Véget ért a Pekingi Olimpia, és Magyarország nagy részét csalódással töltötte el az eredmény, mert a magyar delegáció kevesebb érmet, azon belül is aranyat hoz haza, mint azt a többség gondolta.
Sportszakmai, sportpolitikai, dopping, stb. oldalról nincs elegendő rálátásom az eseményekre, és ennek a blog-nak nem is tisztje erről véleményt alkotni. Az adatok, és a befektetés-hozam oldaláról viszont annál inkább.
Az olimpia kezdete előtt sok barátommal, ismerősömmel tippelgettünk az érmek – elsősorban az aranyak – számát tekintve, mint ahogy tette szinte az egész ország. Pekingbe menő ismerőseim voltak a legpesszimistábbak, ők éppen 3-4 aranyat tippeltek, de még én is borúlátónak számítottam 5 arany-os tippemmel, mert a legtöbben 7-8-ra számítottak. Valószínűleg nem véletlen, hogy éppen a sport iránt leginkább elkötelezettek, a legnagyobb rajongók érezték leginkább, hogy mi a realitás.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem most értünk el gyenge eredményeket, hanem korábban teljesítettünk felül. Ezt számokkal is szépen alá lehet támasztani. Egyébként a négy évvel ezelőtti teljesítményünkkel a hagyományos éremtáblázaton az előkelő 10. helyet tudtuk volna elérni. Ez jól jelzi, hogy elsősorban Kína hatása miatt, nőtt az érmek, elsősorban az aranyérmek koncentrációja. Ha bölcsek vagyunk, most értékeljük csak igazán a korábbi sikereket, vagy az olyan sportágakat, ahol versenyzőink meg tudták ismételni győzelmüket, régebben az úszás, vagy a vívás, illetve a kajak-kenu és vízilabda még ma is.
Hogy mennyire nem kell szégyenkeznünk, és még a mai napon is bőven felülteljesítjük a nagy sportnemzetek szinte mindegyikét ahhoz érdemes egy kicsit a számok mögé nézve. Ehhez elegendő az éremtáblázatot kicsit jobban megvizsgálnunk. (kattints a képre)
Mielőtt a magyar eredményekkel foglalkozunk, nézzünk meg néhány igencsak szembeötlő számot. Kína elsőre elsöprő győzelmet mutat, de látható, hogy náluk túlsúlyban vannak az aranyak, az összes érmet tekintve pedig már egyenesen lemaradtak az aranyaknál második helyezett Egyesült Államok mögött.
A kínaiak szemmel láthatóan arra mentek, hogy a hagyományos éremtáblázaton nyerjenek, az első helyekre koncentráltak, és úgy nevelték ki olimpikonjaikat, hogy a legjobbat kiválasztották, és beléfektették a legtöbb időt, energiát, és persze pénzt. Erőfeszítéseiket komoly siker koronázta, mert toronymagasan nyerték az ún. hivatalos, vagy hagyományos éremtáblázatot. Ebben az aranyak száma alapján történik a besorolás, egyenlő számú első helye esetén az ezüstérmek, majd a bronzérmek száma dönt.
Ez a besorolás érezhetően túl nagy súlyt ad az aranyérmeknek, ezért érdemes alternatív rangsorolási módszerek alapján is megvizsgálni az eredményeket. Az egyik, az összes érem számát veszi figyelembe, függetlenül attól, hogy az a dobogó melyik fokát jelenti. (kattints a képre)
Ez sem túl szerencsés, hiszen nem lehet ugyanúgy értékelni a különböző színű érmeket.
További két, általam kitalált értékelési módszert találtam ki. Egyik sem túl szofisztikált, de talán szerencsésebbek, mint a fenti kissé egyoldalú, vagy érmesekkel túlságosan is demokratikus megoldások.
Az egyik ilyen az F1 szabály, ami az első három helyezettnek pontosan úgy adja a pontokat, ahogy a Forma-1-ben, vagyis az első 10, a második 8, a harmadik 6 pontot kap.
A másik, talán a legjobb módszer, ha a helyezésekért sorrendben 3-2-1 pontot adunk.
Mindkét módszer alapján megnéztem, hogy népességarányosan, illetve GDP arányosan (ami lehetővé teszi az él vagy akár a tömegsport bőségesebb finanszírozását).
Az F1 módszer alapján az Egyesült Államok, ha nem is testhosszal, de magabiztosan vezeti a listát Kína előtt. Az első tízben még feltűnő, hogy Ausztrália megelőzi az egyébként négyszer akkora lakosságú Németországot. Továbbá látványos, hogy Franciaország három helyet ugrik előre, ezzel ellensúlyozva az ezüstökhöz képest gyér számú aranyak miatti balszerencséjüket. A magyarok 22.-ek a listán, ami egyetlen helynyi visszacsúszás, a hagyományos táblázathoz képest. (kattints a képre)
Sosem lehet teljesen objektív az érmek súlyának meghatározása, de az, hogy az ezüst 80%-át éri az aranynak talán kicsit erős. Ezért nézzük meg az eredményeket a 3-2-1 szabály alapján. (kattints a képre)
Itt ismét Kína vezet, de csak egy hajszállal. Akár ha csak egyetlen arannyal kevesebbet szereznek (vagy az Amerikaiak többet, lásd a 4*100 váltók), akkor teljesen megegyező lenne az állás. De a sportban nincsen „ha”, az általam legjobbnak ítélt értékelési módszer alapján Kína nyert, de sokkal szorosabban, mint az eredeti éremtáblázaton tűnik.
Akárhogy is nézzük, az biztos, hogy Kína és az Egyesült Államok a két legnagyobb sportnemzet (és hamarosan szinte mindenben ők versenyeznek majd az első helyért, nemcsak ami sport), és az előbbi nagy ütemű felfutása a sportban is lenyűgöző. A harminc éve teljesen elzárt, olimpiai eredmény nélküli ország katapultált az első helyre.
Érdekesség, hogy ha az EU-t egységesként kezelnénk, akkor bármelyik alternatív számítás szerint kétszeresen veri meg bármely más országot.
Ami még feltűnő, az a 3-2-1 listán Nagy-Britannia 4. helye, ami komoly előrelépés nekik, és egyben az EU kimagaslóan legjobban teljesítő tagja lett. Az EU-n kívül pedig Ausztrália 5. helye is szembeszökő.
Nem lenne szerencsés, ha a nálunk sokkal több pénzzel és/vagy lakossággal rendelkező országokkal közvetlenül összemérni magunkat. Magyarországhoz hasonló országok teljesítményét a leginkább az alábbiak szerint lehet kikristályosítani.
Nézzük meg a két fenti számítást népességarányosan.
Az F1 számítás szerint semmi szégyenkeznivalónk sincs. A 87 érmet szerzett ország közül a 21. helyet szereztük meg, és a legtöbb előttünk álló ország kis nemzet, ahol már 1-2 érem megszerzése is a táblázat élére repítheti őket. Az előttünk lévő országok közül a futófenoménnel megáldott Jamaika, valamint Ausztrália teljesítménye az igazán szép. A hasonló sorsú, környező országok közül csak Szlovénia és Fehéroroszország teljesített nálunk szignifikáns mértékben erősebben, és mögöttünk van Csehország és Lengyelország is, akárcsak Bulgária, Románia, vagy a hagyományos éremtáblázat 11. helyezettje, Ukrajna is. (kattints a képre)
A 3-2-1 számítás alapján ugyanígy állunk, a hozzánk hasonló lakosságszámú országok szinte mindegyikét könnyedén megelőzzük, például Csehország, Belgium, Svájc. (kattints a képre)
Érdemes megnézni még azt, hogy GDP arányosan hogyan teljesítünk, hiszen sokan vélhetően a pénzhiányt fogják felhozni a többség várakozásához képest gyengébb eredmények okaként.
Az F1 pontozást nézve itt kicsivel hátrébb csúszunk, de 204 induló, és 87 érmet szerzett országból így is a 26. helyen vagyunk. A lista elején ugyan Mongólia és Jamaika áll (az utóbbiban voltam egy napot jó néhány éve: nagyon-nagyon szegények), de utána a sorrendet néhány egzotikus ország kivételével a volt Keleti-Blokk uralja. Az első harminc helyezettből 19 (!) volt szovjet tagköztársaság vagy Varsói Szerződés tag, csak a csehek és a lengyelek maradtak ki, de ők is a lista első felén találhatóak. (Ha a régi időszaknak más nem, legalább az élsport szervezett támogatása pozitív tényezője volt – Kína is ennek köszönheti jelentős részben sikereit) (kattints a képre)
A 3-2-1 kalkuláció alapján is nagyon hasonló képet kapunk, itt egyébként 3 helyet előrébb tudunk végezni.
Mondanom sem kell, hogy a fejlett országok mindegyike mögöttünk végez, az EU 2004-es bővítése előtt tagországai jócskán le vannak maradva mögöttünk. Az első ötvenbe csak a 44., 47. és 48. helyen álló Hollandia, Dánia, Nagy-Britannia tudott bekerülni. Érdekesség még Ausztrália 33., és Kína 35. helyezése. Az Egyesült Államok, és Japán a lista legalsó részén kapott helyet. (kattints a képre)
(A témakörről egy jó összefoglaló található Antal Dániel blog-ján)
Az élsport (és annak eredményessége) befektetés. Pénzben, és időben. Nézzünk meg két példát, amely a fenti listákon komoly eredményeket ért el ezt az elvet vallva, pedig volt idő, amikor nekik is megvolt az okok a kétségbeesésre.
Nagy-Britannia és Ausztrália
Ausztrália az 1976-os, Montrealban rendezett olimpia után volt kénytelen aranyérem nélkül hazakullogni, míg az Egyesült Királyság 1996-ban, mindössze egyetlen aranyat kapott. A csalódás hatására mindkét országban igen komoly hangsúlyt kapott a sportra való nevelés, a kissé talán ellustult fejlett piacgazdaság gyermekei számára.
Mindkét ország olyan komolyan vette a sport programját, hogy meg is kapta az olimpia rendezési jogát 24, illetve 16 évvel programjuk elindítása után. Emellett az élsportban is jelentkeztek az eredmények, a mostani listán is az előkelő 4.-6., illetve az F1 és az 1-2-3 pontozás alapján 4.-5. helyet szerezték meg, a stabil dobogós Oroszországtól sem messze lemaradva.
A siker két tényezője a ráfordított összeg, és a tervezés, évtizedekre előretekintve. Ausztrália, vagy Nagy-Britannia esetén a kettő közül az elsőnek volt nagyobb szerepe, míg a keleti országok a mai napig az évtizedes tervezés maradványainak köszönhetik sikereiket.
Bár Oroszország, de akár hazánk esetén azért a maradványok utáni lecsúszás érezhető.
(Ausztria, Belgium, Szingapúr pedig hiába nagyon gazdag országok, kevésbé érdekli őket a nyári olimpia, így hiába van pénzük, a tervezés hiánya gyenge eredményeket hoz.)
Ha szeretnénk Ausztráliához, vagy Nagy-Britanniához hasonló eredményeket elérni, (arányosítva a saját lakosságunk, vagy gazdaságunk méretéhez képest már most hasonlóan állunk), más szóval visszatérni az 1992 előtti időszakra, akkor komoly erőforrásokat kell megmozgatnunk, és legalább három olimpia múlva fogjuk érezni az eredményeket, csak úgy mint a Britek. Ez nemcsak pénzbeli erőforrásokat jelent, hanem rengeteg időt, és energiát. Sokkal több gyereknek kell kedvet csinálni a versenyszerű sporthoz, és ez elsősorban nem pénz, hanem elhatározás kérdése.
Csak úgy mint azok a befektetések, amikről ez a blog szól, a két kulcstényező:
Befektetés kockázatos eszközökbe (hiszen a befektetett pénz megtérülését a sportban sem garantálja semmi)
Idő, amíg ezek a befektetések beérnek (mert mint láthattuk, néha évtizedek is kellenek a sikerhez, de ha sikerül, bőven „megtérül”)
Megéri ezeket az erőfeszítéseket az, hogy több aranyérmünk legyen? A kérdés nem is olyan könnyű, és ezt nyilván az ország lakossága dönti el. A saját véleményem, hogy ez nemcsak ennyit, hanem ennél sokkal-sokkal többet is megér. Megér annyit is, amennyit Ausztráliának és Nagy-Britanniának is megért: hogy saját olimpiát rendezzünk. Nagyon nehéz lenne, de meg tudjuk csinálni. A magam részéről ezért vagyok pártoló tagja a Budapesti Olimpia mozgalomnak.
Mert szerintem az, hogy egy nemzet visszanyerje az önbecsülését, bármennyi pénzt megér.
Aki csalódott az olimpiai szereplésünket illetően, annak küld tovább ezt a bejegyzést.
No comments:
Post a Comment