Thursday, September 06, 2007

Nettósítás ismét

A gyakorlattól kissé elrugaszkodott elképzelések mellett azért születnek néha nagyon jó gondolatok is a törvényalkotók fejében, még ha szakmai nyomásra is.

Az Indexen közzétett kiszivárgott, (vagy a közvélemény tesztelése érdekében szándékosan kiszivárogtatott?) jövő évi adóelképzelések között szerepel, hogy már nemcsak a tőzsdei ügyletek eredményét lehet nettósítani, vagyis az adóalapot a nyereség mínusz veszteség mínusz költségek módon kalkulálni, hanem a befektetési alapok esetén is el lehet majd így járni.

Ez leginkább azoknak kedvez, akik vállalják, hogy kockázatosabb alapokba teszik a pénzüket, hiszen ott a magasabb hozamlehetőség mellett néha előfordulhat egy-egy veszteséges év, és ha közben kell kiszállni, akkor levonható a veszteség a más alapokon, vagy számos befektetésen elért nyereségből. Ez egy nagyon pozitív döntés.

---

Az előadásainkon arra kérjük a résztvevőket, hogy mondják el véleményüket a hallottakról. Ezt megtehetik szóban is, de kitölthetnek kérdőívet is, akár név nélkül is. Általában pozitív visszajelzéseket kapunk (87-98% közötti átlagos értékelés), de előfordul hogy konstruktív kritika is megjelenik (nem konstruktív kritikát amióta ezt csináljuk, egyetlen alkalommal kaptunk - ez nagyon jól jelzi, hogy az emberek jelentős többsége még akkor is jóindulatú, ha nem tökéletesen elégedett mindennel). Ha a kérdőívet kitöltő meghagyta az elérhetőségét, akkor válaszolni szoktunk neki. Ha az anonimitás mellett döntött, akkor pedig a javaslatát igyekszünk megvalósítani, ha ez nem ütközik elháríthatatlan akadályokba. A tegnapelőtti előadás során volt néhány olyan kritika, ami sokakat érdekelhet, ezért itt reagálok rá.

"Teljesen kezdőknek szólt, kár, hogy nem hangsúlyozzák jobban"

Ez rendszeresen felbukkan visszajelzésként az első alapozó előadások résztvevőinek kb. 3-4%-nál. Itt is megígérem, hogy az előadás leírásában erre nagyobb hangsúlyt fektetünk. Ugyankkor jelzem mindenkinek, hogy mielőtt eljön egy-egy előadásra, szánja rá azt az 5 percet és olvassa végig az előadás leírását, azon belül főleg a "kiknek ajánljuk" és "előadás vázlata" pontokat, ez tisztázhat félreértéseket. Az első előadásunk kifejezetten azoknak szól, akik akár semmilyen tudással nem rendelkeznek befektetések terén. A későbbieknél már bizonyos előzetes tudásra szükség van.

"Jó, hogy "részeket" lehet megvásárolni a tudásból, de félek, azok mennyire gyakorlatiasak"

Erre mindig nagy figyelmet fordítunk, és sokaktól eltérően ezért adunk későbbi email-es konzultációra díjmentes lehetőséget (sőt, az elsőn szóbelire is). De: ha nem vagy elégedett, akár indoklás nélkül is visszakérheted az előadásra fordított összeget. Ennek az az oka, hogy nem szeretném ha bárki is úgy érezné, hogy feleslegesen adott ki pénzt. Így neked semmilyen kockázatod nincs az előadás kapcsán.

2 comments:

Deli Norbert said...

Hát azért én még megvárnám a hivatalos bejelentést. Tényleg pozitív lépések és hogy a fogadások után nem kell adózni, hát az egyenesen király. (Kár hogy Szávay Ági kiesett tegnap, pedig ráfogadtam.) Azért biztos lesznek sarcolások is, ahogy a magyar államgépezet hatékonyságát ismerem.(Hogy ne megint a gödör aljára csusszunk vissza.)

Faluvégi Balázs said...

"Hát azért én még megvárnám a hivatalos bejelentést."

Nagyon igazad van!...