A nyáron több érdekes könyvet is elolvastam, illetve igyekeztem olyan témakörökben is újat tanulni, ahol korábban viszonylag kevés ismeretem volt. Az itt szereplő könyvek mind tartalmukban, mind céljukban jelentős mértékben eltérnek, így gyakorlati haszna nem minden esetben van a számodra, de az esetek többségében az ember látókörének a szélesítésére alkalmas, és ennek nemcsak a befektetések világában van jelentősége.
Predictably Irrational (Kiszámíthatóan Irracionális) és The Upside of Irrationality (Az Irracionalitás Előnyei) - Dan Ariely
Dan Ariely egy olyan kutató, amely az emberi irracionalitás (többek között) pénzügyi döntésekre gyakorolt hatásait, vagyis a pénzügyi viselkedéstan területén tevékenykedik. Aki odafigyelt az elmúlt években, sőt: évtizedekben, az tudja jól, hogy a racionális ember nem létezik, és azt is, hogy a pénzügyi döntések világában számos jelenség a haszon maximalizálás helyett más irányba tereli az embert. A Kahneman és társai által elindított vonal ma már egészen messzire jutott, Ariely mégis képes volt arra, hogy a kérdéskört új oldalról közelítse meg, sőt tegye mindezt kifejezetten játékos formában és módszerekkel.
Az író ugyanis a pszichológiai kísérletezés Tom Jones-a, fáradhatatlanul gyártva az érdekesebbnél érdekesebb példákat az emberi irracionalitásra. Esetenként nem is ő készíti el ezeket, hanem az élet adja őket. A kedvenc példám az, amikor a kosárlabda szurkolók napokig egy sátorban alszanak szigorú beosztás szerint, és véletlen időpontban elhangzó dudaszóra többször is regisztráltatniuk kell magukat, hogy élőben láthassanak egy mérkőzést (a szabályok ennél bonyolultabbak, de már ez sem semmi). Ám még ezek után is csak a szerencsések, és nem a többet fizetők kapják meg a jegyeket, így az akár hetekig tartó procedúra is eredménytelen lehet, még ha minden szabályt rigorózusan betartott mindenki, akkor is. Ariely a meccs jegyek sorsolását követően felhívta mind azokat, akik bejutottak az arénába, mind azokat, akiknek ez nem sikerült. Kiderítette, hogy az előbbiek mennyiért adnák el, az utóbbiak mennyiért vennék meg a jegyeket. A különbség a megdöbbentő 14-szeres (!) volt. Amíg a kinnmaradtak 175 dolláros átlagáron vásároltak volna, a a bejutottak viszont 2400 dolláron adták volna el a jegyüket. A jelenséget ragaszkodási hatásként (endowment effect) ismeri a pénzügyi viselkedéstan.
Ami igazán érdekes Ariely kutatásaiban az az, hogy a az emberek saját tulajdon túlértékelését mennyire kiszámíthatóan, nagy számban közel azonos mértékben teszik. Bár volt némi szórás a jegyek eladási árának meghatározásában, de alapvetően hasonló szintekre árazták a meccs megnézésének lehetőségét. Mivel a kérdezés telefonon, és közvetlenül a sorsolást követő napon történt, ráadásul meglepetésszerűen, ezért a résztvevők nem tudhatták egymásról, hogy ki mennyiért adná el a jegyét, így a hasonlóság jelzi: az irracionalitás közel azonos módon torzítja a szereplők döntését. Ezt pedig a tőzsdén is tapasztalhatjuk nap mint nap.
A tőzsdei részvények esetén is ez a helyzet. Ha valaki megvett egy részvényt, akkor annak belső értékét - tudat alatt persze - önmagában ebből a tényből kiindulva magasabbnak tartja. Emiatt hajlamos a pozitív hírek jelentőségét felnagyítani, és a negatívakét csökkenteni.
Mindez az
Irracionalitás című könyvre is visszautal, amelyet Stuart Sutherland írt közel két évtizede, és szemléletes példákon keresztül mesél nekünk arról, hogy az emberek mennyire nem a józan eszüket használják a döntéshozatalnál. Sutherland, aki sokkal inkább ismert önéletrajzi könyvéről, amelyben depressziójáról írt (Breakdown címmel), egyértelműen lándzsát tör a racionalitás mellett, és tanácsokat ad, hogy miként lehet minél racionálisabban gondolkodni. Ariely azonban nemcsak azt állítja, hogy a nem racionális alapokon nyugvó döntéshozatal alakzatai megdöbbentő pontossággal felismerhetőek, hanem azt is, hogy nem véletlenül van szükségünk az irracionalitásra.
A tudós fiatal korában egy szörnyű baleset miatt testének kétharmadán súlyos égési sérüléseket szenvedett, ami miatt a kórházban iszonyatos fájdalmakkal járó procedúrákon kellett átesnie. Ezeken keresztül sok mindent megértett az emberi viselkedésből, elsősorban saját magát figyelve, de néha az ápolók, vagy az orvosok viselkedéséből is tanulva. Egy idő után az író a tragikus sorsára már mintha szándékosan rá is játszana, ezáltal elmélyítve az olvasóval ápolt kapcsolatát, szenvedései anekdotikus felsorolása által. Akár szándékosan teszi ezt, akár nem, meg tudjuk érteni, és egyben tiszteljük is, hiszen mai napig meglévő sérülései, és a fájdalmak miatti lassú írása ellenére hihetetlen mennyiségű tanulmányt, és két izgalmas könyvet is alkotott (nem tartozik szorosan ide, de nála csak a
Szkafander és Pillangó íróját csodálhatjuk, aki a szó legszorosabb értelmében véve pislogással (!) diktált le egy egész könyvet)
A második könyv, az Upside of Irrationality már nem olyan jó, mint az első, két-három fejezetet már kifejezetten erőltetettnek vélne az ember. Ennek ellenére szintén van benne érdekes példából és jelenségből bőven, így akiket megfogott Ariely stílusa, annak mindenképpen érdemes ezt is beszereznie.
A két könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnék jobban megérteni a tőzsdei árfolyamokat is mozgató mély pszichológiai tényezők valós rendszerét, és akik ennek érdekében képesek ettől elvonatkoztatott példákon keresztül is átlátni azok jelentőségét.
Trend Commandments (Trend Tízparancsolat) - Michael Covel
Covel könyveit és egyéb munkásságát régóta követem (például:
1,
2,
3,
4), mert harcias képviselője az egyik legsikeresebb tőzsdei stratégia csoportnak, a trendkövetésnek. Tettem már említést a könyvéről egy korábbi bejegyzésben is. Amiről ír, az általában nem különleges, viszont érdekekes, könnyen emészthető, motiváló, és számos olyan információt, kapcsolódási pontot hoz fel, amelyeken tovább indulva messzire lehet eljutni a trendkövetés világában.
A friss könyv azonban hatalmas csalódás. A korábbi művekhez képest jelentős mértékben lebutított, semmi újdonságot nem tartogató, a tartalom hiányát további erőszakos bizonygatással pótolni kívánó megoldásokkal él. Rövid, véresen szubjektív fejezettekkel operál, megpróbálva villámháborút vívni. Ha valahol fel is használ adatokat, azokat önkényesen választja ki, ami alól a szerző korábban sem volt mentes, és itt sem találni sok frissen felkutatott adatforrást. Az olvasás közben néha az az érzése az embernek, hogy egy jegyzőkönyv kiragadott részleteit hallja egy vitából, de csak az egyik fél oldaláról. Covel úgy viselkedik, mint egy duzzogó gyerek, így nem maradhatnak el a szokásos bűnbakok sem, kap kritikát Bartiromo, Bernanke, politikusok, fundamentális elemzők, és bárki, aki nem a szerző társadalmi (és nem befektetési) nézeteit vallja. Ám még ez sem lenne probléma, Covel (korábban árnyaltabb) stílusát is elfogjuk, ha kapunk érte valamit, amit hasznosíthatunk. Ám hiába bontjuk fel a csomagot, nem találunk benne semmi újat.
Nagy kár. A könyvet nem ajánlom elolvasásra, mind pénz, mind időmegtakarítási szempontok miatt sem.
Principles (Alapelvek) - Ray Dalio
Ray Dalio azt a Hedge Fund-ot vezeti, amely ugyan a magas hozamokkal is az élvonalba tartozik, de amiben az első, az a kezelt vagyon nagysága. Egyes becslések szerint ennek mértéke idén már meghaladja a 100 milliárd dollárt. Emellett az elért nyereségek miatt sem kell szégyenkezniük, sőt: még a sokak számára vérfürdőt jelentő 2011 nyarát is nyereséggel tudták zárni annak ellenére, hogy minden mozdulatukat megérezheti a piac.
A Bridgewater alapítója néha kemény, néha egyenesen hajmeresztő szabályokat alkot mind az életről, mind Hedge Fund-ja vezetéséről. Dalio nem finomkodik, soha nem beszél mellé, és ezt elvárja az embereitől is. A cégnél tilos a másik háta mögötti kritika, sőt a szemébe kell mondani, ha valami nem stimmel. A beszélgetések nagy részét rögzítik, de nem azért, hogy a Nagy Testvér érzést keltsék, hanem amiatt, hogy utólag minden véleményt, utasítást, megjegyzést rekonstruálhassanak, és ezzel szembesítve az embereket javulásra sarkallják őket.
Az talán nem meglepő, hogy a szókimondó környezetet, és a kőkemény teljesítmény elvárásokat az emberek többsége nem tudja elviselni, és 2 éven belül kilép. Aki viszont marad, az amellett, hogy nagyon jól megfizetik, pontosan tudni fogja, hogy mit miért csinál, és azt is, hogy miként fejlődhet tovább. Mert Dalio egyik vezérfonala a folyamatos fejlődés, hibáink utáni önvizsgálat, sőt mások előtti önreflexió formájában.
Általában csak egy széles társadalmi konszenzusban is (legalábbis az elvek szintjén) meglévő alapszabályok rendszerbe öntése történik a könyvben. Rengeteg triviálisnak tűnő dolog bukkan fel, mégis az egész több lesz, mint a részek összessége.
Az Alapelvek emellett Európai szemmel nézve néhol kifejezetten kegyetlennek tűnik. Dalio úgy véli, hogy nincs mindeninek joga véleménynyilvánításhoz a szervezeten belül, csak akkor, ha "hihetünk neki", amit korábbi viselkedéséből lehet leszűrni, így az egyes emberek nem egyenlőek. Szintén előírja, hogy tilos személytelenné tenni egy hibát, mindig meg kell nevezni a felelőst, és szembesíteni, mások előtt azzal, amit nem csinált jól. A szerző szerint a fájdalom, és az arra való reagálás a fejlődés egyetlen útja.
Mégis ebből sokkal inkább a következetesség jön le, ami az elvek mély szeretetéből adódik. A rendszerben való gondolkozás az, ami kérlelhetetlenül megjelenik az írásban, és nem is maga a tartalom, hanem annak egymásra épülése az, ami a legtöbbet jelenti az egyszeri olvasó számára.Egy-két helyen azért nagyon gyakorlatias tanács is felbukkan. Például az, hogy ne közvetlenül egy-egy negatív esemény után keressünk felelőst.
Bár befektetési témakörökről csak elvétve akad szó (Dalio kilátásba helyezi a negyedik, kifejezetten erről szóló alapelv gyűjtemény későbbi megírását), de ajánlom azoknak, akik úgy érzik, hogy megtakarításaik, esetleg spekulánsi tevékenységük kifolyik a kezük közül, és szeretnének rendszert találni, alkotni abban a káoszban, amely most a döntéshozatali tevékenységüket jellemzik. Továbbá azoknak, akik szeretnének szembesülni a saját ego-jukkal, és képesek felülemelkedni önmagukon.
The Black Swan (A Fekete Hattyú) - Nassim Nicholas Taleb
Taleb könyvéről a Hedge Fund blog-on már tettem
említést. A nagy hatású mű elsősorban tőzsdei, gazdasági összefüggésekben merül fel (vagy nekem ez tűnik fel...), de sokkal messzebb mutató ennél. Fekete Hattyú eseménynek tekintendő minden olyan esemény, ami váratlan, előrejelző modellek nem képesek megbirkózni a felbukkanásuk lehetőségével, és jellemzően alapvető módon felforgató is.
A libanoni származású akadémikus a könyvben elsősorban nem a hattyú szimbolikájából építkezik, sőt: egy másik madarat sokkal inkább felhasznál példának. Képzeld el, hogy egy madár vagy és egész télen, tavasszal, nyáron és ősszel is folyamatosan etetnek mindenféle finomsággal. Egy idő után azt hiszed, hogy a kedvükre tartanak, és az emberek kedvesek. Ám eljön a november, a Hálaadás, és te mint pulyka késsel a nyakadban végzed. Taleb példája az események váratlanságára utal, és deklarált módon rímel a 17. századi filozófus Hume indukciós problémájára. Ennek lényege, hogy az elméleti megállapításainkat is megfigyeléseink alapján képezzük. Ha valami megtörténik tízszer, vagy százszor, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 11. vagy 101. alkalommal is ugyanaz fog történni. Amint a pulyka esetéből is láthattuk ez téves gondolatmenet. Taleb szerint az indukció nem működik, és nem működhet, mégis rengetegen esnek bele ennek a hibájába.
Ahogy az előző bekezdésből már sejthetted, a Fekete Hattyú szinte csak filozófiai jellegű könyv, és ezt már külön teszem hozzá: abból is a fárasztóbb fajta, mint negatív, mind pozitív értelemben.Taleb sokat elmélkedik a világ természetéről és a rendezettségének hiányáról, valamint episztemiológiai gyökerű kérdésekkel. Számos filozófust is idéz, köztük azt a Karl Poppert is, amely Soros György elméletének legfontosabb ihletője volt, és a XX. század legnagyobb elméje (társadalmi kérdésekben még inkább). Mindez csak még értékesebbé teszi a művet, de nemcsak a megértést nehezíti meg, hanem a fő gondolat valódi kihangsúlyozását is.
Amire nagy szükség lenne, azok a számok és adatok. Taleb velük csak a könyv utolsó fejezeteiben mér előhozakodni. Ez nagy hiba, mert ha ezt a könyv első harmadában megteszi, akkor a teljes elméletét az első ugrás után áttekinthetőbbé és hosszú távon emészthetőbbé tette volna. Ehelyett néha idegesítően hosszú körülírások, illetve triviális dolgok ismétlése, és felesleges személyes történetek követik egymást, már-már a véletlenszerű kávéházi monológ benyomását keltve (Taleb fanatikus kávé fogyasztó). Ne aggódjunk: azért a lényeg nem veszik el. A váratlan és nagy hatású társadalmi, gazdasági események létezése mellett szintén nagyon fontos, hogy a szerző kiemeli: mennyire nem vagyunk tudatában a saját előrejelzési korlátainknak.
Taleb konkrét befektetés-stratégiai tanácsot is ad. Ennek lényege, hogy tudatosítani kell magunkban a váratlan események létét. Emiatt vagy 85-90%-ot nagyon alacsony kockázatú befektetésekbe kell tenni, majd a maradék 10-15%-kal kifejezetten agresszív, Fekete Hattyút kereső befektetésekbe kell diverzifikáltan (hiszen nem tudod hol és hogyan bukkan fel a sötét színű madár) fektetni. Olyanokba, mint például egy OTM opció vásárlása, vagy egy nagy kockázatot kereső kockázati tőke cég. Esetleg lehet többet is kockáztatni, de piaci vagy egyedi biztosítást kell kötni a nagymérvű és hirtelen elmozdulásokra.
A Fekete Hattyú egy olyan forradalmi és alapvető fontosságú mű, amelyet 20 oldalon is ki lehetett volna adni, sőt: ettől még sokkal jobb lett volna. Ettől függetlenül érdemes azt a sok órát is rászánni bármilyen befektető is vagy, mert ha komolyan veszed, akkor életed legfájdalmasabb befektetéseitől mentheted meg magadat.
Goodbye Gordon Gekko (Viszlát Gordon Gekko) - Anthony Scaramucci
Ezt a könyvet már régen
kinéztem magamnak.A zseniális cím és borító a
Tőzsdecápák című film utolsó jeleneteinek egyikére utal (maga a szerző röviden szerepelt is a folytatásban), amikor az eredeti főszereplő Charlie Sheen, és a nagy ellenpont, igazi főszerepet játszó Gordon Gekko utoljára találkoznak egy esős délután az üres Central Parkban. Gekko, a gátlástalan üzletember figurája szimbolizálja az erkölcs félredobását a vagyonért. A szerző a búcsú pillanatával, és Fox felismerésével szeretne már a címoldalon rámutatni arra, hogy úgy is meggazdagodhat valaki, hogy nem kell átgázolnia másokon.
Scaramucci egy már-már exhibicionista Hedge Fund menedzser, különösen az ágazat nagy részének rejtőzködő stílusát ismerve. Nemrég
rovatot vezetett a vezető gazdasági TV-n, a CNBC-n, korábban pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nyilvános vitafórumon
viccelődött Obama-val (majd kritizálta is), akivel egyébként a jogi karon évfolyamtársak voltak. Emellett pár pillanat erejéig szerepet is vállalt az imént említett Tőzsdecápák folytatásában is.
A Viszlát Gordon Gekko lényegében egy önéletrajzi könyv egy kis misszióval megfűszerezve. A hozzáadott adalék fő mondanivalója: "nem vagyunk mi rossz emberek". Legalábbis a vagyonkezelési ágazatban dolgozók többsége nem az. A laikusok többsége ezzel nem ért egyet, mert általánosítani könnyű, de Scaramucci sokat tesz igaza alátámasztásáért. Ez önmagában is nagy tett, tekintve azt a tényt, hogy a cinikus többség semmit sem tesz azért, hogy segítse saját munkáját megértetni a széles közönséggel, sőt ezt a saját példáin keresztül feltárulkozva tegye meg. Ez adja meg a könyv igazi erejét: bárki számára érthető, egyszerű kis történetek által nyerhetünk betekintést a pénzvilág műhelyeibe. A legizgalmasabb részek azok lettek, amikor Scaramucci társával együtt elindítja saját Hedge Fund-ját.
Eközben azonban a moralizálgatás, és Scaramucci saját ego-jának burkolt legyezgetése ("Van egy Porschém...de lekapcsolom a házban a nem szükséges lámpákat") érezhetően ront az összképen. Minél tovább olvas az ember a könyvben, annál inkább erősödik benne két meggyőződés: Scaramucci-nál kevés alkalmasabb ember lett volna a felvállalt küldetés könyv formájába öntésére, viszont ezzel jó 10 évet várhatott volna, amikor már tényleg karrierje lezárása környékén tart. Hiába vannak meg a tapasztalatok, lelki értelemben a szerző még nem ért meg ekkora kitárulkozásra. Túl büszke, ami nem lenne baj, ha a mű célja csak a saját emlékeiről és bölcseleteiről szólna.
Ha egy jó szűrőt be tudunk kapcsolni, és kikapcsoljuk az exhibicionizmus faktort, egy nem nélkülözhetetlen, de nagyon érdekes olvasmányt kapunk. Ajánlom azoknak, akik erre képesek, és szeretnének előítéletek nélkül egy kevés könnyed betekintést nyerni a befektetési ágazat életébe.
DeMark on Day Trading Options (DeMark az opciós piacon folytatott Daytrade-elésről) - Thomas DeMark
DeMark könyvének elolvasásával egy korábbi saját magamnak tett régi ígéretet váltottam be végre. A nagy hírű technikai elemző, aki az intézményi befektetők sztárja, három könyvet is írt, és ebből kettőt már korábban tanulmányoztam, de a harmadik, kissé furcsa nevű eddig kimaradt.
DeMark az az ember, aki a legtöbbre vitte a technikai indikátorok általi üzleti, és személyes márkanév építési törekvéseit, mint bárki más a szakmában. Minden indikátorát TD előnévvel látta el, hogy ezzel is erősítse a brand-et, ami teljes sikert aratott. A tudatos építkezés így mindenkinél messzebb vitte a szakmában az elismertséget tekintve.
Nevét nemcsak ezzel öregbítette, hanem azzal is, hogy a legnagyobb nevekkel dolgozott a valóban szabad Hedge Fund szakmán belül. Köztük volt Soros,
Paul Tudor Jones, és az a
Steve Cohen, akit a szerző mindenki közül a legnagyobbra becsült, és aki résztulajdonos is DeMark elemző cégében.
Néhány éve találkoztam DeMark-kal egy frankfurti konferencián, erről egy cikk is készült:
PDF link. Elmondhatom, hogy elismertségéhez hozzájárul az is, hogy nagyon kedves ember, amikor megtudta, hogy milyen "messziről" jöttem (főleg német alapkezelők voltak jelen), még ebédre is meghívott a rendezvényt szervező Bloomberg stábjával együtt.
DeMark munkásságára nagyon jellemző a precizitásra való kérlelhetetlen törekvés, és a szabályok által önmagunk becsapásának az elkerülése minden áron. Éppen ezért valamennyi esetben nagyon pontos indikátor rendszert alkotott, hogy ezáltal belemagyarázás, fiókprobléma, vagy nem mérhető eredményesség hibáit kizárva juthasson előnyhöz az, aki ezeket a mutatókat használja. Mindez a könyv stílusán is meglátszik, amely egy viszonylag száraz szabályrendszer ismertető, véleményem szerint nem túl jól eltalált hangsúlyokkal. Ám ez még nem lenne probléma, ha a katonás külső mögött erős érvek húzódnának. Az esettanulmányoknál azonban már látszik, hogy valami hiányzik, és ezt bárki észreveszi, aki pár évet a gyakorlatban is foglalkozott tőzsdei befektetésekkel.
Kissé zavaró, hogy a példák ömlesztve érkeznek, nem közvetlenül az adott indikátor leírásánál, ebből a szempontból a következő könyv jó. Kevés a példa, még ritkább az eredményességről szóló adat. Ez már csak azért is fontos, mert korábban a TD indikátorok közül többet is teszteltem, de nem láttam előnyt bennük. A TD Sequential-nak, amely talán a legtöbbet emlegetett DeMark indikátor, 9 és 13 a fő sarokszámai, ennyi bizonyos paraméternek megfelelő napnak kell eltelnie (köztük esetleg további kereskedési napokkal). Miért éppen 9, vagy 13? Erre nem ad választ. Az ember jogos igénye, hogy ismerje a mögöttes folyamatokat, legyen szó részben fundamentális, vagy akár teljes mértékben technikai tényezőkről, és ez utóbbi esetben a piaci pszichológiára gondolok. DeMark rendszeresen hivatkozik a tesztelések eredményére, amit a tudása ismeretében egyértelmű, hogy nagy alapossággal el is végzett. Mi azonban ezeket nem kapjuk meg, így sötétben tapogatózunk, és a saját tesztelések eredményének árnyékában óhatatlanul felmerül a túlzott optimalizálás, a curve fitting lehetősége, aminek az eredménye éppen a túlzottan precíz számok szoktak eredményként adódni.
Akár működik is amit DeMark rigorózus precizitással elénk tálal, akár nem, egyvalamire mindenképpen jó ez a könyv. Mégpedig arra, hogy rendszerre és fegyelmezettségre nevelje a spekulánst, akibe vas szigorral veri bele, hogy a szabályok és azok betartása mennyire alapvető a sikeres kereskedés érdekében.
Fibonacci Trading (Fibonacci Kereskedés) - Carolyn Boroden
Sosem értettem, hogy mi értelme van bármit is csinálni elemzés címén a Fibonacci számokkal. Ha csak a technikai elemzésről beszélünk, akkor is, az eszköztár nagy része valamilyen koncepció mentén alakult ki, és került használatra. Ha nem is magyarázza meg, hogy mely fundamentumokra van szükség (általában nincs is erre szükség), akkor is megtudhatjuk, hogy a piaci szereplők mely reakciója alakította úgy az árfolyamot, hogy az az adott irányban mozduljon el. A bemeneti tényezőt minden esetben az árfolyamok, a forgalmi adatok és esetleg a hangulat felmérések adják. A Fibonacci rendszerek éles kivételt jelentenek. Szükség van ugyan néhány pontra, amely az árfolyam adatokból számol, de onnantól egy exogén tényezőt ráerőszakolva próbál elemezni, és soha nem is tesz kísérletet arra, hogy megmagyarázza mi történt. Sokkal inkább apellál a misztikum és a számmisztika iránti vonzódásra. Még ez sem zavarna feltétlenül, ha bármilyen tesztelt, vagy valós performance report-on látnám, hogy működik, de soha egyetlen adatot sem tett elém senki, ami ezt bizonyítaná.
Egy indikátornak akkor van értelme, ha:
- Alátámasztja, hogy a piaci folyamatok miért adott szintekhez, egyéb paraméterekhez kötik az árfolyamalakulást.
- Vagy: széleskörű és alapos teszteléssel alátámasztják az érvényességüket.
A legjobb, ha mindkettő jelen van. Ebben a könyvben viszont egyik sem történik meg. A bevezetés utáni rövid magyarázat során a szerző könnyedén átsiklik a legfontosabb kérdés felett: Miért és milyen eredményességgel működik bármi, ami Fibonacci? Borodent cseppet sem zavarja, hogy semmilyen megalapozottságot nem ad az olvasó kezébe. Ezt a hiányt azzal akarja pótolni, hogy számolatlanul önti ránk a példákat és grafikonokat. Az objektivitás látszatát azzal akarja megteremteni, hogy a példa löketek végén egy-egy olyan esetet is bemutat, amikor nem az történt, amire az indikátor alapján számított volna. A miértre adott válaszok azonban itt is elmaradnak.
Az egyetlen pozitívum talán az, hogy a Fibonacci szintek torlódásából (clustering) képzett - szintén nem precíz) árfolyamszintek viszonylag érdekes, és talán kevésbé esetleges pontokat jelenthetnek. Ahhoz azonban, hogy ennek értelme is legyen, tovább kellett volna fűzni a gondolatmenetet. Sok út vezet a nirvánába. Nem teljesen lehetetlen, hogy az egyik kanyargós, beláthatatlan helyeken vezető ösvény, amelyet Fibonacci számokkal köveztek ki, szintén elvisz oda. Ám még ha így is van, a szerző még annyi fáradságot sem vett, hogy egy zseblámpát, vagy térképet vigyen magával. Ezért a könyvet nem ajánlom.
---
További Szakirodalom ajánlókért
klikkelj ide! (PDF)
---
