Tuesday, January 04, 2011

Szétszakadtak a részvénypiacok

Gyakran hallom, hogy az egyes részvénypiacok közötti magas korreláció, és a globalizáció elmossa a különbséget az egyes országok között. Régebben többször elemeztük házon belül, hogy hol a legmagasabb és hol a legalacsonyabb az együttmozgás mértéke. A fő amerikai indexek között nagyon magas volt, csak úgy mint Európában, vagy akár az óceán két partja között, itt mindenhol 0,9 felett volt az érték. A korreláció valamivel alacsonyabb volt a fő indexek és a kis kapitalizáció között, akár 0,7 szint alatti értékeket is láttunk. Az érdekes az volt, hogy a feltörekvő országokban, különös tekintettel a mi kis BUX-unkra, sokkal erősebb volt az együttmozgás a fejlett országok kis kapitalizációjával, mint a fő indexeivel. Ez jelezte, hogy az intézményi portfólió menedzserek kockázat szempontjából nagyjából hova soroltak minket.

Akárhogy is, még a legkevésbé erős kapcsolat esetén is a korreláció 0,6 felett volt. Ez különösen trendkövető stratégiáknál okoz gondot, de ezáltal a "hagyományos" diverzifikáció is kevésbé hatékony a befektetői igények világában, hiszen minden esésénél szinte minden esik is, az igazi kockázatot, amelynek természetesen része a piaci is, nem zártuk ki, és érdemben nem is csökkentettük.

A magas korreláció ugyanakkor nem jelenti az azonos, vagy nagyon közeli teljesítményt sem, egyszerű matematikai okok miatt. Az Apple részvénye amely napjaink talán legnagyobb slágere érdekes módon nem a technológiai szektorral mozog együtt leginkább, az csak 4. a sorban 0,73 értékkel az elmúlt egy évet tekintve, hanem azzal a fogyasztói termékeket nyújtó szektorral, amely a mindennapi élethez nem feltétlenül szükséges javakat árulja (talán ez annyira nem is meglepő). A korrelációs együttható 0,86, ami nagyon magasnak számít. Mégis, az alábbi ábrán látszik, hogy tavaly év elején 7,25 db ETF-et "kellett adni" egy Apple részvényért, de most már 8,8-at. A Market Neutral stratégiával foglalkozó cikkben említettek alapján az egyik shortolásával és a másik megvételével közel 20%-os hozamot lehetett elérni.

Ezért hiába nagy az árfolyamok között az együttmozgás, akár az egyes részvények és szektorok, akár az egyes országok fő tőzsdeindexei között, ha a végeredményben néha elképesztő különbségek alakulnak ki. 2010 nem kis részben erről szólt. Az alábbi ábra a legtöbb ország részvénypiacának tavalyi teljesítményét mutatja.


(forrás)

Rengeteg érdekességet láthatunk itt:
  • Ahhoz képest, hogy a globális gazdaságban az országok egymáshoz vannak láncolva, nagyon eltérnek a teljesítmények. Amíg a legjobb index megduplázta az értékét, addig a legrosszabb majdnem megfelezte év eleji szintjét. Jó kiválasztással sokkal jobb eredményeket lehet elérni.
  • Azok az országok, ahol jó eredmények születtek, már év közben erősebbek voltak, és utána is felülteljesítők voltak. Az ellenkező irányban általában ugyanez mondható el a gyengén muzsikáló indexekről. (néhány példa, Indonézia, Chile, Malajzia, Thaiföld, Dél-Korea: 1, 2, 3)
  • Tisztán látszik, hogy az alapok többsége régiókban gondolkozik. Az idei évben nagyon sikeres volt Dél és Délkelet-Ázsia (Sri Lanka, Banglades, Indonézia, Thaiföld, Fülöp-Szigetek, Malajzia mind az első harmadban...viszont Vietnám némi őszi megindulás ellenére látványosan nincs benne a képben), Balit Államok (mindegyike az első kilencben), mérsékeltebben Skandinávia (nagyjából mind a második hatodban), Dél-Amerika (Brazília kivételével mind a lista első felében). A legjobb példa a negatív oldalon az EU mediterrán perifériája, a valós költségvetési gondokkal küszködő PIGS országok csoportja, amelyhez Írország - bár gyenge volt - de hasonló problémái ellenére nem csatlakozott a listán.
  • Régiókon belül is vannak eltérések, és ez a relatív teljesítmény jelzi az egyes országok saját sikereit vagy kudarcait. A görögök még sorstársaikat is jócskán alulmúlták, amíg a válságot igen könnyedén átvészelő Lengyelország eléggé elszakadt régiónk átlagától.
  • Magyarország, amely az utolsó olyan hely, ahol még pozitív tartományban zárt a fő index a régió középmezőnyében helyezkedik el, erre különösebben büszkék nem lehetünk, de egyben azt is jelzi, hogy befektetői szemszögből nem volt olyan vészes a helyzet, mint azt a szalagcímeket olvasván év közben gondoltuk volna.
  • A fejlett és nagy országok (lényegében a G7) eléggé szétszakadt, jól látszik, hogy makro alapon a stabilabb országokat célozzák a befektetők, de még ezek sem képesek felülmúlni az átlagot.
  • A BRIC országokat nem sok értelme van egy kalap alatt emlegetni. Egészen más teljesítményt hoztak, mert egészen mások az erősségeik-gyengeségeik, sajátosságaik. Ráadásul még a környezetükről is leszakadtak, szerepük ma már régiós szinten olyan erős, hogy teljesen a saját belső folyamataiktól függenek a saját területükön.
  • A politikai bizonytalanságok többsége nem valós probléma. Thaiföldön a fővárosban hetekig harcoltak, Dél-Koreát északi szomszédja rakétákkal támadta meg, Sri Lankában csak bő 1 éve ért csak véget a viszonylag csendes de régóta tartó polgárháború, Pakisztánról meg beszélni sem érdemes, mégis a tőzsdeindexeik szárnyaltak.
Tudományos igényű elemzéshez ennél több kell, de az alábbi következtetéseket ezek alapján is le lehet vonni:
  • Érdemes válogatni az egyes régiók között.
  • Régión belül kevés értelme van diverzifikálni, de speciális hátterű esetekben ennek is lehet értelme.
  • Az erős régiókat, akár árfolyam alapon, technikai elemzéssel is meg lehet találni.
  • Régiókon belül érdemes vizsgálni az erős ország első körben fundamentális, makrogazdasági összefüggések alapján, második, de nem elengedhetetlen körben relatív teljesítményt figyelve, technikai elemzés által.
  • Az Egyesült Államok, Japán, Oroszország, Kína és valamelyest még India és Brazília is egyenként is külön univerzumot képeznek méretükből és/vagy egyedi sajátosságaikból adódóan, így ezeket környezetüktől függetlenül érdemes elemezni.

---

Ha tetszett ez az írás, akkor iratkozz fel a blog minden frissítésére, akár RSS-en, akár az email címed megadásával az oldal tetején, a jobb oldalon.

Szintén érdemes követni a HedgeFund.hu blog-ot, amely arról szól, hogy miként alakíthatod befektetéseidet úgy, ahogyan az olyan tőzsdebálnák, mint Soros. A legtöbbet a HedgeFund.hu Facebook oldalán tudhatsz meg, ezért csatlakozz a közösséghez.

---

Ha szükséged van segítségre a befektetéseid kialakításában, akkor itt kapsz segítséget.

---

Aktuális Tumblr bejegyzések, Tweetek az elmúlt időszakból:
  • Photo: Egy újabb vezető, kitörés előtti jeleket mutató feltörekvő piac részvényindexe: Dél-Afrika.
  • Photo: Megnőttek a japán részvénypiaccal kapcsolatos pozitív hangok a napokban. Kereskedési oldalról, a...
  • "My 2011 predictions are really one prediction: I predict that no one will accurately predict much in..."
  • Photoset: Az az érdekes az amerikai kötvényalapokból történő decemberi pénzkivonásban, hogy csak most,...
  • Photoset: Újabb zászló rengeteg az amerikai small cap-ben (is), az erős, csúcs körüli piacok, és az ünnepek...
  • Photo: A VIX teljesen alkalmatlan arra, hogy időzítéses stratégiát alapítsunk rá amennyiben “túl alacsony”...
  • S&P 1500 Stocks With the Highest Short Interest: While short interest for the major indices is near multi-year l...
  • A Netflix vezér válaszolt egy hedge fund menedzsernek, hogy ne shortolja a részvényt. Lehet, hogy ez már az...
  • Photo: Amíg a részvénypiacok alapvetően optimisták (bár mindig van némi nap végi óvatosság), addig az agrár...
  • 57 olyan nyílt befektetési alap van, amelyik tavaly 15%-os hozam felett végzett. Csak 1 olyan van köztük,...
  • Photo: Van olyan csoport a részvénypiacon, ahol a válság legutolsó hatásai is kitörlődtek, a fejlettek...
Tumblr témakörök: kereskedés, befektetés, közgazdaság, egyéb pénzügyi.

(A Tumblr és főleg a Twitter a gyakoribb, de kevésbé részletes és minőségi véleményközlésre, esetleg hír-, link-, videó-, képmegosztásra jó. Annak is megvan az előnye, hogy bizonyos tartalmakat ezeken keresztül tesz közzé az ember, erről bővebben itt. Mivel ezeken nemcsak szakmai, hanem bármilyen egyéb tartalom is van, sport, személyes, társadalmi, stb., ezért ezekre csak a befektetési terület iránti érdeklődés miatt nem érdemes feliratkozni, az érdekeseket néha kiteszem ide is.)

No comments: