Monday, July 30, 2007

A Boldogság Nyomában

Akik régóta követik a Blog-ot, azok tudják hogy minden tőzsdei témájú filmet megnézek, még akkor is, ha csak érintőlegesen van köze a szakterületemhez. Némrég végignéztem a "Boldogság Nyomában" című mozit is, amely egy olyan valós történeten alapszik, ami egészen megdöbbentő. A főszereplő brókernek tanul egy felkapott cégnél, de ez idő alatt nem kap fizetést, ezért 5 éves fiával éjszakánként a hajléktalanok szenvedéseit kénytelen elviselni, amíg meg nem kapja az állást. A sztori minden izgalma nagyjából ki is merül ebben...




Chris Gardnert, aki tényleg végigélte ezt a borzalmat, Will Smith alakítja, és Golden Globe + Oscar jelölést kapott mindezért. Azt hihetnénk, hogy a film drámai jelenetekkel és lelket felrázó motivációval van teletöltve. Ehelyett egy csúnya bénázás az egész. Mellesleg a főhős fiát Will Smith igazi gyermeke játsza, ez sem tesz túl jót a produkciónak.

Sokkal szomorúbb azonban, hogy a valósághűség nyomokban is alig fedezhető fel a filmben, sőt a legbutább klisék használatával próbáltak meg operálni az alkotók, ráadásul Gardner ezt végig is asszisztálta. A legsúlyosabb jelenetsor az a filmben, amikor Gardner megunva, hogy kis tőkével rendelkező kliensekkel kell szenvednie, engedély nélkül a lista tetejére ugrik, és felhívja a legnagyobb nyugdíjalap elnökét. (a párbeszédeket fejből írom, a lényeget lefedik, zárójelben a megjegyzéseim)

"-Halló, Itt Az XY Nyugdíjalap.
Jó Napot Kívánok, Mr Ribbons-t keresem a Dean Wittertől, hogy tájékoztassam a befektetési lehetőségekről.
Titkárnő: Kapcsolom (!!! Igen, egy egyszerű hideghívást kapcsoltak azonnal és kérdés nélkül a főnökhöz)
-Üdvözlöm Mr Ribbons. Szeretném tájékoztatni a fantasztikus befektetési lehetőségekről itt a Dean Witternél (Erre mondaná Gordon Gekko, hogy "Hagyja már ezt az ócska ügynök dumát" :) )
- Ide tud érni 20 perc múlva...éppen lemondtak egy megbeszélést (!!! Bizony. A nyugdíjalap elnöke azonnal fogadja a hideghívó ügynököt - mit fogadja: ő maga ajánlkozik be nála)
-Természetesen! Máris indulok."

Ezt követően azonban Gardner elkésik a megbeszélésről, addigra Mr Ribbons-nak el kell mennie az irodájából. Sebaj, Gardner szombaton kézen fogja a gyermekét és személyesen beállít a nyugdíjalap elnökéhez. Az otthonába!

"-Elnézést, Mr Ribbons de éppen erre jártunk és gondoltam beugrok elnézést kérni, hogy múltkor nem érte oda időben. Most éppen a meccsre megyünk a fiammal.
-Semmi gond! Maguk is a meccsre mennek? Miért nem jönnek velünk, a legjobb elit páholyból nézhetik a meccset. (Egy vadidegen ügynököt miért is ne kényeztessünk, miközben megpróbál eladni valamit)"

Majd bepattannak Ribbons kabrió Mercedes-be és kimennek a meccsre. A páholyban Gardner ismét "kihagyhatatlan befektetési lehetőségekkel" zaklatja a nyugdíjalap elnökét a meccs kellős közepén. Ekkorra megjön a forgatókönyvíró esze és a legdurvább ziccert az életszerűség ellen már nem vetik be (illetve a betartják a "földön fekvőbe már nem rúgunk bele" elvet), így Ribbons visszautasítja Gardner ajánlatát. Szerencsére a páholyban vannak még befolyásos emberek, így főhösünk vad névjegykártya cserébe kezd.

Tehát a legnagyobb nyugdíjalap elnökét nemcsak hogy telefonon el lehet érni pár másodperc alatt egy totál kezdőnek, de azonnal időpontot is lehet kapni. Erről büntetlenül el lehet késni, sőt előzetes bejelentés nélkül hétvégén is lehet személyesen zaklatni az illetőt a saját otthonában, anélkül hogy egyszer is találkoztunk volna vele, hiszen az illető ott és azonnal még meg is fog hívni minket az egyik legdrágább helyre ahonnan nemcsak a meccset nézhetjük, de azonnal fontos ügyfeleket is szerezhetünk. Ugye milyen életszagú történet? :)

Azt javaslom, hogy inspirációt ne innen szerezzünk, hanem nézzük meg a DVD-n a "The Real Chris Gardner" (vagy valami hasonló) című extrát. A nagy része annak is érdektelen, de van egy 2-3 perces rész, ahol a brókercég irodájának berendezését taglalják. Gardner: "Uramisten a díszlettervező csodálatos munkát végzett. Minden annyira korhű! Még a részvényárfolyamok is....Most nézem: ha akkor nyitva hagyom a pozícióimat most sokkal gazdagabb lennék! (nevet)".

Gardner tudhat valamit. Ugyanis 20 év alatt hajléktalanból egy igazi sikertörténet lett, vagyona pedig meghaladja a 60 millió dollárt. Hát még ha 20 évig tartotta volna a pozícióit...

3 comments:

Unknown said...

Érdekes már maga a cím is.
Happyness. Sehol nem láttam még így leírva, biztos valami újfajta helyesírási irányzat.
Google találatok:
happyness:2,12 millió
happiness:58,2 millió

Előbbit a Mobimouse sem ismeri fel.

Anonymous said...

Szerintem közel se volt annyira rossz film, mint ahogy az le van írva! Mondjuk én a szakmai oldalt csak igen kis részben néztem! Egyszer meg lehet nézni!

andras: direkt van így helytelenül írva, a filmben megmagyarázzák!

Faluvégi Balázs said...

andras: szándékosan így írták, van egy kis rész a filmben, ami kifejezetten arről szól.

amzso: ízlések és pofonok...nekem nagyon nem jött be, elsősorban nem is a szakmai oldal miatt. De ettől még sokaknak tetszhet, az IMDB-n a magasnak számító 7,7-et kapja.