Thursday, July 31, 2014

Júliusi összefoglaló

A július nálam is inkább a nyár jegyében telt, a hónap felét pihenéssel töltöttem, ezért kevesebb befektetési tipp és cikk született, de az ősz ebben is hoz majd több újdonságot. Remélem a blog olvasói is kihasználjak az (olykor) jó időt egy kis tó és tengerparti pihenésre, vagy fesztiválozásra. Ha pedig éppen rosszabb az idő, akkor érdemes átnézni az alábbiakat.
  • A Haszon Magazinban új tippem jelent meg, egy kisebb adatbiztonsági cégről, a Vasco Data Security-ről (VDSI). Az árfolyam július második felében meg is ugrott, ezzel kapcsolatban egy rövid frissítést is közzétettem.
  • A Népszabadságban most már rendszeresen jelennek meg a heti makrogazdasági előzetesben előrejelzéseink, illetve kommentjeink a várható adatok kapcsán. Ezeket mindig a hétfői számban találod meg.
  • Két rövid interjú (1, 2) is megjelent a Gazdasági Rádióban, ahol a Japán makroadatok alapján elemezzük a várható hatásokat a szigetországban. Az biztos, hogy az Abenomics az eddigi legbátrabb kísérlet a gazdaság kirángatására a szenvedésből, de az összes célkitűzés elérése nagyon nehéznek tűnik.
  • A hetente (csütörtökönként) megjelenő  Szabad Földben rendszeresen jelennek meg cikkeink, elsősorban az árupiacok területéről.
Aktuális írások a Geo Professional Portfolio Zrt. oldalain:
  • Kenguruk földjén - az ausztrál piacra történő befektetés várható eredményeiről.
Az összes írásom a Geo oldalain ide kattintva érhető el

Rövid kommentek egyes fontos hírekhez:
Veseta Nándi makrogazdasági összefoglalóit továbbra is nagyon érdemes követni, főleg a Héják és Galambok címűt, amely a Figyelőben az amerikai monetáris politika helyzetét elemezte. Most is rengeteg múlik Yellen és társainak a döntésein, illetve nyilatkozatain, az árfolyamokra gyakorolt hatásuk miatt.

Ezeket a cikkeket azonnal láthatod, ha a Facebook-on követed a Bridge Wealth Management oldalát. Külön javasolt like-olni a geopro.hu Facebook oldalát is.

Ha az elemzéseket hasznosnak találod, és úgy gondolod, hogy a jelenlegi befektetéseid kialakításában tudok segíteni, akkor érdemes igénybe venned a Portfóliódoktor szolgáltatást. Ennek során átnézzük meglévő portfóliódat és a kijelölt céljaid mentén javaslatot teszek az eszközök összeállításának optimalizálására. Az első konzultáció díjmentes. Abban viszont kérem a megértésedet, hogy még augusztus folyamán is kevesebbet tartózkodom itthon, ezért esetenként előfordulhat, hogy csak 2-3 héttel a jelentkezés utánra tudok időpontot adni. 

---

A tavasszal elindult a BF Indicators.com most pihen, de későbbre új mutatók bemutatását tervezem. Emlékeztetőül amely egy olyan elemző oldal, ahol egy egészen egyedi és új oldalról vizsgálom az árfolyamokat. Azoknak javasolt, akik angol nyelven jól értenek, és legalább egy éves tapasztalatuk van a tőzsdei kereskedés világában. Érdemes az oldal Facebook és Twitter oldalát követni, de még inkább javaslom, hogy iratkozz fel a hírlevélre, amelyen az aktuális bejegyzésekről értesítést küldök.

---

Emellett persze itt a Blog-on a jövő hónapban is lesz legalább egy összefoglaló. A jobb felso sarokban feliratkozva az automatikus értesítéseket is megkapod, emellett www.bwm.hu oldalon a hírlevélre feliratkozva további tippeket is kapsz.

Ha van kérdésed, nyugodtan küld el az info@bwm.hu címre.

Sok Sikert kívánok a Befektetéseidhez:

Faluvégi Balázs

No comments: