Thursday, March 31, 2011

Stratégiák, amikből a tőzsdeguruk meggazdagodtak - Jótékony célú előadás

Március elején ígértem, hogy a rengeteg díjmentes anyag mellett, amit elérhetsz weboldalunkon lesz egy olyan, ami jár némi költséggel, de mégis örülni fogsz neki, hogy fizetsz érte. Íme:

A Bridge Wealth Management 2011. Május 12.-én (már most írd be a naptáradba!), csütörtökön egy rendhagyó előadást tart. Ennek során olyan befektetési stratégiákat mutatunk be, amelyeket a nagy és sokszor a nyilvánosság elől is rejtőző tőzsdeguruk használnak. A Hedge Fund-ok által alkalmazott módszerek valójában nem képesek varázsolni, csak hatékony módon képesek a magasabb hozamcélra törekedni, miközben a jellemző részvénypiaci kockázatnál lényegesen kisebbet kell elviselniük. Az ilyen zártkörű alapokba általában csak több millió, sőt tíz vagy százmillió dolláros nagyságrendű befektetők tehették a tőkéjüket. A legtöbb kisebb, ezekből a lehetőségekből kizárt befektető nem tudja, hogy ezeket a stratégiákat kisebb összeggel is meg lehet valósítani. Pontosan erről fogunk beszélni.

Az előadás teljes bevételét jótékony célra fordítjuk, méghozzá a helyszínen is jelen lévő alapítvány munkatársának, így közvetlenül beszélhetsz azzal, akinek a jótékonysági munkáját segíted.

Miért szól neked ez a rendezvény?

Ha vannak befektetéseid, stabil az anyagi helyzeted, de:
  • A bankbetétben tartott pénzedet hatékonyabb befektetésekben szeretnéd tudni.
  • Az elmúlt években a részvénypiaci hozamok nem érték el az elvárásaidat, sőt:
  • Pénzt veszítettél a részvényekkel vagy más befektetésekkel a válság során.
  • Zavar, hogy túl sok jutalékot fizetsz a brókerednek, tanácsadódnak, biztosítódnak, és utána csak sodródsz az árfolyamokkal, gyakran lefelé.
  • Vagy úgy általában: nem érted, hogy mibe fektetted eddig a pénzed, és szeretnéd a pénzügyi piacok és befektetések folyamatait érthető módon átlátni.
Mely esetekben nem érdemes eljönnöd?
  • Ha nagyon gyors, rendszeres havi 10% feletti, vagy éves több száz százalék hozamra számítanál.
  • Ha jelen pillanatban nincs pénzed a stratégiák megvalósítására.
  • Ha nem szeretnél legalább 3 évre előre tervezni a befektetéseid kapcsán.
  • Esetleg akkor, ha bizonyos szintű érték ingadozást nem tudsz elviselni ez idő alatt.
Mire van szükség, hogy eljöjj a rendezvényre?

Az adomány kivételével semmire! Ha ismered a négy matematikai alapműveletet, akkor nem lesz problémád a megértéssel. Ha szeretsz jegyzetelni, nyugodtan tedd azt az előadás alatt, de ha nem: az sem gond, ugyanis az előadás anyagát és felvételét később eljuttatjuk a számodra.

Miért más ez az előadás, mint a többi, és mi az, amit máshol nem kapsz meg?
  • Sehol, senki nem beszél ma Magyarországon Hedge Fund-ok által alkalmazott stratégiákról.
  • Főleg nem olyan ember, aki aktívan használja is őket, és évek óta ezt teszi.
  • Sehol máshol nem kapsz ennyi kedvezményt, ennyire alacsony költség mellett.
  • Ráadásul mástól nem kapod meg azt az érzést, hogy egy jó ügyet segítettél, és még az Alapítvány munkatársával is találkozhatsz.
A rendezvényről a hétvégén részletes leírást olvashatsz itt: http://www.bwm.hu/eloadas

Addig is tudsz jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével.


A telefonszámot nem kötelező megadni, de túljelentkezés esetén előnyben részesülsz, mivel ez esetben email-en és telefonon is érdeklődünk, hogy eljössz-e. A jelentkezés bármikor lemondható, nem jelent kötelezettséget a részvételre. Amennyiben telefonszámot nem adsz meg, a jelentkezés csak akkor végleges, ha azt a Bridge Wealth Management visszaigazolta, ez legkésőbb április 24.-ig történik meg. Ha az űrlapot nem látod, akkor a fenti linken is tudsz jelentkezni.

Mit kapsz, ha eljössz az előadásra:
  • Előadás - 4 óra (2*2)
  • Az előadás közben és végén a kérdéseidet is felteheted.
  • Előadás felvétele DVD-n
  • Előadás prezentációja, segédanyagok
  • Befektetési DVD - 11 órányi anyaggal
  • Konzultációs lehetőség - email-en 5 óra terjedelemben, 3 hónapon belül felhasználható módon
Ki tartja az előadást, és miért bízzak meg abban, amit mondani fog?

Faluvégi Balázs, a Bridge Wealth Management Zrt. vezetője. Kérdezték már a véleményét sok más mellett a Budapesti Értéktőzsde road-show-in, a Magyar Televízióban, a Manager Magazinban. Rendelkezik Befektetéselemzői diplomával, Vagyon-Alap-Portfoliókezelői vizsgával, és az országban elsőként szerezte meg a Chartered Market Technicial level 3 vizsgát. Több mint 12 éve dolgozik befektetési területen, ez alatt volt befektetési szolgáltatónál, három alapkezelőnél, elemző és vagyonkezelő cégeknél is. A HedgeFund-hu oldal alapítója és szakírója. Ennyit röviden. Hosszabb (és valljuk be: unalmas) önéletrajzát itt találod. A felsorolás vagy az önéletrajz alapján döntsd el, hogy megbízol-e a tudásában vagy sem.

Néhány idézet korábbi előadásainkról:

"Az alapoktól kezdve, élő példákon át mutatta be a témát." - Bereczky Ádám

"Átfogó képet ad és jó alapokat akkor is ha valakinek semmi ismerete nincs a témában." - Hadnagy Előd

"Látható, hogy az előadó régóta ezen a területen dolgozik, rutin, globális szemléletmód jellemzi az előadót." - Bíró Zoltán

További véleményeket olvashatsz itt: http://www.bwm.hu/ugyfeleink_mondtak

Néhány fontos gyakorlati tudnivaló:
  • A résztvevők száma maximum 50 fő. Nem tudjuk, hogy ez mikor fog betelni, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezned.
  • Az előadás költsége: minimum 10 000 Ft, a te döntésed alapján lehet több is. A teljes összeget a helyszínen a hamarosan közösen kiválasztott Alapítvány részére fizetsz ki, vagy azt részükre előre utalod. Három alapítvány közül lehet választani, ezt közösen fogjuk megszavazni az érdeklődőkkel hamarosan.
  • Helyszín: Budapest, II. kerület Lövőház. u. 30., Német-Magyar Gazdasági Ház. Irodánktól 3 perc sétára.
  • Időpont: 2011. Május 12., csütörtök délután, a résztvevők körében még felmérjük, hogy mikori kezdés a leginkább megfelelő.
Gyakran feltett kérdések:

Az előadás arról szól, hogy eladjatok valamit?

Nem. Az előadáson végig használható tartalmat kapsz majd, és a végén nyitva hagyjuk a lehetőségét a továbblépésnek, amit csak akkor használsz fel, ha szeretnéd.

Mit tegyek, ha nem érek rá, és nem enged el a főnököm, vagy nincs időm elszakadni a családomtól?

Az előadást szándékosan tervezzük hétköznap délutánra, és oka van annak is, hogy csütörtökre. A hétvégét így nem vesszük el a családtól, a hét második felében a feladatok sem nyomják annyira a legtöbb ember vállát, és az előadás legtöbbünk munkaidején kívül esik, így nem kell elkéredzkedni a főnöktől. Ha mégis így lenne, akkor remek ötletünk van: hívd el őt is.

Ez egy amolyan aktivizáló jellegű rendezvény? Az előadó majd nekem szegez egy kérdést, és ha nem tudok válaszolni, akkor kínos helyzetbe kerülök 50 ember előtt?

Szó sincs róla. Fogunk kérdéseket feltenni, hogy gondolatokat ébresszünk, de soha nem egy személyhez szólnak, aki akar válaszolhat, aki nem az nyugodtan végighallgatja a többieket.

Rengeteg befektetési előadáson voltam már, és nagyon sok mindent hallottam. Annyira sokat, hogy még most is zúg a fejem a sok információtól, és a felét sem csináltam meg, amit ezeken tanácsoltak. Ha eljövök, akkor nem fogom még inkább összezavarva érezni magam?

Egyáltalán nem. Az átadott tudás jól felépített, átlátható, könnyen megérthető lesz, és a hozzáadott DVD-k, egyéb anyagok is segítenek majd.

Voltam már nem egy tőzsdei és befektetési rendezvényen, tudnak még nekem bármi újat mondani?

Ilyen témakörű előadáson biztosan nem voltál. A Hedge Fund stratégiákról senki nem beszél Magyarországon, és ezekről szóló előadások sincsenek sehol, de ez még Európában is nagyon ritka. Nyugodtan keress rá a neten. Ha találsz ilyen előadást itthon, akkor vendégünk vagy egy sörre. Tényleg.

Mi is az a Hedge Fund?

A Hedge Fund-ok olyan zárt körű befektetési alapok, amelyek jellemzően csak a nagy vagyonnal rendelkező magán és intézményi befektetők részére érhetőek el, és zártkörűségük miatt rugalmas stratégiákat alakíthatnak ki, amelyek magasabb hozamot hozhatnak a befektetőik számára. A világ leggazdagabb embereinek a listáján 30 ember kifejezetten ebből az ágazatból szerezte dollármilliárdos vagyonát. Közéjük tartozik Soros György, vagy a még nála is gazdagabb, mai vagyonának szinte teljes egészét a válság során szerzett guru John Paulson. Bővebben a Hedge Fund-okról itt olvashatsz.

Ha bármilyen kérdésed felmerül, keress minket az info@bwm.hu címen.

Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudsz, további információkat hétvégétől elérhetsz itt: http://www.bwm.hu/eloadas




A telefonszámot nem kötelező megadni, de túljelentkezés esetén előnyben részesülsz, mivel ez esetben email-en és telefonon is érdeklődünk, hogy eljössz-e. A jelentkezés bármikor lemondható, nem jelent kötelezettséget a részvételre. Amennyiben telefonszámot nem adsz meg, a jelentkezés csak akkor végleges, ha azt a Bridge Wealth Management visszaigazolta, ez legkésőbb április 24.-ig történik meg. Ha az űrlapot nem látod, akkor a fenti linken is tudsz jelentkezni.

Tuesday, March 29, 2011

Ne jósolgass! Reagálj!

A tőzsdei szaksajtóban, az elemzésekben, a blog-okon, rádióban, és még egy baráti beszélgetés során is se szeri, se száma a jövőbeni események megtippelésének. Célárak, prognózisok, jóslatok bukkannak fel újra és újra. Ezekben néha részt szoktam venni, mert érdekes játék, de semmi több. A valós befektetés már nem játék.

Márpedig ha komolyan vesszük, akkor érdemes megnézni, hogy milyen messzire lehet eljutni a jósolgatás tudományával. Nézzünk néhány látványos példát!

"Hosszú évek fognak eltelni, és ez nem az én időmben lesz, amikor egy nő miniszterelnök lehet." (Margaret Thatcher, 1969 )

A Vaslady a saját kijelentését cáfolta meg, és 10 évvel később korának egyik leginkább meghatározó vezetője lett. Ha valakinek, akkor neki tudnia kellett volna, hogy hova tud és hova akar eljutni.

A levegőnél nehezebb tárgyak nem képesek arra, hogy repüljenek. (Lord Kelvin, 1895)

Kelvin korának egyik legnagyobb tudósa volt, a termodinamika atyaúristene, és nem mellesleg a Kelvin-skála névadója (ahol a nulla fok ugyanaz, mint a Celsius skálán a -273). Mégis képes volt egy olyan szintű butaságot mondani, ami nemhogy pár évvel később megcáfolásra került, hanem alapvetően forradalmasította azt a módot, ahogy az emberiség közlekedik.

A leghalványabb jele sincs annak, hogy az atomenergia valaha is elérhető lesz. (Albert Einstein, 1932)

Einstein-t minden idők legnagyobb fizikusának tartják, és sokak számára az ő neve a zsenialitás szinonimája. Mégis hatalmasat tévedett egy olyan kérdésben, ami a tágabb szekterülete volt, és kevesebb mint 20 évvel később alaposan átalakította az energia szektort. Ráadásul ebben az időszakban több tévedése is volt a kvantumfizika területén. Ám ez semmit sem von le Einstein zsenialitásának értékéből. Annyit viszont jelent, hogy még a világ legokosabb embere sem képes a jövőbe látni. Néha nagyon nem.

Mégis ki a fene akarná a színészek hangját is hallani? (H.M. Warner, 1927)

A Warner Brothers egyik alapítója a némafilm korában teljesen lehetetlennek tartott egy nemcsak ma, hanem kijelentésének időpontjától számítva vett pár éven belül is felmerülő természetes igényt. Ha az ágazat egyik vezére, akinek a jövedelme és vagyona alapvetően függ attól, hogy mennyire ismeri a piacát, és mennyire képes csak pár évet előrelátni, ekkorát tévedett, akkor ki tudná megmondani, hogy mi fog történni a jövő mozijában? Térjünk át a közgazdászokra, elemzőkre és a részvénypiacokra.

A részvénypiac egy folyamatosan fennálló, magas szintre ért el. (Irving Fisher, 1929)

Fisher korűnak egyik vezető közgazdásza, és makroökönomiai teoretikusa volt. Szakmán kívül, a széles közönség köreiben is ismerték a nevét. Ám a tőzsdekrach előestéjén tett pozitív kijelentései lerombolták presztizsét, különösen azután, hogy az októberi zuhanás után hónapokkal is az emelkedést várta, és nem ismerte fel azt, amit ma Nagy Világválságként ismerünk. Ki másnak kellene jobban felismernie egy közelgő, sőt bekövetkező krachot és válságot, ha nem az egyik legnagyobb gazdasági szakértőnek? Fisher mégis az ellenkezőjét jósolta annak, ami történt.

A részvénypiacok az egész világon tovább fognak esni. A végéig még 90%-kal. (Robert Prechter, 2003)

Prechter a kilencvenes évek eleje óta jósolja az általános és átfogó zuhanást, kétszer igaza is lett, mégis, a főbb indexek így is a háromszorosukon vannak, mint a prognózisok kezdetekor. A követők azóta is várják az 1000 pont alatti Dow-t. A fenti jóslat a 2000-2002 medve időszak vége után jelent meg, és természetesen semmi sem teljesült belőle. A példa rávilágít arra, hogy nem elég néha egész jól jósolgatni, tudni kellene a pontos időpontot, és nem ártana legalább nagyjából eltalálni az értékeket, ha már olyan igényünk van, hogy megmondjuk előre, hogy mi fog történni.


Legkorábban 3, legkésőbb 10 éven belül a Dow eléri majd a 36 000 pontos értéket. (Glassman-Hassett, 2000)

A túlzott optimizmus is megjelenik a jóslatok világában. A szerzők a 2000-es csúcsot követő hónapokban tették közzé azt a könyvüket, amely az ismert részvényindexet néhány éven belül a háromszorosukra várták. A valóságban még két évig tartó csökkenés, majd újbóli emelkedés, válság miatti zuhanás, visszarendeződés történt, és közel 11 évvel a megjelenés után még mindig nagyjából ugyanott van a Dow, mint a mű megjelenésekor volt.

A példákból talán ennyi is elég, hidd el, hogy a sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni.

Miért nem működnek a jóslatok?

A válasz egyszerű: azért, mert a világ túl összetett és tele van visszacsatolásokkal. A pénzügyi piacokon több millió különböző súlyú szereplő akár minden pillanatban, de legtöbben napi, heti vagy havi szinten döntéseket hoznak. Mindegyik döntés megváltoztatja a helyzetet, még ha kis mértékben is, és ha valaki el akarná találni, hogy mi fog történni, akkor az összes döntési folyamatot át kellene látnia, beleértve az összes visszacsatolást is, azaz azt, hogy egy-egy döntés következménye miként hat vissza a több millió újabb döntésre.

Ma a legtöbbek által elfogadott tudományos világnézet a kvantumfizika kutatói között egy sci-fi-be illő, egyes esetekben onnan nagyon is ismerős teória. Olyan nagy tudósok fogadják el valamely értelmezését, mint Murray Gell-Mann, aki a kvarkok felfedezéséért kapott Nobel-díjat 1969-ben, vagy Richard Feynman aki 4 évvel korábban kapta meg a díjat a kvantumelektrodinamikában történő munkássága miatt, vagy a mindenki által ismert, évtizedek óta tolószékbe kényszerült Stephen Hawking, aki pedig a kozmológia, azon belül is különösen a fekete lyukak kutatásában tett le maradandót az asztalra.

Egy kutatás szerint az elméleti fizikusok 58%-a fogadja el a világnak ezen értelmezését, ami nem más, mint a Sokvilág-elmélet! A teória párhuzamos világok elméleteként (tévesen), vagy multiverzum elméletként is ismerős lehet. Egyszerűsítve: minden döntés és/vagy (kvantumfizikai) esemény miatt a világ kettéágazik, és onnantól két további alternatív idősík fut tovább. Csak úgy, mint a lenti ábrában. Az elmélet Hugh Everett nevéhez fűződik, aki nemcsak fantáziálgatott, hanem igen erős matematikai háttér mellett vezette le indokait.


Akár elfogadjuk a Sokvilág-elméletet, vagy annak egyes válfajait, akár nem, abban biztosak lehetünk, hogy a világ elképesztően bonyolult. Ha a sokvilág-elmélet igaz, akkor nincs értelme a jósolgatásnak, hiszen minden jóslat bejön néhány világban, és elbukik több ezerben – minél specifikusabb annak tartalma, annál biztosabb a tévedés. Ha nem igaz az elmélet, a tapasztalatok alapján a jósolgatás akkor sem megy jól, ezt a tapasztalatok egyértelműen bizonyítják.

A tőzsdén is: a kimenetelek száma feldolgozhatatlanul nagy és nagyon kicsi a valószínűsége, hogy éppen a valódit találod el. Vagy ha úgy tetszik: a megfelelő világba csöppensz. A befektetési döntéshozatal fő funkciója nem a jósolgatás, hanem a REAGÁLÁS! Nézzünk egy példát, amivel az egyik legjobb chart rajzoló oldal is szemlélteti az előrelátás hiábavalóságát.

Az Amazon.com a világ vezető e-commerce vállalata és már 10 éve is az volt. Az internet lufi nagyra fújt a cég árfolyamát, amely 2000 elején elkezdett gyengülni. A legtöbb elemző azonban ezt nem vette figyelembe, hanem a csökkenő trend alatt folyamatosan új vételi ajánlásokat fogalmazott meg, gyakran célárakkal együtt. A legelső elemző akkor kapcsolt, amikor az első vételi javaslat idejének árfolyamához képest a kurzus a negyedére zuhant. Egy "tökéletes" világban talán még igazuk is lett volna, de nem az számított, hogy ők mit gondoltak, hanem az, hogy mindenki más mint csinált: eladtak. Az elemzők jósolni akartak, ahelyett, hogy reagáltak volna az eseményekre. Ez utóbbi azt jelentette volna, hogy tudomásul veszik a csökkenő trendet, és vagy nem ajánlanak pozíciót, vagy kockázatot kezelnek, vagy akár trendkövető módszerekkel, short pozíciókat vesznek fel, és még nyernek is az esésen.


Erről szólnak a Hedge Fund-ok által gyakran alkalmazott, abszolút hozamú stratégiák: folyamatosan reagálni kell. Ezt meg lehet tenni aktív kereskedőként, és passzív abszolút hozamú alap befektetőként is. Hogy miként, arról hamarosan szó lesz, a holnapi bejegyzésből az is kiderül, hogy mikor és hol...

---

Ha szeretnél hasonló cikkeket olvasni, vagy akár konkrét ötleteket (és nem jóslatokat) is látni, akkor jó hírem van. Minden friss tanácsot megkaphatsz egyben, az email-ben kiküldött Magas Hozamcélú Befektetések Magazinban, havi rendszerességgel. Az első már most hétvégén megérkezik a postafiókodba.

Ha érdekel, akkor arra kérlek, hogy add meg a keresztneved (hogy megszólíthassalak) és az email címed. Feliratkozásról egy visszaigazoló email-t kapsz, amelyben lévő linkre kattintva élesítheted a díjmentes magazinra való feliratkozást.



Ha email-ben kaptad meg, vagy más okból nem látod az űrlapot, akkor a www.bwm.hu oldalon tudsz feliratkozni a Magazinra.

A Magazinról természetesen bármikor leiratkozhatsz, az email alján található link segítségével. Adataidat a legszigorúbb adatvédelmi előírások alapján tároljuk, és leiratkozáskor azt azonnal és automatikusan töröljük.

Ha most kéred a Magazint, akkor még két ajándékot is kapsz, amelyek segíthetnek a befektetéseid kialakításában. Ezeket csak a Magazin iránt érdeklődők számára teszem elérhetővé, máshol nem lesznek elérhetőek.
  • Ahogy sok minden más is, a legveszélyesebb az, ha elhalasztod a teendőidet és ezért lemaradsz a jó lehetőségekről. Ezt elkerülendő, kapsz egy 7 részes minitréninget email-en, hetente egyet, hogy legyen időd elolvasni és hasznosítani az ott olvasottakat.
  • Áprilisban díjmentesen letöltheted a több mint 300 oldalas Befektetési Ismeretek című könyvet. Ebben nagy részletességgel írok mindenről, amit tudnod kell ahhoz, hogy megalapozottan tervezd meg megtakarításaid elhelyezését. Megismered azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen mérlegelned kell mielőtt bárhová is teszed a pénzed. Részletes képet kapsz majd a befektetési lehetőségekről. Továbbá támpontokat találsz benne a stratégiád kialakításához. A teljes könyv úgy van kialakítva, hogy akkor is érthető lesz neked, ha még életedben nem hallottál arról, hogy mi az a kamat.

Thursday, March 17, 2011

Díjmentes Magas Hozamcélú Befektetések Magazin és 7 hetes Minitréning

Az előző bejegyzésben ígértem további újdonságokat a hónapban. Ezek között egy olyat, ami "sok hétre leköt majd és a végén összeáll a kép".

Ez nem lesz más, mint egy 7 hetes minitréning, ami azt magyarázza meg, hogy mik a főbb elemei az olyan befektetéseknek, amelyek kifejezetten magas hozamra törekednek. Persze felsorolni ezeket könnyű, de fontos, hogy ez példákkal, olvasmányos módon és kellő magyarázatokkal legyen ellátva, ezért nem is 5 perces anyagról van szó.

Miért 7 hétig tart? Azért, mert nem szeretném, ha hirtelen túl sok információ szakadna a nyakadba. Ez az anyag tipikusan olyan, ami igyekszik ráébreszteni bizonyos felismerésekre. Ez akkor fog sikerülni, ha van némi idő arra, hogy az egyes részek leülepedjenek és te is könnyebben átlásd azokat.

A másik újdonság, hogy mostantól nem kell senkinek sem azzal bajlódnia, hogy különböző helyről szedje össze a befektetési ötleteket, érdekességeket, cikkeket. Mindent egybegyűjtve és szerkesztve elolvashatsz a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinjában, amelyiket havi rendszerességgel kapsz majd meg.

Ha érdekel, akkor arra kérlek, hogy add meg a keresztneved (hogy megszólíthassalak) és az email címed. Feliratkozásról egy visszaigazoló email-t kapsz, amelyben lévő linkre kattintva élesítheted a díjmentes magazinra való feliratkozást.



A Magazinról természetesen bármikor leiratkozhatsz, bármely email alján található link segítségével. Adataidat a legszigorúbb adatvédelmi előírások alapján tároljuk, és leiratkozáskor azt azonnal és automatikusan töröljük. Ha érdekesnek találod, akkor kérlek ajánld ismerőseidnek. Bárki fel tud iratkozni később is a www.bwm.hu oldalon.

A fentieken túl még egy, talán még fontosabb újdonságról is hírt adhatok. Áprilisban díjmentesen letöltheted a több mint 300 oldalas Befektetési Ismeretek című könyvet. Ebben nagy részletességgel írok mindenről, amit tudnod kell ahhoz, hogy megalapozottan tervezd meg megtakarításaid elhelyezését. Megismered azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen mérlegelned kell mielőtt bárhová is teszed a pénzed. Részletes képet kapsz majd a befektetési lehetőségekről. Továbbá támpontokat találsz benne a stratégiád kialakításához. A teljes könyv úgy van kialakítva, hogy akkor is érthető lesz neked, ha még életedben nem hallottál arról, hogy mi az a kamat. A könyvet csak a Magazinra feliratkozó érdeklődők kapják meg.

---

Még egy újdonság marad egyelőre titokban, erről március végén külön bejegyzésben számolok be. Ez az ami már nem lesz díjmentes, de hiába kerül majd pénzbe, örülni fogsz neki.

Addig is kövesd a Bridge Wealth Management Facebook oldalát is, ahol a blog-nál sokkal rendszeresebben, magas hozamcélú befektetésekről írok nagy gyakorisággal tippeket, érdekességeket, tudnivalókat. Klikkelj az oldal tetején a Tetszik gombra, és ezentúl automatikusan láthatod a frissítéseket.