Thursday, December 06, 2007

12 Forint

Jól sikerült a tegnapelőtti előadás. Nekem ilyenkor nem is a maga az előadás az érdekes, hanem a kérdések, problémakörök, amik az előadás közben, vagy utána felmerülnek. Jól látszik, hogy a tőkejövedelmek adózása még mindig sok félreértést okoz, de örömteli trend, hogy egyre hosszabb távon gondolkoznak az emberek. Sajnos ezúttal kevesebben voltunk, de így is 50 000 Ft-ot tudtunk összegyűjteni a Cseppkő utcai Gyermekotthonnak, a szervezésért a pedig a Magyar Amerikai Football társadalomnak.

Volt viszont egy érdekes eset, amikor a borítékokat felbontottam. (az előadás díjazásának lényege, hogy egy lezárt borítékban mindenki annyit ad, amennyit akar, a bevételt pedig teljes egészében jótékony célra fordítjuk) Volt valaki, aki úgy gondolta, hogy 12 db 1 forintos érmét szán az előadásra, illetve az előadás által támogatott jótékony célra.



Az illetőtől kérdezem: Ugye nem gondolta komolyan, hogy azt a 12 Ft-ot átadjuk a Cseppkő utcai Gyermekotthonban élőknek? (12 Ft-ért amúgy sem lehet könyvutalványt venni) Miután lefényképeztem kidobtam a teremben lévő kukába, ha visszamegy érte, talán még megtalálja...

Természetesen nem vagyok/voltam olyan naív, hogy ne számítottam volna arra tavaly, amikor az előadás sorozatot elindítottuk, hogy lesznek olyanok, akik úgy gondolják, hogy nem tesznek semmit a borítékba. Vagy azért, mert úgy gondolták, hogy ez előadás tényleg nem ért semmit, vagy azért mert csak kíváncsiságból jöttek, vagy mert kihasználták ezt a lehetőséget. Az eredmények engem is megleptek. A 10 előadásból, amit ilyen rendszerben tartottunk, közel 500 főnek, mindössze 14 fő élt ezzel a lehetőséggel, az arány alig éri el a 3%-ot, ennél sokkal magasabbra számítottam (szociológusokat/pszichológusokat érdekelhetik az eredmények, szívesen átadom őket). Akár rosszhiszeműen, akár tényleges meggyőződésből tették, úgy gondoltam, hogy a 97%-ért akkor is érdemes átadni a tudásunkat, és egyben jó ügyet is szolgálni.

A véleményem annyiban változott, hogy úgy látom: aki úgy gondolja, hogy ennyit sem ér meg neki a tudás, amit én pl. csak gyakorlati oldalon több mint 10 éve gyűjtök, sőt még gúnyt is űz a jószándékunkból, annak egyetlen bit információt sem szeretnék átadni. Ezért az előadás sorozat jótékony jellege megmarad, de kizárjuk a "potyautasok" részvételének lehetőségét. A részleteket hamarosan a weboldalunkon és itt is közöljük.

A visszajelzések egyébként egytől egyik pozitívak, csak két példa:

"Az előadó szakmai háttere, tapasztalata, magabiztosan és érdekesen adta elő a témát." (Déri Ádám)
"Tökéletes volt, nem emelnék kis semmit. Az előadó profi!" (Halgas Gábor)

Ráadásul az előadás közben folyamatos torok kaparással küszködtem, emiatt állandóan finoman krákognom kellett, hogy folytatni tudjam. Késő este, amikor hazaértem ezt találtam a postaládában:

"A torok-koszorulesedre :) ajanlanam a propolisz-tablettat, bakteriumolo hatasa van, es fajdalomcsillapito egyben.. Lanyomnak is ettol mult el a torokfajasa... "

Igenis létezik az a mai világban is, hogy segítenek az emberek egymásnak, amiben van lehetőségük. Aki ebben nem vesz részt, az nem tudja mit veszít.

31 comments:

Anonymous said...

Azért ez a 12 forint elég kemény volt. Lehet ennyire rossznak értékelte az előadást(nem voltam még egyiken se), de azért 12forintot adományozni bármire is, az bunkóság. Az év cikkét elolvastam, elég érdekes volt. Simons-ra azért családilag rájárt a rud. Kár, hogy csak a belsősöknek lehet az alapba fektetni.

Anonymous said...

Hát az meg milyen dolog, hogy akár 1 Ft-ot is kidobunk a KUKÁBA?
Nem szép dolog.

Anonymous said...

Szomorú, hogy ilyen emberek vannak.Ha vki bliccel a villamoson még megértem, de az előadásra így elmenni pofátlanság.

Anonymous said...

Szerintem sem szép dolog 12 forintot kidobni. Inbább odaadni egy hajléktalanak.

Anonymous said...

Anyam mondta mindig, aki a kicsit nem becsuli, a nagyot nem erdemli. Meg azt is, hogy sok kicsi sokra megy.

Lehetett volna a boritekban hagyni, es tovabbi egy forintosokat gyujteni. Kukaba kidobni... szerintem ez eppugy szegenysegi bizonyitvany, mint 12 forintot adni .

Faluvégi Balázs said...

Simonsra tényleg rájár a rúd, ami a gyerekeit illeti. Ketten tragikus módon meghaltak, másikuk autista.

Azért nem lehet külsősöknek befektetni, mert túl nagyra nőttek a piachoz képest. Ha nagyobbak lennének, csökkenne a hozam.

Faluvégi Balázs said...

Megdöbbentő, hogy ezek után van a kommentezők között, akinek az a legnagyobb problémája, hogy kidobtam a 12 db 1 forintost a kukába...
Egyetlen jótékony szervezetnek és egy hajléktalannak sincs szüksége egyetlen fillérre sem egy ennyira aljas embertől. Aki ezt nem érti, azt csak sajnálni tudom, és megkérem, hogy a továbbiakban NE OLVASSA a Blog-ot.

Anonymous said...

Igaz még én sem voltam egy előadáson sem (időhiány miatt)de ezen én is kiakadtam.Ha már nem az előadás?akkor az adakozás!!!!!

Anonymous said...

Egyébként miért pont 12 forintot tett a borítékba szerinted?

Anonymous said...

senkinek sincs joga eldönteni hogy valaki aki adott 12ft hogy az jogos volt e vagy sem!
mi van ha beteg az anyja és enyi pénze volt ?
vagy bármi lehet!
más embert minősítení nem szabad!

Anonymous said...

megalázni kiközösíteni még akkor sem szabad egy embert ha nemes célra kell a pénz!
ez egy élet álltal kreált helyzet volt amiben faluvégi balázs megbukott!
hiába az önzetlen odaadás ha egy embert elítélünk ugy hogy nem is ismerjük!
ennyit adot mert lehet hogy ennyije volt!
nem lehet mindenkinek annyija mint önnek!
azzal hogy a kukába kidobta csak hogy megbélyegeze az emebert vagy hogy példát mutasson hibás cselekedet volt!
talán istenek van egyedül joga ahoz hogy embert megbüntesen!
na,és ugyebár én sem ,és ön sem isten!
az hogy mit ért el az életben az csakis istenek köszönhetö!
viszont azt szóvátenni hogy az ön előadása többet ér mint 12 forint .....hát ezen gondolkozon el egy kicsit!

az "ördög" az életében számtalanszor meg fogja leckéztetni!

Anonymous said...

általában ilyenkor azt a fájdalmat szokta megkapni az illetö amit másnak okozot!
ez oda vissza igaz!

ha teszem azt mégha kivülröl ugyis fest a dolog hogy látszik az emberen hogy gonosz volt a 12ft jával még akkor is lehet rossz élete!
például meghalt az anyukája vagy bármilyen problémája lehetett!

na,ezt szokta megkapni az aki beletapos másnak a lelkébe!

ez oda vissza igaz!
de mondom mégegyszer eddig csak az érem egyik oldalát ismertük meg a másikat nem!

Anonymous said...

amúgy meg ha a 12 ft -ot odaadja 12 gyermeknek akiknek azt mondja hogy vigyázanak rá mert nagy kincs szerencsét hoz,akkor lehet hogy ezek a forintosok még nagyobb csodát vagy segítséget tettek volna mint teszem azt 25 millio forint!

pénzzel szeretettet és boldogságot megvenni nem lehet!
sőt a pénz életett sem tud visszahozni!
egy cukorbeteg kisfiúnak a család a legnagyobb kincs!

Anonymous said...

amúgy meg mostanában ha nem tudta volna a müvészúr, az 1 ft osokat és a 2 ft osokat kivonják a forgalombol hamarosan!(itt magyarországon)
nagy divat lett hogy minden alapítványnál gyüjtik az 1 ft osokat!
ez egy pozítiv gesztus az emberek részéröl hogy az amugy is alig használt és értéktelen 1 ft osokat jótékony célokra adományozák!
olyan nagynevü cégek is és emberek gyüjtik ,és veszik el a pénzt az 1 ft osokat ,akikröl nem is gondolná müvészúr!!

Anonymous said...

Sokat kell még tanulnod. Pénzt nem szabad eldobni. Tanuld meg megbecsülni. Nem szabad adakozóktól elvárni hogy adakozzon ha te bírálod és eldobálod amit ad. Te kértél és ő adott. Lehet hogy nagy szeretet volt benne. De te gyűlöllettel dobtad ki.

Anonymous said...

anonymous! Nem tudom egy ember(te) írtad-e az össze megjegyzést! de:
1. Te miért bírálod Balázs? Hiszen ő tartotta az előadást, és azért az felháborító hogy csak ennyire becsülik ezt.
2. Az aki adta(már ha ez az volt), arra miért nem haragszol, hisz ez is gyerekek életének jobbá tételére ment volna.
3. Az írásaid agressziójából az jön le, hogy vagy te adtad a pénzt vagy mindenkivel gondod van.
4. Balázs: Tényleg ostobáság volt kidobni a pénzt(biztos csak első reakció volt), hiszen minden forint egy pénzfa magja. Hiszen az anyagára is több, mint 1-2 forint.
5. Azért ennyire nem lehet szegény, hogy csak 12 forintot adjon. Vagy ha ennyire szegény, akkor nagyobb gondja is van mint tőzsdei előadásra járni. És akkor honnan tudott a dologrol? Netre volt pénze?
6. Adok 12 forintot, ha az zavar hogy kidobták az "adományod".

Anonymous said...

Kerlek Balazs, nem szukseg olvasnom a blogod. Megertettem, hogy felhaborodsz azon, hogy 12 forintot adott valaki (erdekes modon, azon nem, hogy 1 forintot se), de Te nem erted ugyanezt a felhaborodast, amikor azt olvasom, hogy kidobsz 12 egyforintost.

Valoszinuleg egy nagyon gazdag ember vagy, aki a fempenzt magasrol leszarja, aki meg az otven forint visszajarot is a pulton hagyja. Nekem meg egy aranyos "kis" perselyem, amiben eleg sok penz van fempenzbol. Valamivel 10.000 ft felett. Tobbek kozott azokbol az 1 Ft-osokbol amit becsuletes penztarosok visszaadtak nekem, amikor a szamla vege 9 Ft volt.

Talan tenyleg el kellene gondolkodnod azon, hogy miert hagyott ott az a szemely 12 forintot...

Sajnalatos modon valaszodat - ha lesz egyaltalan nem all modomban olvasni. De nem is vagyok mar kivancsi ra.

Anonymous said...

Balázsnak igaza van.
Akinek beteg az anyja,nem hiszem, hogy előadásokra kell, járnia, ha mégis annyira szegény lennék akkor, írnék néhány kedves sort és azt tenném a borítékba. Az illető vagy csak féltékenységében tette ezt, vagy tégyleg szimplán bunkó. Az hogy mi lett a tizenkét forint további sorsa, az lényegtelen, részemről megértem, bár ha lehetőségem lett volna berollnizom, és az illető tápcsatornájába visszajuttatom fordított útvonalon. Ami Balázs személyét illeti: sok embernek lehet, hogy nem tetszik, hogy sikeres, de én úgy látom megdolgozott érte, és a maga eszközeivel próbál segíteni másoknak, ezt becsülni kell, nem pedig azt fikázni, mit csinált a tizenkét forinttal.

Anonymous said...

a helyzetett balázs hozta létre!
vagyis ha nem kér érte pénzt akkor vállani kell azt hogy ilyen esetek elöfordulnak!
mindig van ok és okozat!
a helyzet szülte ezt a helyzetett!
aki ezt nem érti meg annak hiába magyarázom!
ha valakiben nincs annyi önbizalma hogy azt mondja hogy a beugró 3000ft akkor ne lepödjön meg ha 12 ft ot tesznek a borítékba!

a 12ft os emberke egy vendég volt!

azzal hogy kidobta és igy reagált a témára ezzel csak saját magát minősítette!

az egy másik tészta ,hogy a mai társadalomban, ha egy embert annak ellenére hogy elismert és tényleg a jo lélek vezérelte egy ilyen szituácioban ha nem neki adnak igazat akkor a tábora pont azt kezdi el támadni aki balázsnak segíteni szeretne!
igaz nem szakmai hanem lelki úton!

itt van a másik téma a szalámis!
na az tényleg dúrva mert ismerjük hogy kitöl és pont ezért felháboríto!
de mondjuk ha jött volna a magyarázat hogy a papírforma ezt követeli meg hogy csak igy tudják leírni a szalámit akkor megint azzal szembesültünk volna hogy a média jol felfujta az ügyet!

Anonymous said...

a 12 ft os embernek nem ismerjük a szándékát ,és a személyét!

amig ez a helyzet fenáll, addig ne ítélkezünk felete!
ha kiderül hogy egy aljas gazember és hogy csak viccet csinált balázsbol akkor jogos a felháborodás.
és ez a lényeg ,hogy balázs nehogy saját késébe forduljon!
erre szerettem volna felhívni a figyelmét!

valoszinü hogy igy akarta kiugrasztani a nyulat a bokorbol!
de én inkább azt javasolnám neki hogy fogadja meg tanácsomat:a pénz csak eszköz az élet rögös útján! :)

Anonymous said...

rascal után az összes Anonymous én voltam!
de még soha sem voltam az előadáson!
tehát nem én adtam a 12 ft ot!

Faluvégi Balázs said...

nagyon bátor ez az anonymus, sejtjük, hogy ki ő...

Ha vkinek beteg a családtagja, akkor is lehetősége van arra, hogy pl. 0 Ft-ot tegyen be. A bejegyzésben világosan leírtam, hogy ezt meg lehet tenni, és azt is leírtam, hogy elképzelhető: erre van oka.

Ha ezek után bárki is komolyan gondolja, hogy 12 db egyforintost érdemes betenni a borítékba elfogadható dolog, illetve nekem azt a szervezők szemébe nézve tovább kellene adnom jótékony célra, akkor az illető nagyon ostoba, és még rosszindulatú is.

Ha a továbbiakban bárkinek ezzel kapcsolatban mondandója, kérdése, javaslata van, írjon email-t, a kommenteket ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban a továbbiakban nem nézem, időpocsékolás lenne.

Anonymous said...

Én ott voltam az előadáson október elején, és megmondhatom, hogy nagyon hasznos információkat kaptam! (apukámat el is küldtem a következő előadásra)
Minden középiskolába fő tantárgyként kéne tanítani!

Én egy ezrest raktam a borítékba, mert úgy gondoltam, nem szabad sajnálni ilyenekre a pénzt.
(nem vagyok gazdag, de van rendszeres jövedelmem. Nem is akarok gazdag lenni.)

Tudom, hogy ezzel a cég adóját csökkentem, hiszen adományként ajánlja fel egy alapítványnak. De én azt mondom legyen neki is jó! :)


Szerintem a pénz arra való, hogy
elköltsük. :-)

Ha túl sokat kuporgatunk, spórolunk, amely már az ésszerűség határát súrolja, akkor a sors úgy is "kiveszi" a kezünkből...lásd: váratlan kiadások, az autó összetörik, bármi...vajon miért történnek ezek???
Elgondolkodott már valaki ezen?

A 12db 1Ft-ost meg lehet, hogy egy vicces kedvében lévő kölök rakta bele... :)))
Balazs, Te meg vedd poénra a dolgot, és legközelebb tényleg egy 1-2Ft-osokat gyűjtő urnába rakd bele, ne a szemetesbe! ;)
(vagy ne valld be nekunk ;)

és haát ighen...ki mennyi pénzt rak/nem rak a borítékba, az saját magát minősíti....

Szerintem amit adok a világnak, azt többszörösen kapom vissza! :)

Ha mosolyogsz, visszamosolyognak! :)

Csodálom Balázs elhivatottságát, és kívánom, hogy minél több olyan ember kövesse céljait, akiknek van miből adniuk..legyen az akár egy hasznos ismeret.. :)

Minden jót kívánok Balázsnak, és remélem megvalósítja álmait!

Unknown said...

"Szerintem a pénz arra való, hogy
elköltsük. :-)"

Hát ja. Aztán amikor meg kéne, akkor nincs. Ekkor lehet nyafogni meg hitelt felvenni...


"Ha túl sokat kuporgatunk, spórolunk, amely már az ésszerűség határát súrolja, akkor a sors úgy is "kiveszi" a kezünkből...lásd: váratlan kiadások, az autó összetörik, bármi...vajon miért történnek ezek???"

Miért? Mert rossz dolgok _mindenkivel_ történnek. Jóval, rosszal, szegénnyel, gazdaggal. Sajna ez teljesen független attól, hogy milyen az anyagi háttered. Pont az ilyen esetekre kell egy jó kis befektetési program, amely jól hoz, és kellően likvid.

Mellesleg, egyszer sem olvastam még ebben a blogban, hogy kuporgassunk és verjük a fogunkhoz a garast, mert az annyira jó :) Nem magáért a pénzért spórolunk, hanem a céljainkért.

Anonymous said...

nagyon bátor ez az anonymus, sejtjük, hogy ki ő.

akkor ezt az egy mondatot még levezettem!

gondolatmenet tükrözés!

vagy inkább ne?

Unknown said...

Az adományok természetesen NEM csökkentik a cég adóját, mert vagy magánszemélyként adjuk át, vagy hangsúlyozottan olyan igazolást kérünk, amelyik nem alkalmas adócsökkentésre. Pár példa:

http://www.bwm.hu//elemzesek/wwf_071003.jpg

http://www.bwm.hu//elemzesek/SOS_alap%EDtv%E1ny_070607.pdf

Anonymous said...

JÉÉÉZUSOM,

ki ez a lelkizős köcsög?

Balázs, ha így megy tovább, legközelebb harminc ezüstpénzt(*) kapsz tőle. Aztán majd megkérdi, hogy tudod-e miért kaptad...

Elnézést a gecironda szavakért, ezt hozza ki belőlem a potenciazavaros bigottság.

Bölcsességet csakis a napirajz.hu-ról!

* - ehh, lófaszt ezüst...

Anonymous said...

12 Ft egy kifli ára a TESCO-ban.

Ha éhes vagy, egy kicsit jóllakhatsz vele.

Aki már volt éhes, az tudja mit ér 1 kifli.

Anonymous said...

Ezt egy másik fórumon, jó, agyatlan?!

Akinek 12 forintja van, mit keres befektetőknek szóló előadáson?? Nappali melegedő? Ingyen szendvics?
Uncsi a havas parkban?

Nem, kvára nem vagyo szociálisan érzékeny. A hozzád hasonlókkal a metrót ásatnám, lapáttal, talicskával. Már rég kész lenne.

Anonymous said...

Felháborítónak tartom a 12 Ft.-ot, szerintem itt nem az előadás, hanem az adakozás a lényeg. Ha valaki képes végighallgatni egy több órás előadást, majd ennyit tenni a borítékba... nem is értem miért megy el. Igaz, hogy szerintem a pénzt nem kellett volna kidobni, de én a hirtelen felháborodás számlájára írom.

Anonymous said...

még több 12 ft-os a kukába és akkor csökkenni fog az infláció! :)