Sokakat foglalkoztat év vége felé a címben feltett kérdés. Ha ki tudjuk következtetni, hogy milyen események lesznek a jövő évben, akkor az azok árfolyamokra gyakorolt hatását is sejthetjük, és ezáltal megfelelő irányú pozíciófelvétellel nyereséget tudunk elérni. Ennek a gondolatmenetnek az ékes példája az egyik online brókerként gyorsan terjeszkedő cég most már hagyománnyá vált 10 jóslata, amely segítségével rendre megtalálják őket a címlapok. A provokatív listájuknak valójában nem is az előrelátás a célja, hanem éppen az, hogy márkanevük ismét megragadjon a potenciális ügyfelek fejében.
A jövőbeni eseményeket nagyon nehéz eltalálni, és ha ez mégis sikerül akkor még annál is nehezebb azt tudni, hogy azok mikor következnek be. Ám ha az valakinek mégis sikerülne, legnagyobb meglepetésére akkor találná magát szembe a legnagyobb problémával. A piaci reakció ugyanis egészen más lenne, mint amire számított. Ennek számos oka lehet. Az egyik, hogy a piac már beárazta az esemény bekövetkeztét. A második, hogy más olyan befolyásoló tényezők is vannak (szinte mindig ez a helyzet), amelyek más irányba térítik el az árfolyamot. Lehet, hogy eltalálod, hogy Steve Jobs Május 4.-én szívrohamot kap és kórházba viszik, de ha aznap jön ki a gyorsjelentés, amely a várakozásokhoz képest is duplázódó iPad eladásokat mutat, az árfolyam még tovább is emelkedhet, a put opcióid egy szempillantás alatt elveszítik értéküket. A harmadik ok, hogy a piaci szereplők nem úgy mérik fel az adott hír, esemény jelentőségét, ahogy azt te teszed. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy kinek van igaza. Ha nem hiszed, akkor próbáld meg egy PETA állatvédő gyűlésen egy Reuben szendvics majszolgatása közben elmagyarázni a résztvevőknek, hogy az milyen finom. A te realitásodban neked van igazad, mert a szendvics tényleg zseniális, az övékben pedig érzik, hogy nekik, hiszen a szemükben az állatok megölése, akár táplálékszerzés szempontjából is: bűn. Ezek a befolyásoló faktorok ráadásul részben vagy egészben együttesen szoktak megjelenni. Sorolhatnám még a példákat, de tény: az árfolyamokban az összes szereplő vélekedése fog megjelenni.
Régi tőzsdei közmondás a "Buy on the rumor, sell on the news", ami lényegét tekintve annyit tesz, hogy a pozitív hírről szóló pletykára kell vásárolni, és amikor a hír kijött, az gyorsan beározódik (vagy már be is árazódott) az árfolyamba, így ekkor már eladni érdemes. Viszont, hogy az egész még nehezebb legyen, néha a piac kifejezetten úgy reagál, ahogy azt a laikus józan ész elvárná: a jó hírre valóban emelkedik, méghozzá tartósan. Hasonló problémákat jelent a hangulat indikátorokhoz való feltétlen hűség is. Való igaz, hogy a túlzott optimizmus eső, a nagy pesszimizmus pedig emelkedő árfolyamokhoz vezet az esetek többségében. Az időzítés azonban itt nagy problémákat okoz. Az "ágyúszónál vásárolni" is olyan gumiszabály, ami sokféleképpen értelmezhető. Még a piac által szabadon értelmezett árfolyamok is tovább kavarják a képet. A reflexivitás jelensége által a tőzsdei vélekedés visszahat a reálgazdaságra, a politikára, sőt: Gordon Gekko után szabadon: "egy gémkapocs árára".
Az egész egy dinamikus, szinte végtelenül összetett, folyamatos visszacsatolásos rendszer. Ennek csupán egyetlen kereke a hír, ami az újságokban megjelenik. Hiába is hinnénk azt, hogy az a mozgatórugó. Úgyis az árfolyam diktál, akár találunk rá okot, hogy mi mozgatja, akár nem. Májusban a világsajtó tele volt a Thaiföldön zajló eseményekkel. A tüntetők egy egész városrészt zártak le, a katonák szó szerint vérre menő küzdelmet folytattak velük, a politikai vezetés legitimitása megkérdőjeleződött, és este kijárási tilalmat rendeltek el. Részben a saját szememmel láttam, hogy tényleg súlyos a helyzet. Bangkok-ban szálltam át, egy éjszakát kellett ott töltenem, de nem mehettem be a városba már este, sőt az utcára sem, ezért a szállásra kellett ételt rendelni a reptér mellett, és amíg odaértem több úttorlaszt, katonákat, sőt egy tankot is láttam. Érdekelte a tőzsdét a bizonytalannak tekintett helyzet? Aligha. A thai részvénypiac májusban alig esett vissza, kevesebbet, mint a világ legtöbb piaca, és júniustól mostanáig több mint 30%-ot emelkedett.
Aztán ott van az évtizedes szappanopera a két Korea között. Amíg a sajtó a háború küszöbön állásáról harsogott, és valóban: volt harci cselekmény is két ország között, addig Dél-Korea vezető részvényindexe enyhe, novemberben amúgy is mindenhol tapasztalható korrekció után folytatta az útját felfelé, és november elejéhez képest is több mint 8% pluszban van.
Nem is kell ennyire messze menni, hogy további látványos példát találjunk a hírek jelentéktelenségére, vagy mulandóságára. Itt van a hazai fizetőeszköz, amely kapcsán szinte minden hónapban volt valamilyen megrázó hír. Átgondolatlan kormányoldali nyilatkozatok, koncepció nélküliség (mindegy, hogy valódi vagy nem, erről írtak), a finanszírozást vész esetén nyújtó IMF-el való tárgyalások megszakítása, és leminősítések. Ehhez képest a forint szinte pontosan ugyanott áll az euróval szemben, ahol tavaly ilyenkor. A Kósa-féle nyilatkozat után az árfolyam 288 felett is állt, ma mégis a 277 forint, pedig hazánk azóta kapott hideget-meleget hitelminősítőktől, brókerházaktól, politikusoktól is.
Nem arról van szó, hogy a piac okosabb-e, mint a Moody's, Jim Rogers, Kósa, vagy bárki, hanem arról, hogy a piaci közvélekedésben lévő árfolyam a döntő. Mi fog történni 2011-ben a tőzsdéken? Nekem is vannak érdekes tippjeim, de ennek a játéknak semmi értelme sincs. Nem tudjuk, hogy mi lesz, és még ha tudnánk is, azok hatásait senki sem képes felmérni. Ezért a kérdésre nincs jó válasz, sőt ha ezt mégis keresed, biztosan tudni fogod, hogy rossz nyomon jársz. Ha tudod, alakítsd az eseményeket. Ha nem, kövesd őket és reagálj rájuk (szinte minden sikeres befektető ezt a kettőt teszi), de ne próbáld meg előre kitalálni őket, vagy legalábbis ne ez alapján hozz döntést.
Azért a fentieknek megfelelően van olyan hír, amiről tudom, hogy bejelenthetem a jövő év elején. Hogy ez mi, az egyelőre maradjon titok. Addig is itt egy panorámakép Buda egyik új sétálóutcájáról, talán ennek is van ehhez köze... (a fotó kattintva nagyítható.)
Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok a blog minden olvasójának!

---
Ha tetszett ez az írás, akkor iratkozz fel a blog minden frissítésére, akár RSS-en, akár az email címed megadásával az oldal tetején, a jobb oldalon.
Szintén érdemes követni a HedgeFund.hu blog-ot, amely arról szól, hogy miként alakíthatod befektetéseidet úgy, ahogyan az olyan tőzsdebálnák, mint Soros. A legtöbbet a HedgeFund.hu Facebook oldalán tudhatsz meg, ezért csatlakozz a közösséghez.
Külön érdemes elolvasni a válság kialakulásáról és nyerteseiről szóló a Nagy Dobás című könyv kritikáját ugyanitt.
---
Ha szükséged van segítségre a befektetéseid kialakításában, akkor itt kapsz segítséget.

Aktuális Tumblr bejegyzések, Tweetek az elmúlt időszakból:
- Photo: Megint egy érdekes midcap arany bányászattal foglalkozó részvény: New Gold. Sorra bukkanak fel a... http://tumblr.com/xxdslw0es
- The Euro Is Forever, and Here's Why - Yahoo! Finance: http://yhoo.it/ghRznz
- A Portfolió egyik mai cikkének a címe: “Ma épp nincs válság - 280 alatt az euró.”, telitalálat. Mindig akkor... http://tumblr.com/xxdy2bxkb
- Photoset: Nagyon mennek az alapanyag/energiahordozó kapcsolat smallcap részvények, pár példa: MHR (olaj), PAL... http://tumblr.com/xxdy2u0mu
- Photo: A Russell 2000 (small cap) novembertől látványosan levált a fő indexektől, vezeti az emelkedést, és... http://tumblr.com/xxdy99g6u
- “Tisztelt Faluvégi úr! A legújabb blogbejegyzéshez szeretnék kicsit hozzászólni. Én matematikus hallgató... http://tumblr.com/xxdy9hrzr
- "Kelet Luxemburgja leszünk?" - Fatér Gyula 15 éve mondja, hogy ezt kellene csinálni. Hátha komolyan gondolják... http://is.gd/i8jR3
- A HFT-k tönkreteszik a kis spekulánsokat? - Olvasói levél: “Én kezdő “kereskedőként” részt vettem ebben a... http://tumblr.com/xxdz8wpsx
- Photoset: A Netflix CEO lett az év üzletembere (csak most vettem észre) és a címlapra is került. Beindult a... http://tumblr.com/xxdz9t5wo
- Photoset: A vezető small cap index (ETF: IWM) mára eléggé túlvett lett a kitörés után (amit itt lehetett... http://tumblr.com/xxdzal9bo
- Már van olyan származtatott, hedge fund jellegű stratégiát vivő nyilvános befektetési alap Magyarországon,... http://tumblr.com/xxdzcbiz3
- Photo: Amíg Amerika december elején meg tudta haladni az éves és november eleji csúcsait, addig a korábban... http://tumblr.com/xxdzlyx9a
- A friss GDP adatra sokan úgy reagálnak, hogy ugyan nőtt a lakossági fogyasztás, de a növekedés nagy részét az... http://tumblr.com/xxdzmhxwe
- "Emlékezetes, hogy a Moody’s hétfői leminősítése szintén ideiglenesen gyakorolt hatást a forintra, a..." http://tumblr.com/xxdzxxqiv
- "Áruhitelt ugyanannyian vesznek fel, mint tavaly, csak míg tavaly azok vettek fel hitelt, akiknek nem..." http://tumblr.com/xxd107cufv
- Photoset: A globális piacok két leginkább figyelemreméltó eseménye a hónapban az amerikai kötvénypiac... http://tumblr.com/xxd10cjub7
- Photo: Itt az újabb cloud felvásárlás. A Dell megvette a Compellent nevű kisebb felhős céget. Ami meglepő az... http://tumblr.com/xxd1243qqg
- "Az Euro zónából történő kilépés költségei sokkal magasabbak, mint annak hasznai." - Hogyan léphetne ki egy... http://tumblr.com/xxd127vkuv
- Photo: Nagyon erős Dél-Korea piaca. Emlékszünk még, hogy alig pár hete a világsajtót izgalomban tartó hír... http://tumblr.com/xxd12gbtmz
- Photo: Olcsók a részvények? Igen, de a kérdés nem ez. A fenti fotón látszik, hogy a részvények a klasszikus... http://tumblr.com/xxd12qnogl
- Photoset: Tart a nyersanyag (GSG) és élelmiszer (DBA) bika, méghozzá úgy, hogy a napokban tipikus kitörés... http://tumblr.com/xxd12vva9v
- Az Amazon.com értékeltsége erősen feszített. Az üzemi eredményhányada 4,4%, a nettó eredményhányad 3,5%.... http://tumblr.com/xxd13grzbn
- Photoset: Feltűnően sok a zászló formáció az amerikai részvények között, nagyjából válogatás nélkül méretre... http://tumblr.com/xxd13i4gd5
- Photo: Tényleg minden relatív, legalábbis az emberek fejében. A fenti ábra megdöbbentő. Amíg Indiában, ahol... http://tumblr.com/xxd13jvpar
- Photo: A négyzetméterárak jellemzően 2099 és 2010 januárja óta is csökkentek, helyenként drasztikus... http://tumblr.com/xxd14691oc
Tumblr témakörök: kereskedés, befektetés, közgazdaság, egyéb pénzügyi.
(A Tumblr és főleg a Twitter a gyakoribb, de kevésbé részletes és minőségi véleményközlésre, esetleg hír-, link-, videó-, képmegosztásra jó. Annak is megvan az előnye, hogy bizonyos tartalmakat ezeken keresztül tesz közzé az ember, erről bővebben itt. Mivel ezeken nemcsak szakmai, hanem bármilyen egyéb tartalom is van, sport, személyes, társadalmi, stb., ezért ezekre csak a befektetési terület iránti érdeklődés miatt nem érdemes feliratkozni, az érdekeseket néha kiteszem ide is.)