Sok hirtelen sztárolt hős (és hirtelen bukás) van Amerikában. Ebben a blog bejegyzésben is egy ilyen sztár hedge fund menedzserről, de még inkább az általa megvett vállalatról fogok írni. Mert hogy a tengerentúlon nemcsak sztár ügyvédek vannak, mint hazánkban, hanem sztár spekulánsok, de még inkább befektetők. Olyan spekulánsok, mint például David Tepper, aki idén minden bizonnyal a legtöbb pénzt kereste, mert a hedge fund-ja jutalékaiból egyes értesülések szerint 2,5 milliárd dollárt keresett. Ezt elsősorban azzal érte el, hogy még februárban bevásárolt olyan nagy bankrészvényekből, mint például a Citigroup. Nem tudta előre, hogy mi lesz a piacon, de nem osztotta azok véleményét, amelyek szerint ezek a vállalatok teljes államosításra kerülnek, ami a részvényesek vagyonának elvesztését jelentette volna (állami segítség nélkül ez elkerülhetetlen lett volna valószínűleg). Tepper-re amúgy is jellemzőek az ilyen koncentrált és erősen spekulatív húzások, amikkel néha veszteségeket is elszenved, például a nagy autógyártók beszállítójának papírjain. (Tepper egyébként azért szimpatikus, mert John Henry után az első híres spekuláns, aki részt vásárolt egy nagy amerikai sportklubból, az ő esetében a Pittsburgh Steelers-ből. Amiatt viszont kevésbé lesz szimpatikus, hogy azzal a feltétellel támogatta volt iskoláját, hogy az felveszi az ő nevét).
Bár az elmúlt 9 hónap után úgy néz ki, hogy az év hasonló sikerekben bővelkedett, az igaz siker az, hogy a válság nem járt a pénzügyi szektor összeomlásával és az, hogy a reálgazdaság odaát csak viszonylag enyhe mértékben esett vissza - mindennek további közösségi eladósodás volt az ára. Viszont ha a pénzügyi szektort, vagy akár a tőzsdét nézzük, akkor azt látjuk, hogy még mindig nagyok a veszteségek. Például ha egy részvény 60%-ot veszít az értékéből, majd arról a pontról emelkedik 100%-ot, akkor hiába nagyobb az első szám a másodiknál, a részvény az eredeti helyzethez képest még mindig 20%-os visszaesésben van. Persze ennél még sokkal inkább hajmeresztő számok is vannak.
Tehát a sikertörténetek mostanában nem éppen megszokottak. Mégis ilyen az, amiről a minap olvastam. Ritkán foglalkozom fundamentális elemzéssel, de most egy érdekes esemény miatt erről az oldalról néztem meg egy részvényt.
A Steak 'n' Shake (SNS) első ránézésre egy teljesen átlagos amerikai étteremlánc. Sajtburger marhahússal, sültkrumpli, milkshake - és ezzel el is mondtam majdnem a teljes étlapot. Itthon talán a Friday's áll a megtelepedett amerikai láncok közül hozzá a legközelebb.
Több szempontból a vállalat akár egy tipikus Peter Lynch célpont is lehetne. Szolgáltatóipar, világos termékekkel, erős menedzsmenttel, és ami talán a legfontosabb: még kevesebb, mint az amerikai államok felében sincsenek jelen, a nemzetközi jelenlétről nem is beszélve. Ráadásul három állam kivételével (Florida, Texas, Illinois) éppen a legszegényebbekben, a déli területeken (pl. Alabama), középnyugaton (pl. Nebraska), és a válság által sújtott leépülő iparú államokban (pl. Michigan). Ez jelenti egyrészt azt, hogy a válság miatt az emberek odaát az olcsóbb éttermeket célozzák meg (arrafelé egyelőre nem az a jellemző a középrétegeknél mint itthon, hogy azzal spórolnak, hogy gyorsétterembe sem mennek el és otthon főznek, hanem válogatnak az éttermek között, az életszínvonal különbség még mindig nagy). Még inkább jelenti azonban a potenciált a terjeszkedésre. Ha már mindenhol ott lennének, akkor kicsi a tér növekedésre, lásd mostanában a Starbucks-ot. Viszont csak az Egyesült Államokban 29 további állam, azok közül is a gazdagabbak, a meglévő államokban is fehér foltot jelentő nagyvárosok komoly, vásárlóképes keresletet jelenthetnek. A franchise rendszer pedig gyors terjeszkedés lehetőségét is megteremti. Lynch egy külön fejezetet szentelt a könyvében az éttermi részvényeknek, szerette őket, és külön írt az unalmas tevékenységet űzőkről is, és lássuk be: hamburgert árulni sültkrumplival nem valami érdekes.
Az angolul tudóknak érdemes elolvasni a társaság vezetője, Sardar Biglari által a befektetőknek írt levelet. Egy élmény ilyet látni, nagyon ritka az ennyire közvetlen, mégis céltudatos és professzionális hozzáállás. Biglari egyébként még csak harmincas évei elején jár, máris vannak, akik a következő Buffett-et vagy Lampert-et látják benne. Nem véletlenül, hiszen egy sor olyan lépést csinál, ami az ő hosszútávú, alapos, hordaszellemnek ellenszegülő, és kérlelhetetlen következetességgel végigvitt megközelítésükre utal. Az SNS vezére saját hedge fund-ján keresztül vásárolta be magát az étteremláncba és azóta egy sor érdekes húzással hívta fel magára és cégére a figyelmet (noha ő maga alig ad interjúkat, inkább kerüli a nyilvánosságot).
Az aktuális esemény, ami megragadta a figyelmem egy ún. inverz felosztás volt (az angol kifejezés a "reverse split", ami talán visszafordított részvénymegosztást jelentene, de az inverz jobban hangzó fordítás, a továbbiakban a nem éppen szerencsés "felosztás" szó helyett is a "split"-et használom). A split egyszerűsítve ugye azt jelenti, hogy egy részvény értékét adott számmal elosztjuk, és ugyanezzel a számmal megszorozva megkapjuk a részvények számát. Ha volt 10 db részvényed XYZ cég papírjaiból 100 dollárért, akkor ha a split 10-az-1-hez történik, akkor lesz 100 db részvényed 10 dollárért. Mindkét esetben a részvények értéke 1000 dollár, így a split által a kezedben lévő befektetés értéke közvetlenül nem változik, és közvetve is csak enyhe mértékben. A társaságok azért csinálják ezt, hogy a kisebb pénztárcájú befektetők is könnyebben, hatékonyabb allokálás mellett férjenek hozzá a részvényükhöz. Ha valakinek a fenti példa mellett 190 dollárja van egy adott befektetésre, akkor csak egy részvényt tud venni, és lesz "felesleges" 90 dollárja. A split után viszont 19 részvénye lesz, és egyetlen cent sem marad ki. Ha hazai részvénypiacról az OTP példáját lehet felhozni, amikor pár éve szintén "tizedelte" egy papír árfolyamát, és a részvényszámot tízszeresére emelte.
Nos, az SNS ennek éppen az ellenkezőjét tette. A nem sokkal 10 dollár felett járó, komoly intézmények szemszögébe alig-alig beleilleszkedő részvény értékét meghúszszorozta (természetesen a részvényszám huszadára való csökkentésével), és így az árfolyamot egészen más dimenziókba helyezte, 300 dollár közelébe. Azt gondolhatnánk, hogy az árfolyamnak önmagában, viszonyítási pont nélkül nincs semmi jelentősége, de az SNS vezetése úgy gondolja, hogy ezzel kivehetik a játékot a daytrader-ek és spekulánsok kezéből, és magukhoz vonzhatják a komoly, hosszútávú befektetőket, ezzel enyhítve a rövidtávú nyomást, ami a piac mohóságából fakad. Ha ismerős az ötlet, az nem véletlen. Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb embere 40 éve kerek perec megtagadja a split lehetőségét, így egyetlen részvény árfolyama ma 100 000 dollár környékén mozog, és jórészt tényleg csak hosszútávú befektetők foglalkoznak vele. Biglari az SNS kapcsán a levél 8. oldalán indokol egyszerűen és világosan.
Ami szintén Lampert-re és Buffett-re emlékeztet: kezd kialakulni egy holding. A cég éppen a napokban egy biztosítótársaságra tett vételi ajánlatot. Biglari jelzi is, hogy a növekvő szabad pénzállományt más ágazatokba fogja befektetni, így még várhatóak hasonló lépések. Buffett cége, a Berkshire Hathaway is egy textilgyártó üzem volt, Warren-ünk még azzal sem törődött, hogy a nevét megváltoztassa, csak csinálta, amihez értett: befektetett. Az ő egyik nagy sikere volt a Geico biztosítótársaságba való bevásárlás, az SNS is mintha ebben is az ő útját követné.
Az idei év fordulópontot jelentett a társaság számára, amely 4 éve a lejtőn volt. A forgalom 2005 után először stagnált, majd csökkent is, a nyereség pedig zuhanórepülésbe kapcsolt és tavaly már veszteséget termelt. A kulcs, a terjeszkedés és a holding mellett a profitrátában van. a negyedik oldalon leírja, hogy egységenként napi 20 további vendég (4-5 család) becsábítása évente 20 millió dollárral növelné meg az árbevételt. Ez nem hangzik soknak, de Niglari jelzi, a profitráták alacsonyak, a közvetlen költség kicsi, több pincért nemigen kell alkalmazni, az ételek olcsók, asztal pedig még van). Így ennek a növekménynek a nagy része nyereségként csapódna le, és ez az apró teljesítmény nagyjából megháromszorozná a nyereséget, de még ha a 2005-ös profit rekorddal is számolunk, akkor is 60%-os plusszt jelentett volna akkor, ha naponta 20 vendéggel több van éttermenként.
Ahogy már feljebb említettem, önmagában az SNS részvényesekkel való kommunikációja is eredeti. Például a levélben gyakorlatilag kupont nyújtanak át a részvényeseknek, amit magukra és a barátaikra költhetnek. Olcsó megoldásnak tűnik, de sokszorosan megtérülhet. Érdekes még az is, hogy nincs Befektetői Kapcsolattartó, és elmondásuk alapján nem fecsérlik az idejüket konferenciahívásokra az elemzőkkel és a sajtóval, és nem mennek road-show-kra sem. A befektetési bankárok pénztárcáját sem szeretnék vastagítani. Magasról tesznek a a rövidtávú részvénypiaci várakozásokra.
Persze mindez relatív ismertséget is hoz a cégnek, és ennek megvannak a hátulütői is. Az árfolyam már most jelentős bevétel növekedésben és (többek között) nettó eredményhányad javulásban reménykedő piacról árulkodik. Az étteremlánc amerikai méretekkel nézve viszonylag kis kapitalizációval bír, ez fokozott kockázatot jelent a pénzügyi piacok viharai közepette. A növekedési lehetőségek nagysága finoman szólva is nehezen kalkulálható. Még ha csak fundamentális alapon és 5+ évre döntenék is, akkor sem vásárolnák most a részvényekből. Talán egy hosszútávú (itt: sok hónap) konszolidáció és az idő előrehaladtával javuló mutatók, vagy komoly korrekció és legkevesebb változatlan belső mutatók mellett, de akkor sem biztos.
A lényeg számomra nem ez. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy élmény lesz figyelni, ahogy a Steak 'n' Shake sorsa alakul, ahogy vélhetően "továbbmegy a buffetti úton", és az, ahogyan magáénak tudhatja az egyedi nézőpontot, ami most és később is inspirációt jelenthet mindenkinek, aki a befektetési területen ügyfélként vagy szakmabeliként van.
Bár nem biztos, hogy nem lesz új blog bejegyzés idén, de ezúton kívánok a blog olvasóinak Kellemes Ünnepeket!
Bár az elmúlt 9 hónap után úgy néz ki, hogy az év hasonló sikerekben bővelkedett, az igaz siker az, hogy a válság nem járt a pénzügyi szektor összeomlásával és az, hogy a reálgazdaság odaát csak viszonylag enyhe mértékben esett vissza - mindennek további közösségi eladósodás volt az ára. Viszont ha a pénzügyi szektort, vagy akár a tőzsdét nézzük, akkor azt látjuk, hogy még mindig nagyok a veszteségek. Például ha egy részvény 60%-ot veszít az értékéből, majd arról a pontról emelkedik 100%-ot, akkor hiába nagyobb az első szám a másodiknál, a részvény az eredeti helyzethez képest még mindig 20%-os visszaesésben van. Persze ennél még sokkal inkább hajmeresztő számok is vannak.
Tehát a sikertörténetek mostanában nem éppen megszokottak. Mégis ilyen az, amiről a minap olvastam. Ritkán foglalkozom fundamentális elemzéssel, de most egy érdekes esemény miatt erről az oldalról néztem meg egy részvényt.
A Steak 'n' Shake (SNS) első ránézésre egy teljesen átlagos amerikai étteremlánc. Sajtburger marhahússal, sültkrumpli, milkshake - és ezzel el is mondtam majdnem a teljes étlapot. Itthon talán a Friday's áll a megtelepedett amerikai láncok közül hozzá a legközelebb.
Több szempontból a vállalat akár egy tipikus Peter Lynch célpont is lehetne. Szolgáltatóipar, világos termékekkel, erős menedzsmenttel, és ami talán a legfontosabb: még kevesebb, mint az amerikai államok felében sincsenek jelen, a nemzetközi jelenlétről nem is beszélve. Ráadásul három állam kivételével (Florida, Texas, Illinois) éppen a legszegényebbekben, a déli területeken (pl. Alabama), középnyugaton (pl. Nebraska), és a válság által sújtott leépülő iparú államokban (pl. Michigan). Ez jelenti egyrészt azt, hogy a válság miatt az emberek odaát az olcsóbb éttermeket célozzák meg (arrafelé egyelőre nem az a jellemző a középrétegeknél mint itthon, hogy azzal spórolnak, hogy gyorsétterembe sem mennek el és otthon főznek, hanem válogatnak az éttermek között, az életszínvonal különbség még mindig nagy). Még inkább jelenti azonban a potenciált a terjeszkedésre. Ha már mindenhol ott lennének, akkor kicsi a tér növekedésre, lásd mostanában a Starbucks-ot. Viszont csak az Egyesült Államokban 29 további állam, azok közül is a gazdagabbak, a meglévő államokban is fehér foltot jelentő nagyvárosok komoly, vásárlóképes keresletet jelenthetnek. A franchise rendszer pedig gyors terjeszkedés lehetőségét is megteremti. Lynch egy külön fejezetet szentelt a könyvében az éttermi részvényeknek, szerette őket, és külön írt az unalmas tevékenységet űzőkről is, és lássuk be: hamburgert árulni sültkrumplival nem valami érdekes.
Az angolul tudóknak érdemes elolvasni a társaság vezetője, Sardar Biglari által a befektetőknek írt levelet. Egy élmény ilyet látni, nagyon ritka az ennyire közvetlen, mégis céltudatos és professzionális hozzáállás. Biglari egyébként még csak harmincas évei elején jár, máris vannak, akik a következő Buffett-et vagy Lampert-et látják benne. Nem véletlenül, hiszen egy sor olyan lépést csinál, ami az ő hosszútávú, alapos, hordaszellemnek ellenszegülő, és kérlelhetetlen következetességgel végigvitt megközelítésükre utal. Az SNS vezére saját hedge fund-ján keresztül vásárolta be magát az étteremláncba és azóta egy sor érdekes húzással hívta fel magára és cégére a figyelmet (noha ő maga alig ad interjúkat, inkább kerüli a nyilvánosságot).
Az aktuális esemény, ami megragadta a figyelmem egy ún. inverz felosztás volt (az angol kifejezés a "reverse split", ami talán visszafordított részvénymegosztást jelentene, de az inverz jobban hangzó fordítás, a továbbiakban a nem éppen szerencsés "felosztás" szó helyett is a "split"-et használom). A split egyszerűsítve ugye azt jelenti, hogy egy részvény értékét adott számmal elosztjuk, és ugyanezzel a számmal megszorozva megkapjuk a részvények számát. Ha volt 10 db részvényed XYZ cég papírjaiból 100 dollárért, akkor ha a split 10-az-1-hez történik, akkor lesz 100 db részvényed 10 dollárért. Mindkét esetben a részvények értéke 1000 dollár, így a split által a kezedben lévő befektetés értéke közvetlenül nem változik, és közvetve is csak enyhe mértékben. A társaságok azért csinálják ezt, hogy a kisebb pénztárcájú befektetők is könnyebben, hatékonyabb allokálás mellett férjenek hozzá a részvényükhöz. Ha valakinek a fenti példa mellett 190 dollárja van egy adott befektetésre, akkor csak egy részvényt tud venni, és lesz "felesleges" 90 dollárja. A split után viszont 19 részvénye lesz, és egyetlen cent sem marad ki. Ha hazai részvénypiacról az OTP példáját lehet felhozni, amikor pár éve szintén "tizedelte" egy papír árfolyamát, és a részvényszámot tízszeresére emelte.
Nos, az SNS ennek éppen az ellenkezőjét tette. A nem sokkal 10 dollár felett járó, komoly intézmények szemszögébe alig-alig beleilleszkedő részvény értékét meghúszszorozta (természetesen a részvényszám huszadára való csökkentésével), és így az árfolyamot egészen más dimenziókba helyezte, 300 dollár közelébe. Azt gondolhatnánk, hogy az árfolyamnak önmagában, viszonyítási pont nélkül nincs semmi jelentősége, de az SNS vezetése úgy gondolja, hogy ezzel kivehetik a játékot a daytrader-ek és spekulánsok kezéből, és magukhoz vonzhatják a komoly, hosszútávú befektetőket, ezzel enyhítve a rövidtávú nyomást, ami a piac mohóságából fakad. Ha ismerős az ötlet, az nem véletlen. Warren Buffett, a világ egyik leggazdagabb embere 40 éve kerek perec megtagadja a split lehetőségét, így egyetlen részvény árfolyama ma 100 000 dollár környékén mozog, és jórészt tényleg csak hosszútávú befektetők foglalkoznak vele. Biglari az SNS kapcsán a levél 8. oldalán indokol egyszerűen és világosan.
Ami szintén Lampert-re és Buffett-re emlékeztet: kezd kialakulni egy holding. A cég éppen a napokban egy biztosítótársaságra tett vételi ajánlatot. Biglari jelzi is, hogy a növekvő szabad pénzállományt más ágazatokba fogja befektetni, így még várhatóak hasonló lépések. Buffett cége, a Berkshire Hathaway is egy textilgyártó üzem volt, Warren-ünk még azzal sem törődött, hogy a nevét megváltoztassa, csak csinálta, amihez értett: befektetett. Az ő egyik nagy sikere volt a Geico biztosítótársaságba való bevásárlás, az SNS is mintha ebben is az ő útját követné.
Az idei év fordulópontot jelentett a társaság számára, amely 4 éve a lejtőn volt. A forgalom 2005 után először stagnált, majd csökkent is, a nyereség pedig zuhanórepülésbe kapcsolt és tavaly már veszteséget termelt. A kulcs, a terjeszkedés és a holding mellett a profitrátában van. a negyedik oldalon leírja, hogy egységenként napi 20 további vendég (4-5 család) becsábítása évente 20 millió dollárral növelné meg az árbevételt. Ez nem hangzik soknak, de Niglari jelzi, a profitráták alacsonyak, a közvetlen költség kicsi, több pincért nemigen kell alkalmazni, az ételek olcsók, asztal pedig még van). Így ennek a növekménynek a nagy része nyereségként csapódna le, és ez az apró teljesítmény nagyjából megháromszorozná a nyereséget, de még ha a 2005-ös profit rekorddal is számolunk, akkor is 60%-os plusszt jelentett volna akkor, ha naponta 20 vendéggel több van éttermenként.
Ahogy már feljebb említettem, önmagában az SNS részvényesekkel való kommunikációja is eredeti. Például a levélben gyakorlatilag kupont nyújtanak át a részvényeseknek, amit magukra és a barátaikra költhetnek. Olcsó megoldásnak tűnik, de sokszorosan megtérülhet. Érdekes még az is, hogy nincs Befektetői Kapcsolattartó, és elmondásuk alapján nem fecsérlik az idejüket konferenciahívásokra az elemzőkkel és a sajtóval, és nem mennek road-show-kra sem. A befektetési bankárok pénztárcáját sem szeretnék vastagítani. Magasról tesznek a a rövidtávú részvénypiaci várakozásokra.
Persze mindez relatív ismertséget is hoz a cégnek, és ennek megvannak a hátulütői is. Az árfolyam már most jelentős bevétel növekedésben és (többek között) nettó eredményhányad javulásban reménykedő piacról árulkodik. Az étteremlánc amerikai méretekkel nézve viszonylag kis kapitalizációval bír, ez fokozott kockázatot jelent a pénzügyi piacok viharai közepette. A növekedési lehetőségek nagysága finoman szólva is nehezen kalkulálható. Még ha csak fundamentális alapon és 5+ évre döntenék is, akkor sem vásárolnák most a részvényekből. Talán egy hosszútávú (itt: sok hónap) konszolidáció és az idő előrehaladtával javuló mutatók, vagy komoly korrekció és legkevesebb változatlan belső mutatók mellett, de akkor sem biztos.
A lényeg számomra nem ez. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy élmény lesz figyelni, ahogy a Steak 'n' Shake sorsa alakul, ahogy vélhetően "továbbmegy a buffetti úton", és az, ahogyan magáénak tudhatja az egyedi nézőpontot, ami most és később is inspirációt jelenthet mindenkinek, aki a befektetési területen ügyfélként vagy szakmabeliként van.
Bár nem biztos, hogy nem lesz új blog bejegyzés idén, de ezúton kívánok a blog olvasóinak Kellemes Ünnepeket!
