Wednesday, May 23, 2012

Kisebb és izgalmas technológiai cégek is vannak a piacon

Az elmúlt hetekben szinte csak a Facebook-ról volt szó a tőzsdei szaksajtóban, de korábban is sokat szerepelt a Google, Amazon, na és persze az Apple, miközben a technológiai szektor második és harmadik vonalában is számos cég van, amely ezeknél akár sokkal jobb növekedési lehetőségekkel rendelkezik, és ezt a piac is kezdi felfedezni.

A kis és közepes kapitalizációval rendelkező cégeknek van két nagy előnye a nagyobbakhoz képest. Az egyik, hogy nagyobbak a potenciális növekedési lehetőségek, hiszen egy kisebb cég még nem hódította meg a piac nagy részét, így sokat fejlődhet önmagában azáltal, hogy többet kap már meglévő tortából. Emellett, ha ez a bizonyos torta még nő, az még külön jutalom is lehet. A másik előny pedig az, hogy a relatív kis ismertség miatt a befektetők közül sokaknak még nem kerülhet fel a radarjára az ilyen típusú részvény. Magánbefektetőknek azért, mert a mindennapi életük során nem találkoztak az adott márkanévvel. Intézményiek esetén pedig amiatt, hogy forgalomban, kapitalizációban, árfolyamban, vagy valamely fundamentális elemzésnél vett alapvető tényezőben, például árbevételben nem éri el azt a küszöböt, ahol a deklarált befektetési politika miatt az adott papír a látóterébe kerülhet az adott portfólió menedzsernek.

Ezeket a részvényeket az említett első vonalas információhiány miatt szűrőprogramokon (screener vagy scan alkalmazás) keresztül találhatjuk meg. Amennyiben kifejezetten a technológiai szektorra koncentrálunk, akkor fontos feltétel az árbevétel tartós növekedése. Ezeknek a cégeknek a nagy része kifejezetten erre koncentrál, így a hagyományos, inkább érték alapú befektetésnél alkalmazott mutatók kevésbé alkalmasak, érdemes az árbevételt, az üzemi szintű hatékonyságot, vagy a várható növekedést belevinni a képbe, kiindulásként a P/S, EV/EBITDA, PEG mutatók alkalmazásával.

Az alábbiakban néhány ötlet az említett körbe tartozó vállalatok közül. Hangsúlyozom, hogy ezek még árfolyam emelkedés után sem hátradőlős befektetések, sokkal inkább olyanok, amelyeket legritkábban is a negyedéves adatok alapján szükség esetén újra kell értékelni, elsősorban a növekedési ütemmel összefüggésben.

Az alábbi részvények többsége jelenleg erős kereslettel találkozik, vagy komoly korrekcióban, de még hosszútávú trendben található, így nem feltétlenül kell arra várni, hogy a nagy intézmények és a széles közönség is felfedezze őket, ami akár évekig is eltarthatna, hiszen már most érzékelhető trendben, legalább ébredező érdeklődésben van a papírok piaca. Egyik sem konkrét javaslat, inkább csak olyan jellegű ötlet, amelyek részletesebb átnézést, későbbi követést, figyelőlistát jelent. (Természetesen ennél részletesebben is megnézem ezeket, de ez nem egy blog bejegyzés keretein belül valósítható meg, így például a hamarosan induló Befektetői Klub-ban történik részletesebb átbeszélés)

Innerworkings (INWK)

A cég nyomtatási technológiával foglalkozik nagyvállalatok teljes spektrumának menedzselését kiszolgálva. Az árbevétel folyamatosan és gyorsan nő, csak 2009 elején volt egy megtorpanás, nem túl nagy meglepetésként a válság miatt. Ezt gyorsan kinőtték, ugyanakkor ennek a hatékonyság visszaesése volt az ára. Az INWK ennek ellenére stabilan nyereséges, sőt: gyorsan emelkedő profitot szállít, amelynek üteméhez mérten a PEG ráta kifejezetten alacsony árazásról tanúskodik. Természetesen ez még kevés az üdvösséghez, de az biztos, hogy az ágazati szakértőknél a piac jóval pesszimistább.


Ráadásul ezt még a grafikon sem mutatja. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az egyelőre relatív kevés számú érdeklődő csak mostanában találna rá a részvényre. A forgalom ugyan szerény, de a részvény így is szépen emelkedett 1 év alatt, sőt, még az idei év elején, anélkül, hogy klasszikus eufória alakult volna ki. Jelenleg egy széles sávban mozog, mégsem messze 4 éves csúcsától, amelynek elérése sok spekulánsnál megszólaltathatja a csengettyűt.


Web.com Group (WWWW)

A cégről első ránézésre egy kilencvenes évekbeli sikertörténet juthatna az eszünkbe. Domain, webhosting, weboldal építési szolgáltatásokat nyújtanak kisvállalkozások részére. A weboldalon mégis jó látni a letisztultságot, a konverzióra történő koncentrációt, a marketingesek által ellenállhatatlan ajánlatként szereplő nyitóoldalt, és azt is, hogy a céges Facebook oldalak építésével is foglalkoznak, mintegy bónuszként. A bevétel ennek megfelelően az utóbbi időszakban gyorsuló ütemben növekszik. Az eredmény ugyanakkor átcsúszott a negatív tartományba, elsősorban az értékesítéssel összefüggő költségek megugrása miatt. A nagy kérdés az, hogy amikor a cég visszafogja a gyors bővülés politikáját, a költségek milyen mértékben szoríthatóak vissza. Az biztos, hogy ha már nem kell finanszírozni az agresszív bővülést és a korábbi költségszintek közelébe esnek vissza az ezzel összefüggő kiadások, az árazás nagyon vonzó. 


A WWWW klasszikus trendben kialakuló szintén gyakran látott zászló alakzatban van éppen. Még szebb az egészben, hogy a május elején beállított szint mindenkori maximum is egyben, amelynek áttörése komolyabb vételi nyomást hozhat a részvény piacára, de a formáció miatt már néhány százalék erősödő forgalom melletti emelkedés is kifejezetten pozitív jelként értékelhető. 



Synaptics (SYNA)

A cég érintőképernyők és notebook-ok touchpad-jeinek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. A részvényt régóta figyelem, és még mindig komoly növekedési lehetőséget látok benne. A piac nagy része továbbra is dinamikusan bővül, és a bevételét az évek során meghatszorozó cég vele növekszik. Bár a verseny erős, a cég - az ágazatban megszokott ingadozás mellett - viszonylag stabil eredményességről ad számot, és nem kell a nyereségből feláldoznia a további növekedés oltárán. A bevétel növekedésének megtorpanása nem jó jel, és a következő hónapokban az adatoknak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy ez átmeneti volt-e, addig is egyértelműen listán tartandó papírról van szó.  


A SYNA árfolyamának utóbbi hónapjai rettenetesek voltak, egyértelműen ez néz ki a legrosszabbul technikai szempontból. Ugyanakkor nem érdemes elmenni amellett a tény mellett, hogy két napja adott egy fordulós jelet, amely egyelőre nincs megerősítve, de jelezheti a közelgő beszállási szinteket. 


Ennyit kóstolóként a növekedési papírok még mostanság is nagyon tág univerzumából. Hamarosan a tőzsdére léphet egy olyan cég, amelyik a válság ellen - részben - a hasonló, gyors növekedésű részvények vásárlásával védekezik a nehéz gazdasági időszakokban. Ha erre kíváncsi vagy, akkor iratkozz fel a Válságálló Értesítőre.

Egyébként az, hogy nem feltétlenül csak a nagy cégeket érdemes megnézni, arról az alábbi beszélgetésben is volt szó, a lényeg: itt még fontosabb válogatósnak lenni.



Hasonló rövid meghallgatható összefoglalókat elérhetsz a www.bwm.hu/podcast oldalon.

Emellett érdemes feliratkozni a Magas Hozamcélú Befektetések Magazinjára is, aki ezt megteszi az mostanában kapja meg levél sorozatunkat arról a rengeteg ajándékról, amely a weboldalunkon keresztül érhető el. 

No comments: