Tuesday, July 03, 2007

10+1 Tipp azoknak, akik szakmai gyakorlatot keresnek

Nagyon sok levelet kapok mostanában szakmai gyakorlat után érdeklődő diákoktól. Gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat ezen a téren, hátha mások is tudnak tanulni valamit ebből. Emellett a GoldenBlog miatt megnőtt látogatottság tartalom éhségét is ki szeretném szolgálni :) (itt tudsz szavazni, ha tetszik a blog). Mivel nem vagyok HR-es, sem karrier tanácsadó, a kockázatok és mellékhatások tekintetében tanácsért nézz körül máshol is. Én csak azt tudom leírni, hogy vezetőként milyen hibákat látok és mit tartok fontosnak egy jelentkezőnél, illetve pár éve milyen hibákat követtem el és mire következtetek ezekből. Nézzük akkor:

Minél hamarabb jelentkezz. Elmesélhetném, hogy hány jelentkezést kapok a napokban, lassan a nyár derekán, hogy a nyári gyakorlatot nálunk szeretné eltölteni az illető. A vizsgaidőszaknak lassan már mindenhol vége, a gyakorlatokkal kapcsolatos tudnivalókat rendszerint már tavasz közepén, vagy még korábban kiírják, de még ha nem is teszik, akkor is érdemes körülnézni a szóbejöhető cégek között. Aki az utolsó, vagy az az utáni időpontban jelentkezik, azt sugallja, hogy nem tervez előre.

Mindenképpen készíts szakmai önéletrajzot. Nagyon sokan úgy jelentkeznek, hogy csak pár sorban megkérdezik, jöhetnek-e gyakorlatra. Mivel szinte mindenhová többen, de nem ritkán akár 30-40-en is jelentkeznek, ezért valamilyen szempont szerint választani kell, ehhez pedig a jelölt tudását, erősségeit, stb. már az interjú előtt fel kell térképeznie a szakmai gyakorlatot biztosító cégeknek. Emellett pedig egy profi módon összeállított önéletrajz azt sugallja, hogy precíz és felkészült jelentkezőről van szó. Sokan erre a tanácsra azt szokták mondani, hogy "De hát nekem még nincs munkatapasztalatom és diplomám se, akkor mit árjak be?". A középiskolát, a felsőoktatási intézményen belül az akár később választandó szakokat, érdeklődési köröket, tudásanyagot, nyelvtudást, a rendszeresen olvasótt szaksajtót.

Döntsd el hogy mit szeretnél csinálni és mi érdekel. Számtalan alkalommal előfordult, hogy a jelölt nem tudta, hogy az adott cégnél mit szeretne csinálni. Ilyenkor gyakran azzal érvelnek, hogy mivel még sohasem dolgoztak, nem tudhatják mivel szeretnének a gyakorlat alatt közelebbről megismerkedni. Ez azonban gyenge érv. Ott van az egyetemen a szakosodás, az órák, a könyvtár, az újságok, és a net: ez alapján legalább közelítőleg mond meg, hogy mihez van kedved.

Tájékozódj előzetesen mind a szakterületről, mind a cégről. Rendkívül kínos helyzetbe hozhatod magad, ha alapvető kérdésekre sem tudsz válaszolni. Konkrét eset: egy lány szeretett volna nálunk gyakorlaton elhelyezkedni, és hamar kiderült, hogy egy konkurens cégnél is járt interjún. Természetesen megkérdeztük, hogy mi volt a benyomása róluk, de ő egy darabig csak zavartan nézegette a padlót, majd kibökte: "A WC-jükben ugyanolyan csempe van, mint nálunk." Nos, ha bármit is hallott volna korábban a befektetési területről, vagy a tőzsdéről, legalább 1-2 értelmes mondatot kinyöghetett volna.

Ne próbálj haverkodni. A legtöbb esetben aki interjúztat, vagy a szárnyai alá vesz a gyakorlat során, ha csak pár évvel is, de idősebb nálad és értékes tapasztalatokkal gazdagabb. Soha nem fog egyenlő félként tekinteni rád, talán egy munka utáni sör esetén igen, de a munkahelyen sohasem. Légy könnyed és közvetlen, de még véletlenül se vidd túlzásba, pláne az interjún. Ott és a gyakorlat során később is ő van döntési helyzetben, ha tanulni szeretnél, fogadd el hogy ő a főnök. Ez van, eljön majd a te időd is.

A mennyiségi elv ritkán jön be. Soha ne küldj ki többszáz email-t, mondván hogy "ha csak 1% bejön...". Egyrészt még ha a szám stimmel is, igen kicsi a valószínűsége, hogy éppen onnan válaszolnak, ami téged érdekel, vagy ahol sokat tudnál tanulni (valószínűbb hogy ott kell valaki, aki kávét tud főzni...). Másrészt a "Tisztelt Cégvezető!" megszólítás nem éppen bizalomgerjesztő.

Elsőre SEMMIKÉPPEN ne fogadj el értékesítési gyakorlatot kínáló állást. Sok cég, ahol a megfáradt és kiégett alkalmazottak elmennek szabadságra, az értékesítők alacsonyabb rendű munkáira az igen olcsó, vagy ingyen dolgozó egyetemistákat szemelik ki. Az a munka azok számára, akiknek kevés gyakorlatuk van az új emberek, vagy a hivatalos telefonok kezelésében lélekölő, monoton, sőt kifejezetten megalázó is lehet. Ráadásul tanulni csak egy dolgot fogsz belőle: még egyszer nem fogadsz el ilyen állást.

Légy rövid és lényegretörő. Bárki, akinek email-t küldesz, vagy akivel beszélni fogsz, elfoglalt ember és nem szereti, ha rabolják az idejét. Sokan azt hiszik, hogy egy terjedelmes levéllel, amiben sztorizgatnak leveszik a lábáról a kiszemelt cég kompetens munkatársát. Alapvetően érdekes olvasni ezeket a leveleket, de 7-8 ilyen után sokan már végig sem olvassák ezeket. Inkább 10-15 nem túl terjengős mondatban fogalmazd meg a motivációs leveledben, hogy miért az adott cégnél és területen szeretnél dolgozni, mit tudsz nyújtni a cégnek és te mit szeretnél tanulni az együttműködésből.

Ne közöld, hogy a gyakorlat kötelező, X ideig tart, és "kénytelen vagyok valahol letölteni". Ez nagyon amatőr hibának tűnik, de minden évben legalább öten kimondva, és még háromszor ennyien érzékeltetve jelzik, hogy nekik ez csak egy kötelező gyakorlat, amin csak szeretnének túlesni. Az interjún ebből már gyanítani fogják, hogy a motivációd nincs a csúcson, és drasztikusan csökkennek az esélyeid.

Ha jó csaj vagy, használd ki! Viccesen hangzik, de igaz. Már az önéletrajzodban érdemes egy visszafogott, de az arc szépségét kihangsúlyozó képet küldeni. Egészalakos kép viszont túlzás. A jó képpel többszörösére növeled az esélyeit, hogy behívnak egy interjúra, főként kisebb cégeknél. Ezt követően már más szempontok fognak szerepet (legalábbis részben) játszani, de legalább bejutottál az ajtón, néha ez sem könnyű. Az interjún viszont szigorúan tilos kurvásan (igen, leírtam ezt a szót egy tőzsdei, üzleti blog-ban, baj?) kinézni, a visszafogott elegancia a nyerő. Abban, hogy a sikeres felvételt követően miként lehet lerázni a próbálkozó férfikollégákat - már ha le akarod rázni egyáltalán őket - én egészen biztosan nem fogok tudni tanácsot adni, erre ott van a csajos témákat boncolgató Nők Lapja Café. ;)

Tartsd a kapcsolatot. Ha már sikerült szakmai gyakorlatra bejutni valami izgalmas helyre, gyakran 30 másik jelentkezőt megelőzve, akkor élj is a lehetőséggel, és ne hagyd kihúnyni a lángot. A gyakorlat után pár hetenként - ha a gyakorlat jól sikerült - érdemes egy-egy érdeklődő email-t küldeni volt főnöködnek, munkatársaidnak, esetleg ha szakmai oldalról találkozol valami újjal az egyetemen, elküldeni nekik. Valószínűleg már tudni fognak erről mindent, de látják, hogy te sem feledkezel meg róluk és motivált vagy. Ha életben tartod a kapcsolatot, könnyen lehet hogy kérés nélkül megvan a helyed a következő szakmai gyakorlatra, vagy akár állásra.

4 comments:

Anonymous said...

szerinted érdemes névjegykártyát "tartani"?

Anonymous said...

Ha már írtál a felsőoktatásban végzőknek, akkor jöhetne valami tipp azoknak is, akik a felsőoktatásba igyekeznek. Ugyan van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem sok ilyen ember olvassa ezt a blogot :), de pl. én nagyon kíváncsi lennék a véleményedre a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban, kiemelten közülük a közgazdász képzésekre. Ugyan még csak jövőre érettségizek, tehát van időm eldönteni, hogy mi legyen, de sajnos kevés olyan embert ismerek, aki a felsőoktatásra olyan rálátással rendelkezik, hogy már jópár éve végzett és mindennapjaiban is (legalábbis gondolom én) gyakran találkozik különböző oktatatási intézményekben végzettekkel (például pont a szakmai gyakorlatra jelentkezőkre gondolok). Legfontos szempontnak tartom az oktatás gyakorlati használhatóságát és a diploma elismertségét. (nem vagyok benne biztos, hogy a kettő mindig összefügg :() Kb. fél éve foglalkozok különböző fórumok olvasásával, BA tantervek és MA (mesterszak) indítási kérelmek tanulmányozásával(nem árt tudni, hogy mely BA-vel milyen MA-re lehet majd menni, hisz bolognai rendszer), de sajnos annyira jutottam csak, hogy tudom, valószínűleg Pénzügy és számvitel szak lesz a dologból, illetve sok fősulit/egyetemet sikeresen kizártam. :)

Üdv.: Krmk

Faluvégi Balázs said...

gyalogbodza: szerintem jó ötlet, a probléma az, hogy titulust mit írsz rá. Ha semmit, akkor később nem fognak emlékezni rád, ha azt hogy "diák" vagy hasonló, az kevés, azt meg nem írhatod rá, hogy pl. "elemző" mert az még nem felel meg a valóságnak...ezzel nem adtam kielégítő választ, de ennyi jutott eszembe.

krmk: kérdés persze, hogy mi a sok, de meglepődnél ha tudnád, hány nagyon fiatalt érdekel ez a terület. Az ötleted nagyon jó, időpontot nem merek ígérni, de felírtam.

Anonymous said...

Balázs: Az ember gyakran (és olykor hibásan) saját környezetéből indul ki. Én a saját környezetemben egyet sem ismerek, ami lehet véletlen, pláne, hogy gimnazista vagyok. A sok az lenne számomra ha mondjuk 10 fölött ismernék. Gondolom a tőzsde az embereket mindig is érdekelte. Az, hogy vkit érdekel ez a terület és olvassa ezt a blogot nem feltétlenül ugyanaz.
Van még kb. 1 évem dönteni, addig remélem elkészül. Annak is meglesz az előnye, ha mond újdonságot, és annak is ha nem...