Nem telik el úgy hét, hogy ne kapnék ezzel szinte teljes mértékben megegyező kérdést, akár email-en, akár egy ismerős ismerősétől.
A befektetési jegyekkel kapcsolatban nem értem, hogy azok árfolyamai meddig eshetnek, illetve előfordulhat-e, hogy valaki 100%-ban elveszíti a pénzét, amit befektetési alapban tart. Aggodalmam nem véletlen, hiszen 2 évvel ezelőtt (…) kötöttek a nevemre egy egyösszegű UL biztosítást, amely keretében ázsiai alapba fektettük a pénzem. Sokan azt mondták, hogy nem kel azzal foglalkozni, hogy időnként visszaesik az árfolyam, de most már közel 40 % mínuszban vagyok. Vajon elveszíthetem az összes pénzem? Kiszállni nem tudok, hiszen UL biztosításról van szó.
A válaszom: Igen, ha általánosságban beszélünk róla, akkor a befektetési alapok vagy az életbiztosításnál lévő eszközalapoknál is előfordulhat, hogy az ember minden pénzét elveszíti.
Ez egy elméleti válasz.
A gyakorlati felelet sokkal összetettebb.
Nem mindegy, hogy milyen alapról van szó.
Az egyik végletet a pénzpiaci, likviditási alapok jelentik. Ezeknél szinte teljesen lehetetlen veszíteni. A szinte szót csak azért használom, mert Magyarország teljes pénzügyi összeomlása esetén erre sor kerülhet, de ha ez megtörténik, nem ez lesz a legnagyobb problémánk.
A másik végletet a tiszta részvényalapok, vagy az ehhez hasonló részvényben dúskáló eszközalapok jelentik, illetve a származtatott alapok némelyike. Manapság az embernek a szeme sem rebben, ha 20-30%-os vagy akár ennél is nagyobb mínuszban látja őket az ember.
Ugyanakkor még ezeknél is valószínűtlen, hogy mindent elveszítsen az ember. A jellemző maximális visszaesés 50% környékén van, bár vadabb piacoknál ez egy évtizedben egy-két alkalommal ennél magasabb is szokott lenni.
De az sem igaz, hogy 10 év után mindenképpel nyereséggel száll ki az ember. Ennek a valószínűsége 80% környékén van, ami azért nem egyenlő 100%-kal.
Persze a legtöbb embert bosszanthatja, hogy valószínűségekről beszélek, de a pénzügyi piacok és tágabb értelemben véve a világ a valószínűségekről szól. Aki ezt nem képes elviselni, annak a fent említett pénzpiaci alapokat vagy a rövid távú államkötvényeket ajánlok.
Mit érdemes tenni?

- Alapos döntést hozzunk meg, úgy hogy figyelünk az időtávra (pláne ha életbiztosításról van szó, ami optimális esetben is csak 10 év felett éri meg).
- Határozzuk el, hogy mekkora visszaesést tudunk lelkileg és anyagilag elviselni, és ehhez megfelelő befektetést válasszunk.
- Ha meghoztuk a döntést, tartsuk is magunkat hozzá.
- Ne higgyünk el mindent automatikusan. Tegnap az egyik nagy hazai alapkezelő egyik vezetője mondta nekem, hogy szerinte a 15% éves hozam felett kb. a portfolió menedzserek 1%-a tud teljesíteni (igaz, ebbe az esetleges tőkeáttétel hatásait nem számoltuk bele), és ő tudja miről beszél a cége által kezelt vagyon százmilliárdos nagyságrendű.