Friday, July 28, 2006

Vásároljunk a mozgóátlagon?

A világ egyik legsikeresebb „hedge fund”-ja, ezen a héten nagyon szokatlan dologra kényszerült. Magyarázkodnia kellett. A trendkövetésre szakosodott alap évek óta képtelen volt komoly pénzt termelni, de a július eddig kifejezetten rosszul sikerült. A cég a volatilis, igazi irány nélküli árfolyamokra hivatkozik, tegyük hozzá: joggal. Az a tény azonban, hogy ilyen módon kell megpróbálni maradásra bírni a befektetőket, nem jó jel. Rossz idők járnak a trendkövetőkre. Pedig van még trend, de egyre nehezebb rajta maradni.

Jó példa erre a sokat emlegetett HANS, amely mind fundamentális, mind technikai LONG figyelőlistáinkon szerepel(t) jó ideig. A részvény árfolyama 2006 májusáig egy nagyon sima emelkedő trendet mutatott, minimális korrekciókkal, nagymértékű lendülettel. A trendkövetők álma (legalábbis márciusig, amíg a piac is viszonylag erős volt). Ezután a csúcshoz képest mintegy 26%-ot veszített értékéből kevesebb mint egy hónap alatt. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen alakzat után is benne maradt a részvényben.

A részvény akkora kuriózum, hogy másfél hónap alatt másodszorra tudott cikkünk főszereplőjévé válni. Korábbi cikkünk (http://www.tozsdeliga.hu/?p=elemz_pw&id=1921994&t=jat) után alig 5 nappal találtuk meg az új beszállási pontot (azóta volt stock split). Volatilis időszak esetén, ha találunk olyan papírt, ahol azért még él egy stabil hosszú távú trend, de rövidtávon össze-vissza rángatják, egy dolgot tehetünk: amennyire csak lehet növeljük esélyeinket. Minél alacsonyabb áron érdemes vásárolni, hogy a későbbiekben az alacsony bekerülési ár lelkileg ne legyen a hektikus mozgásoknál megterhelő, és a trend mentén nőjön az esélyünk a nyereség növekedésére. Minél nyugodtabb, „leülősebb” periódusban érdemes pozíciót nyitni, amikor szűk sávban mozog az árfolyam, hogy a kockázatot csökkentsük a szűk stop-loss segítségével. Minél inkább mutat középtávú fordulós jelet a részvény piaca, annál jobban javítjuk esélyeinket. Itt mindegyik feltétel teljesült, hiszen az árfolyam egy viszonylag szűk, 1,5 dolláros sávba rendeződött be, és közvetlenül a fontos mozgóátlagnál, alsó árnyékot tudott maga mögött hagyni, így 20.-án vételi pozíciót nyitottunk.



A kulcsot ezek közül leginkább a mozgóátlag jelentette. Nem azért, mert ez egyértelmű fordulópont lenne, hanem mert még élő trendben sokkal jobb bekerülési árfolyamot biztosít. Előfordulhat, hogy mégis hosszú távú trendfordulóval állunk szemben, és hamarosan újabb zuhanás következik be? Természetesen. De ha még ez a forgatókönyv is válik valóssá, veszteségünk sokkal kisebb lesz, mint ha új csúcson vásárolnánk. A HANS esetében a szerencse is mellénk állt. Nemcsak a belépési pont, hanem a kiszállás is szép jelzések mellett történhetett. Július 6.-án egy hullócsillag jelezte a rövid távú felfutás végét. Egy nappal megkésve zártuk a pozíciót.



Az átmeneti visszaesések minden kereskedési rendszer és stratégia részei. Mindig és mindenkinél lesznek az átlagnál (néha lényegesen) rosszabb periódusok (aki az ellenkezőjét állítja, vagy hazudik, vagy tapasztalatlan). Ilyenkor csak az a kérdés, hogy ragaszkodjunk-e a korábban jól bevált stratégiához, vagy változtassunk-e rajta, módosítsunk-e valamit. Ha a változtatás tapasztalatok és tesztek alapján bevált és többletértéket ad, miért ne tennénk?

No comments: