Monday, June 18, 2012

Kedves Lottónyertes(ek)!

Gratulálok! A szerencse rád mosolygott, és mostantól, ha nem csinálsz butaságot, minden tekintetben szabad ember vagy. Most bizonyára nagy eufóriában vagy, és ez így van jól. Ugyanakkor az első öröm után érdemes tudatosítani magadban, hogy néhány lépést a későbbi nyugalmad érdekében is meg kell tenned.

A befektetési szakmában sokszor láttam olyan embereket, akik hirtelen jutottak sok pénzhez, és láttam, hogy milyen hibákat készültek éppen elkövetni vagy követtek el korábban. Az alábbiakban néhány tanácsot látsz arra vonatkozóan, hogy mit érdemes most tenned, hogy a szabadságodat megőrizd és a pénzt megfelelően kezeld.
  1. Titkold el a világ elől a lottónyereményedet, kivéve azokat, akiben teljesen megbízol. Ez a legtöbb ember esetén 2-3 személyt jelent, jellemzően a szülőket és a házastársat jelenti. Az elkerülhetetlen, hogy a pénz egy részének elköltésével ne tűnjön fel a környezetednek, hogy jobban élsz, ehhez találj ki egy hihető mesét, például egy felfutó internetes üzletről. Ha eddig egy 15 éves autóval jártál, és ezután egy új Ferrari-t vezetsz, akkor ez persze kevés lesz, ezért a gyarapodást, pontosabban annak látszatát hangold fokozatosra.
  2. Ne adj kölcsönt. Soha. Senkinek. Befektetésnek a kölcsön rettenetes, iszonyatosan rossz hozamokkal és még magasabb nemfizetési rátával. A bankok egy része is csődbe megy, egy másik része is csak azért képes fennmaradni, mert nagyon, de nagyon megválogatja, hogy kinek és milyen feltételek mellett ad hitelt. Ha valaki barátságból kér pénzt, de nem azért, mert a családja a kilakoltatás vagy az éhhalál szélén áll, ne adj neki, hiszen a barátság nem épülhet üzleti kapcsolatra. Ha valaki, aki tényleg közel áll hozzád (10-15 emberről lehet szó maximum) nagy bajba kerül, segíts neki egy kisebb összeggel, de ne mint kölcsön add, hanem örökbe. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ha igaz barátról, törődő rokonról van szó, akkor vissza fogja adni, addig is te nyugodt szívvel lemondtál erről a pénzről, ami nem mérgezi sem a te lelkedet, sem a másikat.
  3. Határozd meg a céljaidat! Ehhez igazítsd a befektetéseidet kialakítását. Most úgy tűnik, hogy ez a rengeteg pénz soha nem fogy el, de ebben tévedsz. Bármennyi pénzt el lehet költeni, és ez egy idő után kicsúszik a kezedből, mert egy-egy kiadás továbbiakat szül. Ha megveszel egy 100 millió Ft értékű házat, arra könnyen lehet, hogy tízmilliókat kell költened felújításra, és százezreket havonta csak a fenntartásra, nem is beszélve a politikusok kénye-kedvétől függő ingatlanadóról. Ha veszel egy több tízmilliós autót, akkor a benzin és biztosítás havi százezrekbe fog kerülni, és ilyen szinten egy komolyabb szerviz is milliós nagyságrendű lehet. Ezért pontosan mérd fel a kapcsolódó költségeket és az összes havi kiadásodnak szabj határt, amit sosem lépsz át. Például ez lehet havi 5 millió Ft, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és hihetetlen szabad életet tesz lehetővé, miközben milliárdos nagyságrendű vagyon hozamaiból ezt kellő körültekintéssel könnyedén ki lehet hozni. A lényeg, hogy mindig pontosan tudd, hogy mit csinálsz.
  4. Ha csak nincs legalább 10 évnyi, átfogó tapasztalatod a befektetéseid saját kezelésében, akkor érdemes szakemberhez fordulnod. A javaslatom két privát bankár, ebből az egyik külföldi, továbbá egy tanácsadó. Ezek között a pénz felügyeletét nagyjából egyenlően oszd meg. Pontosan tisztázd velük, hogy mi a célod, mit és miért javasolnak ehhez, és havonta vagy negyedévente kérj tőlük tájékoztatást (vagy ami még gyakoribb: online rendszeren kövesd mi történik) és kérdezz meg mindent, amit nem értesz. Tartsd szem előtt, hogy magadnak ártasz, ha titkolózol előttük, hiszen a lehető legtöbb információ birtokában lehet megalapozott döntéseket hozni, vagy javaslatokat adni. Ez nem azt jelenti, hogy kopogtass be Magyarország (és Ausztria vagy Svájc) összes privát bankárához, hogy nyertél több mint 2 milliárd forintot. Az anyagi természetű titkaidat csak akkor kell megosztanod, ha már elkezdted a kiválasztottakkal az együttműködést. Apropó: kiválasztott: ne kizárólag személyes szimpátia alapján hozz döntést. Legyen nagyobb súlya a végzettségnek, a háttérnek, a tapasztalatok nagyságának és kiterjedtségének.
  5. Csak olyan megállapodásba menj bele, ahol a felek érdeke megegyezik, és kialakul a win-win szituáció. Ez jelenthet fix és sikerdíjat egyaránt, de ha például egy bróker keres meg, aki csak az üzletkötés volumenében érdekelt anyagi szempontból, akkor mondj neki nemet, hiszen nem közös a cél. A megállapodás esetén előre beszéld meg a tanácsadóddal, bankároddal, hogy mik a céljaid, milyen időtávon szeretnéd ezt elérni (javaslat: 5 év és a pénz reálértékének megtartása, évi 20 m Ft felvétele mellett), majd az eltelt időt követően értékeld, hogy sikerült-e az eredményeket elérni. Ha nem, akkor dönthetsz a váltás mellett. 
  6. Diverzifikálj! Minél többféle befektetésed van, amit még ép ésszel tudsz követni, annál jobb. Fontos, hogy a többféle nem azt, jelenti, hogy több. Legyenek részvényeid, kötvényeid, befektetési jegyeid (akár ingatlanod, műtárgyad) különböző szektorokból, régiókból, és stratégiákkal. Ebben az előző pontban írt emberek fognak tudni segíteni neked. Az szintén nagyon fontos, hogy ne az általuk egyenként összeállított alportfóliók legyenek önmagukban diverzifikálva, hanem a teljes vagyon, ezért tedd lehetővé akár a közvetlen, akár a közvetett információáramlást felek között. Ezért is fontos, hogy a segítőid különböző jellegű cégeknél dolgoznak, hiszen így az egyik jobban fog érteni a fix kamatozású eszközökhöz, a másik a kicsit kockázatosabb értékpapírokhoz, a harmadik nem a hazai, hanem egy másik régió piacán ismeri majd jobban a lehetőségeket. Mindegyikük csinálja azt, amihez a legjobban ért.
  7. Legyen likvid rész a befektetéseid között! Ez olyan eszközöket jelent, amelyeket 1-2 nap alatt pénzzé tudsz tenni, komolyabb veszteség vagy költség nélkül. Ez jellemzően, de nem kizárólag rövid lejáratú állampapírokat (itthon kincstárjegyeket), likviditási és pénzpiaci befektetési alapokat jelent. Tartsd ilyenekben a vagyon legalább 5%-át mindig és minden körülmények között. Tekintettel az összeg nagyságára az arány sokkal magasabb is lehet, de azért ne lépje át a 80%-ot a következő pontban ismertetett okok miatt.
  8. Legyen alacsony kockázatú a befektetések nagy része! Szinte egészen biztos, hogy ennyi pénz elég valamennyi célod és a teljes szabadságod megvalósításra akár életed végéig. Ezért a felpörgő infláció esetének kivételével nem kell sokat kockáztatnod. A pénz 60-80% lehet alacsony kockázatú eszközökben, amelyek jellemzően, de nem feltétlenül likvidek is.
  9. Végezz részletes adótervezést! Ehhez az előzőekben említettektől független adószakértőt válassz, aki jártas a kettős adóztatást elkerülő egyezmények gyakorlati kérdéseiben is. A hazai befektetésekhez, a likvid rész kivételével nagy valószínűséggel érdemes Tartós Befektetési Szerződést kötnöd. Lesz aki majd megpróbál rábeszélni arra, hogy offshore céget alapíts és a befektetéseid egy részét ezen keresztül kezeld. Az ördög a részletekben lakozik, de esélyes, hogy ezzel több fejfájást fogsz okozni magasnak, mind amennyit nyersz rajta. Egyrészt nagy a valószínűsége, hogy nem fogod pontosan érteni mi történik, másrészt lottónyeremény esetén nincs mit titkolnod a hatóságok elől, így egyedül egyes befektetések adóvonzatát spórolhatod meg, de költségeid is lesznek, ráadásul vannak megoldások arra, hogy az adó egy jelentős részét kevésbé a szürke zónán keresztül kerüld el. Az adózásról egyébként van egy kiterjedt leírásom itt
  10. Legyen egy kevés kicsit magasabb kockázatú befektetésed, elsősorban az infláció miatt. Ha kellő körültekintéssel jársz el, nem szórod a pénzt, nyugodtan megtervezed a jövődet és befektetéseidet, akkor az egyetlen veszély, ami a jólétedet és a szabadságodat hosszútávon rozsdaként marhatja szét, az a pénzromlás, vagyis az, hogy a mostani sokat érő pénzed egy idő után jóval kevesebbet ér majd. Ezért legalább a befektetéseid egy részével vegyél olyan eszközöket, amelyek felfutó infláció esetén is nagyot emelkednek. Ezek lehetnek fogyasztói árindexhez kötött kamatozású kötvények, az árupiaci eszközök, illetve a részvények egy része. Hogy melyek ezek pontosan, abban az említett tanácsadók segíteni fognak. Egyesek esküsznek az aranyra és ezüstre, a történelmi tapasztalatok alapján általában igazuk van, de tartsd szem előtt, hogy ezek erősen spekulatív eszközök, így csak részbeni segítséget jelenthetnek az esetleges infláció elleni harcban.
  11. Adakozz, de ne nyakló nélkül! Olyan cél érdekében nyújts segítséget, amit ismersz és egy kicsit személyesen is megértesz. Ez lehet egy betegség, amit te vagy valamelyik rokonod átélt, vagy szűkebb lakóhelyed egy-egy súlyos problémája (itt vigyáznod kell, hogy ne kelts feltűnést), a legnagyobb örömet a meglátásom szerint az okozza, ha elutazol valahova, megismered az ott élők problémáját, és hazatérve távolról is segítesz nekik, néha email-en, telefonon kommunikálva, időnként pedig visszatérve oda. Így nagy örömet okozol nekik, maradnak is, még sincs rajtad folyamatos nyomás rajtad. Sajnos nincs az a pénz, ami a világ összes nyomorát és baját eltüntetheti, még Bill Gates is csak néhány szűk projektet választott dollár tízmilliárdos nagyságrendű vagyona eladakozására.
  12. Végül: ha ezekkel végeztél, dőlj hátra, pihenj három hetet. Vár rád a valódi szabadság.
(Ezt a levelet persze bárkinek érdemes lehet elolvasni, aki százmillió feletti összeghez jut, akár örökség, akár vállalkozása hirtelen felfutása, eladása által.)

Ha tetszett ez az írás, akkor kérlek, hogy oszd meg ezt a bejegyzést a lenti kis ikonok segítségével.

No comments: