Monday, December 19, 2005

GOOG - szemöldökráncolás

A Google egy hónapon belül másodszorra ad brutális fordulós jelet, most az eddigi legnagyobb pályafutása során. Az emelkedő trend (szigorúen technikai szemszögből) még bőven él, de komoly gondokkal küzd merem ezt mondani az egyik legmagasabb záróárfolyamnál. Múltkor nem nyitottam shortot, most is jelentősen megnőtt az esélye, meglátjuk holnap.



Gördülő P/E 94, az igencsak optimista növekedési rátára számolt forward P/E: 49. Ez nem maradhat megtorlatlanul. Előbb-utóbb.

(GLD swing contrarian short második fele 51-es átlaggal lett zárva, kicsit korán, de elmegy)

Tuesday, December 13, 2005

Arany - contrarian short

Mindig a pozíció zárása a nehezebb. Sőt, szinte minden ezen múlik.




Ritkán nézek kizárólag napon belüli chartot, most az arany extrém túlvett állapota és a tegnapi fordulós jelzés miatt még tegnap záráskor nyittoam shortot az ETF-re: GLD (52,48). Ma a vártnál kisebb intenzitással estt, aztán 10 óra után nem sokkal (ET) hirtelen feljebb húzták. Nem tetszett, hogy a kereskedés első órája után sem esett tovább, sőt úgy nézett ki, hogy felfelé fog kitörni. Miután 11 után (ET) nem tudtam követni a piacot 14 óráig, inkább zártam a felét. Pedig az esés feltételei mindvégig adottak voltak, csak türelmetlen voltam.


Végül több mint 1%-kal lejjebb 51,65-ön zárt, napi minimum közelében, igaz az utolsó percekben számottevő vételi erő keletkezett. Tartom a pozi mésik felét, stop 52-re téve. (Az Arany hosszútávon egyébként ultra-bullish, mint lejjebb írtam is)

Talán a tanulság az, hogy ha megvan a megszokott időtávunk, vagy legalábbis az adott kereskedésre, akkor ne térjünk el attól.

Sunday, December 11, 2005

Arany


A legnagyobb részvénypiaci bull idején. Valamelyik piac nagyon pofára fog esni. Akárhogy is, az arany 10 éves ellenállás környékénél van.

Thursday, December 01, 2005

Rally

Széles körű, átfogó és forgalommal alátáamsztott volt a mai emelkedés. Vettem (illetve a legtöbb esetben növeltem): RNWK, CHL, EWJ, EWZ, EWW, érdekes, hogy egy kivételével mind külföldhöz köthető. Valószínűleg több USA tech részvény lesz, illetve nagyobb arányban, az egyik legnagyobb pozink úgyis a VCLK, de az RNWK is ide sorolható.

Természetesen GOOG shortot ilyen környezetben nem nyitottam. Kiváncsi leszek, hogy vissza tudja-e venni vezető szerepét.

Tuesday, November 29, 2005

GOOG: -5%


5%-ot zúgott a Google, rég nem látott forgalom mellett. Az emelkedő trend valószínűleg az eddigi legnagyobb kihívása előtt áll. Várható a napokban shortok nyitása, de a stop elhelyezésének nehézsége miatt ennek pontos időpontja kérdéses.

Friday, November 25, 2005

Abramovics a BÉT-re jön?

Abramovics a BÉT-re jön?

"Az orosz milliárdos a tőzsdére való bevezetés feltételeiről érdeklődött Budapesten.

Szalay-Berzeviczy Attila a Világgazdaságnak elmondta: konkrétumokról nem esett szó, Borisz Abramovics csak a bevezetés általános feltételeiről érdeklődött. Abramovics az érdekeltségébe tartozó szibériai légitársaság KrasAir által 50%-os tulajdonosa annak az AirBridge Rt.-nek, amely a Malév privatizálásában is részt vett. Amennyiben a magyar légitársaság az AirBridge tulajdonába kerül, az üzletember légitársaságokat tömörítő vállalatán (AiRUnion) belül a magyar légitársaságon keresztül szállítanák az utasokat nyugatra.
A várakozások szerint Abramovics valamilyen formában mindenképpen belépne a budapesti tőzsdére. Szalay-Berzeviczy azt is elárulta, hogy további orosz vállalatok is érdekeltek a budapesti tőzsdei bevezetés iránt; példának a privatizációban vagy a metró-trenderben részt vevő cégeket említette."

Hát mit mondjak...finoman szólva is szekptikus vagyok az ügyben :) Egyébként kihangsúlyoznám, hogy ez NEM AZ AZ ABRAMOVICS! Ez egy másik - légi dinasztiás.

Piac: rég írtam, enyhén kúszunk felfelé. Legnagyobb pozik:

GLE.PA, CS.PA, AGN.AS, EWJ, MACR, RNWK, EF.PA, JOF

EU kissé erőtlen, él a trend, de valahogy vérszegény minden. Érdekes lesz a jövő hét.

Wednesday, November 16, 2005

Soros György Microsoftot vásárol

"Jelentősen növelte különböző technológiai részvényeinek számát Soros György – értesült a Reuters. A magyar származású amerikai milliárdos a Microsoft, az Intel, az eBay és az Amazon papírjaiból vásárolt be, összesen 44 százalékkal dagasztva részvényállományát.

Soros ezzel fordít az elmúlt időszak tendenciáján, ugyanis alapkezelő cége nyár végére 1,8 milliárd dollárra csökkentette a korábban 2,3 milliárd dollár értékű részvénycsomagját. Az üzletember most szakított az eddigi eladásokkal, és újra vásárlásba fogott – a befektetett összeg jelenleg 2,6 milliárdra rúg. A legnagyobb arányban a Microsoft-papírok száma növekedett: a korábbi 790 ezer helyett jelenleg 1,8 millió részvény van Soros György páncélszekrényében.

A 100 millió dollárosnál nagyobb portfólóival rendelkező befektetőknek az Egyesült Államokban negyedévenként külön jelentést, az úgynevezett 13-F nyomtatványt kell kiállítaniuk a birtokukban levő részvények összetételéről." (forrás: it. news.hu)

Az első kettő lassan fejőstehént, azt még értem. A másik kettőnél nagyon kíváncsi lennék az indokra. AMZN, EBAY jelentős nyomás alatt vannak és túlértékeltek. A trendjük még felfelé mutat, inkább technikai alapú lehetett a vétel...

Tuesday, November 15, 2005

EWW - Mexikó


Most Mexikó a király, legalábbis az országok indexeinek és ETF-einek a relatív erejét tekintve. Abszolút vezető. Most éppen enyhén túlvett, de középtávon arathat. Az ETF kódja: EWW, ETF modellportfolióba is felkerült.

MACR és EWZ (Brazília) longok nyitása történt a kitettség közepes.

EU: nagyon érdekes, hogy bár a trend nem halt meg, de a korábbi vezető pozícióink, amelyek a legnagyobb arányt képviselték a portfoliónkban, most lemaradtak, nem is vettünk belőlük. HOT, IVG, SZG. A legutolsó egész jól néz ki, bár nagyon volatilis. Jó kérdés: egy nagy trenden belül hol és mikor kell átforgatni egyik papírból a másikba, egyik ágazatból a másikba?

Monday, November 07, 2005

Nincs sok változás

VCLK, CCI is tartva, de nem növelve. Főleg a VCLK esetén húztam feljebb a stoppokat, összességében egész jól alakulnak. EWJ_, EWY és társaik esetén kissé bosszant, hogy az erősödő dollár felzabálja a nyereség egy részét. Mindenesetre Távol-Kelet roppant attraktív továbbra is, relatív erőben agyonveri a világ nagy részét. Vélhetően tovább fogom növelni az ezzel kapcsolatos súlyt. EU: Vettem nap végén ALT.PA-t, és növeltem a magára találó VIE.PA-t. A pénzügy kicsit pihent, kivéve az emelkedő AGN.AS-t. Marad az enyhén alacsony részvénykitettség. Ez az egyetlen dilemmám: nincs annyi jó lehetőség, hogy lényegesen növeljem, miközben maguk az indexek szépen emelkednek. Így az egyetlen megoldás a (összesített) kockázati szint növelése lenne, ami a rossz október eleji tapasztalatok miatt nem biztos, hogy jó ötlet. Gondolkozom.

Véleményem úgy általában a heti elemzésből:

A piacot az elmúlt hetekben már említett pénzügy mellett a nagy kapitalizációjú technológiai cégek vezetik, mind a szektorok nagy része, mind a közepes és kis kapitalizáció bár szépen emelkedett az elmúlt két hétben, még többé-kevésbé messze van nyári csúcsától. Az bizonyosnak létszik, hogy sokkal szélesebb körű emelkedés kell az igazi trendhez, több éves csúcsra lenne szükség.

Tovább tudtak erősödni a középtávú vezető piacok a világban: Ausztria, Németország Japán, Korea, India, Egyiptom, Egyesült Királyság, Svédország, Svájc. Főleg Távol-Kelet fest szépen a többéves csúcsokkal. Az ETF vásárlóknak azonban figyelnie kell az erősödő dollárra is.

Jellemző a kevés vezetőre, hogy alig van több éves csúcs, mint a múlt héten, a teljes piac továbbra is alszik, még ha néha hánykolódik is álmában. A Nasdaq-on azért szépen emelkedik az emelkedő-csökkenő részvények különbségének átlaga.

Saturday, October 29, 2005

Előkerült a forgalom


A csatolt Nasdaq képen az utolsó napon erős forgalom mellett vették a papírokat. Egyelőre ez csak egy nap, illetve az egy héttel ezelőtti emelkedés megerősítése, de megnyugtató a bullok számára csak az lenne, ha a hét eleji hullócsillag alakzat felett zárna (2121)



Marad az alacsony kitettség: VCLK harmadát zártam, nagy nyereség van rajta, de hétfőn jelent. CCI-t még tartom, de ha nem tud áttörni a 25-ön, zárni fogom.

Európa: DAX hagyott a nap végére alsó árnyékot maga mögött, enyhén reményt keltő, de új pozikat nem nyitottam.

Friday, October 28, 2005

Van ami azért emelkedik

Az AXA (CS.PA a Yahoo-n) élvezi az emelkedő trendjét. Úgy általában egész jól néznek ki a pénzügyi cégek, például Európában a DPB.DE is. A legutolsó post-ban is emélítettem az XLF-et.

Még pár a kevés számú minden ponton trendelőből Európából: CELR.PA, CNPP.PA, EVDG.DE, LBCP.PA, UMS.DE Posted by Picasa

Thursday, October 27, 2005

CCI

Miközben a piac esett közel 2%-ot, a Crown Castle 3%-ot emelkedett dupla forgalom mellett. Feljebb húztam a stoppot. Ha ezek után nem tud kitörni 25 fölé nagy forgalommal, akkor kisebb nyereséggel kidobjuk a búsba. Most aztán megvan minden támogatás a vételi oldal részéről.

Nyitottam még WMT shortokat, 46,7-re lehoztam a stoppot.

Új pozi: GLD long, egész szépen alakul az arany, bár a támasznál jobb lett volna venni, hamarosan kitörhet.

Feltűnően erős a pénzügyi szektor, XLF figyelve.

Monday, October 24, 2005

Hol a forgalom?

Szépen emelkedtek ma a piacok, de a forgalom szinte mindenhol alacsonyabb volt, mint az elmúlt pár napban. Nem nyitottam új pozíciót. VCLK, CCI, EWJ a legnagyobb longok, de alacsony a kitettség. WMT short tartva, itt ugyan egy dragonfly doji látszik, de alacsony forgalommal.




Saturday, October 22, 2005

"Wow Factor"

Ezt mondja egy elemző a Google eredményre.

http://biz.yahoo.com/ap/051022/google_fever.html?.v=3

Kis mennyiségű GOOG shortot nyitottam, de a piac reakciója annyira durva volt hogy a teljes tőkére vetítve elérte a 0,8%-ot a veszteség. Ez jól jelzi, hogy egy egyértelműen túlértékelt, de körberajongott részvénynél mennyire óvatosnak kell lenni.

BF:GMB (Google mániákus befektetők) 0:1

Iszonyat nagy összeomlás lesz ebből...de ezt most el kell napolni, sajnos.

Thursday, October 20, 2005

WMT


Wal-Mart short első sáv nyitás történt 45,98-on. Az okok: csúnyuló piac, középtávú csökkenő trend, gyenge kiskerek, ellenálláshoz érkezett 46,50-en, amiről vissza is pattant, és a gyertya fordulós jelzést adott, viszonylag magas forgalom mellett.



A Google viszont brutális, majdnem 100%-os eredmény növekedésről adott számot, és az after-hours-ban új mindenkori csúcsot ért el. A vizsga nem most lesz, hanem a holnapi, EGÉSZ NAPOS teljesítmény lesz. Ha tényleg józan emelkedés lesz, akkor bármilyen meglepő, emelkedni fog a papír tovább. Ha napon belül visszanyomják az pedig nagyon rossz jel. Az valószínű persze, hogy az első sávunk nem éli túl a holnapi napot, de a short továbbá is esélyes a jövőben. Izgalmas nap lesz.

Thursday, October 13, 2005

GOOG - Short


Úgy döntöttem, hogy részletesen fogom dokumentálni a Google short-ok történetét. Nem tudom mennyi ideig lesz nyitva egy pozi. Nem tudom mikor és mekkora értékben fogom shortolni. Meg sem próbálom megjósolni, hogy mikor fog zuhanni. Minden a jövő zenéje.

Egy dologban vagyok biztos: brutálisan túlértékelt, semmilyen növekedéssel sem alátmasztható a 80 mrd feletti érték, de valószínűleg a 30 mrd sem. Az EPS 3 dollár, az árfolyam majdnem 300.

Trenddel már középtávon sem megyek szembe, és csak alacsony összeggel rövid távon is. Ha viszont lesz eső trend, akkor amit lehet kisajtolok belőle.

A megfelelő kockázatkezelési módszerek mindvégig élnek.

Természetesen van, ami szintén túlértékelt, vagy ami trendel felfelé. Ezeket is említem, de a Google a leglátványosabb és legismertebb történet, ezért fogom részletesen elemezni.

Most egy nagy alsó árnyékot hagyott maga mögött (utolsó gyertya), ezért pár nap emelkedés várható. Ebben valószínűleg növelni fogom a shortokat, de a szituációtól függ majd.

Október 20.-án várhatóan jön a gyorsjelentés. Aznap nagy mozgások várhatóak.

Salzgitter

Bevégeztett. 21-nél nyitottuk az első longokat, és ma 39,2-őn zártuk az utolsókat. Jó ütemben, mert utána még 5%-ot zuhant a részvény.

Csúnya minden, bár a pánikolással ellentétben EU még tartja magát.

Egyedül az ország ETF-ek zavarnak, zúgnak mint állat, persze a devizaárfolyam miatt is. Kénytelenek voltunk megválni alig sarjadó EWP (spanyol) és EWY (korea) papíroktól. USA piacon szinte alig maradt részvényünk, kivárunk.

Nyitottam GOOG shortot tegnap 303-on, de nagyon keveeset, akár 320-ig való emelkedés esetén is tartom. Hosszú idő óta most van először esélye a komoly esésnek, mert a piac is zúg. Most 297, lehet hogy nap végén növelem a pozit.


Majd még írok csak most ezer dolgom van.

Wednesday, October 12, 2005

Bridge Wealth Management - modellportfoliók

http://www.tozsdeliga.hu/?p=elemz_pw&id=1056986&t=elem

Egész jól alakulnak, még a múlt heti vérfürdő ellenére. Nagyon szépen kezd kijönni, hogy a kockázatosabb eszközöket és nagyobb kockázati szintet vállaló megoldások többet hoznak. Ami meglep az a "D" és "C" közötti több mint 20%-os szakadék. A kettő között a különbség, hogy a "D"-ben alacsonyabb átlagos forgalmú részvény is bekerülhet és 1% helyett 2% a maximum kockáztatható összeg egy pozíción. De a jellemző különbség inkább csak 0,5%. Tőkeáttétel szinte sosincs a "D"-ben. Így persze lehet a véletlen is az ok, de valószínűbb, hogy míg a kockázat lineárisan nő, addig a hozam az adott kockázati szintek mellett exponenciálisan nő. Ez persze brutális egyszerűsítés, de van némi alapja, gondoljunk csak a haranggörbe két szélére, ha a napi hozamokat egy-egy index vagy pláne részvény esetén ábrázoljuk nagyság szerint. Tehát a kiugróan magas értékek előfordulása nagyobb, mint a sima normál eloszlás szerint kellene lenniük. Ha ezeket kihasználjuk, akkor kétszeres kockáztatott összeg esetén (mivel a kockázatosabb részvényeknél több kiugró érték van) nem kétszeres lesz a hozam, hanem több. Ehhez persze jó időzítés is kell.

Piac: nincs ötletem, Európa is feltűnően gyenge, növeltük az EWJ longokat, és Koreát is vettünk (EWY).

Thursday, October 06, 2005

Magyar Virtus - a szabad újságírás oldala

http://magyarvirtus.com/

A szeptemberi eredményünk kiváló lett, még átlagosan is közel 8%-kal emelkedtünk.

http://www.bwm.hu//elemzesek/eredmeny_valoskereskedes_2005szeptember.pdf

Az elmúlt 3 napban ennek volt akinél a 30%-át, volt akinél a 90%-át visszabuktuk. A portfolió érzékeny volt a széleskörű piac esésére, az összes kockázati kitettségre kevéssé voltam figyelemmel. Hiába kockáztatunk egy-egy pozíción maximum 1%-ot, de jellemzően 0,3-0,4%-ot, és hiába diverzifikálunk a földrészek és a szektork-ágazatok között, ha minden egységesen zúg lefelé, akkor nincs menekvés. Erre most nem voltam tekintettel.

Hibáztam. Nem vészes a dolog, maximum 3%-ról lehet szó. (ez is probléma: real-time és automatikusan egyelőre nem lehet pontosan kiszámítani. Ha lesz türelmem leírom miért). Cs, egyik elemzőnk, aki nem szeretné felfedni kilétét, őrült módon vásárol német és francia papírokat. Nagyjából egyetértek vele, de azért óvatosabb vagyok, most nem merek a pozikra rányitni. Megvárom, hogy az USA nem dől-e recsegve-ropogva össze. Itt most csak külföldi ETF-et érdemes venni.

Érdekes, hogy az egész az olajár esésével jött. Na ja, bedőlt a vezető energia. Mi is pánikszerűen adtuk el kis nyereséggel a HAL-t. A modellporfolióból az XLE-t.

GOOG még mindig emelkedik, pedig a piac esik. Ugyanilyen makacsul fog esni majd idővel...csak gyorsabban.

Friday, September 30, 2005

Vásárolunk tovább

Az egyik dilemmámat megoldotta az élet - igen hamar. A hirtelen erőre kapó IVG másnapra csúnyán beesett, és kiütötte a stoppot. Ma már emelkedett, még meglátjuk mi lesz, mindenesetre a forgalom nem bíztató.

Vettünk: DCX, MDAX ETF-et, AGN, CBK. Különösen a pénzügyi cégek vannak ma jó erőben.

Szinte minden jól néz ki ami most a portfolióban van.

Egy keveset zártam a Salzgitterből (SZG) még tegnap.

Amerika sem rossz. Japán korrigál, de ez egyelőre átmeneti. A VCLK esett többet a vártnál, de talán érdemes növelni a pozíciót (figyelem, nem leátlagolás, hiszen komoly nyerőben vagyunk, feljebb húzott stoppal nem sérül a money management, a kockáztatott összeg ugyanakkora marad), mert bezárt a rést, és ma talán egy szép alsó árnyékot hagy maga után.

Nem tartott sokáig az AAPL, nano iPod sérülékenység miatti hiszti sem. Bár a forgalom lehetne jobb is.

Még bőven érzem az emelkedő trend szagát, és ez jó.
Egyébként semmi baj az EU emelkedéssel, él és virul.

Monday, September 26, 2005

CAC40 és MDAX új csúcs

Azt lehetett tudni, hogy uptrend van, de a mai nap mindenen túltett. Az MDAX 7000 pont felett van, mindenkori csúcson ha jól látom. Persze bő longban vagyunk, de szinte semekkora tőkeáttétellel, így egy kicsit lemaradtunk az utóbbi két hétben nem vészes.

Salzgitter már 40 EUR felett. Fogalmam sincs hova tegyem a stoppot. AGF, HOT, VIE longokat növeltük, GLE és ZC longokat nyitottunk. Délelőtt cs által jelzett autóiparban is nyitottunk pozíciót, a konszolidációs sávból kitört DCX-et. Nem tudom milyen lesz az S osztály (rossz nem lehet), mindenesetre szűk konszolidációs sávból tört ki. Érdekes, hogy az MDAX rekord ellenére nem találok igazán jó long lehetőséget a komponensek között. Nehéz a trendet követni, ha a folyamatos emelkedés miatt nincs semmilyen alakzat a stop normális elhelyezéséhez. Dilemma 1.

Az IVG hetek óta nem tud felfele kitörni, nem megy a piaccal, de nem is különösebben gyenge. Működjön a "time stop" vagy még várjak az ilyen esetben? Dilemma 2.

USA: nem meggyőző a mai emelkedés, de a VCLK-nak, CCI-nek, AAPL-nek, HAL-nak, EWJ-nek örülök, az utóbbi kettőből növeltem is a longokat.

Thursday, September 22, 2005

SkyEurope - tőzsdei bevezetés

http://index.hu/gazdasag/vilag/skytoz050922/

"Az utasok több mint fele, 50,9 százaléka Pozsonyból, 30,1 százaléka Budapestről, 11,5 százaléka pedig Varsóból indult útnak tavaly."

" cég 65 százalékát viszik most a bécsi és a varsói értéktőzsdére - a kereskedés jövő héten, kedden kezdődik..."

Uraim! Ez oriási kudarc. Főleg a szlovák tőzsdének, de a magyarnak is. Sajnos ez nem a BÉT vezetőségén múlt, akik erejükön felül küzdenek, hanem a hazai lakosság befektetési kultúráján. Akik ezerszámra veszik a repülőjegyeket, de részvényt venni eszükbe sem jut. Legalábbis nagyon így fest. Bár megcáfolna valaki.

Dél-Amerika: rally

Nagyon mennek a Dél-Amerikai piacok, alant az argentin és a brazil indexek:


Úgy általában nincs semmi baj a világ részvénypiacaival. A német piac szenved a napokban, de még él a középtávú trend. A pozik nagy része nyerőben stoppal lezárva, de van még pár EU-s részvény: IVG, Linde, Salzgitter, AGF, Vinci a fontosabbak.

Amerika szar, különösen a Nasdaq. Tartottam a GLW-t, hiba volt, ma csúnyán benyomták. A trend élt, bár én nem hallgattam a rekord eladásokra az utóbbi két hétben. SIRI, fals kitörés volt, lezártuk nullában. A fontosabbk: ACI, VCLK, HAL, TLM, AAPL, és az ETF-ek: EWJ, EWU, EWA, EWG, MDY (ezzel lehet gond), és az XLE de csak modellportfolióban. Ezekhez jöhetnek most a brazilok: BZF, EWZ (bár ez most túlvett kicsit). Maradok optimista, de pár fronton visszafogjuk magunkat.

Thursday, September 15, 2005

Google P/S 19

http://www.fn.hu/index.php?id=5&cid=106186

A Google részvények összértéke 79,6 milliárd dollár. Az idei év első felében a cég a forgalma - ennek 98 százaléka reklámbevétel - 2,6 milliárd dollár volt. Tavaly egész évben 3,19 milliárd dollárra növelte a bevételét a 2003-as 1,46 milliárdról, az adózott eredményét pedig 399 millió dollárra 106 millióról.

A lényeget kiemeltem. Jól értik. A piac (több tízmillió ember, potenciálisan több százmillió) 80 milliárdot ad egy olyan cégért, amelynek az árbevétele éves szintek kb. 5 milliárd. Eljön a pont, amikor betegre keresheti magát az ember ha shortol. Még nem jött el, de már nagyon várom.

Ezt itt írtam:

http://www.fn.hu/index.php?id=6&cid=106004

Töltsön pár napot Gorbacsovval!

http://www.businessweek.com/magazine/content/05_38/b3951127.htm

On one collaborative trip (Harvard and Princeton are among the co-sponsors), Mikhail Gorbachev, Lech Walesa, former Defense Secretary William Perry, and other former world leaders will spend at least part of a 12-day cruise in the Baltic Sea with 180 travelers next June. Presentations will focus on the evolution of the region from the Cold War to the dissolution of the Soviet Union. It costs nearly $10,000, but sitting poolside with people who changed the world could be considered priceless.

Tuesday, September 13, 2005

DAX-ot bezúzták

Úgy tűnik korán örültem a DAX 5000+-nak...

Nagyon nem tetszik amit a DAX az utolsó két napon csinált. Szűkre húztam a stoppokat, elképzelhető sorozatos pozi zárás a napokban.

A középtávú trendnek semmi baja, ha mégis elindulna, lesz időnk visszavenni a pozikat, amúgy sem állunk rosszul, felesleges túl sokat kockáztatni.

Amerika javuló, zsákolunk. Több papír kifejezetten tetszik: AAPL, VCLK, GLW, ET, TWTC, SIRI, SWN. A legutolsó kivételével már volt is benne pozink.

Monday, September 12, 2005

Friday, September 09, 2005

A magyar nem kockáztat - szürke mint az őszi köd

Idézet egy EFAMA jelentésből: "Looking at the development in relation to the size of the UCITS market, growth was the most impressive in Hungary, reflecting strong demand for fixed-income funds."

Annyira szomorú, hogy ennyire gyáva nép vagyunk. Hol tudunk növekedni??? A kockázatmentes, de nevetségesen alacsony pénzpiaci alapoknál. Aki csak ilyenekbe fekteti a pénzét az meg is érdemli, hogy Átlag Józsi legyen és soha sehova ne jusson az életében.

http://www.efama.org/60Statistics/10Current/eurostat/Europeanstat2005/documentfile

Thursday, September 08, 2005

Boros Imre - baklövés

Nem olvasok Magyar Nemzetet, mint más politikai lapot sem, de ha Boros Imre tényleg azt írta, amit itt állítanak akkor mélyen szégyellje magát:

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=13&k=2&i=58468

Monday, September 05, 2005

Tőzsdejáték és a bika

Heti Infót kivételesen ma én írtam.

A bikás kép alant a kedvencem és nagyban a háttérképem is.















A piac viszonlyag bíztató, HOT.DE, IVG.DE, SZG.DE a három legnagyobb pozi, mind egészen jól megy. Az MDAX mehetne kicsit jobban is. Relatív ereje középtávon lehengerlő. Ma nyugis nap van egyébként nem lesz Amerikában kereskedés. A magyar piacon a játékban mostanában zseniálisan választom ki a részvényeket, hogy kiegyensúlyozzák egymást a nullára :). Szóval sehova sem mozdulok.

Thursday, September 01, 2005

46 éve nem látott alacsony szinten a megtakarítási arány a tengerentúlon

Marketwatch alapján

"U.S. consumers spent more than they earned in July for just the second time in the last 46 years, the Commerce Department said Thursday.
Personal incomes increased 0.3% in July, while spending soared ahead by 1%. As a result, the personal savings rate tumbled to negative 0.6%, the lowest since monthly records began in 1959."

Ez sokáig nem mehet így. És ha nem mehet így, mi fogja hajtani a gazdaságot, pláne emelkedő kamatkörnyezetben?

Tuesday, August 30, 2005

Forbes Expects Oil Price to Dip to $35

http://biz.yahoo.com/ap/050829/australia_forbes_oil.html

Na persze :) Elképzelhető, hogy buborék a mostani olajár, de ekkora zuhanás egy éven belül...mélyen gratulálni fogok neki, ha bejön.

Én Long vagyok olajban, volt olaj long 58->60 és 63 óta pl. az F Modellportfolióban, illetve olaj részvények is voltak (REM, TSO).

Monday, August 29, 2005

VCLK

Nagyon egészségesen néz ki, különösen egy kevésbé szép környezetben (a Nasdaq nevetséges forgalommal tudott emelkedni), vettem is belőle.



OSTE napon belül, sokra nem lehetett vele menni, kötés nélkül felkapták.



FLOW-nak a fele van még meg, ma egész szépen emelkedett. A középtávú trend él, bár néha hátborzongatóan üres a könyv vételi oldala (sosem szoktam nézni, de ezt néha 3-4%-okkal arrébb dobják akár másodpercek alatt)

Wednesday, August 24, 2005

Csúnya nap vége


A nap közepe még optimistán nézett ki, de a végére benyomták. Felső kanóc, kiugró forgalom, tübb index rövidtávú támasz alatt zárt.

S&P 500 szignifikáns mértékben az 50 napos alatt. Rossz jel.



FLOW-t cis súnyán benyomták, ha tovább esik kénytelen leszek kisebb nyereséggel beérni.

N�pszabads�g Online: A finnek nyom�ban

N�pszabads�g Online: A finnek nyom�ban

Nem rég feltettünk egy kérdést a Tőzsdeligán, hogy melyik a világ legkevésbé korrupt országa. Nos, ez a cikk egy kisebb bepillantást enged az ottaniak hozzáállásába...

Vakmajom

Vakmajom

"EU piacok: érdekes, hogy kijött valami jó német makró, nemtommilyen kutatóintézet mérőszáma jót mutatott, hogy a vállalatvezetők ilyen+olyan optimisták, szépen tálalták is mindenhol, mégis esett a DAX a jó hírre. Tavasszal valahol 4200-4300-as indexnél még emelkedett arra, hogy az ifovagymilyen index több éves mélypont volt és hiperpesszimisták voltak a cégek. Az akkori azért jobb reakció volt... Lehet, hogy a DAX megáll egy kicsikét oldalazni-pihenni, mielőtt rendesebben nekigyűrközne az 5000-nek?"

Ebben lehet valami...

Monday, August 22, 2005

FLOW


FLOW

Ismét kitört, éppen egy hónapja tettem be. Nem ártana neki némi forgalom. Tartjuk.

George Soros

http://en.wikipedia.org/wiki/Soros

Minden idők egyik legzseniálisabb spekulánsa, és azon gondolkodók egyika, akik képesek cselekedni.

Európa ereje

Nagyon erős most Európa. Heti Elemzésünk

Friday, August 19, 2005

AutoTrader Home Page

Azt mondja:

"If you reached this site looking for a car dealership, you have reached the wrong website. This website is for AutoTrader software for automatic trading of stocks and futures."

:)

Thursday, August 18, 2005

Home prices 'extremely overvalued' in 53 cities - Yahoo! News

A Buborék!!!

Rövidtávú fordulat?

Az IWM-ből és a TSO-ból kivágódtunk, az utóbbiból még mindig zsíros nyereséggel. A trend még él, de a hektikus olaj miatt nem tudom máshova tenni a stoppot. Lehet, hogy szivatás volt, de valahol korlátozni kell a kockázatot. Nehéz most tradelni, vagy nagyon távol kell tenni a stoppot, vagy kivágják...

Egyébként az IWM kivágódás ellenére van egy olyan érzésem hogy ma fordul a piac a korrekcióból.

(Valamiért nem enged feltölteni képet a rohadék)

Amit nézek:

HUM, CCI, FLOW növelés, CMOS visszavétel. MidCap ETF vételen gondolkozom még.

Négyéves csúcson a Nikkei


Chart az ETF-ről:

Wednesday, August 17, 2005

ACI - Korai Vétel?

ACI

Friss vétel, 60,90-en 17:00 után, jól beesett estére. Középtávon azért elég jó.

Tuesday, August 16, 2005

Mínusz

Csúnyán beleadtak ma Amerikában. PRLS pozit növeltem, de még mindig kevés van. IWM valószínűleg kiütődik, FLOW még mindig megy. Olajcégek remélem csak korrigálnak, TSO visszajött valamit a nap végén. Nem változtatok semmit.

Monday, August 15, 2005

Távolba tekintve

Heti Elemzés
Kicsit átnéztük részletesebben a heti grafikonokat, hosszú távú képet. Egyben a Portfolión olvasható.

http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=8&k=2&i=57523

Különben pedig a bwm.-hu, ameddig csak létezik.

CMOS lezárásra került nullán. IWM-en enyhe veszteség, többin komoly vagy közepes nyereség. Ma ritka unalmas nap van.

Wednesday, August 10, 2005

Nyaralás után

A ligában visszaestem 10M alá, amíg nyaraltam. Gyorsan meg tud változni a piac képe, a tengerpartól nem volt kedvem figyelni. A gyógyszerek vezető szerepe a múlté. Persze ez már hetek óta látszott, írtam is feljebb, de nem tettem semmit, nem számítottam ekkora fordulatra. Zárom az Egis és Richter felét. OTP, MOL jól néz ki. Csak az utóbbiból van, abból is kevés. Syn is van, alaposan átnézem ma.

Amilyen rosszul megy a BÉT-en (relatíve), olyan jól megy EU-ban, pl. HOT, IVG szépen hasít. Az amerikai piac vegyes. FLOW-n szépen hoztunk, de a többi szenved. CMOS stop 9,90-en van már, nagyon szagolgatja, de ez csak breakeven. Mivel főleg az EU-ben komoly tőekáttételt használtunk, a nyári eredmények egyelőre szépek.

Friday, July 29, 2005

Tőzsdejáték . megyek nyaralni

Tőzsdejáték

Megyek egy hétre nyaralni. Addig érdemes a fenti linken játszani, már 150 külföldi részvény van benne :)

Wednesday, July 27, 2005

Csajozási Tanácsok

Csajozási Tippek

Nem tudtam mi hiányzik az életemből :) Elég gagyinak tűnik, hihetetlen mit meg nem lehet etetni az emberekkel

Hazai piac, TL játék. Nem változtattam semmin, sodródom az árral:

Részvény Menny. Köt. átlag Köt. érték Akt. ár Akt. érték P/L (%)
EGIS 135 17.722,60 2.392.551 20.400 2.754.000 15,11
FOTEX 3.000 331,53 994.599 392 1.176.000 18,24
MOL 39 17.860,00 696.540 19.910 776.490 11,48
PPLAST 861 1.531,59 1.318.699 1.700 1.463.700 11,00
RICHTER 60 29.175,00 1.750.500 31.045 1.862.700 6,41
SYNERGON 1.200 528,00 633.600 620 744.000 17,42
ADSG.DE 27 34.368,00 927.936 36.129 975.483 5,12
HVMG.DE 75 5.027,00 377.025 5.364 402.300 6,70
Öszesen: 9.091.450 10.154.673 11,69

Amerikai Figyelőlistánk

Amerikai Figyelőlistánk

Brutális Long túlsúly van még mindig, de ritka hülyén mozognak a papírok még mindig.

Tuesday, July 26, 2005

Lengyel bányászok nem néznek szembe a valósággal

A lengyel bányászok összecsaptak a rendőrséggel - tüntetés a nyugdíjrendszer változása miatt

Vannak emberek, akik képtelenek szembenézni a valóssággal. Kegyetlenül hangzik, de nem én mondom, hanem a valóság, hogy még mindig azt hiszik, hogy a szocializmusban élnek. Elképesztő.

"A mintegy 8 ezer bányász azt követeli, hogy a jövőben is garantálják számukra, hogy 25 év munka után nyugdíjba mehessenek.
Az erre vonatkozó törvény 2006-ban lejár, a módosító törvényjavaslatot most tárgyalja a parlament.

Wlodzimierz Cimoszewicz, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke - aki indul az október 9-én esedékes elnökválasztáson - kijelentette: a parlament nem fogja figyelembe venni a bányászok javaslatait, mert az államháztartásnak 26 milliárd zloty (1 dollár = 3,4070 zloty) pótlólagos kiadást jelentene. "

Monday, July 25, 2005

LKQX: Profile for LKQ CORP - Yahoo! Finance

LKQX: Profile for LKQ CORP - Yahoo! Finance

Ez tetszik, íme egy grafikon. Kár, hogy a héten lesz gyorsjelentés, ezért nem veszünk bele.


















Szép még a VC, és az SWB (ebből van még csökkentett darabszám)



















SIRI

A SIRI a tavalyi év egyik nagy sztárja volt, de tképpen nemcsak a tavalyié. Új pozíciót nyitok benne 7 USD-nél.

Az indexeket kicsit visszanyomták ezért korábbi terveimmel szemben mást nem nyitok. Az aktuális lista még: CMOS (már van pozi), TWTC (szintén), VDSI, GW, AAP (ez most csúnyul), PDS (nehéz stoppot találni)

Bridge Wealth Management

Heti Elemzés az amerikai piacról. Meglepően jól tartja magát a tech az INTC, MSFT, GOOG "csalódás" után.

Sunday, July 24, 2005

Index - Sport - Alonso nyerte a N�met GP-t


Index - Sport - Alonso nyerte a N�met GP-t

Alonso!!!! :)

Szegény Kimi alatt megint szétment a motor. Furcsa, hogy így nyer Alonso, de ne feledjük, hogy a Mercedes viszont sokkal gyorsabb. A sors érdekes módon egyenlíti ki a dolgokat.
A különbség Fernando és Kimi között 36 pont, és 7 verseny van hátra. Ha Kimi minden versenyt megnyer (10 pont), Alonso pedig mindegyiken negyedik lesz (5 pont), akkor is Fernando lesz a világbajnok. Na most igaz, hogy a Mclaren már csak akkor nyerhet ha a Renault nagyot hibázik.
Tipp: végén 15 pont lesz a különbség. Spa, Monza, Suzuka tuti Mercedes, Hungaroring inkább a Renault-é, Brazilt passzolom, Shanghai Istanbul még nem volt, de inkább Mercedes. De hiába gyorsabb az autó, a különbség már túl nagy. Alonso megérdemelten lesz világbajnok. Kimi esélye max. 10%.

Friday, July 22, 2005

Index - Politika - Schwarzenegger szabades�sben

Index - Politika - Schwarzenegger szabades�sben

Schwarzenegger még börtönbe is kerülhet. Nem azt mondom, hogy tombolnék az örömtől, de igazságosnak érezném. Minden idők egyik legnagyobb politikai baromsága volt, amikor megválasztották, de már az indulás gondolata is beteges volt. Egykori testépítő és filmsztár mint kormányzó. Semmit nem értett hozzá, nagyon elszállt az agya. Az "amerikai álom" nem arról szól, hogy mindent jól csinálunk és leigázzuk a világot.

Plusz, amikor Buffett csatlakozott hozzá, egy kisebb világ dőlt bennem össze.

Index - V�lem�ny - A kis bumm

Index - V�lem�ny - A kis bumm

Tóta W szerint a terroristák gyengeséget mutatnak a londoni akciókkal, mert nem olyan látványosak, mint 9/11.

Neeeeee...

Először is 2001 előtt negyedennyi figyelmet kapott az Al-Kaida...az egy félelmetesen zseniális és gonosz, egyszeri lehetőség volt számukra. Ne várjon arra, hogy ugyanilyen akció lesz, hiszen a nyugati világ évek óta terrorfenyegetésben él, persze hogy ötször jobban figyelnek. Ennek ellenére mégis sikerült négy helyen egyszerre bombát robbantani, majd két héttel később ismét (valószínűleg figyelmeztető jelleggel). A vilag egyik legjobban örzött városában, az egyik legerősebb titkosszolgálattal. Ez aztán gyengeség a javából!

SIRI - SharpCharts from StockCharts.com

SIRI - Szerintem hamarosan kitör

Richter, Egis

Itthon csúnyán visszesett a Richter és valamennyire az Egis is. Egyelőre a trend fényesen él, és a vezető szerep is, hétvégén részletesebben átnézem hogy mi a helyzet a relatív erővel.

Új csúcsok

This summary is not available. Please click here to view the post.

Bridge Wealth Management

Bridge Wealth Management mai napi jelentése

Bridge Wealth Management

Bridge Wealth Management...ez cégünk weboldala

Thursday, July 21, 2005

Index

Index

Első Bejegyzés

Ez az első bejegyzésem. Főként tőzsdéről és technikai elemzésről lesz itt szó, de néha kikapcsolódásképpen más is...például jobbra a finn kulturális miniszter látható.

Nem tudom mikor, csinálok majd Profile-t is.

Van itt még egy magyar kvázi tükör blog:

http://www.tozsdeliga.hu/forum/viewtopic.php?t=9&postdays=0&postorder=asc&start=0