Friday, December 22, 2006

Búcsú a Graphisoft-tól?

Már több mint 5 éve, a fundamentális elemzésből írtam a diplomamunkámat, amelyet a Graphisoft értékelésében vezettem le. Bár a legjobb osztályzatot kaptam rá, az elemzésben megjelölt árat soha nem érte el a papír. Akkorra már sokat olvastam a technikai elemzésről, piaci pszichológiáról is, ami segített abban, hogy végül jól időzítve tudjak beszállni, és kezelni a Graphi pozíciómat, mára sokat elért netes fórumozóknak és a szerencsének is köszönhetően nem a diplomamunkámra hallgattam.

Az volt a végső, és egyértelműen meggyőző lecke arról, hogy a fundamentális elemzés kevés az időzítéshez, vagy jó stratégia esetén nincs is rá szükség. Elég ránézni a Graphisoft 7 éves pályafutására a BÉT-en. A cég és a termékek nagyszerűek voltak 3-4 éve is, mégis sehol sem volt az árfolyam a 9 Eurós ártól, amin opciót szerzett az egyik legnagyobb vetélytárs.



---

Még egy cikk a fundamentális elemzés kapcsán: Verjük meg a benchmark-ot!

---

Kellemes Ünnepeket Kívánok a blog minden olvasójának!

Wednesday, December 20, 2006

Merre tovább Amerika?

Fura egy év volt 2006. Bár minden tengerentúli index pozitív tartományban van az év elejéhez képest, és a nagyobb kapitalizációjú papírok szépen meneteltek, az igazi sikervárományos kis és közepes kapitalizáció végül a nagyoknál rosszabb, kb. 9%-os teljesítményt hozott. Ezt már megcsinálta nagyjából az első negyedévben, majd májustól egy gyors lefelé, majd júliustól egy gyors felfelé trenddel nagyjából az április végi szintekre mászott vissza. A Nasdaq még kisebb eredményt produkált.

Másfél hónapja nincs számottevő elmozdulás az amerikai piacon, különösen a technológia gyengélkedik, pedig neki kellene a legjobb erőben lennie. A Nasdaq főként tech - legnagyobb 100 papírjának ETF-e berendezkedett egy sávba. Az az érzésem, hogy bármerre is fog kitörni, az legalábbis középtávon, stabil elmozdulás lesz. Ha nem karácsony előtt járnánk pár nappal, azt mondanám, hogy ez két héten belül elindul, de így várhatóan marad a döntés januárra.




Nemcsak a piacon volt furcsa év 2006. A Time magazin szerkesztői annyira sótlannak találták, hogy még egy értelmes ötletük sem volt az "ÉV EMBERE" díjra.

Tuesday, December 19, 2006

Az összegyűjtött összeg...

A tegnapi előadáson 244 600 Ft gyűlt össze a leukémiás gyermekeket támogató alapítvány részére.

Itt a blogban is szeretném megköszönni mindenki segítségét, jó érzés volt látni, hogy ennyien jönnek önzetlenül segíteni egy jó cél érdekében.

A tippjátékra olyan sok levelet kaptam, hogy nem tudtam mindegyikre válaszolni, de ezúton is köszönöm őket. A nyertes tipp 256 500 Ft-ról szólt, tehát alig 4%-os az eltérés, ami még a helyszínen közvetlenül a borítékok felbontása előtt is kiváló tipp lett volna, pláne még így előre látátlanban. A győztes 2006 márciusáig egyik általa választott előadásunkra díjmentesen látogathat el. Őt külön email-ben is értesítem.

A túljelentkezés, és felmérésünk eredményén 90% körüli elégedettség miatt úgy döntöttónk, hogy várhatóan januárban megismételjük az előadást.

Thursday, December 14, 2006

Egyenlőtlen vagyonelosztás

Nagyon érdekes cikk jelent meg a HVG-ben arról, hogy egy friss tanulmány alapján soha ennyire nem volt megosztott a világ a felhalmozott vagyont tekintve. Megkerestem a részletes anyagot, és még megdöbbentőbb adatokat találtam.

14 millió olyan ember van a világon, akinek a vagyona meghaladja az 1 millió dollárt. Az ő sok tízezer milliárd dollárnyi megtakarításaiért harcolnak a vagyonkezelők. Ebből alig 1500 milliárd dollárnyi összeg van olyan alapokban, melyek deklaráltan az átlag feletti hozamokat célozzák meg. A vagyon jelentős része részvényekben ücsörög, ingatlanokban lebzsel, vagy rosszabb esetben államkötvényekben.

A népesség lemaradó 99%-nak ez az egyetlen esélye. Kihasználják a felül lévők tespedtségét, és jelentős kockázatvállalás mellett az 5-10%-os hozamoknál többre törekednek. Akár annak az árán is, hogy néha sokkal rosszabb periódusok vannak. Csak így lehet utólérni azokat, akik felül vannak.

Wednesday, December 13, 2006

Trading is an Art

Mivel a piacok november óta nem szolgálnak lényeges újdonsággal, kalandozzunk másfelé.

A tőzsdei kereskedés művészet mondjuk sokszor és lőn:



Monday, December 11, 2006

Mennyi pénz gyűlik össze a jótékony célú előadáson?

December 18.-án előadás tartunk, amelynek bevételét jótékony célra fordítjuk. Eredetileg 40 főre hirdettük meg a létszámot, de a nagy érdeklődés miatt 60-ra emeltük, de ez is hamar megtelt, most már csak várólista van.

Az előadás érdekessége, hogy mindenki annyit fizet, amennyit jónak lát, anonim módon, egy-egy borítékba berakva az összeget.

Aki szeretné megtippelni, hogy mennyi lesz az Együtt a Leukámiás Gyermekekért Alapítvány részére összegyűjtött adomány, az írja meg nekem a faluvegi@bwm.hu címre. Aki a legközelebb lesz a valós összeghez, jövő évben márciusig díjmentesen eljöhet bármely szabadon választott előadásunkra.

Thursday, December 07, 2006

Szabályszegő gazemberek

Az alábbi érdekes hírt találtam:

"Az amerikai tőzsdefelügyelet 4 nagy online diszkont brókercégénél végzett vizsgálat során 1600 olyan számlatulajdonost találtak, amelyek megszegték a Pattern Day Trader szabályt. Az Egyesült Államok részvénypiacain ugyanis csak akkor lehet 25 000 dollár alatti számlákon 5 kereskedési napon belül 4 daytrade ügyletet végrahajtani, ha utána kipótoljuk az összeget 25 000 fölé. Amennyiben ezt nem teszik meg, a számla 90 napra letiltásra kerül: nem lehet új pozíciót nyitni. A számlatulajdonosok sorsáról még nem nyilatkozott George Shub, a tőzsdefelügyelet szóvivője. Annyi viszont bizonyos, hogy a 4 online brókercég egyenként minimum 12 millió dolláros büntetésre számíthat. Érdekesség még a sajtónyilatkozatból, hogy az 1600 befektető egyike sem veszített jelentős összeget a szabály megszegése következtében, noha a rendelkezés éppen ettől hivatott őket megvédeni".

Ugye milyen abszurd? Ez történik, amikor egy értelmetlen és átgondolatlan szabály nem óvja meg semmitől az állampolgárokat, viszont jelentősen megnehezíti az életüket. A jó hír az, hogy a Pattern Day Trader szabály ugyan tényleg létezik viszont a fenti hírt én találtam ki.

Akkor nézzünk egy másikat:

"Huszonnégy óra leforgása alatt 1600 gyorshajtót fotóztak le az M1-es autópályán, a közelmúltban kihelyezett automata sebességmérőkkel - tudta meg a Népszabadság. A rendőrség emberei nagyvonalúan 30 km/órával magasabb értéket állítottak be a műszereken, így nem minden gyorshajtóról készült kép."

Forrás: http://www.vezess.hu/hirek/rengeteg_gyorshajto_az/9099

A rossz hír az, hogy ezt viszont már nem én találtam ki. A 24 óra alatt egyetlen baleset sem történt, viszont az autósokat egy 4 sávos, teljesen biztonságos útszakaszon 100 km/h vánszorgásra kényszerítenek feleslegesen. De ez még nem minden: 3 hét alatt 35 000 (!!!) esetben kaptak el gyorshajtókat. Megnéztem az autópálya.hu és az orfk.hu híreit, ez idő alatt az érintett szakaszokon egyetlen baleset sem történt. 35 000 szabálysértő, nulla probléma, mégis mind "bűnös".

Ugye milyen abszurd? Ez történik, amikor egy értelmetlen és átgondolatlan szabály nem óvja meg semmitől az állampolgárokat, viszont jelentősen megnehezíti az életüket.

Tuesday, December 05, 2006

Ellenállásból Támasz

A technikai elemzésen belül gyakran szokták emlegetni, hogy az árfolyam által kijelölt ellenállás később gyakran lesz támasz, általában időben igen közel egymáshoz.

Ritka azonban, hogy egy részvény ennyire pontosan jelöljön ki magának egy plafont felfelé, majd padlót lefelé. Ráadásul közel féléves eltéréssel.

Sunday, December 03, 2006

roMÁNIA

Egy érdekes kérdést kaptam a minap, ami egybecseng egy mostanában gyakran hallható befektetési ötlettel:

"Sokat olvastam mostanában arról, hogy Romániában a várható EU- csatlakozással minden területen hatalmas fejlődés lesz. Kiemelik az ingatlan-, és a számítástechnikai szektort. Érdekelne, hogy milyen befektetési lehetősgek vannak ezen a területen, egyáltalán, hogy mi a véleményed ezekről a hírekről? Mennyire kokázatos az ország?"

Románia egyre gyakrabban hangzik el, mint ideális befektetési célpont, ahol lejátszódhat ugyanaz, ami itthon is, az EU csatlakozás után. Nézzük a mi elemzési módszerünk alapján:

Egyrészt Románia szinte minden fontosabb alapkezelő térképéről hiányzik, és egyhamar nem is kerül fel oda (sajnos Mo.-al is hasonló a helyzet). A piac nagyon kicsi a nyugatiakhoz képest, ami miatt viszonylag kisebb összeggel is könnyen elmozdítható. Ezek miatt a kockázat nagyon magas, az én ingerküszöbömet át is lépte.

Másrészt viszont a BET, a Bukaresti Tőzsde legfőbb részvényindexe szinte mindent látványosan felülteljesít hosszú távon, és egy olyann ellenállás környékén gyűjti az erőt, amelynek áttörése elképesztő emelkedést hozhat, már csak azért is, mert megdöntené az év eleji abszolút rekordot.




Emellett kicsit csúnyák a 20-30%-os hirtelen korrekciók, mini-pánikok, de valószínűleg ezek a feltörekvő piacok velejárói mostanság.

Összefoglalva: Románia a jövő év egyik legérdekesebb kalandjának ígérkezik.

----

A kérdés viszont rávilágít arra, hogy miért veszélyes tippekben és hírekben gondolkozni, ahelyett, hogy stratégiát alkalmazna az ember. A kérdésben - mivel nem szakmabeliről, hanem egy érdeklődőről van szó - a széleskörű információ igénye merül fel. Nemcsak arra kíváncsi, hogy jó ötlet-e Románia mostanában, és egyáltalán mekkora a kockázat, amelyek alapvető tudnivalók, hanem arra is, hogy egyáltalán mik a lehetőségek. Ráadásul előjön az "olvastam", és a "hírek" kifejezés is, vagyis innen-onnan kapott, nem strukturált, megkockáztathatom, hogy össze-vissza információból származik az értesülés.

Ha kedvtelésből ülünk le egy asztalhoz kártyázni, akkor nem baj, ha nincs tervünk, vagy tapasztalatunk. Lazább társaságokban még az is elképzelhető, hogy mögöttünk páran ötleteket dobnak be, hogy melyik lapot cseréljük/dobjuk el, esetleg emeljünk-e. Ha viszont profi módon szeretnénk eljárni, sokat gyakorolunk, olvasunk, és részletes, lehetőleg tesztelt stratégiát használunk. Lehet, hogy néha egy-egy szerencsés és kedvtelésből játszó játékos a szerencsés lapjaival nyer, de hosszú távon nálunk az előny.

Ha befektetésről van szó, akkor sem a kedvtelés az első számú szempont. Ezért mindig a stratégia az első lépés, és csak ebből származik a befektetési döntés. Különben mindig kapaszkodót, segítséget kell keresnünk, és soha nem érezzük magunkat biztonságban.

Ha nincs kedvünk/időnk stratégiát kialakítani, akkor pedig bizzuk rá a pénzünket olyanokra, akiknek ez a dolga, és közvetlenül érdekeltek a jó eredmény elérésében.

Friday, December 01, 2006

Jótékony célú előadás, amelyért annyit fizetsz, amennyit akarsz!

Szeretnénk egy kicsit segíteni azokon, akik rászorulnak. Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja a Magyarország területén élő leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, a gyógyulásra való esély növelése. Ezért tartunk egy egészen egyedi előadást, amelynek a bevétele teljes mértékben az alapítvány számlájára kerül adományként.

Mennyibe kerül az előadás? Azt te döntöd el! Annyit fizetsz érte, amennyit gondolsz. A részletekért kattints ide!

Ha nem tudsz eljönni, de szeretnél segíteni az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány-nak, akkor itt a számlaszám:

11702036-20689775

Akár 1000 Ft is jelentős segítség lehet.