Részvények és kamatok a tengerentúlon

Rendszeresek azok az elemzések, amelyek a részvénypiacot a hagyományos P/E (árfolyam/nyereség) alapon a historikus átlagokra visszavezetve értékelik. Az érvelésük lényege, hogy ami például 8 évvel ezelőtt adott szinten olcsónak számított, az most is annak számít. Az összefüggés azonban nem veszi figyelembe, hogy a környezet változó, a cégek eredmény változási dinamikája más, és ami a legfontosabb: az alternatív lehetőségek hozama sem ugyanaz, sőt.

A nagy intézményi befektetők alapvető allokációs dilemmája az, hogy tőkéjük mekkora részarányát csoportosítsák kockázatmentes és kockázatos, de számottevő növekedéssel kecsegtető lehetőségekbe. Az utóbbi elsősorban a részvénypiacot, az előbbi pedig a szintén gigantikus méretű állampapír piacot jelenti. Ezért érdemes megnézni, hogy az állampapír hozamok miként alakultak a részvénypiac értékeltségéhez képest a múltban.

Egy tipikus fundamentális elemzéssel alátámasztott, érték alapú befektetés, ami domináns az intézményi befektetők eszköztárában, és az általuk a térképen lévő nagy kapitalizációs vállalatok kiválasztása esetén, a reális, de még belátható időtáv 5 év. Ezért az 5 éves államkötvények hozamát vettem figyelembe az összehasonlításnál.

Az alábbi grafikonon az említett állampapír hozam látszik pirossal, amíg részvények adott évi egy részvényre jutó nyereségének (amit ők termeltek meg - EPS) az árfolyamhoz viszonyított nyeresége látszik (az ún. earnings yield), az S&P 500 részvényei esetén pedig kékkel.

Ahogy láthatjuk, a két befektetési lehetőség nagyjából azonos hosszú távú hozamokkal kecsegtette volna a befektetőket, amennyiben elfogadnánk azt a feltételezést, hogy a részvényárfolyamok változása ilyen időtávok mellett nagyjából az eredmény növekedésének felel meg, időközben hajmeresztő ingadozásokkal tarkítva. Úgy tűnik, hogy a részvények növekedési lehetőségek miatti potenciálját kiegyensúlyozzák annak kockázatai, így a piac ennek tükrében azonos adott évi hozamot vár el tőlük (és ezen túl változó elképzelések mellett árazza be a növekedést).

Azonban 2007 környékén a két hozam elszakad egymástól, és a divergencia enyhe megszakításokkal azóta is tart. Ezt a folyamatot még jobban szemlélteti az alábbi ábra, ami a két hozam arányát mutatja meg nekünk. Ha 2011-ben az S&P 500 vállalatainak sikerül elérni a korábbi rekordév, 2006 eredményeit, akkor az S&P 500-ra számított EPS érték kerekítve 88 lesz. Emellett az érték mellett a részvények hozama nem számítva a növekedési lehetőségeket 3,3-szorosa az államkötvényekének. Ha az elemzők által valószínűbbnek tartott 93 lesz az EPS, akkor a mutató 3,5-et mutat (ez látszik a grafikonon). Nem elképzelhetetlen a 100-as EPS sem, ebben az esetben a kérdéses szám meghaladhatja a 3,7-et is. Ez egészen elképesztő különbség, főleg annak tudatában, hogy ismerjük az amerikai államadósság egyre fokozódó kockázatait is.

Fontos, hogy ezekben az adatokban időbeli eltolódás van a döntés időpontjához képest. A P/E esetén az év utolsó napján még nem lehetett tudni, hogy mekkorák lesznek a nyereségek az utolsó negyedévben. Az állampapír hozamok esetén az év első napját vettem figyelembe, az év során ezt már lehet tudni, de ez változhat az esztendő folyamán a döntés időpontjáig (még ha ennek drasztikus eltérése ritkán is fordul elő). Most is, az 5 éves állampapír hozama 2,02%-ról 2,15%-ra nőtt közel 4 hónap alatt, de még ez sem okozott 7%-nál nagyobb eltérést az arányszám mutatóban.

A kockázatmentes hozamszint az alternatíva mellett még két okból szintén nagyon fontos. Az egyik, hogy a tőkeáttétel finanszírozását nagyon könnyűvé és olcsóvá teszi, ami a részvénypiacon a vételi spekuláció egyik igen fontos üzemanyagát jelenti. A másik, hogy a párhuzamosan meglévő alacsony kamatlábak a reálgazdaságba is könnyebben ontanak pénzt, ami a beruházások és a fogyasztások növekedésén keresztül szintén visszahatnak az árfolyamokra.

Mindezek alapján a részvények nem 10-20%-kal tűnnek alulértékeltnek, ahogy a historikus átlagra utalók állítják, hanem ennek többszörösével. A két hozam közötti eltérés azonban a kötvényhozamok emelkedésével is eltűnhet csak úgy, mint egyszerre a két folyamattal: a részvényárfolyamok növekedésével és párhuzamosan a kötvényárfolyamok esésével.

A piac persze nem ostoba. A különös helyzet fennállására az ad okot, hogy az adósság problémák egyre inkább ráncolják a szemöldököket. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az árfolyam növekedés csak az Egyesült Államokon belül tűnik nagynak. Egy külföldi befektető ebből igen keveset lát, mert a dollár értékvesztése a részvényeken elért nyereség jó részét eltünteti a hazai devizájában. A részvények csak részben tűnnek olcsónak a hatékonyság növekedésével, és egyre inkább igaz az, hogy csak abban a dollárban értékelődnek fel – az eredményeikkel együtt – amely sok más szemszögből nézve egyre kevesebbet ér.

A nulla közeli kamatláb monetáris politikája is azt jelzi, hogy Amerika a nyomasztó adósság problémáját elsősorban nem a költségvetés rendezésével, hanem a pénz gazdaságba való pumpálásával (és pénze ezen keresztüli elértéktelenedésével) oldja meg, ami legalább eszközár, de akár más jellegű inflációhoz is vezet. A részvények az ezeket érintő eszközökhöz tartoznak, ha ezt az utat folytatják, az kijelöli a további irányt a részvényindexeknek.

---

Jótékony célú előadás a tőzsdeguruk által alkalmazott stratégiákról: www.bwm.hu/eloadas