Monday, December 29, 2014

Új Év - Új Blog

Bő fél év után ismét egy kicsit személyesebb hangvételű írás következik, aminek az oka az, hogy ez a Blog a jövőben nem frissül tovább, de helyette februártól egy másik indul el. Ez a Blog közel 10 éve létezik, és ezalatt 514 bejegyzés született, számtalan befektetési tudnivalóról, ötletről, stratégiáról, több tízezer olvasónak - reményeim szerint - sokat segítve saját pénzügyi helyzetének további javításában. Nemcsak általános tanácsok kerültek leírásra, hanem olyan szakterületekről volt szó, amelyekről korábban Magyarországon senki vagy csak nagyon kevesen és nagyon elvétve tettek említést. Ilyen volt a technikai elemzés, az amerikai és egyes feltörekvő részvénypiacok, az automatizált kereskedés, abszolút hozamú stratégiák és a Hedge Fund-ok világa, amelyről még önálló blog is született.

Az eltelt 10 év alatt természetesen a Blog írójaként is rengeteg további szakmai tapasztalatra tettem szert, hol nehézségekből, hol sikerekből szereztem új tapasztalatokat. Persze nemcsak a gyakorlat által, hanem elméleti szinten is továbbképeztem magam, egyrészt szakmai érdeklődésből, másrészt azért, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújthassak az ügyfeleimnek. Az ember eközben azt is igyekszik előtérben tartani, hogy személyében is fejlődjön, és idővel ez egyre inkább abba az irányba tereli, ami által egyre fontosabbá válik a saját közösségével és a társadalommal szembeni felelősségérzet. Úgy is megfogalmazhatom, hogy gyerekként az ember inkább kapni szeret, és ritkán jut az eszébe, hogy adjon másoknak, de felnőttként ez megfordul és sokkal inkább a tenni akarás kerül az előtérbe. Az hogy adjon valamit a környezetének és a világnak.

Sokan persze csak fizikai szempontból jutnak el a felnőttkorba és lélekben gyerekként élnek tovább, csak azt nézve, hogy mit kapnak ők az élettől és a világtól. Megint mások átesnek a ló másik oldalára és kizárólag felnőttként viselkednek, ami miatt elfelejtik élvezni az életet, vagy szándékosan megtagadják ezt. A kettő nem zárja ki egymást, időnként lehetünk gyerekek, máskor felnőttek is. A jövő évtől ezt a befektetési területen is szeretném bebizonyítani. Lehetséges úgy a megtakarított és későbbi nagy célokra félretett pénzünket úgy befektetni, hogy felnőtt módon segítünk másokon, de a hozamok által mi magunk is jól járjunk. Felnőtt és gyermeki énünk is elégedett lehet.

1997-ben kezdtem el nyári gyakorlaton dolgozni egy alapkezelő cégnél, majd egy brókercégnél. Annak idején még létezett a nyílt kikiáltásos kereskedés a BÉT-en, elképesztő élmény volt ott lenni, és egy kicsit még segédkezni is a brókereknek információkkal, amit a szaladgálás és kiabálás közben nem lett volna idejük összeszedni. Azóta közel 18 év telt el, több nagy projektben is dolgoztam, saját céget építettem fel, nagy tudású emberekkel dolgozhattam együtt, olyan hibákat követtem el, amikből tanulhattam - és ez alatt a 18 év alatt reményeim szerint a szakmai pályafutásom is nagykorúvá érett. Éppen ezért tovább kell lépnem.

Februárban ismét egy olyan szolgáltatást mutatok be, amivel Magyarországon még senki sem foglalkozik. Olyan felnőtteknek, akikben azért még maradt valami a gyermeki énjükből. Szeretnek jót tenni, de azt is szeretik, ha ők maguk is jól járnak. Egyelőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy társadalmi és környezetvédelmi szempontból is hasznos befektetésekkel fogok foglalkozni. Kicsit bővebben itt erről már olvashatsz: www.bwm.hu/sri, de a lényeget februártól olvashatod majd. 

Mindez teljes profilváltással fog járni, ami miatt a 2004 óta már jól megszokott Bridge Wealth Management nevet is lecseréljük, de marad a szakmai háttér, a stratégiai partner és széleskörűbbé, gyakoribbá változik a kommunikáció is. Rengeteg új befektetési javaslat, stratégia, tanács, konkrétum lesz, a változás csak annyi, hogy már nem ezen a csatornán. Tavasszal már jeleztem, hogy a teendőim miatt csak havi egy összefoglaló bejegyzésre futja az időmből, és eldől, hogy miként érdemes folytatni. Mostanra eldőlt: a Bridge Wealth Management Blog mind a profilváltás, mind pedig a névcsere miatt nem folytatódik. Egy bejegyzés még lesz februárban, amikor egy új Blog indulását is bejelentem. Ez a Blog természetesen itt marad, és az összes korábbi bejegyzés olvasható marad.

Mit kell tenni és tudni, hogy a cégünk tevékenységét, és a tanácsokat továbbra is lehessen követni?

  • Nézz vissza erre e Blog-ra februárban, illetve a jobb felső sarokban add meg az email címedet, hogy ne maradj le a nagy bejelentésről.
  • Iratkozz fel a hírlevélre a www.bwm.hu oldalon! Aki ezt megteszi, az már a profilváltás után is megkap email-en minden fontos információt, nem kell majd újra feliratkozni.
  • Like-old a Bridge Wealth Management Facebook oldalát. Ez sem fog folytatódni, de több alkalommal is jelezni fogom az új Facebook oldal és egyéb csatornák indulását februárban. 
  • Ha fent vagy a LinkedIn-en, nyugodtan jelölj ismerősnek itt is, elég akár annyit is jelezned, hogy a Blog olvasója vagy.
  • A legjobb hír pedig az, hogy az új Blog-on sokkal több és gyakoribb bejegyzés, illetve hasznos információ lesz, mint ami itt az utóbbi időben volt.

Köszönöm, hogy eddig is követted a Blog-ot, a kérdéseket és visszajelzéseket. Ezúton is szeretnék Boldog Új Évet kívánni a Blog minden olvasójának! Jövőre, már egy új Blog-on találkozunk.

No comments: