Olvastam a HVG-ben, hogy egy magyar magánbefektető beperelte a Citibankot, mert az Lehman Brothers kötvényeket adott el neki. Az ügy részleteit nyilvánvalóan egy újságcikkből, terjedelmi (és vélhetően adatvédelmi) okokból nem lehet megismerni. Ezért véleményt róla nem lehet mondani, a cikkben írottaknak is egyetlen aspektusáról szeretnék írni, arról is tágabb értelemben. Itt is csak abból a feltételezésből indulok ki, hogy az újság az eljárás indítékát, alapját megfelelően írta le. A HVG-re nem jellemző az ellenkezője, de hogy tényleg így van-e annak nincs különösebb jelentősége, mert a példán keresztül egy általános jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.
A magánbefektető 2007 július 5.-én vett a Citibanktól Lehman Brothers kötvényeket. Miután a vállalat kicsit több, mint 14 hónappal később csődbe ment, és tetemes adósságállománya van, ezért igen valószínű, hogy a kötvények értékéből semmit sem lát majd viszont. Azt senki nem tudhatta biztosan 14 hónappal előre, hogy mi lesz az amerikai befektetési bank tragikus sorsa, még annak vezetői sem, még akkor is ha a helyzetük akkor sem volt könnyű. Az újságcikk alapján azonban a befektető nem is arra hivatkozik, hogy a Citibank bennfentes információ birtokában sózta rá a kötvényeket, hanem: "...a Citibank úgy adta el neki a papírokat, hogy nem kötötte az orrára a Lehman megrendült gazdasági helyzetét. Például azt, hogy a befektetőház részvényei 2007 első felében 24 százalékkal leértékelődtek, s a másodrendű jelzáloglevelek piacának összeomlása miatt a banknak 450 millió dolláros vesztesége keletkezett."
A magánbefektető tehát olyan információ közlésének hiányát kéri számon a kötvényeket neki eladó Citibanktól, amelyet például a fentiek első példáját tekintve 40 másodperc alatt kideríthetett volna az Internet segítségével! Ráadásul ezt a vásárlást megelőző 5 nap bármelyikén megtehette volna, és életszerű is lett volna, hogy megteszi, ha már a pénzét fekteti be, de állítása szerint ezt nem tette meg. Hangsúlyozom, hogy nem tudom mennyit egyszerűsített az újság, és ha nem tette nem csupán jogi csűrés-csavarásról van-e szó. Ám ha minden valóban így zajlott, akkor a befektető hozzállása mélyen irracionális volt, ráadásul úgy, hogy ez ma a magyar lakosság legkevesebb háromnegyedére igaz rossz beidegződést tükröz vissza.
Ennek lényege: abszolút nem szánnak időt és energiát (pláne pénzt) arra, hogy maguk nézzenek utána milyen befektetési lehetőségek vannak, vagy akár egy adott befektetésnek. Ez alól csak az jelent kivételt, ha közvetlen vagyonkezelője van az embernek (akit lehetőleg maga a befektető, és nem az eladásban érdekeltek fizetnek). Ám a munka egésze még így sem "spórolható meg", hiszen azt, hogy mik a befektetési szempontok (például időtáv, vállalaható kockázat), csak maga a befektető tudja eldönteni. Senki sem tud a másik gondolataiban olvasni, főleg annak jövőbeli énjében. Te tudod, hogy mit akarsz elérni befektetéseiddel.
Különösen olyan esetekben okoz problémákat a fenti hozzáállás, amikor Magyarországon alig ismert befektetésekről van szó, és a vállalati kötvény tipikusan ilyen. Ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy egy adott vállalatnak ad a befektető kölcsön. Értelemszerűen, ha a cég tönkre megy, akkor nincs kitől visszakapni a pénzt, így ennek a kockázatát mindenképpen futja a befektető. Természetesen a felszámolás során elképzelhető, hogy a fennmaradó vagyonból visszakapnak a kötvényesek is valamit, de jó ha tudják, hogy általában már csak a részvényesek vannak mögöttük a sorban. Ez a sor pedig szinte minden nagyvállalat esetén igen hosszú. Ráadásul nincs olyan biztosnak tűnő, vagy nagy cég, amelyik ne mehetne csődbe, ha valamit, akkor ezt az elmúlt bő egy év alatt megtanulhattuk. Ha teljesen biztosra akarsz menni, akkor a lejáratig tartott állampapír a jó megoldás (de államcsőd esetén még ott is van kockázat, ám ha ez előfordul, nem biztos, hogy ez lesz a legnagyobb problémád, hanem hogy van-e mit enni).
No comments:
Post a Comment