Wednesday, April 27, 2011

A NOÉ Állatotthonban jártunk

Rémülten állok az udvar közepén. Egy láma és egy szamár fut felém. Rövid hezitálás után ösztönösen arrébb lépek, de a két állat irányt változtat és továbbra is az útjukban állok. Taktikát változtatok és helyben maradok. Egy másodperccel később mindkettő centikre viharzik el mellettem. Szerencsére nem én voltam a célpont. Közben egy ló jön oda kíváncsiskodni, akit egy tizedakkora kutya próbál meg idegesíteni, kevés sikerrel. Egy perc múlva már egy szarvas rágcsálja a hátizsákom pántját, miközben egy kecske a nadrágomat használja szalvétának. Körben mindenféle állat mászkál, csak kapkodom a fejem. Még egy udvarlási szertartást bemutató pávát is látok. Lassan kezdem érteni, hogy miért Noé-ról nevezték el ezt a helyet.

Azért jöttem ide, hogy megbeszéljem a részleteket a Május 12.-i jótékony célú előadásunk kapcsán, amelyen a NOÉ Állatotthont támogatjuk. A helyszín Budapest határa, az M0-ás mellett van, és pár száz méteres földút vezet ide. Az állatmenhelyet az előadás résztvevői és az oldalunk olvasói választották ki három jótékony célú szervezet közül. Kedden már hívtam is az Alapítványt a jó hírrel és másnapra megbeszéltem egy találkozót.

Amikor odaérünk a bejárat után több kutya fogad, némelyiknek szokatlan testfelépítése is van, és hozzáértő talán 5-6 fajtát is felfedezni vélhet bennük. Itt nem a szépség számít, egyetlen állat sem kerül emiatt hátrányba. Bemegyünk egy kis irodába, ahol az Alapítvány két munkatársa ül, de nem egyedül. Egy széken egy pár hónapos kölyök kutya üldögél, egyből vidáman nyalogatni kezdi a kezemet. A szék mellett egy kis ketrec, és benne egy szürke szőrcsomó fekszik. Jobban szemügyre véve látszik, hogy ez 6-8 kölyökmacskát jelent, akik egymás hegyén-hátán feküdve, összebújva alszanak.

Az Alapítvány munkatársa, Schneider Kinga vezet körbe minket. Ő lesz ott a rendezvényen és a támogatóknak egy rövid előadást is tart majd arról, hogy a felajánlásokat hogyan használja fel az Alapítvány. Bár a menhelyen rengetegféle állat található, összesen 900 lakó, de ennek a jelentős részét a kutyák teszik ki. Szörnyű történeteket hallani arról, hogy hány megvert, megkínzott, eldobott, elgázolt eb van, és milyen állapotban kerülnek a Noé-hoz. Elképesztő, hogy egyesek mennyire szívtelenül és kegyetlenül, tárgyként használva bánnak a kutyájukkal.

Itt viszont tényleg minden az állatok érdekében történik. Csak egy példa. Amikor ott jártunk, már késő délután volt, az etetés után, ezért a kutyák nagy részét nem láthattuk, hogy ne zavarjuk meg őket a pihenésben. A lovakat nap közben egy szép nagy rétre viszik ki, ahol kedvükre szaladgálhatnak. Minden itt lakónak van neve, és bár 900 megjegyzése lehetetlen, Kinga minden arra járót ezen köszönt, én pedig csak ámulok. Nagyon sok sérült, lábadozóban lévő állatot is látni itt, az ő gyógyításuk is komoly költségekkel jár. A történet vége általában happy end, láttunk olyan kutyust, aki pár hónappal korábban még élet és halál között lebegett, rengeteg törött csonttal, természetesen cserbenhagyásos gázolás által. Mostanra viszont szinte semmit sem lehet ebből észrevenni, könnyedén játszik a többiekkel az udvaron.

Gyakran nem is a hanyagság vagy a gonoszság okoz fájdalmat az ide került kis élőlényeknek, hanem az ismeretek hiánya. A hátizsákomat rágcsáló szarvas egészen kicsiként került ide. A szarvasmama táplálékot keresett, ezért egy fa tövében otthagyta a kicsinyét. Lelkes kirándulók jártak arra, akik megsajnálták és elvitték onnan, mert azt hitték, hogy magára maradt. A kis szarvascsemete érthető módon nem tudta szóban kifejteni az álláspontját, mely szerint jó neki ott, hagyják békén, hamarosan jön vissza az anyukája, ezért örökre elszakadt a családjától, és nagy szerencséje, hogy itt új otthonra lelt. Az állattartás és gondozás felelőssége nagy, és az emberek hibás döntéseinek következményeivel az Alapítvány munkatársai minden nap megküzdenek.

Legtöbbször sikerrel, ehhez persze anyagi erőforrásokra is szükség van. Az Alapítvány a forrásai nagy részét a személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlásaiból kapja. Emellett sok segítséget kapnak adományok, önkéntes munka formájában, de így is van, amikor a korlátozott lehetőségek miatt nemet kell mondaniuk. A megunt kutyákat (bármennyire szomorú, rengeteg ilyen eset van) már most is csak várólistára tudják felvenni. Néha egészen apró dolgoknak is nagy jelentősége van. A területen tett séta folyamán hallom, hogy a körgyűrű zaja érzékelhető. Mivel a menhely 1992-ben indult, az M0-ás keleti szakasza pedig alig pár éve épült, megkérdezem, hogy nem zavarja-e az állatokat a forgalom hangja. Kinga elmondja nekem, hogy nem, sőt az Alapítványnak nagy áldás az autópálya közelsége, mert így Budapest nagy részéről és az agglomeráció számos településéről gyorsabban meg tudják őket közelíteni az önkéntesek, a támogatók, vagy akik egy itt lakót szeretnének örökbe fogadni.

A látogatásról egy rövid, két és fél perces videót is készítettem, ahol mi tagadás: buta kérdéseket is feltettem a vendéglátómnak.


További képeket találsz ide kattintva.

Hogy a jótékonysági célú rendezvényen miről lesz szó, arra találsz példát itt. Ne aggódj egy előadás során még könnyebb lesz mindent megérteni, hiszen a prezentáció átláthatóbbá teszi a mondandómat, és folyamatos kommunikáció (bármikor kérdezhetsz) is segíteni fog. Ha végighallgatod az előadást, videót és prezentációs anyagok is kapsz az előadásról, sőt még email-es konzultációs lehetőséget is. Mindezért ráadásul elég 10 000 Ft-tal támogatni az Alapítványt a helyszínen. Minden információt megtalálsz itt: www.bwm.hu/eloadas

Ha nem tudsz eljönni, kérlek akkor is támogasd a NOÉ Állatotthon Alapítványt. Ezt megteheted pénzbeli vagy tárgyi adomány formájában, a személyi jövedelemadód 1%-nak felajánlásával, önkéntes munka keretében, de még azzal is sokat segítesz, ha felhívod ismerőseid figyelmét a menhely tevékenységére. Az Alapítvány honlapján mindent megtalálsz: noeallatotthon.hu. Emellett érdemes a Noé facebook oldalát like-olni, és követni az üzenőfalat, nagyon sok mindent megtudhatsz itt is.

Lehet ennek az ártatlan ábrázatnak ellentmondani?


Wednesday, April 20, 2011

Részvények és kamatok a tengerentúlon

Rendszeresek azok az elemzések, amelyek a részvénypiacot a hagyományos P/E (árfolyam/nyereség) alapon a historikus átlagokra visszavezetve értékelik. Az érvelésük lényege, hogy ami például 8 évvel ezelőtt adott szinten olcsónak számított, az most is annak számít. Az összefüggés azonban nem veszi figyelembe, hogy a környezet változó, a cégek eredmény változási dinamikája más, és ami a legfontosabb: az alternatív lehetőségek hozama sem ugyanaz, sőt.

A nagy intézményi befektetők alapvető allokációs dilemmája az, hogy tőkéjük mekkora részarányát csoportosítsák kockázatmentes és kockázatos, de számottevő növekedéssel kecsegtető lehetőségekbe. Az utóbbi elsősorban a részvénypiacot, az előbbi pedig a szintén gigantikus méretű állampapír piacot jelenti. Ezért érdemes megnézni, hogy az állampapír hozamok miként alakultak a részvénypiac értékeltségéhez képest a múltban.

Egy tipikus fundamentális elemzéssel alátámasztott, érték alapú befektetés, ami domináns az intézményi befektetők eszköztárában, és az általuk a térképen lévő nagy kapitalizációs vállalatok kiválasztása esetén, a reális, de még belátható időtáv 5 év. Ezért az 5 éves államkötvények hozamát vettem figyelembe az összehasonlításnál.

Az alábbi grafikonon az említett állampapír hozam látszik pirossal, amíg részvények adott évi egy részvényre jutó nyereségének (amit ők termeltek meg - EPS) az árfolyamhoz viszonyított nyeresége látszik (az ún. earnings yield), az S&P 500 részvényei esetén pedig kékkel.

Ahogy láthatjuk, a két befektetési lehetőség nagyjából azonos hosszú távú hozamokkal kecsegtette volna a befektetőket, amennyiben elfogadnánk azt a feltételezést, hogy a részvényárfolyamok változása ilyen időtávok mellett nagyjából az eredmény növekedésének felel meg, időközben hajmeresztő ingadozásokkal tarkítva. Úgy tűnik, hogy a részvények növekedési lehetőségek miatti potenciálját kiegyensúlyozzák annak kockázatai, így a piac ennek tükrében azonos adott évi hozamot vár el tőlük (és ezen túl változó elképzelések mellett árazza be a növekedést).

Azonban 2007 környékén a két hozam elszakad egymástól, és a divergencia enyhe megszakításokkal azóta is tart. Ezt a folyamatot még jobban szemlélteti az alábbi ábra, ami a két hozam arányát mutatja meg nekünk. Ha 2011-ben az S&P 500 vállalatainak sikerül elérni a korábbi rekordév, 2006 eredményeit, akkor az S&P 500-ra számított EPS érték kerekítve 88 lesz. Emellett az érték mellett a részvények hozama nem számítva a növekedési lehetőségeket 3,3-szorosa az államkötvényekének. Ha az elemzők által valószínűbbnek tartott 93 lesz az EPS, akkor a mutató 3,5-et mutat (ez látszik a grafikonon). Nem elképzelhetetlen a 100-as EPS sem, ebben az esetben a kérdéses szám meghaladhatja a 3,7-et is. Ez egészen elképesztő különbség, főleg annak tudatában, hogy ismerjük az amerikai államadósság egyre fokozódó kockázatait is.

Fontos, hogy ezekben az adatokban időbeli eltolódás van a döntés időpontjához képest. A P/E esetén az év utolsó napján még nem lehetett tudni, hogy mekkorák lesznek a nyereségek az utolsó negyedévben. Az állampapír hozamok esetén az év első napját vettem figyelembe, az év során ezt már lehet tudni, de ez változhat az esztendő folyamán a döntés időpontjáig (még ha ennek drasztikus eltérése ritkán is fordul elő). Most is, az 5 éves állampapír hozama 2,02%-ról 2,15%-ra nőtt közel 4 hónap alatt, de még ez sem okozott 7%-nál nagyobb eltérést az arányszám mutatóban.

A kockázatmentes hozamszint az alternatíva mellett még két okból szintén nagyon fontos. Az egyik, hogy a tőkeáttétel finanszírozását nagyon könnyűvé és olcsóvá teszi, ami a részvénypiacon a vételi spekuláció egyik igen fontos üzemanyagát jelenti. A másik, hogy a párhuzamosan meglévő alacsony kamatlábak a reálgazdaságba is könnyebben ontanak pénzt, ami a beruházások és a fogyasztások növekedésén keresztül szintén visszahatnak az árfolyamokra.

Mindezek alapján a részvények nem 10-20%-kal tűnnek alulértékeltnek, ahogy a historikus átlagra utalók állítják, hanem ennek többszörösével. A két hozam közötti eltérés azonban a kötvényhozamok emelkedésével is eltűnhet csak úgy, mint egyszerre a két folyamattal: a részvényárfolyamok növekedésével és párhuzamosan a kötvényárfolyamok esésével.

A piac persze nem ostoba. A különös helyzet fennállására az ad okot, hogy az adósság problémák egyre inkább ráncolják a szemöldököket. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az árfolyam növekedés csak az Egyesült Államokon belül tűnik nagynak. Egy külföldi befektető ebből igen keveset lát, mert a dollár értékvesztése a részvényeken elért nyereség jó részét eltünteti a hazai devizájában. A részvények csak részben tűnnek olcsónak a hatékonyság növekedésével, és egyre inkább igaz az, hogy csak abban a dollárban értékelődnek fel – az eredményeikkel együtt – amely sok más szemszögből nézve egyre kevesebbet ér.

A nulla közeli kamatláb monetáris politikája is azt jelzi, hogy Amerika a nyomasztó adósság problémáját elsősorban nem a költségvetés rendezésével, hanem a pénz gazdaságba való pumpálásával (és pénze ezen keresztüli elértéktelenedésével) oldja meg, ami legalább eszközár, de akár más jellegű inflációhoz is vezet. A részvények az ezeket érintő eszközökhöz tartoznak, ha ezt az utat folytatják, az kijelöli a további irányt a részvényindexeknek.

---

Jótékony célú előadás a tőzsdeguruk által alkalmazott stratégiákról: www.bwm.hu/eloadas

Sunday, April 17, 2011

Mit vehetsz manapság 10 000 Ft-ból?

Ne kerteljünk: 10 000 Ft ma már nagyon kevés pénz. Persze sokan vannak, akik ekkora összegnek is örülnének, de tudom, hogy a blog olvasói számára ez aprópénz, egyetlen befektetési döntéssel ennek a sokszorosát veszítik el, de még gyakrabban nyerik meg, akár nagyságrendekkel többet is. Miért ne lehetne ilyen kevés összeget is hasznos célra fordítani, pláne ha ez neked még tanulási lehetőséget is jelent?


Nézzünk meg néhány példát, hogy mi mindenre fordíthatnád a fenti bankjegyet.
  • Ha minden reggel meginnál egy capuccino-t papírpohárban a mostanában népszerű Starbucks kávézóláncban, 620 Ft-ért, akkor csak alig fél hónapig tartana ki a pénz.
  • Egy külső kerületben lévő, kétcsillagos szállást tudsz igénybe venni Budapesten, amennyiben egyedül alszol. Ha ketten mennétek, még 500 Ft-tal ki kellene pótolni az összeget, de ebben az esetben is két idegennel kellene megosztoznotok a fürdőszobával.
  • Ha hétvégén a pároddal ebédelnél vagy vacsoráznál, akkor éppen elég az összeg arra, hogy ezt megtegyétek egy all-u-can-eat jellegű helyen.
  • Egy átlagos autót félig tudsz ennyi pénzzel megtankolni, 8 literes átlagfogyasztással számolva 320 km-t tudsz így megtenni, ami nem ér el egy Budapest-Szeged oda-vissza utat sem.
  • Egy darab részvény ügyletet köthetsz 1 111 111 Ft értékben a BÉT-en, Magyarország egyik vezető brókercégénél. Ha a megvett papírt el is szeretnéd adni, akkor 10 000 Ft arra elég, hogy ennek a felével, azaz 555 555 Ft értékben tudnál adni-venni. (0,9%, min 3000 Ft).
  • Ugyanitt a legnagyobb részvénypiacon, a NYSE-n ezt már csak a fele összeggel tudnád megtenni, azaz 277 777 Ft-ért tudnál például Exxonmobil részvényeket vásárolni, majd túladni rajtuk. (0,9%+5000 Ft). Tegyük hozzá: hasonló számokat kapnánk sok más hazai brókercég esetén.

  • Egy komolyabb babérokra törő befektetési alapnál, vagy bármilyen unit-linked életbiztosításnál kifizetsz egyszer (vagy többször) 5% díjat a befektetett pénzed után. Amennyiben ez 10 000 Ft lenne, akkor az 200 000 Ft-os befektetést jelentene.


A felsorolásból látszik, hogy 10 000 Ft ma már a befektetők körében egészen elenyésző összeget jelent. Gondold végig a saját anyagi helyzetedet! Változtat a helyzeteden bármit is, ha ennyi pénzzel több vagy kevesebb lesz a pénztárcádban?

Ha nem, akkor miért ne tehetnéd meg, hogy ezt a nem túl nagy összeget egy olyan szervezetnek add, amelyiknek minden forint fontos, és nemes célokért küzd nap, mint nap. Amennyiben eljössz jótékony célú Május 12.-i előadásunkra, akkor éppen ezt valósíthatod meg. Ugyanis pontosan 10 000 Ft-tal (vagy tetszés szerint ennél többel) támogathatsz egy alapítványt. Hogy melyiket, az április 25.-ig eldől, és ebben te is dönthetsz, ha szavazol itt: www.bwm.hu/szavazas

Az előadás meghallgatásával és az elhangzottak, illetve látottak hasznosításával ennél a kis összegnél összehasonlíthatatlanul több értéket is kaphatsz. A rendezvényen ugyanis olyan abszolút hozamú befektetési stratégiákat ismertetünk amelyeket, világszerte ismert, dollármilliárdos tőzsdeguruk használnak. Szó nincs csodamódszerekről, amikkel hónapok alatt meg lehetne gazdagodni. Ahogy a minitréningünk első részében is említést teszek róla, (erre a www.bwm.hu oldalon lehet feliratkozni, ha eddig még nem tetted) a legnagyobb vagyonra szert tett géniuszok sem hoztak havonta két számjegyű százalékos hozamokat. Alkalmaztak viszont olyan megoldásokat konzisztens módon, amelyek segítségével jócskán a kockázatmentes hozamok felett teljesítettek, miközben a részvény vagy árupiacok kockázatánál jóval kisebbet kellett elszenvedniük. Pontos módszereken keresztül fogok mesélni az előadáson arról, hogy miként érték ezt el.

Ráadásul a fizetendő, csekély 10 000 Ft-ért nemcsak egy 2*2 órás, egészen egyedi témakörű előadást hallgathatsz meg, hanem még több ajándékot is kapsz. Ezeket:
  • Az előadás közben és végén a kérdéseidet is felteheted.
  • Előadás felvétele DVD-n
  • Előadás prezentációja, segédanyagok
  • Befektetési DVD - 12 órányi anyaggal
  • Konzultációs lehetőség - email-en 5 óra terjedelemben, 3 hónapon belül felhasználható módon
Tudsz olyan előadást, tanfolyamot, ahol ennyi mindent kapsz, ennyire kevés pénzért? Ahol ráadásul a teljes bevételt jótékony célra fordítják?

Nem? Akkor mire vársz még, jelentkezz az előadásra itt: www.bwm.hu/eloadas

Wednesday, April 13, 2011

Melyik Alapítványt támogassuk Május 12.-i előadásunkon?

Most már kevesebb mint egy hónap múlva lesz előadásunk, amely a tőzsdeguruk stratégiáiról fog szólni. A rendezvény jótékony célú lesz, azaz a teljes bevételt egy non profit szervezet kapja meg. A résztvevők a helyszínen (vagy előre utalva) 10 000 Ft-ot (vagy tetszés szerint ennél magasabb összeget) adnak jótékony célra, az alapítvány ott jelen lévő munkatársának. A március végi bejegyzésben azt ígértem, hogy hamarosan közzéteszem, hogy mely alapítványok közül lehet választani. A bejegyzés végén látható linken kérlek szavazz, a bemutatkozások elolvasása után. Az a szervezet, amelyik a legtöbb szavazatot kapja április 25. (hétfő) éjfélig, részt vesz a rendezvényen, és ő kapja meg a résztvevők felajánlásait. A győztes alapítvány nevét másnap közöljük.

A három jótékonysági szervezet neve, amelyek közül választani lehet: Kézenfogva Alapítvány, Menhely Alapítvány, Noé Állatotthon Alapítvány. Közülük egy fog részt venni május 12.-én az előadáson. Nézzük a bemutatásukat (ABC sorrendben):

  • A Kézenfogva Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy országos szinten próbáljon javítani az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek, valamint hozzátartozóik, segítőik és a velük foglalkozó szakemberek, civil szervezetek helyzetén. Alapítványunk olyan társadalmat tart ideálisnak, amelyben az értelmi és halmozottan fogyatékos emberek a társadalom egyenértékű tagjaiként részt vesznek a társadalmi élet minden területén. Semmi sem akadályozza meg őket abban, hogy a nem fogyatékos társaik között éljenek az egész életük során, az életük ritmusa hasonló legyen a környezetükéhez, játszhassanak, tanulhassanak, dolgozhassanak, a képességeik fejlesztéséhez megkapjanak minden segítséget a lakóhelyük közelében és gyakorolhassák jogaikat. Ebben a világban a nem sérültek ismerik őket, és partnerként fogadják el őket. A Kézenfogva Alapítvány egy ilyen társadalom kialakításának szolgálatába állítja kapacitásait és erőforrásait. Az Alapítványról bővebben a www.kezenfogva.hu oldalon olvashatsz.
  • A Menhely Alapítvány alapértéke, hogy minden embernek alapvető joga van ahhoz, hogy mind jogilag, mind fizikailag, mind társas kapcsolataiban - biztonságban érezhesse magát egy helyen: egy lakásban, egy településen, egy hazában. Az Alapítvány alapcélja, hogy ez a lehetőség valóban mindenki számára elérhetővé váljon, ettől a lehetőségtől senki ne legyen megfosztva. A Menhely Alapítvány 1989-ben jött létre Budapesten. A Menhely Alapítvány az első olyan független, világi szervezet, mely a fedél nélkül lévő, hajléktalan, otthontalan emberek helyzetének megváltoztatása, az ilyen helyzetbe kerültek segítése, ezeknek a helyzeteknek a megakadályozása, enyhítése érdekében jött létre és működik létrehozatala óta. A Menhely Alapítvány az első olyan szervezet, mely szakszerű szociális segítséget nyújtó Gondozási Központot hozott létre és működtet a hajléktalan helyzetbe került emberek érdekében, az első olyan szervezet, mely szakszerű szociális ügyintézést és kulturált időtöltést nyújtó Nappali Centrumot hozott létre a hajléktalan emberek számára, az első olyan szervezet, mely Fedél Nélkül címmel utcalapot indított a hajléktalan emberek közreműködésével, az első olyan szervezet, mely 24 órás Diszpécser Szolgálatot és krízis autót, lábadozót, majd központi csomagmegőrzőt állított üzembe a fedél nélkül maradtak segítése érdekében, az első olyan szervezet, mely idős hajléktalan emberek részére tartós elhelyezést nyújtó otthont hozott létre, illetve ún. bónos rendszert indított el a hajléktalanságból való kikerülés érdekében. Az Alapítványról bővebben a www.menhely.hu oldalon olvashatsz.
  • A Noé Állatotthon Alapítvány Budapest legnagyobb állatotthonaként 1992 óta végzi a bajba jutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatok mentését. 3,5 hektáros, 2009. évtől 5 hektáros állatmenhelyük jelenleg közel kilencszáz kutya, cica, malac, kecske, juh, emu, nyuszi, tengerimalac, csirke, kacsa, liba, páva, vaddisznó, mosómedve, borz, ló, póni, őz, szarvas, díszmadár, galamb, varjú, egerészölyv, teknős, nyest és szarvasmarha átmeneti, vagy - sok esetben - végleges otthona. Az Alapítvány egyik legfontosabb alapelve, hogy minden élőlénynek joga van az élethez, ezért egyetlen állatot sem altatnak el (kivéve természetesen a súlyosan sérült, szenvedő menthetetleneket), legyen bár létszám fölötti, születési vagy szerzett testi hibás, öreg, élete végéig kezelésre, drága diétára szoruló vagy egyszerűen csak csúnyácska. Az állatmentő szolgálat elsődleges célja az utak mentén elütött és sorsukra hagyott, vagy más módon bántalmazott, sérült állatok azonnali állatorvoshoz juttatása és megfelelő ellátásban való részesítése. Egyik legfontosabb célkitűzésük az oktatási szférában való részvétel és a társadalom szemléletváltozásának elősegítése, a felelős állattartásra nevelés. Az Alapítványról bővebben a www.noeallatotthon.hu oldalon olvashatsz.
Itt lehet szavazni: www.bwm.hu/szavazas

Mindenki szavazhat, de csak egy alkalommal. Akármi alapján is döntesz, mint a blog hűséges olvasóját kérlek, hogy szavazz, melyik alapítványt támogassuk. Köszönöm a segítségedet.

---

Ha szeretnél befektetési témakörű cikkeket olvasni, vagy akár konkrét ötleteket is látni, akkor jó hírem van. Minden friss tanácsot megkaphatsz egyben, az email-ben kiküldött Magas Hozamcélú Befektetések Magazinban, havi rendszerességgel.

Ha érdekel, akkor arra kérlek, hogy add meg a keresztneved (hogy megszólíthassalak) és az email címed. Feliratkozásról egy visszaigazoló email-t kapsz, amelyben lévő linkre kattintva élesítheted a díjmentes magazinra való feliratkozást.


Ha email-ben kaptad meg, vagy más okból nem látod az űrlapot, akkor a www.bwm.hu oldalon tudsz feliratkozni a Magazinra.

A Magazinról természetesen bármikor leiratkozhatsz, az email alján található link segítségével. Adataidat a legszigorúbb adatvédelmi előírások alapján tároljuk, és leiratkozáskor azt azonnal és automatikusan töröljük.

Ha most kéred a Magazint, akkor még két ajándékot is kapsz, amelyek segíthetnek a befektetéseid kialakításában. Ezeket csak a Magazin iránt érdeklődők számára teszem elérhetővé, máshol nem lesznek elérhetőek.
  • Ahogy sok minden más is, a legveszélyesebb az, ha elhalasztod a teendőidet és ezért lemaradsz a jó lehetőségekről. Ezt elkerülendő, kapsz egy 7 részes minitréninget email-en, hetente egyet, hogy legyen időd elolvasni és hasznosítani az ott olvasottakat.
  • Április végén díjmentesen letöltheted a több mint 300 oldalas Befektetési Ismeretek című könyvet. Ebben nagy részletességgel írok mindenről, amit tudnod kell ahhoz, hogy megalapozottan tervezd meg megtakarításaid elhelyezését. Megismered azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen mérlegelned kell mielőtt bárhová is teszed a pénzed. Részletes képet kapsz majd a befektetési lehetőségekről. Továbbá támpontokat találsz benne a stratégiád kialakításához. A teljes könyv úgy van kialakítva, hogy akkor is érthető lesz neked, ha még életedben nem hallottál arról, hogy mi az a kamat.

Wednesday, April 06, 2011

5 tudnivaló a pénzügyi piacok jelenlegi állapotáról

1. Az amerikai közepes kapitalizációjú részvények indexe mindenkori csúcson van, és egyértelműen vezeti az emelkedést. Az új valaha elért legmagasabb értéket már az év elején meghaladta, de a március elején lezajlott „Japánik” után is képes volt felülmúlni a nagy indexeket. A befektetők egyértelműen sok pénzt csoportosítanak ide. Az még inkább szembetűnő, hogy az S&P 400 MidCap még a technológiai buborék csúcspontjához képest is meg tudta duplázni az értékét. Ezt a gyors visszarendeződést és mindenkori maximumok elérését generációnk legnagyobb sokkja óta nagyon kevés eszköz volt képes megismételni (pl. Thaiföld, Malajzia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Chile, Réz).


2. Az olaj árfolyamának emelkedése töretlen. A világ fekete arany iránti éhsége folyamatosan nő, a koncentrált kínálatot felmutató országok ezt ügyesen használják fel. A WTI árfolyama az elmúlt bő két hónapban 20%-kal emelkedett. Ha a globális kereslet 2008-ban képes volt 150 dollár közelébe húzni egy hordó olaj árát, akkor az azóta még inkább megnőtt igények most is képesek erre. Ezt csak a világ növekedésébe vetett hit és/vagy az inflációs várakozások megrendülése akadályozhatja meg néhány hónapos távlatban. Hogy ez megtörténik-e, azt pszichológiai tényezők döntik majd el, most ennek kevés jelét látni.


3. Azok után, hogy hónapokig lemaradók voltak, a feltörekvő piacok most serényen dolgoznak azon, hogy behozzák a lemaradást. A növekedésből amúgy is sokkal inkább ők veszik ki a részüket, és legtöbbjüket hosszú távon sem nyomasztja olyan adósság teher, mint a fejlett államok többségét. A grafikonon látható, ahogy a feketével jelölt feltörekvők 2011 elejétől alulmúlták a fő részvényindexeket. A március első felében lejátszódó korrekció idején ők is estek, de kisebb mértékben, majd az utolsó három hétben közel 10%-os felfutással nemcsak képesek voltak hátrányukat ledolgozni, hanem két éves csúcsaik fölé tudtak kapaszkodni. Valószínű, hogy relatív erejüket a második negyedévben, de akár az egész évben képesek lesznek fenntartani.

4. Minden kötvénypiacok legnagyobbika, az amerikai állampapírpiac 1 éven túli lejáratai jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt hónapokban. A piacok egyre inkább beárazzák az inflációt, az államadósságok kockázatainak növekedését, és amúgy is nő a kockázatos eszközök iránti igény. A nagyon hosszú távú grafikonon látszik, hogy van még tér felfelé bőven, ha egyszer elszakad a cérna. A jelenlegi csökkenő tendencia a nyolcvanas évek eleje óta tart, amikor egy forgalomban lévő 10 éves kötvény vásárlója akár 14%-os hozamot is elérhetett évente, ha lejáratig tartotta a papírokat. Azelőtt egy 30 éves emelkedő trend volt érvényben, hiszen az ötvenes évek elejétől a mostanihoz hasonló 2-3% közötti szintektől emelkedett majdnem hétszeresükig. Ez is azt jelzi, hogy egy hasonló hosszú távú mozgás egyáltalán nem elképzelhetetlen.

5. Tegnapi hír, hogy az Euro zóna gazdasági perifériájára szorult országok közül immár harmadikként, Portugáliának is szüksége lesz az EU segítségére, hogy nyomasztó államadósságát újra tudja finanszírozni. A piac ezen alig lepődött meg, ezzel a többség már számolt. Az ún. PIGS országok mindegyike lemaradó részvényindexeket volt kénytelen elkönyvelni a fellendülésben, főként az utolsó egy év során. A DAX-al szembeállítva hatalmas a különbség. PIGS-ek lehet, hogy 1-2 évtizedre is nyomott részvénypiacokkal lesznek kénytelen szembesülni, csak úgy, mint ezt Japán teszi immár 21 éve.


---
Ha szeretnél hasonló cikkeket olvasni, vagy akár konkrét ötleteket (és nem jóslatokat) is látni, akkor jó hírem van. Minden friss tanácsot megkaphatsz egyben, az email-ben kiküldött Magas Hozamcélú Befektetések Magazinban, havi rendszerességgel. Az első már most hétvégén megérkezik a postafiókodba.

Ha érdekel, akkor arra kérlek, hogy add meg a keresztneved (hogy megszólíthassalak) és az email címed. Feliratkozásról egy visszaigazoló email-t kapsz, amelyben lévő linkre kattintva élesítheted a díjmentes magazinra való feliratkozást.



Ha email-ben kaptad meg, vagy más okból nem látod az űrlapot, akkor a www.bwm.hu oldalon tudsz feliratkozni a Magazinra.

A Magazinról természetesen bármikor leiratkozhatsz, az email alján található link segítségével. Adataidat a legszigorúbb adatvédelmi előírások alapján tároljuk, és leiratkozáskor azt azonnal és automatikusan töröljük.

Ha most kéred a Magazint, akkor még két ajándékot is kapsz, amelyek segíthetnek a befektetéseid kialakításában. Ezeket csak a Magazin iránt érdeklődők számára teszem elérhetővé, máshol nem lesznek elérhetőek.
  • Ahogy sok minden más is, a legveszélyesebb az, ha elhalasztod a teendőidet és ezért lemaradsz a jó lehetőségekről. Ezt elkerülendő, kapsz egy 7 részes minitréninget email-en, hetente egyet, hogy legyen időd elolvasni és hasznosítani az ott olvasottakat.
  • Áprilisban díjmentesen letöltheted a több mint 300 oldalas Befektetési Ismeretek című könyvet. Ebben nagy részletességgel írok mindenről, amit tudnod kell ahhoz, hogy megalapozottan tervezd meg megtakarításaid elhelyezését. Megismered azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen mérlegelned kell mielőtt bárhová is teszed a pénzed. Részletes képet kapsz majd a befektetési lehetőségekről. Továbbá támpontokat találsz benne a stratégiád kialakításához. A teljes könyv úgy van kialakítva, hogy akkor is érthető lesz neked, ha még életedben nem hallottál arról, hogy mi az a kamat.