Thursday, February 11, 2010

Hogyan keresett egy táncos mai értéken 15 millió dollárt a tőzsdén? – Könyvkritika

Az Alinea kiadó folytatja kissé reménytelennek tűnő, de mindenképpen tiszteletre méltó keresztes hadjáratát a nemzetközi szinten évek, sőt évtizedek óta megjelent, széles körben ismert szakmai jellegű könyvek magyar piacra dobásával.


Ezúttal egy régi klasszikus került terítékre, amely egy külföldre menekült hazánkfia saját megpróbáltatásait és sikereit meséli el az amerikai tőzsdén az ötvenes években. Nicholas Darvas ugyan egy világhírű táncos volt, nagy ismertségre mégis a mai napig feltűnő című könyvével tett szert. A „Hogyan nyertem 2 millió dollárt a tőzsdén?” (ami ma közel 15 millió dollárt jelentene) minden szempontból találó cím. Egyszerű és lényegre törő, csak úgy mint a könyv az elejétől a végéig. Tényleg megválaszolja a kérdést, méghozzá szórakoztatónak is szánt műtől eddig általam nem látott szokatlan részletességgel. Ami pedig a legfontosabb: múlt időben fogalmaz, nem állítja, hogy tudja: általánosságban hogyan lehet ennyi pénzt keresni a tőzsdén. Ennek pedig később jelentősége lesz.

Az ötvenes évek nagyon régen voltak, Darvas is több mint 30 éve elhunyt, és gondoljunk csak bele: amikor Budapest utcáin gyilkolászó szovjet tankok robogtak, a globalizáció és az internet még álom sem volt, a szerző egy turné keretében végigutazta a világot, közben gyors ügyleteket csinált az amerikai részvénypiacokon. Mert, hogy erről van szó. Darvas a világ különböző városaiban, néha egészen eldugott helyeken, például Tibetből, táviratok és postán utána küldött újságok segítségével utasította brókerét. Ez egészen elképesztő nehézségeket okoz a mai internetes platformokhoz szokott embernek. Darvasnak időnként követségekre kellett bekönyörögnie magát hogy táviratozhasson, a táviratok rövidsége érdekében brókerével saját kódrendszert kellett kidolgoznia, és az újságot néha több helyre kellett megrendelnie, mert nem tudhatta, hogy az egyes posta szolgálatok milyen gyorsan juttatják el az adott címekre a friss példányt. A szerző ezekből a táviratokból jó néhányat be is mutat a könyv végén. A másik, ami ma már jószerével elképzelhetetlen, az a bróker –ügyfél kapcsolat, amely kiterjedt olyan dolgokra is, mint az információk megszerzése, az ügyfél minduntalan figyelmeztetése esésnél és még sorolhatnánk. Persze ennek meg is kellett fizetni az árát, és mint Darvas idővel rámutat: nagyrészt értelmetlenül.

Másrészről viszont az elmúlt 50-60 évben a piacokon kevés dolog változott, és a könyv ennek látványos mementója. Darvas ha kissé felületesen is, de említi a fundamentális és technikai elemzést, majd a sikert fogalmazása szerint a „technofundamentalista” megközelítésben érte el. Az olvasás után világossá válik, hogy egy ma már klasszikus trendkövető módszerrel élt, kitörési taktikával és növekedési részvényekre fókuszálva. A könyv végén látható grafikonokról kiderül, hogy a trendek, korrekciók, alakzatok, és az őket kísérő forgalom nagyon hasonló a maiakhoz, talán csak a világ gyorsult fel, de a mögöttes piaci pszichológiai alapjai pontosan ugyanazok. A mellékelt magyarázatokból, de még inkább magából a történetekből pedig kiviláglik, hogy hasonló események haladtak a piaci eseményekkel együtt, legyen szó bennfentesek ténykedéséről, hatósági beavatkozásról, egy nagy megrendelésről.

Darvas könyve azért lehet érdekes egy teljesen kezdő tőzsdei befektetőnek, még inkább spekulánsnak, mert röviden, de mégis kimerítően ír azokról az érzésekről és ezekből fakadó hibákról, ami szinte mindenkit érint, aki ezen a területen van. Az elején nagyon naiv, és a mű során kiderül az is, hogy nem tekinthető különleges képességgel, vagy intelligenciával megáldott spekulánsról van szó. Még csak nem is arról, hogy jól viselné a stresszt, vagy eleinte jól kezelné a kockázatot, hiszen szinte mindig mindenen éjjel-nappal aggódik, még azon is, ha éppen nagyon sokat nyert, és megesett, hogy ingatlanra felvett kölcsönnel tőzsdézett. Ami megkülönbözteti a tömegtől az az állhatatosság és az, hogy minden ügyletét alapos módon vezette, könyvelte és utólag ki is elemezte. Könyvében ezenkívül írja még azt is, hogy éppen a piactól való fizikai és információs távolsága volt az, ami lehetővé tette, hogy távol tartsa magát a stressztől és a lépéskényszer érzetétől, továbbá azt is, hogy tervezzen és meghatározott stratégia alapján járjon el. Mindezt úgy írta le, hogy érthető legyen mindenki számára és ehhez hozzájárul az is, hogy a világos szövegeket és a szakmailag így is abszolút jól sikerült nyelvezetet ismét megköszönhetjük a fordítónak.

Ne várjuk azonban azt, hogy megtudjuk, miképpen lehet 2 millió dollárt keresni a tőzsdén, vagy akár egy centet is. Azzal, hogy Darvas viszonylag jól körülírt módszerét élesben is alkalmazzuk, több gyakorlati probléma is van. Először is nem mindegy, hogy mekkora összegből kereste meg ezt a pénzt, a valós teljesítmény kimutatáshoz és hozamszámításhoz ez alapfeltétel. Számomra ez nem derült ki egyértelműen, mert már a kezdőtőke is egy fizetség helyében kapott részvénycsomagból állt, ami később úgy ugrott meg, hogy Darvas nem is tudott róla. Később többször kiegészítette a tőkét, egyszer a már említett jelzáloghitel segítségével, és volt egy pont, ahol komoly tőkét is kivont. Szintén problémás a kockázat megállapítása, amely néhol elképesztően magas, rendszeres a margin számla határáig történő elmenetel, a kölcsönből tőzsdézés, és nem kerül kiszámításra a nyitott pozíciók átmeneti értékvesztése miatti drawdown sem. Szintén súlyos gond a nagyon alacsony elemszám, ami kevésbé megbízható adatokat nyújt a rendszer általános használhatóságáról, hiszen Darvas a nagy nyereségeit csupán néhány koncentrált pozíció által szerezte, különösen szembetűnő a 125. oldalon lévő táblázat, amikor nyereségei éppen 319 ezer dollár alatt álltak, és ebből több mint 295 ezret egyetlen cég papírjának köszönhette. Az sem mellékes, hogy a kezdeti nehezebb időszakban a piac oldalazott, míg a nagy sikert jelentő másfél év éppen az amerikai történelem egyik legnagyobb fellendülésének korszaka volt. Sok kritikusa is volt Darvasnak, akik nem egyszer megvádolták azzal, hogy eredményeit eltúlozza, történeteit kiszínezi. Bár ez nem zárható ki, ennek nincs igazán jelentősége. A tökéletes, vagy ahhoz közeli részletességig kidolgozott, nem diszkrecionális modellek ha nyilvánosságra kerülnek, azonnal halálra is vannak ítélve. Sokan kezdik el használni, és ezzel a keselyűk a piacon egymás elől marják el a húscafatokat, míg végül a tömeg minden zsákmányt eltűntet. Darvas pontos módszere valószínűleg évtizedek óta nem működik már önmagában. Hasznos lehet viszont a lényegi építőkockák használata, úgy mint növekedési papírok, all-time-high, trendkövetés ehhez kapcsolt kockázatkezeléssel, stb. Emellett a mentális felkészültség megértése a könyvből mindenki hasznára válhat, nem is beszélve arról, hogy megnyugtató látni, hogy még a nagy sikert elérő emberek is milyen kezdeti ballépéseket és lelki megrázkódtatásokat szenvednek el útjuk során.

Nem mondanám azt, hogy a „Hogyan nyertem…” egy kifejezetten jó könyv, azt pedig pláne nem, hogy nélkülözhetetlen. Nem mondanám azt sem, hogy hasznos, és hogy aki ma olvassa az sok újdonságot kaphat tőle. A nem éppen bonyolult és hosszú könyv mégis bizonyított. Elsősorban időtállóságával. Lehet, hogy Magyarország le van maradva, de nem 50 évvel, ezért a könyv tartalmát dicséri, hogy itthon is piacra dobták. Sőt, az Amazon.com-on megtalálható a 2009-es angol nyelvű újra kiadás és nem kevesebb, mint 150 részletes kritika, amelynek túlnyomó többsége pozitív. Amikor Darvast megkérdezte a vele első interjút készítő újságíró, hogy miért beszél nyíltan a tőzsdei ügyleteiről azt válaszolta, hogy azért, mert büszke rá. A könyvet elolvasva mi is azt gondolhatjuk, hogy teljes joggal.

---

A teljes Szakirodalom lista és kritikák továbbra is olvashatóak itt (PDF formátumban)

---

Aktuális Tumblr bejegyzések, Tweetek az elmúlt időszakból:
  • Rostowski (Poland's Finance m.) is right. There is no such thing as 'avoiding recession', there is only delaying: http://is.gd/6ITjn
  • Uptick rule is back? - There is no point restricting short sale generally. It delays, or modifies natural... http://tumblr.com/xxd5ttljm
  • Official Wall Street 2 Photos! http://icio.us/nbc201
  • "Rövid és felületes banki prezentáció után a MIFID alkalmassági teszt annak szellemiségével ellentétes..." http://tumblr.com/xxd5v5hi6
  • If I were Greece's PM, I'd even pay Roubini to shut up. It'd be unethical, but at least he wouldn't heat up reflexivity. http://is.gd/78ZBe
  • Yesterday seems to be a typical short term turning point on US markets, hammer candle with higher volume. Higher chance of rise for 2 weeks.
  • Photoset: Mennyire más volt a 2000-2002 és a 2007-20XX(?) bear market. Az első valós részvénypiaci buborék... http://tumblr.com/xxd5x5e5g
  • BREAKING NEWS! Gordon Gekko is back from prison! Here is the first Wall Street 2 trailer: http://is.gd/7ePxd What can I say? I AM AMAZED!
  • Tesla (electric car maker) IPO: too early & I bet it'll be overpriced. Don't buy the stock, buy the car, if you're rich. http://is.gd/7lG95
  • Chinese will live 2* better than EU citizens in 30 yrs? Linear projection to eternity makes even a Nobel winner silly. http://is.gd/7rw1F
  • Video: Keynes vs. Hayek RAP :) Probably the most amazing thing I’ve seen in economics education. The opening... http://tumblr.com/xxd619uch
  • OMG! Superfund's highest risk 'Cayman Fund' is at levels not seen since 2003! :( Trendfollowing doesn't always work. http://is.gd/7vvWF
  • CNBC poll for a new nickname for Roubini: http://is.gd/7xRxP "Dr Toldya"? If you make enough predictions,you can be "Dr Toldya" too.
  • "As bond yields rise, Greece and its peers face difficult choices. The best course would be to follow..." http://tumblr.com/xxd63fj0x
  • Hatodik éve stagnál vagy csökken a magyar ingatlanok reálértéke! Eljött az idő vásárolni? - Utoljára 2003-ban... http://tumblr.com/xxd63x039
  • A Gazdasági Rádió kérdezett az amerikai gyorsjelentésekről: http://is.gd/7H26e
  • Video: If Faber is right the best thing to do this decade is shorting state bonds, don’t forget he makes his... http://tumblr.com/xxd65quqq
  • "(…)although there is technically more money in the economy, the banks haven’t been lending that money,..." http://tumblr.com/xxd67hjmg
  • Nahát, itt legálisan és ingyen megnézhető az Overnight: http://is.gd/7VJwt itt pedig a kiváló Fehér Tenyér: http://is.gd/7VJwC
  • Mi értelme van rekord összegű short állományról beszélni devizában, amikor a FX sokkal nagyobb? Még a napi forgalom is. http://is.gd/7ZTbx
  • Photoset: Sector comparison: which is the most likely to be a leader in the stock market? In the last 11... http://tumblr.com/xxd6ba7iv
  • High Water Marks: The other hedge fund “lock-in”: An academic study finds that the presence of a high water mark c... http://bit.ly/bkMhVN
(A Tumblr és főleg a Twitter a gyakoribb, de kevésbé részletes és minőségi véleményközlésre, esetleg hír-, link-, videó-, képmegosztásra jó. Annak is megvan az előnye, hogy bizonyos tartalmakat ezeken keresztül tesz közzé az ember, erről bővebben itt. Mivel ezeken nemcsak szakmai, hanem bármilyen egyéb tartalom is van, sport, személyes, társadalmi, stb., ezért ezekre csak a befektetési terület iránti érdeklődés miatt nem érdemes feliratkozni, az érdekeseket néha kiteszem ide is.)

No comments: