Minden befektető, de még inkább spekuláns érzelmi világában időről időre a reggeli borotválkozás (hölgyeknek sminkelés?) közben felmerül a kérdés: Jó vagyok? Jól intézem befektetéseimet? Ügyes spekuláns vagyok? Van érzékem hozzá?
Sokszor halljuk: a spekuláció művészet. Ha így van, akkor az egyetlen művészet, amelynek sikerességét objektív eszközök segítségével mérni tudjuk. A számok nem hazudnak, a profit mindig igazat mond. Bár mára egy egész iparág nőtte ki magát a befektetések eredményének elemzésére, az átlagos kereskedő számára egy táblázatkezelő szoftver is bőven elegendő, ha őszintén mérni szeretné saját teljesítményét.
Az első logikus kiindulópont természetesen az elért nyereség a befektetett összeg százalékában, azaz a hozam. Ezt célszerű évesítve számolni, levonva valamennyi díjat (tranzakciós, számlavezetési, stb.), adót (árfolyamnyereség adó, osztalékadó, EHO), járulékos költséget (adat előfizetés, szoftverhasználat, sajtó előfizetés, szakmai anyagok stb.). A legtöbben még az elsőt sem kalkulálják bele az eredménybe. Ha mégis megteszik, rendszerint saját maguk számára is meglepő eredményre jutnak.
A hozam számításánál aranyszabály, hogy minél hosszabb időszakot számolunk, annál megbízhatóbb eredményt kapunk. A 2003-2004-es eredmény például a legtöbb kisbefektetőnél egy nagyságrenddel jobb, mint a 2005-2006-os. Ehhez elegendő a főbb részvények grafikonjára rápillantani. Az első esetben kisebb korrekciókkal tarkított hossz volt a jellemző, a második időszak sokkal rázósabb, irány kereső mozgásával szemben. Nyilvánvaló, hogy az elsőben elért eredmény nem minden piaci szituációban ismételhető meg.
A befektetési alapok többsége valamilyen mutatószámot használ saját teljesítményének összehasonlításához. A benchmark az alap befektetési politikájára jellemző összeállítású index vagy ez alapján különböző súllyal összeállít index(ek) lehetnek. Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk, hogy egy hazai részvényalap benchmark-ja lehet a BUX, egy vegyes alapé 50%-ban a BUX, 50%-ban MAX államkötvény index.
A legtöbb esetben azonban ezt nem javaslom, ha nem szigorú befektetési politikájú alapról, intézményről van szó. A kisbefektetők célja nem egy eszköztípus teljesítményének lekövetése vagy enyhe felülmúlása, hanem folyamatos abszolút hozam elérése. Más szóval: függetlenül a részvénypiac alakulásától, minden évben számottevő nyereséget szeretnének felmutatni, függetlenül attól, hogy a bika vagy a medve uralkodik éppen. Hogy egy közhellyel érjek: az internet, opciók és határidős termékek, árupiacok és a shortolás korában ez a törekvés természetes. Ma már több mint 1 500 milliárd dollár van ilyen jellegű befektetésekben a világon és a szám dinamikusan növekszik. Vannak természetesen olyan indexek, amelyek ezek teljesítményét próbálják reprezentálni, de saját sikerességünk mérésénél ezekre sincs szükség. Elég feladatnak bizonyulhat saját magunk legyőzése.
Így érdemes az egyes szakaszok hozamait nézni, és összehasonlítani őket havi vagy negyedéves bontásban. Ha ezek mozgóátlaga (legalább 10 periódusú) javuló tendenciát mutat, akkor valószínű, hogy tudásunk fejlődött az adott időszakban. Ha nem, akkor valamit változtatni kell. Ezekből következik, hogy szignifikáns eredményt csak minimum 3, de inkább 5 év után kapunk. A szakirodalom szerint 400 ügylet kell ahhoz, hogy 95%-os megbízhatósággal vizsgáljunk eredményeket (legyen az valós kereskedés, vagy tesztelt stratégia). Ennél egyértelműbb adatot nem is lehet felhozni, ami int minket: ne vonjunk le elhamarkodott következtetést kevés adatból.
A hozamot természetesen minden esetben a kockázattal összefüggésben vizsgálni. Az egyik leggyakrabban emlegetett eszköz a Drawdown, amelyről egy korábbi cikkünk szólt. (http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=57688). Minél kisebb a maximális drawdown, annál jobb eredményről beszélhetünk, de mellette nem szabad figyelmen kívül hagyni a korábbi csúcsoktól eltelt időszakot sem, azaz hogy mennyi idő telik el jellemzően saját befektetéseink értékének csúcsbeállításai között. A kockázat mérésére emellett természetesen elsősorban a szórást igénybe vevő mutatók alkalmasak, ezek egy későbbi cikk témájául szolgálnak alapul.
A nyereséges ügyletek aránya az egyik legtrükkösebb mérőszám. Azt mutatja meg, hogy a lezárt ügyletekből mennyi lett nyereséges az összes befejezett pozíció arányában. Ha ez a szám 50%, akkor minden második pozíció lett profittal lezárva. Kevesebb tapasztalattal rendelkezők esküsznek rá, hogy a siker kulcsa ennek a mutatónak a maximalizálásában rejlik. Arra törekednek, hogy minél többször legyen igazuk, egojukat szépen hizlalva ezáltal, befektetéseik nagyságát kevésbé. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy szinte minden esetben ha a szám 60% felett van, akkor a profitot a rendszer vagy az adott befektető rendszerint gyorsan leszüreteli, amíg a trendkövető magatartásra 40% körüli arány jellemző, melynél viszont a nyereséges ügyleteken elért profit átlaga jelentős mértékben meghaladja a veszteségesekét.
Pozícióban lévő átlagos pénzösszeg a teljes befektetés arányában szintén sok félreértésre ad okot. A befektetők jellemző reakciója az, hogy ez az összeg mindig 100% közelében legyen, „ne álljon egy helyben a pénz, hadd dolgozzon”. A piac azonban nem bőkezű a jó lehetőségekkel, gyakran várnunk kell hogy az ezerszer szajkózott megfelelő kockázat/hozam adottságú részvényt megtaláljuk. A szakirodalom ennél is tovább megy: azonos eredményű befektetők közül az a jobb, amelyiknél a szám az alacsonyabb. Ő kevesebb ideig vagy/és kevésbé volt kitéve a piaci mozgások viszontagságainak.
Az előítéletek eldobásával gyakran jól járunk. Felülvizsgálatukkal pedig nem veszíthetünk semmit. Ha úgy tetszik: ez egy ideális befektetés.
Sokszor halljuk: a spekuláció művészet. Ha így van, akkor az egyetlen művészet, amelynek sikerességét objektív eszközök segítségével mérni tudjuk. A számok nem hazudnak, a profit mindig igazat mond. Bár mára egy egész iparág nőtte ki magát a befektetések eredményének elemzésére, az átlagos kereskedő számára egy táblázatkezelő szoftver is bőven elegendő, ha őszintén mérni szeretné saját teljesítményét.
Az első logikus kiindulópont természetesen az elért nyereség a befektetett összeg százalékában, azaz a hozam. Ezt célszerű évesítve számolni, levonva valamennyi díjat (tranzakciós, számlavezetési, stb.), adót (árfolyamnyereség adó, osztalékadó, EHO), járulékos költséget (adat előfizetés, szoftverhasználat, sajtó előfizetés, szakmai anyagok stb.). A legtöbben még az elsőt sem kalkulálják bele az eredménybe. Ha mégis megteszik, rendszerint saját maguk számára is meglepő eredményre jutnak.
A hozam számításánál aranyszabály, hogy minél hosszabb időszakot számolunk, annál megbízhatóbb eredményt kapunk. A 2003-2004-es eredmény például a legtöbb kisbefektetőnél egy nagyságrenddel jobb, mint a 2005-2006-os. Ehhez elegendő a főbb részvények grafikonjára rápillantani. Az első esetben kisebb korrekciókkal tarkított hossz volt a jellemző, a második időszak sokkal rázósabb, irány kereső mozgásával szemben. Nyilvánvaló, hogy az elsőben elért eredmény nem minden piaci szituációban ismételhető meg.
A befektetési alapok többsége valamilyen mutatószámot használ saját teljesítményének összehasonlításához. A benchmark az alap befektetési politikájára jellemző összeállítású index vagy ez alapján különböző súllyal összeállít index(ek) lehetnek. Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk, hogy egy hazai részvényalap benchmark-ja lehet a BUX, egy vegyes alapé 50%-ban a BUX, 50%-ban MAX államkötvény index.
A legtöbb esetben azonban ezt nem javaslom, ha nem szigorú befektetési politikájú alapról, intézményről van szó. A kisbefektetők célja nem egy eszköztípus teljesítményének lekövetése vagy enyhe felülmúlása, hanem folyamatos abszolút hozam elérése. Más szóval: függetlenül a részvénypiac alakulásától, minden évben számottevő nyereséget szeretnének felmutatni, függetlenül attól, hogy a bika vagy a medve uralkodik éppen. Hogy egy közhellyel érjek: az internet, opciók és határidős termékek, árupiacok és a shortolás korában ez a törekvés természetes. Ma már több mint 1 500 milliárd dollár van ilyen jellegű befektetésekben a világon és a szám dinamikusan növekszik. Vannak természetesen olyan indexek, amelyek ezek teljesítményét próbálják reprezentálni, de saját sikerességünk mérésénél ezekre sincs szükség. Elég feladatnak bizonyulhat saját magunk legyőzése.
Így érdemes az egyes szakaszok hozamait nézni, és összehasonlítani őket havi vagy negyedéves bontásban. Ha ezek mozgóátlaga (legalább 10 periódusú) javuló tendenciát mutat, akkor valószínű, hogy tudásunk fejlődött az adott időszakban. Ha nem, akkor valamit változtatni kell. Ezekből következik, hogy szignifikáns eredményt csak minimum 3, de inkább 5 év után kapunk. A szakirodalom szerint 400 ügylet kell ahhoz, hogy 95%-os megbízhatósággal vizsgáljunk eredményeket (legyen az valós kereskedés, vagy tesztelt stratégia). Ennél egyértelműbb adatot nem is lehet felhozni, ami int minket: ne vonjunk le elhamarkodott következtetést kevés adatból.
A hozamot természetesen minden esetben a kockázattal összefüggésben vizsgálni. Az egyik leggyakrabban emlegetett eszköz a Drawdown, amelyről egy korábbi cikkünk szólt. (http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=57688). Minél kisebb a maximális drawdown, annál jobb eredményről beszélhetünk, de mellette nem szabad figyelmen kívül hagyni a korábbi csúcsoktól eltelt időszakot sem, azaz hogy mennyi idő telik el jellemzően saját befektetéseink értékének csúcsbeállításai között. A kockázat mérésére emellett természetesen elsősorban a szórást igénybe vevő mutatók alkalmasak, ezek egy későbbi cikk témájául szolgálnak alapul.
A nyereséges ügyletek aránya az egyik legtrükkösebb mérőszám. Azt mutatja meg, hogy a lezárt ügyletekből mennyi lett nyereséges az összes befejezett pozíció arányában. Ha ez a szám 50%, akkor minden második pozíció lett profittal lezárva. Kevesebb tapasztalattal rendelkezők esküsznek rá, hogy a siker kulcsa ennek a mutatónak a maximalizálásában rejlik. Arra törekednek, hogy minél többször legyen igazuk, egojukat szépen hizlalva ezáltal, befektetéseik nagyságát kevésbé. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy szinte minden esetben ha a szám 60% felett van, akkor a profitot a rendszer vagy az adott befektető rendszerint gyorsan leszüreteli, amíg a trendkövető magatartásra 40% körüli arány jellemző, melynél viszont a nyereséges ügyleteken elért profit átlaga jelentős mértékben meghaladja a veszteségesekét.
Pozícióban lévő átlagos pénzösszeg a teljes befektetés arányában szintén sok félreértésre ad okot. A befektetők jellemző reakciója az, hogy ez az összeg mindig 100% közelében legyen, „ne álljon egy helyben a pénz, hadd dolgozzon”. A piac azonban nem bőkezű a jó lehetőségekkel, gyakran várnunk kell hogy az ezerszer szajkózott megfelelő kockázat/hozam adottságú részvényt megtaláljuk. A szakirodalom ennél is tovább megy: azonos eredményű befektetők közül az a jobb, amelyiknél a szám az alacsonyabb. Ő kevesebb ideig vagy/és kevésbé volt kitéve a piaci mozgások viszontagságainak.
Az előítéletek eldobásával gyakran jól járunk. Felülvizsgálatukkal pedig nem veszíthetünk semmit. Ha úgy tetszik: ez egy ideális befektetés.
No comments:
Post a Comment