Thursday, April 05, 2007

Soha ne higgyünk el mindent egy elemzésnek!

Alapszabály: kételkedjünk! Ez főleg a részvényelemzések területén igaz, ahol még a legprofibb elemzők is nagy hibákat vétenek, sokszor sötétben tapogatóznak, sőt néha szándékosan tévesztenek meg.

Nagyon szeretem a Webisztán blog-ot, ahol a web 2.0 témaköréből ollóznak be és kommentálnak érdekes híreket, erősen szubjektív módon, viszont szinte minden alkalommal izgalmasan. Mostani, "Megint elbaszta a Yahoo" bejegyzésükkel viszont nagy hibát követtek el. Írásukban egy elemzésre hivatkoznak a Neddham & Company LLC-től, de semmilyen más forrást nem idéznek, viszont tényként közlik, hogy a Yahoo hibát követett el, amikor nem vette meg "olcsón" a Facebook nevű social networking oldalt. A valóságban azonban még az elemzésen belül sincs kiemelve, hogy a Facebook mennyit érhet, de akkor még nem is beszéltünk arról, hogy amit az elemzés sugall, simán lehet tévedés, lásd fent. Tény, hogy a Facebook látogatottsága tavaly óta is erősen nőtt, de nem tudni, hogy mennyivel növelte ez az értékét, és csak tippelhetünk, hogy most mennyit érhet.

Az elemzések nem arra valók, hogy megmondják a nagy igazságot. Ha annyiszor ezer Ft-om lenne ahány téves elemzést olvastam (beleértve az enyémeket is), akkor lenne egy házam Portofino-ban. Az elemzések arra valók, hogy növeljék a látókörünket, nem arra hogy csökkentsék (mint ebben az esetben történt a Webisztánnál).

Úgy érzem, hogy divat a Google-t magasztalni, és a Yahoo-t lehúzni. Szinte mindenhonnan ezt hallom. Nyilván nem véletlenül van így, de azért minden alap nélkül ne álljunk be a sorba.

6 comments:

Anonymous said...

izgi

sarimarton said...

Ez egy értelmetlen, semmitmondó post.

vb said...

"Az elemzések nem arra valók, hogy megmondják a nagy igazságot."

A blogok sem arra valók.
Vélemények, akár csak a tiéd.

Faluvégi Balázs said...

Ilyen még nem volt, hogy valaki semmitmondónak titulálja azt, amit írtam ;)

Mondanivalójában ez az egyik legfontosabb post, amit az elmúlt egy évben ide kitettem. A Webisztán bejegyzése egyértelműen elkövette azt a hibát, hogy rosszul, vagy legalábbis egyoldalúan hivatkozott. Elhitte a részvényelemzésnek amit írt, ez pedig súlyos hiba. Félreértés ne essék: nem tamáskodni akarok: én is követtem el azt a hibát amit a Webisztán, és követek el más hibákat mostanában is, ahogy minden ember.

Az ottani kommentekben leírtam, hogy nem a véleménnyel, hanem a hivatkozással van a problémám. Ezért kár azzal takarózni, hogy az csak egy vélemény.

Ha simán csak vélemény lenne, és nem szerette volna objektív oldalról alátámasztani, miért linkelte be a részvényelemzést?

Anonymous said...

Ne aggódj Balázs, jó post ez :)
Talán ha kiemelted volna, hogy mindössze egyetlen forrásra hivatkozott, kevésbé lenne félreérthető, mint csak annyit írni, hogy egy forrásra hivatkozott.
Az biztos, hogy sok-sok elemzést kell figyelemmel kísérni, pontosan azért, hogy az egyes hírek bizonytalanságát csökkentsük és kialakíthassuk a "konszenzusos" döntést. Ami aztán vagy jó vagy nem, de ez más kérdés.
Bár ha nagyon sok egymásnak ellentmondó elemzést olvas az ember, akkor a sok tudástól teljesen tudatlan lesz :)

Faluvégi Balázs said...

watch74: azt kell mondjam, hogy teljesen igazad van :)