Tuesday, July 04, 2006

A megfejtés

A megfejtés feltárása és a következtetés levonása előtt egy közlemény: csütörtökön 14 és 16 óra között mindenki kérdésére szívesen válaszolok a fórumban, és természetesen később is, akár email-ben is.
---
Előre jelzem, hogy ebben a bejegyzésben minden finomkodás nélkül - egyeseknek talán még kegyetlennek tűnő módon is fogok írni. Nem célom senkit sem megsérteni vagy megbántani, de most határozottan fogalmazok, mert a sikeres befektetés egyik legfontosabb tényezőjéről van szó. Ha valaki rosszul tűri a szigorúbb hangvételt, semmi gond, de ez esetben ne olvassa el az alábbi sorokat.

Négy nap alatt jött meg az első helyes megfejtés a legutóbb feltett kérdésemre, és szándékosan vagy véletlenül, de rá is tapintott a probléma lényegére:

"Szia

A VM (vakmajom) alap eszközértéke és árfolyamgörbéje, számomra az a megdöbbentő hogy elég sokat tartogatok belőle :)"


Az oszlopdiagram (szürke) jelzi, hogy mennyi pénzt kezel az alap (nettó eszközérték), míg a zöld vonal a befektetés értékét (egy jegyre jutó nettó eszközérték). A kettő közötti különbség lényege, hogy a teljes vagyon nemcsak a befektetések sikerétől, hanem az újonnan befizetett összegektől, illetve a kivonásoktól is függ.


Ha valaki október elején fektetett be 1000 Ft-ot, akkor az június elején valamivel több mint 1020 Ft-ot ért, éves szinten ez 3% körüli hozamot jelent. Ezt sokan nagyon kevésnek találták, ez látszik az oszlopdiagrammon. Az alap indulása után alig egy hónappal már 2 milliárd forintot kezelt, ami az abszolút hozamot kitűző alapok között itthon hatalmas siker (az Egyesült Államokban egy sort sem kapna a Wall Street Journal-ban).

A megdöbbentő dolog ekkor következett be. A kezelt tőke már január végén csökkenni kezdett, vagyis több pénzt vettek ki az alapból, mint amennyi új befektetés érkezett. A folyamat az ezt követő hónapokban felgyorsult, és júniusra a kezelt tőke majdnem a felére csökkent. Vagyis 1 milliárd forinttal több pénzt vontak ki az alapból (a maximum 50%-át), mint amennyit befizettek. Még az sem mondhetnánk, hogy egy nagy befektető vonta ki a pénzét, hiszen a csökkenés folyamatos és gyorsuló volt. Ezek az emberek, cégek, intézmények, stb, tehát 3-6 hónapot vártak, majd (valószínűleg az alacsonynak tartott hozam miatt) kivették pénzüket az alapból.

Idézek a Concorde Alapkezelő oldaláról:

"Az Alap ideális diverzifikációs (kockázatmegosztó) eszközt jelent a hagyományos alapok mellett azoknak a befektetőknek, akik legalább 2-3 éves távon keresnek megfelelő befektetési lehetőséget."

2-3 év vs. 3-6 hónap! Az Alap befektetőinek kb. a fele a kitűzőtt és kommunikált időtáv negyedét-tizenkettedét sem várta meg. Miért? Mi járt ezeknek az embereknek a fejében? Ha tudták, hogy a célt nem ilyen rövid idő alatt szeretné az alapkezelő a tanácsadóval elérni, akkor miért gondolták meg magukat?

Elképzelhető persze, hogy az értékesítés során nem jól kommunikált az Alapkezelő, de inkább az anyacég. Egyszer voltam egy portfolió kezelési órán két éve, ahol Szabó László, a Concorde Alapkezelő feje tartott előadást. Ez alapján (is) szinte lehetetlennek gondolom, hogy a rossz tájékoztatás lett volna a probléma. Egyszerűen arról volt szó, hogy a befektetők álomvilágban élnek, rövid idő alatt csodát vártak, nem törődve a figyelmeztetésekkel, és amikor kijózanódtak, egyszerűen továbbálltak. Valószínűleg részvényeket vásároltak május elején...

Akkor nézzük, hogyan nevezzük azon (valamennyire is kockázatos befektetésbe invesztáló) embereket, akik 3 hónapnál rövidebb idő alatt várják az egyértelmű eredményt:

TÜRELMETLEN

...akik 3 és 6 hónap között...

TÜRELMETLEN

...akik 6 és 12 hónap között...

TÜRELMETLEN

...akik 12 és 24 hónap...

NEM ÉPPEN TÜRELMES

...akik 24 és 36 hónap...

ALIG TÜRELMES

...akik 36 és 60 hónap...

ENYHÉN TÜRELMES

...60 hónap felett...

TÜRELMES

Ez a helyzet. Javaslom mindenkinek, hogy a legutolsó kategóriába tartozzon, de legalább az Enyhén Türelmesek nem túl népes csoportjába. Hozzám ne jöjjön senki, aki pár hónap alatt várja a csodát. Ennél nem tudok egyértelműbben fogalmazni.

Sokakban bizonyára felmerül, hogy miért beszélek egy kvázi konkurens termékről (még ha nem is ugyanazt a tevékenységet végezzük mint a Concorde Alapkezelő hiszen mi tanácsadó cég vagyunk, és sok mindenben pl. méret, múlt, stb. nem vehetjük fel velük a versenyt), és pláne miért dícsérem azt. Egyrészt mert VM és VM, valamint az Alapkezelő tudása megérdemli ezt a tiszteletet. Másrészt, ami itt még fontosabb: mindenkinek jó lenne ha elmaradt befektetési kultúránk végre javulna és általában menne az abszolút hozamú megoldások felé, nem pedig az ellenkező irányba, önromboló türelmetlenség miatt.

No comments: