Wednesday, March 29, 2006

A mázli hibához is vezethet

A befektetési, spekulációs döntések során néha szerencse is kell. Előfordul, hogy az általunk vásárolt részvény egy hatalmas réssel felfelé ugrik, és ölünkbe hullik a vártnál lényegesen nagyobb profit. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy – csak úgy, mint a nagy veszteségek esetén – az érzelmek blokkolják a józan gondolkodást. Már látjuk a reményeinknél jóval nagyobb és gyorsan elért nyereséget, és szeretnénk minél hamarabb megszabadulni a későbbi esetleges árfolyamveszteség, illetőleg a nyereség csökkentésének veszélyétől. Így működik az emberi psziché: a biztonságra törekszik mindenáron, ám a tőzsdén sosem lehet biztosra menni. Egy ilyen helyzetben ráadásul az ego is szereti saját hiúságát legyezgetni, hogy végérvényesítse: igaza volt. Ezek az eleinte jónak tűnő érzések, később hibás döntésekhez vezethetnek. Önkritika következik.

Március elején a tengerentúli részvénypiac korrigált egy kicsit. Úgy láttam, hogy számos szektorban további emelkedés valószínű, ezért olyan részvényeket kerestem, amelyek szépen trendelnek, nagy relatív erővel rendelkeznek és viszonylag keveset korrigáltak. Mostanában szívesen veszek ilyen hangulatban nagy forgalmú kalapács alakzatot, vagy legalábbis nagy alsó árnyékot hagyó részvényt. Ha ez támasz, vagy fontos mozgóátlag közelében történik, annál jobb. Ilyenkor lehetőséget kapunk arra, hogy alacsony bekerülési árfolyamon szálljunk be egy szép trendbe. Az alsó árnyék és a magas volumen pedig valószínűsíti a fordulatot a trend irányába, így közel lehet helyezni a stoppot, vagyis nagyobb értékben lehet pozíciót vállalni az adott részvényből. Gyakran a küszöb kerülhet a feltételezett fordulós nap aljához. Pontosan ez történt a CHAP esetében is. Zárójelben jegyzem meg: a mostanában egyik legjobb ágazatról van szó: acél. Az árfolyam a korrekció harmadik napján az 50 napos mozgóátlag közelébe és a pszichológiailag fontos 40 dollár közelébe ereszkedett, de még délután ledolgozta az aznapi esést, sőt a megelőző napi esés felét is. A nap végén vettem fel pozíciót, és a napi minimum alá tettem az első stoppot. Szerencsére néhány nap múlva réssel felfelé ugrott az árfolyam. Az első nap után látva, hogy a jellemző tendenciákkal szemben nem kezdődött meg a rés bezárása, a rés tetejéhez csúsztattam a küszöb megbízást, és a további árfolyam emelkedés valószínűsítése miatt nyitva hagytam a pozíciót. Kissé tovább emelkedett az árfolyam, és ekkor a magam megnyugtatása, a türelmetlenség, illetve a fent említett okok miatt nagyon közel helyeztem a stoppot. Az annak rendje és módja szerint aktiválódott, majd a részvény folytatta útját felfelé.



Utólag a grafikonra rápillantva jól látható, hogy az égvilágon semmilyen valós ok nem volt a stop szint ilyen közel történő módosítására. Sem egy alakzat, sem egyéb technikai jelzés, sem a kockázatkezelési szabályok nem utaltak, nem kényszeríttettek erre. Talán közrejátszott még a „gap-fóbiám” is. Nem kedvelem a réseket, mert megtörik a szép folyamatokat a grafikonon, felfokozott hangulatot hoznak, ami készületlenül éri az embert, illetve a vártnál nehezebb helyzetbe hoznak a stop szintek meghatározásánál. A tanulság, ha van, ennyi: érdemes elkerülni rossz megszokásainkat, és visszaszorítani normális gondolatmenetünket blokkoló érzelmeket. A nagyok azt mondják, hogy ez csak tapasztalattal megy.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy hasonló hibát nemcsak ennyire nyereséges pozíciónál lehet elkövetni, jelen példával csak a szerencse felett érzett öröm és az ebből következő érzelmek hibákra sarkallását szerettem volna jelezni. Természetesen kisebb nyereségnél, veszteségnél is beleszaladhat az ember hasonló szituációba. Szintén fontos jelezni, hogy a kép enyhén árnyaltabb a többszöri pozíció nyitás és zárás miatt. Ismét fontos jelezni az alábbiakat: Nem győzöm hangsúlyozni a kockázatkezelés fontosságát, és azt, hogy az esetek többségében nem kapunk ilyen jó lehetőséget, így számos esetben kisebb nyereséggel, vagy a kezdeti stop szinten kell lezárni a pozíciót. Ez a „normális üzletmenet” elengedhetetlen része.

A cikk a Tőzsdeligán:

http://www.tozsdeliga.hu/?p=elemz_pw&id=1750878&t=elem

Ugyanitt a többi esettanulmány:

http://www.tozsdeliga.hu/?p=oktatas&alcsop=62

A cikk a Portfolión:

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=8&k=2&i=66747

Az összes fontosabb publikációnk:

http://www.bwm.hu/index.php?page=92


---

Meglepetésre tovább javultak a modellportfoliók, különösen a két kockázatosabb: "E" és "D" éves szintű hozama nőtt tovább.

http://www.bwm.hu//elemzesek/Modellportfolio_kalkulator.xls

Sunday, March 26, 2006

Mérsékelt optimizmus

Úgy tűnik sikeresen tesztelték korábbi kitörési szintjeiket a főbb amerikai részvényindexek. Az idei évből eltelt közel 3 hónap alatt mostanra mindegyikük számottevő pluszt tud felmutatni. Külön kiemelendő, hogy a kis kapitalizációjú részvények benchmark-ja ilyen rövid idő alatt is 12%-os emelkedést tudhat maga mögött. Viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy véget ér a tendencia. Veszélyt az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatdöntése és kísérő nyilatkozata, vagy az ismét erőre kapó olajár, pontosabban az ezekre adott hangulat alapú reakció jelent. Fontos az is, hogy pozitív hangulatban lépje át a negyedév végét a piac, hiszen a gyorsjelentések időszaka mindig felfokozott szemléletet, magasabb volatilitást, érzékenyebb befektetőket jelentenek. A nemzetközi piacok továbbra is jó erőben vannak, ez szintén támaszt nyújthat a legnagyobb tőzsdéknek a tengerentúlon. Egyszerű szavakkal összefoglalva: a meglévő vételi pozíciókat tartani érdemes, sőt mérsékelten érdemes újakat nyitni, a létezőket növelni. Fontos, hogy körültekintően válasszon az ember: elsősorban a pénzügy, és ipar területéről érdemes erősebb vállalatok papírjaiból csipegetni. A technológia továbbra sincs az élen – ami különben egészséges lenne – de segített az Oracle jó jelentése, és a Google S&P 500-as indexébe való kerülése is.

---

Érdemes elolvasni a két legfrissebb publikációnkat:

Swing Charting - Játék az Idővel (2)
Swing Charting - Játék az Idővel (1)

Ezek arról szólnak, hogy az időt nem feltétlenül kell lineárisan ábrázolni, ezzel ki lehet szűrni a felesleges mozgásokat. Erről korábban már volt szó.

---

Folytatódik a cikksorozat a Magyar Hírlapban, némi történeti visszatekintés, mítoszok és legendák :)

Friday, March 24, 2006

A klasszikus alakzat - Mi lesz a légitársaságokkal?

Az ATI a tegnapi nappal klasszikus módon testesíti meg a swing traderek álmát. Trend, beszűkülés, visszaesett forgalom (de teljesen likvid részvény), ellenállásra tapadva, szép alakzatban, vihar előtti csend. Ha nem felfelé folytatja útját, akkor is szűk stoppal, ésszerű kockázattal vehető fel benne pozíció.



---

Más téma. A légitársaságok hosszú évekig a shortolók favoritjai voltak. Nem tudom, hogy fundamentális oldalról mennyire tudtak megerősödni (olajár, árverseny, fapadosok), de technikai szemszögből - legalábbi átmenetileg - vége a short időszaknak. A grafikonokra rápillantva több kifejezetten vonzó társaságot látni, pl. AMR, CAL, HA Amerikában. Európában pedig tegnap a Lufthansa adott sok év óta elsőzör igazi hosszútávú vételi jelet. Ha nem is ez lesz az évtized rallija, arra most jó esély van, hogy az agyonadott árfolyam felöl felszabaduló nyomás miatt jelentőset tudjon emelkedni.

---

Fontos hír a Google-t figyelőknek. A társaság bekerült az S&P 500-as indexbe, ami miatt számos alap kénytelen lesz bevásárolni belőle. A hír nyilt titok volt eddig is, így inkább a mostani napok árfolyammozgása lesz iránymutató: hogyan reagál a piac a már ismert hírre...
Az biztos, hogy a pár nappal ezelőtti beszűkülés miatt short lehetőség figyelésnek vége.

Wednesday, March 22, 2006

Néha szerencse is kell - Rés a Charton

Nem szeretem, ha egy részvény nagy réssel nyit valamelyik irányban. Felfokozott érzelemeket jelent ugyan, ami jó a technikai elemzés szemszögéből, de van több hátránya is:

-Eszünkbe juttatja, hogy a stop sem szent, az árfolyam azt bármikor átugorhatja
-A mániákus daytrader-ek egyből ráugranak a részvényre, és gyakran az addigi jelekkel homlokegyenest más irányba viszik a pillanatnyi hangulat alapján az árfolyamot
-Ha nekem kedvező irányban lesz komolyabb rés, komoly nehézséget okoz a stop módosítása.

...néha a rés olyan mint egy kátyú az utcán. A párhuzam kissé eröltetett, de néha éppen ugyanúgy fáj, és nem lehet számítani rá. (na jó: Budapesten MINDIG lehet számítani rá)

A dolog aktualitása: két részvénynél is nekünk kedvező rés volt a nap elején és ez még most sem záródik be, ami komoly erőt jelent. Az RDY-t az indiai papíroknál ajánlottam lejjebb.



A CHAP-ot pedig egy alsó árnyékos fordulós jel (kissé eröltetett kalapács) miatt vettem támasz közelében.



Az tény, hogy mindkettőnél valószínűbb volt a mozgás a trend irányában, de ekkora ugrásra senki sem számíthatott. Most jól jött. De emlékeztessen ez minket arra, hogy bármikor megtörténhet egy hasonló rés az ellenkező irányban is.

A témaról született tudományosabb alapokra épülő cikk is:

http://www.bwm.hu//elemzesek/Legy_resen_0510131.pdf

Monday, March 20, 2006

Könnyű a rádiós műsorvezetők élete - Fáj a fejem: mit csináljak?

Tegnap volt szerencsém részt venni a Roxy reggeli műsorában. Két tapasztalattal lettem gazdagabb.

Egyrészt mély irígységgel figyeltem a műsorvezetők könnyű életét :). Néhány perc munka (duma), aztán tíz percig kifújhatják magukat. (Halkan jegyzem meg: a befektetők, ha elég türelmesek, hasonló helyzetet érhetnek el...)

Másrészt ismét szembesültem vele, hogy sajnos nagyon el van maradva a pénzügyi kultúra. A műsor alatt jöttek SMS-ek kérdésekkel, kérésekkel. A többsége minimális információt tartalmazott. Ez olyan mintha megkérdeznék SMS-ben egy vadidegen orvost: Fáj a fejem! Mit csináljak? Nos, a diagnózis felállításához ennél egy picivel több információra lenne szükség...

----

Ma este 9 órakor (21., kedd) gazdasági vitafórum lesz a BÉT-en, a közszolgálati televízió is közvetíti. Talán ez lesz a választás első valós szakmai vitája, remélem nem megy el politikai sárdobálásba. Nagyon ránk férne, hogy a valós programokról is halljunk valamit. Ugyanerre lenne szükség az egészségügy, illetve a környezetvédelem, megújuló energiaforrások területén. Egyelőre még csak egymás kritizálása megy a politikusoknak megújuló energiával...

----

Tegnap egy kissé átvariáltam a portfoliót. Túlvett állapot miatt csökkentettem az XLI, SCHW, és FCFS pozíció felét, illetve feljebb húztam a stoppot. Szépen alakulnak a BWNG, CHAP papírok is, így itt is jóval feljebb kerülhetett a stop. Növeltem, illetve vettem az alábbiakból: GPN, RACK, BGC. Mindegyik tipikusan komolyabb kitörés előtti állapotban van.

Sunday, March 19, 2006

A FED elnök beszéde - ne a szavakat, az árfolyamokat figyeljük!

A pénzügyi piacokon soha nem az a kérdés, hogy mi lesz a következő hír, vagy milyen számot fog tartalmazni a következő makrogazdasági adat, hanem az, hogy a hírre miként fognak reagálni a befektetők. Ezt a piac aktuális pszichológiai állapota, hangulata határozza meg. Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke nagymestere volt az elemzők és alapmenedzserek lelkiállapot-húrjain való játékának. Mindig tudta mit kell mondani, ha meg kell nyugtatni őket, vagy éppen ellenkezőleg: ha le kell hűteni túlzott lelkesedésüket. Az új elnök, Ben Bernanke deklaráltan követni szeretné elődje útját, és az egész világra kiható monetáris politikában továbbra is kiemelt szerepet szán a pszichológiai ráhatásnak. Talán attól fog különbözni Greenspan-től, hogy nyíltabb, egyértelműbb lesz és kevésbé fog élni a ködösítés módszerével. Hétfőn ismét tanúbizonyságot tehet retorikai képességeiről, ezúttal a New York Economic Club előtt. Számos elemző fogja lesni minden szavát, és utána szép körmondatokban fogja elmagyarázni mire is gondolt az amerikai monetáris politika legfőbb irányítója. A piac pedig kedve szerint reagál. Ez fog igazi látleletet adni a befektetők valódi hangulatáról: ne a szavakat, az árfolyamokat figyeljük!

-----

A GOOG és a YHOO is (valószínűleg Vakmajom aktuális post-ja nélkül észre se vettem volna, annyire csak a GOOG-ra koncentráltam az ágazaton belül) az eddigi legígéretesebb short lehetőséget kínálja az elmúlt hónapokban. A beszállás időzítése most is kulcskérdés, de a tények: már lefelé mutató trendről beszélhetünk középtávon, nem tudnak a piaccal menni felfelé néhány napnál többet, a forgalom leült, gyönyörűen beszűkültek, és elfeküdtek a támaszon. Elképzelhető, hogy felfelé rántják őket, de akkor is szűk stoppal lehet pozíciót felvenni bennük.

---

99%, hogy vettem volna MT-t, de magyar idő szerint 9 után tört ki, és adta a jelzést, amikor már nem voltam kis hazánkban...Érdekes lesz a hétfő az acél és India kapcsán is...

Wednesday, March 15, 2006

Túl óvatos...?

Továbbfejlesztettem a Modellportfolió kalkulátort:

http://www.bwm.hu//elemzesek/Modellportfolio_kalkulator.xls

Most már a vizuális típusok is jobban átláthatják a kockázat-hozam közti összefüggést.

Kissé bátortalanok voltunk az elmúlt két hétben, ami túl szűkre húzott stoppokban, és alacsony részvényarányban testesült meg, így a hozamok a portfoliók többségénél visszaestek.

A valós kereskedésben is korai volt a PLXS vagy az MDY kisebb jele miatt zárni. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy mennyire vezérlik az embert az érzelmek, talán a bizonytalan piac túlzott óvatosságra neveli az embert, és kevésbé veszi észre a jó lehetőségeket. Hiába, a befektetés-spekuláció állandó harc önmagunkkal. (tudom, közhely, de ez van)

A figyelőlista frissítésnél jó pár klasszikus módon kitört papírt találtam, csak pár példa: MNKD, ACAD, ASEI, AFOP. Ezekkel egyelőre nem, de másokkal bevásároltam, illetve pozíciót növeltem: pl. XLI, XLF, EWU, SBAC, SCHW, CHL.

Álmaink részvénye pedig az IIIN (persze csak utólag...). Nem csak a felfutás miatt, hanem az alacsony ingadozás miatt is. Ebből nehéz a követő stop taktikával kiesni:

Monday, March 13, 2006

Ha eltűnt az eredeti ok...


Olyat csináltam, amit nem gyakran. Minimális (teljes tőkéhez viszonyítva 0,1%-0,3%) nyereséggel zártam két viszonylag nagy pozíciót. Mindkettőnél eltűnt a lendület, és az ok, amiért vettem őket, elveszett a ködben. Vagy felső árnyék jelent meg, vagy kitörésnél elpárolgotak a vevők. Különösen az MDY elkeserítő a piacra nézve, amelyik támaszról egyetlen napig tudott meggyőzően elrugaszkodni.

Vettem viszont PIXR-t, és BWNG-t, amelyek szép alakzatban készülnek kitörni. Európában egyik régi kedvencünk, az IVG német ingatlanfejlesztő szerepel szépen, hamarosan növelem a pozíciót.




Thursday, March 09, 2006

Játék az idővel

Eszébe jutott, hogy az árfolyamgrafikonon nemcsak lineárisan lehet az időt ábrázolni? Ha igen, akkor azért, ha nem akkor azért érdemes legfrissebb elméleti cikkünket elolvasni a portfolio.hu-n:

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=65991

--------------------------------------------------------------

Februári eredményünk nem lett rossz, de meglátszik rajta, hogy a januári felfutás után óvatosak voltunk. Mint jó pár héttel február eleje után kiderült: nem is alaptalanul. Négy hónap alatt így is közel 22%-ot értünk el mindössze 3,4%-os drawdown mellett. Ezért ez lett az eddigi legsikeresesebb ilyen időszak az elmúlt 19 hónap alatt a hozam szempontjából, de a kockázat-hozam összefüggés kapcsán is. A hagyományos tankönyvekből tanulóknak jelzem: ha szórással, és Sharpe-pal nézzük, akkor is.

A kimutatás letölthető ide kattintva PDF formátumban.

De a március már tényleg nagyobb kihívásokat rejt...

Wednesday, March 08, 2006

Miért vesztett Newton a Tőzsdén?

A cikk a tavalyi Profiterolban jelent meg.

„Ki tudom számítani a mennyei testek mozgását, de képtelen vagyok kiszámítani az emberi őrültséget”

Ezek Sir Isaac Newton, minden idők egyik legnagyobb fizikusának szavai, miután 20 000 fontot veszített a tőzsdén. Jogosan vetődik fel a kérdés: ha minden idők egyik legnagyobb hatású tudósa ilyen csúfosan megbukott a börzén, az átlagos intelligenciával megáldott befektető milyen esélyekkel indul a részvények és egyéb pénzügyi instrumentumok világában?

A pénzügyi piacokon megszámlálhatatlanul sok információ alapján kell döntéseket hoznunk. Így az első probléma az, hogy megtaláljuk a felénk ömlő adatokból a valóban fontosakat. Ezeket ezt követően strukturálni kell, hogy előkészítsük az elemzéshez. Ha ez megtörtént, a meglévő adatbázis alapján meg kell határozni, hogy az adott cég árbevétele, eredményei, fontosabb mutatói hogyan fognak alakulni a jövőben. Tételezzük fel, hogy Andre Kostolany szíves közbenjárására (hiszen fantasztikus humorával úgyis mindenkit meggyőz) segítségünkre siet a mennyországból egy angyal, aki a meglévő információkat felhasználva tökéletesen képes megjósolni a következő negyedév eredményét. Még ha a rengeteg munka, pénz és a csoda is az oldalunkon volt, lehet hogy ez is kevésnek bizonyul. Nem tudjuk ugyanis, hogy mi lesz a piac reakciója az eredményre.

Látványos példa az tavalyi nyár egyik slágerkibocsátása, az online pókeroldalt működtető Partygaming esete. Az egyik jó nevű hazai brókercég több alkalmazottja nagy hévvel ajánlgatta is az ügyfeleknek, így számos honfitársunk mondható a vállalat tulajdonosának. Néhány hónappal a kibocsátás után a Partygaming megjelentette gyorsjelentését, amely a várakozásoknak megfelelő volt. A piac reakciója viszont mindennek volt mondható, csak a várakozásoknak megfelelőnek nem. A cég értéke egyetlen nap alatt közel harmadával zuhant, és néhány héttel később a nyári maximum árfolyam felét sem érte el.

A tőzsdén a magas intelligencia, az elméleti tudás, a logikai készségek segítenek ugyan, de közel sem elegendőek a sikerhez. Ez a pszichológia, intuíció, valószínűségek és a bizonytalanság világa. Aki úgy gondolja, hogy valamit biztosra tud, tévedhetetlen, és saját egoját hasonló gondolatokkal hízlalja, el fog bukni. Senki sem tudja a jövőt megjósolni, senki sem mehet biztosra. Tényleg senki. 1998-ban minden idők egyik legnagyobb pénzügyi válságát idézte elő a Long Term Capital Management névre hallgató hedge fund, amelynek tevékenységében több Nobel-díjas közgazdász is aktív szerepet játszott. Ha valakiknek, hát nekik sikerülni kellett volna biztosra menni, de nem így lett. Ugyanebben az évben legsikeresebb időszakát élte egy olyan alap, amely néhány év alatt az egyik legelismertebb, bárki számára elérhető hedge fund lett a világon, és amelyet egy huszonéves osztrák rendőr alapított. A tanulság: nincs biztos recept, a tőzsdén bárki lehet sikeres, de balek is. A kulcs az, hogy hallgassunk a piac hangjára, és legyünk tekintettel arra, hogy a pénzügyi piacokat elsősorban a (tömeg)pszichológia irányítja.

Van olyan, több száz éves múltra visszatekintő módszer, amely nem veszi figyelembe a makrogazdasági adatokat és a vállalati eredményeket, kizárólag az árfolyam és forgalom adatok alapján dolgozik, mert ezek türközik a piacon uralkodó hangulatot. Ez a technikai elemzés. Ezzel az analízis fajtával mára több könyvtárat is meg lehetne tölteni, így jelen cikk keretein belül csak a lényegét tudom összefoglalni: a technikai elemzés foglalkozik azzal, hogy:

Megtalálja a trendeket, és igyekszik követni azokat.
Vizsgálja az egyes instrumentumok lendületét, illetve melyekbe folyik.
Meghatározza, hogy valamely részvény túlvett illetve túladott állapotban van, és várható a meglévő pozíciók miatt korrekció.
Összehasonlítja a különböző piacok, ágazatok, részvények relatív teljesítményét.
Elemzi, hogy a piac vagy az egyes instrumentumok éppen melyik ciklusában tartózkodnak.

A fenti felsorolás mindegyike a piacon uralkodó pszichológia árfolyamokra gyakorolt hatásának lenyomata. Fontos kiemelni, hogy jósolni minden ellenkező híresztelés ellenére a technikai elemzés sem tud, de (legalábbis a jó elemzők körében) nem is szeretne. Mindezt úgy teszi, hogy az árfolyamminták és hasonló alakzatokhoz explicit vagy implicit módon valószínűségeket rendel, és ez alapján hozza meg a döntéseket. Emellett más módszereknél szigorúbban kezeli a kockázatot, a diverzifikálás mellett ha valamelyik alakzatból az árfolyam nem a valószínűségének megfelelő irányban mozdul el, lezárja a pozíciót, stop-loss-t használ.

A XX. század és a kvantumfizika bebizonyította, hogy Newton törvényei a fizikai világban korántsem egyedüliek és „mindenhatóak”. A BIZTOS helyébe a VALÓSZÍNŰSÉG fogalma lépett. De nem kell a kvantumfizika bonyolult világáig elmennünk, ha a bizonytalanságot keressük. Egy tengernyit kapunk, ha a gazdasági lapok árfolyamadataira tekintünk. Talán éppen a bizonytalansággal való szembesülés hiánya volt az, ami Newton sikertelenségét okozta a tőzsdén. Ha elfogadjuk, hogy nincs általános igazság, megtettük az első lépést a sikeres befektetővé válás útján.


Mégis van olyan hely, ahol biztosra mehetünk, és kockázat nélkül próbálhatjuk ki a hazai és nemzetközi részvényekkel való kereskedést. Ez a www.tozsdeliga.hu oldal, ahol bárki díjmentesen, élő árfolyamok alapján kerekedhet, azzal a 10 000 000 virtuális forinttal, amelyet a játék szervezői bocsátanak rendelkezésére. Az oktatási anyagok között pedig számos hasznos cikket találhat – többek között – a technikai elemzésről.

A cikk letölthető PDF formátumban.

------------------------------------------------------------

Sokakat érdekelhet, hogy mi történhet a napokban történt esések után a piacon, általában Napi Jelentésünk erről beszámol. A külföldi piacokon több pozíciót stoppal zárni kellett. A várt kitörés megérkezni látszik, de jóval nagyobb esélyt adtam a felfelé történő kitörésnek, egyelőre az ellenkezője történik, így kivárunk. Az amerikai piacon nap végén történt pár swing fenékhalászat: GLD, MDY, CHAP, PCR, és a többször szép pénzt hozó PLXS is kitört, ami nem semmi ilyen környezetben.

Friday, March 03, 2006

India

Ügyfél kérésére jobban megnéztem a fejlett piacokon jegyzett indiai részvényeket. A régóta kedvenc IFN-ünkön túl (Indiába fektető kvázi ETF, inkább zártkörű befektetési vállalat), még egy sor nagyon szép trendben lévő papír van:

RDY, IBN, REDF, SIFY, WIT, MT (Mittal Steel). Érdekes még a TTM (Tata Motors, ugye ismerős?), ahol most egy komolyabb korrekció benne van az elkövetkezendő hetekben.

Nagyon igaz, hogy a piac nemcsak egy-egy sláger részvényre, hanem sláger-ágazatra, vagy éppen régióra országra koncentrál. Ha ezekből a legszebb formációjú graikont választod, nagyban megnöveled a sikeres kereskedés esélyeit.

Az elmúlt hónapok a feltörekvő piacok sikereiről szóltak, kétszámjegyű százalékos növekedés volt jellemző Dél-Amerikai, Kelet-Európa, Ázsia számos tőzsdéjén anélkül, hogy komolyabb korrekció történt volna. Az amerikai részvénypiacon, ahol jó ideje nincs nagy elmozdulás a részvények többségében, jelentősen nőtt az ún. ETF-ek forgalma. Ezek olyan speciális, jellemzően indexkövető alapok, amelyek egy-egy index, szektor vagy ország teljesítményét követik le. Ezekhez nagyon hasonló az India Fund (IFN), amely indiai vállalatokba fekteti tőkéjét. Ezzel leveszi a befektetők válláról a diverzifikáció terheit és költségeit is, így a részvény vásárlói már egy teljes kosárnyi ázsiai papír teljesítményét kapják meg. Ha valaki mégis egyedi részvényt szeretne venni számos jó lehetőséggel találkozik. Ide tartozik a Mittal Steel acélipari oriás, amelyik a mai napig a világ negyedik, és India leggazdagabb embere, Lakshmi Mittal tulajdonában van, aki a bulvársajtóban azzal tett szert ismertségre, hogy lányának 60 millió dollárért rendezett esküvőt. Az üzleti világban inkább a luxemburgi Arcelor szintén acélipari nagyvállalat felvásárlási kísérlete kapcsán ismert mostanában. Akár sikerül neki, akár nem a Mittal Steel igen attraktív befektetési célpont lehet bárkinek, hiszen profitjához képest igen alacsony értékén forognak a piacon a részvények, amit még az alaptermék árának erős szórása, vagy a fő tulajdonos miatti diszkont sem indokol.

Wednesday, March 01, 2006

Egyre nő a kitörés valószínűsége

A heti cikkben is jeleztem, hogy hamarosan kitörés lesz az amerikai piacon. Talán korai, de nagyon úgy érzem, hogy ez napokpn belül megtörténhet. Sok a beszűkülés és utolsó nagy ellenállást szagolgató részvény és index. Mintha felgyülemlene a feszültség.

Európában túl óvatos voltam az elmúlt 1-2 hétben, pl. A MAN ma 4%-ot ment, a pozi felét pedig zártam. Továbbra is szűken tartom a stoppokat és szárazon a puskaport...Vettem ismét SU.PA-t, és HVM.DE-t.

Látványosan rövidülnek a gyertyák az amerikai piacon is. Alacsony kockázattal lehet sok papírba beleszállni, este az alábbi új pozik születtek: JDSU, IFN, EWC, EWW (különsen ez az emerging hármas elképesztő, EWY-vel és sok kis országgal együtt), IDNX, REG, XLB. A techet kellene még meglökni és szállhat minden el. Hamarosan (reklám után) megtudhatjuk.

Az arany is kezd konszolidációjának végéhez érni.

Érdemes nézni díjmentesen elérhető, egyre bővülő Szótárunkat

Kiugró eredményt produkál a részvényt tartó modellportfolióink közül legkockázatosabb "E"