reálhozam 1990-től 1,5%.

DAX:


Mindenki aki 1996 októbere óta (több mint 12 év) szállt be, vagy azóta nem 2002 decembere és 2003 júniusa között vett, reálértéket tekintve veszteségben van. Az éves átlagos reálhozam 1990-től 2,8%.

CAC40:


Mindenki aki 1990 eleje óta (több mint 19 év) szállt be, kivéve néhány hónapot időközben, reálértéket tekintve veszteségben van. Az éves átlagos reálhozam 1990-től -1,2%.

A részvénypiac statisztikai értelemben a kockázatmentes befektetésekhez képes statisztikai előnyt mutat. De önmagában a klasszikus Buy&Hold megközelítés még ilyen hosszú időtávon is lehet gyenge teljesítményű.

---

Akit érdekel, hogy a magyar részvény és állampapírpiacon a külföldiek mit és miért csinálnak, azok hallgassák meg a Gazdasági Rádió velem készült beszélgetését itt.

---

Hamarosan a BWM Meggyőzően Kockázatos Alap az Access Alapkezelővel együttműködésben működik tovább. Az eddigiekről lesz részletes elemzés is kb. kté hét múlva. Addig is a változások megtekinthetőek itt.

Friday, February 20, 2009

Dow és a mélypont

Olvasom mindenfelé, hogy 6, majd 7 éves mélypontolra süllyedt a Dow. Bár régóta nem a legfontosabb index, de preszizs és hírértéke még mindig nagy, ezért érdemes megvizsgálni néha.

Nos, valóban majdnem 7 éves mélyponton van. Ma 7249 ponton is volt, ami viszont alig 56 ponttal magasabb a 2002 októberi, napon belül beállított minimumtól. Ami sokkal érdekesebb: ha ennyivel többet esett volna, akkor több mint 11 éves mélyponton lenne, ettől ma egy hajszál választotta el. Vagyis az egyik legfontosabb részvényindex gyakorlatilag 11 éve nem állított elő értéket a befektetőinek.
Ráadásul akkor még reálértékről nem is beszéltünk. Egyébként a Dow történetében csak 4 alkalommal fordult elő, hogy hat egymást követő hónapban veszített az értékéből, ha jövő héten nem megy vissza mintegy 10%-ot 8000 pont fölé, akkor ez lesz az 5. alkalom. Eddig csak egyszer fordult elő, hogy ennél többször - egészen pontosan 9 alkalommal - esett minden hónapban egymás után az index, és ez nem a Nagy Világválság és nem is az olajválság idején fordult elő. Ehelyett 1941-42-ben, de a rossz sorozat még jóval Pearl Harbour előtt kezdődött, egyébként akkor "csak" 30%-ot veszített a csúcshoz képest az index, és a hadiipar felpörgése miatt akkor járt utoljára 100 pont alatt a Dow. Az pedig csak az inflációs és horroisztikus kamatszintű időkben, 1982-ben történt meg, hogy a megelőző 12 hónapból 10 volt veszteséges, ma ez a szám 9-nél jár ha nem lesz 10% rally jövő héten. Ezen adatok arra utalnak, hogy ha nem omlik össze a reálgazdaság is (a pénzügyi után) legalább annyira mint a harmicas évek elején, akkor ez fontos és akár végleges támasz is lehet.



---



De mi is történt akkor, amikor utoljára ilyen mai szemmel nézve mélységekben járt a Dow? 1997-ben a mostani szintek környékén a fejlett országokban mindenki az Internetről beszélt, itthon éppenhogy csak elindult a TV2 és az RTL Klub. Diana alig egy hónappal korábban halt meg. Clinton 9 hónapja kezdte meg a második elnöki ciklusát, és a világnak fogalma sem volt róla hogy ki az a Monica Lewinsky. Milosevics akkor került a Jugoszláv (!) elnöki székbe. Nem létezett még Euro és a Tocsik-botrány miatti per még el sem kezdődött. Nem létezett még Google sem, és Steve Jobs akkor tért vissza az Apple-hez, hol volt még akkor még az iPod és iPhone. Még be sem mutatták a Titanic-ot, a zenei toplisták élén pedig a Mo' Money Mo' Problems volt az egyik éllovas (pedig szörnyű) - Amerikát és a fél világot azóta is ez kísérti.

Thursday, February 19, 2009

Devizaárfolyam-hatás a Befektetési Alapokra

Kaptam egy levelet, benne egy érdekes kérdéssel, ami sokakban felmerül mostanában. Szokás szerint ismét egy kicsit más oldalról fogom megvilágítani a kérdést.
Tisztelt Alapkezelő!

********** vagyok, s rendelkezem ********* darabbal a Meggyőzően Kockázatos Alap befektetési jegyeiből. Az elmúlt időszakban igen szépen teljesített az alap, amihez szeretnék gratulálni, de egyben ehhez kapcsolódóan lenne merült fel bennem egy kérdés is.

A honlapon található januári portfoliójelentés szerint, a hozam feléért a forint gyengülése „okolható”. Ez a folyamat lényegén februárban is tartott, s az alap teljesítménye ugyanúgy jó volt mint januárban. A kérdésem az lenne, hogy ha a forint visszaerősödik (mint ahogy tette azt az elmúlt két napban), akkor számíthatunk-e az alap nettó eszközértékének a csökkenésére, vagy esetleg a januári jelentés óta változott-e az alap összetétele, melynek eredményeként esetleg az elmúlt időszak szép hozama „realizálható”?

Remélem kérdésemmel nem „titkos” vagy „bizalmas” infók után érdeklődtem!

Válaszukat előre is köszönöm!
Általánosságban van lehetőségem válaszolni. Az Alap eszközeinek a nagy része devizában van, a Tájékoztatóban is jeleztük hogy van devizakockázat. Így a forint gyengülése hozzájárul a hozamokhoz, az erősödése rontja azt. Viszont elméletileg és gyakorlatilag is nyitva van azonban annak a lehetősége, hogy fedezeti ügyletet kössön az Alap. Hogy köt-e ilyet, mikor és hogyan az napról napra változhat, mindenesetre két héttel ezelőtti blog bejegyzésemben már írtam, hogy ez mostanság nem egyszerű, ugyanakkor megfontolandó, tekintve, hogy az árfolyam gyújtópont közelében van.
Ami viszont fontosabb. Mi lenne, ha sziklaszilárd és egyértelmű választ adnék a fenti kérdésre? Az alábbiakat írhatnám:
A. Az Alap devizapozíciói lényegében nem változtak, ezt nem is tervezzük, ha a Forint visszaerősödik, az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke a befektetési teljesítménytől függően csökken, vagy lassabb ütemben erősödik.
B. Az Alap összes eszközét Forintra váltottuk, vagy teljeskörű fedezeti ügyletet kötöttünk, így akármerre is megy a devizaárfolyam, az alap forintban számolt egy jegyre jutó nettóeszközértékére az már nem lesz hatással. Persze ez azt is jelenti, hogy ha gyengül tovább a hazai fizetőeszköz, akkor az Alap azon már nem nyer ezen semmit.
Bármelyik választ is kapod, újra nyomás alatt leszel. El kellene döntened, hogy miként alakul majd a HUF/EUR. Van, aki 260-as, van aki 350-es árfolyamot vizionál őszre. Napestig olvasgathatod a nyilatkozatokat. Forgatókönyveket állíthatsz fel. Összességében akár napi szintű, befektetési/kereskedési döntést kell hoznod.
Ha devizaspekuláns vagy, ez rendben van. De a Befektetési Alapokba való beszállás nem erről szól, pláne egy hosszútávú Alap esetén. A döntés és az azt megelőző folyamat a portfolió menedszer dolga. Azért fizetsz neki, hogy ne neked kelljen ezt megcsinálni. Ha helyette akarod megcsinálni, két dolog történhet: rosszabbul döntesz ezért alacsonyabb hozamod lesz vagy jól döntesz, de akkor addig feleslegesen fizetted ki az alap bekalkulált díjait ÉS valószínűleg kevesebbet nyertél korábban. Ha Befektetési Alapba teszed a pénzed, de te akarsz dönteni mindenben, semmiképpen sem jársz jól. Az Alapok arra valók, hogy ezt a feladatot ne neked kelljen elvégezni.

Friday, February 13, 2009

Pofátlanság vagy kétségbeesés?

Az egyik hazai, nem is kicsi kereskedelmi bank, az alábbi tartalmú levelet küldözgeti ügyfeleinek, akik nagyobb összegű üzleti célú hitelt vettek fel. Az azonosításra alkalmas részeket kivágtam vagy kiradíroztam (és kérem, hogy ne írjatok email-t, hogy melyik bankról van szó, mert nem fogok rá válaszolni). Azt nem kétlem, hogy a bankok a külföldi források terén nehézségekbe ütköztek, de akkor is nehéz eldönteni, hogy pofátlanságról van szó, vagy ennyire kétségbe vannak esve. A levél kb. olyan, mintha megvennél 1 kg krumplit, majd a zöldséges az utcán utánad szaladna, hogy légyszi-légyszi legyen már mégis egy kicsit drágább. Kíváncsi lennék, hogy pl. a ROE mutatók tekintetében az évekig Európa-rekorder magyar bankokokat ki fogja megsajnálni. Legalább felajánlottak volna valamit, például a válság kilábalási szakaszára kedvezményeket, esetleg futamidő hosszabbítást, vagy legalább egy jegyet a Rádiókabaré következő előadására.


Mindenesetre a levél stabil tünete annak, hogy a válságnak még nem értük el a mélypontját (bár közel vagyunk), főként a világgazdaság többé-kevésbé perifériáján nem.

Tuesday, February 10, 2009

Javuló származtatott alapok

Válság és kockázatkerülés ide vagy oda, a származtatott alapok (jellemzően, de nem kizárólag: tőkeáttételt használható, árfolyamesésre is spekulálható alapok) szépen lassan, különösebb szenzációkeltés nélkül tért nyernek Magyarországon is. Érdemes elolvasni a Napi Gazdaság cikkét a válsággal dacoló származtatott alapokról, amiben engem is kérdeztek. Az alábbi ábra pedig beszédes:

Az elmúlt két év relatív tőkeváltozását mutatja, kékkel az összes alapét, pirossal a származtatott alapokét. Nemcsak a befektetési teljesítményt, hanem a befektetők tőkemozgását is ábrázolja. Az is érdekes, hogy a származtatott kategória megduplázta nagyságát, amíg az összes alapokban lévő vagyon kisebb, mint két éve (nominálisan, reálértéken még rosszabb a helyzet). De mivel egyes alapok a válságban is kiugró eredményt érnek el, ezért a befektetők is keresik őket, így az őszi amúgy is enyhébb visszaesés után majdnem mindenkori csúcsán van. Megkockáztatom: tavasz végére el is éri azt.
Update: egy érdekes cikket közölt ezekeről az alapokról a netfolio.hu is.

Thursday, February 05, 2009

A haza mindenek előtt

A forint az euróval szemben átlépte a 300-as árfolyamot, majd tegnap és ma éles korrekcióba kezdett. Tette ezt azután, hogy még a 290-es feletti értékek is mindenkori minimumok, és tavaly jellemzően 230 és 270 között mozgott az árfolyam, így még jóindulattal is legalább 8%-os gyengülésről beszélünk alig több mint egy hónap alatt. Persze az eseményeket lehet így is értékelni, ahogy az egyik online gazdasági hírportálon volt olvasható:

"Havi csúcsán a forint!

2009.02.05 17:01

Áttörte az eddig két alkalommal erős támasznak tartott 294-es szintet ma késő délután az EURHUF árfolyam (lefelé), így a forint február havi csúcsára jutott."

Öt nap után, amiből egy nem hétköznap, egynek pedig még nincs vége, sikerült felkiáltójellel, szenzációként tálalni a havi (!), vagyis inkább 3,5 napos csúcsot. Jobb esetben a 30 napos maximumra szokták mondani, hogy havi csúcs, függetlenül a naptári hónaptól. Szép dolog a hazaszeretet, de néha ehhez hasonlóan elfogult, és így a pozíciókra is egyoldaló megközelítést magával hozó szemlélet veszélyes lehet. Nem mindig igaz, hogy emelkedés=jó, esés=rossz. Nemcsak a saját szemszögünk és kitettségünk miatt, hanem azért is, mert néha egy utolsó nagy esés hozhatja el a kiérlelt fordulatot, míg egy kierőszakolt vagy éppen potenciálisan átmeneti (így talán korai örömöt okozó) változás inkább csak a problémát söpri átmenetileg a szőnyeg alá, és egy még mélyebb válságnak ágyazhat meg. Szerintem ugyan a forint gyengülés nagy része már megvolt (ha csak nem lesz a mostnainál is sokkal súlyosabb, valódi világvége hangulat a nemzetközi piacokon), de még nem beszélhetünk trendfordulóról. Egy ilyen átmeneti időszak idején érdemes még inkább átgondolni tiszta fejjel, hogy a devizapozícióinkat lefedezzük-e.

(Update: ez nem egyszerű mostanában, a bankok sorra emelik fel a letéti igényeket a határidős deviza ügyletekhez szükséges letéti igényeket. Így még ha fedezeti céllal is szeretne valaki ilyen pozíciót kiépíteni, akkor 15-20%-ot kell letenni letétként. Bár ez lehet rövidtávú állampapírban, egy magas kockázatú stratégia eredményességét 20%-kal is visszavetheti az ilyesmi. Ilyen körülmények mellett is mindenki maga dönti el, hogy érdemes-e a devizakockázatot vállalni, vagy nem.)

Monday, January 26, 2009

A két Lottó (nem Kästner)

Kétfajta lottó létezik. Nem a játék szervezését, nem a típusát, nem is a nyeremény kifizetési módját tekintve. A fejünkben léteznek belőle különbözőek.

Az egyikben pontosan kiszámoljuk a nyerési esélyeket, és a nyereményt, a szelvény árát, valamint a játékosok számát (és esetlegesen a számválasztási módszerüket) a képletben elhelyezve megnézhetjük, hogy mekkora valószínűséggel nyerhetünk. Mivel a szerencsejátékokat szervező cégeknek költségeik vannak, nyereségre törekszenek és emellett magas adókat is kell befizetniük, szinte sohasem fordul elő, hogy érdemes részt venni a játékban. Nagyon ritkán előfordulhatnak kivételek, ilyen volt esetleg - a játékosok számától függően - a tavaly nyári hatoslottó esete, amikor 2 milliárd forint felett volt a nyeremény, miközben az összes kombináció szorozva a szelvények árával alig több mint 1,6 mrd Ft. Bár ilyen egyszerű lenne, erről szólt is egy akkor született bejegyzésem, Garantált Telitalálat a Hatoslottón? címmel.

Az írás végén azonban megemlítettem egy másik lehetőséget a lottószelvény vásárlás motivációjára: "Egy fontos tényezőt még kiemelnék: ha lottószelvényt veszel, amúgy sem racionálisan gondolkodsz. Miért is tennéd? 200 Ft-ért egy egész hétre vásárolhatsz magadnak kézzel is megfogható reményt arra, hogy anyagi problémáid egy egész életre megoldódhatnak. Így tulajdonképpen egy érzést veszel, ez a valós szolgáltatás amit kapsz, és ez így már nem biztos, hogy rossz üzlet. Bevallom, amikor ilyen magas nyeremények vannak, és a várható nettó kimenetel a negatív tartományból a nulla felé közelít, néha én sem tudom megállni, hogy ne vegyek egy "remény-igazolást", én is "hülye" vagyok."
Éppen ez az a gondolatmenet, amit a kutatók is alátámasztottnak találtak a New York Times cikkében. A reménykedés önmagában is örömforrás. Érdemes megvenni 200 Ft-ért a 100 Ft szelvényenkénti nettó kifizetésű kis papírfecnit, hogy a reménykedés öröme és izgalma átjárjon belül. Ezzel az érveléssel nem tudok vitatkozni, és ezért ez a második típusú lottó már valóban sokkal érdekesebb.

Nem mindig a racionális megközelítés a jó, és nemcsak azért, mert az irracionális világban a racionális szemlélet nehezebben hoz kézzelfogható eredményeket, gyenge alkalmazkodóképessége okán. Hanem azért is, mert az irracionális is valós motiváció lehet, és ennek nem lehet kifejezni az értékét. Erre érzett rá a Mastercard zseniális hirdetés sorozatával, és a racionális és számszerűsíthető, valamint a megfoghatatlan és irracionális egyvelegére bíztatta potenciális ügyfeleit.

A befektetési területre sokan szeretnek úgy gondolni, mint egy letisztult és kalkulálható területre. De a technikai elemzés vagy a behavioral finance bebizonyította, hogy ez nem teljes kép. Itt is az egyveleg működik jól. Nem éri meg a magas hozamért kockáztatni, ha nem tudsz aludni emiatt. De nem is éri meg teljesen nyugodtnak maradni, ha esélyed sincs arra, hogy az infláció hozamát felülmúld. A hozam képviseli a példában a racionálist és a számszerűsíthető, míg az alvás nyugalma az irracionálist és a megfoghatatlant. Hogy hol a kettő ideális hibrid elegye, az minden befektető legnehezebb döntése. Főként azért, mert a második komponens miatt csak utólag érezhető át a döntés jelentősége, és sokan összezavarodnak, amikor megtapasztalják. Ezerszer láttam másokon és magamon is.

Ha a döntéshozatalunk és a motivációink hibrid rendszerben dolgoznak együtt, akkor a befektetéseket is érdemes így összeállítanunk, legyen benne magas és alacsony kockázatú is. Később, amikor jobban megismerjük hogy mi a fontos számunkra, változtathatunk az arányokon.

Tuesday, January 20, 2009

Soha ennyire nem volt még bajban új Amerikai Elnök

Miközben Obama a beiktatását követően a Pennsylvania Avenue-n mosolyogva és integetve sétált a néhol már-már örjöngő tömegnek, a tőzsdén az árfolyamok nagy zuhanással zártak. Az S&P 500 és a Nasdaq 5%, a Dow 4% feletti eséssel fejezte be a napot, végig süllyedve, az új elnökkel mit sem törődve.

Megnéztem, hogy jellemzően hogyan teljesítettek az indexek az új, vagy akár a hivatalban lévő elnökök új ciklusának beiktatási ceremóniájának napján. Az eredményt nem fejezi ki kellőképpen a rémisztő kifejezés.


(néhány módszertani információ: a szám egyes elnökök előtt a ciklusának számát jelüli, ahol nincs ilyen ott értelemszerűen csak egy ciklus volt; ha a beiktatás napján nem volt nyitva a tőzsde, akkor a következő kereskedési napot számoltam; 1933-ban, Roosevelt 1. ciklusának kezdetére nem volt adat, ezért az előző napot vettem figyelembe; 1929-ig mentem vissza; a beiktatások napja - ha nem egyedi esemény miatt történik január 20., de 1937 előtt március 4.)

Obama beiktatásának, tehát a mai napnak a változása százalékos mértékben az indexben a legrosszabb. Magasan a legrosszabb. Alulmúlta Lyndon B. Johnson első beiktatását, amikor az Kennedy lelövése miatt következett be. Alulmúlta Ford beiktatásának napját, amikor Nixon példátlan módon le kellett hogy mondjon a Watergate botrány miatt. Alulmúlta bármelyik háborús időszak beiktatási napjának teljesítményét. Alulmúlt a Nagy Gazdasági Világválság beiktatási napjainak teljesítményét. Alulmúlta az olajválság, devizaválság által megrogyasztott amerikai gazdaság idején hivatalba lépő Reagan elnök első napját.

Mindezt úgy, hogy általános bizakodás övezi Obama elnökségét. A legnagyobb nevű közgazdászok sorakoztak fel mögötte. Sőt, a hagyományosan nem a Demokraták mögé álló Wall Street sem támadja különösebben. Igen nagy nevek, mint például Warren Buffett, és Soros György támogatja.

Az esés nem Obama-nak szól, hiszen amellett, hogy a piac nem bánja, hogy őt választották, november 4. óta mindenki tudja, hogy ő lesz az elnök, a népszerűsége szárnyal, az átemeneti időszak alatti lépéseivel szinte mindenki elégedett.

Másról van szó, és ez nagyon aggasztó. A piacot egész egyszerűen nem érdekli, hogy ki lép éppen a Fehér Házba, annyira nagy a baj. Az amerikai pénzügyi rendszer gyakorlatilag teljesen összeomlott, a bankok vagy csődbe mentek, vagy a szakadék szélén táncolnak, azt is állami segítséggel. Ha az Obama stábnak a lépései jók is lesznek, a gazdaság csak sokára fog talpra állni. Ha igaz, amit a piac beáraz, és a reagálása igaz, akkor nagy és sokáig tartó bajra kell felkészülni. Esetleg imádkozhatunk, hogy a piac túloz.

A 70-es évek volt hasonló, akkoriban a kor hősei (Soros, Kovner, Dunn) abszolút hozamú stratégiákkal tudtak sikereket elérni. Lehet, hogy most is egy ilyen időszak jön, de azoknak akik ezt alkalmazzák (így nekem is) sok nehézséget kell megélni. Kitartás, és reméljük, hogy Obama olyan jó elnök lesz, mint amilyen jól kampányolt.

Saturday, January 17, 2009

Spekuláns valóságshow

Erre mondják azt, hogy kötelező megnézni. A BBC ettől a héttől egy olyan TV-s valóságshow-t ad le, ahol 8 pénzügyi piacokhoz semmit sem értő embert képeznek ki arra, hogy miként kereskedjenek rövidtávon 1 millió dollárral. A 8 embert nemcsak a szakmai munkájukban, de egész lelki életükben nagyító alatt tartják, és láthatjuk, ahogyan kegyetlenül össze vannak zárva néha kínzó, néha örömteli gondolataikkal.

A legérdekesebb az, hogy a kísérlet éppen a pénzügyi válság legijesztőbb órái alatt zajlik le, ezért úgy gondolom, hogy sem a résztvevők, sem a nézők nem unatkoznak.

Az első rész hat részre bontva már megnézhető a Youtube-on. A legelsőt belinkeltem, a végén felajánlja a további részletek megnézését. Vagy ha mazsolágazgatni szeretnél belőle később is, akkor kattints a videó alatti linkre.




http://www.youtube.com/user/MillionDollarTraders

Persze az ötlet nem új. Erre alapult Richard Dennis-ék 1980-as években lezajlott, híres "Teknősökkel" lezajlott kísérlete is. Ha nem rémlik, akkor nézd meg a tavaszi rejtvény oldalunk megfejtés rovatában alulról a negyedik bekezdést.

Update: az első teljes részt (6 youtube részt) végignézve azt kell, hogy mondjam: a "reality" helyett a "show" elemekre helyezik a hangsúlyt. Az első héten sírás, teljesen felesleges nyomásgyakorlás a résztvevőkre, nem általános érvényű szabályok általánossá tétele, értelmetlen kereskedésre kényszerítés, kis hibák vagy akár véletlenek miatt felesleges példabeszédek, és bolhából elefánt csinálás zajlik. Ez érthető, a nézettséget fent kell tartani. A show ettől még érdekes és élvezetes is lehet, de tartok tőle, hogy ezek miatt a következőkben sem szabad teljesen komolyan venni.

Thursday, January 08, 2009

Madoff és Buffett

Sokáig két hasonlóképpen zseninek tekintett befektetési guru, de teljesen más befektetési filozófia, etikai alapelvek és persze végeredmény.

Honnan vette az ötletet Madoff, hogy az újonnan érkező befektetők pénzéből fizesse ki azokat, akik régebben fektettek be és most ki akarnak szállni? Könnyen lehet, hogy a nyugdíjrendszerből.




A felosztó-kirovó szisztéma lényege, hogy az aktuális befizetéseket osztják szét a mostani nyugdíjasoknak. Ezzel az a probléma, hogy a fejlett társadalmakban egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast, akik ráadásul egyre tovább élnek *. Érthető módon így egyre többet kell elvonni a mostani aktív korosztálytól és egy idő után az egész rendszer fenntarthatatlanná válik, sőt már most is recseg-ropog. Az összes fejlett és a legtöbb feltörekvő országot érinti ez a probléma. Előbb vagy utóbb a gazdaság nem tudja majd eltartani az időseket a mostani színvonalon. Tudom, hogy legalábbis itthon a mostani nyugdíj is nagyon alacsony, és nemcsak ezt de ennél sokkal többet is érdemelnének 40+ évnyi munka után, de ez a gazdasági realitás.

Sokkal jobb egy olyan rendszer, amelyikben mindenki jó előre félretesz a későbbi nyugdíjára. Az állam, itthon is, igyekszik ezt ösztönözni, de ha te magad nem gondoskodsz erről, akkor a nyugdíjas éveidet a legsötétebb nyomorban fogod leélni. Menj le egy aluljáróba és beszélgess el egy idős nénivel, aki terítőt próbál eladni a járókelőknek. Az ő jövedelmének vásárlóértékét oszd el kettővel vagy hárommal és kapsz egy képet arról, hogy mi várhat rád. Ha csak nem élsz az öngondoskodás eszközével (is) és belépsz egy önkéntes nyugdíjpénztárba, vagy nyitsz egy NYESZ-t és arra ezerféle értékpapírból válogatsz. Ezt kell tenned, ha nem akarsz a Madoff séma szenvedő alanya lenni.

* Ez utóbbi tény persze nagyon jó, az életszínvonal és a várható életkor elképesztű ütemben nőtt az utóbbi évtizedekben. A nagymamám idén 85 éves, rendszeresen sütit készít, és remekül elboldogul majdnem 15 éves Renault Twingojával, ami ennyi idősen nem mindig egy kezes jószág. És hogy hova vezet? A nővéreihez! Komolyan.

Ma olvastam, hogy Warren Buffett lett az év vezérigazgatója (csak pár napig elérhető cikk). Tekintve, hogy ő sem úszta meg 32%-nál nagyobb veszteséggel a tavalyi évet, ez inkább arra emlékeztet, amikor Scorsese a Tégla c. filmjéért kapta meg az Oscar-t. A film jó, de ez inkább egy életműdíj, amiért annak idején a Taxisofőr, a Dühöngő Bika vagy a Goodfellas - Casino mozikért az Oscar elmaradt. Szinte még a korszakok is teljesen megegyeznek, Buffett kilencvenes évek közepéig volt zseniális, azóta - már csak a cég méretéből adódóan is - "csak" jó. De Buffett így is az előzetes megtakarítása és az akát évtizedes előre tervezés ikonja.

---

Néhány napon belül azok, akik érdeklődnek a BWM Meggyőzően Kockázatos Alap iránt, egy fontos információval fogunk szolgálni.

Thursday, December 18, 2008

Az Elnöki Ciklus

Az idei év egyik legnagyobb - történelminek is tekinthető - meglepetése, hogy az összes esélyesebb jelöltet maga mögé utasítva Barack Obama lett az Egyesült Államok elnöke. De mi köze az amerikai politikának a tőzsdéhez? Nagyon is sok.

Egyrészt, akik figyelemmel követik a cikkeinket és hírlevelünket, azok olvashatták, hogy vannak olyan valós pénzügyi piacok, ahol politikai, gazdasági, sporteseményekre lehet spekulálni. Ezzel kapcsolatban egy konkrét befektetési tanácsot is írtunk, mert úgy gondoltuk, hogy Obama az esélyesebb, de az út a Fehér Házba rögös. A cikk itt olvasható.

Másrészt, érdemes megemlíteni az úgynevezett "elnöki ciklus indikátort" is. Ennek lényege az, hogy az amerikai elnökök első közel két évében (a második év szeptember végéig) a részvényindexek rosszabbul teljesítenek, mint az azt követő két évben (második év októberétől a negyedik év végéig). Bár a két időszak nem teljesen ugyanolyan hosszú, a második két hónappal hosszabb, de ez mégsem magyarázza azt, hogy 1952 óta, azaz 14 ciklus óta 12 alkalommal a ciklus második fele volt a jobb a tőzsdéken, nem is kevéssel. Ha a ciklus első felének kezdő napján vettünk volna részvényeket és az utolsó napján adtuk volna el, és ugyanígy tettünk volna a második felében is, akkor az utóbbi esetben 52 óta 1000 dollárunkat kb. közel hetvenszeresére növeltük volna, míg az előbbi esetben kb. ugyanannyi pénzünk lenne. Az elképesztő különbséget a véletlen hatásain túl elméletileg, és vélhetően gyakorlatilag is magyarázni lehet azzal, hogy az első két évben az elnök komolyabb reformokat hajthatnak végre, ami gyakran megszorításokkal jár, de az utolsó két évben már több pénzt kell hagyniuk (pl. adócsökkentés) vagy nyomniuk (pl. jóléti programok erősítése) a gazdaságba is, hogy újraválasztásuk idejére, vagy pártjuk érdekében pozitív hangulatot keltsenek a választások idejére.

A HVG a karácsonyi bővebb számában egy cikket közöl a tőzsdei babonákról, amiben engem is megkérdeztek, és az írásban ez az egyetlen említett jelenség, amelyik legtöbbször megbízhatóan működő hiedelem, és nem mint "önbeteljesítő jóslat" következik be. A cikk ide kattintva érhető el, illetve egy részlete a lenti képen is.


Működne ez más országokban is? Véleményem szerint nem, vagy jelentősen kisebb hatással mint az Egyesült Államokban, még legalább 12 évig. Az ok egyszerű: a legnagyobb forgalmú és legnagyobb befolyással bíró pénzügyi piacok továbbra is ott találhatóak, így hiába van más országban más hosszúságú és fordulópontú elnöki ciklus, az kevésbé befolyásolja az itteni tőzsdéket, mint az amerikai események. Erre nagyon jó példa az idei év is. A hazai tőzsdén csak az 1998-2002-es kormányzati ciklus esetén nem alakult így a helyzet, de itthon a tőzsde a gazdaságnak csak egy szűk szeletét fedi le így nem mérvadó, és nincs is kellő mennyiségű adat, tulajdonképpen nem telt el elegendő idő a következtetések levonásához. Ez valamelyest még a jóval több adatot tatalmazó és időt jelentő tengerentúli piacokra is igaz, de ott azért már erős valószínűségek vonhatóak le az elnöki ciklus indikátor kapcsán.

Azt, hogy az idei év zuhanásai milyen egyediek voltak, jól jelzi, hogy 1952 óta másodszor vagyunk olyan 4 éves ciklusban, amikor az indikátor nem működött. Az első ilyen esetnél a ciklus második felébe esett a 87-es tőzsdekrach, de még akkor sem esett ekkorát az utolsó két évben a piac, mint most. Az indikátor arról nem mesél, hogy mi lesz a következő 2 vagy 4 évben. Csak annyit valószínűsít, hogy 2009 I.-2010 XI. tartó időszak gyengébb lesz, a 2010 X.-2012 XII. közötti indexmozgásnál.

Így hát a hosszú távú optimizmus jegyében kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet a Blog minden olvasójának!

Jövőre egy fontos, és az Alap befektetői és az érdeklődők számára fontos újdonsággal, valamint egy különleges ajánlattal jelentkezem, várhatóan már januárban.

Addig is az év képével búcsúzom, külön kihangsúlyozva, hogy a nehéz időkben is tudnunk kell néha nevetni egy kicsit:

Thursday, December 04, 2008

Gekko a címlapon

Majdnem 12 év teljesítményét leradírozó tőzsdei válság kellett hozzá, de a tőzsdei filmek kultikus alakja, az Oscar-díjas alakítást érő Gordon Gekko karaktere felkerült egy hazai újság címlapjára.


A 168 óra egy nagyon jó összeállítást készített a brókerfilmek világáról, ahol az eddigi egyetlen magyar tőzsdés film, az Overnight rendezőjét, Török Ferencet is meginterjúvolták. Emiatt is külön megtiszteltetés, hogy az én véleményemet is megkérdezték. Javaslom mindenkinek aki egy kicsit is szereti a tőzsdét és egy kicsit is a filmeket (nálam a "kicsit"-et "nagyon"-ra kell cserélni), az olvassa el az offline verzióban a cikket.



Akit pedig érdekelnek a blog eddigi bejegyzései a hasonló témakörű filmekről, az ide kattintva tudja elérni őket.

---

+ a múlt hónapban ígértem, hogy egy pozitív és fontos hírt fogok megosztani a blog és a BWM hírlevél olvasóival. Még egy pár nap türelmet kérek, a hírlevél feliratkozók nem fognak lemaradni erről.

Friday, November 28, 2008

Csökken a forgalom

A nagy esések velejárója, hogy a forgalom megugrik, mert sokan szeretnének megszabadulni a részvényeiktől, és közben sokan vadásznak a mélypontra is, ezzel időnként ún. medvepiaci rallikat okozva, ami időről időre heves, de átmeneti emelkedéseket hoznak magukkal.

Az most is látjuk, hogy az elmozdulások viszonylag nagyok, és sok részvény cserél gazdát. De a magas forgalom csak a kereskedés darabszámát jelöli. A dollár (vagy más piacon bármely más hozzátartozó deviza) forgalmát nem. Ha ez alapján nézzük meg a helyzetet, akkor azt láthatjuk, hogy van olyan mánia részvény, ahol egy éve csökken a valós dollárforgalom (1 ábra - Google), és van olyan, ahol az október elején történt nagy esés óta csökken a piacon gazdát cserélt részvények száma (2. ábra - General Electric). Valójában szinte minden papír esetén hetek óta egyre csökken az értékben számolt forgalom, vagyis egy ideje már a megnyugvás tendenciáját éljük, és ez egyre inkább az árfolyamok volatilitásának csökkenésében is megjelenik. De ez nem jeletn trendfordulót, csak azt, hogy egyre kevésbé számíthatunk nagy mozgásra, az év végéig nagy valószínűséggel.

Wednesday, November 19, 2008

Felezés

Felezési idő. Az az időtartam ami alatt a rádióaktív részecskék fele statisztikailag kimutathatóan várhatóan lebomlik. Ez a nukleáris erőművekben leggyakrabban használt elemek esetén több száz év is lehet. Ezért üres ma is Pripjaty, és ezért nagy vita tárgya a nukleáris hulladék tárolása.

Ahhoz, hogy a világ részvénypiaci vagyonának a fele eltűnjön, nincs szükség ennyi időre. Ritkán fordul elő, olyankor 2-4 év a jellemző. Sokszor széles köröket érintő háború, vagy jelentős túlértékeltség szükséges az árfolyamokban hozzá. Idén nincs egyik sem, mégis: 12 hónap alatt a világ a részvénypiaci kapitalizációjának majdnem pontosan a felét elveszítette. (a kapitalizáció csökkenését nemcsak az árfolyamok változása befolyásolja). Érdemes megnézni, hogy az egyes piacokon azonos devizára hozva mekkora csökkenés történt:


A világ vagyona ma feleannyit ér, mint egy éve? Nem, hiszen az ingatlanok, és a nem tőzsdei cégek értéke bár valószínűleg nagymértékben, de nem ennyire csökkent. Más befektetések értéke még széles körben nőhetett is.
Az adat azonban még így is félelmetes. Az árfolyamok szintjén minden idők legsúlyosabb naptári évét éljük, és egyikét a legrosszabb 12 hónapoknak.

Amíg tavaly október végén 63 000 mrd dollár volt a világ részvénypiacainak kapitalizációja, egy évvel később 33 000 mrd dollár. Külön érdemes megemlíteni, hogy a New York Stock Exchange, a Nasdaq, és a Deutsche Börse teljes kapitalizációja is az utóbbi hónapokkal az 1998 végi értékén van, nominálisan. Reálértéken, az inflációt belekalkulálva az átlagos részvénybefektető könnyedén lehet 20-30%-os veszteségben a pénze vásárlóerejét tekintve. A veszteség kizárólag az idei évnek tudható be.

Sőt, azóta tovább estünk, így a fenti számok még sötétebb képet festenek. A devizaárfolyamok változása persze nem elhanyagolható tényező, de itt ezekkel nem kalkuláltam, mert a lényegi mondanivalón nem változtat.
  • Soha ilyen még nem történt, így ez egy egyedi helyzet. Az esés nagy részéért a bizonytalanság felel.
  • A szélsőséges helyzetek ritkán tudnak sokáig tartani. Az ilyen vérzivataros napokon nem könnyű ezt elhinni, de ez általános igazság, a pénzügyi piacok természetéből fakad. Nem fogunk örökké 5%-okat esni, vagy akár emelkedni.
  • Önmagában a sima részvénypiac hosszútávon mindig emelkedik mese. Már nem szükséges Japánnal vagy Tajvannal példálózni, elég ránézni szinte bármelyik fejlett országhoz tartozó indexre.
Az áldozatok a legnagyobbak között is ott vannak, olyanok is akiknél ez már régóta érik, de a nevük történelem, ezért nem akarjuk elhinni, hogy vége. Az amerikai autóiparról beszélek, amelynek bedőlése katasztrofális következményekkel járna, legalábbis ők ezzel érvelnek:

http://gmfactsandfiction.com

(Főleg a kis filmet érdemes megnézni.)

Az autóipart érintő számok még akkor is ijesztőek, ha Vágó Istvánnak van igaza (Fele Sem Igaz, vagy a Van Benne Valami?)


A fenti link ugyanakkor azt is megmutatja, hogy minden szituációt lehet és kell is kezelni. Ők is ezt teszik, mi is tegyük ezt, közel nem vagyunk annyira rossz helyzetben itthon.

Monday, November 17, 2008

Őrült Napok


Az elmúlt hetek szinte mindenki idegeit próbára tették, akinek bármi köze is van a tőzsdéhez.
Soha nem látott felfokozott hangulat uralkodik mindenhol, és ami érdekes az az, hogy ez sehogyan sem látszik elmúlni. Lélektani oldalról vizsgálva mi történik?

Kétfajta félelem van ma a piacon.
Az egyik a "még-több-veszteség" félelem. Emiatt a többség nem mer venni, vagy gyakrabban ad el még meglévő részvényeiből.
A másik pedig a "lemaradok-az-emelkedésről" félelem. Erre vezethető vissza, hogy néha hirtelen erővel, sokszázalékos emelkedések fordulnak elő, mert amikor optimizmus uralkodik a piacon, sokan úgy gondolják, hogy az alulértékelt vagy annak tűnő papírokból "most vagy soha" alapon kell vásárolni.

Mindkettő klasszikus piaci pszichológiai folyamat, ugyanakkor nagyon ritka, hogy a kettő egyszerre egymás mellett éljen, és ilyen hihetetlen gyakorisággal adja át egymásnak a stafétabotot. De vajon meddig marad ez az őrült, lassan a mániás depresszióra, vagy bipoláris zavarra emlékeztető állapot? Meddig fog a piac úgy viselkedni, mint a Mr. Jones című film főszereplője, akit Richard Gere játszott?


Érdemes megnézni, hogy a legszélesebb körben figyelt amerikai index esetén is az ATR, amely leegyszerűsítve 1 napos, vagy 1-1 nap szélső pontjai közötti sáv nagyságának átlagát mutatja, hogyan viselkedik. Az utóbbi hetekben nemcsak nagyon magas lett, de egy jó ideje ott is tartózkodik, nem adván igazi jelét a megnyugvásnak. Bár a Meggyőzően Kockázatos Alap csak fél éve indult, de a piac állapota itt is tükröződik: a legrosszabb két nap október 7.-én és 9.-én volt, a legjobb két nap pedig rá majdnem pontosan egy hónapra, november 6.-án és 13.-án.

Nem lehet folyamatosan ilyen felfokozott hangulatban lenni, előbb vagy utóbb a legkisebb ellenállás irányában úgy kell rendeződnie a piacnak, hogy legalábbis ne a folyamatos magas volatilitás legyen a jellemző. Megnyugvás, és kevesebb izgalmat hozó napok következhetnek hamarosan. Ez lehet óvatos reménykedéssel táplált fokozatos emelkedés, vagy csendes belenyugvással szürkített oldalazás vagy lassú süllyedés. A következő pár hónapban valószínűbb, hogy inkább az utóbbi lesz az igaz, de addig is az optimizmust táplálandó, nézzük meg a Mr. Jones zárójeleneteit:

http://www.youtube.com/watch?v=KJec-mh4WJw

Thursday, November 13, 2008

A legnagyobbak egy asztalnál

Milyen lenne együtt látni Sorost, Simons-t, Griffith-et, és Paulson-t egy asztalnál, ahogy elmondják a véleményüket a jelenlegi válságról? Hála az amerikai Kongresszusnak, ez létrejött. Angolul jól értő, pénzügyi piacok általános természetére kíváncsiak, de főként a legzseniálisabb Hedge Fund rajongók ;) számára kötelező:




Kb. két óra, chipset és kólát ne felejtsetek el előkészíteni.

Sunday, November 09, 2008

Miért függesztették fel az ingatlanalapokat?

Bár utólag nem tűnik annak, szinte mindenki számára meglepő hirtelenséggel a PSZÁF felfüggesztette a hazai ingatlanalapok forgalmazását. Ez azt jelenti, hogy 10 napig senki sem vehet ezen befektetési jegyekből. De ami még fontosabb: aki ezekből korábban vett, most 10 napig nem adhatja el őket. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a PSZÁF-ot nem érdekelte, hogy az adott alapkezelő kérte-e, vagy szüksége volt-e arra, hogy a forgalmazást felfüggesszék, ehelyett kivétel nélkül mindegyik alap forgalmazását, felülről, hatósági erővel szakítsa meg.

Vélhetően azért volt erre szükség, mert egyes alapoknál, de akár a teljes ingatlanalap spektrumon belül is komoly veszélyként merülhet fel, hogy az alapok már nem tudják kifizetni a befektetők pénzkivonását.

Nem azért mert már nincs meg a vagyonuk, hanem azért, mert a vagyon egy része ingatlanokban van, amit nem lehet egyik percről a másikra pénzzé tenni. Ha valaha is próbáltál eladni lakást, akkor tudod miről beszélek. Mivel minden egyes lakás egyedi, ezért sokszor nehéz rá olyan vevőt találni, aki éppen ilyet keres. Ráadásul egy-egy lakás megvásárlása komoly anyagi megfontolássokkal jár, sokszor finanszírozást kell rá találni, így érthető módon ez is megnöveli a tranzakció lebonyolítási idejét. Egy komolyabb ingatlan tranzakció még a legjobb esetben is hosszú heteket vesz igénybe.

Az átlagos magyar ingatlanalap az eszközeinek kb. 40%-át tartja likvid eszközökben, és 60% van ingatlanalapban, így az, hogy az időnként kiszálló befektetőket ki tudják fizetni, nem okoz problémát, szinte sosem. A jelen helyzetben viszont volt olyan alap, ahol a kivonás mértéke a megnövekedett hazai kamatszint miatt olyan nagyságú volt, hogy rövidesen már nem tudták volna kifizetni őket. Idővel persze igen, de a nyíltvégű alapoknál elvileg nem ezek a játékszabályok. Ráadásul az ingatlanok eladási értéke a sietség miatt szintén megsínylené ezt a rendkívüli állapotot, így a befektetők még rosszabbul járnának.

A probléma gyökere az, hogy a befektetők az ingatlanalapokat nem arra használták, mint amire valók. Nem azt várták el tőlük, amit elvárhattak volna.

A problémák így ismét az általános hazai ismeretek hiányából táplálkoztak.

A szabályozás pedig az ilyen jellegű konstrukciókat megengedte, miközben a jelen helyzet felkészületlenül érte. Nem segített a az irreálisan magas hazai jegybanki alapkamat, a gazdaságpolitika korábban előidézett problémái sem, de a fő ok a fenti ismerethiány. Ami ráadásul félő, hogy rosszul fogja lereagálni a PSZÁF intézkedését, pánikszerűnek tartja majd, így azok is rosszul fognak járni, akik semmilyen hibát nem követtek el, és kellően körültekintőek voltak.

A tanulság az, hogy az ingatlan sehogyan sem tud likvid és pláne rövidtávú befektetés lenni.

Még a mi alapunk esetében is T+5 nap a kiszállás, azaz ha hétfőn bejelented, hogy szeretnél kiszállni az Alapból, akkor jövő hétfőn lesz a befektetési szolgáltatónál a pénzed. Pedig ha szükséges lenne, kereskedési időben bármit másodpercek alatt pénzzé lehetne tenni. Feltéve persze, ha nincs egyetlen tőzsdén semmi sem felfüggesztve, de a mi esetünkben egyetlen olyan pozíció sem volt, ahol erre sor került volna, éppen azért mert olyan piacokat és eszközöket választunk, ahol erre tényleg nagyon kicsi az esély. Az ingatlanok esetén ez a folyamat sokkal-sokkal lassabb.

Még jobban csodálkozom azon, hogy az ingatlanalapok egy része nem (vagy nem kellő határozottsággal) motiválta a befektetőit, már a befektetési döntéshozatal előtt (!), hogy legalább középtávra gondolkozzanak, és még akkor se vegyék ki, ha éppen magasabb bankbetét bukkant fel. (ami a hirtelen kamatemelés miatt amúgy is aktuális)

A befektetési alap (pláne ha ingatlanba fektet) nem olyan mint egy lián az őserdőben, amit Tarzan használ fel a helyi érdekű közlekedés érdekében. Nem olyan, hogy az egyikről a másikra ugrálunk, mert a másik lián időlegesen jobbnak tűnik. Ne akarjunk hetekre vagy hónapokra beszállni (esetleg a likviditási és pénzpiaci alapok kivételével), és tényleg csak akkor szálljunk ki az eredetileg eltervezett időhorizont előtt, pláne hirtelen és nagyösszegben, ha némi túlzással az életünk múlik rajta.

Wednesday, October 29, 2008

A Kapitalizmus halott!


(nem halott...csak éppen nem is tökéletes...az egyetlen jó társadalmi rendszer a Nyílt Társadalom...vagy inkább használjam a hozzáállás kifejezést?)

Wednesday, October 15, 2008

"A Csányi csinálja ezt velünk!"

Két órája felhívott egy ismerősöm, akinek a nyeresége erősen kitett az EUR/HUF árfolyamnak, hogy rájött, miért gyengül a Forint. Szerinte az egészet Csányi Sándor, az OTP vezetője csinálja, hogy néhány napon belül többször olcsóbban megvehesse a részvényeket, majd pár napra rá 10-20%-kal drágábban el is adhassa. Az OTP és a forint árfolyama közti összefüggést nem fedte fel.

A pénzügyi piacokon eddig még sohasem tapasztalt helyzet, ilyen agyrémeket szül, máskülönben értelmes emberekből is.

A valóság, amit tudunk:
  • Az elmúlt hónapok pénzügyi válsága a világ minden részvénypiacán masszív veszteségeket okozott
  • A pénzügyi cégek az elsősorban egymás és a rendszerbe vetett bizalom csökkenése miatt fokozottan érintettek voltak
  • A magyar gazdaság a válság 8. legkockázatosabb országa, mérete, viszonylag magas eladósodottsága, feltörekvő mivolta miatt
  • Az OTP egy tőzsdén jegyzett bank, amely magyar vezetés alatt áll, és bevételének még mindig nagy része itthonról származik. Az elmúlt hónapokban a legrosszabbul itthon az OTP kisbefektetői, valamint nagyszámú részvényekkel és opciókkal rendelkező vezetősége járt, és szintén nekik árt a forint bizonytalansága is.
  • Az OTP piacán - különösen a múlt hét végén - gyanús piaci folyamatok voltak, ezek után a PSZÁF már vizsgálódik.
  • Egyedül Csányi Sándor forintban tízmilliárdos, euróban százmilliós nagységrendet veszített az utóbbi két hétben.
Ezek után a fenti teljesen értelmetlen állítást, és az ezekhez hasonló összeesküvés elméleteket csak annak tudhatjuk be, hogy szélsőséges helyzetekben az emberek hajlamosak hiányos információk alapján következtetéseket levonni, felelősséget eltolni, és jólértesültnek mutatkozni, mindezt mélyen irracionális alapon. Ez éppen az a folyamat, ami önmagát generálva pánikot okoz, akár a tőzsdén is. Akármennyire is rossz a helyzeted, te ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Találós kérdés: Az alábbi személyek közül választva, hogy hívják azt, amelyiküknek nincs köze a forint gyengüléséhez?




A helyes válasz: Csányi Sándor

Tuesday, October 07, 2008

Itt az alja?

Az elmúlt hetek nem altatták el a befektetőket világszerte. A folyamatos esések közepette minduntalan felmerült a kérdés: mikor és hol lesz a zuhanás vége?

A kérdés megválaszolásánál természetesen nem lehet biztosra menni (jósnők előnyben), de a piaci pszichológia, amely a technikai elemzés eszközével közelíthető meg, adhat támpontokat.

Az egyik ilyen, hogy olyan szintű rettegés van a piacon, amihez én magam sem emlékszem hasonlóra teljes szakmai pályafutásom során. A VIX, amely az opciókba árazott volatilitással tulajdonképpen egyfajta félelem-indikátorként is felfogható, még sosem volt ilyen magasan. Az alábbi képen látható, hogy amióta csak mérik, azóta a legrosszabb napokon is 40-45-ös szintek környékén gyorsan megfordult és nyugodtabb vizekre evezett. Tegnap viszont átlépte az 50 pontot, sőt megközelítette a 60-as értéket is (nap végére jelentős mértékben korrigált), amely olyan magas szint, hogy még a nyugodtabb spekulánsok is beleszédülnek, és amit még sohasem láttunk (ha 87-ben mérték volna, valószínűleg ennél is magasabb lett volna).


Az, hogy ennyira magas értékek fognak előfordulni, senki sem tudta, de hogy a VIX nőni fog, az várható volt. Ez nem utólagos okoskodás, hosszú és rövidtávon is felhívtam erre a figyelmet:

2006 májusában ezt írtam a VIX kereskedj a volatilitással című cikkben (forrás PDF-ben): "A hosszútávú képet vizsgálva, a havi bontású grafikonon azt láthatjuk, hogy a VIX valószínűleg vissza fog térni a 2000-2003 közötti magas volatilitású időszakához, az álmosabb 2004-2006 közötti időszakához képest. "

2008 júniusában pedig a HVG befektetési magazinjában, az Ecoline-on (forrás): "A mostani helyzet a szinte villámcsapásként érkező pénteki nagy esés után sem mutatja azt, hogy a pánik elérte tetőpontját, így egyelőre még a félelem növekedése várható rövid távon."

Ma, majdnem négy hónappal a fenti kijelentés után meg merem kockáztatni: a pánik 80%-os valószínűséggel elérte a tetőpontját, vagy időben maximum 2 hétre van tőle.

Erre utal az is, hogy nagyon erős fordulós jelet láttunk tegnap az amerikai piacokon. Kevesen hiszik el nekem, de Budapesten is kapható Bulkowski majdnem 1000 oldalas, megdöbbentően részletes japángyertya alakzatok hatékonyságát vizsgáló friss munkája, a CEU belvárosi könyvesboltjában, gyenge 33 000 Ft-ért. Illetve csak kapható volt, mert az egyetlen példányra lecsaptam, mint nagymama az utolsó Koós János bakelit lemezre. Az érintettektől bocs.
Szóval Bulkowski a könyvében a hatékonyabbak közé sorolja a lent bejelölt fordulós alakzatot, amikor az előző hetek esése után napközben lenyomják az árfolyamot, majd nap végére az esés nagyrészét a vevők le tudják dolgozni, mert az optimizmus felülkerekedett a pesszimizmuson. Bulkowsi vizsgálatai alapján ez az esetek 60%-ban fordulós jel. Ez a szám önmagában nem rossz, de a szerző kitér rá, hogy a szokatlanul széles árfolyammozgású napokon számos alakzat, többek között ez is, még gyakrabban szokott fordulót jelezni.


Ez alapján itt is 80%-os valószínűséggel be lehetne mondani a fordulót, de a különleges helyzetre való tekintettel azért nem árt a szokásosnál óvatosabbnak lenni. Az esély a pénzügyi szektorban lévő, semmihez sem fogható bizalmatlanság miatt lényegesen alacsonyabb, de a piaci pszichológiát ismerve így is 66%-ban merem meghatározni. Ennyi a valószínűsége annak, hogy az év hátralévő részében már nem zár a fenti képen látható index az idei és négyéves minuma, vagyis 1000 pont alatt (pontosabban 1007, de a piaci szereplők kedvelik a kerek számokat, így ennyi kerekítés javasolt). Ha idén ez alá esik az index, aminek a fentiekből következően 33% az esélye, akkor tényleg nagy baj van a globális gazdasággal (és az 1-2%-os recesszió nem számít "nagy bajnak"). Reméljük, hogy nem így lesz. (az pedig, hogy jövőre mi lesz, már egy újabb kérdés)

UPDATE (2008. 10. 07. 22:11): A fenti index egyetlen nap alatt beesett az 1000 pontos szint alá, és 996-on zárt, így a 33%-os esélyű, negatívabb kimentel következett be. Az ebből eredő következtetéseket - sajnos - lásd néhány sorral feljebb.