Erdély és remélhetőleg örömteli változások az Access-BWM Alapban

Talán emlékeztek, hogy tavaly tavasszal előadóként hívtak meg a Román Technikai Elemző Szövetség éves konferenciájára. Az ideire nem volt lehetőségem elmenni, mert a világ másik felén voltam, de úgy néz ki, hogy az idei év sem maradhat ki Erdély meglátogatása nélkül, aminek nagyon örülök! Ezúttal Fehér és Hunyad megyében leszek, és végre láthatom Vajdahunyad várát.

A román technikai elemzéssel magas szinten foglalkozó közösség lendületesen fejlődik. Már tavaly is közel 200-an voltak, idén már Bukarestben tartanak nemzetközi vizsgákat külön nekik, és a konferenciáikon most már rendszeresen több külföldi előadó is van, például amikor én voltam, a Dow Jones európai technikai elemzési vezetője tartott előadást előttem, most tavasszal Robin Griffiths prezentált. Néhány hét múlva pedig, egészen pontosan szeptember 24.-26. között egy speciális technikákat taglaló workshop lesz Gyulafehérvár mellett, ahol a francia szövetség elemzője mellett lesz megtiszteltetés előadást tartanom. Hogy miről és mi lesz még ott, arról egy kicsit később, itt a blog-ban írni fogok.

További fontos szeptemberre vonatkozó hír, hogy holnaptól, azaz szeptember 1.-től az Access-BWM Alap esetén nemcsak a Bridge Wealth Management látja el a stratégia tanácsadást, hanem én leszek a portfolió menedzser is, közvetlenül mindent én fogok intézni. Akit érdekel az Alap, annak lesz még egy érdekes, talán régóta várt hír is, amint nyilvános lesz, azonnal közölni fogom, szintén itt a blog-ban. Addig is: aki még teheti, élvezze ki a nyár utolsó estéjét, hosszú ősz vár ránk, és van rá esély, hogy a megnyugvó, de tavalyi veszteségeiket még így sem ledolgozni képes piacokra valamivel rázósabb időszak köszönt.

A híres eltűnt 1987-es dokumentumfilm

(ezt a bejegyzést érthetetlen okokból rosszul tördeli a Blogger, szavakat vág szét külön sorokba egyes böngészőkben, és még javítani sem lehet, összeolvasva őket minden értelmet nyer)

Paul Tudor Jones napjaink egyik legsikeresebb Hedge Fund Manager-e. A világ 400 leggazdagabb emberének egyike, a legnagyobb 30-ba tartozó Hedge Fund vezére, élő legendává mégis akkor vált, amikor "előrejelezte" az 1987-es tőzsdekrachot, és többszáz millió dollárt keresett magának és ügyfeleinek.

Régóta tudott volt, hogy néhány hónappal a nagy siker előtt készült róla és cégéről egy dokumentumfilm, amiben a várakozásairól is beszámol, noha maga a film sokkal inkább portré és módszertan-pszichológia (amennyit közel egy óra megenged). A dokumentumfilm nyilvános lett, de mivel ez még a nagy siker előtt volt, kevesen látták. Jones pedig néhány évre rá kikötötte, hogy ne forgalmazzák azt tovább.

Most mégis megjelent a film, én is először láttam, és jó pár meglepő mozzanat lerombolta néhány előítéletemet.

• A dokumentumfilm akkor készült, amikor Jones cége ottani mércével igen kicsi volt, 125 millió dollárt kezelt, 22 alkalmazottal. Magát Jones-t is alig ismerte valaki. Ennek ellenére szinte végig úgy viselkedik, mint aki már a legnagyobbak egyike. Biztosan sokan vannak, akik ezt arroganciának tekintenék, én sokkal inkánbb szenvedélyességnek és céltudatosságnak látom. Részletes tanácsokat ad a mentális felkészültségről, és a szakma buktatóiról.
• Az elemzési módszerek - legalábbis amit mutatnak belőle - félelmetesen egyszerűek. A leginkább megdöbbentő az, hogy egymásra pakolták a 29-es és a 87-es indexek grafikonjait és ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az meg fog ismétlődni. Egy bizonyos pontig maximálisan bevált a számításuk. Utána viszont éppen az ellenkezője történt (nem kizárt, hogy ezért nem forgalmazták tovább a filmet), ugyanis a filmben elhangzó elképzeléseikkel szemben a krachból gyorsan kilábalt a világ és nem történt 5-6 évnyi szenvedés, ahogy azt Jones és fő elemzője és ő maga is gondolta. Ugyanakkor ez a példa rávilágít arra, hogy akkor is lehet valaki sikeres, ha homlokegyenest az ellenkezője történik annak amit gondol (és persze fordítva). Nem véletlen, hogy Paul Tudor Jones kihangsúlyozza a kockázatkezelés jelentőségét, és az sem, hogy cége a 87-et követő időszakban (feltételezések szerint egy év kivételével) tovább növekedett.
• Az idegeskedés, kiabálás, lábrázás teljesen általános, különösen a hajóskapitány, azaz Jones esetén. Bár a kereskedési stratégiája nem épül pontos szabályokra, sokkal inkább intuitív, ezért érthető a folyamatos feszültség, ekkorára egy professzionális és nagy tétekben utazó trader esetén nem igazán számítanánk. Néhány telefonbeszélgetés egyesen arra emlékeztet, ami tíz éve volt az "üvegkabinban", vagyis a BÉT egykori nyílt kikiáltásos termének előterében, ahonnak egy üvegfal mögül lehetett követni az árfolyamokat és a kereskedés látványát.
• Sokat változott a világ azóta. A szemüvegek, a monitorok, a frizurák, és önmagában az, hogy telefonon adják a megbízásokat, ma már nagyon furcsának tűnik.
• Nagyon látványos, hogy egy tranzakció útját végigkövetik, különösen a kereskedési terem hangulatát sikerült megragadni. Bár ez a teljes film alig egytizedét teheti ki (a a többiben Jones és kollégái bölcselkedik), már önmagában ezért érdemes megnézni.
• Nehéz ezek után meghatározni Paul Tudor Jones sikerét, hiszen sok a tévedés, a felesleges jósolgatás, idegeskedés, és kevés a kézzelfogható tudás. Sokkal inkább a megérzés, a piaci pszichológia játszhat főszerepet. Jones maga is kijelenti egyik interjújában, hogy nyereségének jóval több mint felét köszönheti a technikai elemzésnek. Sokan a mai napig azt hiszik, hogy technikai elemzésből senki sem gazdagodott meg, ez az egyik legbutább és mégis legszívósabb mítosz. Lista azokról akik használták a technikai elemzést és gazdagok és sikeresek itt (értelemszerűen a teljesség igénye nélkül).

A film az 1987-es Paul Tudor Jones-ról (a reklám eltüntetéséhez a "Close to play-"re kattints):

Illetve a film eredeti helyéhez tartozó link, ha a videó nem működne:

http://www.marketfolly.com/2009/07/paul-tudor-jones-1987-pbs-film-trader.html

(a fenti rövid interjú részlet egy több Hedge Fund vezetővel készült riportból van, érdemes mindegyiket elolvasni)

Figyelő - egy zseniális és egy kétségbeejtően rossz cikk

Az eheti Figyelő magyar gazdasági újsághoz képest meglepő határozottsággal és ügyes útvonalakon kritizálja a Brokernet-et. Azt, hogy az életbiztosítások és főként az azt körülvevő ügynöki munka kapcsán mi a véleményem, aki követi a blog-ot úgyis ismeri. A hati üzleti magazin cikkeit érdemes elolvasni, itt csak pár érdekességre hívnám fel a figyelmet. Az ügynökök a cikk szerint is a folyamatos életbiztosítások éves díjának 100-180%-át kapják. Ha tehát belevágsz egy 10-20 éves életbiztosításba, akkor mielőtt aláírsz bármit is gondolj arra, hogy 1-2 évig valamennyi befizetett díjad az ügynöké lesz, vagyis azé az emberé, legyen később akármilyen a helyzet, aki az életbiztosítás előnyeiről meg akar győzni. Ez önmagában egyébként még nem feltétlenül baj, csak az esélyeidet csökkenti. Érdekes az is, hogy a Figyelő munkatársai bejutottak egy zártkörű Brokernet rendezvényre, ahol az ügynököket eladási technikákra tanították - nem mondok semmit, érdemes elolvasni.

Ami viszont teljes kuriózum, az az, ahogyan a Brokernet vezetősége reagált a készülődő cikkre. Először elutasították az interjú lehetőségét, majd az írásban mégis megküldött kérdések(!) alapján úgy vélték, hogy a cikk nem mutatná be az ő szempontjaikat., nem is válaszoltak rájuk. Ezért inkább megjelentettek az újságban egy két oldalas hirdetést, próbálván javítani a presztizsüket. Hogy ez jól sikerült-e arra PR szakemberek válaszolhatnak, mindenesetre a két oldalon néhány kivételtől eltekintve az életbiztosító és banki partnerek vezetőitől olvashatunk dicsérő sorokat. Ezeknek azonban vajmi kevés köze van ahhoz, hogy az életbiztosítások és azok értékesítési technikái milyenek az ügyfelek szempontjából, hiszen éppen azok nyilatkozta elégedetten, akiknek érdekük a termékek ügyfelekre való tukmálása minden áron.

---

Szomorú tény ugyanakkor, hogy olykor a Figyelő újságírói is szarvashibákat követnek el, igaz. egy egészen más témakörben. Szintén a legfrissebb számban elképesztő pontatlanság található. A "Túl a világvégén" című cikkükben a világ makrogazdasági helyzetéről írnak. Mindjárt a cikk elején leírják, hogy a fejlett országok a következő 1-2 évben 3500 trillió dollárnyi államkötvényt bocsátanak majd ki, hogy finanszírozzák a költekezést, és a mentőcsomagokat. Ez nyilvánvalóan teljes képtelenség, hiszen a fejlett országok teljes költségvetése ennek töredéke, például az Egyesült Államoké bevételi oldalon mintegy 2,5, míg kiadási oldalon közel 3 trillió, vagyis 2500, illetve 3000 milliárd dollár, ami a fenti szám 0,07%-a, illetve 0,09%-a (két tizedesjegyre kerekítve), miközben az USA a világ abszolút számokban vett legnagyobb költségvetésével rendelkezik. Ha a példa kedvéért feltételezzük is, hogy az Egyesült Államok költségvetése a teljes fejlett világ (bármit is értünk ezalatt) állami költségvetései kiadási oldalának egytizenegyedét teszi ki, akkor a "fejlett országok" a cikk alapján teljes aktuális költségvetésük százszorosát vennék kölcsön állampapírok fejében. Ez nyilvánvaló képtelenség. Az összehasonlítás kedvéért ez nagyjából olyan, mintha Magyarország a következő 1-2 évben 1 400 000 000 000 000 Ft-ot, vagyis 1400 ezer milliárd forint hitelt venne fel. Ez az IMF csomag kétszázhétszerese, a magyar lakosság lélekszámára vetítve személyenként 140 millió Ft. Másik példával élve: a fenti tévedés olyan, mintha azt mondanánk: egy család évente 3 m Ft-ot fizet ki napi szintű kiadásaira, de a pénzügyi válság miatt hitelfelvételre szorul, mondjuk a háza megtartása érdekében, és emiatt kb. 330 m Ft hitelt venne fel egyetlen év alatt.

Az újság a nyilvánvalóan pontatlan adat kapcsán "elemzői becslésekre" hivatkozik, de ennél nem közöl pontosabb forrást. Keresésre sem lehetett az adott összegre bármilyen utalást találni, de az nagyon valószínű, hogy a szerző vagy az elemző egy teljes ezres nagyságrendet tévedett. Az Egyesült Államokban a költségvetési hiány, amit finanszírozni kell 1000 milliárd dollár körülire várható, ezt más EU-s országokkal együtt és valamivel kevésbé rossz jövő évet feltételezve nagyjából a 3500 milliárd dolláros számot vagy annál 10-30%-kal magasabb összeget kaphatunk eredményül.

Miért kellene fennakadni az egyértelmű elütésen - kérdezhetné bárki, aki nem olvasta a cikket. Azért, mert hamar kiderül, hogy nem egyszerű elütéséről van szó. A szerző ugyanis a mondat végén külön megmagyarázza, hogy a trillió a milliárd ezerszerese, és még ki is emeli, hogy az amerikai GDP 14 trillió környékén alakult). Ezzel már önmagában leírta a teljes képtelenséget, miszerint a maximum 2 év alatt felveendő hitel a gazdaság teljesítményének töbszázszorosa. Ám a szerző rátesz még egy lapáttal. Külön kiemelten, és nagybetűvel jelzi, hogy az amerikai GDP 250-szeresét fogják állampapír útján kölcsönvenni, méghozzá a mentőcsomagok finanszírozásáért (a mentőcsomagok teljes nagysága egyébként mindent egybevéve nem éri el a 10 trillió vagy 10 000 milliárd dollárt - ami globális szinten így is rendkívül megterhelő összegnek számít). Tehát nemcsak megismétli a hibáját, hanem még külön ki is emeli. A 3500 trillió dollár egyébként majdnem hatvanszorosan haladja meg a világ teljes GDP-jét és hasonlóan sokszorosan a világ teljes pénzkínálatát és teljes vagyonát. Szomorú, hogy egy magas minőségű újság ekkora butaságot többször, külön elmagyarázva és ki is emelve képes volt leírni. Akárhonnan is származik a becslés, az biztos, hogy az újságíró egy pillanatig sem gondolkodott el, hogy mit is ír le, és a szerkesztők sem foglalkoztak vele.

Egy ismerősöm szokta mondani, ha egy gazdag embert lát: "Ennyi pénz nincs is a világon". Ezúttal igaza lenne.