Wednesday, January 03, 2007

Kínát szeretik továbbra is

Úgy látszik az év első kereskedési napján, az optimizmus közepette is leginkább néhány régóta imádott kínai papír a kedvenc a tengerentúlon. Érdekesen működik a tömegpszichológia: azt veszik, amit eddig is a leginkább zsákoltak. Köszönhetően a hosszú szünetnek, szinte mindegyik nagy réssel nyitott felfelé, ami megnehezíti, vagy meglehetetleníti a rövid távú pozíciófelvétel hatékonyságát. Közép és hosszútávon viszont most is jó lehet vásárolni, de a stop elhelyezése nagyon nehéznek tűnik. Mutatok pár példát, van közte jó pár régi ismerős is.

A "kínai Google" mindig is kedvenc volt. Most egy jó nagy alvásból ébredt és a rés ellenére, még nincs agyonvéve pár napos távlatban. Viszont stoppot tenni nehéz, különösen kitörésnél, nézzük csak meg október végét.



Ebből szerencsére van, de a nagy kilengések miatt (novemberben három nap alatt simán összejött 15% esés), megint csak nehéz küszöb megbízást alkalmazni, most is fő a fejem. Ráadásul nem amerikai részvény lévén, tele van gap-ekkel, ami néha veszélyes. Viszont az új csúcsal élen van, és ez jó előjel.



Olyan nincs, hogy egy részvény egy valamirevaló korrekció nélkül megússzon egy ilyen emelkedést. Vagy csak az elemzők lettek túl kritikussá...



Visszatérő ismerős, 2-3 éva nagy mánia volt benne, mostanában inkább aludt, de mintha ébredezne. Megint legalább 7-8%-nyi stop kellene, ami a megvehető mennyiséget csökkenti.



Ez a csúcs, a szó átvitt és szó szoros értelmében is. A szégyentelen szénbánya, a korrekcióból gappelt felfelé 7%-ot, és ha ez még nem lenne elég, a forgalom nagyon alacsony, de érdekes nézni, hogy mire képesek néha a szénnel túlfűtött befektetők.



Az utolsó kivételével mindegyik érdemes a továbbfigyelésre, a CHL a tartásra. Meglátjuk.

2 comments:

Anonymous said...

Kedves Balázs!

Tegnap olvastam a bejedzésed, de csak ma tudtam megnézni a grafikonokat real-time.
Ahogy vártad az LFC-nél meg is lett a korrekció, elég rendesen!
Mit gondolsz? Érdemes lehet long-ot nyitni, vagy eshet még tovább?

Üdv!

Faluvégi Balázs said...

LFC-t én most biztosan nem fogok venni, de 2-3 hónapos időtávban érdekes lehet azoknak, akik hajlandóak jó nagy stoppokat tenni.