Költségesdi az előírások tükrében

Az egyik kedvencem az alapkezelő cégek közül sokáig a Superfund volt, bizonyos szempontból ma is az. Elsősorban nem is a teljesítmény miatt, hanem azért mert egyedülállóak voltak abban, hogy a nyugati mércével mérve kispénzű emberekkel is megismertessék és megszerettessék az olyan befektetési lehetőségeket, mint az abszolút hozamot megcélzó, magas kockázatot vállaló, technikai elemzést alapul vevő és automatizált stratégiát nyújtó alternatív megoldásokat. 1996-ban kezdték, és az elsőként induló - egyébként legkisebb kockázatú, mégis zászlóshajó alapjuk közel 15%-ot ért el valamennyi költség levonása után. Ezt nagyon kevesen tudják utánuk csinálni. A jobbára kis ügyfelek megcélzásának azonban ára van, és ez az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül.

Az első a marketing. Amíg a nagy ügyfelek évtizedek óta ismerik az ilyen lehetőségeket, addig a kisbefektetők közül kevesen, és közülük is többségében olyanok, akik az Internet elterjedésével tanultak ezekről. Emiatt, ha a Superfund üzmegazdaságos méretűre szeretné alapjait növelni, komolyan bele kell nyúlnia a zsebébe. Meg is teszi. A világ 20 pontján vannak irodái, jellemzően olyan helyeken, amiért sokat kell fizetni, például New York-ban a Fifth Avenue-n, vagy Bécsben a Duna mellett, itt én is voltam és igencsak impozáns berendezést láttam. Emellett lapátolja bele a pénzt a sport szponzorációba, saját autósport sorozatot rendeztek, és egy időben még a Forma-1 egyik csapata is kapott pénzt tőlük, így a Minardiban Baumgartner Zsolt is az ő logojuk alatt szerezte meg egyetlen pontját. Mostanában a World Awards szponzorálásával próbálkoznak.

A másik az adminisztráció. Nem kell részletezni, hogy egyetlen 10 m EUR-t befektető ügyféllel mennyivel kevesebb idő és költségigény van, mint 1000 db 10 000 EUR-t befektetővel, az eredmény pedig ugyanaz. Itt nem csupán arról van szó, hogy 1000 alkalommal kell egyetlen papírt aláírni, de a törvényi előírások miatt inkább dokumentumhalmazokat, ami több időt, több embert, több irodateret, drágábban fenntartható adatbázisokat jelent.

Ráadásul a sok ügyfél miatt az alapok csak nyilvánosak lehetnek, ami további törvényi nehézségeket jelent. Könyvvizsgáló, letétkezelő, forgalmazó, jogászok, közzététel, stb. Ezek a költségek alapok esetén kikerülhetetlenek, akár szükség van rá a gyakorlatban, akár nem, akár szeretné az ügyfél, akár nem, jogszabály írja elő őket.

Mindezek oda vezetnek, hogy a befektetésre jutó fajlagos költségek magasabbak lesznek. Hogy ennek milyen következményei vannak, arra remek példát szolgáltat az egyik legmagasabb kockázatú alapjuk a "Superfund C EUR SICAV". Az alábbi táblázatban jól látszik, hogy sokáig nem ért el jó eredményt, majd 2008-ban a türelmet kiugró eredményekkel jutalmazta, hiszen költségek levonása után ért el 67%-ot. Majd az alap értékét alig 7 hónap alatt szinte lefelezte. Így összességében majdnem minden befektető veszteségben van, kivéve azok, akik az alap fennállása óta eltelt 57 hónapból 5-ben vásároltak szerencsés időzítéssel. (a táblázatban 1000 EUR-s befektetés értéke látható, az utolsó oszlopban az éves hozammal)


Ha megnézzük a díjakat, akkor viszont más megvilágításba helyeződik a kép. Egyrészt ott van a 35%-os sikerdíj, ami nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magasnak mondható, bár van magasabb is. Ami még inkább meglepő, az a havi (!) fél százalékos fix díj. Ez átlagos terheléssel évi 6%-ot jelent, és ennyire hosszú idő alatt már számottevő a mértéke. Modelleztem, hogy az ismert adatok birtokában, az alap mit ért volna el bruttó hozamként, azaz bármiféle díjak nélkül. Reálérték helyett nominális értékkel számoltam, és néhány - valószínűsíthetően az eredményre lényeges hatást nem gyakorló - egyszerűsítést alkalmaztam.


Az eredmény figyelemreméltó. A -26% helyett pozitív, +29,3%-os hozamot kapunk, éves szinten 5,6%-ot, ami az ismert pénzügyi piacokon volt körülményeket tekintve egyáltalán nem rossz eredmény. A grafikonon az is látszik, hogy amíg nem volt új csúcs, nem is volt sikerdíj, ezért a két vonal lassan és fokozatosan távolodik egymástól ahhoz képest, hogy a 42. hónaptól az új maximumok miatt a sikerdíjak okán sokkal nagyobb távolságot vesz fel. Ez utóbbi díjtétel bár magas, de levonásának időpontjában valós teljesítmény áll mögötte, és korrekt abból a szempontból, hogy amíg egy 1000 EUR-s befektetés nem megy el 1459 EUR-ig, addig nem lesz újabb sikerdíj, ezért is érdekes a Superfund-nak a jó eredmény.

Sokkal érdekesebb, hogy a fix díj mennyit jelentett ennyi idő alatt. Nos, azt látjuk, hogy eddig 1000 EUR-ra összesen 285 EUR-t, ami egyértelmű, hogy alapvető módon változtatta meg az alap teljesítményét. Nézzük meg, hogy a fenti sikerdíjjal, de fix díj nélkül mi lett volna az eredmény.


A hozam így is pozitív, szemben a valós 26%-os mínusszal, ráadásul, amikor és ha jönnek az új csúcsok, a különbség még szembetűnőbb lehet. Ráadásul a modell alapján a Superfund közel 400 EUR bevételre tett szert, ami az eredeti sikerdíjnak több mint a másfélszerese és a teljes díjnak a háromnegyede önmagában, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a jobb teljesítmény miatt többlet tőkét vonzhatott volna az alap, ezzel növelve a bevételeit. Ha tehát nincs a teljes jogi és adminisztrációs hercehurca, szinte mindenki jobban jár akinek a jó eredmény az érdeke (a befektetést kitaláló és azt kezelő cég, befektetők), és mindenki rosszabbul, akinek ez majdnem mindegy.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy nem tudjuk, a havi 0,5%-os díj mekkora részét képezi a Superfund és partnereinek esetleges mohósága, a valódi költségekkel szemben (maga a Superfund ennek a felét kapja a dokumentumokat tanulmányozva, de nem tudjuk ebből mennyi a kötelező költségelem). Akárhogy is a kirívóan magas éves 6% önmagában tönkretette az alapot (bár nem biztos, hogy végleg). Az ilyen jellegű, kockázatosabb és bonyolultabb alapoknál 2-3% a megszokott, és ennyi valós költség merül fel jellemzően, nem kis része a szabályozás miatt.

Ez két dolgot jelent:

• Az erősebb kutya... A kisebb de több befektetés esetén a fajlagos költségek és az előírások is magasabbak és szigorúbbak. Ha gazdag vagy és több millió EUR-t teszel be például egy Hedge Fund-ba, ez az előnyöd megvan, ami a fenti számok tükrében kevesebb mint 5 év alatt is több tíz százalékot jelenthet.
• Ritkán éri meg drága alapot választani, azonos kategórián belül, a jellemző 20% körüli sikerdíjak és éves fix 2-3% körüli éves díjak ismeretében.
• Általában is érdemes olyan alapot választani, ahol minél nagyobb a sikerdíj aránya a fix díjakkal szemben.
  
• Minél szigorúbb a szabályozás, annál több a költség, és mivel az ügyletben résztvevő cégek csak addig a pontig finanszírozzák ezt, amíg megéri nekik, ezért ennek nagy részét így is, úgy is a befektetők fogják megfizetni. A mostanában érzékelhető szabályozás szigorítása irént fokozódó nyomásnak akarva-akaratlanul ez lesz az eredménye, így az ez iránt nyomuló politikusok végső soron a saját választóikkal szúrnak ki. Nem azt mondom, hogy a szabályozás és annak szigorítása alapvetően rossz, hanem azt, hogy ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy a vélt vagy valós biztonságérzésnek ne kellene megfizetni az árát. Pláne úgy, hogy azt kötelezően ránk kényszerítik, akár akarjuk, akár nem.
  

Miért nem érsz el telefonon?

Ez egy gyakorlati jellegű bejegyzés, ténylegesen csak a címben feltett kérdésről írok, ha számodra ez nem érdekes, akkor nem igazán érdemes elolvasnod, egyéb befektetési témáról nem lesz szó.

Mostanában sokan kérdezik, hogy miért nem lehet telefonon közvetlenül engem, illetve a BWM-et elérni.

Talán sokan emlékeztek a tavalyi bejegyzésre, ahol egy tipikus munkanapomról, illetve cégünk belső életéről írtam. Aki nem olvasta, és kíváncsi a címben feltett kérdésre adott válaszra, annak mindenképpen érdemes elolvasnia előbb. Nem ismerek mást, aki nyilvánosan ilyen sokat osztana meg a munkanapjáról ezen szakmán belül.

A korábbi bejegyzésból is látható volt, hogy az ügyfelekkel annak idején is főként nem én egyeztettem. Azóta volt egy átalakulás és a különbség annyi, hogy a tevékenységek nagy részét már nem mi látjuk el, nekünk mostantól a befektetési stratégia fejlesztése és annak napi szintű felügyelete a feladatunk. Pontosabban nem nekünk, hanem nekem, mert amióta minden egyéb tevékenységet nem mi végzünk, egyedül az én munkámra van állandóan szükség a BWM-től. Ez egy gyakran nagy koncentrációt, és megosztás nélküli figyelmet megkívánó feladat. A legtöbbször nincs arra lehetőségem, hogy akár egyetlen másodpercre is megszakítsam, amit csinálok.

Természetesen mivel rajtam kívül állandó munkatárs nincs, ezért a cég kommunikációját is én kezelem. A beérkező telefonhívások és email-ek 95%-a ügynöki hívás/spam. Email esetén ez nem probléma, mert nagy részét kiszűri a rendszer, a maradék pedig együtt kijelölve két kattintással törölhető. Telefon esetén már nem ilyen egyszerű a helyzet. Néha percek telnek el, amíg kiderül a hívó szándéka, és újabb percek az illető lerázásával, ha nem akarom ezt nagyon bunkó lenni (régi blog olvasók emlékezhetnek, hogy még udvarias, de határozott lerázás esetén is vannak, akik bunkó módon reagálnak). Sajnos a Zrt. miatt azt hiszik a hideghívók, hogy egy hatalmas cég vagyunk, és tömegesen kérünk gémkapcsot, vagy bórkostolást, ezért óvatosan számolva is napi átlag 5 hívás érkezik, 4 perccel számolva összesen napi 20 perc jön ki, ez havonta majdnem egy teljes munkanap ideje. Ráadásul nem is beszéltünk a nyaralás közbeni hívásokról (nagy roaming díjak mellett), van aki hétvégén hív. A legrosszabb mégis az, hogy másodperceknek is jelentősége lehet, ha egy éles piaci szituációban érkezik egy ilyen hívás. A valóban érdemi hívás ezen mennyiségnek a töredéke, de azonnal ezekkel sem tudok az esetek többségében foglalkozni a teendőim miatt. Ráadásul a telefonos egyeztetésnek az is hátránya, hogy nem rendszerezett és nem átgondolt annyira mint az írásos, továbbá kevésbé átlátható. Írásban, főként email-ben van időd és lehetőséged átgondolni mit szeretnél kérdezni, és én is strukturáltabb, több információt tartalmazó választ tudok adni. Persze az írásos kommunikáció lassabb, de ritka az olyan eset, ami ennyire sürgős lenne.

Nagyrészt a fenti okok miatt az alábbiakat találtam ki. Vagy hagyjatoküzenetet, vagy ami még jobb: írjatok email-t az info (kukac) bwm.hu címre. Ezeket rendszeresen ellenőrzöm, nyaralás alatt is. Néhány további kérés: ha a hívó megvárja a szöveget, majd a hangjelzés után nem mond semmit, csak leteszi a telefont, annak semmi értelme, még ha hallom is a számot, nem fogom visszahívni, hiszen nem tudom, hogy nem éppen cafeteria-tanácsadást akart-e az illető árulni. Akinél csak lehet email-en reagálok, kérem, hogy erre írjátok, vagy ha hangpostán hagytok üzenetet, az email címeket is mondjátok be. Továbbá az Alap befektetőit kérem, hogy mielőtt kérdést tesztek fel, előtte minden kapcsolódó információt olvassatok el a www.bwm.hu/alap címen, sok időt fordítok arra, hogy ott hasznos dolgok legyenek, és minden kérdésre megkapjátok a választ. Ami ott szerepel, annál több információt telefonon sem tudok adni az alapról, és nem is ismerek itthon olyan alapot, aki ilyen szinten igyekszik egy oldalon mindent leírni, ezért kérlek csak akkor keressetek, ha annak elolvasása után nem világos valami.

Tudom, hogy sokan önzőnek gondolják ezt az eljárást, de kérem a megértéseteket, ezzel a módszerrel nemcsak magamnak, hanem másoknak, nektek is időt és hatékonyságot tudok biztosítani.

Rookie Trader - CNN

Ismét lefutott egy rövid életű, egyfajta tőzsdei valóságshow. Ezúttal a CNN-en, egy tapasztalt gazdasági riporter (Adrian Finighan) vállalta az áldozati bárány szerepét, és Rookie Trader címmel saját maga próbálkozott beletanulni a spekuláció művészetébe vagy tudományába, ahogy tetszik. A műsor azonban amellett, hogy fair kezdeti hozzállással igyekezett a témakörnek utánajárni, mégis felületes, és látványosan rövid időtartamú lett. Az okok között vannak egyediek is, de főleg ugyanarról van szó, mint a januárban tiszavirág életű valóságshow esetén.

A készítők, mint ahogy az emberek többsége nem fogadták el a "tőzsdézés" komplexitását, és főként annak bizonytalanságát (mint ahogy legtöbben a világ bizonytalan voltát sem hajlandóak elismerni, így ha valami nem az előzetes remények szerint alakul, akkor mindig van hibás, aki rendszerint nem ő maga, de ez már egy másik történet). Finighen, bár sosem mondja ki, az első részekben következetesen azt az érzést sulykolja az emberbe, hogy ez egy gyorsan megtanulható, objektív szabályok mentén működő szakma. Érthető, hogy az idő előrehaladtával válik egyre bizonytalanabbá (ugye az tűnne logikusnak, hogy magabiztosabbá, de ez nem így működik), tekintete ködösebbé, míg a végén érdemi konklúzió nélkül, és érezhetően idejekorán zárul a sorozat.

Nem segített az sem, hogy a készítők a leginkább tipikus klisékkel és sablonokkal, unásig ismert vágóképekkel és átvezető szövegekkel rontottak tovább a helyzeten az inkubátorban.

Szintén látványos hiba, hogy a megkérdezett cégek tipikusan a CFD-ket és Spread Betting-et szinte alternatíva nélkül nyomó befektetési szolgáltatók voltak, és egyéb szakértők között sem törekedtek a több oldalról történő megvilágításra. Akivel találkoztak, az automatikusan szakértővé vált, véleménye pedig megkérdőjelezhetetlen. Elméletben ez megnyugtató lenne, de gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű.

A készítőknek itt és más hasonló témakörű TV-műsorokban is döntést kellene hoznia. Vagy egy széles közönségnek szóló, bulvárosodó műsort készítenek, komoly tartalom nélkül, ami így kényszerűen rövid lesz. Vagy pedig mélyebben belevágnak, alapelveket ismertetnek, és rétegműsort csinálnak, de azt hosszan. A CNN az előbbi mellett tette le a voksot, kár érte, de ez van, a csatorna a bulvárosodás mellett tette le a voksát és képes órákig közvetíteni szegény Michael Jackson halottaskocsijának képet egy helikopter kameráról. Ennél az is jobb lett volna, ha a klippjeiből, interjúiból adnak válogatást, de az ugye nem hír. Ahogy az sem, hogy Finighan 5 hónapja írja a saját kereskedési rendszerét, de a Sortino ráta még mindig gyenge, bár javulgat. Ilyenek a hétköznapok.