Monday, April 23, 2007

Melyik magyar pénzügyi cég egyik vezetője nem tiszteli a szabályokat?

Az alábbi képet (bocs a minőségért, videóból átmásolva, valamiért ilyen lett) ma reggel 9:46-kor lőttem a Margit krt.-n. Az egyik hazai pénzügyi cég egyik vezetője Bentley-jével elállta az utat a keresztirányú forgalom elől a pirosban, noha azt a KRESZ tiltja, ráadásul szinte teljesen feleslegesen tette ezt. Talán azt gondolta: "Nem érdekelnek a többiek, én akkor is előrébb megyek 5 métert"? Gyanítsuk, hogy a cégkultúra is hasonló módon működhet...?



Hogy kiről és főképpen melyik cégről van szó, azt nem árulom el, aki tudja, nyugodtan comment-elje be.

---

Update: Kaptam egy email-t, hogy ne legyek igazságtalan, lehet hogy csak véletlenül "csúszott be a kereszteződésbe". Nos, én láttam, hogy akkor gurult előre, amikor már állt a sor, de ettől függetlenül lehet szó figyelmetlenségről, csak nem valószínű. A email-ező azt is kifogásolta, hogy egy ennyire kis szabálysértést nem kellene ennyire felnagyítani. Ebben van igazság, azért finomítottam a fenti szöveget.

Több email-t is kaptam viszont arról, hogy áruljam el, ki az, nem mondják el senkinek. Ugyan nálam van rendszámos verzió is, de személyiségi okok miatt nem fogom azt közzétenni, és nem is fogom elárulni kiről van szó. Aki úgy gondolja, hogy tudja, kommenteljen.

5 comments:

Anonymous said...

Talán a Brokernet/Kósa E./?

Anonymous said...

A megfejtés "KoGArt" Gábor.

No de mi a jutalom? Egy kör a Bentley-vel? :-)

Faluvégi Balázs said...

Sajnos személyiségi jogok miatt nem fogom elárulni, hogy kiről van szó, és emiatt jutalmat sem tudok adni. De ha sikerül elintézned a kört a Bentley-vel, majd meséld el milyen volt ;)

utazorro said...

Kicsit keson olvastam a bejegyzest, de szerintem nincs felnagyitva a kis szabalysertes, ugyanis ez tobb 10 - 100 autosnak okoz gondot nap mint nap keresztezodesrol kesztezodesre. Szoval elore a jobbito szandeku kritika utjan! :-)

Faluvégi Balázs said...

Rendben :)

Még annyit tennék hozzá, hogy nálam az "az vesse rá az első követ..." elv nem működne, mert - nem szándékosan - én is ragadtam már bent kereszteződésben. De a jogsim már több mint 10 éves, ma már nagyon-nagyon ritkán fordul elő, szinte soha.