Bár a hosszú hétvége nagyrészét munkával töltöttem, minden nap tudtam 2-3 órányi időt szakítani olvasásra, aminek során a Tőzsdeguruk tündöklése és bukása c., itthon nemrég megjelent könyvet fejeztem be.
A mű a Long Term Capital Management (LTCM) lassan egy évtizede bekövetkezett bukásáról szól, és bár a jelenséget még az Egyesült Államokban is kevesen ismerik, itthon mégis ez a második olyan könyv, ami kifejezetten a fenti cég felemelkedését és bukását írja le. Az LTCM története máig valamennyi befektetési zseni és hedge fund manager rémálmaiban kísért, és 8 éven keresztül a világ legnagyobb pénzügyi csődjeként volt ismert. A cég a Wall Street legismertebb koponyáit gyűjtötte össze, hogy ún. arbitrázs (vagy annak vélt) ügyletek által szédítően magas hozamokat célozzanak meg, kizárólag nagybefektetők pénzét kezelve. A vállalkozásban tulajdonos és stratégiai szinten döntéshozó volt két 1997-ben közgazdasági Nobel-díjat kapó tudós: Scholes és Merton is. A cég egy darabig valóban elképesztő hozamokat produkált és korának egyik legnagyobb ilyen tevékenységű alapjává nőtte ki magát. De a kezelt vagyonnal olyan mértékű tőkeáttételt értek el, ami nagyon kockázatossá tette az alapot. Ennek meg is lett az eredménye, az itthon orosz válságként emlékezetes, 1998 augusztus és szeptember hónapjaiban bekövetkezett események hatására a cég szinte a teljes tőkéjét elvesztette. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a legmagasabb pénzügyi szinteken kellett egyeztetni az Egyesült Államokban, hogy a sok százmilliárd dolláros pozíciók ne taszítsálk még nagyobb válságba a piacokat. (korábbi bejegyzések, ahol említettem az LTCM-et)
Az első könyv, Talált Pénz címmel jelent meg jópár éve a hazai piacon, és nekem nagyon tetszett. Az egyetlen hibája talán az volt, hogy csak egy nagyon szűk rétegnek szólt, a többieknek bizonyára száraz, szakmai zsargonokban fuldokló, nehéz mű benyomását keltette.
A Tőzsdeguruk tündöklése és bukása minden fronton igyekszik ezt elkerülni. A szerző nagy energiákat fordít arra, hogy izgalmassá, és egyben pergővé tegye a történetet. Gyors, vibráló események zajlanak a szemünk előtt, ahol filmeket meghazudtoló módon bukkanak fel a balsors előjelei, és az érzelmek gyakran túlcsorognak a szakmai részek magyarázata felett.
A magyar kiadás lektora pedig egy pillanatra sem engedi el a kezünket, és rendszeresen megállítja a mesélőt, hogy a fontosabb részeket elmagyarázza nekünk. Elsőre azt hihetnénk, hogy ez idegesítő, de meglepő módon ennek éppen az ellenkezője igaz, mindjárt kiderül miért is.
A szerző ugyanis látványosan átesik a ló másik oldalára, és hatalmasat puffan, de mint egy részegnek a berúgás estéjén, senki sem mondja meg neki: "Öreg, tápászkodj fel a földről, most már nagyon ciki, amit művelsz". Az érzelmi hullámok, a karakterábrázolás színpadias megjelenítése és a drámai fordulatok között elveszik a történet lényege, és a tárgyilagosság. Lowenstein, az író mindenképpen nagyot akar mondani, ezért a könyv második felében, egy idős tanár szájba rágós módján próbálja nevelni az olvasót: "Kisfiam, látod hogy más megötütte a bokáját, ezért ilyet nem szabad csinálni!". Fontos részletek felett elsiklik, és az LTCM vezetőit féke vesztett őrülteknek, kapzsiságukban elvakult habzó szájú szerencsételenekként tünteti fel. A sorok között mindvégig megbújik a pénzügyi világ iránt érzett undor. Az elfogultság, és a drámai hatásra való kompromisszumok nélküli törekedés fátyla végül sok részletet elfed. Ez olyannyira látványos, hogy a hazai kiadás lektora szinte példa nélkül álló módon egy bizonyos pontok kénytelen beleszólni a történetmesélés amúgy gördülékeny menetébe, jelezve hogy a szerző bizony csúsztat. Nem kicsit. Nagyon.
Kár ezért, mert máskülönben a Tőzsdeguruk tündöklése és bukása egy kifejezetten szórakoztató könyv, még a hibáival együtt is. Azon kevesek, akik pontosan értik miről van szó, némi morgás közepette túlléphetnek ezen, és egész jól szórakozhatnak. A nagy többség, akiknek tartogat újdonságot a mű, viszont köszönetet mondhat a magyar fordítás elsőre túlbuzgónak tűnő lektorának. De még az ő szokásosnak nem nevezhető megjegyzései ellenére is csak azoknak ajánlom a könyvet, akik mindig kritikusan néznek a dolgokra és nem fogadják el készpénznek, amit eléjük tesznek. Lowenstein könyve ugyanis nem objektív történetmeselés, hanem egy szórakoztatóan tálalt vélemény, semmi több.
---
További szakirodalom, befektetési és tőzsdei területen: Kattints ide!
A mű a Long Term Capital Management (LTCM) lassan egy évtizede bekövetkezett bukásáról szól, és bár a jelenséget még az Egyesült Államokban is kevesen ismerik, itthon mégis ez a második olyan könyv, ami kifejezetten a fenti cég felemelkedését és bukását írja le. Az LTCM története máig valamennyi befektetési zseni és hedge fund manager rémálmaiban kísért, és 8 éven keresztül a világ legnagyobb pénzügyi csődjeként volt ismert. A cég a Wall Street legismertebb koponyáit gyűjtötte össze, hogy ún. arbitrázs (vagy annak vélt) ügyletek által szédítően magas hozamokat célozzanak meg, kizárólag nagybefektetők pénzét kezelve. A vállalkozásban tulajdonos és stratégiai szinten döntéshozó volt két 1997-ben közgazdasági Nobel-díjat kapó tudós: Scholes és Merton is. A cég egy darabig valóban elképesztő hozamokat produkált és korának egyik legnagyobb ilyen tevékenységű alapjává nőtte ki magát. De a kezelt vagyonnal olyan mértékű tőkeáttételt értek el, ami nagyon kockázatossá tette az alapot. Ennek meg is lett az eredménye, az itthon orosz válságként emlékezetes, 1998 augusztus és szeptember hónapjaiban bekövetkezett események hatására a cég szinte a teljes tőkéjét elvesztette. A helyzet annyira súlyos volt, hogy a legmagasabb pénzügyi szinteken kellett egyeztetni az Egyesült Államokban, hogy a sok százmilliárd dolláros pozíciók ne taszítsálk még nagyobb válságba a piacokat. (korábbi bejegyzések, ahol említettem az LTCM-et)
Az első könyv, Talált Pénz címmel jelent meg jópár éve a hazai piacon, és nekem nagyon tetszett. Az egyetlen hibája talán az volt, hogy csak egy nagyon szűk rétegnek szólt, a többieknek bizonyára száraz, szakmai zsargonokban fuldokló, nehéz mű benyomását keltette.
A Tőzsdeguruk tündöklése és bukása minden fronton igyekszik ezt elkerülni. A szerző nagy energiákat fordít arra, hogy izgalmassá, és egyben pergővé tegye a történetet. Gyors, vibráló események zajlanak a szemünk előtt, ahol filmeket meghazudtoló módon bukkanak fel a balsors előjelei, és az érzelmek gyakran túlcsorognak a szakmai részek magyarázata felett.
A magyar kiadás lektora pedig egy pillanatra sem engedi el a kezünket, és rendszeresen megállítja a mesélőt, hogy a fontosabb részeket elmagyarázza nekünk. Elsőre azt hihetnénk, hogy ez idegesítő, de meglepő módon ennek éppen az ellenkezője igaz, mindjárt kiderül miért is.
A szerző ugyanis látványosan átesik a ló másik oldalára, és hatalmasat puffan, de mint egy részegnek a berúgás estéjén, senki sem mondja meg neki: "Öreg, tápászkodj fel a földről, most már nagyon ciki, amit művelsz". Az érzelmi hullámok, a karakterábrázolás színpadias megjelenítése és a drámai fordulatok között elveszik a történet lényege, és a tárgyilagosság. Lowenstein, az író mindenképpen nagyot akar mondani, ezért a könyv második felében, egy idős tanár szájba rágós módján próbálja nevelni az olvasót: "Kisfiam, látod hogy más megötütte a bokáját, ezért ilyet nem szabad csinálni!". Fontos részletek felett elsiklik, és az LTCM vezetőit féke vesztett őrülteknek, kapzsiságukban elvakult habzó szájú szerencsételenekként tünteti fel. A sorok között mindvégig megbújik a pénzügyi világ iránt érzett undor. Az elfogultság, és a drámai hatásra való kompromisszumok nélküli törekedés fátyla végül sok részletet elfed. Ez olyannyira látványos, hogy a hazai kiadás lektora szinte példa nélkül álló módon egy bizonyos pontok kénytelen beleszólni a történetmesélés amúgy gördülékeny menetébe, jelezve hogy a szerző bizony csúsztat. Nem kicsit. Nagyon.
Kár ezért, mert máskülönben a Tőzsdeguruk tündöklése és bukása egy kifejezetten szórakoztató könyv, még a hibáival együtt is. Azon kevesek, akik pontosan értik miről van szó, némi morgás közepette túlléphetnek ezen, és egész jól szórakozhatnak. A nagy többség, akiknek tartogat újdonságot a mű, viszont köszönetet mondhat a magyar fordítás elsőre túlbuzgónak tűnő lektorának. De még az ő szokásosnak nem nevezhető megjegyzései ellenére is csak azoknak ajánlom a könyvet, akik mindig kritikusan néznek a dolgokra és nem fogadják el készpénznek, amit eléjük tesznek. Lowenstein könyve ugyanis nem objektív történetmeselés, hanem egy szórakoztatóan tálalt vélemény, semmi több.
---
További szakirodalom, befektetési és tőzsdei területen: Kattints ide!
6 comments:
Érdekesnek tűnik a könyv, beszerzem,elolvasom, aztán irok véleményt. Azt hittem a múltheti Frei-dossziéról is írsz valamit. Most nem a szokásos 1milliósazasztaluk és mégnemisettekrajta dolog volt.(Az majd a következő adás lesz.) Kíváncsi vagyok a véleményedre(ha láttad a részt) róla.
Kedves Balazs!
A "Barbarians at the Gate" megvolt? Nekem ez volt az eddigi legerdekesebb gazdasagi jellegu konyvem.
Udv.
G
Deli Norbert!
A Frei-t láttam én is (kivételesen, a Bhutános műsor óta nem volt nekem tetsző téma). Nekem kicsit olyan "nagy semmi" benyomásom volt a végén. Csak én voltam így ezzel? Mindenesetre a szalámis érv eredeti volt... :)
Amúgy ami eszembe jut Frei kapcsán, hogy vajon a műsoraiban elhangzottakból mi igaz és mi nem? Milyen arányban állnak ezek egymással és mennyire lényeges kérdésekben van csúsztatás, már ha van... Jah, és még valami. A Litvinyenko feleségével készült interjúban, a feleség oroszul nyilatkozik, pedig Londonban él, ebből gondolom tud angolul is. Valaki tudja a miértet? Vagy csak véletlen?
krmk!
A szalámis poén tényleg jó volt. Szerintem azért ment oroszul a diszkurzus mert Frei végig abba nyomta és lehet hogy akadozva ment volna az angol. :)
Azért az évi 280.000alkohollal összefüggő haláleset kemény szám. Az idei fagyok miatt szerencsére kevés lett a gyümölcs azért minket ez nem fenyegett.(Mert drága lett a magyar pálinka)
Norbert: nem tudok sok újat írni a Frei műsorokról. Minden alkalommal elővesz egy tényleg érdekes, aktuális témát és addig gyűri, csavarja, deformálja, nyomogatja, amíg kisajtol belőle egy valósággal alig-alig köszönőviszonyban lévő, szenzációhajhász, népnevelőnek szánt valamit. Azt nem tudom eldönteni, hogy ennyire nem érti ő sem, vagy a piaci igényhez igazodik.
anonymous: nem olvastam, elsősorban azért mert az RJR Nabisco ügy idején még azt sem tudtam mi a tőzsde, és érzelmileg semmilyen formában nem kötődöm hozzá, semmilyen emlékem sincs az akkori időkről, ami a tőzsdéhez vagy úgy általában a gazdasághoz kötődne. De lehet hogy bepótolom.
krmk: Litvinyenko 7-8 éve hagyhatta el Oroszországot, tehát a feleség is valószínűleg a mai napig sokkal jobban beszél oroszul. Na meg az ottani orosz "emigráció" sem lehet kis létszámú.
Szia Balázs!
Nemrégiben olvastam én is a könyvet, rendkívül érdekesnek találtam.Azon gondolkodtam, hogyan tudnak a világ legnagyobb bankjai néhány éven belül ekkora hibákat elkövetni?Először, gyakorlatilag fedezet nélkül szálltak be a Long Term buliba.Most pedig a másodlagos jelzálog buliból fújtak egy ugyanekkora lufit.A végeredmény mindkétszer irgalmatlan nagy bukó.Vajon mi lesz a következő?
Post a Comment