Az elmúlt hetekben széles körű zuhanás bontakozott ki a részvénypiacokon, amit kisebb felpattanások is kísértek.
Miért történt a mostani esés?
Az amerikai és európai adósságok már jó ideje egyre inkább nyomasztották a befektetőket. A veszélyességén túl egy államcsőd, vagy az elkerülésért folytatott erőfeszítések akár a kiadások visszafogásán, akár az adók emelése miatt újabb recessziót okozhatnak. Tehát a helyzet kihatással van az adott ország, régió reálgazdaságára is. Augusztus elején elszakadt a cérna és az ezzel kapcsolatos félelmek miatt esés bontakozott ki. Az árfolyamok zuhanása miatt sokan megijedtek és eladtak, amellett, hogy a stop-loss-ok is aktiválódtak. Mindez tovább nyomta lefelé az árfolyamokat. A befektetők egy idő után mindent adtak, amit a képernyőn láttak, és szinte kivétel nélkül minden zuhant. Csak egy példa: az S&P 500 index komponenseinek majdnem 80%-a (egészen pontosan 399 részvény) van az utolsó 50 nap sávjának alsó harmadában, és kevesebb, mint 10% van a sáv felső részén.
A vállalatok jelentős része eközben rekord profitokat gyártott, felülmúlva a válság előtti szinteket is. Emiatt az alacsony árfolyam, nagy nyereség kombináció nagyon rég nem látott alacsony értékeltségi szinteket okozott jó pár ágazatban és részvénynél. Az óvatosság persze részben indokolt, hiszen ha tényleg recesszió jön, az alaposan visszavetheti a nyereségeket, és a befektetők ezt árazzák be az árfolyamokba. Azonban a potenciális profit csökkenés nem egyformán sújtja az egyes cégeket, és főként azokat érinti, akik a fejlett piacokon értékesítenek. Ezért érdemes megkeresni a túlzottan lenyomott árfolyamú cégeket, amelyek globális szinten értékesítenek, így egy európai, vagy amerikai visszaesés hatásait az ázsiai, vagy latin-amerikai kereslet növekedés ellensúlyozni tud. Még ha ezt nem is teszi meg teljes mértékben, egy igazi világvállalat valószínűleg nem fog olyan eredmény csökkenést elszenvedni, ami a mostani árfolyamokat indokolná.
Négy ilyen - jól ismert - részvényt választottam ki, és mindenhol meg is indoklom, hogy miért számítanak ezek most nagyon olcsónak.
Hewlett-Packard
A legnagyobb bevételű technológiai cég folyamatos, és növekvő árbevétel és nyereség mellett valóban nem bírta a versenyt a személyi számítógépek és mobil eszközök piacán, de ez a szegmens még így is komoly nyereséget termelt. Ám a cég vezetése a hatékonyság javítás mellett döntött, és eladja ezt a részleget. Eközben az árfolyam és nyereség alapján számított earnings yield már 20% közelében jár, ami tízszerese a kockázatmentes(nek hitt) állampapír hozamnak, ráadásul úgy, hogy az előbbi adott árfolyam mellett még nő is. A meglévő kockázat ezt a különbséget nem indokolja, és erre a befektetők is rá fognak jönni. Ha attól félünk, hogy a csökkenő amerikai kereslet mégis csökkentené a bevételeket, akkor jó ha tudjuk, hogy a forgalom kétharmada már az országhatáraikon kívülről érkezik. (klikk ide, és nézd meg a "Trends and regional performance" fejezetet")
BMW
A bajor autógyár ontja magából a sikeres modelleket, és a mennyiség növekedése ellenére a presztizse nem csökken. Ma minden huszonéves fiatal, harmincas középvezető, vagy ötvenes cégvezető az újabb és sportosabb BMW-ről álmodozik, vagy veszi meg, Mumbai-tól Fokvároson át, Rio de Janeiro-n át Los Angeles-ig. A globális jelenlét tagadhatatlan (klikk ide, és nézd a 6. oldalt). Az autók legnagyobb vevője ma már Kína, és Európa szerepe egyre csökken, noha még mindig erős. Ám még az öreg kontinens visszaesése sem inokdolja azt, hogy a cég árfolyama az idei várható nyereség alig hétszeresén forog. Egyébként ezzel a lehetőséggel Derrick állandó autóbeszállítója nincs egyedül, hiszen a Porsche (a termékpalettáját agresszívan növelő autógyártó nagyon hasonló jellemzőkkel bír, mint a BMW), vagy akár a Mercedeseket gyártó Daimler is rendkívül alacsony áron forog.
Visa
Ha van minden értelemben véve globális vállalat, akkor a Visa minden bizonnyal az (klikk ide, 53. oldal). A bankkártya kibocsátó termináljaival a világ minden pontján találkozni. A részvényei a válság előtti pillanatokban debütáltak a tőzsdén, és ma mégis másfélszeresüket érik akkori értéküknek. Az earnings yield 2010 eleje óta mégis nőtt, ráadásul az eredmények szintén folyamatosan javuló tendenciát mutattak. Jelenleg a mutató értéke 15% felett van, ami a cég stabilitását tekintve már-már az ajándék kategória.
Intel
A nagy chip gyártó idén rekord nyereséget hozott össze, amit a piac eddig rekord alacsony értékeltséggel "jutalmazott". Egy stabil, világszinten jelen lévő készpénzgyár is a sokszoros hozamát nyújtja a "biztonságos" amerikai állampapírokénak.A vállalatnak már most az eredmény több mint 50%-a Ázsiából származik (klikk ide, 31. oldal). Ez nyilván nem kis részben annak köszönhető, hogy ott vannak a PC összeszerelő üzemek, de az ottani PC kereslet is igen erős.
Figyelem!
Ezek legalább középtávú, de akár hosszú távú befektetések. A fel-felélénkülő pánikok még jócskán nyomhatják lefelé az árfolyamokat, ezért fokozatosan érdemes vásárolni, és figyelembe venni a technikai elemzés jelzéseit. A legjobb beszállási pontok a teljesség igénye nélkül az alábbi esetekben léphetnek fel:
- Hammer japángyertya alakzat. Ez lényegében olyan (jellemzően eső napok után kialakuló) napot jelent, amikor a nyitás után komoly esés bontakozott ki, amelyből a nap folyamán vételi hullám született és sikerült jóval a nyitó árfolyam felett zárni.
- Támasz közelsége. Jó, ha az árfolyam olyan szint környékén van, ahonnan az utóbbi időben többször visszapattant az árfolyam.
- Új több hónapos csúcs elérése. Az árfolyam már emelkedik egy ideje, és legalább 2 hónapja nem látott szintet üt meg.
- Akkumulációs nap, néhány nappal későbbi megerősítéssel. A nyitás után szinte egész nap a vevők uralták a piacot, és a zárás jóval magasabbra került a nyitásnál, illetve a forgalom is a szokásos felett volt.
Ha szeretnél hasonló befektetéseket megvalósítani, a hogyan, mikor kérdésekre választ kapni, keress meg nyugodtan a kérdéseiddel: info@bwm.hu